Bárány A.: Feudalizmus | TARTALOM | Kubinyi A.: Róma |
Süttő Szilárd
A középkori oklevelek keltezését leggyakrabban
bevezető, a római császárkortól
kimutathatóan - ha vitatott tartalommal is - használt két
kifejezésnek,[1] a datum-nak
és actum-nak tulajdonképpeni középkori
értelmét pontosan megadja a Linz környéki
Baumgartenberg kolostorának azon szerzetese, aki a XIV. század
elején írt formuláskönyve egyik paragrafusának
a "de differencia inter datum et actum" címet adta: "datum
quidem inportat solummodo tempus in quo datur littera. Actum autem inportat
tempus in quo ea facta sunt super quibus littera datur."[2]
A formuláskönyvben tisztán lefektetett elv azonban a
kancelláriai gyakorlatot, méghozzá királyi
kancelláriák esetében is,[3] oly kevéssé határozta meg, hogy
sokáig a legjobb diplomatikusok figyelmét is elkerülte a
keltezés többféle módozata közt
fennálló, a szűkebb oklevéltani
érdeklődést messze meghaladó
jelentőségű különbség. Annak ugyanis, hogy
az oklevél kelteként megadott időpont az oklevél
kiadása (Beurkundung, conscriptio) vagy pedig az oklevél
tartalmát képező cselekmény (Handlung,
actio) idejére vonatkozik, óriási
köztörténeti jelentősége lehet, nemcsak az
oklevél hitelességének
megállapítása,[4] hanem a
datáláson alapuló politika-, birtoklás-,
kancelláriatörténeti stb. vizsgálatokat
illetően is.
A hazai diplomatika kezdetben nem is méltatta figyelemre a
különbséget. Schwartner Márton 1802-ben megjelent
munkájában az oklevél általa epilógusnak
nevezett záró része formuláinak ismertetése
során az oklevél kiállítását
(data) magától értetődő
természetességgel azonosnak vette az oklevélben foglalt
cselekménnyel (de loco & tempore, quo quid actum est).[5] Emiatt azonban Schwartner nevében nincs
miért szégyenkeznünk, mert ugyan Bresslau[6] rámutat arra, hogy a diplomatikában a res
transacta és az instrumentum confectum ideje közt
már Mabillon is különbséget tett, mégis
vitathatatlan, hogy a Handlung és Beurkundung közti
különbséget a maga súlyos köztörténeti
vonatkozásaival egyetemben először Julius Ficker
tárgyalta behatóan 1877/78-ban megjelent két vaskos
kötetében.[7] Jellemző, hogy
Ficker eredményeit nemcsak a német,[8] hanem a francia[9]
diplomatika is elismerte. Ficker tételei igen hamar ismertté
váltak Magyarországon is: Horvát Árpád -
egyetemi jegyzetnek szánt oklevéltani bevezetése szerint[10] - már 1880-ban méltatta
őket, még ha ezt a pannonhalmi alapítólevél
eredetiségét hirdető, utóbb tévesnek
bizonyult nézete érdekében tette is. A datum
és actum közti különbséget, ill. e
különbség lényegét aztán a magyar
diplomatika egyik legnagyobb egyénisége, Szentpétery Imre
fejtette ki részben oklevéltanában,[11] részben 1911-ben megjelent dolgozatában.[12] Az oklevéltani és
medievisztikai bevezetések természetesen sem
Magyarországon,[13] sem
külföldön[14] nem
nélkülözik ma sem a kétféle keltezés
közti differencia ismertetését.
Ami mármost a diplomatika szorosan vett szakterületén
túl, főleg a politikatörténet
szempontjából érdekessé teszi az oklevelek
keltezésének értelmezését, az - többek
között - az okleveleknek az itineráriumok
összeállításában játszott szerepe;
egyébként magát Fickert is ez indította
vizsgálataira.[15] Az
itineráriumkészítés 1945 utáni
magyarországi felújítója, Engel Pál[16] kellőképpen méltatja a
történtek rekonstruálásának eme
nélkülözhetetlen segédeszközét,[17] egyben ítéletet mondva a
műfaj korábbi magyar művelőiről,[18] elsősorban Sebestyén
Béláról.[19] Az
elmarasztalás annak a módszernek szólt, ahogy
Sebestyén "egyszerűen kigyűjtötte
forrásaiból az előforduló dátumsorokat"
és az eredményt kritikailag meg nem szűrve adta vissza "nem
tekintvén tisztének, hogy elgondolkozzék felette". Az
így nyert adathalmaz még valóban nem tekinthető
itineráriumnak. Engel aztán így folytatja: "Az
itinerárium összeállításakor ugyanis nem
szabad megfeledkeznünk arról a magától
értetődő, mégis oly gyakran elfelejtett
tényről, hogy az, amit forrásunkból adat
gyanánt kiírunk, nem az uralkodónak, hanem
pecsétjének tartózkodási helye, és
így adatsorainkból első menetben nem magának az
uralkodónak, hanem pecsétjének a
vándorútját fogjuk tudni összeállítani.
Amennyiben az uralkodó egy időben több pecsétet
használt - helyesebben: a nevében több pecsét alatt
állítottak ki oklevelet -, akkor több
»pecsét-itineráriumot« fogunk kapni, és
további vizsgálat során kell eldőlnie, hogy ezek
melyike szolgáltathat adatokat az "igazi" királyi
itineráriumhoz, vagyis melyik mutatja
többé-kevésbé ténylegesen az uralkodó
tartózkodási helyeit."[20] Ez
így azonban még mindig nem teljesen igaz; alábbi
példáink némelyike talán alkalmas lesz annak
bizonyítására, hogy korántsem annyira
"magától értetődő" tény, hogy a
forrásunkból adat gyanánt kiírtakat minden kritika
nélkül az illető pecsét tartózkodási
helyének fogadhatnánk el, s így a keltezési helyek
és időpontok egyszerű kigyűjtésével
máris a `pecsét-itineráriumnál'
tartanánk.
Közelebbi témánkra térve mindenekelőtt meg
kell állapítani, hogy a datum-nak és
actum-nak olyan szép, valóban tankönyvbe
kívánkozó példáját a Nagy Lajos
halálát követő évek uralkodói oklevelei
nem nyújtják, mint a Quirintől hozott 1180. április
13-i "Gelnhäuser Urkunde",[21] és
ez nem is meglepő, tekintettel arra, hogy az utóbbi terminust az
oklevelek keltezésében relatíve gyakrabban
használó XIII. századi királyi oklevelek
között Szentpétery is - igaz, 1911-ben - csak kettőt
talált, ahol "nem külön
időmeghatározással ugyan, de mégis
egymástól némiképp elválasztva jelenik meg
az actum és a datum."[22] Ezek
után vizsgáljuk meg, hogy uralkodói okleveleink
egyáltalán használták-e az actum-ot.
Az Országos Levéltárban eredetiben és
fényképen meglévő, valamint a kiadott anyag
áttekintése után úgy tűnik, hogy ez csak
elvétve fordult elő.
Az egyik esetben Mária királynő 1387. június
22-én Zenggben, röviddel szabadulása után,
Frangepán János ajánlására Rawen-i
Pál fia: Gergely kanonokot, aki kiszabadulásán
hosszú utakon, fáradhatatlan munkával,
életét nyilvánvaló veszélyeknek
kitéve dolgozott, rokonaival és birtokaival együtt
nemesíti, őket a szlavóniai nemesek közé
iktatja és az udvari familiárisok és domesticus-ok
közé felveszi. A keltezés actum-mal, a napi
dátum a hónap napjaival van megadva, ezenkívül az
oklevél tartalmazza még az indictio-t is.[23]
Egy csak regesztákban[24] fennmaradt,
bizonytalan oklevélben, melyet talán Zsigmond és
Mária külön-külön adtak ki, és amelyben
megbízzák Demeter választott nyitrai
püspököt, hogy Velencétől a turini béke
értelmében járó 7000 aranyat felvegye,
Horváth Mihály a keltezést a következő
szavakkal adja vissza: "Actum in villa campestri Rethrolch probe
[sic!] Zagrabiam penes curiam ubi paedictus [sic!] D. rex fuit
hospitatus." Még 1383. április 25-én bízta meg
a két királynő (Mária és Erzsébet)
György boszniai püspököt, hogy a doge-tól a turini
békére leteendő esküt kivegye. Az oklevél
keltezése: "Datum et actum Bude" stb.[25]
A két első oklevél tehát a Mária
szabadulása utáni időkből származik, amikor
a királynő körüli írásbeli
teendőket még aligha intézhette a rendes
írószerv, s így ezek nem is lehetnek jellemzők a
királyi kancelláriára. Legalábbis Velence és
a dalmát városok gyakorlatához tartotta magát az
oklevelek megszövegezője, ha nem éppen - s ez a
valószínűbb - délvidéki
illetőségű városi, esetleg közjegyzővel
van dolgunk. A harmadik oklevél, a követi megbízás
Velence számára, szintén nem tartozhatott a mindennapi
rutinhoz, és ha az írást a kancellária
állította is ki, nyilvánvaló, hogy a követet
fogadó fél igényei szerint szövegezték. Hogy
közjegyzői, illetve dalmát gyakorlatban szokásos volt
az actum kitétele, azt mutatja egyrészt De Rodanis
Kristóf fia: Miklós közjegyzőnek és
Alsáni Bálint pécsi püspök
írnokának 1383. szeptember 5-i oklevele a
királynőknek a turini béke megtartására
letett esküjéről: "Actum Bude in castro reginali";[26] másrészt pedig Ragusa
város 1387. július 24-i oklevele a Mária
királynőnek és férjének
megújított hűségesküről: "Actum in
sala ubi congregatur maius consilium civitatis Ragusii."[27]
Úgy tűnik tehát, hogy a királyi kancellária
spontán gyakorlata az actum kifejezést mellőzte,
ami egyébként legfeljebb sarkítása, de nem
ellentéte az Árpád-kori viszonyoknak, amikor is a "XIII.
századból reánk maradt sok száz királyi
oklevél között az actum-mal vagy pedig datum et actum-mal
keltezett oklevelek száma a datum (per manus)
keletkezésűekhez [sic!] képest elenyészően
csekély."[28] A kérdés
tehát a következő: az actum terminus
elhanyagolása jelenti-e az actio szerinti datálás
teljes hiányát is, vagy másképpen fogalmazva:
biztosak lehetünk-e abban, hogy a datum-mal bevezetett
keltezések mindig és kizárólag a conscriptio
időpontjára vonatkoznak, s így - a fentebb
idézettek szellemében - "magától
értetődő" módon megadják az illető
oklevélre nyomott pecsétnek (ill. ennek tipariumának), az
uralkodó közvetlen közelében hordozott pecsét
esetében pedig magának az uralkodónak
tartózkodási helyét?
A fenti kérdésre már az eddig idézett szakirodalom
alapján sem várható maradéktalanul igenlő
válasz. Ficker ugyanis, aki egyébként a XIII.
század közepével zárja vizsgálatait és
csak kivételképp, mintegy a szükségtől hajtva
folyamodik XIV. századi forrásokhoz,[29] maga is hoz XIV. századi példát
arra, hogy a datum kifejezés német megfelelője az
actio szerinti keltezést jelöli: der geben ist ze velde
bi Oetingen vor unserm streit - des nehsten pfinztags vor Michahelis (1322.
szeptember 23.) állítja Bajor Lajos egy, szemmel
láthatólag a mühldorfi csata (1322. szeptember 28.)
után kiállított oklevele.[30] Ficker le is vonja a következtetést,
miszerint a datum és actum korántsem jelentenek
csalhatatlan útmutatást a keltezés
mikéntjének megállapítására
nézve.[31]
Még jelentősebb Szentpétery Imre
állásfoglalása, hiszen a XIII. és XIV.
század okleveles praxisa közt, mint már láttuk,
korántsem volt akkora eltérés, hogy a száz
évvel korábbi anyagból leszűrt tanulságokat
minden további nélkül szabad lenne figyelmen
kívül hagyni. A két korszak oklevelezése közti
megfelelésekre álljon itt csak egyetlen példa:
Szentpétery szerint "a kanczellária gyakorlatának
megszilárdulásával a XIII. század folyamán a
datum-sor némely adatai, így a kanczellári recognitio
és a keltezés helye együtt, egy időben csak
kivételes esetekben fordulnak elő";[32] és ennek a gyakorlatnak tökéletesen
megfelel az, hogy a Nagy Lajos halála és Zsigmond
trónralépése közti ötödfél év
uralkodói privilegium-ai közt csak egy képez
kivételt a fenti szabály alól. Erzsébet
királynénak a nagykemléki várjobbágyok
nemesi esküképességét
megerősítő, 1385. június 12-én
Kőrösön Alsáni Bálint kezéből kelt
privilegiumának keltezése a következőképp
kezdődik: "Datum Crisy per manus reverendi in Christo patris domini
Valentini" stb.[33] Miután pedig
Szentpétery késő Árpád-kori
vizsgálatai szerint igenis fordult elő, nem is egyszer, hogy
actio szerinti keltezés a datum szóval volt
jelölve,[34] nem lehet csodálni,
ha az egy évszázaddal későbbi oklevelekben is
találkozunk a nem egységes datálással,[35] azaz olyan esetekkel, amikor a
keltezés különféle adatai az actio és a
conscriptio momentumaira vegyesen vonatkoznak, s így
egymással látszólag ellentétben állnak.
Így például Erzsébet királyné
gyűrűspecsétje alatt 1383. november 5-i, zárai
keltezéssel erősíti meg Sebenico
kiváltságait, egyszersmind engedélyezve, hogy a
jövőben, ha másvalakinek a város jogait
sértő oklevelet adna, a sebenicoiak ez utóbbi
oklevél végrehajtását mindaddig
elhalasztathatják, míg a királynőt nem
informálják, hogy ő a vitás kérdést
eldöntse.[36] A keltezéssel
kapcsolatban itt az a probléma, hogy Paulus de Paulo, zárai
polgár naplószerű feljegyzéseiben[37] az 1383. évnél a királynők
elutazásáról a következőt lehet olvasni:
"Die 4. mensis novembris recesserunt a Iadra antedictae reginae cum prelatis
et baronibus supradictis, euntes Vranam."[38] Persze el lehet képzelni, hogy a memoriale
szerzője tévedett, és a korábbi szakirodalom ezt
így is fogta fel: Ráth Károly Mária és
Erzsébet királynők itineráriumát
állítva össze, mindkettejüknél -
forráshivatkozás nélkül, de nyilván Paulus de
Paulora támaszkodva - október 24-ét jelöli meg a
Zárába érkezés napjaként, és november
5-én - a fenti oklevél Fejér általi
kiadására és Páur Iván
gyűjteményének egy közelebbről meg nem
határozott darabjára hivatkozva - még
Zárában időzteti őket.[39] Sebestyén Béla szerint is így
volt.[40] Paulus de Paulo azonban
szerfölött precíz ember volt. A magánéleti vagy
zárai jelentőséggel bíró eseményeket
a napnál is kisebb időegységekkel szokta megadni: egy nagy
tűzvész "circa primum somnum" tört ki,[41] feleségét még a napi első
főétkezés előtt ("ante prandium") jegyezte
el,[42] egy nagy földrengés
Zárában 9 óra körül ("hora tertiarum")
tört ki,[43] 1388. január
8-án éjjel 2 óra körül ("de nocte circa horam
secundam") csodás égi jeleket láttak
Zárában,[44] Palisnai
János 1389. szeptember 30-án "circa mediam noctem"
égetett föl zárai házakat[45] stb. Egy ilyen ember önkényes
emendálásánál sokkal ésszerűbb
inkább azt feltenni, hogy a sebenicoiak petíciózó
küldöttsége valamikor a csaknem kéthetes zárai
tartózkodás alatt jelent meg a királynő
előtt, ez kérésüket - talán
ünnepélyes körülmények között -
jóváhagyta, de a kancelláriai személyzet már
csak az úton állította ki az erről
szóló oklevelet. Ez az eset, úgy látszik, megfelel
a Szentpétery által feldolgozott XIII. századi
efféle esetek[46] gyakorlatának:
a keltezésben feltüntetett hely az actio-ra, az idő a
conscriptio-ra vonatkozik.
Egy másik idevágó esetet jelent Mária
királynőnek azon két nagypecséttel ("maiori
sigillo nostro") megerősített oklevele 1383. május
7-éről, melyek egyike a "Naghochwarr",[47] azaz valószínűleg a Kassa melletti
Olcsvár, másika pedig a "Nagy Hathwan"[48] keltezési helyet tartalmazza. A két
oklevél tartalma megegyezik: Mária, anyja
hozzájárulásával, Kaza-i Kakas fia:
László mester, udvari lovagnak ígéri a
Nógrád megyei Sulijom/Sulom/Sulyom-i András fia: Imre
fiörökös nélküli halála esetére annak
Sólyom nevű birtokát. László mester
föltehetőleg a királynék felvidéki
útjának[49] elején nyerte
az ígéretet, de aztán, valami okból még egy
példányt akart az oklevélből, s azt a
kancellária, László mester iránti
méltányosságból,[50] az ígérettevés idejével
állította ki. Itt tehát alighanem a fenti eset
fordítottjával állunk szemben: a keltezési hely a
conscriptio-é, az idő viszont az actio-t
jelöli.
A királynők ugyanezen útjával kapcsolatos a
következő eset is, mely, az előzőhöz
hasonlóan, a pecsét-itineráriumok magától
értetődősége ellen szól. A kassai
tárgyalások befejeztével[51] a királynők hazaindulnak, és
június 1-jén már Budán kel Mária
királynő csak másolatban fennmaradt, s így
ismeretlen pecsétű iktatóparancsa a váradi
káptalannak Goblin erdélyi püspök és
testvérei javára Omlás birtok tárgyában.[52] Érdekesebbek azonban
Máriának ezen időben bizonyosan a nagypecsét alatt
kelt oklevelei: május 30-án még Diósgyőr a
keltezési hely,[53] 31-én
szintén,[54] június 2-án
pedig szintén budai keltezéssel ad ki a specialis praesentia
regia Mária nevében határjárási
és birtokbecslési parancsot a pécsi káptalannak a
Pököriek és Szöglakiak közt Asszúágy
birtok tárgyában folyt perben.[55] A Demeter bíboros és kancellár
őrizetére bízott nagypecsét[56] holléte így meglehetősen
kérdéses, mert az nyilván kizárható, hogy
pusztán a különös királyi jelenlét egy
oklevele megpecsételése miatt nyargalt volna valaki a
pecsétnyomóval két nap alatt Budára. Mivel
Demeternek ebből az időből saját neve alatti
oklevele nem maradt ránk, így a kérdést teljes
bizonyossággal eldönteni nem lehet, mégis tekintettel arra,
hogy május hónapból hét vagy nyolc
nagypecsétes oklevelet ismerünk,[57] melyek egyike sem kelt Budán, míg
júniusból legalább kilencet,[58] melyek viszont kizárólag a
fővárosban keltek, valamint arra, hogy Mária és
Erzsébet királynőktől június
hónapból Budán kívül semmilyen más
keltezési hellyel ellátott oklevél nem maradt fenn,[59] valószínűnek kell
tartanunk, már csak a nem egységes keltezés
kivételes volta miatt is,[60] hogy nem
a specialis praesentia regia tartotta otthon a nagypecsétet
és pecsételte meg vele a május hónapban a
felvidéken nyert okleveleket, hanem a királynőkkel akkor
még jó viszonyban álló Demeter - akinek az
országlakosok előtti nagy tekintélye,[61] magas egyházi és világi
állása indokolta, hogy egy fontos diplomáciai
találkozón jelen legyen - kísérte el a
királynőket a felvidékre, és a Mária
nevében kiadott május 30-i és 31-i oklevelek az udvar
Budára történt visszatérte után actio
szerinti dátumhellyel keltek már a conscriptio
időpontjával.
Föltehetően nem egységes datálással van
dolgunk a DL 96669 és DL 7031 oklevelek valamelyikénél is.
Ezek közül az első ugyanis 1383. július 31-én
Diósgyőrött, a második pedig augusztus 1-jén
Kassán kelt. Az kizárt, hogy a Diósgyőr és
Kassa közötti, a Hernád völgyében vezető
kb. 95 km-es utat bármelyik kancelláriai tagozat is egy nap alatt
tette volna meg, de mivel Mária királynő ezen
mandátumainak megpecsételése sajnos nem ismert,[62] így elvileg
elképzelhető, hogy a két szóba jöhető
pecsét közül a nagy vagy a titkos Kassára került,
a másik pedig Diósgyőrött maradt, mivel a
királynőket erre az útjukra is elkísérte
mindkét iroda: a nagypecsét alatt július 17-én[63] és 25-én,[64] a titkospecsét alatt augusztus 7-én[65] kel Diósgyőrött
oklevél, míg a július 16-i és 26-i, szintén
Diósgyőrött Mária neve alatt kelt három
oklevél pecsétje nem ismert.[66]
Az a tény viszont, hogy Erzsébet július 19. és
augusztus 1. között hétszer is
Diósgyőrből keltezi okleveleit,[67] de a két királynő - mint
láttuk: elég sűrű - oklevelezésében
július 27. és 31. közt négynapos szünet van,
arra látszik utalni, hogy az udvar a királynőkkel
és a kancelláriákkal talán ebben az időben
rándult át Kassára, ahol három parancslevél
közül egyet a kiállítás idejére
illő keltezéssel, kettőt pedig a rendelkezés
idejére jellemző keltezési hellyel
állíthattak ki. Bárhogy is van, annak nagyon kicsi a
valószínűsége, hogy Mária július 31-i
és augusztus 1-i, valamint Erzsébet augusztus 1-i oklevelei
egyszerre adnák meg a kiállítás idejére
jellemző keltezési helyet és időt.[68]
Alighanem actio szerinti keltezést kell látnunk abban a
tömeges 1385. január 20-i perhalasztásban is, amelyet a
Demeter helyét a specialis praesentia regia élén
elfoglaló és az üresedésben lévő
országbíróság ténykedését is
ellátó Alsáni Bálint[69] irodája ad ki, egységesen Visegrádot
és vízkereszt oktávájának 8. napját
adva meg a keltezésben.[70] Az
írnivaló mennyisége valószínűvé
teszi, hogy az oklevelek nem a perhalasztás napján
állíttattak ki.
Az actio szerinti datálás legsokatmondóbb
példája e korból talán az a II. (Kis) Károly
neve alatt, a valóságban nyilván a mandator
Horváti Jánostól kiadott, 1386. március
22-én Budáról keltezett, az uralkodó sigillum
parvum-ként emlegetett titkospecsétjével[71] megerősített oklevél,
amely másfél hónappal Károly
trónfosztása és majd egy hónappal halála
utáni keltezéssel rögzíti az uralkodó
adományát.[72] Bár minden
kétes keltezésű adománylevélnél
felmerül a a hamisítás lehetősége, itt ez nem
túlságosan valószínű. Az oklevél
írása és a pecsét nyoma megfelel Károly
többi oklevelének, egyéb megfontolások pedig a
hamisítás ellen szólnak: kortárs
hamisító nyilván tisztában lett volna Károly
sorsával, és február 7. előttről keltezte
volna az oklevelet, későbbi korban pedig, a politikai
fejlemények ismeretében, egyszerűen nem lett volna
érdemes Károly nevére oklevelet hamisítani.
Így tehát el kell fogadnunk a korabeli magyar
jogérzék diktálta megoldást: az adománynak
az uralkodótól kellett jönnie, a keltezés
helyeként megjelölt uralkodói székhely
megadása talán - ha volt ilyen - a korábbi szóbeli,
esetleg imbreviatúrában fennmaradt adományozásra
utalt, mindenesetre hangsúlyozva az adomány királyi
voltát, míg az oklevél kibocsátásának
valós körülményeit a kiadás tényleges
dátuma és Horváti János kancelláriai
jegyzetben szokatlan mandator-ként megjelölése jelzi,
egyszersmind - legalábbis a tempus dati, hiszen a Horváti
Jánosra utaló jegyzetből a megpecsételés
után épp a bán neve nem látszott - kezeskedve a
kiadvány hitelességéről. Tanulságos ez az
oklevél, mert Kis Károly sorsát nem ismerve, ki
merné feltételezni, hogy az adott időpontban mind a
mandator, mind a pecsét Budától biztos
távolban leledzett, az uralkodó pedig nemhogy Budán, de
már régóta az élők sorában sem
volt?
Példáinkból a bevezetésben feltett
kérdésre adandó tagadó válasz mellett
két következtetést vonhatunk le. Először is,
ahogy már Szentpétery megállapította, a mai
dátum-fogalomtól eltérő keltezés
"bizonyára sokkal többször fordul elő, mint amennyiszer
azt ma felismerni és kétségtelenül
megállapítani módunkban van."[73] Érdekes például ebből a
szempontból Erzsébet királyné 1384. október
10-i, "in Kesmark" keltezett gyűrűspecsétes oklevele
is,[74] amelyben Erzsébet Bayur-i
néhai Beke mester leánya és Wytez-i László
fia Lőrinc mester felesége: Erzsébet
kérésére a Sáros megyei Buyak birtokot,
amelyből ezt a Cudarok állítólag
törvénytelenül kizárták, a
kérelmező okleveleinek megvizsgáltatása után
- és természetesen a Cudarok esetleges jogainak figyelembe
vétele nélkül - Mária beleegyezésével
visszaadja a kérelmezőnek. Vitéziné okleveleit a
királyné "per prelatos et barones nostros tunc nobiscum
existentes" [kiemelés tőlem - S. Sz.] vizsgáltatta
meg. Mit jelenthet itt a tunc? A királynők ekkor
tényleg a Tátra környékén jártak,[75] így tehát nem
valószínű, hogy egy - mondjuk - Budán
elintézett Sáros megyei ügyről adjon ki
Késmárkon oklevelet a királyné, hanem épp
fordítva: a késmárki vizsgálat után
valószínűleg a kancellária későbbi,
nyugalmi állapotában foglalhatták írásba a
történteket, s így ez az oklevél is actio
szerint keltezettnek tűnik.
Másodsorban pedig az eddigiek, főleg Kis Károly
idézett oklevele talán bizonyítják, hogy a
keltezésnek a XIV. század végén még
egészen más jelentőséget tulajdonítottak,
mint azt modern fogalmaink szerint elvárhatnánk, és a
keltezés látszólagos ellentmondásai,
természetesen az óhatatlanul becsúszó hibák
mellett, sokszor olyan okokra vezethetők vissza, melyeknek
értelmét néha kitalálhatjuk, a kortársak
előtti jelentőségét azonban aligha foghatjuk fel.
Anélkül persze, hogy valamiféle súlyos
aránytévesztéssel az eltérő
dátumértelmezést a középkori és mai
ember gyökeresen eltérő lelki
konstitúciójának kardinális pontjaként
fognánk fel, mégis megállapíthatjuk, hogy a sokak
által - persze általában egyszerűen a kellő
ismeretek hiányából adódó -
lenézéssel kezelt száraz diszciplína, a
történeti segédtudományok
segítségével az egyik legérdekesebb, de egyben
legillékonyabb témához: őseink látás-
és gondolkodásmódjához lehet közelebb
férkőzni.
The terms under consideration were characterized during the fourteenth century
as follows: "datum quidem inportat solummodo tempus in quo datur
littera. Actum autem inportat tempus in quo ea facta sunt super quibus
littera datur." Since the work of J. Ficker and H. Bresslau German and
Austrian scholarship on diplomas has assigned a considerable degree of
attention to the difference between the time of issue (Latin:
conscriptio; and German: Beurkundung) and action (Latin:
actio; German: Handlung). In Hungary only one scholar I.
Szentpétery has investigated this subject, and he examined documents
from the time of the Árpád dynasty. Despite its great
significance for the royal itineraria and to political history, this
question has been largely ignored in Hungary.
The author discusses this problem on the basis of all the available royal
documents, most of which are unpublished and include royal documents issued
under Queen Mary (1382-1387), as well as those of the queen mother Elizabeth
and Charles II. The study of these documents often reveals non-uniform dating
practices (German: nicht einheitliche Datierung). The concept of
actum hardly ever occurs. Nevertheless on several occasions the date
introduced by datum can be demonstrated to indicate not time of issue
but time of action. Furthermore, in a number of other cases there is good
reason to believe that this kind of date was used, even if this cannot be
conclusively proven. Therefore, itineraria should be compiled with
particular care.
Jegyzetek
[1] Bresslau, Harry: Handbuch der
Urkundenlehre für Deutschland und Italien, Bd. II., Berlin - Leipzig
1931.2 (továbbiakban: Bresslau, 1931.) 446-450. p.
[2] Bresslau, 1931. 459-460. p.; 460.
p. 1. jegyz.
[3] Bresslau, 1931. 458. p.
[4] A két időpont között
fennálló, sokszor igen hosszú, esetleg több
éves időköz figyelmen kívül hagyása
alaptalanul tüntethet fel hamisnak ill. hibásnak oklevelet;
így pl. Szentpétery Imre épp ezen szempont
figyelembevételével korrigálja Karácsonyi
János néhány megállapítását.
Ld. Dr. Szentpétery Imre: Oklevéldátumok hibái
és ellentmondásai. Bp., 1911. (Klny: Századok 1911.
665-685., 745-763. p.; továbbiakban: Szentpétery, 1911.),
21-22., 36-40. p. illetve: Karácsonyi János: A hamis,
hibáskeltű és keltezetlen oklevelek jegyzéke
1400-ig. Bp., 1902. (A Történelmi Tár 1908. évi
számában megjelent "Pótlások ..."-kal
kiegészítve, szerk. Koszta László. Szeged,
1988.2)
[5] Schwartner, Martinus: Introductio in rem
diplomaticam aevi intermedii, praecipue Hungaricam. Editio secunda auctior et
emendatior. Budae, MDCCCII. 307. p.: "Ad notas chronologicas, seu data quae
vocant diplomatum (sunt qui datum loci a dato temporis
distinguunt) explicanda jam progredior, materiam scitu omnino necessariam
illis, qui monumenta scripta superiorum temporum qualiacunque intelligere,
atque explicare cupiunt. De loco & tempore, quo quid actum est, prima esse
debet inquirentis in rei veritatem quaestio." [Kiemelés az
eredetiben.]
[6] Bresslau, 1931. 64. p. 1. jegyz.
[7] Ficker, Julius: Beitraege zur
Urkundenlehre, I.-II. Bd., Innsbruck, 1877-78. (továbbiakban: Ficker,
1877-78.)
[8] Pl. Redlich, Oswald: Allgemeine
Einleitung zur Urkundenlehre. In: Urkundenlehre von Wilhelm Erben, Ludwig
Schmitz-Kallenberg und Oswald Redlich. I. Teil, München und Berlin, 1907.
(Handbuch der Mittelalterlichen und Neueren Geschichte, hrsg. von G. v. Below
und F. Meinecke, Abteilung IV. Hilfswissenschaften und Altertümer) 31.
p.
[9] Boiiard, Alain de: Manuel de diplomatique
française et pontificale, I. Diplomatique générale. Paris,
1929. 27-28., 296. p.
[10] Horvát Árpád:
Bevezetés a magyar oklevéltanba. Bp., 1880. 94-95. p.
[11] Szentpétery Imre: Magyar
oklevéltan. In: Hóman Bálint (szerk.): A Magyar
Történettudomány Kézikönyve. II. köt., 4.
füzet. Bp., 1930. (továbbiakban: Szentpétery, 1930.) 23-24.
p.
[12] Szentpétery, 1911. 9-23.
p.
[13] Érszegi Géza:
Oklevéltan. In: Kállay István (szerk.): A
történelem segédtudományai. Bp., 1986. 17. p.
Ugyanő egyébként 1995. szeptember 21-én,
opponensként Draskóczy István kandidátusi
értekezésének vitáján, XV. századi
példa kapcsán szóban is felhívta a figyelmet a
datum és actum keveredésének
lehetőségére.
[14] Quirin, Heinz: Einführung in das
Studium der mittelalterlichen Geschichte. Stuttgart, 1985.
(továbbiakban: Quirin, 1985.) 72. p.
[15] "Den Hauptinhalt der folgenden
Untersuchungen bildet der Versuch einer Beantwortung der Frage nach der
Richtigkeit des aus den Königsurkunden gewonnenen Itinerar."
[Kiemelés az eredetiben.] Ficker, 1877-78. Bd. I. 1. p.
[16] Engel Pál: Hunyadi János
kormányzó itineráriuma (1446-1452). In: Századok,
1984. (továbbiakban: Engel, 1984.) 974-997. p.; Engel
Pál: Az ország újraegyesítése. I.
Károly küzdelmei az oligarchák ellen (1310-1323). In:
Századok, 1988. 89-144. p.; Engel Pál: Az utazó
király: Zsigmond itineráriuma. In: Beke László -
Marosi Ernő - Wehli Tünde (szerk.): Művészet Zsigmond
király korában (1387-1437) I. köt. Tanulmányok Bp.,
1987. 70-92. p.
[17] A politikai történet
és a regionális sajátságok
tanulmányozásában az itineráriumok azóta is
megtartották jelentőségüket, vö.: Moraw,
Peter: Von offener Verfassung zu gestalteter Verdichtung. Das Reich im
späten Mittelalter 1250 bis 1490. (Propyläen Geschichte Deutschlands,
III. Bd.) Berlin, 1985. 231., 250. p. stb.
[18] Engel, 1984. 975-978. p.
Érdekes azonban, hogy a több pecsét
használatából adódó
dátumhely-keveredés nem kisebb személyiséget, mint
a nagy osztrák történészt, Alfons Hubert is
megzavarta: szerinte Zsigmond 1395. július 26-án Budán
tartózkodott. Huber, Alfons: Die Gefangennehmung der Königinnen
Elisabeth und Maria von Ungarn und die Kämpfe König Sigismunds gegen
die neapolitanische Partei und die übrigen Reichsfeinde in den Jahren
1386-1395. Wien, 1885. (Aus dem Archiv für österreichische Geschichte
[Bd. LXVI, II. Hälfte] besonders abgedruckt.) 41. p. (Eredetileg: 547.
p.)
[19] Sebestyén Béla: A magyar
királyok tartózkodási helyei. Bp., é. n.
(továbbiakban: Sebestyén, é.n.)
[20] Engel, 1984. 975-979. p.
(Kiemelés az eredetiben.)
[21] "Acta sunt haec anno dominicae
incarnationis M°C°LXXX°, indictione
XIII°, regnante domino Friderico Romanorum imperatore invictissimo,
anno regni eius XX°IX° imperii vero
XX°VI° feliciter. Amen. Datum in sollempni curia
Geilinhusin, in territorio Maguntino, Idibus Aprilis." Quirin, 1985. 74.
p.
[22] Szentpétery, 1911. 11.
p.
[23] Magyar Országos
Levéltár (továbbiakban: MOL), DF (= Diplomatikai
Fényképgyűjtemény) 230779. Kiadva: Smiciklas,
Tadija - Gunjaca, Stjepan - Stipisic, Jakov (ed., coll., suppl.): Codex
diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae. Zagrabiae, 1981.
(továbbiakban: CDC) Vol. XVII. 70-71. p.
[24] Fejér, Georgius: Codex
diplomaticus Hungariae ecclesiasticus ac civilis. tom. X. vol. 3., Budae, 1838.
(továbbiakban: Fejér) 63. p.; Horváth Mihály:
Magyar regesták stb. In: Magyar Történelmi Tár IX.
Pesten, 1861. 41. nr. 95. p.; Mályusz Elemér: Zsigmondkori
oklevéltár. I. köt. Bp., 1951. nr. 165.
[25] A "Liber Pactorum" alapján:
Wenzel Gusztáv: Magyar diplomacziai emlékek az
Anjou-korból. III. köt. Bp., 1876. (Monumenta Hungariae Historica,
Acta extera, III.) 505. p.
[26] MOL, DL (= Diplomatikai
Levéltár ) 39380.
[27] CDC,XVII. 74-75. p.
[28] Szentpétery, 1911. 19.
p.
[29] "weil erst hier ausser den Diplomen
selbst noch andere Schriftstücke der Reichskanzlei erhalten sind, welche
uns das Vorgehen bei Beurkundung und Datierung genauer erkennen lassen, auf
deren Verwerthung daher nicht verzichtet werden durfte, wenn es auch noch so
misslich seien mag, Denkmale einer viel späteren Zeit zur Erklärung
verwandter früherer Verhältnisse benutzen zu müssen." Ficker,
1877-78. Bd. I. 51. p.
[30] Ficker, 1877-78. Bd. I. 158. p.
[31] "Die Ausdrücke Actum und Datum
werden uns wohl einen sehr beachtenswerthen Halt geben, aber doch keineswegs in
allen Eizelfällen sicher leiten können. Zur näheren Prüfung
werden wir nach Haltpunkten suchen müssen, welche von der Fassung der
Datirung ganz unabhängig sind." Ficker, 1877-78. Bd. I. 158. p.
[32] Szentpétery, 1911. 25.
p.
[33] MOL, DF 268253.
[34] Szentpétery, 1911. 23.
p.
[35] A német diplomatikában:
"nicht einheitliche Datierung", vö. pl. Bresslau, 1931. 461-465.
p.
[36] MOL, DL 50039, kiadva:
Fejér, X/3. 1838. 1-2. p.; CDC, XVI. (Smiciklas, Tradija-Kostrencic,
Marko-Stipisic, Jakob) 412-413. p.
[37] Dr. Ferdo pl. Sisic: Ljetopis Pavla
Pavlovica patricija zadarskoga. Vjestnik kr. hrvatsko-slavonsko-dalmatinskog
zemaljskog arkiva. VI. Zagreb, 1904. 1-59. p. (továbbiakban: Paulus de
Paulo)
[38] Paulus de Paulo, 7. p.
[39] Ráth Károly: A magyar
királyok és erdélyi fejedelmek hadjárati,
utazási és tartózkodási helyei. (Második,
bővített és javított kiadás). Győr,
1866. 76-77. p.
[40] Sebestyén, é.n. 52.
p.
[41] Paulus de Paulo, 4. p. (1381.
szeptember 11.)
[42] Paulus de Paulo, 9. p. (1385.
március 11.)
[43] Paulus de Paulo, 11. p. (1387.
március 5.)
[44] Paulus de Paulo, 12. p.
[45] Paulus de Paulo, 13. p.
[46] Szentpétery, 1911. 28-29.
p.
[47] MOL, DF 283415.
[48] Sajnos csak kiadásból:
Cornides kézirata után: Katona, Stephanus: Historia critica
regum Hungariae, tom. XI., Budae 1790. 41-42. p. és
őutána: Fejér, X/1. 1834. 76-77. p.
[49] Az út a lengyel urakkal Hedvig
jövőjéről folytatott kassai
tárgyalásokkal fejeződött be, ld. Joannis de
Czarnkow Chronikon Polonorum. In: Bielowski, August (edidit): Monumenta
Poloniae Historica. tomus II., Lwów, 1872. [reprint: Warszawa, 1961.]
736. p. és Joannis Dlugossii seu Longini canonici Cracoviensis
Historiae Polonicae libri XII. Ad veterrimorum librorum manuscriptorum fidem
recensuit, variis lectionibus annotationibusque instruxit Ignatius Zegota
Pauli, cura et impensis Alexandri Przezdziecki. Tomus III. Libri IX. X.,
Cracoviae, 1876., 429. p.
[50] Természetesen egyetlen birtokjogra
vonatkozó iratnál sem mindegy, mikortól biztosítja
tulajdonosának jogait, és ilyen eseteket Szentpétery is
ismertet (Szentpétery, 1911. 23. p.), itt azonban az
adománynak a bizonytalan jövőre irányuló volta
miatt kétszeresen is fontos a keltezés, ahogy ezt maga az
oklevélszöveg is hangsúlyozza: "si post datam presentium
litterarum nostrarum quandocunque et cuicunque alteri de ipsa possessione
Sulyom nominata mediantibus aliis litteris nostris preterquam ipsi magistro
Ladislao provisionem et collationem faceremus, extunc huiusmodi alias litteras
nostras revocabimus, cassabimus et anulabimus, ymmo exnunc, prout extunc, ipsas
cassamus, anulamus, viribusque omnino committimus carituras" [kiemelés
tőlem - S. Sz.] MOL, DF 283415
[51] Az 1383. május 17. - 21.
közti időből Máriától öt
oklevél maradt fenn: 1./ MOL, DF 277887 és DF
268443, pecsétjét nem ismerjük; 2./ MOL, DF
211179 a nagypecséttel; 3./ MOL, DL 7922, csak tartalmi
átírás; 4./ MOL, DL 31337,
átírás; 5./ MOL, DF 219984 a nagypecséttel.
Erzsébettől három oklevél ismert: 1./ MOL, DF
219975; 2./ MOL, DL 82763; 3./ MOL, DF 219977.
Utóbbiak a gyűrűspecséttel, kassai
keltezéssel, anélkül, hogy ebből az
időből más királynői dátumhely ismert
lenne.
[52] MOL, DL 37052.
[53] Nagy Iván - Deák Farkas
- Nagy Gyula (szerk.): Hazai oklevéltár, 1234-1536. Bp., 1879.
313. p.
[54] MOL, DL 52451. A csonka DL
107671 valószínűleg szintén idetartozik.
Mindkét oklevél a nádor elé, Kisasszony
nyolcadára történő perhalasztást tartalmaz,
amely perekben szükségessé vált az
ítélethozatalhoz az akkor fogságban lévő
Cudar Péternek a tárnoki házban őrzött
okleveleinek megvizsgálása.
[55] MOL, DL 6876.
[56] Gerics József: A magyar
királyi kúriai bíráskodás és
központi igazgatás Anjou-kori történetéhez. In:
Gerics József: Egyház, állam és gondolkodás
Magyarországon a középkorban. Bp., 1995. 306-308. p.
(továbbiakban: Gerics, 1995.) [Eredetileg: Csizmadia Andor (szerk.):
Jogtörténeti tanulmányok. I. köt. Bp., 1966. 285-306.
p.]
[57] A fentieken kívül még:
1383. május 15., Diósgyőr, "sub maiori suo sigillo",
MOL, DF 283070 (turóci registrum).
[58] MOL, DL 6876; DL 30136; DL 7017; DL
87547; DL 7018-7021; DL 58626; DF 219981; DF 269560; DL 42260 és
talán DF 264231.
[59] Vö. az eddigieken kívül:
Fejér, X/1. 1834. 83., 94-95. p. és CDC XVI. 372-373.
p.; MOL, DL 58631; DL 58630; Zimmermann, Franz -Werner, Carl -
Müller, Georg: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in
Siebenbürgen, Bd. II., 1342-1390. Hermannstadt, 1897. Nr. 1181., 579-580.
p.; Varjú Elemér (szerk.): Oklevéltár a
Tomaj nemzetségbeli Losonczi Bánffy család
történetéhez. I. köt. (1214-1457) Bp., 1908. 373-374.
p.; Kumorovitz, L. Bernardus (praep.): Monumenta diplomatica civitatis
Budapest. Tomus tertius (1382-1439) Bp., 1987. nr. 12.; MOL, DL 98174;
Palásthy Pál (kiad.): Palásthyak. I. köt. Bp., 1890.
163. p.; MOL, DF 201059.
[60] Szentpétery, 1930. 23.
p.
[61] Vö. Gerics, 1995. 314. p.
[62] A MOL, DL 7031
átírás, a DL 96669 oklevélről pedig
csak fénykép található az Országos
Levéltárban.
[63] MOL, DF 219918.
[64] MOL, DF 219978.
[65] Nagy Imre - Véghely
Dezső - Nagy Gyula (szerk.): Zala vármegye története.
Oklevéltár. 2. köt. (1364-1498.) Bp., 1890. 196-197.
p.
[66] MOL, DF 263715; DF 263992
és DL 98648: mindhárom csak
átírásból.
[67] MOL, DF 210594; DF 280004; DL 35894;
DL 58632; DF 219974; DL 7029; DF 219985 (utóbbi
átírva: DL 52455.)
[68] Ha nem is ennyire, de
kérdésesek a keltezési viszonyai még Mária
királynő 1383. május 15-i. "sub maiori suo sigillo"
Diósgyőrött kelt oklevelének (MOL, DF 283070,
turóci registrum) és a kassai keltezési helyek
májusi sorozatát bevezető, eredetiben fenn nem maradt
oklevélnek is (1383. május 17., Kassa: MOL, DF 277887
és DF 268443): az actio szerinti vagy nem
egységes keltezést itt sem lehet kizárni.
[69] Vö. Bónis György: A
jogtudó értelmiség a Mohács előtti
Magyarországon. Bp., 1971. 121. p.
[70] E napról tizenegy ilyen
halasztás is fennmaradt: MOL, DL 77910; DF 265495; DL 42312; DL
52493 és DL 52520; DL 96600; DL 98012; DL 102366; DL 52492;
Szentpétery Imre (szerk.): A nagykállói
Kállay-család levéltára. (Az oklevelek és
egyéb iratok kivonatai) I-II. köt. Bp., 1943., nr. 1988. (csak
a regeszta van meg, az oklevél az Országos
Levéltárban nincs); MOL, DL 102367; DL 52466.
[71] Kumorovitz L. Bernát: A magyar
királyi egyszerű és titkospecsét
használatának alakulása a középkorban. In:
Miskolczy Gyula (szerk.): A Gróf Klebelsberg Kunó Magyar
Történetkutató Intézet Évkönyve. Bp.,
1937. 104. p.
[72] Az oklevél szövege a
következő: "Karolus, Dei gratia rex Ungarie, Ierhusalem et Sicilie
etc. Tenore presentium notum facimus universis earum seriem inspecturis, tam
presentibus quam futuris, quod nos attendentes sincere fidelitatis et
servitiorum merita magistri Petri de Peren, fidelis nostri dilecti, quibus eum
reputamus speciali gratia nostra dignum, eidem magistro Petro ac suis heredibus
masculini sexus ex suo corpore legitime descendentibus natis iam et inantea
nascituris imperpetuum quandam possessionem regalem vocatam Alsorebnech in
comitatu Abauyvar [sic!] existentem ac ad regale castrum Patak pertinentem cum
utilitatibus, tenumentis, territoriis, terris cultis et incultis, pratis,
silvis, nemoribus, montibus, planis, vineis, pascuis, molendinis, aquis
aquarumque decursibus, iuribus, fructibus, redditibus, iurisdictionibus et
pertinentiis suis omnibus harum serie de certa nostra scientia concedimus et
donamus per eumdem magistrum Petrum dictosque suos heredes tenendas et perpetuo
possidendas alienis iuribus semper salvis. In cuius rei testimonium presentes
litteras parvo sigillo nostro munitas eidem magistro Petro duximus concedendas,
quas ad iteratam ipsius requisitionem sub magno nostro pendenti sigillo sibi
fieri facere pollicemur. Datum Bude, sub eodem parvo nostro sigillo, die
vicesimo secundo mensis Martii none indictionis, anno Domini milleximo [sic!]
trecentesimo octuagesimo sexto." Hártyán, szöveg
alatt a király jóformán teljesen lekopott
titkospecsétje. Pecsét alatt: "De mandato domini Iohannis bani."
Az oklevél jobb alsó sarkában: "Magistri Petri de Peren de
concessione cuiusdam possessionis vocate Alsorebnech." --MOL, DL
7199.
[73] Szentpétery, 1911. 24. p.
Az idézet itt ugyan "az akaratlanul és öntudatlanul"
elkövetett actio szerinti keltezésekre vonatkozik, de
természetesen a szándékosan előálltakra is
igaz.
[74] MOL, DL 103172.
[75] Vö. MOL, DL 95941, 1384.
október 5., Lubló, Erzsébet
gyűrűspecsétjével; DL 85471, október
6., Lubló, Erzsébet átírt oklevele; DL
103173, október 11., Késmárk, Erzsébet
átírt oklevele; DL 85472, október 19.,
Lőcse, Erzsébet átírt oklevele; DF 219998,
október 25., Erzsébet gyűrűspecsétjével.
Bárány A.: Feudalizmus | TARTALOM | Kubinyi A.: Róma |