Előszó (részlet)

Erdély történetét megírni nem könnyű dolog. Az írásbeliség előtti korokra a régészeti leletek és a helynevek adnak bizonyos eligazítást, de ezek nem elégségesek arra, hogy rekonstruáljuk a gazdasági, társadalmi és főleg az etnikai viszonyokat. Csak a római hódítás idejétől kezd erőteljesebben tisztulni a kép. Külön problémát jelent a kora középkor, elsősorban a népvándorlás korának története, amely a feltevések széles körét teszi lehetővé az Erdély területén élő népek etnikai hovatartozását és megtelepedését illetően. Éppen emiatt feldolgozásunk a kritikailag megrostált egykorú írott források nyújtotta történelmi kereteket töltötte ki konkrétumokkal, ellenőrzött, valóságos régészeti leletekkel. A magyar honfoglalást követő első századok történeti anyaga is gyér, csupán a 13. századtól kezdve építhetünk okleveles adatokra. A későbbi korok megismerése szempontjából nehézséget jelent a gazdaság-, a társadalom- és a művelődéstörténeti kutatások egyenetlensége, viszonylagos elmaradottsága. Ez azt is jelenti, hogy e vállalkozás munkatársai nemcsak feldolgozott forrásanyagra és tanulmányokra támaszkodtak, hanem ahol lehetőségük volt, igyekeztek maguk is alapkutatásokat végezni a hiányok pótlására.

Megfelelő adatok és feldolgozások hiányában nem vállalkozhattunk arra, hogy 1918 után is részletes történeti összefoglalót adjunk: meg kellett elégednünk egy kitekintéssel, amely összefoglalja a gazdaság, a társadalom, a kultúra, az etnikai helyzet fő fejlődési jellegzetességeit.

Erdély történetét úgy írtuk meg, hogy mind a három etnikum sorsát és a közöttük lévő kapcsolatok alakulását igyekeztünk figyelemmel kísérni. A magyar mellett a román és szász történészek munkáira is támaszkodtunk. A feladatot nem könnyítette, hogy a különböző nemzetek történészei eltérő nézeteket fogalmaztak meg olyan kérdésekről, mint az egyes etnikumok kontinuitása, Erdély államiságának jellege a különböző periódusokban, állam és etnikum viszonya a történelem során; az osztályharc és a nemzeti függetlenségi harc összefüggése a régióban és egész Európában, a soknemzetiségű és a nemzeti állam helye és szerepe.

A szerzők kutatásaik alapján kialakított egyéni véleményt mondanak el, a szerkesztés pedig nem is törekedett arra, hogy nézeteik mindig és mindenben egyezzenek. Így eltérnek a vélemények a magyar honfoglalás korabeli népesedési, etnikai viszonyokról, a magyarság letelepedésének irányáról és arányairól. Általában is elmondható, hogy a 18. századig nem állnak rendelkezésre megfelelő statisztikai adatok, amelyek a román, magyar és szász lakosság létszámát és egymáshoz viszonyított arányát pontosan tükröznék. Ezért a szerzők inkább csak becslésekre tudtak támaszkodni, amiből az is következik, hogy az egyes korszakok közötti etnikai változásokat sem tudták részletesebben meghatározni. Különböznek a nézetek az Erdélyi Fejedelemség gazdasági gyarapodásának méreteiről a 17. században. Mutatkozik véleménykülönbség a magyar és román progresszió lehetőségeinek megítélésében a 19. és a 20. században. 1867 után a politikatörténet egyébként érthető túlsúlya háttérbe szorítja a művelődési törekvések bemutatását, ami felfogásbeli különbséget is mutat az előző részekhez képest. A művelődéstörténet egyes jelenségeit vagy személyeit különböző arányokban, terjedelemben mutatják be az egyes szerzők, a vitakérdéseket az irodalomban jelzik. Mégsem a véleménykülönbségek jellemzik a munkát, hanem a szerzőknek az a közös szemlélete, hogy a történelmi tényeket kell tekintetbe venni, és a történetiség jegyében, tehát az adott kor körülményeinek figyelembevételével kell elemezni és értékelni. Elvetnek minden olyan redukcionizmust, amely a legrégibb időktől kezdve az etnikai tényezővel próbálja magyarázni a történelmi folyamatokat, vagy egy olyan finalizmust is, amely a 20. századból kiindulva akarja meghatározni a régebbi korok jellemzőit és az azokon átnyúló tendenciákat. Szemléletünket a történeti materializmus alapkategóriáinak alkalmazása jellemzi, miután meg vagyunk győződve arról, hogy a történelem elsősorban a társadalmi haladás és az ezzel szemben fellépő erők küzdelmeinek története, még ha ezek a küzdelmek szoros kapcsolatban vannak is a különböző etnikumok, népek és nemzetek fejlődésével, s a 18. század végétől a nemzet, a nemzeti állam kialakulásával fonódnak össze. Alapállásunkat meghatározta az a relatív történelmi optimizmus is, amely feltételezi, hogy az új társadalomfejlődés hozzá tud járulni a szocialista nemzetek kialakulásához, az egykor szemben álló nemzetek közeledéséhez és együttműködéséhez. Örömmel üdvözölnénk annak lehetőségét is, ha e változás nyomán román, szász és magyar történetírók együtt írnánk meg Erdély történetét, és együtt mondanánk el azt, ami közös és eltérő népeink fejlődésében és ennek megítélésében.