MAGÁNÉLET, HÁZASSÁG


HOMÉROSZ: ÍLIÁSZ

Hektór és Andromakhé

"Bárha szeretsz, Helené, ne marasztalj, úgysem ülök le:
mert már kerget a lelkem azért, hogy védjem a népem,
mely nagyonis vágyik már rám, aki távol időzöm:
inkább ezt sürgesd, s igyekezzék ő maga szintén
engem még idebent, bástyáink közt utolérni.
Mert én is hazatérek azért, hogy lássam a házam
népét és szeretett feleségem, csöpp csecsemőmet.
Nem tudom úgyse, vajon megtérek-e még a körükbe,
vagy leigáznak akháj kezek által az istenek immár."
Szólt a sisakrázó Hektór, és nyomban elindult,
és a saját jólépült házát érte el útján,
csakhogy a hókaru Andromakhét nem lelte meg ottbenn,
mert az a gyermekkel meg a szépövü szolgaleánnyal
már odakint állt és zokogott keseregve a bástyán.
S Hektór, nem lelvén bent tisztanevű feleségét,
állva maradt küszöbén és szolgálóihoz így szólt;
"Rajta, ti szolgálók, mondjátok igaz szavatokkal,
hókaru Andromakhé hol van, hova tűnt a teremből?
Ángyaihoz ment, szépövü sógornői körébe,
vagy Pallasz szentélye felé, hol a széphaju többi
trójai nő engeszteli harcias istennőnket?"
Néki a fürge, serény gazdasszony mondta a választ:
"Hektór, halld, miután sürgetsz, hogy mondjak igaz szót:
nem ment szépövü sógornőihez, ángyaihoz sem,
sem Pallasz szentélye felé, hol a széphaju többi
trójai nő engeszteli harcias istennőnket;
Trója magas bástyájához ment, hallva a hírét,
hogy gyötrődnek a trójaiak, s az akhájok erősek;
eddig már el is ért sebesen száguldva a falhoz,
mint aki örjöng; és a fiát vele vitte a dajka."
Mondta a gazdasszony; s Hektór sietett ki a házból,
s újra a jólépült utcák sorain haladott át.
És a hatalmas városon át Szkaiai kapujához
ért el, ahol kivonulni szokott a csaták mezejére;
s ott sokajándékú felesége futott vele szembe,
Andromakhé, lánysarja a nagyszivü Éetiónnak:
Éetión PIakosz erdős alján lakta a házát,
s ott Thébában volt a kilixeknek fejedelme:
lánya az ércbeborult Hektórhoz ment feleségül;
most meg elébe került, vele tartott szolgaleánya,
ölben hozva fiát, aki zsenge kicsiny csecsemő volt,
egyfia Hektórnak, s gyönyörű, mint csillag az égen
apja eképen hívta Szkamandriosz; Asztüanaxnak
hívta a nép, minthogy Hektór maga védte a várat.
S ő meglátva fiát, csendben mosolyogva figyelte;
Andromakhé pedig ott állt sírva az oldala mellett,
átkulcsolta kezét szorosan, szót szólva kimondta:
"Rettenetes, fölemészt az erőd, nem esik meg a szíved
csöpp fiadon s rajtam, nyomorulton, kit hamar özvegy
sors vár, mert hamar ölnek meg, rádrontva sereggel,
téged az argosziak; de nekem jobb lenne, ha téged
elvesztlek, lekerülni a földbe: hiszen sohasem lesz
már vigaszom többé, miután te betöltöd a sorsod,
csak kínom: sem apám nincs már, sem anyám, a királynő.
(...)
S most, Hektór, te vagy édesapám, te vagy édesanyám is,
és te a fívérem, virulóerejű deli férjem.
Hát rajtam könyörülve maradj mellettem a bástyán;
árvává fiad, özveggyé ne tegyed feleséged.

Fordította: Devecseri Gábor

________________________________________________

Homérosz: Íliász
(Magyar Helikon, Budapest, 1974.) 112-114. o.

 

HOMÉROSZ: ODÜSSZEIA

Odüsszeusz és Pénelopé beszélgetése

A lábmosás

Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
"Jó idegen, deli termetem és alakom s nemes elmém
elvették a haláltalan istenek, Ílion ellen
hogy kivonultak az argosziak, s Odüszeusz is, a férjem.
Hogyha megérkeznék s ő óvná életem újra,
akkor a hírem szebb is lenne, nagyobb is ezentúl.
így csak gyötrődöm, mivel isten bajbaborított.
Mert kit a szomszédos szigetek csak körben uralnak,
Dúlikhion, Számé, s erdőboritotta Zakünthosz,
és ki csak itt él, messzirelátszó szép Ithakában,
mind megkér, noha nem kívánom, s házam emészti.
S nincs gondom vendégre, sem arra, ki oltalomért jön
hozzám, sem hírnökre, ki nép dolgában igyekszik:
mert Odüszeuszra kivánkozom, édes szívem emésztve.
Nászom sürgetik ők, hanem én csak a cselt bonyolítom.
Mert legelőször leplet szőnöm súgta az isten:
hosszu szövőszéken termemben könnyü, hatalmas
vásznat szönöm; a kérőkhöz meg a szózatom ez volt:
»Kérőim, nemes ifjak, a hős Odüszeusz odavan már,
mégse siettessétek a nászom, amígcsak e leplet
nem fejezem be, szövött vásznam hogy kárba ne vesszen,
szemfödeléül Láertész hősnek, mikor őt majd
hosszuranyujtó vég veszedelmes sorsa eléri:
megbotránkozván az akháj nők azt ne beszéljék,
hogy ki sokat szerzett, most nem jut leple a sírban.«
Így szóltam nekik én, s hős lelkük hitt a szavamnak.
És napközben a nagy leplet szövögettem is eztán,
éjszaka szétfejtettem azonban a fáklyavilágnál.
Így hitegettem a bajnokokat három kerek évig;
ámde midőn évszak jött, évszak ment negyedizben,
sok hónap sorvadt, s a napok mind sorba beteltek,
ekkor a szolgálók, a szukák, mindent kifecsegtek,
s rajtamütöttek a kérők s szóval megfenyegettek.
Így hát kénytelenül befejeztem, bár nem akartam.
S most már nem tudom én a menyegzőmet kikerülni,
és más cselt se tudok. Sürgetnek már a szülőim,
és fiam is bosszús, amiért vagyonát fölemésztik;
látja, mi történik; hisz felnőtt férfi, a házra
már tud ügyelni: dicsőséget nyujt néki a nagy Zeusz.

Fordította: Devecseri Gábor

________________________________________________

Homérosz: Odüsszeia
(Magyar Helikon, Budapest, 1974.) 716-717. o.

 

MÓZES NEGYEDIK KÖNYVE

Az asszonyok fogadalma

2 Azután így beszélt Mózes Izráel fiai törzsfőihez: Ezt parancsolta az ÚR: 3 Ha férfi tesz fogadalmat az ÚRnak, vagy esküt tesz arra, hogy megtartóztatja magát, ne szegje meg a szavát, hanem tegyen meg mindent úgy, ahogyan kimondta. 4 De ha nő tesz fogadalmat az ÚRnak, és önmegtartóztatásra kötelezi magát még leánykorában, apja házában, 5 ha apja hallotta fogadalmát és azt, hogy önmegtartóztatásra kötelezte magát, és nem ellenezte az apja, akkor érvényes minden fogadalma, és érvényes minden elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott. 6 Ha azonban ellene mond neki az apja, amikor hallja őt, akkor nem érvényes semmiféle fogadalma vagy elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott. És az ÚR megbocsát neki, mert az apja mondott neki ellene.

7 Ha pedig úgy megy férjhez, hogy fogadalom terheli, vagy meggondolatlan beszéddel kötelezte el magát, 8 és a férje hallott róla, de amikor hallott róla, nem mondott ellene, akkor érvényesek a fogadalmai, és az az elkötelezés is érvényes, amellyel önmegtartóztatást fogadott. 9 De ha a férje ellentmond neki, amikor hall róla, akkor érvénytelenné teszi az asszony fogadalmát, amely őt terheli, és a meggondolatlan beszédet, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát. Az ÚR is megbocsát neki. 10 Az özvegynek vagy férjétől elbocsátottnak minden fogadalma érvényes, amellyel önmegtartóztatásra kötelezte magát.

11 Ha már a férje házában tesz fogadalmat egy asszony, vagy esküvel kötelezi magát önmegtartóztatásra, 12 és meghallja a férje, de nem ellenzi, és nem mond neki ellent, akkor érvényes az asszony minden fogadalma, és érvényes minden elkötelezése, amellyel önmegtartóztatást fogadott.

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Mózes negyedik könyve 30: 2-12
Biblia - Ószövetség
(Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 167. o.

 

MALAKIÁS KÖNYVE

A hűtlen nép ellen

13 Továbbá ezt teszitek: könnyel öntözitek az ÚR oltárát, sírtok és sóhajtoztok, mert nem tekint már az áldozatra, és nem fogadja kegyelmesen tőletek. 14 Ezt kérdezitek: Miért nem? - Azért, mert az ÚR tanúja annak, hogy hűtlen lettél ifjúkorodban elvett feleségedhez, pedig ő a társad, feleséged, akivel szövetség köt össze. 15 Egy ember se tesz ilyent, akiben maradt még lélek. De mire is törekszik az ember? Arra, hogy utódot kapjon Istentől. Vigyázzatok azért magatokra, és ne legyetek hűtlenek ifjúkorotokban elvett feleségeitekhez! 16 Gyűlölöm azt, aki elválik feleségétől - mondja az ÚR, Izráel Istene -, mert erőszak tapad ruhájára - mondja a Seregek URa. Vigyázzatok magatokra, ne legyetek hűtlenek!

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Malakiás könyve 2: 13-16
Biblia - Ószövetség
(Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 908. o.

 

PLATÓN A NŐ- ÉS GYERMEKKÖZÖSSÉGRŐL

5. könyv
A nő- és gyermekközösség az őröknél, és ennek előnyei

SZÓKRATÉSZ: ...ezek a nők valamennyi férfi őr közös tulajdonává lesznek, külön egy nő sem élhet együtt egy férfival, a gyerekek is mind közösek, tehát sem a szülő nem ismerheti a maga gyermekét, sem a gyermek a szülőjét.

GLAUKÓN: Nahát, ez sokkal nagyobb hullám az előbbinél, hihetetlenebb, akár azt nézzük, lehetséges-e, akár, hogy hasznos-e!

SZÓKRATÉSZ: Úgy vélem, abban aligha kételkedhetünk, hogy a nők és a gyerekek közös birtoklása mindennél jobb, ha ugyan lehetséges. Lehet-e, nem lehet-e - gondolom - ez a kétségek kétsége.

GLAUKÓN: Mindkettő igen kétséges.

SZÓKRATÉSZ: Te a kettőt összekapcsolod; én abban sántikáltam, hogy legalább az egyiket elhagyhatnám, ha te belátnád hasznos voltát, s nekem már csak arra kellene felelnem, lehet-e vagy sem.

GLAUKÓN: Hát alattomban nem sikerült elhagynod. Indokold meg mindkettőt!

SZÓKRATÉSZ: Lakolnom kell! Csak egy szívességre kérlek. Hadd pihenjek még egy kissé, ahogy a lomha eszűek szoktak kedvezni maguknak magános útjukon. Ezek ugyanis, mielőtt kisütnék, mi módon tölthetnék be óhajukat, azzal nem foglalkoznak sokat, hogy óhajuk egyáltalán megvalósítható-e vagy sem; úgy tekintik, mintha már meg is valósult volna, és már boldogan szövögetik: mi mindent csinálnak majd, ha óhajuk teljesül, és már amúgy is lomha lelküket még lomhábbá lanyhítják. Már én is így puhánykodtam: szeretném elhalasztani annak vizsgálatát, lehetséges-e; egyelőre úgy veszem, mintha lehetséges volna, és azt vizsgálom, ha megengeded, mint szervezik meg mindezt a vezetők, s hogyan lesz megvalósulása mindennél hasznosabb az államnak is, az őröknek is. Nos, előbb ezt próbálom veled tisztázni; a lehetőség kérdését, ha megengeded; majd csak utóbb.

GLAUKÓN: Megengedem, hogy azt vizsgáld, amit akarsz.

SZÓKRATÉSZ: Gondolom, ha a vezetők méltóvá lesznek e névre, valamint a segéderők is - ezek szívvel-lélekkel végrehajtják a parancsokat, a vezetők meg úgy parancsolnak, hogy részben maguk is a törvény szerint cselekszenek, részben utánozzák, amit rájuk bízunk.

GLAUKÓN: Valószínűleg.

SZÓKRATÉSZ: Tehát te, az ő törvényszerzőjük, kiszemeled őröknek a férfiakat, s éppúgy kiszemeled majd a nőket is, és a lehető leghasonlóbb természetűeket rendeled a férfiak mellé; így aztán közös szállásukon és étkezőhelyükön - saját lakása senkinek se lesz! - folyton együtt élnek, és minthogy a tornacsarnokokban és életük egyéb pillanataiban is folyton közösködnek, gondolom, a bennük lakozó ösztön szükségszerűen űzi őket egybekelésre, vagy nem hiszed, hogy szükségszerűen?

GLAUKÓN: Hát nem is a geometria törvényei szerint, de a szerelem kényszerére, amely az előbbieknél is hevesebben bűvöli-vonzza a nagy tömeget.

VIII. SZÓKRATÉSZ: Nagyon is. Ám ezután, Glaukón, a rendetlen, összevissza közösülést vagy bármi más üzelmet nem tűri sem a vallás, sem a vezetők a boldogok államában.

GLAUKÓN: Ez nem is volna igazságos.

SZÓKRATÉSZ: Világos, hogy eztán már csak a lehető legszentebb házasságot engedjük meg, a szent házasság pedig a leghasznosabb.

GLAUKÓN: Mindenképpen.

SZÓKRATÉSZ: És hogyan válik a leghasznosabbá? Mondd csak, Glaukón! Házadban látok vadászkutyákat és töménytelen nemesített szárnyast. Zeuszra, vajon figyelemmel kísérted párosodásukat, szaporodásukat?[154]

GLAUKÓN: Mire gondolsz?

SZÓKRATÉSZ: Először is, hogy - bár mind nemesítettek - nem születnek-e köztük különösen kitűnők?

GLAUKÓN: De születnek.

SZÓKRATÉSZ: És vajon mindből egyformán tenyésztesz fiakat, vagy lehetőleg csak a kitűnőkből?

GLAUKÓN: A kitűnőkből.

SZÓKRATÉSZ: És a legfiatalabbakból tenyésztesz vagy a legvénebbekből - avagy a legvirulóbb korúakból?

GLAUKÓN: A legvirulóbb korúakból.

SZÓKRATÉSZ: És ha nem így tenyésztenék őket, mit gondolsz, nem válnék sokkal gyarlóbbá a szárnyasok és a kutyák ivadéka?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: És a lovakkal meg a többi állattal más a helyzet?

GLAUKÓN: Ez képtelenség volna.

SZÓKRATÉSZ: Ó, kedves cimborám! Milyen végsőkig ügyes vezetők kellenek nekünk, ha az emberfajnál is így van ez!

GLAUKÓN: Márpedig így van. De miért?

SZÓKRATÉSZ: Mert sokféle gyógyszerrel kényszerülnek élni. Persze, ha a betegnek nincs szüksége semmi gyógyszerre, mert követi az előírt életrendet, akkor, gondolom, gyatrább orvos is megfelel; ha viszont kell a gyógyszer, akkor tudjuk: kiválóbb orvosra van szükség.

GLAUKÓN: De mért mondod ezt?

SZÓKRATÉSZ: Azért, mert a vezetők és vezetettek érdekében hihetőleg sok hazugságra és fortélyra is fanyalodnak. Hiszen mondtuk, hogy az ilyesmi mind igen hasznos gyógyszer lehet.

GLAUKÓN: Helyesen is mondottuk.

SZÓKRATÉSZ: Nos, házasság és utódszerzés dolgában ez a "helyesen" nem épp a legutolsó szempont.

GLAUKÓN: Hogy érted?

SZÓKRATÉSZ: Megegyezésünk szerint a legkülönb férfiaknak és nőknek minél többször kell egybekelniök, a leggyarlóbb férfiaknak és nőknek pedig minél kevesebbszer. És a kiválók utódait fel kell nevelnünk; a gyarlókét nem, ha azt akarjuk, hogy a nyáj a legvirulóbb legyen. De e mesterkedésünkről senki se sejtsen semmit, csak a vezető, ha azt akarjuk, hogy az őrök e nyájában ne támadjon civódás.

GLAUKÓN: Igen helyesen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát törvényt hozunk ünnepekről, amelyeken összeboronálják a menyasszonyokat és a vőlegényeket, áldozatokat is mutatunk be; költőink meg költsenek méltó himnuszokat a leendő nászhoz; de a nászok számának engedélyezését a vezetőkre bízzuk, hogy ne csökkenjen a férfiak száma - figyelembe véve háborút, betegséget, más mindent, és így az állam lehetőleg se túl nagy, se túl kicsi ne legyen.

GLAUKÓN: Helyes.

SZÓKRATÉSZ: Ügyes sorsolással kell kimódolnunk, hogy párosításkor a gyarlóbb a sorsot okolja, és ne a vezetőket.

GLAUKÓN: Nagyon is.

Fordította: Jánosy István

________________________________________________

Platón: Az állam
(Gondolat, Budapest, 1988.) 183-195., 418. o.

 

EURIPIDÉSZ: MÉDEIA

MÉDEIA:

(...)

Az összes ésszel bíró élőlény közül
legrosszabb sorsuak mi, asszonyok vagyunk.
Előbb férjet kell vásárolnunk rengeteg
kincsért, kit aztán testünk zsarnokul fogad,
fájón tetézve ezzel más bajok sorát;
s a legfőbb kérdés: jót kapunk, vagy rosszat-e?
mert nem szerez jó hírt a nő, ha hitvesét
elhagyja, és nem illik elkergetni sem.
Belépve új szokások s törvények közé,
jósnak kell lenni, hisz hazulról senki nem
tudhatja, párja kedvét hogy találja el.
S ha ezt elértük fáradságosan, s a férj
jól megszokik, s igát nem kényszerből cipel,
irigyelt élet! - ám ha nem, meghalni jobb.
A férfi, hogyha otthon lenni bosszuság,
kimegy, hogy szíve gondját másutt oldja fel
(barátjához fordul, vagy egyivásuhoz);
mi meg saját lelkünkbe nézhetünk csupán.
Azt mondják rólunk: életünk veszélytelen,
hisz otthon élünk - ők dárdával küzdenek;
pedig nem úgy van! Háromszor megállanék
inkább a pajzs mögött, mint szüljek egyszer is.

Fordította: Kerényi Grácia

________________________________________________

Euripidész összes drámái
(Európa, Budapest, 1984.) 124-125. o.

 

EURIPIDÉSZ: ANDROMAKHÉ

ANDROMAKHÉ:

(...)
Férjed ha gyűlöl, nem varázsszerem miatt:
nem tudsz kedvében járni, nem vagy jó neki.
Mert bájital, szép hölgy, ez is: szerelmesünk
nem a külcsínt: jó természetünket élvezi.
Te meg, gyötörjön bármi: Spárta városa
rögtön nagyobb, Szkűroszt lenézed, itt szegény
hozzád képest mindenki, Meneleósz dicsőbb
Akhilleusznál... ezért utál a férjurad!
Az asszony dolga még a hitvány férjet is
szeretni, nem vitázni, egyetérteni.
Ha tán hófedte Thrákiában lenne úr
a férjed, hol sok nővel osztja sorra meg
ágyát a férfi, egyre mindig több esik,
kiirtanád a többit? Azt állítanád,
mind telhetetlen ágyat áhító buják?
Rút volna! Bár mi súlyosabban szenvedünk
e kórtól, mint a férfiak, leplezzük azt.
Ó, drága Hektór! én a kedvedért a lányt
jószívvel néztem, hogyha Küprisz félrevitt,
gyakran nyújtottam fattyaidnak mellem is,
hogy meg ne bántsalak, ne érjen bosszúság.
Így voltam én erényes, ez szerezte meg
férjem szívét; te még az égi harmatot
se tűröd férjed köntösén, úgy félted őt.
Ne úgy szeresd a férjed, asszony, mint anyád,[155]
ne lépj a nyomdokába - mert a rossz szülő
példájától szülötte messze fut, ha bölcs.

Fordította: Kerényi Grácia

________________________________________________

Euripidész összes drámái
(Európa, Budapest, 1984.) 261-262. o.

 

ARISZTOPHANÉSZ: LYSISTRATE

KALONIKE

Nehéz ám nőnek a kimozdulás:
Ki a férje körűl bajoskodik,
Ki a cselédet költi, gyermekét
Altatja, vagy füröszti, éteti...

Fordította: Arany János

________________________________________________

Arisztophanész: Nőuralom
(Magyar Helikon, Budapest, 1957.) 10., 12., 111-113., 114-116. o.

 

DEMOSTHENÉS: SZÓNOKLAT NEAERA ELLEN

"A szeretőket (hetérákat) a gyönyör miatt tartjuk, az ágyasokat, hogy nap mint nap kiszolgáljanak bennünket, a feleségeket pedig azért, hogy törvényes gyerekeket szüljenek nekünk és hű házvezetőink legyenek."

Fordította (angol nyelvből): Kéri Katalin

________________________________________________

Demosthenes: The Orations V. k.
(London, 1852-63.) 272. o.

 

PLAUTUS A FÉRFI ÉS NŐ EGYENLŐSÉGÉRŐL

ÖREG:
Üdvözöllek. Jókor jöttem? Miért hivattál? Jól vagy-e?
Mit szomorkodsz? Miért futott ki felfortyanva férjurad?
Tán egy csip-csup csacskaságon összezördültél vele?
Szólj, ki volt a vétkes? Ám ne ontsd a szót, mint holmi szószt!

ASSZONY (Az öreg lánya):
Semmi vétkem sincs: legelsőbb vess el ily gyanút, apám.
Ám e házban semmi pénzért én tovább nem senyvedek!
Vígy magaddal innen!

ÖREG:
Ez meg mit jelentsen?

ASSZONY:
Sérteget, ó, apám!

ÖREG:
Ki?

ASSZONY:
Az, kinek kezére bíztál: férjuram.

ÖREG:
Itt a pörpatvar! De hányszor elpapoltam már neked:
jól vigyázz, nehogy panasszal telve hozzám jöjjetek!

ASSZONY:
Ó, apám, miképp vigyázzak erre?

ÖREG:
Tőlem kérdezed?
Hát akard! Mondtam, de hányszor: férjuradnak szót fogadj,
és ne lesd ki, mit művel, mivel mulat vagy merre megy.

ASSZONY:
Ám szerelmes lett a szomszéd szajha lányába.

ÖREG:
Bölcs bizony!
Hát csak öldösd, százszor is szerelmesebb lesz, esküszöm.

ASSZONY:
S iddogál ott...

ÖREG:
És miattad tán gyüszűnyi bort igyék
itt vagy ott, ha kedve tartja? Ejh, ebadta, mily pimasz!
Hogy lakomákra látogasson, tiltsd el attól is legott,
s hogy vendégül lásson itthon ezt vagy azt. Legyen talán
rabszolgád a férfi? Szabd ki munkáját is: üljön ott
gyapjuszálat szőve-fonva szolgálók szoknyái közt!

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plautus: Menaechmi. 776-797.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 100-101. o.

 

SZENT PÁL A HÁZASSÁGRÓL

"22. Az asszonyok, engedelmeskedjenek férjüknek, mint az Úrnak, 23 mert a férfi feje a feleségnek, ahogyan Krisztus is feje az egyháznak, és ő a test üdvözítője is. 24. De amint az egyház engedelmeskedik Krisztusnak, úgy engedelmeskedjenek az asszonyok is a férjüknek mindenben. 25. Férfiak! Úgy szeressétek feleségeteket, ahogyan Krisztus is szerette az egyházat, és önmagát adta érte."

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Pál levele az Efezusiakhoz 5: 22-25
Biblia - Újszövetség
(Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 222. o.

 

OVIDIUS A SZERELEMRŐL

BRISEIS ACHILLESNEK

Útnak eredsz! S itthagysz, ó, vasszívü, engem, az árvát?
Ám a magányomban drága vigaszt ki is ád?
Nyíljon előbb meg a föld váratlan, s nyeljen el, esdek,
s perzseljen villám rőt tüze, semhogy az árt
nélkülem üssék habkavaró evezői Phthiának,
s lássam - az ottmaradott - menni hajóhadadat!
Ám hazatérni ha vágysz már otthoni isteneidhez,
nem leszek én túl nagy súly a hajók seregén.
Mint a rabod, s nem mint férjét felesége, követlek;
tudja a gyapjút szép lágyra sodorni kezem.
Véled az ágyat bár a görög nők leggyönyörűbbje
ossza meg - ám legyen így! - Aegina és Jupiter
sarja fiához méltó nő, méltó meny apádhoz,
- s Nereus is, nagyatyád, lássa örömmel e nászt -,
majd tesszük mi - szerény szolgálód - azt, mi parancsod,
munkál fürge kezünk, s fogynak a telt guzsalyok.
Én csak azért esdek, feleséged meg ne gyötörjön,
mert kedvelni bizony nem fog, előre tudom.
És ne viseld el, hogy hajamat megtépje előtted,
szólva közönnyel: "Enyém volt egy időben ez is."
Vagy tűrd, bánom is én, de csak itt, megvetve, ne hagyjál;
én nyomorult, remegés rázza a csontjaimat.
(...)
Van sikerem, ha karom, mint szokta, nyakadra fonódik,
s újra figyelsz rám, mert már kebelemre figyelsz.
Állhatatos légy bár, s szilajabb, mint árja anyádnak,
hatnak rád, ha szavam nincsen, a könnyeim is.
Most is (Peleus úgy érjen majd tisztes öregkort,
s küzdjön Pyrrhus majd jósjeleiddel aként)
nézd, hogyan őrlődik Briseis, hősi Achilles,
téged kérve, soká, vasszivü, őt ne gyötörd!
Vagy, ha lenézéssé vált régi szerelmed irántam,
késztess halni, de ne nélküled élni tovább.
Megteszem én, mit akarsz. Hervad, megsápad a testem,
csak benned hisz e szív, és e hit élteti csak!
Hogyha becsapnál, fívérem s férjem befogadnak,
ámde ha nőt ölsz meg, tettnek aligha dicső!
Sőt a parancsod sem kell! Kardot ránts te magad rám!
Üsd át keblem! Akad vérem a vasnak elég.
Azzal a karddal, amely Agamemnont szúrja le, hogyha
tűri az istennő, engem szúrj le te most.
Mégis, védd inkább adományodat, életemet, mit
győztes, meghagytál - kérlek, tégy velem így.
Rontsd le azonban előbb neptunusi Pergama várát,
ellenségedet irtsd, s így lecsitul haragod.
Végül: akár indulni akarsz is, akár ha maradnál:
hívj a hajódra, legyél újra, valóban uram.

Fordította: Muraközy Gyula

________________________________________________

Publius Ovidius Naso: Hősnők levelei
(Helikon, Budapest, 1985.) 17., 19. o.

 

IUVENALIS SZATÍRÁI

Második könyv
Hatodik szatíra

(...) Régi dolog már, Postumusom, mások nyoszolyáját
megrendítve, az ágy szent Őrét semmibe venni.
Minden egyéb bűnünk csak később hozta a vaskor,
ámde a csábítót az ezüstkor látta először.
S itt te e korban még eljegyzést tervezel és nász-
szerződést? Sőt már a hajad bodorítja a legjobb
fodrász, s zálogot is húztál ujjára talán már?
Postumus, ép az eszed csakugyan, hogy most feleség kell?
Mondd, mily Tisiphone zaklat viperái hadával?
Asszonyi kormányt tűrsz, noha lelsz te elég kötelet még?
Míg feltárva elég ablak tátong feketén fent?
S Aemilius hídját míg egy-kettőre eléred?
Vagy, ha a végnek e sok neme közt kedvedre való nincs,
még nem lenne-e jobb, mit vélsz, ha fiúval aludnál?
Mert a fiú éjjel nem cívódik, s ha lefekszik,
egy kis ajándékért se gyötör, s nem duzzog azért, hogy
kíméled magadat, s nem tudsz kedvére lihegni.

Ursidius csak a "Lex Iulia"-n csüng s édes utódra
vágyik. Rózsahalat s hízott gerlét ezután nem
kap s az örökséghajhász húspiac annyi falatját.
Ursidius nősül! Van-e még ezután lehetetlen,
hogyha a régi buják leghírhedtebbje a férjek
szájkosarát dőrén felvette, ki bújva a szekrény
mélyén annyiszor ült, mint - vesztét félve - Latinus?
S ahhoz mit szóljunk, hogy tisztes, régi erényű
nőt keres? Ó, dagadó ereit vágd fel hamar, orvos!
(...)
Hogyha szeretni az eljegyzett s jogosan feleségül
vett nőt úgyse fogod, van-e ok rá, hogy hazavidd, hogy
pénzed lagzira és lakodalmi kalácsra dobáld, mely
végül a telt gyomrú násznépnek jut, s hogy az első
éjért kapjon majd tálat, tele vert aranyakkal,
mikről Dacicus és Germanicus arca sugárzik?
Ámha papucspárton vagy, jámbor férj, s szived egy nőn
csüng, hajtsd csak le fejed, hogy felkészülve igáját
húzd. Egyet se találsz, aki védi az érte rajongót.
Égjen bár maga is, boldog, ha az őt szeretőt csak
gyötri, kifosztja. Vagyis mennél jobb, mintaszerűbb egy
férj, annál kevesebb örömet nyújt néki az asszony!
Semmi ajándékot, ha a nőd megtiltja, nem adhatsz,
s venni-eladni se fogsz semmit, ha makacs, s bele nem megy.
Hajlamaidnak irányt szab: idősebb régi barátod
számkiveted, noha ifju szakállát látta az ajtód.
Végrendelkezhet, lám, kedve szerint a kerítő,
vívómester s egy gladiátor is élhet e joggal;
s ő örökösnek rád tukmálja nem egy szeretőjét.
"Fára e szolgával!" - "Mi a bűne, hogy érte kereszt jár
szolgánknak? Ki tanú? Hol a vádló? Vedd figyelembe!
Emberöléssel nem várhat soha senki eléggé!"
- "Balga! A szolga is ember? Nem vétett - lehet. Én így
rendelem, így akarom, s a parancsom még nem elég ok?"
Így hát úr - az urán! De utóbb odahagyja uralmát,
házat vált, és nászfátylát széttépve kiröppen,
s újra a régi lenézett férj ágyába visz útja;
otthagy fellobogózott házat, díszt minap öltött
ajtókat s a küszöbre leszórt még friss, üde lombot.
Így nő egyre a szám, így lesz nyolc férje, amíg öt
ősz fut el; ez méltán szerepelhet a sírfeliratján.

Békességről - míg az anyósod is él - sose álmodj!
Ő kitanítja: vigan hogy fossza csupaszra a férjét,
és kitanítja, hogyan kell csábító levelekre
szellemes és fínom választ juttatni. Kijátssza
csellel, pénzzel az őrt. Hozzá - noha nincs baja - hívja
Archigenest, mondván, hogy nyomja az ágytakaró is.
Közben a csábító ott vár, elbújva titokban,
unja a várakozást, hallgat, s maga hűti le vágyát.
Vagy te olyasmit vársz, hogy más és tisztes erényt olt
anyja belé, mi magában sincs meg? Hasznos a züllött
vénnek egyébként is züllöttre nevelnie lányát!

Szinte alig van pör, hol a cívódást nem egy asszony kezdte. (...)

Mindig kölcsönösen cívódás, per van az ágyban,
hol feleség nyugszik, ritkán van eset, hogy alusznak.
Akkor mar s iszonyúbb fia-vesztett tigrisanyánál,
hogyha - a titkolt bűn tudatában - nagy ravaszul nyög.
Ifjúval gyanusít, elképzelt ágyasodért sír;
könnye ki nem fogy, kész mindig megeredni, figyelve
őrködik és vár, hogy tetszése szerint kiomoljék.
Ám te a szarvaidat vígan hordozva, szerelmét
elhiszed, és könnyét csókokkal itatja fel ajkad.
Titkuk mily levelek s iratok tárnák ki eléd, ha
féltékeny szajhád szekrénye kinyílna előtted!
Ám lovagok s szolgák ölelésében hever ő. Mondj,
mondj rá mentséget, ha találsz, bölcs Quintilianus!
"Ingadozom. Maga szóljon!" S szól: "Egykor kikötöttük,
hogy teszed azt, mit akarsz, de magamtól én se vonok meg
semmit. Hát hordj össze eget-földet, kiabálj, de
lásd, ember vagyok én is!" A rajtakapott feleségnél
nincs szilajabb! Haragot meg erélyt maga bűne ad ennek!

Fordította: Muraközy Gyula

________________________________________________

Decimus Iunius Iuvenalis szatírái
(Akadémiai, Budapest, 1964.)

 

PLUTHARKOSZ TIBERIUS GRACCHUS
ELJEGYZÉSÉRŐL SZÓLÓ LEÍRÁSA

Alig lépett ki a gyereksorból Tiberius Gracchus, máris olyan hírnév övezte, hogy nem is származása, inkább érdemei miatt juttatták neki az augurok megtisztelő papi méltóságát. Ennek adta nyílt tanújelét Appius Claudius is, az a férfi, aki egykor a consuli és a censori hivatalt viselte, a római senatus rangelső tagja volt, s bölcsességben is messze megelőzte kortársait. Amikor az augurok együtt érkeztek, barátságosan megszólította Tiberiust, és maga kérte meg, vegye el a lányát feleségül. Tiberius boldogan beleegyezett. Ezzel megtörtént az eljegyzés, úgyhogy a hazatérő Appius már az ajtóból fennhangon szólíthatta feleségét a hírrel:

- Antistia, eljegyeztem Claudia lányunkat!

Az asszony csodálkozva kérdezte:

- De hát miért ilyen hirtelen? Mi ez a nagy sietség? Talán bizony Tiberius Gracchust fogadtad meg neki vőlegénynek?!

Fordította: Kapitánffy István

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plutarchos: Gracchi. 4, 1-3.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 94. o.

 

PLUTARKHOSZ A HÁZASSÁGI ESKÜRŐL

Miért kell a menyasszonynak azt mondania: "Ahol te Gaius, ott én Gaia", amikor a férje elé vezetik?

Talán mert azzal, hogy e szavakat kimondják, megosztják és közösen birtokolják minden vagyonukat; a szavak jelentése ugyanis az, hogy "ahol te birtokos, a ház ura vagy, ott én is birtokos, a ház úrnője vagyok". Egyébként úgy használják ezeket az általánosan elterjedt neveket, ahogy a jogászok példáikban a Gaius Seius[156] és a Lucius Titius nevet, a filozófusok pedig a Diónt és a Theónt. Vagy talán Gaia Caecilia, egy szép és nemeslelkű asszony emlékére, aki Tarquinius[157] egyik fiának volt a felesége, s akinek bronzszobra a Sancum-templomban áll: régen még egy cipő és egy orsó is feküdt a szobor talapzatán, ez háziassága, amaz szorgalma jelképeként.

Fordította: Kapitánffy István

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plutarchos, Aetia Romana, 30.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 97-98. o.

 

PLUTARKHOSZ AZ ESKÜVŐI SZOKÁSOKRÓL

Miért emelik át a küszöbön a menyasszonyt, miért nem hagyják, hogy ő lépje át?

Talán mert először rabolták a feleségüket, s így kellett őket bevinni, maguktól nem mentek be. Vagy azt a látszatot akarják kelteni, hogy kényszerből és nem önként mennek be oda, ahol lányságukat elvesztik. Vagy annak jelképe ez, hogy kifelé sem lépi majd át a küszöböt, nem fogja elhagyni a házat, csak kényszerből, amint kényszerből is ment be oda. Nálunk, Boiótiában[158] is elégetik a szekér tengelyét a kapu előtt, ezzel mutatják, hogy a menyasszonynak ott kell maradnia, mert tönkrement a kocsi, amivel elvihetnék.

Fordította: Kapitánffy István

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plutarchos, Aetia Romana, 29.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 99. o.

 

ROGER DE CAEN A HÁZASSÁGRÓL

(11. század)

"Higgy nekem testvérem, minden férj boldogtalan. Az, akinek a házastársa nem nemes, megunja azt, meggyűlöli, ha szép a nő, az a széptevőktől való szörnyű félelmet szül; a szépség és az erkölcs összeférhetetlenek. Az a nő ad férjének gyengéd öleléseket és édes csókokat, aki valamilyen mérget akar eltitkolni a szíve mélyén. A nő semmitől sem fél, azt hiszi, hogy minden megengedett számára."

Fordította (franciából): Kéri Katalin

________________________________________________

Delumeau, Jean: La peur en Occident XIV-XVIII. s.
(Fayard, Paris, 1978.) 409. o.

 

ALICE PERE YORKBAN

(1365)

Templomudvar, York

(Ez az eset információt nyújt a születésről, a keresztelésről, a keresztszülők szerepéről, a szülés utáni első templombamenetelről (egyházkelésről), a dajkálásról és arról, hogy az asszonyok miként tudták hasznosítani saját szülésük során nyert tapasztalataikat. Anabilla Pynder vallomásában egy írást, talán egy imát említ, melyet varázsigeként használtak a gyermekek világrahozatalakor. A dajkák szerepéről kevés írásos emlék maradt fönn egy bizonyos társadalmi rangon alul álló családok esetében, és az itt leírt eset középpontjában álló Rouclif család is ezek közé tartozik. Alice de Rouclifnek Anabilla, Stephen Wasteleyne felesége vallomásában idézett szavai igaznak tűnnek, így ez a vallomás talán az egyedüli írásos emlék arról, hogyan beszélt egy 11-12 év körüli lány abban az időben. A vallomásokat több különálló hártyára írták rá, melyeket összevarrtak, majd összetekercseltek. Mivel csak néhányat láttak el közülük dátummal, és mivel a tekercsben az anyagok nem voltak kronológiailag rendszerezve, nehéz rekonstruálni a vallomások időrendi sorrendjét.)

[A következő öt tanúvallomást 1365. november 1-én tették a kihallgatott személyek.]

Agnes, Gervaus de Rawcliffe cselédje, 24 éves...

Alice életkorára vonatkozóan azt mondja, hogy a következő születésnapján, ami nagyböjtkor, vagyis húsvét előtt két héttel lesz, a 13. évét fogja betölteni, és ezt Alice apjától, Gervase Roucliftől tudta meg, akinek ez a tanú a halálát megelőző két éven át a cselédje volt...

Ellen de Rouclif, Elias de Rouclif özvegye...

... azt mondja, ő tudja, hogy Alice Szenvedés Hetének első vasárnapja előtti szombaton lesz tizenhárom éves, és nem előbb. Azt mondja, ezt onnan tudja, hogy ő tizenhárom éve Gyertyaszentelő Boldogasszony napján adott életet Katherine nevű lányának, és Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét követően, a Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton Ellen, aki akkor Gervase de Rouclif felesége volt, világra hozta a szóban forgó Alice-t. Ő, mint mondja, nem volt jelen a szülésnél, de nem sokkal azelőtt látta Ellent, Alice anyját állapotosan...

Richard Bernard...

[A házassági szerződéssel kapcsolatban nyújt bizonyítékot, mint azt Ellen de Rouclif is teszi vallomásában, ld. később.]

Beatrix de Morland Yorkból...

... azt mondja, úgy hallotta, hogy a szóban forgó személyek közös megegyezéssel léptek házasságra, és, mint mondja, Alice szabad akaratából tette ezt, a szerződésben érdekeltek közül senki nem kényszerítette vagy félemlítette meg. A házassági szerződés, miként a tanú állítja, egy éve lépett érvénybe, így szerinte, mint mondja, Alice a házasság megkötésekor tizenegy éves volt, és az ezt követő Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton töltötte be tizenkettedik életévét. Mint mondja, azért emlékszik erre, mert ő akkoriban annak az azóta elhunyt John de Midfordnak volt a felesége, akit az Alice születését követő Úrnapja utáni vasárnap gyilkoltak meg, továbbá még azért emlékszik Alice születésére, mert az Alice születését és John halálát megelőző Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén ez a tanú egy kislánynak adott életet, aki már ugyancsak nincs az élők sorában, és a Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton, amelyről már említést tett, és az ő szülését követően, amelyre szintén utalt már, jött világra Alice. Azt mondja, az előbb említett okokon kívül különösképpen azért emlékszik Alice születésére, mert Alice anyja ezután nem adott több gyereknek életet. Azt mondja, Ellen, Alice anyja, és az apja, Gervase amióta csak Yorkba jöttek, az ő vendégfogadójának istállójában tartották lovaikat, és nála laktak. Azt mondja továbbá, úgy hallotta, hogy az esküvő után Alice teljesítette házastársi kötelességeit, mert együtt hált a férjével, és ma is teljesítené, ha tudná... Nem tud másként vallani, mint ahogy vallott. Mint mondja, szerinte Johnnak kellene megnyernie a pert, nem Alice-nek, mert úgy gondolja, Johnnak van igaza. A népek Rawcliffe falujában és annak szomszédságában sokat tárgyalták és mindmáig tárgyalják ezt a vallomást. A tanú húsz shillingnyi vagyonnal rendelkezik.

Margery, a cliftoni, vagy más néven belli John Gregson felesége, adósságaitól eltekintve, alig öt shilling értékű vagyon tulajdonosa...

Az Alice életkorára vonatkozó kérdésre azt válaszolja, hogy a legutóbbi Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton lett tizenkét éves, és mint mondja, erre azért emlékszik, mert Ellen, Alice anyja akkor volt várandós Alice-szel, amikor a tanú Szt. Lukácsot követő napon életet adott legkisebb fiának, aki ha élne, mára már betöltötte volna tizenkettedik életévét, és belépett volna a tizenharmadik évébe. Azt mondja, az emberek is úgy beszélik a környéken, hogy Alice ennyi idős. Arra a kérdésre, honnan tudja, hogy, mint ahogy vallotta, Ellen akkor volt várandós Alice-szel, amikor ő világra hozta gyermekét, azt válaszolta, onnan, hogy annak idején sokat beszélt barátaival és szomszédaival arról, hogy Gervase felesége kislánynak adott életet, akit Alice-nek neveztek el, így erről a kérdésről nem tud másként nyilatkozni. Mint mondja, őt nem érdekli, melyik fél nyeri meg a pert.

[A következő kilenc tanúvallomást 1365. november 12-én tették a kihallgatott személyek.]

Anabilla, Stephen Wasteleyne felesége, annak a Johnnak az édestestvére, akinek ügyében a tárgyalás folyik...

A peres felek saját vallomása és a szóbeszéd alapján valamint azért, mert három héttel múlt karácsony és egy héttel az esküvő előtt John nála szállásolta el Alice-t, a tanú azt állítja, hogy az első és a második vádpont igaz. Alice, miután a tanúhoz költözött, Szt. Jakab ünnepéig maradt ott, és egy éjjel, nevezetesen a múlt karácsonyt megelőző szombat éjjelén együtt hált Johnnal a tanú kennythorpe-i lakásának egyik szobájában napnyugtától másnap hajnalig. Arra a kérdésre, mindez hogy jutott tudomására, azt felelte, hogy Alice mesélte el neki, és még egy bizonyos Joannak is, aki a tanú lánya. Mint mondja, emlékei szerint két héttel később Alice így szólt hozzá: "Egy titkomat szeretném önnel megosztani, ha meghallgatná". Majd a tanú kérésére ezt mondta: "Asszonyom, szeretném, ha az ön bátyja oltár elé vezetne engem, és arra kérem önt, hogy beszélje rá erre, majd hozzátette, hogy az édesanyja után ebben a tanúban bízik meg leginkább... Elég idős és érett vagyok ahhoz, hogy a felesége legyek, de ahhoz nem, hogy szeretőként tartson". Ezután a tanú ezt kérdezte tőle: "Meg akarod ezt beszélni Johnnal, amikor visszajön?", amire Alice ezt válaszolta: "Igen, természetesen, és még másról is akarok vele beszélni, amikor visszajön." Majd (...) a tanú kennythorpe-i gyümölcskertjében, ahol csak a szóban forgó John, Alice és a tanú volt jelen, Alice megismételte a tanúhoz korábban intézett szavait: "Uram, én nem kívánok többé önnel együtt hálni addig, amíg ön oltár elé nem vezet engem, mert elég érett vagyok már ahhoz, hogy igaz felesége legyek, de ahhoz nem, hogy szeretőként tartson". John így felelt: "Erről egy szót se halljak többet ezután. Tudod, hogy anyáddal és a többi pártfogóddal megegyeztünk, hogy majd csak valamikor a jövőben foglak feleségül venni, márpedig én nem fogom megszegni az ígéretemet, minthogy nem óhajtok elesni száz márkától vagy száz fonttól" (a tanú nem tudta biztosan megmondani, melyik összegre hivatkozott John, viszont, mint mondja, Alice érthetetlen okból a választ ismételgette). A tanú szerint Alice legalább tizenkét esztendős volt múlt húsvétkor. Ezt csak a többi tanúvallomásból tudja, és mint mondja Alice a vele töltött idő alatt bakfis volt, megjelenése alapján tizennégy évesnek látszott. Mint mondja, John Alice-nek ajándékozott egy kést, illetve húsvét előtt egy ruhának, kabátnak és főkötőnek való kék ruhaanyagot. Miután megkapta ez utóbbit, Alice így szólt a tanúhoz: "Asszonyom, tudom, több ruhát már nem kapok az uramtól, amíg nem viseltem a menyasszonyi fátylat." Elégedetlen volt, mert John nem hozott neki selymeket meg ékszereket londoni útjáról. Mint mondja, Alice egy kendőt meg más apróságokat kapott Johntól ajándékba, mielőtt a tanúhoz költözött...

Alice de Rolleston, az előző tanú, Anabilla lánya, 14 éves múlt...

[Hasonló vallomást tesz, mint az anyja.]

Stephen Wasteleyne...

[Csak hallomásból tud az esküvőről.]

Mint mondja, Szt. András ünnepekor vagy akörül John hozzá és feleségéhez vitte lakni Alice-t, aki náluk maradt Tamás-napig, amikor is erőszakkal elhurcolták. A náluk töltött idő alatt gyakran hallotta Alice-t a házassági szerződést emlegetni, és tudja, hogy elégedetlen volt, amiért John halogatta az esküvővel kapcsolatos ügyek intézését, és így a házasság megkötését is...

Margaret de Rouclif, Alice nagynénje ... 60 éves múlt...

... Alice életkorára vonatkozóan azt mondja, hogy a legközelebbi Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton fogja betölteni a tizenharmadik életévét, és nem előbb. Az okát annak, hogy ezt tudja, abban jelöli meg, hogy Gervase, Alice apja és a tanú édestestvére négy éve Mihály-napkor halt meg, és Alice akkor kilenc éves múlt, a kilencedik születésnapját abban az évben ülte, a tizedik életévét pedig egy évvel később töltötte be, a másik ok pedig az, hogy Alice születésének napján a tanú elment a bátyjához megnézni a csecsemőt, és az azóta eltelt éveknek utánaszámolva meg tudja mondani Alice életkorát...

Dom William Marrays, a Szűz Mária apátság rendfőnöke Yorkban, miután ismertették vele az ügyet, megeskették, és megkérdezték, az ügy első és a második pontjáról azok alapján, amit az esküvőn résztvevőktől hallott, azt állította, hogy igazak, de a tanú, mint mondta, nem volt jelen az esküvőn. Véleménye szerint a harmadik pont is igaz, ezt bizonyítja Alice külseje, melyet látva bárki számára igazolódhat ez az állítás, valamint az Alice-szel közelebbi kapcsolatban levő tanúknak, illetve azon tanúknak a vallomása, akik biztosan tudják az életkorát. A negyedik ponttal kapcsolatban úgy nyilatkozik, hogy a házassági szerződés megkötése után John és Alice jóváhagyta ezt a házassági és egybekelési szerződést, és együtt háltak. Ezt egyrészt a felek, ti. John és Alice beszámolójából tudja, másrészt egy bizonyos Joan de Rollestontól, aki akkoriban megosztotta Alice-szel az ágyát, és a szobában volt a Szt. Jakab próféta ünnepét követő éjszakán is, amikor John ott elvette Alice ártatlanságát, mint azt Alice maga is elmesélte ennek a tanúnak húsvét után, amikor Grimston mezőin sétáltak, és még máskor is, valamint Joan is elmondta ennek a tanúnak, hogy látta Johnt és Alice-t egy ágyban feküdni, és hogy olyan hangokat hallott, amelyek arra utaltak, hogy szerelmeskednek, Alice pedig eközben kétszer vagy háromszor halkan szóvá tette, hogy John fájdalmat okoz neki...

( )

Alice de Belebyt, Richard de Warwyk feleségét, ennek az Alice-nek a keresztanyját egyedül csak Alice életkora felől kérdeztük a társaság beleegyezésével, mely rendelkezésünkre bocsátotta őt, és azt felelte, hogy az ő tudása szerint Alice az utolsó Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombat előtt legalább tizenkét évvel született, és erre Isten előtt is meg mer esküdni. Azon a szombaton keresztelték meg, és vagy aznap vagy pénteken született, magyarázatképpen pedig arra, hogy ezt tudja, nem tud mást felhozni, mint azt, hogy a szívében érzi, és hogy az emlékezetében kutatva is erre megállapításra jutott: Alice a nagy pestisjárvány után három vagy legfeljebb négy évvel született, valamint még ahhoz tudja kapcsolni, hogy fia, aki a Karmelita rend tagja, az Alice születését megelőző évben lépett be a rendbe, és legalább tizennégy év telt el azóta, hogy felvette a szerzetesi csuhát. Hozzáteszi még, hogy abban az időben, amikor fia szerzetes lett, a boldog emlékű William la Zouche volt York érseke, és, mint mondja, úgy hiszi, Alice születésekor William volt az érsek...

Ellen, Gervase de Rouclif özvegye, Alice anyja...

A tanú, mint mondja, egy péntek este, emlékei szerint múlt karácsony előtt két héttel jelen volt Richard Bernard Szűz Mária apátságbeli szobájában, amikor ott az említett Richard összeadta a szóban forgó John Marrayst és Alice-t. Richard utasítására John a következőket mondta Alice-nek: "Alice, én most téged feleségül veszlek, és életem végéig kitartok melletted, ezt esküvel fogadom." Alice ezután előrelépett, és így felelt Johnnak: "John, én mostantól a feleséged leszek, életem végéig kitartok melletted, ezt esküvel fogadom", és elengedték egymás kezét, majd megcsókolták egymást. Az esküvőn jelen volt ez a tanú, az említett Richard, Adam de Thornton úr, John Fische közjegyző és Robert de Rouclif. Hozzáteszi még, hogy John Marrays-től és testvérétől, Anabillától, Stephen Wasceleyne feleségétől értesült róla, hogy John és Alice egy éjszaka együtt háltak, de, mint mondja, azt nem tudja, hogy ez az évnek mely időszakában történt. Mint mondja, Alice kapott néhány kisebb ajándékot Johntól, mintha már a felesége lett volna, így egy prémes köpönyeget, két keszkenőt, három ruhát és még egy köpenyt. Az esküvő után gyakran látta Johnt és Alice-t átölelni és megcsókolni egymást... Az Alice életkorára vonatkozó kérdésre azt válaszolja, hogy az eljövendő Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton Alice legalább tizenhárom éves lesz, ezt pedig onnan tudja, hogy a néhai Gervase de Rouclif, Alice apja és a tanú férje négy éve Mihály-napkor hagyta el porhüvelyét, és Alice akkor nyolc éves múlt, mert azt a bizonyos szombatot meg ezt a Mihály-napot több mint nyolc év választotta el egymástól, és ehhez a nyolc évhez hozzáadva a Gervase de Rouclif halála óta eltelt évek számát láthatjuk, hogy Alice a legközelebbi Szenvedés Hetének első vasárnapjára tizenhárom éves lesz. Mint mondja, ahogy az vallomásában szerepelt is, serdülőkora elérése után Alice apró ajándékokat kapott Johntól, hogy ezzel emlékeztesse az említett házasságra és egybekelésre...

Cecily de Shupton...

... ez a tanú, mint mondja, jelen volt Alice születésénél, és az azóta eltelt éveknek utánaszámolva arra az eredményre jutott, hogy az elkövetkező Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton Alice a tizenharmadik életévét fogja betölteni... Alice-ről John gondoskodott, és az ő nővérénél lakott, de a legutóbbi Péter-Pál napot követően Sir Brian de Rouclif elrabolta John nővérétől...

Emmot, a dajka, Hobyból...

Az Alice életkorát illető kérdésre azt válaszolja, hogy a legközelebbi Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton Alice tizenhárom éves lesz. A tanú, mint mondja, ezt onnan tudja, hogy ő maga az azt a szombatot megelőző Mihály-nap előtt egy héttel hozta világra a fiát. A fia, mint mondja, az azt a szombatot megelőző pénteken halt meg, és őt aztán fogadták fel Alice mellé dajkának, és attól kezdve, mint mondja, egy kéthetes időszaktól eltekintve ő dajkálta Alice-t három évig...

[A következő négy tanúvallomást 1365. november 18-án tették a kihallgatott személyek.]

Alice Sharpe Rawcliffe-ből, özvegy, Sir Brian de Rouclif lovag bérlője, negyven shillingnyi vagyon tulajdonosa...

[Alice születéséről keresi elő emlékeit] ... mert egy bizonyos Simon de Folifay volt az, aki újraélesztett egy gyermeket, egy bizonyos Maud de Herthill lányát, aki Bertalan-napkor született...

Alice, a rawcliffe-i William de Tange felesége, Sir Brian de Rouclif bérlője, egy márkányi vagyon tulajdonosa...

[Alice születéséről] ... Arra a kérdésre, honnan tudja, azt feleli, onnan, hogy ő maga a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét megelőző szerdán adott életet fiának Rawcliffe-ben tizenkét éve, Alice pedig a rákövetkező Szenvedés Hetének első vasárnapját megelőző szombaton született...

Agnes Quysteler Rawcliffe-ből, az ugyancsak Rawcliffe-ben lakó Robert Qusteler felesége, kevéske vagyon tulajdonosa ... mint mondja, már Alice születése előtt körülbelül tíz évvel a faluban lakott...

[Alice születésének idejét csak a szomszédoktól tudta meg.]

Robert Thewed Rawcliffe-ből, Sir Brian bérlője, Alice-nek sem John által, sem vér szerint nem rokona...

[Alice születéséről] ... mint mondja, azért emlékszik rá, mert van egy fia, aki a következő nagyböjtkor lesz tizenegy éves, valamint azért, mert jelen volt Alice anyjának egyházkelőjén, és Alice apjának elég jó barátja volt ahhoz, hogy tudja, mik történnek vele, így annak idején értesítette őt Alice születéséről és felesége egyházkelőjének időpontjáról is, sőt az egyházkelő alkalmából rendezett ünnepségre meg is hívta. A fia az ezt követő nagyböjtkor született...

[A következő két tanúvallomást 1365. november 27-én tették a kihallgatott személyek.]

Margery, a rawcliffe-i Robert Thewed felesége, Sir Brian de Rouclif lovag bérlője...

[Alice születéséről]... Arra a kérdésre, honnan tudja, azt feleli, hogy abban az időben Sir Brian kertjében szolgált egy bizonyos William de Tange-dzsel együtt, akinek felesége a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét megelőző szerdán fiút szült, aki ma is él, és akit Gervase de Rouclif, Alice apja tartott a keresztvíz alá, és a következő vasárnapot megelőző szombaton, melyről már tett említést, jött Alice világra apja rawcliffe-i házában...

Margaret de Folifayt...

[Alice születéséről] ... onnan emlékszik rá, hogy egy bizonyos Maud de Thornhill az Alice születését megelőző Szt. Bertalant követő napon adott életet a tanú bátyja, Simon de Folifayt gyermekének, mely gyermek most is él, a tanúval egy házban lakik, és a legutóbbi Szt. Bertalan ünnepet követő napon lett tizenkét éves...

Alice, Adam Porter felesége, Clifton lakosa...

[Alice születéséről]... Arra a kérdésre, hogyan szerzett róla tudomást, azt feleli, úgy, hogy akkoriban Skeltonban lakott, ami egy mérföldre fekszik Alice szülőfalujától, Rawcliffe-től, így ő Alice születéséről a Rawcliffe szomszédságában élőktől hallott, valamint Ellen Grigge-től, aki jelen volt Alice világrajövetelénél, továbbá William de Tange feleségétől és másoktól, akik tudták, Alice pontosan mikor született, továbbá értesült még róla Henry Vaux beszámolójából is, aki Alice apjánál szolgált, amikor Alice anyja őt hordta a szíve alatt... A tanú öt márkányi vagyon tulajdonosa, és a Clifton faluhoz tartozó területen bérel földet Sir Briantől. Thomas de Milton kérte őt, hogy jelenjen meg ezen a tárgyaláson tanúként, és tegyen vallomást. Mint mondja, őt nem érdekli, melyik fél fog győzni.

Beatrix, John Milner felesége, Clifton lakosa, ki kilenc márkányi vagyonnal rendelkezik...

[Alice születéséről]... Azért emlékezhet rá, mert Alice születésekor maga is Rawcliffe-ben lakott, és az azt követő pünkösdkor telepedett át Cliftonba, és azóta is ott él. Biztos benne, hogy nincs még tizenkét éve, hogy ez történt, és még a következő pünkösdig sem fog annyi idő eltelni, de egyébként Alice születésének idejéről tudomást szerzett Ellen Grigge-től is, aki látta azt, Henry Vauxtól, aki Alice apját szolgálta, amikor az anyja állapotos volt és más Rawcliffe szomszédságában élőktől, akik tudták Alice életkorát...

Idős Agnes, Clifton lakosa, nem bérlője Sir Brian de Rouclifnek, saját elmondása szerint huszonkét shillingnyi vagyon tulajdonosa...

[Alice születéséről] ... mint mondja, onnan tudja, hogy ő maga pontosan két héttel Alice születése előtt adott életet Rawcliffe-ben egy fiúnak, aki már nem él, de ha élne, csak a következő nagyböjtkor töltené be tizenkettedik életévét...

Eufemia, Elias de Rouclif fiának, Johnnak a felesége, Alice bérlője, Gervase de Rouclif lánya, férjével együtt legalább öt márkányi vagyon tulajdonosa...

[Alice születéséről] ... ő is csak ugyanazt tudja vallani, mint az előző tanúk...

[A következő három tanúvallomás 1365. november 28-án tétetett.]

William de Tange Rawcliffe-ből, Sir Brian de Rouclif bérlője, egy márkányi ingóság tulajdonosa...

[Alice születéséről]... Arra a kérdésre, honnan tudja, azt feleli, onnan, hogy a következő Gyertyaszentelő Boldogasszonyt követő szerdán lesz tizenkét éve, hogy Alice, a tanú felesége fiúnak adott életet Rawcliffe-ben, és ugyanabban az évben, a szenvedés hetét megelőző szombaton született Alice... A tanú annak háznak a közeli szomszédságában lakott, és lakik ma is, amelyben Alice született, és Alice életkorát a saját fiáéhoz tudja viszonyítani, valamint onnan is tudja azt, hogy Gervase, Alice apja, az ő fiának keresztapja volt...

Thomas Broun Rawcliffe-ből...

[Alice születéséről] ... azt mondja, Gervase-nek, Alice apjának halálakor Ellentől, Alice anyjától hallotta, hogy Alice akkor már majdnem betöltötte a nyolcadik életévét...

Henry Vaux Rawcliffe-ből, ottani születésű, Sir Brian de Rawcliffe bérlője, lovag, öt márkányi vagyon gazdája...

[Alice születéséről] ... Arra a kérdésre, honnan tudja, azt feleli, onnan, hogy ő maga tizenkét éve, két héttel keresztelő Szt. János születésének napja előtt jött St James-ből, majd az ünnepkor Gervase de Rouclifnek, Alice apjának szolgálatába lépett, és őt szolgálta Szt. János születésének ünnepétől a rákövetkező Márton-napig, és Ellen, Alice anyja akkor hordozta a szíve alatt Alice-t, az említett Márton-napot követő szenvedés hetének első vasárnapját megelőző szombaton pedig világra hozta őt...

[A következő két tanúvallomás 1365. december 6-án tétetett.]

Agnes de Fritheby, a yorki Bootham lakosa...

[Vallomása szerint Alice a legközelebbi szenvedés hetének első vasárnapját megelőző szombaton lesz tizenhárom éves.]

Arra a kérdésre, honnan tudja, és hogy emlékezhet egy olyan régen történt eseményre, azt feleli, úgy, hogy jelen volt Alice anyjának az Alice születését követő egyházkelőjén, valamint úgy, hogy ő maga is abban az évben, Szt. Lőrinc napján adott életet lányának, aki most tizenkét esztendős, és a legközelebbi Szt. Lőrinc-napkor fogja betölteni tizenharmadik életévét...

Isold, William de Kirkeby felesége, a yorki Bootham lakosa...

[Vallomása szerint Alice a legközelebbi szenvedés hetének első vasárnapját megelőző szombaton lesz tizenhárom éves.]

Arra a kérdésre, hogy tud annyi idő távlatából ilyen pontosan emlékezni, azt feleli, úgy, hogy ő maga tizennégy éve, két héttel Mihály-nap után hozta világra fiát, és rá egy évvel a szenvedés hetének első vasárnapját megelőző szombaton született Alice. Másnap, vasárnap megtartották a keresztelőjét, és ugyanez a tanú azt állítja, hogy ezen ő is jelen volt, és ő vitte a templomba a kendőt és a vizeskancsót, melyeknek segítségével a keresztapa és a keresztanya kezeiket megmosták...

John Fische, a szóban forgó Alice féltestvére, 26 éves; a korábban említett kérdések neki is föltétettek az esketés után. Azt mondja, jelen volt egy este, nevezetesen múlt karácsonyt megelőzően, azaz egy éve vagy egy kicsit hosszabb ideje az esti étkezés ideje előtt a St Mary Abbeyben Richard Bernard szobájában, ahol, és amikor a szóban forgó John és Alice házasságot kötöttek; John először is megfogta Alice jobb kezét, és így szólt hozzá: "Alice, én most feleségül veszlek téged, és ezután kitartok melletted, ezt esküvel fogadom", Alice pedig így válaszolt neki: "John, én most feleségül megyek hozzád, és esküvel fogadom, hogy életem végéig kitartok melletted", majd elengedték egymás kezét, és megcsókolták egymást. Mindennek tanúja volt Sir Adam de Thornton, Richard Bernard, Robert de Rouclif, Ellen, a tanú anyja, a tanú és mások. Azt mondja, Alice saját akaratból, boldogan kötötte ezt a házasságot, nem pedig erőszakkal kényszerítve vagy félelemből...

[Vallomása szerint Alice nyolc esztendős volt, amikor apja négy éve Mihály-napkor meghalt.]

Azt mondja, Stephen Wasteleyne kennythorpe-i házában töltötte azt a napot pünkösd környékén (mint mondja, nem emlékszik pontosan, melyik nap volt ez), melynek éjszakáján Alice-szel egy szobában aludt, társaság nélkül. Viccelődve megkérdezte Alice-t, a húgát, hogy hozzámenne-e Johnhoz, vagy inkább hajadon maradna, amire Alice, a tanú eskü alatt tett vallomása szerint, azt felelte, hogy sokkal inkább szeretne Johnhoz feleségül menni, mint így hajadonnak maradni...

Fordította: Berecz Mónika

________________________________________________

Women in England c. 1275-1525
(ed.: P. J. P. Goldberg, Manchester and New York, M. Univ. Press, 1995.) 58-68.o.

 

PIERRE DE ROUBAIX, BURGUNDI NEMES
A FELESÉG JOGAIRÓL, KÖTELESSÉGEIRŐL

(1393)

"A feleség teljes szerelemmel tartozik az urának, ezért arra kérlek, légy szerelmes és ragaszkodó feleség, akárminő ember legyen is a férjed.

(...)

Férjeddel ne patvarkodjál, hanem légy gyöngéd, szeretetreméltó és alkalmazkodó. Télen ügyelj, hogy a tűz ne füstölögjön a kandallóban, gondoskodjál meleg ágyról, jó takaróról, és babusgasd őt a kebleden. Nyáron legyen gondod, hogy se a szobában, se a nyoszoládban bolhák ne legyenek. Ne engedd, hogy unatkozzék, szolgáld ki, és szolgáltasd ki jól; lásd el mindennel. Ha így cselekszel, mindig megmarad a szeretete irántad. Nem fog kivánkozni más családok, más asszonyok, és háztartások után."

________________________________________________

Ráth-Végh István: Szerelem, házasság
(Gondolat, Budapest 1963.) 316. o.

 

AZ ELSŐ ÉJSZAKA JOGÁRÓL SZÓLÓ NORMANDIAI RENDELKEZÉS

(1419)

"... és ha tetszik, a menyasszonnyal hálhatok, (t. i. a földesúr) amennyiben a vőlegény vagy valaki más, a törvénynek megfelelően, pénzzel meg nem fizeti."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 13. o.

 

ALBERT SCHEURL BOROSZLÓI (WROCLAW)
POLGÁR FELESÉGÉNEK LEVELE

(1452)

"Mindenekelőtt (vedd) szíves üdvözletemet, kedves férjem és hű szivem. Örömmel hallom mindenkor felőled, hogy jó erőben és egészségben vagy. Tudatom veled azt is, hogy Isten kegyelméből én és a fiúk jó erőben vagyunk, adja Isten és a Szűzanya Mária, aki segít bennünket, hogy boldogan viszontláthassuk egymást. Kérlek téged, kedves férjem, ha tudnál rendelni abrosznak való vásznat. És tudd meg, kedves férjem, hogy a király ide fog jönni, és az urakat is ide rendelte. Én, kedves férjem, más különöset nem tudok már neked írni.(...)"

Fordította: Vizkelety András

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 17. o.

 

ALBERTI: A CSALÁDRÓL SZÓLÓ KÖNYVEK

A házasságról

(...) Amint a fiatalember ráállt a házasodásra, az öregek és az egész ház segítségével és tanácsával az anyák és a többi idős rokon és barátnő, akik egészen nagyanyjukig fölmenően ismerik a vidék valamennyi szüzét, ki milyen erkölcsökben nevelődött, válasszák ki az összes rendes családból való, jól nevelt leányt, s ezt a lajstromot hozzák a leendő férj tudomására. Ő aztán válassza ki, amelyik jobban tetszik. A család öregei s az idősebbje mind ne utasítsanak el egy menyet sem, legföljebb az olyant, aki botrány vagy szégyen gyanúját viseli magán. Egyébiránt tegyen a saját óhaja szerint az, akinek majd az asszony óhajára kell tennie. Viszont a férfi meg viselkedjék úgy, mint a rendes családapák, amikor vásárolnak: nézzék meg többször is a birtokot, mielőtt bármi szerződést megkötnek. Minden vásárláskor és szerződéskötésnél helyes, ha előbb tudakozódunk, tanácsot kérünk, minél több személynél érdeklődünk, s latba vetjük minden igyekezetünket, nehogy utóbb bánni kelljen a vásárt. De még sokkal jobban iparkodjék az, aki eltökélte, hogy megházasodik. Azt tanácsolom neki, vizsgálja meg elővigyázattal, több módon, több napon keresztül, milyen az, akinek, amíg él, férje és társa lesz. És legyen neki szándékában a nősülés két okkal: az első, hogy a gyermekek révén kiteljesedjék, a másik, hogy szilárd és állandó társ legyen egész életére. Ezért az ember keressen olyan asszonyt, aki szülésre alkalmas, és szerető hajlandósággal van irányában, amiért örökre hozzákapcsolódott.

Ebből kiindulva az a mondás járja, hogy a házasságban szépségre, befolyásos rokonságra és vagyonra kell tekinteni. Egy harcra termett férfi szépsége szerintem abból áll, hogy föllépésében büszke, teste erőteljes, magatartása minden fárasztó műveletben is rátermett. Egy öreg ember ékessége - gondolom - legyen az okosság, a szeretetreméltóság, beszéde, tanácsa legyen eszes. De bármi mást tartunk is szépnek egy aggastyánban, az bizonyára teljesen másfajta szépség lesz, mint amit egy ifjú gavallér fölmutat. Ugyanígy szerintem a női szépség nemcsak az arc bája, kedvessége szerint ítélendő meg, hanem sokkal inkább jó testi adottságai szerint, hogy alkalmas legyen kihordani és megszülni neked sok gyönyörű magzatot. De amit leginkább megkövetelünk a nőtől, az illendő erkölcsök szépsége. Hiszen egy durva, pazarló, piszkos és iszákos nő is lehet küllemében formás, mégse fogja soha senki szép feleségnek tartani. A nőben elsősorban dicséretes tulajdonság: a szerénység és a tisztaság. Marius, ez a kiváló római polgár mondotta azon a bizonyos első népgyűlésen a római nép előtt: "Az asszonyokhoz a tisztaság, a férfihoz az erőfeszítés illik!" Úgy vélem, ez bizonyára így is van. Nincs, ami úgy megfeküdné a gyomrot, mint a könnyelmű, piszkos asszony. Nincs olyan ostoba ember, aki kétségbe vonná, hogy azt az asszonyt nem lehet illendő magatartásúnak mondani, akinek nem öröm, ha tiszta, csinos külsejű nemcsak testi öltözékében, de minden tettében és beszédében. Ki nem tudná, hogy az illetlen magaviseletű asszony ritkán tisztességes? Hogy a tisztességtelen asszony milyen átok a családban, erről másutt gondolkozzunk és beszélgessünk, mert én bizony magamtól meg nem tudnám mondani, mi a nagyobb csapás a családban: a magáramaradottság vagy a tisztességtelen asszony. Jövendőbelinkben tehát először is a kedély szépségét keressük, azaz jó nevelést és erényességet; aztán ami a személyét illeti, ne csak bája, kelleme, csinossága legyen örömünkre, de törődjünk avval is, hogy otthonunkban az asszony legyen jó erőben, alkata legyen a gyermekszülésre alkalmas, hogy fiaink erőteljesek, nagyok legyenek. Régi szólásmondás: "Amilyen fiakat kívánsz, olyan anyát válassz!" Ha a gyermekek szépek, minden jó képességük is fejlettebb. Híres mondása a költőknek: "Szép testben ép az erény!" Helyeslik a természetbölcselők, ha az asszony nem sovány ugyan, de túlzott kövérség sem terheli, mert ezek a nagyon telt asszonyok hideg természetűek, eldugulásra hajlamosak, és nehezen fogannak. De megkívánják még, hogy az asszony vidám természetű, friss, eleven vérű és szellemű legyen (...)

(...) Elmondom tehát: miután te mint új jegyes kiválasztottad és eldöntötted, melyik leányka tetszik neked leginkább, és kikérted valamelyik idősebb családtag tanácsát és engedélyét, miután ez az ifjú leány magaviselete és szépsége miatt nagyon kedves neked és tieidnek, inkább, mint bárki más, akkor következzék az a helyénvaló cselekedet, amiről Xenophónnál olvastunk: mit mondott az a bizonyos derék férj Szókratésznek? Azt, hogy könyörögni kell Istenhez, adja meg új arádnak a kegyelmet, hogy teherbe esvén legyen a ház békéjének és becsületének előmozdítója. Bizony nagyon kell imádkozni Istenhez, nagy hittel, mert ezek a dolgok fölöttébb fontosak az asszonyban; igen nyomorult, akiből hiányoznak, nagyon magasztalandó és boldog, akiben megvannak, hiszen Isten adományai. Nincs minden embernek jó felesége, aki azt keres, sem tisztességes asszonya mindenkinek, aki ilyet akar, mint némelyek talán magukról hiszik. Ellenkezőleg, mindig ritka és csakis az isteni jóindulat jele, ha minden tekintetben békés, tisztességes asszonyra akad az ember. Boldog férjnek lehet mondani, aki soha nem ér meg felesége miatt botrányt és szégyent. Boldog az, aki rossz asszony miatt soha nem búsult. Ezért nagyon kell Istenhez fohászkodni, adja meg az ifjú házasembernek azt a kegyelmet, hogy jó, békés, tisztességes és - mint mondottuk - termékeny asszonyt kapjon. Ismételten csak annyit mondok: soha ne szűnjék meg az ember Istenhez könyörgni azért, hogy házasságában a tisztesség, a békesség és a szeretet megmaradjon.

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Leon Battista Alberti: A családról szóló könyv - A házasságról
(In: Reneszánsz gondolkodók, Szerk.: Szegő Katalin, Polis, Kolozsvár, 1995.)
41-43., 46-47. o.

 

NAVARRAI MARGIT TÖRTÉNETE A HŰTLEN ASSZONYRÓL

32. történet

Bernage, látva, hogy egy németföldi hölgy mily türelemmel s alázattal viseli azt a különös vezeklést, mit állhatatlanságáért ura rótt reá, kieszközölte, hogy ura a múltat feledve megkönyörüljön rajta; ura visszafogadta magához, s azóta szép gyermekeket nemzett vele.

Történt egyszer, hogy Károly király, e néven nyolcadik, Németföldre küldte Bernage nevű nemes hívét, az Amboise melletti Civray hűbérurát; e nemesúr, hogy tisztét töltse, éjt nappá téve haladt útján; egy késő este megérkezett egy nemesi udvarházhoz, ahol bebocsáttatást kért; alig akarták beengedni. Hanem amikor a nemesúr megtudta róla, hogy a nagy király híve, maga ment elébe, s kérte, hogy ne nehezteljen rá emberei faragatlanságáért, de úgy áll a dolog, hogy feleségének némely rokonai rosszat forralnak ellene, s ezért zárva kell tartania a házát. Bernage elmondta neki küldetése célját, mire a nemesember felajánlotta segítségét, mondván, hogy mindent megtesz, mi tőle telik, urának, a királynak szolgálatjára, azzal bevezette a házába, elszállásolta s megvendégelte tisztességgel.

Vacsoraidő volt; a nemesember bevezette egy pompás faliszőnyegekkel borított, szép terembe. Miután az ételt az asztalra tették, látja, hogy a függöny mögül kilép egy szép nő, szebbet elképzelni sem lehet, de a haja tövig le van nyírva, a testét német szabású, fekete ruha fedi. Miután a nemesember és Bernage úr megtisztálkodtak, a hölgyhöz vitték a vizet, ő is kezet mosott, leült az asztal végében, de senkihez nem szólt, és hozzá sem szólt senki. Bernage úr merőn nézte, s úgy tetszett, szebb nőt nem látott még soha életében, ámbár az arca nagyon sápadt volt, s a viselkedése igen szomorú. Evett egy keveset, majd inni kért; egy inas hozott neki italt egy különös kupában: koponya volt az, a szemüregei ezüsttel voltak elzárva; ebből ivott kétszer vagy háromszor. A hölgy megvacsorázott, megmosta a kezét, bókolt a nemesúr s a ház ura előtt, s nem szólva senkihez egy szót sem, eltűnt a függöny mögött. Bernage úgy megdöbbent e furcsa dolog láttán, hogy egészen elszomorodott, s mélyen elgondolkozott. A nemesember észrevette, s így szólt:

- Látom jól, hogy megdöbbentette, amit ez asztalnál látott. De úgy ítélvén, hogy becsületes emberrel van dolgom, nem akarok titkolózni; ne gondolja rólam, hogy alapos ok nélkül kegyetlenkedem. Ez a hölgy, akit látott, a feleségem, jobban szerettem, mint asszony-személyt férfiember valaha szerethetett, s amikor elvettem feleségül, nem ismertem félelmet, mert úgy szöktettem meg szülei ellenére. Ő is számtalan jelét adta szerelmének, ha tízezer életem van, azt is kockára tettem volna, hogy őt ide hozzam kettőnk boldogságára; egy ideig oly nagy nyugalomban s elégedettségben éltünk itt, hogy úgy véltem, nincsen nálam boldogabb ember a keresztények között. Ámde egy ízben, hogy útra keltem, mert a becsületem így követelte, annyira megfeledkezett tisztességéről, lelkiismeretéről és hozzám való szerelméről, hogy beleszeretett egy ifjú emberbe, akit a házamban neveltem; hazatérvén már gyanítottam valamit. Ámde oly nagy szerelemmel szerettem, hogy mindaddig nem ingott meg a hozzá való bizodalmam, míg a tapasztalás ki nem szúrta a szememet, s meg nem láttam azt, amitől jobban féltem, mint a haláltól. Ennek okán szerelmem dühre és keserűségre fordult, vigyáztam minden lépését, s egy napon úgy tettem, mintha elmennék hazulról, elrejtőztem abban a szobában, ahol most ő lakik; alighogy kívül tudott a kapun, bejött a szobába, s behívta a nemesifjút, ki belépvén, oly bizalmasan bánt vele, ahogyan csak nekem lett volna szabad. Midőn pedig láttam, hogy az ágyra akar hágni feleségem mellé, előugrottam, kiragadtam a karjából, és megöltem. S mivel úgy véltem, hogy a feleségem bűne súlyosabb, semmint hogy a halállal megbűnhődött volna érte, olyan vezeklést róttam rá, mely kínosabb számára bármi halálnál: bezártam abba a szobába, ahol a legnagyobb gyönyörűségre készülődött, éspedig azzal csuktam össze, akit nálamnál sokkalta jobban szeretett: barátja csontjait egy szekrénybe zártam, mint ahogy a becses holmit felakasztja az ember a kamrájában. S hogy emlékét el ne felejtse, valahányszor eszik és iszik, ennek a gyalázatosnak a koponyáját teszik az asztalra kupa gyanánt; s magammal szembe ültetem, hogy elevenen lássa azt, akit bűnével halálos ellenségévé tett, holtan pedig azt, akinek a barátságát többre becsülte az enyémnél, s aki az ő szerelméért halt meg. S ekképpen ebéden s vacsorán mindig azt a két dolgot látja, mi legkevésbé van ínyére: az élő ellenséget s a holt barátot, s mindkettőt saját bűne folytán. Egyebekben úgy bánok vele, akár jómagammal, csak éppen nyírt fejjel jár, mert dús haj nem illik a házasságtörőhöz, sem fátyol a paráznához. Ez okáért kopaszon jár, megmutatva, hogy elvesztette a szűziesség s a tisztaság becsületét. Ha meg akarja látogatni, elvezetem hozzá.

Bernage szívesen elfogadta; lementek a lépcsőn, s az asszonyt egy pompás szobában találták, ahol egyedül ült a tűz előtt. A nemesember elhúzta a függönyt, mely eltakarta a mély szekrényt; egy halott csontjai függtek benne. Bernage szívesen beszélt volna a hölggyel, de tartott az urától, s nem mert hozzá szólni. A nemesember azonban észrevette, s ezt mondta:

- Ha beszélgetni kíván vele, meglátja, milyen nyájasan s okosan beszél.

Bernage nyomban szóba állt vele:

- Asszonyom, kegyelmed béketűrése felér gyötrelmével. Kegyelmed a legszerencsétlenebb nő, kit valaha láttam.

A hölgy szemét elfutotta a könny, s oly nyájasan és alázatosan, hogy annál különbet elgondolni sem lehet, így válaszolt:

- Uram, megvallom, olyan nagy az én vétkem, hogy bármi rosszat tenne is velem e háznak ura (mert nem vagyok méltó, hogy az én uramnak hívjam), mindaz csekélység ama bánathoz képest, mely eltölt, hogy őt megbántottam.

És így szólván, hangosan zokogni kezdett. A nemesember karon fogta Bernage-t, és elvezette onnét. Bernage másnap reggel útra kelt, hogy teljesítse a királytól kapott megbízatását. Mindamellett, amidőn búcsút vett a nemesembertől, nem állta meg, hogy így ne szóljon hozzá:

- Uram, a kegyelmed iránt érzett szeretetem s az a nyájasság és tisztelet, mellyel házában fogadott, bátorít rá, hogy elmondjam vélekedésemet: tekintse szegény felesége nagy bűnbánatát, s legyen hozzá irgalmas szívvel; ezenfelül kegyelmed még fiatal is, és nincsen gyermeke; mily nagy kár volna veszni hagyni e szép házat, s olyanokra hagyni örökül, kik talán nem is szeretik kegyelmedet.

A nemesember, ki eltökélte, hogy soha többé nem szól a feleségéhez, mélyen elgondolkozott Bernage úr szavain; végül ráeszmélt, hogy igazat szólott, s megígérte neki, hogy ha az asszony továbbra is ilyen alázatos marad, olykor jobban bánik vele. Ezután Bernage elment, hogy tisztét tegye. S amikor visszatért urához, a királyhoz, töviről hegyire elmesélte neki a történetet, amelyet a fejedelem fölöttébb érdekesnek talált; s mivel egyebek között a hölgy szépségéről is szólott, a király elküldte udvari festőjét, Jean de Paris-t,[159] hogy fesse meg a képmását. A festő szót fogadott a férj engedelmével, ki a hosszú vezeklés után már nagyon vágyott utódokra, és a szíve is megesett feleségén, ki olyan alázatosan fogadta a büntetést, újra magához vette, s azóta sok szép gyermeket nemzett vele.

Fordította: Antal László

________________________________________________

Navarrai Margit: Heptameron
(Európa, Budapest, 1981.) 294-297. o.

 

LUTHER A JÓ FELESÉGRŐL

"A jámbor és istenfélő asszony ritka kincs, drágább és nemesebb, mint az igazgyöngy. A férfi számíthat rá, rábízhat mindent. Megörvendezteti az urát, jókedvre deríti, nem szomorítja, egész életében csak jót tesz vele, semmi rosszat. Lennel-gyapjúval foglalatoskodik, munkás keze örömest gazdagítja a házat, olyan, mint a kalmár hajója, amely sok árut, sok kincset hoz messzi országokból. Korán kel, megeteti cselédeit, megadja a szolgálóknak, ami jár nekik. Tudja, mi a dolga, és szívesen megteszi. Amihez pedig nincs köze, azzal nem törődik. Felövezi ágyékát, kinyújtja a karját, szorgoskodik az ő házában. Ügyel arra, ami jó, megelőzi a bajt. Lámpása éjszaka sem alszik ki. A rokka után nyúl, fogja az orsót, szívesen és szorgalmasan dolgozik. Védőn terjeszti ki karját a szegényekre és rászorulókra."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 10. o.

 

EGY ANGOL MŰ A HÁZASSÁGRÓL

(1600)

"... De hogyan viselkedjék az asszony? Tegyen mindent a maga esze szerint? Nem! Szent Péter ezt a bölcsességet hagyta az asszonyokra: »Az asszony szolgálója legyen az ő férjének!« - ami annyit tesz, hogy ne mondjon neki ellent semmiben, hanem igyekezzék mindenben kedvére tenni. Másik kötelessége az, hogy ne hagyja el férjét a szükségben, és ne gúnyolja ki. A harmadik, hogy férje erkölcsi elveit saját élete törvényes mércéjének tekintse. A negyedik, hogy öltözetében ne legyen pazar és hivalgó, ne cicomázza magát bodorított tincsekkel, hímzésekkel, drágakövekkel, rikító öltönyökkel, ne hordjon arany ékszereket, mert mindez a házasság előfutárja.

(...)

Az ötödik, hogy ne féltékenykedjék, s ne gyanakodjék, ha férje távol van. A feleség hatodik kötelessége, hogy gondosan lássa el a háztartást, s gyermekeit és szolgáit istenfélelemre nevelje. A hetedik, hogy ne fedje fel férje gyarlóságait és hibáit senki emberfiának. A nyolcadik kötelessége a feleségének az, hogy ne csúfolja és fitymálja a férjét, hanem amíg csak tűrhet, tűrjön neki."

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 157. o.

 

GRIFFITH CSALÁDI KALAUZA ANGLIÁBAN

(1633)

"Mivel az Isten-alkotta család alapköve az Istenben való házasság, mondd meg nekem: mi a házasság?

- Isten előtt kötött szerződés, ami által két ember egy testté válik azért, hogy:

- szaporítsák a szent magot

- kerüljék a paráznaságot

- támogassák egymást.

(...)

12. Azért, hogy házasságunk az Úrban köttessék, mit kell elsősorban tennünk, mielőtt megházasodunk?

- Ügyeljünk arra, hogy

- megfelelően válasszunk és

- szent szerződést kössünk.

(...)

15. Mi a szent szerződés?

- Ígéret házasságot óhajtó két személy között a szülők és felek beleegyezésével.

16. Ahhoz, hogy a házasságunk az Úrban való legyen, miféle dolgok kísérjék:

- a szülők ajándéka

- a barátok örvendezése

- a pap áldása."

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 153. o.

 

KATEKIZMUS FÉRJHEZ ADANDÓ LEÁNYOKNAK

(1715)

"Kérdés: - Hogyan kell a hitvesnek belépni a nász-szobába?

Felelet: - Kipirult arccal, de az önfeláldozás belenyugvásával. Az ifjú asszony levetkőzik, anélkül, hogy észrevenné a férjét, és betartja férjével szemben mindazt az illendőséget, amely kötelességének első beteljesülését hozza magával."

________________________________________________

Darmon, Pierre: Mythologie de la femme dans l' Ancienne France
XVI-e-XIX-e s. (Seuil, Paris, 1983.) 124. o.

 

DIDEROT A HÁZASSÁGI TÖRVÉNYEKRŐL

Egy asszony egybekelhet azzal, akit szeret, anélkül hogy urat adna magának. De még ez utóbbi is kisebb rossz a jelen világban, ahol ahhoz kényszerítik a leányokat, akit egyáltalán nem szeretnek, vagy már nem tudnak többé szeretni - mert a szolgaságban nem lehet többé szeretni. És ha e szolgasorban élő asszony könnyeit letörli egy gyengéd kéz, ez lesz bűnös, s az asszony házasságtörő. De nem bűnösebb-é a törvény - mely jogon rendelkezik ez a női test tulajdonával?

Az a szerződés, melyben mintegy adják-veszik a nőket, nemcsak a természetet sérti meg, hanem a szemérem elleni bűntett is. Egy ártatlan szűz, akit máris saját és gyermekei halálával fenyeget a törvény, mely minden gyengébb mozdulat tanújává teszi magát, és a becéző simogatásokat sírja árnyékával sötétíti el.

Egy utazó hajótörést szenved valahol, az Újvilág partjainál; néhány napig minden élelem nélkül bolyong az erdőkben, immár reményét veszti, amikor megtalálja egy vadleány, és kézen fogva elvezeti kicsiny kunyhójához, megosztja véle ágyát, és osztozik a férfi balszerencséjében. Eltelik egy kis idő, felfedezi őket egy hajó - és a megmentett szerencsétlen eladja megmentőjét, jótevőjét. És ha ez hozzája kiált, könnyekben tör ki, születendő gyermekük számára könyörögvén kegyelmet, a civilizált férfi azt fogja mondani a hajó kapitányának: Halljátok, állapotos, fizessetek eggyel többért.

De a politikai törvény még ennél is kegyetlenebb, eladja a nőket és méhük gyümölcsét, s a szabadulás reménye nélkül. Mert e vadleány még visszatérhet, ha egy szánó szívre talál. Mindnyájan boldogtalanok vagyunk, és bár mindnyájan kesergünk szerencsétlen sorsunkon, mi, boldogtalan férfiak, semmit sem akarunk uralmunkból elveszíteni, és épp ez az uralom tesz bennünket boldogtalanná.

Senkinek sem lehet a földön parancsolni, mindenféle hatalom törvénytelen; egyik nem sem lehet a másik alávetettje. Formoza szigetén a férfiak veszik fel feleségük nevét, a férj válik az asszony családjának tagjává, míg magában Kínában és Japánban ez fordítva van, az a törvényes feleség, aki számára az uralkodó kijelölt egy urat, (...)

Az igazi szerető egy rabszolgalány, akinek gyermekei viszont csak az első feleséget ismerhetik édesanyjukként. Az ókor némely népe, a szicíliai Pomponius szerint, a hasonlóság alapján határozta meg a házasságokat. Európában a házasság erkölcsi ügy lett, de ez nem tartozik jelen témánkhoz. Itt mindkét házastárs tulajdonképpen a törvénnyel köt szerződést, elkötelezvén tulajdonát.

A házasság igazi természete szerint a férfi és a nő szabadon egyesülnek, és egyazon feltételek mellett kötik le birtoklásukat, olyan mértékben, ahogy ez nekik tetszik.

Egy nehézség merül fel; ha feltételezzük a szabad házasság ezen elvét - a gyerekek sorsa.

Nem én töröm szét a társadalom kötelékeit, a társadalom törte szét a természeti kapcsokat. Nem újításokat akarok megalapozni, hanem magukat az újításokat lerombolni. Ez újdonságokban én semmi igazságot nem látok, csak kis tévedéseket.

Azt mondottam, hogy a két nem partikuláris, de független szabály szerint kell éljen. Ez a szabály egyáltalán nem a házastársak egymásközti viszonyára vonatkozik, hanem a szülőknek a gyermekekkel való viszonyára, azaz az örökség problémájára.

Azokban az országokban, ahol a házasság felbonthatatlan, a feleségnek szükségszerűen a férjtől függő lénnyé kell válnia, mivel mindenekelőtt az ő szabadságát korlátozták, és a házasságtöréssel csak ő veszti el minden birtokjogát.

Fordította: Ludassy Mária

________________________________________________

A francia felvilágosodás morálfilozófiája
(Szerk.: Ludassy Mária, Gondolat, Budapest, 1975.) 617-619. o.

 

JOHN STUART MILL A HÁZASSÁGRÓL

"...A társadalom a házasságot tartván a nő kijelölt rendeltetésének - midőn ez a cél, melyre neveltetnek -, a fő tárgy, melyre minden nőnek törekednie kell. (...) azt kellene hinnünk, hogy minden megtörtént, miszerint a nők e helyzetet a lehető legelőnyösebbnek találják, hogy okuk ne legyen azt megbánni, miszerint előttök e világon semmi más választás nincs.

... igazság szerint a nő férjének rabja, és pedig a törvény értelmébeni kötelezettségénél fogva nem kevésbé, mint a rendes rabszolga. Egész életén keresztül engedelmességre kötelezi magát az oltár előtt és a törvény kényszeríti azon viszonybani megmaradásra. (...) A nő semmit sem tehet férje engedelme és hallgatag beleegyezése nélkül. Vagyont külön maga részére nem szerezhet, s ha a nő arra bár örökség útján szert tehet is, azonnal férjéé lesz.

(...) /A nő/ ha férjét elhagyja, semmit magával nem vihet, sem gyermekeit, sem jogos birtokát. Ha férjének tetszik, törvény és erőszakkal is kényszerítheti a visszatérésre, vagy elveheti szerzeményét vagy a nő rokonai által adott segedelmezést. Csupán a törvény értelmében eszközölt elválás folytán lehető a nőnek jogosultan külön élni és a felbőszült tömlöcztartó őrizete alá vissza nem vitetni, csupán e helyzetben fordíthatja keresményét saját hasznára, anélkül, hogy örökös félelemben kellene lennie férje miatt, ki talán 10-20 év múlva is rátámadhat és mindenét elviheti.

(...) Ha meggondoljuk, hogy minden országban nagy számmal vannak oly férfiak, kik szellemileg alig haladják meg az állatokat, és a körülmény még nem is gátolja őket, hogy a házasság folytán egy áldozatot nyerjenek: valóban megdöbbentő ezen intézménnyeli visszaélésből származtatott nyomor nagysága és mélysége.

(...) ...a házaspárnak törvény előtti egyenlősége nem csak hogy az egyedüli mód, mely szerint e különös viszony mindkét fél igazságérzetével megegyező és boldogságát előmozdító legyen, de egyszersmind az egyedüli forrása annak, hogy az emberiség mindennapi élete magasabb értelemben az erkölcsi művelődés termőbástyája lehessen."

Fordította: Egei József

________________________________________________

Mill, John Stuart: A nő alárendeltsége
(Szatmár, 1876.) 54-56., 58-59., 64. o.

 

BEBEL A HÁZASSÁGRA NEVELÉSRŐL

(...) Azt a házi nyomorúságot, amelyben a mai háziasszonyok zöme él, igen híven írja le a teljesen polgári gondolkodású Gerhard v. Amyntor "Randglossen zum Buche des Lebens ("Széljegyzetek az élet könyvéhez")[160] című művében. A "Halálos szúnyogcsípések" című fejezetben többek közt ezt mondja:

"A háziasszony üdeségét és erejét nem azok a megrázó események ássák alá, amelyektől senki sem menekülhet - mint például a férj halála, egy szeretett gyermek erkölcsi romlása, egy súlyos betegség, egy régóta táplált remény szertefoszlása -, hanem a kicsiny, állandóan visszatérő, csontot és velőt emésztő napi gondok... Hány millió derék családanya főzi és súrolja el életkedvét, orcáinak pírját és nevető gödröcskéit a házi gondok szolgálatában, mígnem ráncos arcú, kiszáradt, megtört múmia lesz belőle. Az örökké új kérdés: »mit főzzünk ma?«, a söprés, a porolás, a portörlés örökké visszatérő szükségessége az a folyton hulló csöpp, amely a lelket és a testet lassan, de biztosan elrohasztja. A tűzhely mellett vonják meg a bevételek és kiadások szomorú mérlegét, s ott hangzanak el a legnyomasztóbb megállapítások az élelmiszerek folytonos drágulásáról és a szükséges pénz előteremtésének egyre növekvő nehézségeiről. Azon a lángoló oltáron, ahol a leveses fazék rotyog, áldozza fel a nő ifjúságát és elfogulatlanságát, szépségét és jókedvét. Vajon ki ismeri fel az öreg, csipás szemű, hajlott hátú szakácsnőben az egykor viruló, pajkos, szemérmesen kacér mirtuszkoszorús menyasszonyt? - Már a régiek szemében is szent volt a házi tűzhely, mellette állították fel Lareseiket és védőisteneiket - tartsuk hát mi is szentnek a tűzhelyt, amely mellett a kötelességtudó német háziasszony lassú áldozati halált hal a házi kényelem, a terített asztal, a család egészsége érdekében."

Ilyen vigaszt nyújt hát a polgári társadalom a nőnek, aki a dolgok mai rendje mellett nyomorult módon tönkremegy.

Fordította: Nyilas Vera

________________________________________________

Bebel, August: A nő és a szocializmus
(Kossuth, Budapest, 1976.) 125-126. o.

 

MARX-AVELING A HÁZASSÁGRÓL

Mindenki tudja, aki csak nem akar szemet hunyni a tények fölött, hogy Démoszthenész szavai az athéniakról mai angol közép- és felső osztályainkra is állnak. "Azért házasodunk, hogy törvényes gyermekeink legyenek és a házunknak hűséges őrzője; napi szolgálatunkra ágyasokat tartunk szolgaként, de a szerelem gyönyörét a hetéráknál keressük:" A feleség még mindig a gyermekszülő, a ház őrzője. A férj a maga kénye-kedve szerint él és szeret. Talán még azok is, akik egyetértenek ezzel, mellénk fognak állni, amikor rámutatunk a nők egy másik sérelmére, arra a szigorú társadalmi szabályra, amely előírja, hogy a vonzalom első jeleinek kinyilvánítása és a házassági ajánlat csakis a férfitól indulhat ki. Ez a kiegyenlítődés elvén alapszik. A házasságkötés után az ajánlatot általában a nő teszi, és a férfi lehet tartózkodó. Már Shakespeare-ünk megmutatta, hogy ez nem valami természeti törvény. Miranda, a társadalomtól nem korlátozottan felajánlkozik Ferdinándnak: "Leszek, ha kellek, asszonyod; ha nem, Mint szolgálód halok meg;"[161] s Heléna, a "Minden jó, ha vége jó"-ban, Bertram iránt érzett szerelmével, amely Rousillonból Párizsba és Firenzébe vezeti, Coleridge szerint "Shakespeare legszeretetreméltóbb alakja".

Azt mondottuk, hogy a házasság kereskedelmi ügyletté vált. Sok esetben csereügylet, s a dolgok mai állásánál az utak és módok kérdése szükségképpen nagy szerepet játszik. A felsőbb osztályokban az üzletet szemérmetlen nyíltsággal bonyolítják le. A "Punch" Sir Gorgius Midas-képei jól mutatják ezt.[162] A folyóirat jellege, amelyben ezek megjelennek, arra emlékeztet bennünket, hogy a leleplezett szörnyűségeket emberi gyengéknek, s nem bűnöknek tekintik. Az alsó középosztályban számos férfi oly sokáig lemond a családi élet örömeiről, hogy aztán már nem is kívánkozik utána; sok nő örökre bezárja élete könyvét annak legszebb lapján, a rerum angustarum domi-tól[163] való félelmében.

Házassági rendszerünk üzleti természetének másik bizonyítéka a házasságkötés időpontjának eltérő volta a társadalom különböző rétegeiben. Az időpontot semmiképpen nem az életkor szabja meg, ahogyan ennek lennie kellene. Kiváltságos helyzetben levők, királyok, hercegek, arisztokraták akkor házasodnak vagy házasítják őket, amikor a Természet ezt helyesnek tartja. A munkásosztályhoz tartozók közül sokan fiatalon házasodnak, azaz a természetes időpontban. Az erényes kapitalista, aki ebben a korban rendszeresen látogatja a prostitúció intézményét, kenetteljesen fecseg a kézműves könnyelműségéről. Aki fiziológiával és gazdaságtannal foglalkozik, érdekes bizonyítékként rögzíti azt a tényt, hogy még a szörnyű kapitalista rendszernek sem sikerült szétzúznia egy normális és helyes ösztönt. De abban a társadalmi rétegben, amely a két fentebb említett között helyezkedik el, efféle kapcsolatok általában csak évekkel az ifjúság fénykorának elmúlta után jöhetnek létre, amikor a szenvedély már lecsendesült.

Mindez többet mond a nőkről, mint a férfiakról. A férfi számára a társadalom lehetővé teszi, elismeri és törvényesíti a nemi ösztön kielégítésének módjait. De ugyanaz a társadalom kitaszítottnak tekinti azt a férjezetlen nőt, aki nőtlen fiútestvéreinek és táncpartnereinek vagy bolti munkatársainak módjára cselekszik. És még a munkásosztályban is, ahol rendes időben házasodnak, a nő élete a fáradságosabb és terhesebb a mostani rendszerben. Nem csupán valóra váltják a bibliai mondást: "fájdalommal szülsz magzatokat", hanem ki is terjesztik e mondás érvényét. A nőnek hosszú éveken át kell nevelnie gyermekeit, pihenés nélkül, a remény derűje nélkül, az örökös munka és szomorúság légkörében. A férfi számára, akit elcsigázott a munka, ott van az este, amikor nem kell csinálnia semmit. A nő mindaddig el van foglalva, míg csak eljön a lefekvés ideje. Ha kisgyermekei vannak, munkája gyakran belenyúlik az éjszakába, vagy egész éjszaka tart.

A házasság létrejötte után minden az egyik fél érdekeit szolgálja, s a másik fél hátrányára történik. Vannak, akik csodálkoznak azon, amit John Stuart Mill írt: "A házasság ma a rabszolgaság egyetlen, törvény által elismert formája."[164] Mi azon csodálkozunk, hogy Mill sohasem tekintette ezt a rabszolgaságot érzelmi kérdés helyett gazdasági kérdésnek, kapitalista rendszerünk eredményének. A házasságkötés után, ahogyan már előtte is, a nő korlátozva van, a férfi nem. A házasságtörés a nő esetében bűn, a férfinál bocsánatos vétek. A férfi ezen az alapon elválhat, a nő nem. A nőnek bizonyítania kell, hogy (fizikai természetű) "kegyetlen bánásmód"-ban van része. Az így létrejött, így megkötött, s ilyen kísérőjelenségekkel és következményekkel járó házasságok a mi szemünkben - megfontolt kifejezéssel élve - rosszabbak a prostitúciónál. Megszenteltnek vagy erkölcsösnek nevezni őket - ez maga a megszentségtelenítés.

A válás témájával kapcsolatban rámutathatunk az öncsalás egy esetére, nem csupán a társadalom és annak osztályai, hanem az egyének tekintetében is. A papság kész bárkit bárkivel összeházasítani, az érett kort az ifjúsággal, a bűnt az erénnyel, és mint ahogyan azt a hirdetések egy bizonyos fajtájából láthatjuk, "nem tesz fel kérdéseket". Ugyanakkor a papság a legszigorúbban elítéli a válást. Tiltakozni az ilyen össze nem illő feleket egyesítő házasságok ellen, amilyeneket számos alkalommal szentesítenek, ez "az egyén szabadságának megsértése" lenne. Ám ellenezni bármit, ami megkönnyíti a válást, ez az egyén szabadságának a legkomolyabb megsértése. A válás egész kérdése, amely amúgy is bonyolult, még bonyolultabbá válik azáltal, hogy először a jelenlegi viszonyok között, másodszor a jövő szocialista viszonyai között kell szemlélnünk. Sok haladó gondolkodó emeli fel szavát most a válás megkönnyítéséért. Azt állítják, hogy a válást legalább annyira meg kellene könnyíteni, mint a házasságot; hogy az olyan emberek közötti megállapodást, akiknek nem, vagy alig volt alkalma egymást megismerni, nem kellene visszavonhatatlannak, vagy éppen szigorúan megkötőnek tekinteni; hogy az alkati összeférhetetlenség, a mélyen gyökerező remények meghiúsulása, a fennálló ellenszenv elegendő ok lehessen a váláshoz; végül pedig, s ez a legfontosabb, a válás feltételei legyenek azonosak mindkét nem számára. Mindez kitűnő, s nemcsak kivihető, hanem igazságos is lenne, ha - és ez a ha nyomatékos - a két nem gazdasági helyzete azonos lenne. De nem azonos. Ezért, miközben elméletileg egyetértünk ezekkel az eszmékkel, úgy hisszük, hogy gyakorlati alkalmazásuk a jelen rendszerben, az esetek többségében még több igazságtalanságot jelentene a nők számára. A férfi előnyt húzhatna belőlük, a nő nem, azokat a ritka eseteket kivéve, amikor magántulajdonnal vagy megélhetési forrással rendelkezik. A házasság felbontása a férfi számára szabadságot jelentene, a nőnek és gyermekeinek nyomort.

Megkérdezhetnék, hogy vajon ugyanezek a válási elvek lesznek-e érvényesek a szocialista rendszerben is. Válaszunk az, hogy a férfi és a nő közötti kötelék, amelyről a továbbiakban szólunk, olyan jellegű lesz, hogy teljesen szükségtelenné teszi a válást.

Fordította: Frank Tibor, Sz. Érdi Éva

________________________________________________

Eleanor Marx-Aveling - Edward Aveling: A nőkérdés
(Kossuth, Budapest, 1987.) 16-19. o.

 

II. JÁNOS PÁL PÁPA LEVELE

Szüzesség a mennyek országáért

Krisztus tanításában az anyaság kapcsolódik a szüzességhez, de különbözik is tőle. Az erre vonatkozó alapvető mondatot Jézus akkor mondta ki, amikor a házasság felbonthatatlanságáról beszélt. Miután tanítványai hallották a farizeusoknak adott válaszát, így szóltak Krisztushoz: "Ha így áll a dolog a férj és feleség között, nem érdemes megházasodni." (Mt 19, 10) Függetlenül annak értelmétől, hogy az "akkor nem érdemes" kifejezés mit jelentett a tanítványoknak, Krisztus az ő téves felfogásukat felhasználta, hogy szóljon a nőtlenségről (cölibátusról). Különbséget tesz három csoport között: akik képtelenek a házasságra, mert úgy születtek; akit az emberek tettek azzá; és akik "a mennyek országáért" önként mondanak le róla (Mt 19,12). Tehát önkéntes nőtlenségről van szó, amelyet a mennyek országáért választott valaki, tekintettel arra az eszkatologikus meghívásra, amely az Istennel való közösségre szólít. És hozzáteszi: "Aki fel tudja fogni, az fogja fel!" Megismétli azokat a szavakat, amelyeket a nőtlenségről szóló beszédének elején mondott (vö. Mt 19, 11). Ezért a nőtlenség a mennyek országáért nem csupán szabad elhatározás gyümölcse az ember részéről, hanem Isten különleges kegyelme is, aki egy meghatározott személyt házasságon kívüli életre szólít. Ha ez Isten eljövendő országának különleges jele, akkor már a földi életben arra szolgál, hogy minden lelki és testi erőnket Isten végleges országának szolgálatába állítsuk.

Jézus szavai a tanítványok kérdésére adott felelet. Egyenesen a kérdezőknek szólnak: ebben az esetben férfiakhoz. De nem kevésbé érvényes Jézus válasza a férfiakra mint a nőkre. Ilyen összefüggésben rámutat a szüzesség evangéliumi eszményére. Olyan eszményre, amely az ószövetségi hagyományhoz képest valami egészen "új". Ez a hagyomány kapcsolatos valamiképpen Izrael várakozásával, különösen az izraelita asszonyokéval, hiszen a Messiást várták, akinek jönnie kell, egy "asszony fiaként". A nőtlenség és a szüzesség egy nagyobb Isten-közelség érdekében bizonyos zsidó körökben nem volt ugyan teljesen idegen, főként közvetlenül Jézus eljövetelekor A nőtlenség Isten országáért és a szüzesség mégis tagadhatatlan újdonság, amely közvetlenül kapcsolódik Isten megtestesüléséhez.

Jézus eljövetelének pillanatától Isten népének várakozása az örök országra irányul, amely eljövendő és amelybe ő maga vezeti be "az új Izraelt". Egy ilyen fordulathoz és értékrendi megváltozáshoz szükséges valójában egy új hitnek a tudata. Krisztus ezt kétszer is hangsúlyozza: "Aki fel tudja fogni, fogja fel"; "csak az fogja ezt fel, akinek megadatott" (Mt 19, 11, 12). Mária az első személy, akiben ez az új felismerés megnyilatkozott, amikor megkérdezte az angyalt: "Hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?" (Lk 1, 34) Bár ő egy József nevű férfiúnak volt a jegyese (vö. Lk 1, 27), határozottan kitartott fogadott szüzessége mellett, és az anyaság, amely benne teljesedett, kizárólag "a Magasságbeli erejéből" jött, a reászállott Szentlélek gyümölcseként (vö. Lk 1, 35). Ez az isteni anyaság teljesen váratlan válasz a nő emberi elvárására Izraelben: Mária úgy kapta, mint magának az Istennek a kegyelmi ajándékát. Ez az ajándék minden ember számára az új várakozás kezdete és ősmintája, az örök szövetség keretében Isten új és végérvényes ígérete lett. Ez az eszkatológiai reménység záloga.

Az evangélium alapján kialakult és elmélyült a szüzesség értelme, mint a nő hivatása, amely méltóságát a názáreti Szűz példája nyomán nyerte. A személyek kiemelkedő megszentelődésének formáját adja az evangélium, amely szerint az Istennek való önátadást hirdeti az evangéliumi tanácsok, a tisztaság, a szegénység és az engedelmesség révén. Ennek legtökéletesebb megtestesítője maga Jézus Krisztus. Aki Őt radikálisan követni akarja, az elkötelezi magát a tanácsok szerinti életre. Ezek különböznek a parancsoktól és a keresztényeknek radikálisan evangéliumi utat mutatnak. Már kezdettől fogva erre az útra léptek férfiak és nők, nemi megkülönböztetés nélkül, hogy minden ember számára bemutassák ennek az ideális evangéliumi útnak a követhetőségét.

Ebben a tágabb összefüggésben a szüzesség a nő számára is utat nyit, olyan utat, amelyen a nő másként valósítja meg személyiségét, mint a házasságban. Hogy ezt az utat megérthessük, ismét vissza kell térnünk a keresztény antropológia alaptételéhez és ideáljához. A szabadon választott szüzességben megerősíti önmagát a nő mint személy, azaz mint olyan lény, akit a Teremtő kezdettől fogva önmagáért akart,[165] és aki ugyanakkor megvalósítja az ő női mivoltának személyes értékét, amennyiben őszinte önátadásban egyedül Istené lesz, aki Krisztusban nyilatkoztatta ki önmagát, ajándék Krisztus számára, aki az emberek Megváltója és a lelkek jegyese, tehát jegyesi ajándékká lesz. A jegyesi szeretet nélkül a szüzesség, a nő szűzi megszentelő önátadása, értelmetlen maradna. Mert egy ilyen szeretet által válik a személy mások számára szóló ajándékká.[166] Egyébként így kell értelmezni a férfi megszentelődését a papi vagy szerzetesi cölibátusban is.

A természeténél fogva ilyen beállítottságú személyiség az így értelmezett szüzességben találja meg a választ. A nő, aki kezdettől azt kapta hivatásul, hogy szeressék őt és ő is szeressen, a szüzességre szóló hivatását mindenekelőtt Krisztusban találja meg, aki mint Megváltó "mindvégig szeretve" teljes önmagát adta ajándékul az embereknek (vö. Jn 13, 1), és ő viszonozza ezt a szeretetet egész életének "őszinte átadásával". Önmagát adományozza az égi jegyesnek, és ez a személyes önátadása olyan egységre irányul, mely lényegénél fogva teljes egészében lelki jellegű: a Szentlélek hatására "egy lélek lesz" Krisztussal, a jegyessel (vö. 1 Kor 6, 17).

A szüzességnek ebben az evangéliumi eszményében teljesedik ki különleges módon a nő hivatása és méltósága. Az így elfogadott szüzességben fejeződik ki az evangélium radikalizmusa: "mindenünket elhagyva követni őt" (vö. Mt 19, 27). Mindez nem hasonlítható ahhoz, hogy valaki hajadon marad vagy nőtlenül, mert a mennyek országáért vállalt szüzesség nem szorítkozik egy egyszerű "nem"-re, hanem egy különösen mélységes "igent" jelent jegyesi szinten: a tökéletes és osztatlan önátadást, szeretetből.


A lélek szerinti anyaság

Az evangélium szellemében való szüzesség lemond a házasságról és vele a testi anyaságról. De az ilyen anyaságról való lemondás, amely a női szívnek nagyon nagy áldozatot is jelenthet, magába foglalja egy másik fajta anyaság tapasztalatát, a "lélek szerint való" anyaságét (vö. Róm 8, 4). A szüzesség nem szünteti meg valójában a nő sajátos tulajdonságait. A lelki anyaságnak sokféle formája van. Az Istennek szentelt nők életében, akik különböző társulatok apostoli jellege, karizmáinak és szabályainak rendje szerint élnek, ez az emberek gondjaihoz, főként a legjobban rászorulók igényéhez igazodik: betegekről, hátrányos helyzetűekről, kitaszítottakról, árvákról, öregekről, gyerekekről, ifjakról, foglyokról és általában az emberi lét peremére szorultakról van szó. Egy szerzetesnő ilyen módon valamennyiben és minden egyesben megtalálja a Jegyest, mindig más szempont szerint, ahogyan Ő maga mondta: "Amit egynek a legkisebb testvéreim közül tettetek, azt nékem tettétek." (Mt 25, 40) A jegyesi szeretet különös készséget jelent, bárkinek elfogadására, akik az ő környezetében élnek. A házasságban ez a készség, bár nyitott mindenki számára, de különösen a szülők gyermekeik iránti szeretetében nyilvánul meg. A szüzességben ez a készség mindenki számára nyitott, aki Krisztus szeretetébe tartozik.

A jegyesi szeretet, amelynek anyai készsége minden nő szívében ott rejtőzik, a szűzi jegyesében is, Krisztusra, mindenkinek és minden egyes személynek Megváltójára való tekintettel, kész minden egyes ember számára megnyílni. Ezt megerősíti a szerzetesrendek apostoli élete ugyanúgy, mint a szemlélődő vagy klauzúrás rendeké. Vannak még más formái is a mennyek országáért vállalt szűzi életnek, mint például az Istennek szentelt világi társulásoké, amelyek mozgalmakban, közösségekben, társulatokban működnek, amelyek mindegyikében ugyanaz a lelki anyaság jut a szüzességben sokféle formában kifejezésre. De nemcsak közösségi, hanem privát formák is vannak. Végül egy nő szüzességi hivatása mindig egy személy hivatása, egy konkrét, meg nem ismételhető személyé. Ezért a legmélyebben személyes jellegű a lelki anyaság, amely ebben a meghívásban nyer kifejezést.

Ezen az alapon különös hasonlóság van a hajadon nő szüzessége és a férjezett nő anyasága között. Ez a közelítés nemcsak az anyaságtól indul a szüzesség felé, amint az imént megállapítottuk, hanem a szüzességtől a házasságig, mint a nő hivatásának formájáig, amelyben ő a méhéből született gyermekek anyja lesz. Ennek a második hasonlatnak kiindulópontja a jegyesség. Valójában a nő el van jegyezve a házasság szentségében, vagy a Krisztussal való lelki jegyességben. Mindkét esetben az eljegyzettség "őszinte önátadását" jelenti a menyasszonynak a vőlegény számára. Ilyen értelemben a házasság profilja lelkileg megtalálható a szüzességben. És ha a testi anyaságról van szó, nem kell-e ennek egyúttal lelki anyasággá lennie, hogy az emberről szóló teljes igazságnak megfeleljen, hiszen az ember testből és lélekből áll? Tehát sokféle alap található, amely a nő különböző elhivatottságának két különböző útját egy mély, egymást kiegészítő egységbe foglalja a személy legbensőbb lényegében.


"Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek"

Az evangélium kinyilatkoztatja az emberi személynek ezt a lehetőségét és be is mutatja. Az evangélium segít minden nőt és minden férfit, hogy így éljen és így valósítsa meg önmagát. A Szentlélek ajándékai és "Isten nagy tettei" között teljes az egyenlőség (vö. ApCsel 2, 11). De nemcsak ez. Pontosan "Isten nagy tetteire" tekintve az apostol szükségesnek érzi, hogy apostoli szolgálatának valóságát olyan dologgal fejezze ki, ami lényegileg a női mivolt sajátja. Pontosan ezt teszi a Tarsusból származó Pál, amikor a következő szavakkal fordul a galatákhoz: "Fiam, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek" (Gal 4, 19). Az első Korinthusi levélben (vö. 7, 38) az apostol a szüzességet a házasságnál magasabb rendűnek tartja, amely az egyháznak állandó tanítása Jézus Máté evangéliumában található szavainak megfelelően (19, 10-12), nem homályosítva el és nem csökkentve ezzel a testi és lelki anyaságot. Az egyház alapvető küldetésének szemléltetésére nem talál találóbb hasonlatot, mint az anyaságra való hivatkozást.

Ezzel az igazsággal és hasonlattal egybehangzó kijelentést találunk az egyházról szóló dogmatikus konstitúcióban[167] - hiszen az egyház is joggal mondható anyának és szűznek -, de a Boldogságos Szűz Mária áll az első helyen, mert a szüzesség és anyaság nagyszerű és páratlan példáját adja. "...Olyan Fiút szült, akit Isten elsőszülötté tett a sok testvér (Róm 8, 29), vagyis a hívők közt, és anyai szeretettel működik közre életrehívásukban és felnevelésükben."[168] "Az egyház, miközben Mária titokzatos szentségét szemléli, szeretettel utánozza és hűségesen teljesíti az Atya akaratát, az Isten igéjének hívő elfogadása által, maga is anya lesz. Az igehirdetéssel és a keresztséggel ugyanis új, halhatatlan életre szüli a Szentlélektől fogant és az Istenből született fiakat."[169] Itt az emberi nem fiait és leányait illetően egy lelki anyaságról van szó. Egy ilyen anyaság osztályrésze a nőnek a szüzességben is. "És szűz az egyház is: sértetlenül és tisztán megőrzi a Vőlegényének adott szavát."[170] Ez Máriában érte el tökéletes beteljesülését. Az egyház "Urának anyját követve a Szentlélek erejével szűziesen őrzi meg a sértetlen hitet, a szilárd reményt, az őszinte szeretetet."[171]

A zsinat megerősítette, hogy az egyház titka, valósága, életereje Isten anyjára való vonatkozás nélkül érthetetlen. Közvetve megtaláljuk itt a Szentírás utalását az "asszony" ősmintájára, amint az a "kezdet" leírásánál (vö. Ter 3, 15) és a teremtés egész folyamán az ősbűntől a megváltásig világosan kirajzolódik. Ezen az úton nyer megerősítést az a mély kapcsolat, amely fennáll az isteni üdvözítő tervének az emberi történelemre vonatkozó elhatározása és maga az emberség között. A Szentírás meggyőz minket arról, hogy megfelelő "női" jellegű hivatás nélkül nincs kielégítő magyarázat sem az emberről, sem arról, ami az emberléthez tartozik. Ugyanez áll az isteni üdvrendre is: ha azt az egész emberi történelemre akarjuk alkalmazni, akkor nem zárhatjuk ki hitünkből az "asszony" titkát, akár szüzességét, anyaságát vagy jegyesi jellegét.

Fordította: Kiss László

________________________________________________

II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem kezdetű Apostoli levele a nő méltóságáról
és hivatásáról a Mária-év alkalmából
(Szent István Társulat, Budapest, 1989.) 58-78., 110. o.

 


 

ANYASÁG


SÁMUEL ELSŐ KÖNYVE

Sámuel születése

1: 1 Volt egy Rámátaim-Cófimból, az Efraim hegyvidékéről való ember, akinek Elkána volt a neve; efrátai volt, Jeróhámnak a fia, aki Elihú fia, aki Tóhú fia, aki Cúf fia volt. 2 Két felesége volt; egyiknek a neve Anna, másiknak a neve Peninná volt. Peninnának voltak gyermekei, de Annának nem voltak gyermekei. 3 Ez az ember évenként fölment városából Silóba, hogy imádkozzék és áldozzék a Seregek URának. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás volt az ÚR papja. 4 Amikor eljött az a nap, amelyen Elkána áldozni szokott, egy-egy részt adott feleségének, Peninnának, meg mindegyik fiának és lányának. 5 Annának is csak egy részt adott, pedig Annát nagyon szerette, de az ÚR bezárta a méhét. 6 Vetélytársa is sokat bosszantotta őt, hogy felingerelje, mivel az ÚR bezárta a méhét. 7 Így történt ez évről évre, valahányszor fölment az ÚR házába, így bosszantotta őt. Ő meg csak sírt, és nem evett semmit. 8 Akkor ezt mondta neki a férje, Elkána: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Miért vagy úgy elkeseredve? Nem érek én többet neked tiz fiúnál?

9 Egyszer Anna fölkelt, miután ettek és ittak Silóban. Éli pap meg ott ült egy széken az ÚR templomának az ajtófélfájánál. 10 Az asszony lelke mélyéig elkeseredve könyörgött az ÚRhoz, és keservesen sírt. 11 Azután erős fogadalmat tett, és ezt mondta: Seregek URa! Ha részvéttel tekintesz szolgálóleányod nyomorúságára, gondod lesz rám, és nem feledkezel meg szolgálólányodról, hanem fiúgyermeket adsz szolgálólányodnak, akkor egész életére az ÚRnak adom, és nem éri borotva a fejét!

12 Mivel hosszasan imádkozott az ÚR színe előtt, Éli figyelte az asszony száját. 13 Anna magában beszélt, csak ajka mozgott, de hangja nem hallatszott. Ezért Éli azt gondolta, hogy részeg, 14 és ezt mondta neki: Meddig tart még a részegséged? Józanodj ki mámorodból! 15 Anna azonban így válaszolt: Nem uram! Bánatos lelkű asszony vagyok, nem ittam bort vagy szeszes italt, hanem a lelkemet öntöttem ki az ÚR előtt. 16 Ne tartsd szolgálólányodat elvetemült asszonynak, mert nagy bánatom és szomorúságom miatt beszéltem ilyen sokáig. 17 Éli így válaszolt: Menj el békességgel! Izráel Istene teljesítse kérésedet, amit kértél tőle! 18 Ő pedig ezt mondta: Nézz jóindulattal szolgálólányodra! Azután elment az asszony a maga útjára, evett, és nem volt többé szomorú az arca.

19 Másnap reggel fölkeltek, imádkoztak az ÚR előtt, majd visszatértek otthonukba, Rámába. Amikor aztán Elkána a feleségével, Annával hált, az ÚRnak gondja volt rá. 20 Egy idő múlva Anna teherbe esett, fiút szült, és elnevezte Sámuelnek, mert ezt mondta: Az ÚRtól kértem őt.

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Sámuel első könyve 1: 1-20
Biblia - Ószövetség
(Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 268. o.

 

OVIDIUS: HŐSNŐK LEVELEI - CANACE MACAREUSNAK

(i. sz. I. sz.)

Mért szeretett, bátyám, egy bátynál jobban a szíved,
s mért adtam neked azt, mit sosem adhat a húg?
Égtem, s már akiről hallottam elégszer, egy isten
nem tudom én, melyik, úr lett lobogó szivemen.
Arcom színe fakult, sorvadt csak, fogyva, a testem,
s nagy nehezen bírt szám enni néhány falatot.
Álmom is elnehezült, egy évnek tűnt nekem egy éj,
s kín ha nem is bántott, szálltak a sóhajaim.
Adni ezeknek okát nem tudtam, mert szerelemről
még sose hallottam, bár ez volt a bajom.
Bölcs, vén dajkám vette a bajt legelőször észre,
s mondta először a szót: "Aeolis, ez szerelem!"
Én néztem pirulón és szégyenkezve ölembe,
s most ez a szótlanság biztos "igen" jele volt.
Egyre dagadt közben vétkes testemnek a terhe,
s nyomta a titkos súly kín-teli tagjaimat.
Mennyi füvet, gyógyírt hordott nekem össze a dajkám,
s adta nekem bátor kézzel e gyógyszereket,
hogy, mely a bensőmben (csakis ezt titkoltuk előtted)
egyre nagyobbá nő, elvegye magzatomat.
Szívós volt a kicsiny: túlélte az eszközeinket,
bárhogy ügyeskedtünk, végül is élve maradt.
S járta be útját már Phoebus szép húga kilencszer,
s űzte tizedszer a Hold, hozni a fényt, lovait,
hirtelenül mért törnek rám, nem tudtam, a kínok,
nem szültem soha még, voltam egészen ujonc.
Tört ki belőlem a jaj. "Mért árulod így el a vétked?"
kérdi öreg dajkám, számra tapasztva kezét.
Mit tehetek, nyomorult? Kínom késztet kiabálnom,
ám a szemérem, a félsz tiltja s a dajka is ezt.
Fojtom el így a sóhajt, elnyomva a szót, mi kicsúsznék,
s inni magamnak kell számmal a könnyeimet.
Már a halált láttam. Lucina segíteni nem jött,
s hogyha halok, bűnöm lesz ez a vég maga is!
S hozzám símultál te zilált hajjal, tunicában,
s így szóltál, sziveden megmelegítve szivem:
"Élj, húgom, te nekem legdrágább, élj, te, hugocskám,
s egy testtel kettőt most a halálba ne küldj.
Adjon erőt a remény. Majd nászt ül véled a bátyád,
és ki anyává tett, annak a hitvese léssz."
S az, ki halott volt már - hidd el - szavaidra feléledt,
s nem kinozott méhem szégyene, terhe tovább.
Ám ne örülj. Palotájában bent Aeolus ott ül,
s rejteni kell bünömet, fel ne fedezze atyám.
Téve gyümölcsöt a kis csecsemőre, fehér olajágat
gonddal a dajkám és sok, lebegő szalagot,
áldozatot színlel, s imaszót mond. S áldozatának
ád utat ott a tömeg, s tér ki atyám maga is.
Lép a küszöbre dadám; sírást neszel Aeolus ekkor,
így árulta magát el maga kis csecsemőm.
Kézbe ragadja atyám, hazug áldozatunk kiderülvén,
s zúg palotája, amint feldühödötten üvölt.
Mint remeg enyhe, szelíd széltől fodrozva a tenger,
s reszket a hárs, amidőn rázza Notus szeliden,
sápadt tagjaim így láthattad volna remegni,
s rezgett ágyam is így, testem amin nyugodott.
Ront be atyám, bűnöm nagy hangon szertekiáltva,
s bús arcomnak csak kis hija, hogy nem esett.
Én e gyalázatban csak könnyeket ontani tudtam,
és lekötözte fagyos félszem a nyelvemet is.
S szól a parancsa: vigyék nyílt helyre ma lett unokáját,
hol vele végeznek majd a kutyák s madarak.
Sírt a szegény csecsemő - vélnéd: értette parancsát -
s hangja, ahogy képes, kéri nagyapja kegyét.
Elképzelheted azt, bátyám, szívem mit is érzett,
- ezt megmondja neked majd a saját szived is -
míg vitték ki előttem a húsom-vérem a mélylő
rengetegekbe, egyék meg hegyi farkasok ott.
Elment tőlem atyám, s kezdhettem végre a mellem
verni s a körmömmel tépni az arcomat is.
S jön komor arccal most egyik szolgája atyámnak,
s mond üzenetként ily rettenetes szavakat:
"Küldi e szablyát Aeolus - és ideadta - tenéked,
s rendeli: kérdezd meg bűnöd, e vas mire jó."
Értem. E vad fegyvert bátran használja a jobbom,
és adományod, atyám, majd kebelembe merül.
Hát ily ajándékot küldesz nászomra, te, nemzőm?
Hogy dúsítja, atyám, lányodat ily hozomány?
Vér folyik itt. Vidd el nászfáklyáid, Hymenaeus!
Átokverte ez a ház, fuss tova nagy sebesen!
Gyászos Erynnis-had, fáklyát ma ti hozzatok inkább,
s gyújtsa fel az, melyen nyugszom, a máglyarakást.
Nászotokat, boldog hugaim, jobb Párka segítse,
ám ne feledjétek, mért pusztultam el én!
Mit vétett a fiú, ki imént jött még a világra?
Dühre nagyapját hogy bírta, ki most született?
Hogyha reászolgált a halálra, a sorsa jogos volt,
csakhogy az én bünömért nyert lakolást szegény!
Jaj, fiam, édesanyád fájdalma, dühös vadak étke,
kit széttépnek, s jaj, már születésnapodon!
Ó, ki ilyen baljós szerelem bús záloga lettél,
első volt e napod, s egyben a végnapod is.
Nem lehetett illőn hullatni a könnyeimet rád,
és ki a sírodhoz vinni lenyírt hajamat.
Lopni jeges csókot sem omolhattam terád már,
s tépi mohó vad szét azt, ki belőlem eredt.
Majd követem magam is sebesülten a gyermekem utját,
s nem mondják "anya" rám, sem, hogy "gyászba merült".
Ám te, kitől nászt várt bús húgod - hasztalan -, esdek,
hogy, ha szegény csecsemőd csontjait összeszeded,
hozd el az anyjához, kettőnknek emelve közös sírt,
s kettőnk rejtse el egy urna, akármi kicsiny.
Élj, engem ne feledj, onts könnyet majd a sebemre,
s látni halott szeretőd - volt szerető, te - ne félj.
Tedd meg, amit nagyon is szeretett húgod szava rád bíz,
s majd, amit atyám rendelt, megteszem én magam azt.

Fordította: Muraközy Gyula

________________________________________________

Publius Ovidius Naso: Hősnők levelei
(Helikon, Budapest, 1985.) 61-64. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK

(1672)

Milyen tündér, hogy nem várandós megint; hanem az elvei, azok hajmeresztőek ezzel kapcsolatban. Szépsége túlzásokra ragadja, mert nem veszi semmi hasznát. Azt mondja, nincs ellenére a terhesség: változatosságot hoz. Szép kis érv, édesem: gondoljon arra is, hogy teljesen tönkreteszi magát s az egész életét. Nagyon okos dolog, hogy külön alszanak, ne is térjenek el ettől, s hozza helyre magát egy kicsit, hogy szép legyen, mikor meglátogatom.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 170. o.

 

FICHTE AZ ANYASÁGRÓL

A szülők és gyermekek viszonya s az e viszonyból eredő kölcsönös kötelességek

Az apa és a gyermek között semmiféle természetes, szabadon irányított és tudatos viszony nem áll fenn. A nemzés aktusa, amelyre egyes filozófusok jogokat és kötelességeket kívántak alapozni, nem szabad és tudatos aktus, s általa nem jön létre a nemzés eredményének ismerete. Ilyen, tudattal összekapcsolt természetes összefüggés létezik viszont anya és gyermeke között. Az anya méhében érlelődik meg gyümölcse, fennmaradása pedig hozzákapcsolódik gyümölcsének fennmaradásához és egészségéhez; mégpedig tulajdon tudatán keresztül. Az anya tudja, mely tárgynak ajándékozza e fenntartó és mindig visszatérő gondoskodását, s ily módon hozzászokik ahhoz, hogy gyümölcse életét saját élete részének tekintse. A gyermek az anya életének veszélyeztetésével, fájdalmak között születik. Megjelenése az anya számára egyben fájdalmainak végét is jelenti; ez szükségképpen örömteli pillanat. Kettejük állati egyesülése még eltart bizonyos ideig; és az anyában készül a gyermek tápláléka; s a táplálék átadásának az anya nem kevésbé érzi szükségét, mint elfogadásának a gyermek. Az anya szükséglete, hogy fenntartsa gyermekét, csakúgy, mint az állatoknál.

Az eszes lénynek viszont teljességgel méltósága ellen való, hogy pusztán valamely természeti ösztön mozgassa. Ezt az ösztönt nem lehet és nem kell ugyan kiirtani, ha azonban egyesül az ésszel és a szabadsággal, akkor - éppúgy, mint korábban a nő nemi ösztönének esetében - más alakot ölt. Milyen alak lehet ez? Pusztán a természet berendezkedése révén a gyermek szükséglete az anya fizikai szükséglete volt. Ha tudatos és szabad lényt tételezünk fel, akkor e pusztán természeti ösztön érzelemmé és érzéssé alakul; a fizikai szükséglet helyébe a szív azon szükséglete lép, hogy a gyermek fenntartását szabadon tegye saját fenntartásává. Ez az érzés a részvét és a könyörület. Az anyai részvétről éppoly kevéssé mondhatjuk, hogy kötelesség, mint a szerelemről: sokkal inkább szükségképpen jön létre a természeti ösztön és az ész eredeti egyesüléséből; mindkettőről elmondhatjuk azonban, hogy meghatározzák minden moralitás lehetőségét. Arról a nőről, aki nem lenne képes az anyai gyengédségre, kétségtelenül elmondhatnánk, hogy nem emelkedett az állatok szintje fölé. A szabadság, s vele együtt a kötelesség parancsa, csak utólag jelenik meg. Az anyától azt kell kívánnunk, hogy átadja magát ezeknek az érzelmeknek, erősítse őket magában, s elnyomjon mindent, ami gátolhatná kibontakozásukat.

Az apa szeretete gyermeke iránt - leszámítva mindent, amit polgári berendezkedésünk, a vélemény, a képzelőerő stb. eredményez - csak közvetett szeretet: az anya iránti szeretetéből ered. A házastársi gyengédség kötelességévé és örömévé teszi, hogy megossza hitvesével az ő érzelmeit; s így benne is létrejön a szeretet gyermeke iránt, és az ő gondja is lesz a gyermek fenntartása.

Mindkét szülő legelső kötelessége a kapcsolatukban nemzett gyermekekkel szemben az, hogy gondoskodjanak fenntartásáról.

Fordította: Berényi Gábor

________________________________________________

Johann Gottlieb Fichte: Az erkölcstan rendszere
(Gondolat, Budapest, 1976) 440-441. o.

 

GEORGE SAND VALLOMÁSAI

(19. század)

A következő két évet Nohanban töltöttem. Sokat betegeskedtem, de az anyaság érzése minden egyébnél jobban lefoglalt. A gondviselés úgy rendezte be a nőt, hogy várakozása és reménysége idején fizikai és érzelmi élet uralja leginkább. Olvasmányok, szellemi foglalkozás lekerüljenek napirendről.

Hosszú, hideg télen keresztül, míg férjem vadászni járt, csecsemőkelengye készítéssel töltöttem az időt. Soha életemben nem varrtam addig. Nagyanyám nem kivánta és szentül meg voltam győződve róla, hogy nagyon ügyetlen vagyok.

Bezzeg megváltozott minden, mikor arról volt szó, hogy a várva várt kislányt felöltöztessem. Szinte csodálkoztam, hogy milyen könnyen megy minden és hogy a tű és olló forgatásában mennyi leleményességet lehet kifejteni.

Csak úgy röpült az idő, kivéve azt a hat hetet, amelyet Deschartres tanácsára ágyban kellett töltenem. Életemben először voltam az egészségi állapotom rabja. Kissé nehezemre esett a tétlenség, de milyen áldozatot nem hoztam volna meg azért, hogy az anyaság reményét ne veszítsem el?

Fordította: Pogány Elza

________________________________________________

George Sand vallomásai
(Hajnal, Budapest, 1937.?) 82. o.

 

CHARLOTTE PERKINS GILMAN: A NŐ GAZDASÁGI HELYZETE

(1898)

"(...) Anyasága által elveszti-e az emberi anya szelleme és teste feletti uralmát, minden más tevékenységhez a kedvet, tehetséget és ügyességet? Csak a fajfenntartás célját szolgálja az emberiség nőnemű fele, csak annak él egészen, annak szenteli-e magát; lényének minden képességét és erejét kizárólagosan gyermekei javára fordítja-e? Korántsem. Látjuk, hogy az emberi anya egész életén át az igavonó állatnál is többet dolgozik, nem csak a gyermekei szolgálatában, hanem másokéban is.

(...) Az anya első kötelessége olyan gyermekeknek adni életet, akik olyanok vagy jobbak, mint ő; elődeinek tulajdonságait és jellemét a maga életmódjának javításával gyermekeinek tovább kell adnia, az emberi fajt saját rengeteg anyai hatalmával fel kell építenie és javítania, jobb emberiséget kell alkotnia. Ha ezt megtette, az anya, az emberi anya további kötelessége gyermekeit úgy nevelni, hogy beteljesedjék, ami a szüléssel és első gondozással csak kezdődött. Az anya gyermekét kilenc hónapig testében, két évig karjaiban hordja, és egészen élete végéig szívében és gondolataiban őrzi. A nevelés az emberi fajfenntartásnak egyik fő tényezője. Az igazi anyaságnak tökéletesen kellene végeznie ezt a fontos munkát."

Fordította: Schwimmer Rózsa

________________________________________________

Gilman, Charlotte Perkins: A nő gazdasági helyzete
(Budapest, 1906.) 22., 155. o.

 

ELLEN KEY: A GYERMEK ÉVSZÁZADA

(1900)

A feministák itt a nő anyai funkcióira hivatkoznak, de nem beszélnek arról, hogy egy másik, sokkal pusztítóbb csatamezőn, a nagyiparban ugyanezek az anyai funkciók szintén indokolnak bizonyos privilégiumokat a nők számára.

"Amikor néhány évvel ezelőtt a nőkérdéssel kapcsolatban felléptem, még eléggé naiv voltam ahhoz, hogy az anyaságot tartsam a legtöbb nő lénye középpontjának. Az e kérdésről folytatott vita során azonban rájöttem arra, hogy a nyomor által a nőkre kényszerített munka, az erő felszabadítása által ösztönzött női becsvágy és az idők szellemének sok más hatására megváltozott a nők lelki élete, s egyelőre háttérbe szorult anyai ösztönük. Ez pedig komoly veszélyt jelent. Vannak nők, akiknek az erotikai érzése teljesen elkorcsosult; mások a modern férfi mellett nem találják meg azt a lélekkel teljes és mély erotikus összhangot, amelyet teljes joggal kívánnak; még többen vannak olyanok, akik akarják a szerelmet, de az anyaságot nem, sőt félnek tőle. Az anyaságtól való állandóan éber, izgatott, védekező félelem sok törekvő és alkotó nőt kerített hatalmába."

"Nekem is meggyőződésem, hogy az ember szabadon választhatja meg fejlődése, boldogsága és elmúlása módját. Eszembe sem jut, hogy akár csak egy szót is szóljak azokhoz az asszonyokhoz, akik nem kívánják az anyaságot. Végzetes dolog lenne, ha ezek a nők - akiket sohasem indított meg a gyengédség, amikor egy puha gyermekkezet éreztek kezükben, akik sohasem vágyakoztak arra, hogy egészen átadják magukat egy másik lénynek - anyává lennének! Gyermekeik sajnálatra méltóbbak lennének, mint ők maguk!"

Ma sok ilyen nő van, és valószínűleg mind többen lesznek. Némelyikükből azonban nem halt ki az anyai ösztön, hanem csak elvesztette tudatosságát. A testileg és lelkileg kifinomult nőket gyakran visszariasztja a férfitermészet nyersesége, meg nem értése vagy követelőzése. Az erotika soha ki nem nyílt bimbóhoz hasonlóan hervad el ezeknek a nőknek a lényében. És valamilyen feladatért vagy barátnőért való rajongásban találják meg annak az odaadásnak a kifejezését, amelynek a tulajdonképpeni céljait tagadják, vagy nem akarják meglátni; ez azonban gyakran tragikus módon áll bosszút rajtuk. Azonban minden nőnek, aki még nem szűnt meg az anyaságot kívánni, kötelességei vannak a meg nem született nemzedékkel szemben, és ezek alól a kötelességek alól önzés nélkül nem vonhatja ki magát.

Hogyan beszélhetnénk azonban a nő "szabadságáról", egyéni önrendelkezéséről, amikor sok nő málhás állatként dolgozik, hogy megszerezze azt a létminimumot, amely megmenti az éhhaláltól, olyan viszonyok között, amelyek között a szabad munkavégzés mind a férfi, mind a nő számára csak üres szó. Íme egy példa erre a "szabadság"-ra:

Angliában megvizsgáltak 77 nőt, aki ólomfehér előállításán dolgozott. A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy abban az időben, amelyre a vizsgálat vonatkozott. 21 nőnek született halva a gyermeke, 90 esetben volt koraszülése, ezenkívül pedig 40 csecsemő halt meg olyan betegségben, amelyet az anya mérgezése váltott ki. A női szervezet leginkább 18 és 23 éves kor között szenvedett ettől a foglalkozástól, amely gyakran bénulást, vakságot és hasonlókat is okozott.

Egy angol orvos úgy nyilatkozott, hogy sok évig tartó, pontos vizsgálatai szerint a gyári negyedekben tapasztalható nagy csecsemőhalandóság oka elsősorban az, hogy a gyermek néhány héttel születése után kikerül az anya gondozásából, amire pedig legalább hat hónapig szüksége lenne. Bizonyos textilgyártó manufaktúrakörzetekben, pl. Nottinghamben, ahol csipkét készítenek - és ahol éppen a legjobban panaszkodtak a törvényre azért, mert korlátozta a női munkát -, ezer gyermek közül 200 meghal; a halandóság a gyárvárosokban négyszer-ötször nagyobb, mint vidéken. És a kicsinyek halála viszonylag még a legjobb dolog: még szomorúbb az, hogy az életben maradtak örökre legyengülnek, részben azért, mert zsenge korukban nélkülözni kénytelenek az anyai gondoskodást.

Még a feministáknak is el kell ismerniük, hogy az ő jogterületük véget ér ott, ahol egy másik, a születendő gyermek joga kezdődik. Az olyan nőnek, aki valamely nagy vagy kis motívum miatt örökre lemond a házasságról, teljes joga van ahhoz, hogy munkával tönkretegye magát, feltéve, hogy aztán mint munkaképtelen, nem lesz másoknak a terhére. Annak a nőnek azonban, aki anya kíván lenni, nem szabad korlátlan, önkéntes vagy akarata ellenére rákényszerített munkával feláldoznia a meg nem született nemzedék életét és munkaképességét azzal, hogy gyenge, beteges, testileg nyomorék, később pedig elhanyagolt gyermekeket hoz a világra.

Az egyenlőség követelése ott, ahol a természet alkotta az egyenlőtlenséget, a gyöngébb fél bántalmazásával egyértelmű! Itt az egyenlőség nem igazságosság, sőt éppen ellenkezőleg: nemritkán a legvéresebb igazságtalansággá válik!

(...)

"...Az egyetlen út, amelyen a nőkérdés a maga egészében megoldható, a szociális átalakulás, amelyben jelentős szerepet játszik a nővédelmi törvényhozás!"

Nem a nő a nép legbecsesebb tulajdona, hanem az anya a nép legértékesebb része; annyira értékes, hogy a társadalom legfőbb javát szolgálja, amikor anyai funkcióit védi. Ezek a funkciók nem zárulnak le a gyermek szülésével és táplálásával, hanem megmaradnak az egész nevelés folyamán. "Az új társadalomban, ahol mindenkinek - nőknek és férfiaknak egyaránt - dolgozniuk kell, de a gyermekeknek, betegeknek és aggoknak nem, az anya funkcióit annyira fontosnak tartják majd, hogy bizonyos feltételekkel, ellenőrzés mellett, meghatározott időre és meghatározott számú gyermekre minden anya nevelési hozzájárulást kap a társadalomtól, amely felszabadítja a kenyérkereső munka végzése alól arra az időre, amelyben gyermekének teljes mértékben szüksége van az anyai gondozásra. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy az az anya, aki valamilyen okból nem akarja, vagy nem tudja magát a gyermekek gondozásának és nevelésének szentelni, saját keresőmunkájának a béréből helyettest állíthasson maga helyett gyermekei gondozására. A nők többsége számára azonban a fenti javaslat kétségtelenül sok, jelenleg megoldhatatlannak látszó probléma legszerencsésebb megoldása lenne."

Nem valószínű, hogy a fejlődés során megmarad az apának, mint családfenntartónak a régi ideálja. Feltehetően mindinkább tért hódít az az új felfogás, hogy minden egyednek magát kell eltartania. Amikor az apa a szó mélyebb értelmében, valóban nevelővé válhat, mert nem nyomja családja eltartásának a gondja. A feleség pedig mint családanya nem függ a férjétől - amit megalázónak is érez -, ha leánykorában maga kereste meg a kenyerét. Esetleg visszatérhetnénk a matriarchátus egy új formájához, amennyiben az új nemzedékről való gondoskodást olyan feladatnak tekintenénk, amelyet az anya a társadalomért végez, és amelynek az ellátása idején a társadalomnak kell megélhetését biztosítania. A házon kívül dolgozó férjes asszonyok többsége számára az jelentené a boldogságot, ha nyugodtan gondozhatná gyermekeit és vezethetné háztartását, de olyan jövedelemmel, amely függetlenítené a férjétől! Az ifjúság elvadulásának okaira vonatkozó pártatlan vizsgálat bizonyára megmutatná, hogy az erőteljesen növekvő ifjúkori bűnözés oka is részben az ifjúság korai kenyérkereső munkája, részben a korai otthontalanság, amely viszont annak a következménye, hogy az anya házon kívül dolgozik. Éppen ezért ma semmire sincs nagyobb szükség, mint olyan kulturális tervekre, olyan szociális intézkedésekre, amelyek az anyát visszaadják gyermekeinek és otthonának.

Fordította: Szilágyi Pál

________________________________________________

Ellen Key: A gyermek évszázada
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.) 49-51., 54. o.

 

II. JÁNOS PÁL PÁPA AZ ANYASÁGRÓL ÉS SZÜZESSÉGRŐL

A nő hivatásának két dimenziója

Most elmélkedésünk során az anyaságra és a szüzességre kell fordítanunk figyelmünket, a nő személyi hivatásának eme két különleges dimenziójára. Mindkettő az evangélium fényénél, Máriában nyerte el jelentésének teljességét, ki szűz létére lett Isten Fiának anyjává. A nő hivatásának ez a két dimenziója benne találkozott és egyedülálló módon kapcsolódott össze úgy, hogy az egyik nem zárta ki a másikat, hanem csodálatos módon kiteljesítette. Az angyali üdvözlet leírása a Lukács-evangéliumban hangsúlyozza, hogy ez a názáreti Szűz szemében lehetetlennek tűnt. Amikor meghallotta a szavakat: "Gyermeket fogansz és fiút fogsz szülni, kit Jézusnak fogsz hívni", akkor menten megkérdezte: "Hogyan lehetséges ez, hiszen férfit nem ismerek?" (Lk 1, 31-34) A dolgok általános rendjében az anyaság a férfi és a nő házastársi "megismerésének" eredménye. Mária szüzességének határozott hangsúlyozásával kérdezte az isteni küldöttet és a következő választ kapta: "A Szentlélek száll reád"; "a te anyaságod nem házassági kapcsolat következménye, hanem a Szentlélek műve, és »a Magasságbeli ereje« veti árnyékát a Fiú fogantatásának és születésének titkára." Mint "a Magasságbelit, Istennek Fiát fogod megkapni, azon a módon, amelyet csak Isten ismer, ajándékul". Mária tehát megőrizte szüzességét, "Férfit nem ismerek" (vö. Lk 1, 34), de ugyanakkor anyává lett. Benne együtt volt az anyaság és a szüzesség egyszerre; ezek nem zárták ki és nem akadályozták egymást. Igen, az Isten Anyjának személye segít mindenkinek - különösen a nőknek - annak felismerésében, hogy a nő személyének ez kettős hivatása egymást világítsa meg és egészítse ki.


Az anyaság

Ha valaki meg akarja érteni ezt a kérdést, ismételten el kell mélyednie az emberi személy igazságában, amelyre a II. Vatikáni zsinat emlékeztet. Az ember - mind a férfi, mind a nő - az egyedüli teremtmény, amelyet az Isten önmagáért akart: a személy, az alany az, aki önmagáról dönt. De ugyanakkor "teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén ajándékul adja önmagát".[172] Már mondottuk, hogy ez a leírás bizonyos értelemben a személy definíciója a Szentírás alapigazsága szerint, amely elmondja az ember teremtését - a férfiét és a nőét - az Isten képének és hasonlatosságának megfelelően. Ez semmi esetre sem elméleti vagy elvont meghatározás, hiszen lényegében az emberi lét értelmét adja, amikor a személy önátadását hangsúlyozza. A személynek ilyen szemlélete tartalmazza lényegében véve azt az "ethoszt", amely a teremtés igazságával kapcsolatban a kinyilatkoztatás könyveiben, különösen az Evangéliumokban nyer bővebb kifejtést.

A személyről szóló ilyen igazság nyitja meg az utat a nő anyaságának teljes megértéséhez. Az anyaság gyümölcse annak a házastársi egységnek, amely egy férfi és nő között a Szentírás nyelvén "megismerésként" szerepel, amelyről a Teremtés könyve szól: "Ketten egy test lesznek" (vö. Ter 2, 24); ilyen módon valósul meg a nő részéről egy különös önátadás, amely a hitvesi szeretet kifejezője, amelynek révén a hitvestársak oly szorosan kapcsolódnak egybe, hogy "egy testté" lesznek. A bibliai "megismerés" a személy igazságának megfelelően csak akkor valósul meg, ha a kölcsönös önátadás nem azáltal történik, hogy a férfi uralkodik az asszonyon, mert a nőt az ösztönének vágyakozása hajtja ("Ő uralkodni fog rajtad" - "Férjed után vágyakozol" Ter 3, 16).

A személyek kölcsönös önátadása a házasság keretében egy új élet ajándékozására irányul, amely szintén egy személy, szüleihez hasonlóan. Az anyaság kezdettől fogva különös befogadókészséget jelent az új személy számára: és pontosan a nő "része". Ebben a fogantatási és szülési készségben "találja meg a nő őszinte odaadása által önmagát". Egy gyermek fogamzásának és szülésének belső elfogadása olyan adomány, amely a házastársi egységgel kapcsolatos, és ez - amint már mondottuk - a kölcsönös önátadás különös pillanata és jele, a férfi és a nő részéről. A gyermek fogantatását és szülését a Szentírás a következő szavakkal fejezi ki a nő és anya részéről: "Isten segítségével embert hoztam a világra." (Ter 4, 1) Évának, "minden élők anyjának" ez a kijelentése ismétlődik, valahányszor új ember jön a világra; és ez a kijelentés fejezi ki a nő örömét és öntudatát, mert részesedik az utódok örök szülésében. A hitvestársak hatékonyan részesednek Isten teremtő erejében!

A nő anyaságának az a szakasza, amely a fogantatás és a gyermek megszületése közé esik, olyan biológiai-fiziológiai és pszichológiai folyamat, amelyről manapság többet tudunk, mint hajdan és ez most is tárgya sok mélyreható kutatásnak. A tudományos analízis teljes egészében feltárta, hogy a nő fizikai alkata és szervezete a férfival való házastársi egyesülése folytán hogyan készül fel az anyaság, a fogamzás, a terhesség és a gyermek szülésének természetes követelményeire. Egyidejűleg ez felel meg a nő testi-lelki alakulásának is. Mindaz, amit a tudomány különböző ágai erről mondanak, fontos és hasznos, amennyiben nem szorítkoznak csupán a nő és az ő anyaságának élettani magyarázatára. Egy ilyen "leszűkített" kép ugyanis teljesen az ember és a világ materialista szemléletének felelne meg. Ebben az esetben sajnálatosan elveszne az, ami a dolog lényegéhez tartozik: az anyaság mint tény és jelenség csakis a személyre vonatkozó igazság fényénél értelmezhető egész teljességében. Az anyaság összefügg a női mivolt személyes struktúrájával és az önátadás személyes dimenziójával: "Isten segítségével embert hoztam a világra." (Ter 4, 1) A Teremtő ajándékoz a szülőknek egy gyermeket. A nő részéről ez különös módon kapcsolódik "önmaga őszinte önátadásával". Mária szavai az angyali üdvözletkor: "Legyen nekem, ahogyan mondottad", kifejezik a nő készségét az önátadásra és az új élet elfogadására.

A nő anyaságában, amely a férfi apaságához kötődik, az az örök misztérium tükröződik, amely által valaki szül és szülő lesz, ami megtalálható magában az Istenben, az egy és háromszemélyű Istenben (vö. Ef 3, 14-15). Az emberi nemzés a férfi és a nő közös ügye. És ha szeretettől indíttatva a nő azt mondja férjének: "Fiút szültem neked", ez azt jelenti, hogy "ez a mi gyermekünk." Valójában mindketten gyermekük szülői, mégis a nő anyasága adja legnagyobb részét ennek a közös szülői mivoltnak: a nagyobb felelősséggel járó részét. A szülői vonatkozás mindkettő sajátja; de valójában sokkal inkább a nőben valósul meg, főként a szülés előtti időben. A nőnek kell közvetlenül fizetnie ezért a közös új élet keletkezéséért, amely szó szerint kimeríti az ő testi és lelki erejét. A férfinak ezért teljesen tudatában kell lennie, hogy ebből a közös szülői feladatból reá hárul a nő iránti különös elkötelezettség. Semmiféle "egyenlőségi" program nem érvényesülhet férfi és nő között, ha ezt a körülményt nem vesszük figyelembe.

Az anyaság különös kapcsolatban áll az élet titkával, amely a nő méhében érlelődik: az anya csodálattal áll ez előtt a titok előtt és egyedülálló intuícióval ragadja meg, mi fejlődik őbenne. A "kezdet" világosságával látja az anya a méhében hordott gyereket személynek, és szereti őt. Ez az egyedülálló kapcsolat a formálódó új emberrel olyan magatartást ébreszt benne - nemcsak saját gyermeke iránt, hanem az ember iránt általában -, amely a nő személyiségét a legmélyebben karakterizálja. Általános meggyőződés, hogy a nő sokkal jobban képes egy konkrét személlyel törődni és az anyaság ezt a képességét még erősebben kibontakoztatja. A férfi - a szülői mivolt ellenére - mindig "kívül marad" a terhesség és a gyermek születésének folyamatában és ezért sok dologban az anyától kell megtanulnia saját "apaságát". Mondhatjuk, hogy ez hozzátartozik a normális emberi-szülői tevékenységhez (dinamizmushoz), s a gyermek születése utáni további fejlődéshez is, különösen az első időkben. A gyermek nevelése általános értelemben az anya és az apa közös kötelessége. De mégis az anyai nevelés a döntő egy új emberi személyiség alapjainak lerakásában.


Az anya viszonya a szövetséghez

A protoevangéliumban megrajzolt nőről szóló ősképhez ismét visszatérünk. Mint szülő, a nő az ember első nevelője (mert a nevelés a szülők szellemi ráhatása); ez a nő sajátja és ebben megelőzi a férfit. Bár anyasága biológiai értelemben a férfitól függ, az emberi nem új fiai és leányai személlyé alakulásának egész folyamatára ő nyomja rá bélyegét. A nő anyasága biofizikai értelemben passzivitásnak tűnik, egy új élet keletkezésének folyamata az ő szervezetében zajlik le, de a kettő mégis összefonódik. Személyi és etikai síkon az anyaság nagyon fontos aktív tevékenység, amelytől nagymértékben függ az újonnan keletkező ember természete. Ilyen értelemben is válik a nő anyasága hívássá és kihívássá a férfi számára atyasági minőségében.

A nő szentírási ősmintája tetőpontját és koronáját magának az Isten Anyjának anyaságában éri el, amint azt a protoevangélium szavai is megerősítik; "ellenkezést vetek közted és az asszony között". Igen, őbenne, az ő anyai "fiat"-jában ("teljesedjenek be rajtam szavaid") Isten új szövetséget kötött az emberiséggel. Ez az örök és végérvényes szövetség Krisztusban, az ő testében és vérében, keresztjében és feltámadásában. És mert ennek a szövetségnek "testben és vérben" kellett megvalósulnia, azért kezdetét az anyában nyerte. A "Magasságbeli Fia" csak az ő szűzi és anyai "Fiat"-jában mondhatja az Atyának: "Embertestet adtál nékem. Igen, jövök Istenem, hogy teljesítsem akaratodat" (Zsid 10, 5, 7).

A szövetségnek ebbe a rendjébe, amelyet Isten az emberekkel Jézus Krisztusban kötött, bele van kapcsolva a nő anyasága. Valahányszor a földön, az emberiség története során a nő anyasága ismétlődik, mindig kapcsolatban van azzal a szövetséggel, amelyet Isten az Istenanya anyasága révén kötött az emberiséggel.

Nem ezt a tényt igazolja talán Jézus válasza, amelyet annak az asszonynak adott, aki a tömegből odakiáltott néki édesanyja anyaságát magasztalva: "Boldog a méh, amely kihordott és az emlő, amelyet szoptál!" Jézus válaszolt: "Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják az Isten szavát és hűségesek is maradnak hozzá!" (Lk 11, 27-28). Jézus megerősíti az anyaság jelentőségét testi értelemben, de menten rávilágít annak mélyebb jelentőségére, amely a Lélek rendjével függ össze: az Istennel való szövetség jele, mert Isten "Lélek" (vö. Jn 4, 24). Ez mindenekelőtt az Istenanya anyaságára vonatkozik. De bármely nő anyasága, az evangélium fényénél értelmezve, nem csupán csak "testből és vérből" van: benne tárul fel "az élő Isten szavának hallása" és a készség annak "megtartására", azé a szóé, amelyben "az örök élet szava" jut kifejezésre (vö. Jn 6, 68). Valójában a földi anyáktól született gyermekek, az emberi nem fiai és leányai azok, akik Isten Fiától hatalmat kaptak hogy "Isten fiaivá legyenek" (Jn 1, 12). Az új szövetség dimenziója Krisztus vérében áthatja az emberi nemzést, és "egy új teremtés" valóságává és kötelékévé teszi (vö. 2 Kor 5, 17). A nő anyasága minden ember történetének szempontjából egyformán az első határ, amelynek átlépése feltételezi "Isten fiainak megnyilvánulását" (vö. Róm 8, 19).

"Az asszony szomorú, aki szül, mert elérkezett az órája. Amikor azonban megszületik a gyermeke, azon való örömében, hogy ember született a világra, nem gondol többé gyötrelmére." (Jn 16, 21) Krisztus szavai első részben a szülés fájdalmaira vonatkoznak, amely az eredendő bűn öröksége; de egyidejűleg megmutatják az összefüggést, amely a nő anyasága és a húsvéti misztérium között fennáll. Mert ebben a misztériumban is megmarad az anya szenvedése a kereszt alatt - az anyáé, aki a hitben részt vesz Fia megrázó "kiüresedésének" titkában. "Ez talán a legmélyebb kenosisa a hitnek az emberiség történetében."[173]

Amikor arra az anyára tekintünk, "akinek lelkét tőr járta át" (vö. Lk 2, 35), gondolataink elszállnak a világ minden asszonyához, akik szenvednek, szenvednek fizikai vagy erkölcsi értelemben. Ebben a szenvedésben szerepe van a nő sajátos érzékenységének, akkor is, ha gyakran jobban tudja elviselni a szenvedést, mint a férfi. Szinte lehetetlen mindezeket a szenvedéseket felsorolni, néven nevezni. Gondolhatunk a gyermekekért való anyai aggódásra, különösen, ha betegek vagy ha tévútra jutottak, szeretteink halálára, a felnőtt gyerekektől elfeledett anyák magányosságára, az özvegyek elhagyatottságára, azoknak a nőknek a szenvedésére, akik az élet küzdelmében magukra maradtak, és azokra az asszonyokra, akiket igazságtalanság, bántalom ért, akiket kizsákmányolnak. Végül ott van a lelkiismereti fájdalom amiatt a bűnök miatt, amelyek az emberi vagy anyai méltóságot sértik. A lelkiismeret nehezen gyógyuló sebei. Mindezekkel a szenvedésekkel oda kell állnunk Krisztus keresztje alá.

De az Evangélium szavai az asszonyról, ki fájdalomtól szenved, amikor elérkezik az órája, hogy gyermeket szüljön, folytatólagosan örömről tanúskodnak. Ez abból ered, hogy ember született a világra. A húsvéti misztériumhoz igazodik ez az öröm, ahhoz a boldogsághoz, amelyet a feltámadás napján éltek át az apostolok: "Ti most szomorkodtok" (ezeket a szavakat Krisztus a szenvedése és halála előtti napon mondta); "de én viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül szívetek, és örömötöket nem veheti el tőletek senki." (Jn 16, 22)

Fordította: Kiss László

________________________________________________

II. János Pál pápa: Mulieris dignitatem kezdetű Apostoli levele a nő méltóságáról
és hivatásáról a Mária-év alkalmából
(Szent István Társulat, Budapest, 1989.) 58-78., 110. o.

 


 

ERKÖLCS, PROSTITÚCIÓ


EURIPIDÉSZ: ANDROMAKHÉ

PÉLEUSZ:

(...) Mert ha még akarna is,
erényes Spárta egy leánya sem lehet:
hisz elhagyják a fiúkkal együtt otthonuk,
s pucér combokkal, lenge peploszban velük
futnak, birkóznak, versenyeznek - nézni sem
birom. S csodáljátok, ha nem neveltek így
erényes, tisztességtudó feleségeket?
Helenét kell megkérdezni, hűtlen asszonyod,
ki otthonodból megszökött botrányosan,
más földre költözött egy ifju férfival.
S miatta hívtad hadba azt a rengeteg
hellént, s vezetted Ílion bástyáihoz?
El kellett volna őt taszítanod, mikor
megcsalt, nem dárdát fogni! Hagytad volna ott,
fizettél volna érte, hogy többé ne lásd!

Fordította: Kerényi Grácia

________________________________________________

Euripidész összes drámái
(Európa, Budapest, 1984.) 274. o.

 

CORNELIUS NEPOS A RÓMAI ERKÖLCSÖKRŐL

Nem kételkedem benne, Atticusom, hogy sokan akadnak majd, akik lebecsülik és nem tartják méltónak ezt a műfajt a legkiemelkedőbb férfiakhoz, mert előadásomban arról olvasnak, ki oktatta zenére Epaminondast, sőt, Epaminondas kiváló tulajdonságai közt azt is megemlítem, hogy remekül táncolt és mesterien játszott fuvolán. De ezek többnyire olyan emberek lesznek, akik mit sem értenek a görög irodalomhoz, s helytelennek tartják mindazt, ami elüt saját erkölcsi felfogásuktól. Ha ezek megértenék, hogy nem mindenki számára ugyanaz tiszteletre méltó vagy visszataszító, és hogy mindent az ősök szokásaihoz kell mérni, nem csodálkoznánk rajta, hogy a görögök kiváló tulajdonságainak leírásakor az ő hagyományaikhoz igazodunk. Nem vált ugyanis szégyenére Cimonnak, az egyik legtekintélyesebb athéni államférfinak, hogy egy apától való húgát vette feleségül, hiszen polgártársai maguk is éltek ezzel a lehetőséggel. Márpedig a mi erkölcseink szerint ez gyalázat. Creta szigetén érdemnek tekintik, ha az ifjaknak minél több fiúszeretőjük van. Nem akad olyan lacedaemoni özvegyasszony, akármilyen előkelő is, hogy meghatározott pénzösszeg fejében el ne látogatna egy nőcsábászhoz. Szinte egész Görögországban nagy becsben áll az, akit olympiai győztesnek hirdetnek ki, s ezek közt a népek közt még az sem vált senkinek gyalázatára, ha színpadon, a közönség szeme láttára ugrabugrált; nálunk az ilyesmi rossz hírét kelti az embernek, meg aztán lealacsonyító és a tisztességtől távol álló dolognak számít. Sok minden viszont, ami a mi erkölcseink szerint szép az ő felfogásukban rút. Mert melyik római szégyellné lakomára vinni feleségét, vagy melyik háziasszony ne tartózkodhatna a ház elülső szobáiban, s ne foroghatna nyilvánosan az emberek között? Görög földön ez egészen másképp járja: a nő csak hozzátartozói körében vehet részt lakomán, csak a ház belsejében - ezt gynaeconitis-nek hívják - tartózkodhat, ahová a közvetlen rokonokon kívül senki emberfia nem léphet be.

Fordította: Havas László

________________________________________________

Cornelius Nepos: Híres férfiak
(Európa, Budapest, 1984.) 7-8. o.

 

SENECA A VÁLÁSRÓL ÉS A TISZTESSÉGRŐL

Talán szégyenkezik manapság egyetlen asszony is, ha a férje eltaszítja? Most, mikor néhány ismert nevű, előkelő hölgy nem a consulok, hanem a férjeik szerint számítja az éveket? S mikor új házasság kedvéért válnak, válás kedvéért házasodnak?! Bizony csak addig restelkedtek miatta, amíg ritkaságszámba ment; s hogy hovatovább a közlöny egyetlen számából sem hiányoznak a váláshírek, lassan rákaptak arra, hogy olyan gyakran hallották!

Talán szégyenkezik manapság valaki a házasságtörés miatt, mikor odáig süllyedtünk, hogy minden asszonynak csak arra jó a férje, hogy szeretőjét ingerelje? A tisztesség a rútság bizonyítékának számít; hol találsz olyan ágrólszakadt, senkiházi asszonyt, aki beérné egy szeretővel, aki nem osztja meg több között az idejét? S nem is futná egy nap mindegyikre, legfeljebb, ha ezzel kocsikázik, amannál meg az éjszakát tölti! Csak az együgyű és régimódi nő nem tudja, hogy az egy szeretővel való együttélést is házasságnak nevezik...

Fordította: Maróti Egon

________________________________________________

A régi Róma napjai - Seneca: De benef. 3, 16, 2-3.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 107. o.

 

PETRONIUS EGY BORDÉLYHÁZRÓL

... nagy loholva Ascyltos nyomába szegődtem. De az útirányra nem ügyeltem elég figyelemmel, és nem is nagyon tudtam, merre van a szállásunk. Így akármerrefelé indultam, mindig ugyanoda érkeztem vissza, míg végre a futástól kimerülve és az izzadtságtól már csuromvizesen egy anyókához léptem, aki főzelékféleségeket árult, és így szóltam:

- Kérlek, anyó, nem tudod, hol lakom?

Ettől a sületlen szellemességtől felvidulva, ezt mondotta:

- Már hogyne tudnám!

Majd felkelt, és elindult előttem az úton. Isteni jósnőnek véltem, és... Nemsokára, hogy félreesőbb negyedbe értünk, a szolgálatkész anyóka félrehúzta egy bódé függönyét, mondván:

- Biztosan itt laksz!

S miközben mondom, hogy én bizony nem ismerem fel a házamat, látom ám: a cégéres ajtók között meztelen örömlányok járkálnak. Későn, most már végleg elkésve jöttem rá, hogy bordélyba vezettek. Káromkodva az anyóka cselszövése miatt, ruhámat a fejemre borítottam, és iszkolni kezdtem a bordélyon át a szemközti épületszárny felé, mikor egyszerre csak mit látnak szemeim! A bejáratnál karjaimba szalad, éppoly kimerülten és halálra váltan Ascyltos. Azt mondhatta volna az ember, őt is ugyanaz az anyóka vezette. Így aztán, hogy nevetve üdvözöltem, mindjárt meg is kérdeztem, mit művel egy ilyen mocskos helyen. Ő, homlokáról kézzel törölve az izzadtságot, azt mondja:

- Jaj, ha tudnád, mi minden történt velem!

- Na, ugyan mi újság? - így én.

Ő pedig, bár alig áll a lábán, beszélni kezd:

- Ahogy föl-alá bolyongok az egész városon át, s nem találom a helyet, ahol szállásunkat hagytam, odajött hozzám egy derék családatya, és megígéri nagy emberségesen, hogy megmutatja az utat. Aztán a legsötétebb sikátorokon át erre a helyre vezet, és pénzt dugdosva a markomba, szemérmetlen ajánlatokat tesz. A nőszemély már behajtotta rajta a pénzt a kibérelt bódéért, s a fickó már-már rám vetette a kezét, és ha nem vagyok izmosabb nála, most testem bánná a gyalázatot.

Fordította: Horváth István Károly

________________________________________________

A régi Róma napjai - Petronius: Satyricon 6, 3-8, 4.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 54-55. o.

 

IUVENALIS SZATÍRÁI

Második könyv

Hatodik szatíra

                                                     ... halld, mit is állt ki
Claudius. Asszonya látva, hogy alszik a férje, nagyobbra
merte becsülni a vackot, mint palatinusi ágyát.
Éjjeli csuklyát öltött őfelsége, a szajha,
egy szolgálótól kísérve szökött ki urától,
s szőke paróka alá rejtette sötét haja fürtjét.
Egy rongyfüggönyös és fülledt bordélyba nyitott, hol
várt az üres szoba rá, s aranyos mellel, ruha nélkül,
csalva: Lycisca nevén árulta magát, s mutogatta
ott az ölét, fejedelmi Britannicus, életadódat.
Nyájasan fogadott mindenkit, kérte a pénzt is,
s háton nyelte mohón be akárki döféseit ágyán.
Majd, hogy a bordélyos hazaküldte a lányokat, ő is
ment búsan, s ha tehette, szobáját mint legutolsó
zárta be, lángolt még dagadó ágyéka a vágytól;
ellankadva, de nem kielégülten hazaindult,
és szennytől belepett arccal, mocskosan a lámpa-
füsttől, vitte a bordélybűzt ágyába magával.
Hát a varázsdalt, kanca-italt, vagy a mostoha főzte
mérget mondjam? A nő, ha nemének hajtja parancsa,
bármire képes, még legkisebb bűne a kéjvágy.
(...)
Honnan ilyen sok iszony, mégis, hol a kútfeje? - kérded.
Egykor a római nőt tisztán őrizte szegényes
sorsa; a kistetejű házhoz férkőzni a bűnt nem
hagyta a házi dolog, rövid álom, s hogy keze etruszk
gyapjún kérgesedett; s hogy már Rómát fenyegette
Hannibal, és ura őrt állott Collina-toronynál.
Hosszú béke gyötör most; tobzódás ül - a harcnál
ártóbb - ránk; a világ leveréséért ez a bosszú.
Nincs oly bűn s buja gaztett, mely ne tenyészne, mióta
régi szegénységünk oda. Hét dombunkon eláradt
már Sybaris s idejött Rhodos és Miletos egészen,
és a tivornyázó, borgőzös, hetyke Tarentum.
Elsősorban a pénz - bűn eszköze - hozta a külföld
erkölcsét, a puha gazdagság rontotta meg aljas
fényűzéssel a századokat. Mit néz a boros kéj?
Összezavarja a főt s ágyékot, hogyha hatalmas
osztrigakagylókat szürcsölget az éj közepén már;
míg a falernusiban felhabzik az illatolaj, s nagy
kagylókelyhet ürít, míg csak nem táncol a ház is,
s asztala, kettőzött lámpával, körbe nem ugrál.
Nem hiszed el, levegőt hogy szív szörcsögve, vigyorral
Tullia, és mit mond tejtestvérének, a hírhedt
Maurának, járván a Szemérem temploma mellett!
Éjenként ide áll hordszékük, s erre vizelnek,
és telefecskendik kiadósan az isteni szobrot.
Nyergelik egymást, így fetrengnek a hold sugaránál,
majd mennek. Te pedig nőd tócsáján gyalogolsz át
másnap reggel, amint indulsz a nagyúri baráthoz.
Jönnek a Jó Istennő titkai is, ha a síptól
duzzad az ágyékuk, s bor, kürt egyként szilajítja
őket, a szétlobogó hajjal, vijjogva Priapus
bacchánsnő-hada fut. Hogy marja a testük a hálás
lángja, a kéjvágytól hogy rángnak üvöltve, az óbor
mekkora árja folyik le a combjaikon zuhatagként!

Fordította: Muraközy Gyula

________________________________________________

Decimus Iunius Iuvenalis szatírái
(Akadémiai, Budapest, 1964.)

 

SUETONIUS AUGUSTUS NŐÜGYEIRŐL

Az isteni Augustus

69. Még barátai sem tagadják, hogy férjes asszonyokkal folytatott viszonyt, de azzal mentegetik, nem a kéjvágy hajtotta, meggondolásból tette csupán, hogy ellenségei terveit, szándékait ily módon feleségük révén kipuhatolja. M. Antonius nemcsak Liviával elhamarkodottan kötött házasságát veti szemére, hanem azt is, hogy egy consuli rangú férfi feleségét az ebédlőből férje szeme láttára vitte hálószobájába, és mikor ismét az asztalhoz vezette, az asszonynak csak úgy égett a füle, a haja meg zilált volt; továbbá, hogy Scriboniától azért vált el, mert az túl szabadszájúan háborgott, mennyire hatalmában tartja Augustust a szeretője; aztán hogy barátaitól kerítő szolgálatokat követel, és azok kedvéért tisztes családanyákat, serdült korú szűz leányokat vetkőztetnek pőrére, és vizsgálnak meg tetőtől talpig, mint ahogy Toranius rabszolga-kereskedőnél szokták végigmustrálni a vevők a portékát. Mikor még sem idegenkedés, sem ellenséges érzés nem volt köztük, Antonius egy bizalmas levelében így írt neki:

"Mi okozott ekkora változást érzelmeidben, talán hogy a királynővel hálok? De hiszen a feleségem! S méghozzá nem ma kezdtem, hanem jó kilenc évvel ezelőtt. És hát te vajon csak Drusillával hálsz? Oly szerencsés legyen az életed, mint hogy e levél olvasásakor már régen magadévá nem tetted Tertullát vagy Terentillát, Rufillát vagy Salvia Titiseniát vagy mind a többit. És egyáltalán mit számít, hogy hol és ki ajz fel?"

Fordította: Kis Ferencné

________________________________________________

Gaius Suetonius Tranquillus: Caesarok élete
(Szépirodalmi, Budapest, 1990.) 76., 84-85., 88-89. o.

 

GELLIUS AZ ISZÁKOS NŐKRŐL

A római nép életmódjáról és erkölcsi felfogásáról tudósító szerzők azt állítják, hogy a nők Rómában és Latiumban életük végéig "bornemisszák" [abstemiae] voltak, szóval a bor - régi latin nyelven "temetum" - fogyasztásától mindig tartózkodtak; sőt kötelezővé tették, hogy a nők ellenőrzésül csókolják meg a rokonaikat, hogy a borszag elárulhassa, ha ittak. Inni egyébként, úgy mondják, általában csigert, aszút, méhsert és ehhez hasonló édes ízű italokat szoktak.

Ez persze fent említett könyvek révén közhelyszámba megy, Marcus Cato[174] azonban arról is beszámol, hogy a nőket nemcsak megszólták, de még bírói úton is megbüntették, ha bort fogyasztottak, éppen úgy, mintha valami becstelenséget vagy házasságtörést követtek volna el.

Fordította: Győry Gyula

________________________________________________

A régi Róma napjai - Gellius: Attikai éjszakák 10, 23, 1-3.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 179-180. o.

 

BARBERINO AZ ERKÖLCSÖS VISELKEDÉSRŐL

"A fiatal leányoknak zavartságot kell mutatniuk, ha meglátnak egy férfi arcot; a társadalomban egy tartózkodó, szerény magatartásformát kell konzerválni; a szemeket találkozáskor a földre kell sütni, mivel a tekintetek gyakorta szerelmi jelek. Az anya soha ne hagyja egyedül leányát, sem éjjel, sem nappal, de legalábbis bízza rá a nevelőnőre, ha nem fél áthárítani a felügyelet gondját. A leányok soha ne bátorkodjanak beszélni, hacsak nem elkerülhetetlen, ekkor pedig törekedjenek arra, hogy finoman és mértékkel fejezzék ki magukat; ne táncoljanak, énekeljenek, ugrándozzanak, legfeljebb csak a saját szobájukban, azon hozzájuk tartozó hölgyek jelenlétében, akik a szolgálóik. Amikor vágyakozó ajánlatokkal fordul hozzájuk valaki, úgy kell tenniük, mintha semmit nem hallottak volna."

Fordította (franciából): Kéri Katalin

________________________________________________

Rodochani: La femme italienne à l'epoque de la Renaissance
(Paris, 1907.) 47. o.

 

VESPASIANO DA BISTICCI A NŐK HELYES VISELKEDÉSÉRŐL

"A fiatal lányok csak szolgálóikkal beszélgessenek, (...) sohasem intézhetik beszédüket olyan férfiúhoz, aki elmúlt már 7 éves. Hogy ne lopják a napot, szüntelenül el kell foglalni őket valamivel, csak ez lehet menedék."

Fordította (franciából): Kéri Katalin

________________________________________________

Rodochani: La femme italienne à l'epoque de la Renaissance
(Paris, 1907.) 47. o.

 

MARIVEAUX A PÁRIZSI POLGÁROK ERKÖLCSEIRŐL

(18. század)

Párizsi polgárok és polgárnők

Őszintén szólva, kezdem már unni ezt a kereskedelemről szóló előadást, változtassunk hát témát, de maradjunk azért a tárgynál. Párizsban az élet minden örömét és minden gyönyörét nagyon könnyen elérheti az, akinek pénze van, úgyannyira, hogy olykor valósággal érzéketlennek kell lennie, ha nem akar visszaélni velük. Bezzeg a gazdag kereskedők minden gyönyört megengednek maguknak. Van a gyönyörnek egy neme, amelyet a dúsgazdag polgár különösen kedvel: az olyan asszony iránti szerelem, aki nem a felesége, s aki mégis annyi jósággal halmozza el, mintha a felesége volna.

Ha már e jóságos asszonyokról van szó, részletezzük egy kissé a jóság különböző fokozatait, amelyek az áldozatkész nő foglalkozásához tartoznak. Párizs, asszonyom, tele van olyan derék jó asszonyokkal, akiknek a jótékonysága nem tesz kivételt senkivel szemben: az effajta asszony jósága a legmagasabb fokú jóság. Aztán vannak másféle asszonyok is, akiknek a könyörületessége már alsóbbrendű; tegyük félre a képes beszédet, és nevezzük őket nevükön: ők a tökéletes kokettek. Ezek nem fitogtatják, hogy úgy mondjuk, kacérságuk szertelenségét, az utcákon sem mutogatják, viszont minden teketória nélkül hajlamosak baráti viszonyba lépni azokkal; akik előtt a véletlen leleplezi őket.

Aztán van még egy másik fajta nő is, s ez az, akinek a polgár szívesen odaadja vagyona fölöslegét. A kacérkodás mesterségében kétségkívül ők a legtiszteletreméltóbbak, és a viselkedésük erkölcsi hibája mit se számít, és senki se pirul miatta.

Egy alkalommal társaságban voltam, s megpillantottam a város legszebb asszonyát; azzal a szándékkal léptem hozzá, hogy elragadtatásom fejezzem ki elbájoló szépségén. Nagyon megtisztelően, ugyanakkor zavart rejtő szórakozottsággal fogadott. Ekkor észrevettem a terem egyik szögletében egy ötven év körüli papi galléros urat; összeráncolt szemöldöke alól dühös pillantásokat vetett felénk, amelyek komisz hangulatáról tanúskodtak.

Akadt ott egy barátom, aki e társaság tagjainak erkölcsi magatartásáról és viselkedéséről jobban volt tájékozódva, mint én. Odajött hozzám, megfogta kabátom ujját, s azon a címen, hogy mondani akar valamit, elragadott a szép hölgy közeléből, s így szólt:

- Ön nem tudhatja, hogy két embernek okozott nehéz perceket; a hölgynek, akivel társalgott, és annak az úrnak, akit ott lát a sarokban.

- A férje talán? - kérdeztem. - Nem, kétségkívül az apja lehet - fűztem hozzá.

- Sem az egyik, sem a másik - hangzott a válasz -, hanem a barátja, brutális valaki, akire szüksége van a hölgynek. Vagyontalan, és kénytelen elfogadni e férfi udvarlását, mert az a kapott kegyeket méltóképpen jutalmazza.

- Értem - válaszoltam -, cserekereskedést folytat tehát: azt ad, amije van, azért, amije nincs; de hát nem röstell mutatkozni vele ilyen jó társaságban, hiszen, amint látom, viszonyuk senki előtt sem ismeretlen?

- Ne nevettesse ki magát - szólt. - Ha ilyen csekélység miatt szégyenkezni kellene, innen minden nőnek tüstént menekülnie kellene. Manapság jobban kényük-kedvük szerint élnek az emberek. A pénzszűke nagyon sok gátlást feloldott, az erkölcsök ma már nem olyan szigorúak. Egy hasznos barátot tartani okos dolog. A nő jótéteménynek tekinti a szerelmet, amellyel egy gazdag ember viseltetik iránta.

- De hát végül is a becsület? - mondtam.

- Becsület, becsület... - szólt közbe barátom. - A közönség ma már nem botránkozik meg olyan könnyen ilyesféle szerelmi kapcsolatokon; nincs botrány, nincs kellemetlenség.

Már annyit csevegtem itt összevissza, hogy azt sem tudom, miről beszéltem, a polgárnőkről-e vagy a kereskedőnőkről.

De mondjunk még egyet s mást ez utóbbiakról.

A pult olyan hely, amely veszélyes következményeket tartogat a férj számára, ha felesége szép, és őt ülteti oda; kíváncsiak sóvár pillantásai kísérik minden mozdulatát, az asszony is bátorságra kap, és a szemezgetésből beszélgetés, a beszélgetésből meg cselekvés lesz.

Egy asszony, aki megszokta, hogy ránézzen azokra, akik őt bámulják, szívesen válaszol azoknak, akik hozzá beszélnek. A kereskedőnők Párizsban büntetlenül fogadhatnak a pultnál udvarlókat, viszont kétségeim vannak ártatlanságuk felől...

A polgárnők legerősebb szenvedélye a hiúság; ebből következik minden más apróbb hibájuk is. Ha nem lennének hiúk, nem dinom-dánomoznának, akkor nem szomjúhoznák mindig a gyönyört.

A polgárnők szellemét az az állandó pompa rontja meg, amely szemük elé tárul. Minden fényes fogat láttán a gyalogos nő szívében egyszerre feltámad a fájdalom és az öröm érzése: a fájdalomé, mert ő csak gyalog jár, az örömé, mert rögtön elképzel magának egy hasonló kocsit, s rajta képzeletben máris beszáguldja a várost.

De szíves engedelmével, asszonyom, most változtassunk témát, hagyjuk a polgárokat feleségeikkel együtt, és beszélgessünk egy keveset a nemes asszonyokról.

Ez az ön osztálya asszonyom, és boldogok azok, akik - mint ön is - tiszteletre méltóvá tudják tenni a nemesi rendről alkotott illúziót, és kedvességükkel a nem nemes emberrel is az emberek közötti természetes egyenlőség alapján bánnak...

Fordította: Madácsy László

________________________________________________

Francia irodalmi szalonok
- Szemelvények a XVIII. század francia irodalmából
(Összeállította: Madácsy László, Gondolat, Budapest, 1963.) 158-161. o.

 

FICHTE A NŐK ERKÖLCSEIRŐL

A természet sajátos berendezkedése olyan, hogy a nemek közösségében, a nem továbbörökítése céljából csak az egyik nem viselkedik tevékenyen a másik azonban csupán passzívan. (E berendezkedés közelebbi meghatározását, s ennek alapját Természetjogomban találhatjuk.) Ez az egyetlen ok, amiért a leggyengédebb kapcsolatok jönnek létre az emberek között.

Lehetetlen, hogy egy eszes lényben legyen olyan ösztön, amely csak a passzív viselkedésre irányul, arra, hogy hordozója csupán a használat puszta tárgyaként engedje át magát az idegen befolyásnak. A puszta szenvedés pontosan az ellentéte az észnek, és megszünteti azt. Amennyiben tehát ész lakozik a nőben, s jelleme kialakulását befolyásolta, nemi ösztöne nem jelenhet meg pusztán a szenvedés ösztöneként, hanem szintén át kell alakulnia a tevékenység ösztönévé. A természet berendezkedését - amelynek eközben mégiscsak fenn kell állnia - érintetlenül hagyva, ez csak olyan ösztön lehet, amely arra irányul, hogy ne magát a nőt, hanem egy férfit elégítsen ki; ne önmaga miatt, hanem a másik kedvéért adja oda magát. Ez az ösztön a szerelem. A szerelem a természet és az ész legősibb egyesülése.

Nem mondhatjuk azt, hogy a nő kötelessége szeretni, mert a szerelemhez olyan természeti ösztön kapcsolódik, amely nem függ a szabadságtól; elmondhatjuk azonban, hogy ahol akár csak bizonyos adottságok találhatók a moralitás iránt, ott a természeti ösztön csak a szerelem alakjában jelenhet meg. A nő nemi ösztöne a maga nyers voltában a legellenszenvesebb és legundorítóbb dolog, ami csak létezik a természetben; s egyben mindenfajta erkölcsiség abszolút hiányáról tanúskodik. A nő szívének szemérmetlensége, ami éppen abban rejlik, hogy benne közvetlenül nyilvánul meg a nemi ösztön, ha más okokból cselekvésekbe soha nem csap is át, minden bűn alapja; a női tisztaság és szemérem ezzel szemben - ami éppen abban áll, hogy nemi ösztöne sohasem önmagában, hanem csupán a szerelem alakjában mutatkozik - a női lélek minden nemességének és nagyságának forrása. A nő számára a szemérem minden moralitás elve.

Fordította: Berényi Gábor

________________________________________________

Johann Gottlieb Fichte: Az erkölcstan rendszere
(Gondolat, Budapest, 1976) 435-436. o.

 

MARX ÉS ENGELS: A KOMMUNISTA PÁRT KIÁLTVÁNYA

De ti, kommunisták, a nőközösséget akarjátok bevezetni, kiáltja felénk karban az egész burzsoázia.

A burzsoá puszta termelési szerszámnak tekinti feleségét. Hallja, hogy a termelési szerszámok közösségi kiaknázását követelik, és persze nem tud egyebet gondolni, mint azt, hogy ez a közösségi sors a nőket szintén éri majd.

Nem sejti, hogy éppen arról van szó, hogy megszüntessük a nőknek azt a helyzetét, amelyben puszta termelési szerszámok.

Egyébként semmi sem nevetségesebb, mint burzsoáink magasztos erkölcsi felháborodása a kommunisták állítólagos hivatalos nőközösségén. A kommunistáknak nem kell a nőközösséget bevezetniük, mert ez majdnem mindig létezett.

Burzsoáink nem elégednek meg azzal, hogy proletárjaik felesége és leányai rendelkezésükre állanak, a hivatalos prostitúcióról nem is beszélve, hanem fő gyönyörűségüket abban lelik, hogy egymás feleségét elcsábítják.

A polgári házasság a valóságban feleségközösség. Legfeljebb azt lehetne a kommunistáknak szemükre vetni, hogy a képmutatóan leplezett nőközösség helyett hivatalos, őszinte nőközösséget akarnak bevezetni. Egyébként magától értetődik, hogy a mostani termelési viszonyok megszűnésével a belőlük fakadó nőközösség, vagyis a hivatalos és nem hivatalos prostitúció is eltűnik majd.

________________________________________________

Marx és Engels Művei. 4. kötet
(1847. december - 1848. január, 1959.) 444., 456-457. o.

 

BEBEL A PROSTITÚCIÓRÓL

A prostitúció és az állam

A Német Birodalomban a prostitúció csak megtűrt, nem pedig, mint Franciaországban, államilag szervezett és ellenőrzött intézmény. A törvény tiltja hivatalos nyilvánosházak létesítését, a kerítésre pedig súlyos büntetést szab ki. Ez azonban nem akadálya annak, hogy igen sok német városban, többek közt Mainzban, Magdeburgban, Altonában, Kielben, Nürnbergben, Wormsban, a breisgaui Freiburgban, Lipcsében, Regensburgban, Hamburgban, Augsburgban, Würzburgban stb., ne legyenek most is, akárcsak korábban, a rendőrség által megtűrt nyilvánosházak.[175] Ez az állapot aligha érthető, s államatyáink jól tudják, hogy ellenkezik törvényeikkel. A német büntetőtörvény még arra is büntetést szab ki, aki lakást ad ki prostituáltnak. Másrészt azonban a rendőrség kénytelen ezer meg ezer prostituált nőt megtűrni, és nekik foglalkozásuk gyakorlásában védelmet nyújtani, mihelyt mint prostituáltak felvétetik magukat a rendőrségi nyilvántartásba, és alávetik magukat a prostituáltakra vonatkozó szabályoknak - pl. az időszakos orvosi vizsgálatnak stb. Ám ha az állam megtűri, és ezzel foglalkozásuk gyakorlásában támogatja a prostituáltakat, akkor lakást is kell engedélyeznie nekik; sőt a közegészségügy és a közrend érdeke is azt kívánja, hogy legyen olyan lakásuk, amelyben foglalkozásukat gyakorolhatják. Minő ellentmondások! Egyrészt, az állam hivatalosan elismeri: prostitúcióra szükség van, másrészt üldözi és bünteti a prostituáltakat és a kerítést. Ráadásul az államnak ez a magatartása azt bizonyítja, hogy a prostitúció a modern társadalom számára olyan szfinx, amelynek talányát nem tudja megfejteni. Az uralkodó vallás és erkölcs elítéli a prostitúciót, a törvény bünteti elősegítését, s az állam mégis megtűri és védi. Más szóval, erkölcsösségével, vallásosságával, civilizációjával és kultúrájával kérkedő társadalmunknak el kell tűrnie, hogy az erkölcstelenség és korrupció lassú méregként pusztítson szervezetében. De még valami kiviláglik ebből az állapotból. A keresztény állam elismeri a házasság elégtelenségét és azt, hogy a férfinak joga van nemi ösztönének törvénytelen úton való kielégítésére. A nő ugyanezt az államot csak annyiban érdekli, amennyiben hajlandó testét rendelkezésre bocsátani a férfiak illegitim vágyainak kielégítésére - ha tehát prostituálttá lesz. Az az ellenőrzés, amelyet az állami szervek a nyilvántartott prostituáltak felett gyakorolnak, nem érinti a férfit, aki a prostituáltat felkeresi, holott erre magától értetődően szükség volna ahhoz, hogy a rendőrorvosi ellenőrzésnek értelme és valamelyes haszna legyen - s különben is méltánytalanság, ha a törvényt nem alkalmazzák egyenlően mind a két nemre.

Az állam tehát védelmébe veszi a férfit a nővel szemben, s ezzel olyan színezetet ad a dolognak - a természetes viszonyokat fejtetőre állítván -, mintha a férfi volna a gyengébb, és a nő az erősebb nem, mintha a nő volna a csábító, és a szegény, s a gyenge férfi az elcsábított. Ádám és Éva paradicsomi csábítási mítosza tovább él nézeteinkben és törvényeinkben, s igazolja a kereszténységet: "A nő a nagy csábító, a bűnnek edénye." A férfi nemnek szégyellnie kellene e szomorú és méltatlan szerepét. De jól érzi magát a "gyenge" és "elcsábított" szerepében, mert minél jobban oltalmazzák, annál többet vétkezhet.

Ha férfiak valahol nagy számban összegyűlnek, úgy látszik, mintha prostituáltak nélkül nem is tudnának szórakozni. Erre vallanak többek között az 1890 nyarán Berlinben tartott lövészünnepség eseményei, amelyek 2300 asszonyt a német birodalmi főváros főpolgármesteréhez intézett petíciójukban ilyen kifakadásra indítottak: "Kegyeskedjék megengedni, hogy az ez idei, július 6. és 13. közt Pankowban megtartott német szövetségi lövészünnepségről elmondjuk azt, amit a sajtó és más hírforrások útján erről az ünnepélyről a vidék is megtudott. A tudósítások, amelyeket mély megbotránkozással és felháborodással olvastunk, az ünnepség látványosságait a következőképpen ismertetik: »Az első német hírnök, a világ legnagyobb dalosa.« »Száz hölgy, negyven úr.« Emellett kisebb tingli-tanglik és céllövőbódék, amelyekben roppant tolakodó nőszemélyek kínálták fel magukat a férfiaknak. Továbbá »Walpurgiséji verseny«, ahol igen lenge ruházatú pincérnők a gimnazistát csakúgy mint a családapát, az ifjút csakúgy mint a meglett férfit csábító mosollyal, szemtelenül és nyíltan hívogatták egy kis »lövészpihenőre«... Legalább azt a csaknem pucér »hölgyet«, aki a »Hamburg titkai vagy egy éjszaka St. Pauliban« feliratú bódéba csábítgatta a közönséget, bátran eltávolíthatta volna a rendőrség. És mindehhez járul az a szörnyűség, amelyet egyszerű vidéki polgárok és polgárasszonyok aligha tudtak volna elképzelni az annyit magasztalt birodalmi fővárosról; az a hír, amely szerint az ünnepség rendezősége megengedte, hogy az ajánlkozó pincérek helyett nagyszámú »fiatal nőszemélyt« alkalmazzanak fizetés nélküli felszolgálólánynak... Mi német nők, mint hitvesek, anyák és nővérek ezernyi alkalommal engedjük férjeinket, gyermekeinket, leányainkat és fivéreinket Berlinbe a haza szolgálatára, s ezért teljes bizalommal azzal az alázatos kéréssel fordulunk Méltóságodhoz, hogy nagy befolyásánál fogva, amellyel mint a birodalmi főváros legfőbb hivatalnoka rendelkezik, indítson vizsgálatot e méltatlan események tárgyában, vagy tegyen más, Méltóságod által célszerűnek tartott intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyen orgiák megismétlődésétől, nevezetesen a küszöbönálló Sedan-ünnepségek alkalmából, ne kelljen tartanunk..." (!!!)

Minden nagyobb, még úgynevezett nemzeti ünnepen is, ahol férfiak nagy számban összesereglenek, megismétlődnek az ilyen esetek.[176]

A német kormányok több ízben megpróbálták megszüntetni azt az ellentmondást, amely a prostitúció kérdésében a végrehajtó hatalom gyakorlata és a büntetőtörvénykönyv közt fennáll. Törvényjavaslatokat nyújtottak be, amelyek például felhatalmazták a rendőrséget arra, hogy a prostituáltaknak meghatározott lakóhelyet jelöljön ki. Elismerték, hogy a prostitúciót nem lehet megszüntetni, és ezért azt tartották a leghelyesebbnek, hogy a prostituáltakat bizonyos helyeken eltűrik és ellenőrzik. Egy ilyen törvény - s ebben mindenki egyetértett - ismét életre hívta volna a bordélyházakat, amelyeket Poroszországban a múlt század negyvenes éveiben hivatalosan megszüntettek. Ezek a törvényhozási kísérletek nagy izgalmat keltettek: sokan tiltakoztak az ellen, hogy az állam a prostitúció védelmezőjeként lépjen fel, és ezzel azt a hitet keltse, mintha a prostitúció nem lenne erkölcstelen dolog és az állam eltűrné mint foglalkozást. E törvényjavaslatokat, amelyek a Reichstag plénumán és megfelelő bizottságában a leghevesebb ellenállásba ütköztek, a mai napig sem fogadták el. De hogy egyáltalában a Reichstag elé kerülhettek, már az is mutatja, milyen fonák helyzetben van az államhatalom.

A prostitúció állami szabályozása és ellenőrzése nemcsak azt a hitet kelti a férfiakban, hogy az állam pártolja a prostitúciót, hanem azt is, hogy az állami ellenőrzés megvédi őket a megbetegedéstől. E hit előmozdítja a prostitúció felhasználását és fokozza a férfiak könnyelműségét. A bordélyházak nem csökkentik a nemi betegségek számát, ellenkezőleg, hozzájárulnak terjedésükhöz, mert a férfiak könnyelműbbé és elővigyázatlanabbá válnak. Hogy a bordélyházak állami védelme milyen nézeteket szül, kiderül abból is, hogy az angliai prostitúció-törvény alapján nyilvántartott prostituáltak tréfásan a királynő hölgyeinek nevezték magukat, mert a királynő által hozott törvény alapján nyerték kiváltságukat.

Fordította: Nyilas Vera

________________________________________________

Bebel, August: A nő és a szocializmus
(Kossuth, Bp., 1976.) 150-152. o.

 

MARX-AVELING A NEMISÉGRŐL

A két utolsó pont fejtegetései esetében, ahol a jövővel foglalkozunk, inkább számítunk ellenséges fogadtatásra, mint minden eddig elhangzottal kapcsolatban. E két pontot már röviden érintettük. Az első a nemi ösztön. Véleményünk szerint az egész mód, ahogyan a társadalom megközelíti ezt a kérdést, alapvetően és végzetesen rossz. Már kezdettől fogva rossz. Gyermekeinket folyton csendre intjük, ha a fogamzásról vagy az utódok születéséről kérdezősködnek. E kérdés azonban éppoly természetes, mintha a szívverésről vagy a légzésről tennének fel kérdéseket. Az egyiket éppoly készségesen és világosan kell megválaszolni, mint a másikat. Lehet talán egy olyan időszak a nagyon fiatal életkorban, amikor bizonyos fiziológiai tények magyarázatát még nem értenék meg, noha nem tudjuk megjelölni ezt az időszakot. De sohasem lehet olyan időszak, amikor nem a valóságnak megfelelő dolgokat taníthatnánk a test bármely funkciójáról. Felnövekvő fiaink és leányaink számára a nemi kapcsolatok egész tárgyköre titokzatosnak és valahogyan szégyenletesnek tűnik. Ez az oka túlzott és egészségtelen kíváncsiságuknak. A gondolkodás a kelleténél jobban erre összpontosul, sokáig kielégítetlen marad, vagy csak hiányosan elégítik ki - s így beteges állapotba jut. Mi úgy látjuk, hogy a szaporodás szerveiről ugyanolyan őszintén és nyíltan kellene beszélnie szülőknek és gyermekeknek, mint az emésztőszervekről. Az ezzel kapcsolatos ellenvetés nem más, mint a fiziológia tanítása iránti közönséges előítélet, s talán leghívebb kifejezésére abban a levélben talált, amelyet egy szülő intézett nemrégiben egy iskola igazgatónőjéhez: "Kérem, ne tanítson a leányomnak semmit a bensejéről. Ez nem tesz jót neki, és durva dolog". Milyen sokan felpanaszolhatnánk ezzel kapcsolatban a suggestio falsi-t [téves befolyásolást] vagy a suppressio veri-t [tényleges elnyomást] a szülők, tanárok vagy éppen szolgák részéről! Kérdezzük csak meg magunktól becsületesen, hogy kitől, milyen körülmények között tudtuk meg először az igazságot származásunkról. És mégis aligha tévedünk, ha ezt az igazságot szentnek nevezzük, mivelhogy a kisgyermekek születésével áll kapcsolatban. Hány esetben tudtuk meg az anyától, akinek a legszentebb joga van tudomásunkra hozni ezt - szenvedéssel szerzett joga?

De azt sem állíthatjuk, hogy ha őszintén beszélünk a gyermekekkel ezekről a dolgokról; akkor fájdalmat okozunk nekik. Hadd idézzük Bebelt, aki viszont Mrs. Isabella Beecher Hookert idézi: "Hogy kielégítse nyolcéves kisfia állandó kíváncsiságát, amellyel a saját eredete felől kérdezősködött, s hogy elkerülje a meséket, amit erkölcstelennek tartott, elmondta neki a teljes igazságot. A gyermek a legnagyobb figyelemmel hallgatta, és attól a naptól kezdve, amelyen megtudta, hogy milyen fájdalmat és aggodalmat okozott az édesanyjának, egészen újfajta gyengédséggel és tisztelettel ragaszkodott hozzá. Ugyanilyen tisztelettel viseltetett más nők iránt is:" Mi magunk legalább egy olyan nőt ismerünk, aki valamennyi gyermekének elmondta a teljes igazságot. Gyermekei azóta mélyebb és másfajta szeretetet és tiszteletet éreznek iránta.

Azzal a hamis szégyenérzettel és hamis titkolódzással, amely ellen tiltakozunk, együtt jár a nemek egészségtelen elkülönítése, amely akkor kezdődik, amikor a gyermekek elhagyják a gyermekszobát, s csak akkor ér véget, amikor a halott férfiak és nők a közös földbe kerülnek. Az "Egy afrikai farm történeté"-ben[177] így kiált fel Lyndall: "Egykor egyenlők voltunk, amikor újszülött csecsemőkként, dajkánk térdén feküdtünk. Akkor leszünk újra egyenlők, ha az utolsó álomhoz felkötik állkapcsunkat." Ez az elkülönítés tapasztalható az iskolákban, s még néhány templomban is ez van divatban. A legrosszabb formáját ennek persze azok az embertelen intézmények jelentik, amelyeket kolostoroknak és zárdáknak neveznek. De e rossznak a kevésbé rossz változatai éppúgy embertelenek, ha kisebb mértékben is.

A társadalomban a nemek közötti mindennapi érintkezést gátló korlátozások, akárcsak az iskolás fiúkat sújtó elnyomó intézkedések, sok baj forrásai. Ezek a korlátozások különösen veszélyesek a beszélgetési témák tekintetében. Mindenki látja ennek a következményeit, ha nem is úgy tekint rá, mint következményre, a közép- és felső osztályok dohányzószobáiban folyó beszélgetéseket hallgatva. Csak akkor remélhetjük ennek megoldását, ha a tiszta lelkű vagy legalábbis tisztaságra vágyó férfiak és nők szabad emberi lényként, nyíltan egymás arcába tekintve vitatják meg a szexuális kérdést annak minden vonatkozásában. Ezzel együtt kell járnia - s ezt újból és újból ismételjük - annak a felismerésnek, hogy az egész dolognak gazdasági alapja van. Mary Wollstonecraft "A nők jogainak védelme"[178] című művében többek között a nemeknek ezt az elegyedését tanította az élethossziglani elkülönülés helyett. Azt követelte, hogy a nők kapjanak egyenlő tanulási lehetőségeket, ugyanazokban az iskolákban és egyetemeken tanulhassanak, mint a férfiak, s hogy a gyermekkortól a felnőttkorig a két nemet együtt képezzék. Ez a követelés fájdalmas tövis Mr. J. C. Jeaffreson húsában, legutóbbi munkájának tanúsága szerint.

Fordította: Frank Tibor, Sz. Érdi Éva

________________________________________________

Eleanor Marx-Aveling - Edward Aveling: A nőkérdés
(Kossuth, Budapest, 1987.) 19-22. o.

 

MARX-AVELING A PROSTITÚCIÓRÓL

Mielőtt fejtegetésünk záró részéhez érkezünk, szólni kell egy másik pontról is, amely mai rendszerünk szükségszerű következménye - a prostitúcióról. Ezt - mint már mondottuk - néhány európai országban elismerik és törvényesítik. Itt csupán azt a közhelyet kell ehhez hozzátennünk, hogy ezen intézmény legfőbb támogatója a középosztály. Persze az arisztokrácia sem kivétel, de a förtelmes rendszer talpköve a tiszteletre méltó, tehetős, "fölöttébb erényesnek látszó" kapitalista. Ez nemcsak a nagy vagyon fölhalmozásának és az ebből adódó luxusszokásoknak a következménye. A figyelemre méltó tény az, hogy a tőkére épülő társadalomban, amelynek központja éppen ezért a kapitalista középosztály, a prostitúciót, a társadalom legrosszabb kinövéseinek egyikét elsősorban ez az osztály támogatja. Ez világosan mutatja azt a tanulságot, amelynek levonását ismételten, új formában sürgetjük. Az, amit a "Pall Mall Gazette" nyomán néhány konkrét esetről megtudtunk, általánosan is vonatkoztatható a prostitúcióra. Hogy megszabadulhassunk a prostitúciótól, meg kell szabadulnunk azoktól a szociális viszonyoktól, amelyek azt létrehozták. Hiábavalóak mindazok a jó szándékú kísérletek, amelyek e szörnyű problémával hivatottak megbirkózni, az éjszakai összejövetelek, a nyomorultak menedékhelyei, mint ahogyan ezt a kezdeményezők reménytvesztve beismerik. Hiábavalóak is maradnak mindaddig, ameddig fennmarad az a termelési rendszer, amelyben a munkásnépesség túltermelése folyik, s ezzel együtt a bűnözők termelése is és a szó szerint és szomorúan "elhagyott" nőké is. Szabaduljunk meg a tőkés termelési rendszertől, mondják a szocialisták, és a prostitúció is eltűnik.

Fordította: Frank Tibor, Sz. Érdi Éva

________________________________________________

Eleanor Marx-Aveling - Edward Aveling: A nőkérdés
(Kossuth, Budapest, 1987.) 23-24. o.

 


 

NŐGYÓGYÁSZAT, EGÉSZSÉG, BETEGSÉG


MÓZES HARMADIK KÖNYVE A SZÜLŐ NŐRŐL

A szülő asszony tisztulási törvénye

12: 1 Azután így beszélt Mózeshez az ÚR: 2 Így szólj Izráel fiaihoz: Ha egy asszony fogan, és fiút szül, tisztátalan lesz hét napig, ugyanolyan tisztátalan, mint a havi tisztulás idején. 3 A nyolcadik napon metéljék körül a fiú szeméremteste bőrét. 4 Még harminchárom napig maradjon otthon az anya, míg megtisztul a vértől. Semmiféle szent dolgot nem érinthet, a szent helyre sem mehet be, míg el nem telnek tisztulásának a napjai. 5 Ha pedig leányt szül, két hétig lesz olyan tisztátalan, mint a havi tisztuláskor, és hatvanhat napig kell otthon maradnia, míg megtisztul a vértől.

6 Amikor eltelnek a fiú vagy leány miatti tisztulásának napjai, akkor vigyen el egy esztendős bárányt égetőáldozatul, egy galambfiókát vagy egy gerlicét pedig vétekáldozatul a kijelentés sátrának bejárata elé, a paphoz. 7 Az pedig mutassa be az ÚR színe előtt, és végezzen engesztelést az asszonyért, akkor tisztává lesz a vérfolyás után. Ez a törvény vonatkozik a fiút vagy leányt szülő asszonyra. 8 De ha nem telik neki bárányra, akkor fogjon két gerlicét vagy két galambfiókát: egyet előáldozatul, egyet vétekáldozatul. A pap pedig végezze el az engesztelést az asszonyért, és az tiszta lesz.

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Mózes harmadik könyve 12: 1-8
Biblia - Ószövetség
(Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 111-112. o.

 

HIPPOKRATÉSZ A NŐI TESTRŐL

A szűzi természet sajátosságairól
(szüzek betegségeiről)

(De his, quae ad virgines spectant liber)

Ebben az orvosi munkában olyan hatásokról kell beszélnem, amelyeknek a test állandóan ki van téve, mert lehetetlen különben a betegségek létezését megismerni és azt felfedezni, mert művészetünk célja - ha nem is minden esetben, de lehetőleg - az eredendő okokat felismerni, melynek következménye a betegség. Ez vonatkozik mindenek előtt az úgynevezett szent betegségre, amelyben gutaütésnek, rémképeknek van a beteg kitéve úgy, hogy eszméletét is elveszti és nappal éppúgy, mint éjszaka, vagyis minden időben démonokat vél látni, amelyek számára, mint ellenségek szerepelnek. Sokan ilyen víziók következtében még öngyilkosok is lettek, több a nő, mint a férfi beteg, mert a női természet szégyenlősebb és gyávább.


Hippokratész könyve a női természetről

(De natura muliebri liber)

A női természetről és a betegségekről a következőket adom elő. Az emberek beteges állapotában különös szerepet játszanak a démoni erők is, ezek úgy a női természetben, mint az arc színében is keresendők. A fehérarcú nők nedvesebbek és folyásra hajlamosabbak, ezzel szemben a feketék szárazabbak és szikárabbak. Mindkettő között állanak a bronzszínű (sötétvörös) asszonyok. Ugyanígy van az életkorokkal is; a fiatal nők nedvesebbek és vérbőek, az idősebbek ezzel szemben szikárabbak és vérszegények. Ezen két típus között vannak a középkorú nők. Az, aki mindezekkel helyes módon kíván foglalkozni, kezdenie kell a természetfeletti démoni befolyással és csak ezután az asszony természetével, korával, környezetével és az évszakokkal.

Fordította: Sattler Jenő

________________________________________________

Hippokratész könyve a női természetről
(In: Orvostörténeti Könyvtár Közlemények 1965/37. sz.) 143., 145. o.

 

CARUS A FOGAMZÁSRÓL

Egy férfi csak egy bizonyos nőt tölt be teherrel,
S nő is van, ki csak egy társsal képes foganásra.
Sok nő bár többször volt férjnél, annakelőtte
Meddő volt, később oly férjet nyert, akitől több
Gyermeke lett, és sok magzattal gazdagitotta.
S kiknek előbb otthon termőképes felesége
Nem bírt szülni, találtak végül megfelelő lényt,
S istápolták aggott korukat gyerekekkel.
Ennyire fontos hát, hogy csak nemzésre fogékony
S alkalmas magvak keveredjenek össze örökké:
Sűrü vegyüljön a híggal, s híg szaporítsa a sűrűt.
Fontos még az is itt, milyen étkeket élvez az ember.
Mert egyiktől megsűrülnek a testben a magvak,
Másiktól meg meghígulnak, s szinte elasznak.
Szintén nagy szerepet játszik, hogy az élvezetet mily
Módon hajtjuk végre. Sokan hiszik azt ugyanis, hogy
Vad vagy négylábú állat módján közösülve
Könnyebben fog az asszony, mert mellére feküdve
S ágyékát föltartva, a mag hamarabb jut a méhbe.
És sose végezzen buja testmozgást se az asszony,
Mert gátolja a nő a fogamzást, s ellene harcol,
Élénken viszonozva farával férje szerelmét,
S hogyha egész ellágyul, keblével habokat hány.
Mert a barázdából s helyes útjából a csoroszlyát
Igy kihajítja s a maglövetet kiszorítja helyéből.
Éppen ezért szajhák szokták végezni e mozgást,
Hogy megtelve ne jussanak oly sokszor gyerekágyba,
Meg hogy a férfi is így inkább élvezze szerelmét.
Ám a mi asszonyainknak nincs szüksége ilyenre.
Az sincs isteni kegytől, sem Venus íja nyilától,
Hogy gyakran csunya asszonyok is párjukra találnak,
Mert ezt gyakran a nő viszi véghez tettei által,
Szép erkölcsei, tisztán tartott külseje révén,
Hogy könnyen megszokd, hogy az életedet vele töltöd,
És azután a szokás meghozza magát a szerelmet.
Mert mire gyönge ütések hullanak is, de gyakorta,
Apránként meginog, s derekát lassan, de beadja.
Nemde te is láttad, hogy a kősziklára lehulló
Vízcsepp is sok idő multán átfúrja a sziklát?

Fordította: Tóth Béla

________________________________________________

Titus Lucretius Carus: A természetről
(Kossuth, Budapest, 1997.) 17., 139-140., 176. o.

 

AZ ANGOL "TROTULA"

(13-14. század)

[a] Így megérthetjük, hogy a nők teste kevésbé "tüzes", mint a férfiaké, a nők testében több a nedvesség, mely kiolthatja az őt kiszárító tüzet; az ő szervezetük vérzés által tisztul meg, és marad egészséges. Ez a tisztulás 12 évestől 50 éves korukig jellemző rájuk. Azon nők esetében, akik fűszeres húst és erős italokat fogyasztanak, és sokat pihennek, ez tovább is elhúzódik. A nők szervezete ilyen módon havonta egyszer tisztul meg, kivéve a viselősöket és azokat, akik szervezete ki van száradva és akik sokat dolgoznak. Az állapotos asszonyokra egyáltalán nem jellemző ez a purgáció, mert a méhükben fejlődő magzat azzal a vérrel táplálkozik, amit egyébként kiürítenének.

[b] Ha nőszirom gyökerét juttatják a méhbe, vagy nőszirommal füstölnek, az asszony elvetél, mert a nőszirom gyökere csípős és száraz, és képes felnyitni, felhevíteni, elsorvasztani és pusztítani. Mert ha egy asszony gyenge, és képtelen világra hozni gyermekét, inkább a magzatot kell megölni, mint hagyni, hogy az anya is meghaljon.

[c] ... és ha egy nő azt kívánja, hogy a fogantatás eredménye fiúgyermek legyen, szárítsa meg egy nyúl méhét és nemi szervét az előbb említett módon, zúzza porrá, a port tegye borba, majd ő is és férje is igyon az így elkészített italból. És ha a nő óhaja egy leánygyermek, akkor szárítsa meg egy nyúl heréit, a ciklusa végén zúzza porrá, igya meg lefekvés előtt, majd férje segítségével gondoskodjon az utód fogantatásáról. Egy másik gyógymód meddő nők számára: vegyük a heréit és a máját egy magányos koca által világra hozott malacnak, zúzzuk porrá, és itassuk meg az asszonnyal, mielőtt együtt hál a férjével.

Fordította: Berecz Mónika

________________________________________________

Women in England c. 1275-1525
(ed.: P. J. P. Goldberg, Manchester and New York, M. Univ. Press, 1995.) 57. o.

 

LAURENT JAUBERT, III. HENRIK TANÁCSADÓJA
ÉS ORVOSA A NŐKRŐL

(1578)

"...a férfiúi nem derekabb és kiválóbb és tökéletesebb, mint a női. (...) Ha az anyag nem elég tiszta és előnyös egy fiú kiformálásához, akkor lesz belőle egy nőnemű lény, egy tökéletlen megcsonkított férfi. (...)

...a mag különböző, és férfi vagy női testté aszerint alakul, hogy milyen a méh és a menstruációs vér helyzete egymáshoz viszonyítva. (...) A férfi mag, noha alkalmas arra, hogy fiút nemzzen, gyakran elfajul nősténnyé, a méh hidegsége és nedvessége miatt... és a menstruációs vér túl nagy bősége miatt, amely nyers és zavaros."

Fordította (franciából): Kéri Katalin

________________________________________________

Delumeau, Jean: La peur en Occident XIV-XVIII. s.
(Fayard, Paris, 1978.) 428. o.

 

ANNA, SZÁSZ VÁLASZTÓFEJEDELEMNÉ A SZÜLÉSRŐL

(16. század)

"... sok terhes vagy gyermekágyban fekvő asszony és sok gyerek, gazdag is, szegény is, áldozatul esik a születés idején vagy a szülést követő hat hétben a bábák és segítőtársaik ügyetlenségének, tudatlanságának és sietségének; siralmasan megpocsékolják, tönkreteszik és megnyomorítják őket, mert nincs elég tanult bába ebben az országban".

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 23. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK

(1676)

Ma reggel hát belekóstoltam a vízbe, egyetlenem; huh, de fertelmes!

(...)

Az ember hatkor járul a forráshoz: mindenki ott van, iszik, és pokoli módon fintorog; mert képzelje csak: a víz tűzforró, és undok salétromíze van. Az ember téblábol, jár-kel, sétál, misét hallgat, kihányja a vizet, s aztán megbeszéli a barátaival, hogy és mint hányta ki: egészen délig semmi másról nincs szó. Akkor megebédel, s ebéd után elmegy valakihez: ma én voltam ez a valaki. Brissacné hombre-t játszott Saint-Héremmel és Plancyval; én pedig a kanonokkal Ariostót olvastam; neki kisujjában van az olasz, s azt mondja, hogy én is jól tudok. Jött néhány idevaló kisasszonyka egy flótával: remek bourrée-t[179] jártak. Cigánylányok is illegetik itt magukat; úgy rúgják a port, hogy ahhoz a papoknak is lehetne néhány szavuk; végül aztán ötkor az ember jár egyet a kies környéken, hétkor könnyű vacsorát eszik, és tízkor nyugovóra tér. Így most már ugyanannyit tud a napirendemről, mint jómagam. Ivókúrám elég jól halad; tizenkét pohárral ittam: a víz megpurgált egy kicsit, ez minden, amit várok tőle. Pár nap múlva megkezdem a zuhanyozást.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 291. o.

 

MADAME SÉVIGNÉNÉ GRIGNANNÉNAK 2.

(1676)

Ma elkezdtem a zuhanykúrát: elég jó ízelítő a purgatóriumból. Az ember ott áll anyaszült meztelenen egy kis föld alatti zugban, s egy asszony valamiféle csövön át a kellő pontra zúdítja azt a bizonyos forró vizet. Ez a helyzet, lévén alig fügefalevélnyi ruha az emberen, elég megalázó. Ragaszkodtam hozzá, hogy két komornám is velem legyen, hadd lássak legalább ismerős arcokat. A függöny mögé odaült valaki, hogy tartsa a lelket a páciensben a kúra fél órája alatt; az én esetemben ez egy ganat-i orvos volt, akit Noailles-né[180] mindig elvitt magával, ha fürdőre ment, akit nagyon szeret, aki nagyon derék fiú, cseppet se sarlatán, és nincs egy mákszemnyi rögeszméje se, s akit most pusztán barátságból és szívességből átengedett nekem. Én pedig megtartom, ha mindenem rámegy is, mert az itteni doktorok elviselhetetlenek, ez viszont szórakoztat. Semmiben se hasonlít a rossz orvosokhoz, nem hasonlít a chelles-ihez sem: eszes, jóravaló ember; ismeri az életet; egyszóval nagyon kedvemre való. Ő tartott hát szóval, míg a kínkamrában voltam. Gondolja csak el, milyen az, amikor egy forró vízsugár perzseli valamelyik nyomorult testrészét, olyan forró, amilyet csak el tud képzelni. Legelőször is alaposan felpezsdítik az egész testet, hogy minden porcikájában mozgásba jöjjenek a fluidumok; aztán egyenként veszik sorra a beteg ízületeket; de amikor a tarkóhoz érnek, mintha láng csapná meg az embert: meglepődik, nem érti, mi történt; pedig ezen fordul meg az egész. El kell viselni mindent, és az ember el is viseli, és végül is nem ég meg semmije, s aztán befekszik egy meleg ágyba, izzad bőségesen, s ez az, ami meggyógyítja. Orvosomnak itt is nagy hasznát látom; mert ahelyett, hogy átengedném magam az unalomnak, amely elválaszthatatlan a kétórás izzadástól, felolvastatok vele, s ez elszórakoztat. Egy szó, mint száz, így fog eltelni hét vagy nyolc napom: azt hittem, az ivókúrát is folytatom majd, de ezt nem engedik, túl sok lenne egyszerre; ittlétem tehát egy kicsit hosszabbra nyúlik.

Ami nem volt rendben nálam, azt mind rendbe tették, főképp azért is küldtek ide, hogy végképp elbúcsúzzam a bajaimtól, és végső tisztogatást csináljak, s úgy tapasztalom, igazuk volt: mintha valamiképpen megújítottam volna bérletemet az életre és az egészségre; és ha viszontláthatom, drága kicsikém, a gyöngédségtől és örömtől túláradó szívvel ismét megcsókolhatom, talán újra bellissima madré-jának nevezhet, és nem mondok le a szépasszonyanya címről sem, amellyel Coulanges úr tisztelt meg. Egy szó, mint száz, kicsikém, csupáncsak magán múlik, hogy feltámaszt-e e módon avagy sem. Azt viszont nem állítom, hogy a távolléte tett beteggé; épp ellenkezőleg, úgy tetszik, hogy nem sírtam eleget, mert még mindig olyan sok víz van bennem; de annyi bizonyos, hogy nagyon hiányzik, s ez árnyékba borítja és megkeseríti az életemet, s nem tudok beletörődni.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 293-295. o.

 

ENGELS AZ ANGOL NŐK EGÉSZSÉGÉRŐL

A nők szervezetére szintén egészen sajátosan hat a gyári munka. A nőknél még sokkal súlyosabbak a hosszú munkaidő okozta eltorzulások; a medence deformálódását - részben a medencecsontok szabálytalan fekvése és fejlődése, részben a hátgerinc alsó részének elferdülése következtében - gyakran a túl hosszú munka okozza. "Bár én még magam nem találkoztam medence-eltorzulással és néhány más rendellenességgel" - mondja jelentésében dr. Loudon [C. 3, 24. old] -, "de olyan jelentések ezek, amelyeket minden orvos a gyermekkori hosszú munkanap valószínű következményének kénytelen tekinteni; azonkívül igen nagy tekintélyű orvosok is megerősítik ezt." - Számos bába szülész bizonyítja, hogy a gyári munkásnők nehezebben szülnek, mint más asszonyok, és gyakrabban elvetélik magzatukat; ezt olvassuk pl. dr. Hawkinsnál, jegyzőkönyvek, [D. 3,] 11. és 13. old. Ehhez járul még, hogy a nők, mint az összes gyári munkások, általános gyengeségben szenvednek, s amikor terhesek, a szülés órájáig a gyárban dolgoznak - persze, mert attól tartanak, hogy ha korábban hagyják abba a munkát, más jön a helyükbe, és őket elbocsájtják; azonkívül, ha nem dolgoznak, elvesztik bérüket. Igen gyakran előfordul, hogy asszonyok, akik este még dolgoztak, másnap reggel megszülik gyermeküket, sőt az sem ritka eset, hogy a gyárban, a gépek közt szülnek. S ha a burzsoá urak nem is látnak ebben semmi különöset, de feleségük talán mégiscsak elismeri, hogy kegyetlenség és gyalázatos barbárság, ha egy terhes nőt közvetve arra kényszerítenek, hogy a szülés napjáig napi 12-13 óra hosszat (korábban még ennél is tovább) állva, sokat hajolgatva dolgozzék. De ez még nem minden. Az asszonyok örülnek és nagy időnek tartják, ha megengedik nekik, hogy szülés után két hétig ne dolgozzanak. Egyesek már nyolc, sőt három-négy nap után ismét bemennek a gyárba, hogy teljes óraszámban dolgozzanak. - Hallottam egyszer, amint a gyáros megkérdezte felügyelőjét: Még mindig nincs itt ez és ez az asszony? - Nincs. - Mikor szült? - Nyolc nappal ezelőtt. - Akkor már régen bejöhetett volna. Amaz ott csak három napig szokott otthon maradni. - Természetesen; az elbocsátástól, a munkanélküliségtől való félelem behajtja őket a gyárba, ha mégoly gyengék is, ha fájdalmaik vannak is; a gyáros érdeke nem tűri, hogy munkásai betegség miatt otthon maradjanak; a munkásoknak nem szabad betegeknek lenniük, a munkásnők nem lehetnek gyermekágyasok - mert akkor a gyáros gépei megállnának, vagy pedig a gyárosnak valamilyen átmeneti változtatáson kellene törnie fenséges fejét; ennek elkerülése végett inkább elbocsátja embereit, ha betegeskedni merészelnek. Hallgassák csak meg (Cowell, jegyzőkönyvek, [I. Rept. D. 1,] 77. old.): "Egy leány nagyon rosszul érzi magát, alig-alig bírja munkáját végezni. - Miért nem kér engedélyt, hogy hazamahessen? - Ó, uram, az »úr« ebben nem ismer tréfát; ha csak negyed napot távol vagyunk, megkockáztatjuk, hogy elküld bennünket." Vagy (Sir D. Barry, jegyzőkönyvek, [II. Rept. A. 3,] 44. old.): Thomas MacDurt munkás kissé lázas; "nem maradhat otthon, legalábbis négy napnál tovább nem, különben attól kell tartania, hogy elveszti munkáját". És így van ez majdnem minden gyárban. - A fejlődésben levő fiatal lányoknál munkájuk még számos más rendellenességet okoz. Egyesek, különösen a jobban tápláltak, a gyárak forró levegőjében a szokottnál gyorsabban fejlődnek, úgyhogy vannak gyári munkáslányok, akik már 12-14 éves korukban teljesen kifejlettek; Roberton, a már említett - mint a gyári jelentés mondja - "kiváló" manchesteri szülész, elbeszéli a "North of England Medical and Surgical Journal"-ben, hogy kezelt egy 11 éves lányt, aki teljesen kifejlett asszony, sőt teherben volt; szerinte Manchesterben egyáltalában nem ritka eset, hogy 15 éves nők szülnek. Ezekben az esetekben éppolyan hatása van a gyárak hőségének, mint a forró tropikus éghajlatnak, és mint a tropikus éghajlati viszonyok között, itt is megbosszulja magát a túl korai érettség: korán megöregednek és elfonnyadnak. - Gyakran azonban visszamarad a nők nemi fejlődése; mellük későn, vagy egyáltalán nem fejlődik ki (amire Cowell jelentésének, [I. Rept. D. 1,] 35. oldalán példákat sorol fel), a menstruáció sok esetben csak tizenhét vagy tizennyolc éves, néha húszéves korukban kezdődik, és gyakran egészen kimarad (dr. Hawkins, jegyzőkönyvek, [II. Rept. D. 3,] 11. old; dr. Loudon, [C. 3,] 14. old. stb.; Sir D. Barry, [A. 3,] 5. old. stb.) Az orvosi jelentések egyöntetű megállapítása szerint nagyon gyakori a szabálytalan menstruáció, amely nagy fájdalommal, rosszulléttel jár együtt, és különösen gyakori a sápkór.

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Marx - Engels - Lenin: A nőkérdésről és a családról
(Kossuth, Budapest, 1974.) 27-29. o.

 

BEBEL A PROSTITUÁLTAK EGÉSZSÉGI ÁLLAPOTÁRÓL

(19. század)

(...) A tapasztalatok szerint sem a rendőrileg ellenőrzött prostitúciós intézetek (nyilvánosházak, bordélyházak), sem a rendőrség által elrendelt orvosi vizsgálatok nem nyújtanak biztosítékot a fertőzés ellen.

Dr. Albert Eulenburg titkos orvostanácsos 1898-ban így válaszolt a prostituáltak kaszárnyaszerű elhelyezése ellen fellépő bécsi nőbizottság kérdésére: "A prostituáltak rendőri felügyelet alá helyezésének kérdésében - nem feledkezve meg persze az azonnali megvalósítás gyakorlati nehézségeiről - elvileg teljesen és tökéletesen az Önök petíciójának pártján állok, és a legtöbb országban érvényben levő gyakorlatot igazságtalannak, méltatlannak és ezenkívül a kitűzött cél elérésére teljesen alkalmatlannak tartom."

1892. július 20-án a berlini orvosegyesület úgy nyilatkozott, hogy sem egészségügyi, sem erkölcsi szempontból nem ajánlatos újból megnyitni a bordélyházakat.

A nemi betegségeknek az a sajátosságuk, hogy gyakran nem ismerhetők fel könnyen és azonnal, és némi bizonyosságot csak napi többszöri vizsgálattal lehetne szerezni. Erre persze, a szóba kerülő nők számát és a költségeket tekintve, nincs lehetőség. Ahol egy óra alatt 30-40 prostituáltat kell "elintézni", ott a vizsgálat alig több puszta komédiánál, s a heti egy-két vizsgálat ugyancsak teljesen elégtelen. Ezért mondja dr. Blaschko:[181] "Az a nézet, hogy a prostituáltak ellenőrzése biztosítékot nyújt a fertőzés ellen, sajnos igen elterjedt és végzetes tévedés. Inkább azt mondhatjuk, hogy mindenki, aki prostituálttal vagy könnyelmű leánnyal érintkezik, mindenkor nagy veszélynek teszi ki magát."

Az ellenőrző intézkedések eredményességét az is csökkenti, hogy a férfiak, akik a betegséget az egyik nőről a másikra átviszik, semmiféle ellenőrzés alatt nem állnak. Az a prostituált, akit a vizsgálat éppen egészségesnek talált, még ugyanabban az órában nemi betegséget kaphat egy férfitól, és a legközelebbi ellenőrzésig, vagy amíg a bajt ő maga észre nem veszi, egy sereg látogatóját megfertőzheti. Ezek a parancsszóra történő vizsgálatok, amelyeket nők helyett férfiorvosok végeznek, azonkívül, hogy teljesen illuzórikusak, mélyen sértik a szeméremérzetet, és hozzájárulnak annak teljes eltűnéséhez. Az ellenőrzést végző orvosok közül igen sokan megerősítik ezt a tényt.[182] Kitűnik ez a berlini rendőr-főkapitányság jelentéséből is: "El kell ismernünk, hogy az érintettek a nyilvántartásbavétel következtében erkölcsileg még mélyebbre süllyednek.[183] A prostituáltak meg is tesznek minden tőlük telhetőt, hogy kibújjanak az ellenőrzés alól. Másrészt azonban e rendőri intézkedések roppantul megnehezítik, sőt lehetetlenné teszik a prostituáltaknak, hogy ismét visszatérjenek valamilyen tisztességes foglalkozáshoz. A rendőri ellenőrzés alá került nő elveszett a társadalom számára; többnyire néhány év alatt nyomorult módon tönkremegy. Találóan és igen kimerítően nyilatkozott erről Genfben az erkölcstelenség leküzdésére ötödízben összehívott kongresszus, állást foglalva a prostitúció rendőri szabályozása ellen: "A prostituáltak kötelező orvosi vizsgálata kegyetlen büntetés a nőre nézve, annál is inkább, mert a vizsgálatnak erőszakkal alávetett szerencsétleneket végleg romlásba dönti, minthogy a szeméremérzet utolsó maradványát is, amely pedig még a legelvetemültebbekben is megmaradhatott, kiirtja belőlük. Az állam, amely a prostitúciót rendőrileg akarja szabályozni, megfeledkezik arról, hogy mindkét nemet egyenlő védelemben kellene részesítenie, s erkölcsileg lesüllyeszti, lealacsonyítja a nőt. A prostitúció hivatalos szabályozásának mindenféle rendszere rendőri önkényeskedéssel, valamint azoknak a jogi garanciáknak a megsértésével jár, amelyeket az önkényes letartóztatás és elzárás ellen a törvény minden egyénnek egyaránt biztosít, még a legelvetemültebb gonosztevőnek is. Minthogy pedig e jogsértés csak a nő rovására történik, a nő és férfi közötti természetellenes egyenlőtlenség a következménye. A nőt puszta eszközzé alacsonyítják le és nem bánnak vele úgy, mint jogi személlyel. Törvényen kívül állónak tekintik."

Hogy a rendőrorvosi ellenőrzésnek milyen kevés haszna van, azt Anglia meggyőzően példázza. Hivatalos jelentés szerint az 1867-ben bevezetett törvényes szabályozás előtt a katonaságnál 91 ezrelék volt a fertőző nemi betegségek aránya. Ez a szám 1886-ban, tehát az ellenőrzés fennállásának 19. évében 110 ezreléket, de 1892-ben, hat évvel a szabályozás megszüntetése után csak 79 ezreléket ért el. A szifilitikus megbetegedések száma a polgári lakosság körében az 1879-1882 közötti - tehát a szabályozás alatti - 10 ezrelékről, 1885-1889 között, tehát a szabályozás megszüntetése után, 8,1 ezrelékre csökkent.

A vizsgálatnak alávetett prostituáltakra azonban a vonatkozó törvény egészen másként hatott, mint a katonaságra, 1866-ban 1000 prostituáltra 121 megbetegedés jutott, 1868-ban, a törvény kihirdetése után két évvel, 202; ez a szám azután lassanként csökkent, de 1874-ben még mindig 16-tal több volt, mint 1866-ban. A prostituáltak közt előforduló halálesetek száma is ijesztően emelkedett a törvény életbelépését követően. 1865-ben 1000 prostituált közül 9,8, 1874-ben viszont 23 halt meg. Amikor a hatvanas évek vége felé az angol kormány az orvosi ellenőrzést az összes angol városokra ki akarta terjeszteni, az angol nőkből a felháborodás vihara tört ki. A törvényt a női nem egészére nézve sértőnek tekintették. A nőkre vonatkozólag hatályon kívül akarják helyezni - mondották - a habeas corpust, azt az alaptörvényt, amely az angol polgárt védi a rendőrség túlkapásaival szemben; minden durva, bosszúvágyó vagy már alantas indulatoktól hajtott rendőrtisztviselőnek megengedik, hogy megtámadja akár a legtisztességesebb nőt is, prostitúcióval gyanúsítva őt, ezzel szemben a férfiak féktelenségét a törvény nem bünteti, ellenkezőleg, védi és előmozdítja.

Az angol nők - noha egyes korlátolt férfiak félremagyarázták és megvető megjegyzésekkel kísérték a női nem söpredéke érdekében való fellépésüket - Josephine Butler vezetésével erélyesen harcoltak e törvény életbeléptetése ellen. Újságcikkekben és röpiratokban tárgyalták a pro és contra érveket, s meggátolták a vizsgálat kiterjesztését, 1886-ban pedig sikerült magát a törvényt is hatályon kívül helyeztetniük.[184]

A német rendőrségnek is megvan az a hatalma, melyet az angol nők nem akartak tűrni. A Berlinben, Lipcsében, Kölnben, Hannoverben és másutt történt és nyilvánosságra jutott esetek bizonyítják, hogy e hatalom gyakorlása során gyakoriak a visszaélések vagy "félreértések", ám nálunk nemigen hallani e túlkapások elleni erélyes tiltakozásokról.[185] Még a kispolgári Norvégiában is betiltották 1884-ben a bordélyházakat, 1888-ban pedig Krisztiániában, a fővárosban eltörölték a prostituáltak kényszer-nyilvántartását és az ezzel kapcsolatos orvosi vizsgálatot. 1893. januárjában e rendelet hatályát kiterjesztették az egész országra. Igen helyesen mondja Guillaume-Schack asszony a férfiak érdekében hozott állami "óvintézkedésekről": "Minek tanítjuk fiainkat az erény és az erkölcs tiszteletére, ha az állam az erkölcstelenséget szükséges bajnak nyilvánítja, és a fiatalembernek, mielőtt egyáltalán elérte volna a szellemi érettséget, odadobja szenvedélyeinek játékszeréül a hatóságilag áruvá bélyegzett nőt?"

Egy nemi beteg férfi féktelenségében akárhányat megfertőzhet e szerencsétlen teremtések közül, akik vagy csábítás, vagy pedig a szörnyű nyomor következtében űzik e szégyenletes mesterséget, s a férfinak a hajaszála sem görbül meg, de jaj a beteg prostituáltnak, ha nem fordul azonnal orvoshoz. A helyőrségi városok, az egyetemi városok, a kikötők stb., ahol sok erős, egészséges férfi gyűlik össze, valóságos melegágyai a prostitúciónak és az ezzel járó veszélyes betegségeknek, amelyeket innen az ország legtávolabbi zugaiba széthordoznak, mindenütt terjesztve a romlást. Diákjaink jelentős hányadának erkölcsi színvonaláról így nyilatkozik a "Korrespondenzblatt zur Bekämpfung der öffentlichen Sittenlosigkeit" (Tudósítások a közerkölcsök védelmében),[186] "A diákság igen széles rétegeiben manapság ijesztően alantas, sőt egyenesen romlott nézeteket vallanak az erkölcsi kérdésekről." És éppen ezekből a körökből, amelyek németségükkel és "német erkölcseikkel" kérkednek, kerülnek ki közhivatalnokaink, államügyészeink és bíráink.

A diákság körében minden bizonnyal különösen súlyos a helyzet, amint ez abból is kiderül, hogy 1901 őszén számos egyetemi tanár és orvos, köztük több elsőrendű szaktekintély, felhívással fordult a német diáksághoz, nyomatékosan felhívta a figyelmet a nemi kicsapongások szomorú következményeire, és óva intett a túlzott alkoholfogyasztástól is, amely oly sok esetben előmozdítja a nemi kicsapongást. Végre kezdik megérteni, hogy ezekről a kérdésekről nem lehet tovább hallgatni, hogy a dolgokat nevükön kell nevezni, ha némileg elejét akarjuk venni a legnagyobb bajoknak. Más rétegeknek is fel kellene figyelniük ezekre az intelmekre.

"És bűneidért lakolni fogsz utódaidban harmad- és negyedíziglen." Ez a bibliai mondás a szó szoros értelmében vonatkozik a kicsapongó nemi beteg férfira, és sajnos, ártatlan feleségére is. "Fiatal férfiakat és nőket érő szélhűdés, gerincsorvadás és agylágyulás, az idegbajok számos különféle formája, látási zavarok, csontszú és bélbajok, meddőség és sorvadás oka többnyire nem más, mint régi, fel nem ismert, vagy érthető okokból elhallgatott szifilisz... A dolgok mai állása mellett viruló leányainkból a tudatlanság és a könnyelműség beteg, hervadt teremtéseket csinál, akik krónikus medencegyulladással kénytelenek lakolni férjük házasság előtti és házasságon kívüli kicsapongásaiért."[187] Dr. A. Blaschko többek közt ezt mondja: "A lakosság rémei az olyan járványok, mint például a kolera és a himlő, a diftéria és a tífusz, amelyeknek hatása mindenki előtt azonnal és közvetlenül nyilvánvaló, jóllehet veszélyesség tekintetében alig, elterjedtség tekintetében pedig egyáltalán nem mérhetők össze a szifilisszel... Mégis a szifiliszt úgyszólván ijesztő közönnyel kezeli a társadalom."[188] Ennek az az oka, hogy az ilyen kérdések nyílt megbeszélése "illetlen" dolognak számít. Hiszen még a német Reichstag sem tudta magát rászánni arra, hogy törvényben kötelezze a betegpénztárakat a nemi betegeknek más betegekhez hasonló ellátására.[189]

Hatását tekintve a szifilisz a legszívósabb és a legnehezebben kiirtható kór. Sok évvel a betegség lezajlása után, amikor a felgyógyult beteg már úgy véli, hogy a baj teljesen megszűnt, gyakran jelentkeznek a betegség következményei a feleségen vagy az újszülött gyermeken. A feleség és a gyermek számos betegsége a férj, illetve a szülők nemi betegségéből ered. Az Ifjúságvédő Egylet 1899 őszén petíciót terjesztett a Reichstag elé, amely szerint gonorrheás (tripperes) fertőzés következtében Németországban mintegy 30.000 gyermek született vakon, és a gyermektelen asszonyok 50%-ánál ugyanez okozta a meddőséget.[190] A gyermektelen házasságok száma valóban ijesztően nagy, s továbbra is emelkedik. Gyengeelméjű gyermekek nyomorúságát gyakran ugyanezen okoknak lehet betudni, és hogy egyetlen csöpp szifilitikus vér milyen szörnyű bajt okozhat a himlőoltásnál, arról szomorú példák tanúskodnak.

A nemi betegségek nagyarányú elterjedtségének hatására többször kezdeményezték egy olyan birodalmi törvény kibocsátását, amely elrendeli a nemi betegek orvosi kezelését. De az illetékesek mindeddig nem tudták rászánni magukat erre a lépésre: valószínűleg attól félnek, hogy akkor kiderülne a baj nagysága. A szakértők általában arra a meggyőződésre jutottak, hogy a korábban veszélytelennek tartott gonorrhea a legveszélyesebb megbetegedések egyike. Még a látszólagos gyógyulás után is tovább hat az emberi szervezetben. Amint dr. Blaschko 1898. február 20-án Berlinben tartott előadásában megállapította, a berlini erkölcsrendészeti vizsgálatok során a gonorrheával fertőzött prostituáltaknak egynegyed vagy legfeljebb egyharmad részénél ismerhető fel ez a betegség. A valóságban a prostituáltak túlnyomó része gonorrheás, jóllehet az ellenőrzés csak egy kis töredéküknél állapítja meg ezt a betegséget. S minthogy ezeknek is csak elenyésző részét gyógyítják ki betegségéből, a társadalomnak olyan fekélye ez, melyet egyelőre nem tud orvosolni, s amely a lakosság női részét súlyos veszedelemmel fenyegeti.

Fordította: Nyilas Vera

________________________________________________

Bebel, August: A nő és a szocializmus
(Kossuth, Bp., 1976.) 152-156. o.

 

MARX-AVELING A NŐI BETEGSÉGEKRŐL

A nemek megkülönböztetésének két végletes formája, mint arra. Bebel rámutat, amely ebből az elkülönítésből következik, a nőies férfi és a férfias nő. Két olyan típus ez, amelytől még az átlagember is visszahőköl a természetellenestől való teljesen természetes viszolygással. Már többször említett okoknál fogva az előbbi kevésbé gyakori, mint az utóbbi. De ez a két típus nem meríti ki a beteges formák sorát, amely a nemek közötti kapcsolatok természetellenes kezelésére vezethető vissza. Ide tartozik a beteges szüzesség, amelyet már említettünk. A negyedik az elmebaj. Az ötödik az öngyilkosság. E két utóbbit illetően lássunk néhány adatot az egyikre, s egy figyelmeztetést a másikra vonatkozóan. Először a figyelmeztetés: a legtöbb nő 16 és 21 éves kora között követ el öngyilkosságot. Ezek közül sok természetesen terhesség miatt, amelyet a mi társadalmi rendszerünk a bűn szintjén kezel. Más esetekben viszont az öngyilkosság a kielégítetlen nemi ösztönök következménye, amelyet a "szerelmi csalódás" eufémizmusával szoktak elleplezni. Íme néhány számadat az elmebajra vonatkozóan Bebel műve angol fordításának 47. oldaláról. Hannoverben 1 elmebeteg jut 457 nem házasra, 1 elmebeteg 1316 házas lakosra (összesen 188); Szászországban 260 nem házas elmebeteg jut egymillió nem házas egészséges nőre, 125 házas elmebeteg egymillió házas egészségesre. Poroszországban 1882-ben minden 10.000 lakosra 32,2 nőtlen férfi elmebeteg, 9,5 nős férfi elmebeteg, 29,3 férjezetlen női elmebeteg és 9,5 férjezett női elmebeteg esik.

Férfiak és nők számára itt az ideje annak a felismerésnek, hogy a nemiség elfojtásának mindig végzetes következményei vannak. A túlzott szenvedély beteges. De az ellenkező véglet, amely az egészséges természetes ösztönök feláldozásával jár, éppolyan beteges. "Akik akár egyiket, akár másikat túlzásba viszik, szörnyeteg lelkek" - ez éppoly igaz ebben a vonatkozásban, mint a melankólia és a túláradó öröm esetében, amelyekre Rosalinda panaszkodott az ardeni erdőben.[191] És mégis a nők ezrei vonulnak csak általuk ismert pokoltüzeken keresztül társadalmi rendszerünk Molochjához;[192] nők ezreit fosztják meg hónapról hónapra, évről évre "vissza-nem-térő tavaszuktól". Ezért mi - s e kérdésben egyetért velünk nyilván a legtöbb szocialista - azt állítjuk, hogy a szüzesség egészségtelen és szentségtelen. Ha a szüzességen a gyermekek fogantatásával kapcsolatos minden ösztön teljes elnyomását értjük, a szüzességet bűnnek tartjuk. Mint minden bűn esetében, a bűnöző nem a szenvedő egyén, hanem a társadalom, amely bűnözésre és szenvedésre szorítja. Itt egyetértünk Shelleyvel. A "Mab királynő"-höz fűzött jegyzeteiben ezt írja: "A szüzesség szerzetesek és bibliai próféták babonája, nagyobb ellensége a természetes mértéktartásnak, mint a nem-szellemi érzékiség; mert minden családi boldogság gyökeréig hatol, és az emberi fajnak nagyobb felét nyomorúságra kárhoztatja azért, hogy a kevesek kisajátíthassák leigázásuk törvény biztosította előjogát."[193] Végül e legfontosabb ponton emlékeztetünk az összegyűjtött orvosi bizonyító anyagra, amely szerint a nők jobban szenvednek e megszorításoktól, mint a férfiak.

Fordította: Frank Tibor, Sz. Érdi Éva

________________________________________________

Eleanor Marx-Aveling - Edward Aveling: A nőkérdés
(Kossuth, Budapest, 1987.) 22-23. o.

 


 

NŐI MUNKA


HOMÉROSZ: ODÜSSZEIA

Odüsszeusz megérkezik a Phaiákokhoz

"Nauszikaá, mért szült az anyád íly lusta leánynak?
Elhanyagolva hever tündöklő drága ruhád mind,
és közeleg lakodalmad, azon szép tiszta ruhát kell
öltened és adnod majd, kik hazavisznek, azoknak:
mert hiszen ebből kél a leány jóhíre a nép közt,
apja is ennek örül, s vele örvend anyja, az úrnő.
Hát csak eredjünk mosni, amint fölfénylik a hajnal:
s én nyomodon sietek versengeni, hogy hamarabb légy
készen véle, hiszen nem léssz te soká hajadon már:
mert hisz a községből megkérnek a legderekabbak
minden phaiák közt, honnét a te törzsed is indul.
Hát kora hajnalban buzdítsd neves édesapádat,
hogy szekeret s öszvéreket adjon fölszereléssel:
fussanak öltönyeiddel, övekkel, szép takarókkal.
És magad is helyesebb, ha ekép mégy, nem gyalog indulsz,
mert a mosógödrök még innen messze feküsznek."
(...)
S jött is a széptrónszékű Hajnal, s drágaruhájú
Nauszikaát fölverte: csodálta a lányka az álmot,
s termeken át indult, a szülőinek is hirüladni:
jó apjának s anyjának; bent lelte meg őket.
Anyja a tűzhelynél szolgálólányai közt ült
s tengeri-bíbor szállal szőtt; apját pedig akkor
érte, mikor kifelé ment épp, a neves fejedelmek
gyűlésébe, hová fényes phaiákjai hívták.
Hát odaállt szeretett apjához a lányka s ekép szólt:
"Édes apus, szekeret nem akarnál adni ma nékem,
jókerekűt, magasat, hogy drága ruháim a vízhez
mosni vigyem, hisz mind szennyes halmokba hevernek?
Hozzád is, mikor ott a tanácsban döntesz a legfőbb
embereiddel, az illik, hogy csupa tiszta ruhát hordj.
Öt kedves fiad is van még palotádnak ölében,
kettő már házas, de a többi legény a javából,
s mindig tiszta mosott köpenyegben akar valamennyi
menni a táncba: s mindevvel gondolni nekem kell."
Így szólt, mert szégyelt viruló nászt mondani édes
apja előtt. De az értett mindent, s válaszul így szólt:
"Nem tagadom meg tőled az öszvért s mást se, szülöttem.
Hát csak eredj: majd fölszerelik szekerünket a szolgák,
jókerekűt, magasat, kast is tesznek tetejébe."
Mondta, parancsot adott, s megtették nyomban a szolgák.
Jókerekű szekerét ellátták fölszereléssel,
két öszvért hoztak s a szekérnek elébe befogták;
fénylő köntöseit terméből hozta a lány is.
És a ruhát fölrakta gyalult sima szép szekerére;
majd ládába rakott üditő eleséget az anyja,
sokfélét, húst tett bele, bort öntött be a kecske-
tömlőbe; s fölszállt ezalatt a leány a szekérre.
S még szinarany korsót is adott neki síkos olajjal,
szolgaleányaival hogy a parton megkenekedjék.
Az megfogta a Fényes gyeplőt, fogta az ostort,
s indított vele: két öszvér dobogása dübörgött.
Csörtettek szakadatlan, vitték őt s a ruhákat;
nem maga ment csak, a szolgaleányok is útnakeredtek.
És amidőn a folyó gyönyörű sodrához elértek,
sűrü mosógödrökhöz, ahol szép víz elegendő
ömlik elő s ki, nagyon szennyest is mosni fehérre,
akkor a két öszvért a szekérből nyomba kifogták,
s forgatagoshullámu folyó partjára terelték,
rágjanak édes jó füveket. Maguk ott a szekérről
két kézzel hordták a ruhákat az éjszinü vízbe,
és sebesen vetekedve taposták lent a gödörben.
És az egész szennyest hogy tiszta fehérre kimosták,
végül a tengerparton sorban szétteregették
ott, hol a parti kavics legtisztább lett a haboktól.

Fordította: Devecseri Gábor

________________________________________________

Homérosz: Odüsszeia
(Magyar Helikon, Budapest, 1974.) 526-528. o.

 

HÉSIODOS: MUNKÁK ÉS NAPOK

Asszonyt hozz házadhoz először s szántani ökröt,
(nem hitvest: rabnőt, ki az ökröt hajtani tudja,)

Fordította: Trencsényi-Waldapfel Imre

________________________________________________

Hésiodos: Munkák és napok
(Akadémiai, Budapest, 1955.) 59. o.

 

PÉLDABESZÉDEK KÖNYVE

A derék asszony dicsérete

10 Derék asszonyt kicsoda találhat?
Értéke sokkal drágább az igazgyöngynél.
11 Ura szívből bízik benne,
vagyona el nem fogy.
12 Egész életen át
javát munkálja urának, nem kárát.
13 Szerez gyapjút és lent,
és jókedvűen dolgozik kezével.
14 Hasonló a kereskedők hajóihoz:
távolból is hoz eledelt.
15 Fölkel még éjjel,
ételt ad háza népének,
és rendelkezést szolgálóinak.
16 Ha az a szándéka, mezőt vásárol,
keze munkájával szőlőt telepít.
17 Megkeményíti derekát,
megfeszíti karjait.
18 Érzi, milyen hasznos tevékenysége,
éjjel sem alszik el mécsese.
19 Ügyesen kezeli a guzsalyt,
tenyerében tartja az orsót.
20 Tenyere nyitva van a nyomorult előtt,
kezét nyújtja a szegénynek.
21 Nem félti háza népét a hóeséskor sem,
mert egész háza népe
meleg ruhába öltözött.
22 Színes szőtteseket készít magának,
lenvászon és bíbor az öltözete.
23 Férjét jól ismerik a városkapukban,
ahol az ország véneivel ül együtt.
24 Finom inget készít, és eladja,
övet is ad el a kalmárnak.
25 Erő és méltóság árad róla,
és nevetve néz a holnap elé.
26 Szája bölcsességre nyílik,
és nyelve szeretetre tanít.
27 Ügyel háza népe dolgaira,
nem kenyere a semmittevés.
28 Fölkelnek előtte fiai,
és boldognak mondják,
ura pedig így dicséri:
29 Sok nő végez derék munkát,
de te felülmúlod mindegyiket!
30 Csalóka a báj, mulandó a szépség,
de az URat félő asszony
dicséretre méltó.
31 Hadd élvezze munkája gyümölcsét,
dicsérjék tetteiért minden helyen!

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

A Példabeszédek könyve 31: 10-31
Biblia - Ószövetség (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Bp., 1991.) 633. o.

 

PLATÓN A NŐI MUNKÁRÓL

5. könyv

Ellenérv: a nő természete különbözik a férfiétól

IV. SZÓKRATÉSZ: Először is nem abban kellene egyezségre jutnunk: egyáltalán megvalósítható-e mindez vagy sem, s vajon ne adjunk-e teret a kételynek - akár mókából, akár komolyan kételkedik valaki -, vajon a női természet egyáltalán képes-e a férfival közös szolgálatra minden pályán, vagy egyetlenen sem - vagy pedig az egyik pályán igen, a másikon nem; és a hadi szolgálatot hová soroljuk? Nem valószínű, hogy e legszebb kiindulásból érünk célhoz a legszebben?

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Akarod, hogy mások helyett magunkkal kezdjünk vitát, nehogy úgy ostromoljuk az ellenfél nézetét, hogy azt senki sem védi?

GLAUKÓN: Nincs akadálya.

SZÓKRATÉSZ: Mondjuk ki hát az ő nevükben: Ó, Szókratész és Glaukón! Mi szükségtek van ellenvéleményre? Hiszen államalapítástok kezdetén magatok mondtátok ki egyetértőleg: természete szerint csak egyféle munkát végezzen mindenki: a magáét!

GLAUKON: Gondolom, ebben egyetértettünk. Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Hát nem a lehető legkülönbözőbb-e a nő és a férfi természete?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát más-más munkát illik adni nekik természetük szerint?

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor mégis tévedtek és ellentmondtok magatoknak, amikor azt állítjátok, hogy férfiak, nők csak végezzék ugyanazt a munkát, noha a természetük a lehető legkülönbözőbb? Mit tudsz felhozni védelmedre?

GLAUKÓN: Így hamarjában semmit, sőt rád szorulok, és kérlek, tolmácsold helyettem álláspontunkat, bármi légyen az.

SZÓKRATÉSZ: Épp ez az, Glaukón, és még sok más ilyesmi, amit én rég előre láttam, és ezért szabódtam hozzákezdeni a nők és gyermekek szerzésére és ellátására vonatkozó törvény kifejtéséhez.

GLAUKÓN: Zeuszra! Ez nem gyerekjáték!

SZÓKRATÉSZ: Nem ám! Csakhogy a helyzet az, hogy akár egy csöpp medencébe pottyanunk bele, akár az óceán közepébe, mindenképp úsznunk kell!

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Úsznunk kell hát nekünk is, és meg kell próbálnunk kikászálódni ebből a vitából, bizakodjunk akár egy delfinben, hogy majd a hátára vesz,[194] akár valami más csodás menekülésben.

GLAUKÓN: Úgy látszik.


A férfi és nő képességei közt nincs alapvető különbség, csak fokozati

SZÓKRATÉSZ: Lássunk neki, lelünk-e valahol kiutat? Abban egyeztünk meg, hogy más-más természetű ember más-más munkát végezzen; a nő természete más, mint a férfié; most meg azt mondjuk, más-más természet végezze ugyanazt a munkát. Ugye ezzel vádoltak meg?

GLAUKÓN: Pontosan ezzel.

SZÓKRATÉSZ: Ó, Glaukón! Mily nemes hatalma van az ellentmondás művészetének![195]

GLAUKÓN: Hogyan?

SZÓKRATÉSZ: Úgy, hogy szerintem sokan önkéntelenül ugyanabba a verembe esnek: azt hiszik, hogy nem nyuzakodnak, hanem komoly vitát folytatnak; igen, mert képtelenek a vita tárgyát fajfogalmakra bontva vizsgálni, helyette a puszta szavakon nyargalnak, az állításnak mindenáron ellene mondanak, és így csak nyuzakodnak és nem vitatkoznak.

GLAUKÓN: Ez bizony sokakkal megesik. Csak nem jártunk mi is így egy pillanatra?

SZÓKRATÉSZ: Mindenképpen. Félek, önkéntelenül mi is csak ilyen üres ellentmondásba kapaszkodunk.

GLAUKÓN: Hogyan?

SZÓKRATÉSZ: Úgy, hogy azt az állításunkat, hogy más és más természetűek nem űzhetik ugyanazt a szakmát, túl vitézül, szinte feleselgetve, szavakon nyargalva erősítgetjük; azt számba se véve, milyen szempontból és mihez viszonyítva határoztuk meg a "más" és az "ugyanazon" természetet, mikor a "más"-nak más, "ugyanannak" pedig ugyanazt a szakmát adtuk.

GLAUKÓN: Ezt bizony nem vettük számításba.

SZÓKRATÉSZ: Így aztán kérdezzük meg csak önmagunktól, vajon ugyanolyan-e a természete a kopasznak, mint a dús hajúnak, vagy épp az ellenkezője; és ha egyetértünk már, hogy tényleg ellenkező, akkor ha a kopasz véletlenül cipészkedik, a dús hajút nem engedjük cipészkedni, ha meg a dús hajú a cipész, eltiltjuk attól a kopaszt.

GLAUKÓN: Nahát, ez mulatságos volna!

SZÓKRATÉSZ: És nem éppen azért volna mulatságos, mert akkor nem általánosságban használtuk az ugyanazon és más természet kifejezést, hanem csak a különbözés és a hasonlóság szempontjára ügyeltünk, ami magukra a szakmákra vonatkozik. Azt mondottuk, hogy az orvosmesterségnek és az orvosi léleknek megegyező a természete. Nem gondolod?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: De az orvostehetség más, mint az ácstehetség?

GLAUKÓN: Mindenképpen.

V. SZÓKRATÉSZ: Nemde, ha a férfi és a női nem valami mesterségre vagy szakmára nézve mutatkoznék elütőnek, akkor kimondhatnánk, hogy az egyiknek ezt, a másiknak azt a szakmát adjuk; de ha csak abban különböznek, hogy a nő szül, a férfi nemz, ebből szerintünk még nem következik, hogy a nő az általunk felvetett szempontból üt el a férfitól, hanem továbbra is úgy véljük, hogy az őrök és asszonyaik csak hadd végezzék ugyanazt a munkát.

GLAUKÓN: Helyes.

SZÓKRATÉSZ: Ezután felszólítjuk ellenlábasainkat: oktassanak ki minket, vajon melyik államfenntartó mesterség vagy szakma szempontjából nem ugyanaz, hanem más a nő meg a férfi természete.

GLAUKÓN: Szólítsuk fel őket.

SZÓKRATÉSZ: De erről is hirtelen azt mondhatná valaki, amit nemrégen még te is, hogy így hamarjában nem könnyű kielégítően megfelelni, ám alapos vizsgálat után nem nehéz.

GLAUKÓN: Valóban mondhatná.

SZÓKRATÉSZ: Szeretnéd, hogy megkérjük ellenfelünket, kövessen minket, hátha valahogy bebizonyítjuk neki, hogy az állam szempontjából nincs kizárólag csak nőknek való szakma?

GLAUKÓN: Szeretném.

SZÓKRATÉSZ: Gyere, mondjuk neki: Válaszolj kérdésünkre! Azt, hogy valamire az egyik ember alkalmas, a másik meg nem, úgy értetted, hogy az egyik könnyen megért valamit, a másik nem? És az egyik alig tanul, máris igen találékony abban, amit megértett, a másik viszont sok-sok tanulás-gyakorlás után se tudja megjegyezni azt se, amit megértett. És hogy az egyiknél a test kielégítően szolgálja az értelmet, a másiknál meg ellene támad? Nem eszerint határoztad meg, hogy ki mire alkalmas, mire nem?

GLAUKÓN: Ki mondhatna mást?

SZÓKRATÉSZ: Tudsz-e olyan emberi foglalatosságot, melynél a férfiak nem volnának különbek a nőknél? Vagy szaporítsuk a szót, és említsük meg a szövést, a sütemény- és főzelékkészítést, amihez a női nem ugyancsak ért, úgyhogy mulatságos volna, ha még ebben is lefőznék a férfiak?

GLAUKÓN: Igazad van. A férfinem szinte mindenben különb a női nemnél. De azért akad sok nő, aki túltesz sok férfin; nagyjából azonban igazad van.

SZÓKRATÉSZ: Tehát, barátom, nincs olyan foglalkozás az államban, amelyre kizárólag csak nők volnának alkalmasak, mert nők, vagy csak férfiak, mert férfiak, hanem a természetes alkalmasság egyformán osztódott szét mindkét nemben, és a nő - természete szerint - űzheti mindama szakmát, amit a férfi, csak a nő minden téren gyöngébb.

GLAUKÓN: Nagyon is így van.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát minden munkát a férfinak osztunk, a nőnek semmit?

GLAUKÓN: Hogyisne!

SZÓKRATÉSZ: Úgy vélem, azt méltán állíthatjuk, hogy természete szerint az egyik nő kiváló orvostehetség, a másik nem; ez meg zenei tehetség, a másik botfülű.

GLAUKÓN: Miért ne?

SZÓKRATÉSZ: És ezáltal alkalmas az egyik a tornára és a harcra, míg a másik nem harcias és nem szereti a tornát.

GLAUKÓN: Gondolom, hogy így van.

SZÓKRATÉSZ: Ez szereti a bölcsességet, az gyűlöli; ez bátor, az félénk.

GLAUKÓN: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor akad őrnek termett nő is! Avagy a férfiak közül is nem a bátrakat szemeltük ki őröknek?

GLAUKÓN: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát férfi és nő természete az állam őrzésére egyaránt alkalmas, csak a nő gyengébb, a férfi erősebb.

GLAUKÓN: Úgy látszik.


A férfiak és a nők egyforma alkalmazásának előnyei

VI. SZÓKRATÉSZ: Tehát ilyen nőket kell kiszemelnünk az ilyen férfiak mellé, együtt lakásra és együtt őrködésre, ha alkalmasak és ha természetük rokon a férfiakéval.

GLAUKÓN: Nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Nemde az azonos természetűeket azonos szakmára kell rendelnünk?

GLAUKÓN: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Kerülővel ismét rábukkantunk előbbi tételünkre, és egyetértünk, hogy a női őröket nem természetük ellenére kényszerítjük zenére és tornára.

GLAUKÓN: Semmiképp.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem volt képtelenség vagy vágyálom az általunk hozott törvény, hiszen összhangban van a természettel; szerintem inkább az természetellenes, ami manapság ennek ellenére megy végbe.

GLAUKÓN: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: Nemde azt kutattuk: mindez lehetséges-e, és a legjobb-e.

GLAUKÓN: Azt.

SZÓKRATÉSZ: Abban már egyetértettünk, hogy lehetséges?

GLAUKÓN: Egyetértettünk.

SZÓKRATÉSZ: Most abban kell egységre jutnunk, vajon a legjobb-e?

GLAUKÓN: Világos.

SZÓKRATÉSZ: Most a nők őrökké nevelése szempontjából vizsgáljuk meg: vajon másképp kell nevelnünk a nőket, másképp a férfiakat, noha különben egyező a természetük?

GLAUKÓN: Miért másképp?

SZÓKRATÉSZ: És mi a véleményed a következőkről?

GLAUKÓN: Mikről?

SZÓKRATÉSZ: Arról, hogy az egyik embert értékesebbnek becsülöd, a másikat silányabbnak, vagy szerinted mind egyforma?

GLAUKÓN: Semmiképp.

SZÓKRATÉSZ: És mit gondolsz, az általunk alapított államban, az előbb vázolt neveléssel, őreink különb emberekké lesznek, mint a cipészneveléssel a cipészek?

GLAUKÓN: Nevetséges kérdés!

SZÓKRATÉSZ: Értem. És a többi polgár között is ők a legkülönbek?

GLAUKÓN: Sokkal különbek.

SZÓKRATÉSZ: No és a nők között nem az őrök lesznek a legkülönbek?

GLAUKÓN: Messze a legkülönbek.

SZÓKRATÉSZ: És van-e nagyobb haszna az államnak, mint ha a lehető legkülönb nőket és férfiakat neveli?

GLAUKÓN: Nincs.

SZÓKRATÉSZ: Ez pedig csak az általunk felvázolt zenével és tornával érhető el?

GLAUKÓN: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát ez a mi államtörvényünk nemcsak lehetséges, de a legjobb is.

GLAUKÓN: A legjobb.

SZÓKRATÉSZ: Nos, csak bújjanak ki köntösükből a női őrök, hiszen köntös helyett felöltik majd az erényt, és csak vegyenek részt harcban és más állami őrszolgálatban, más dolguk ne is legyen; mindebből azonban övék legyen a könnyebb rész, ne a férfiaké, hisz ők a gyöngébb nemhez tartoznak. És ha valamelyik férfi mulat a nők csupaszságán, mikor a legnemesebb célból gyakorlatoznak, csipkelődéseivel "nevetséges bölcsességének" éretlen gyümölcsét[196] aratja, hiszen - úgy tetszik - azt sem tudja, min nevet és mit csinál; pedig a legszebb közmondás a következő: ami hasznos, szép is; ami káros, az csúf.

GLAUKÓN: Mindenképpen így van.

VII. SZÓKRATÉSZ: Ez volt hát az első hullám, amin, a női törvényről szólván sikerült átevickélnünk, nem is merített alá egészen az a tételünk, hogy a férfi és a női őröknek minden munkát együtt kell csinálniuk, sőt valahogy épp maga ez a tétel igazolta, hogy ez lehetséges, sőt hasznos is.

GLAUKÓN: Nem is volt kis hullám, amin átevickéltél!

Fordította: Jánosy István

________________________________________________

Platón: Az állam
(Gondolat, Budapest, 1988.) 185-189. és 190-192. o.

 

XENOPHÓN A HÁZTARTÁSRÓL

"... Amit pedig mellesleg kérdezesz tőlem, Sokrates, (arra az a válaszom, hogy) csakugyan nem igen tartózkodom otthon; hiszen - tette hozzá - feleségem egymagában is ellát mindent a házamban". "Azonban - mondám én - nagyon szívesen tudakolnám meg tőled, Ischomachos, azt is, vajon te magad oktattad-e ki feleségedet, hogy olyan legyen, aminőnek lennie kell, vagy akkor, amikor átvetted apjától és anyjától, már kellően ismerte-e teendőit, melyek őhozzá tartoznak?" "De ugyan, kedves Sokrates - mondá ő - mit is tudhatott volna akkor, amikor elvettem? Hiszen amikor házamba jött, nem is volt még 15 éves; azelőtt pedig szigorú felügyelet alatt élt, csakhogy mentől kevesebbet lásson, mentől kevesebbet halljon és mentől kevesebbet kérdezzen. Ne gondold, hogy már az is elég volt, hogy idejöttekor tudta, miképen kell elbánni a gyapjúval, miképpen kell belőle ruhát készíteni s miképpen kell a fonással járó teendőket felosztani a szolgáló leányok közt? Ami a mértékletességet illeti, Sokrates - tevé hozzá - mely úgy tetszik nekem, mind a férfiak, mind az asszonyok nevelésének egyik legfontosabb része, rendkívül jól nevelve jött hozzám..." "Az istenek szerelmére, Ischomachos, beszéld el hát - így szóltam - mi volt az, amire őt először megtanítottad; mert nagyobb örömöt fogok érezni, ha meghallom tőled ezt az elbeszélést, mint ha a legszebb testgyakorlati vagy lovasjátékot beszélnéd el nekem." "Legyen hát, Sokrates" - válaszolt Ischomachos. "Mikor már olyan kezes volt és annyira megszelídült, hogy lehetett vele beszélgetni, ilyenforma kérdést intéztem hozzá: 'Mondd meg nekem, feleségem, gondolkoztál-e valaha arról, hogy milyen szándékkal vettelek én el és milyen célból adtak hozzám szüleid?... Jelenleg ez a mi közös háztartásunk: én mindent, amim van, közös birtoknak nyilvánítok s te is mindent a közös célra tettél le, amit magaddal hoztál. S most már nem azt kell nézni, hogy mennyiség dolgában melyik hozott össze többet, hanem azt kell jól megjegyeznünk, hogy amelyik közülünk a jobb élettárs, annak a hozománya lesz többet érő'. Erre feleségem azt felelte nekem, óh Sokrates: 'Vajon miben lehetnék neked - mondá - segítségedre? Mit is tehetnék én? Hiszen minden a te kezedben van; anyám is azt mondta, hogy az én dolgom a józanság és szerénység'. 'Bizony isten, feleség - mondám - apám is ugyanezt mondta nekem. De épen a józan embereknek, úgy a férfinak, mint a nőnek a feladata úgy cselekedni, hogy ami van, lehető legjobb állapotba jusson s hogy a vagyon - tisztességes és becsületes úton - lehetőleg gyarapodjék is'. 'S mit gondolsz - mondá az asszony - mi az, amivel én a házadat gyarapíthatnám?' 'Istenemre - mondám - nem éppen kicsinylendő dolog, ha ugyan a méhrajt vezető anyakirályné hivatását csekély fontosságúnak nem tartjuk. Nézetem szerint az istenek nagyon okosan kapcsolták egy kötelékbe azt, amit férfi- és nőnemnek nevezünk, és pedig avégből, hogy egyik a másiknak a lehető legnagyobb hasznára lehessen. Először is gyermeknemzés okából egyesül egymással egy-egy pár, hogy az élő lények fajai ki ne vesszenek; azután meg, ami az embereket illeti, az ily egyesülésből az a haszon is ered, hogy öreg korukban van, aki gondjukat viseli. Mert hiszen világos, hogy az emberek életmódja nem olyan, mint a vadállatoké; nem a szabad ég alatt tanyáznak, hanem házakra szorulnak. Már most azoknak az embereknek, akik akarnak valamit házukba hordani, szükségük van olyanokra is, kik a szabad ég alatt végbemenő munkát elvégzik. Az ugarolás, vetés, plántálás, legeltetés mind ilyen szabad ég alatt végbemenő munkák, melyek megadják azt, ami szükséges. Ha már most mindezt tető alá hozták, szükség van olyanra, aki megőrzi, úgyszintén olyanra, aki elvégzi a vele járó házi munkát. Hajlékra van szükség az újonnan született gyermek ápolásánál is; hajlékra akkor is, amikor a termésből eledelt készítenek; úgyszintén, mikor a gyapjút ruhának dolgozzák fel. S mivel mindkettőben, a házon belüli és a házon kivüli dolgokban munkára és gondoskodásra van szükség, úgy hiszem, helyesen alkotta meg az isten a nőnek a természetét a házon belül való munkára és foglalkozásokra, a férfiét pedig a házon kívüli munkákra és foglalkozásokra. A férfi testét és lelkét olyanná tette, hogy jobban tűri a hideget és meleget, a gyaloglást és a hadviselést s ezért a külső dolgokat bízta reá; viszont, mivel a nőnek a teste természettől fogva kevésbbé képes az ilyenek elviselésére, az isten, úgy látszik nekem, a ház belsejét bízta reá. S miután azt is tudta az isten, hogy a nőbe oltotta és a nőre bízta az újonnan született gyermekek ápolásának gondját, ezért az újszülött csecsemők iránt való nagyobb szeretetet is osztott ki a nőnek, mint a férfinak. S miután továbbá az isten a nőre bízta azt is, hogy őrízze meg, amit a házba hoztak, ezért (tudva, hogy a félénk lelkület épen javára van az őrizetnek), a félelem nagyobbik részét a nőnek s nem a férfinak osztotta ki; s mivel azt is jól tudta az isten, hogy a házon kívül munkálkodónak kell a védelmet elvállalnia támadások ellen, ezért a férfinak osztotta ki a bátorságnak nagyobbik részét. Minthogy pedig mindkét félnek tiszte adni és venni, mindkettőjök közt egyenlő mértékben osztotta meg az emlékezetet és a figyelmet; olyannyira, hogy nem lehetne megkülönböztetni, melyik fél kapott belőle többet, a férfi vagy a nő? Ugyancsak egyenlően adta meg mindkettőjüknek a szükségesekben való mértékletességet s megengedte, hogy aki ezen erényben előljár, akár férfi, akár nő, az kapja meg a belőle eredő jónak a nagyobbik részét is. S mivelhogy mindkét félnek a természete minden dologra nézve egyenlően jól nincsen megalkotva, azért egymásra jobban is szorulnak s az a házaspár használ egymásnak legtöbbet, amelyiknek egyik része kipótolni képes azt, ami a másikban hiányzik. Mindezt tudva, arra kell törekednünk, feleségem, hogy amit az isten mindegyikünkre bízott, azt mint kötelességünket lehető legjobban elvégezzük. A törvény is mellettünk szól, amikor a férfit és nőt egybekapcsolta. S valamint az isten őket gyermekeik közös szülőivé tette, úgy a törvény a ház közös részeseinek nyilvánította. S ugyancsak a törvény mondja helyesnek mindazt, amire az isten mindkét félt alkalmasabbá tette. A nőnek szebb otthon maradni, mint künn időzni; a férfinak nem illik a házban maradni, hanem neki kell a külső dolgokat ellátnia. Ha pedig valaki az isten rendelése ellen cselekszik, bizonyára nem kerüli el e rendbontásával az istenek figyelmét, sőt bűnhődnie kell, mert a maga dolgait elhanyagolja, vagy azt végzi, ami a nő dolga. Úgy látszik nekem, hogy a méhek királynéja is az istentől rendelt ilyennemű teendőket végez'. 'S vajon minők a méhkirálynő teendői - mondá ő - s mennyiben hasonlítanak azokhoz, amelyeket nekem kell végeznem?' 'Ő az - mondám én - aki a kasban maradva, nem engedi, hogy a méhek restek legyenek; aki azokat a méheket, melyeknek künn van dolguk, munkára kiküldi; ő az, aki mindazt, amit a méhek egyenként behordanak, tudja, átveszi és megőrzi mindaddig, amíg használatba kell venni. S amikor azután a használat ideje megjön, mindegyiknek kiosztja a magáét. Odabenn ő szokott ügyelni a sejtek összerakására, hogy szépen és gyorsan építsék meg őket. Ő gondoskodik róla, hogy a megszületett magzat felneveltessék; és ha fel vannak nevelve és tudnak már dolgozni a fiatalok, kitelepíti őket az utódok közül választott vezérükkel egyetemben'. 'Tehát nekem is ezeket kell majd tennem?' mondá a nő. 'Csakugyan neked is kell majd - mondám én - otthon maradnod és a háznépből azokat, kiknek kifelé van dolguk, kiküldened; azokra pedig, akiknek a házban kell munkát végezniök, magadnak ügyelned. Amit behordanak, át kell venned s amit belőle fel kell használni, ki kell osztanod; aminek pedig fölöslegül kell maradnia, azt előrelátással el kell tenned, hogy az egész évre való tartalék egy hó alatt el ne fogyjon. És ha gyapjút hoznak a házba, neked kell gondoskodnod, hogy ruhát kapjanak belőle azok, akiknek szükségök van rá. És ha gabonaneműt hoznak; a te gondod ügyelni, hogy ehetővé tétessék. Mindazonáltal a téged megillető teendők közt lesz egy - tettem hozzá - mely talán kevésbbé kellemesnek fog feltűnni; az, hogy ha cselédeid közül valamelyik megbetegszik, neked kell gondoskodnod, hogy ápolásban részesüljön'. 'Sőt, bizony isten - mondá feleségem - nagyon szivesen teszem, feltéve, hogy azok, kiket ápoltam, hálásak lesznek érte és jobban fognak hozzám ragaszkodni, mint annak előtte'. Én pedig - mondá Ischomachos - csodálkozva hallottam válaszát s azt mondottam: 'Ugyebár, édes feleségem, a méhek is a kasban levő királynőnek hasonló gondoskodása folytán annyira ragaszkodnak hozzá, hogy amikor a királyné távozik, a méhek közül egyetlenegy sem akar visszamaradni, hanem valamennyien követik őt?' S az asszony azt felelte nekem erre: 'Valóban csodálnám, ha az anyakirályné szerepe nem téged illetne inkább, mint engem. Mert hiszen az én őrködésem és elosztó szerepem a házban, úgy gondolom, tisztára nevetséges volna, ha te nem gondoskodnál arról, hogy kívülről hozzanak is valamit a házba'. 'De viszont - mondám én - épp oly nevetségesnek tűnnék fel az én bevitelem, ha nem volna, aki a behordott javakat megőrizné. Vagy nem tudod talán, hogy azok, kik a közmondás szerint lyukas hordóba töltik a vizet, mily szánalomra méltók, mert hiszen nyilván egészen hiába fáradoznak?' 'Bizony isten - mondá az asszony - csakugyan szerencsétlenek, ha ilyent tesznek'. 'Lesznek azonban neked - mondám én - más különleges teendőid, melyekben kedvedet fogod lelni: így, mikor fonásban járatlan cselédet fogadsz és őt a munkában kioktatod, úgy hogy ezután még egyszer annyit fog érni; vagy amikor a gazdaságban és kiszolgálásban járatlan cselédet értelmes, megbízható, ügyes és ennélfogva nagyon értékes cseléddé neveled ki, vagy amikor a józan és házadnak sok hasznot hajtó cselédeidet módodban van minden jóval ellátni, ellenben megbüntetni azt, aki haszontalannak látszik; de a legkedvesebb dolog az lesz, ha nálamnál is jobban látszol, ha engem is szolgáddá teszel, ha nem kell attól tartanod, hogy korod haladtával kevesebb tiszteletnek örvendesz a házban, hanem ha biztos lehetsz afelől, hogy amennyivel jobb élettársam vagy nekem és mennyivel jobb házőrzője vagy gyermekeidnek, annyival tiszteltebb léssz a házban életkorod öregbedésével is."

(...)

"És mi volt az eredmény, Ischomachos?" - mondám én. "Vajon feleséged csakugyan hallgatni látszott arra, amire te oly buzgón oktattad?" "Hogyne?! Meg is igérte, hogy gondja lesz rá, sőt látni lehetett rajta, mennyire megörült, hogy tanácstalan helyzetéből megtalálta a kivezető utat; fel is kért mindjárt, hogy csak gyorsan rendezzek el mindent, úgy ahogyan mondottam." "És hát hogyan rendezted be neki a házat, Ischomachos?" "Mit tehettem volna egyebet, mint hogy legelőször is a háznak a terjedelmét mutattam meg neki? Cifraság és dísz úgy sincsen rajta, Sokrates! A helyiségek abból a czélból épültek, hogy lehető legalkalmasabb módon fogadják be azokat a tárgyakat, melyek majdan ide fognak kerülni; szinte maguktól kinálkoznak minden egyes tárgy alkalmas elhelyezésére. A belső szoba - mely biztos helyen fekszik - a legbecsesebb szőnyegek és eszközök befogadására való; a ház száraz helyiségei a gabonaféléknek valók; a hűvös helyiségekben bort kell tartani; a világos helyiségek azoknak a munkáknak és eszközöknek czéljaira szolgálnak, amelyeknek világosság kell. Megmutattam neki továbbá az emberek tartózkodására szolgáló, díszesebb termeket, melyek nyáron hűvösek, télen melegek. S megmutattam neki, hogy az egész ház dél felé fekszik, úgy hogy télen a nap melege éri, nyáron pedig jó árnyékot kap... S miután mindezeken végigmentünk, csoportonként külön választottunk minden ingóságot. Azon kezdtük, hogy egybegyűjtöttünk mindent, ami áldozati célokra szolgál. Azután külön raktuk az ünnepekre való női díszruhákat, úgyszinte az ünnepi és a hadi czélokra szolgáló férfiruhát; külön helyeztük az ágyneműt a női lakosztályba és külön a férfilakosztályba, külön a női és külön a férficipőket. Külön raktuk a fegyvereket is, külön a fonásra, külön a gabonaőrlésre, külön a főzésre szolgáló eszközöket; külön tettük a fürdőkészülékeket, külön a kenyérsütésre való tárgyakat, külön az asztalneműt. Mindezeket elkülönítettük aszerint, amint állandó használatban vannak vagy vendégség céljára valók. Külön raktuk továbbá mindazt, amit egy hó leforgása alatt használunk fel, s megint külön tettük, aminek egy egész évig kell eltartania; így aztán kevésbé kerüli ki figyelmünket, mikor van fogyatékán az élelmiszer. És miután csoportonként külön választottuk egész ingóságunkat, minden egyes dolgot a megfelelő helyére vittünk. Mikor ez megvolt, mindazokat a tárgyakat, melyeket a cselédség nap-nap után használ, tehát az őrléshez, főzéshez és fonáshoz való eszközöket és más efféléket megmutattuk azoknak, kik használatba veszik; megmondtuk, hová kell tenniök s azután átadtuk azzal, hogy tartsák jó karban; amiket pedig ünnepnapokra, vendégségre vagy csak nagyobb időközökben használunk, a gazdasszonynak adtuk át, s miután megmutattuk a tárgyak helyét s mindent elészámláltunk és jegyzékbe vettünk, megmondtuk neki, hogy egyenként adja ki a tárgyakat annak, akinek szüksége van rájok s tartsa észbe, kinek mit adott s ha a tárgyat visszakapja, tegye ismét oda, ahonnan vette. Gazdasszonynak kellő megfontolás után azt fogadtuk el, akit ételben, borban, alvásban és nemi életben legmértékletesebbnek tartottunk s akinek ezenfelül a legjobb emlékező tehetsége van s aki vigyáz, hogy hazugságával neheztelésünket magára ne vonja és arra is néz, hogy kedvünkbe járva becsülésünket kiérdemelje. Megtanítottuk, hogy rokonszenves érzelmekkel fogadja örömünket, melynek őt is részesévé tettük s amikor valami baj ért, őt is bevontuk; ráneveltük arra, hogy vágyva vágyjék házunk javát a maga részéről is gyarapítani, amennyiben őt mindenbe beavattuk és jómódunkból neki is juttatunk valamit. Felköltöttük benne az igazságérzetet, amennyiben nagyobb tiszteletet tanúsítottunk a becsületes embernek, mint a becstelen emberek iránt s bebizonyítottuk neki, hogy a becsületesek gazdagabb és nemesebb életet élnek a becsteleneknél. Erre a polcra helyeztük őt. De mindezeken felül megmondtam feleségemnek, hogy hiába minden, ha ő maga nem ügyel fel, hogy meg is maradjon mindennek a megállapított rendje. Figyelmeztettem arra, hogy a jól rendezett államokban sem érik be a polgárok az írásba foglalt szép törvényekkel, hanem törvényőröket is választanak, akik felügyelnek s azt, aki a törvény szerint cselekszik, megdícsérik, a törvény ellen cselekvő embert pedig megbüntetik. Mondtam feleségemnek, hogy magát is tekintse a házban a törvény őrének; vizsgálja meg, amikor jónak látja, a berendezés álladékát, mint ahogy az őrparancsnok megvizsgálja az őrszemeket; bírálja meg, vajon minden rendben van-e, mint ahogy a tanács a lovakat és a lovagokat megbírálja; s hatásköréhez képest, mint valami királyné, dícsérje és becsülje meg az érdemes embert s korholja és büntesse meg azt, aki erre rászolgál. Továbbá megmagyaráztam neki, hogy nincsen joga neheztelni, ha a vagyonkezelésben nagyobb terhet rovok ő reá, mint a cselédekre, mert hiszen a cselédeknek épen csak annyi közük van urok vagyonához, hogy szabad gondozniok és őrizniök, de élvezni belőle csak annak szabad, akinek megengedi a gazdája; míg a gazda tetszése szerint felhasználhatja akár az egészet. Kimutattam, hogy akinek legtöbb haszna van a vagyon épségben maradásából és legtöbb kára a vagyon pusztulásából, annak a kötelességéhez tartozik egyszersmind a felügyelet legnagyobb részét magára vállalni." "S mikor a feleséged, Ischomachos - mondám én - mindezeket hallotta, miképpen fogadta szavad?" "Miképen? Azt mondta nekem, Sokrates, hogy én őt nagyon rosszul ismerem, ha azt hiszem, hogy terhet raktam rá akkor, amikor vagyonunk gondozására megtanítottam..."

________________________________________________

Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története
(Hornyánszky Viktor, Budapest, 1922.) 103-110. o.

 

STRABÓN: GEÓGRAPHIKA

Harmadik könyv

IV.

A nők (t. i. az ibérek) művelik a földet, s ha szülésre kerül a sor, a férfiakat fektetik le maguk helyett s kiszolgálják őket; ha munka közben történik a szülés, gyakran ők maguk mossák meg és pólyálják be (a csecsemőt) valami pataknál. Poseidónios említi, hogy Liguriában egyik barátja, a massaliai Kharmoléon beszélte el neki, hogy egyszer vegyest fogadott fel ásásra férfiakat és nőket, s amikor az egyik asszonyra rájött a vajúdás, egy kissé eltávolodott a munkahelyétől, a szülés után pedig ismét visszatért munkahelyére, hogy el ne veszítse a napszámot, mikor pedig ő észrevette, hogy a nőnek nehezére esik a munka, előbb ugyan nem tudta az okát, de később megtudva, megadta neki a napszámot s elbocsátotta, az asszony pedig gyermekét kivitte egy forráshoz, megmosta és bepólyálta abba, ami éppen nála volt, s épségben hazavitte.

Fordította: Földy József

________________________________________________

Strabón: Geógraphika
(Gondolat, Budapest, 1977.) 192-193., 314-315., 537-538. o.

 

CARUS A NŐI MUNKÁRÓL

Ötödik könyv

(...) Összefűzött köntös hamarabb volt, szőtt ruha később.
Ez csak a vassal jött, mert vas kellett a szövéshez,
Mert nem tudtak volna egyébképpen sima orsót,
S lábítót készíteni és hars hangu vetélőt.
S férfiakat hamarabb vitt rá a fonásra a hajlam,
Mint nőket, mert minden mesterségre a nőknél
Sokkal rátermettebbek s ügyesebbek azoknál.
Később ezt a szemükre vetette a földmüvelő nép,
Igy hát átengedték női kezeknek e dolgot,
Ők meg a durvább munkákat látták el ezentúl,
Tagjaikat, kezüket kérgessé téve aközben. (...)

Fordította: Tóth Béla

________________________________________________

Titus Lucretius Carus: A természetről
(Kossuth, Budapest, 1997.) 17., 139-140., 176. o.

 

CHRÉTIEN DE TROYES: YVAIN VAGY AZ OROSZLÁNOS LOVAG

(1170 körül)

A szövőlányok panasza

Mindig csak szőjük a selymet,
De ettől nem lesz új ruhánk,
Mindig szegénység vár reánk,
És csak éhség, és szomjúság;
S hogy jobb ételt lásson szánk,
Sose lesz annyi fizetségünk.
S a kenyerünkre hiába nézünk,
Reggel kevés lesz, este kevesebb;
Mert munkánkból nem futja többre,
Csak kevéske élelemre,
Mit negyed frankért mérnek,
És nem kerül húsra belőle,
S nem jut selyemszövetre.
Mert annak, ki egy hét alatt
Húsz sou-t keres, bánata van csak,
S gondolják meg mindannyian,
Van közöttünk bizony olyan,
Ki 20 sou-t se keres meg,
Belőle gazdagszik a herceg.
S mi nagy nyomorban vagyunk,
De gazdagodik bérünkből
Az, akinek dolgozunk.
Éjszakánként is virrasztunk,
Nappal is neki fáradunk,
S fenyegetnek szüntelenül,
Hogy megütnek, ha pihenünk,
Így még pihenni sem merünk.

Fordította: Kéri Katalin

________________________________________________

Le grief des femmes I. - anthologie de textes féministes du moyen âge a 1848
(Ed.: Hier & Demain, Paris, 1978.) 11-12. o.

 

FRANCISCA, KÖZÉPKORI SEBÉSZNŐ ENGEDÉLYE

(1321)

Károly, calabriai herceg oklevele, melyben engedélyezte a salernói
Matteo de Romano feleségének, Franciscának, hogy sebészorvosként működjön

"...Így hát Francisca... ezennel személyesen bizonyságát adta a királyi kancelláriában, hogy a lényeges dolgokat illetően (...) a sebészet gyakorlásához elegendő tudással rendelkezőnek tekintendő. (...) Miután most... világosan kitűnt, hogy nevezett Francisca hűséges alattvalónk, hív nemzetségből származik, és chirurgusai levizsgáztatván szintén úgy találták, hogy laikus létére a seborvoslás művészetében elegendő ismerettel rendelkezik, jóllehet asszonyi személyeknek nem illendő férfiak összejövetelein részt venniük, nehogy túllépjék a hitvesi erkölcs határait, és elsőként vegyék magukra a tiltott kilengések vétkét. Mivel azonban a törvény kimondja, hogy a gyógyítás művészetének gyakorlása megengedett, és végezetül magunk is meggondoltuk, hogy női betegségek kezelésére, az erkölcsök megóvása érdekében, alkalmasabbak az asszonyok a férfiaknál, a magunk részéről megadjuk számára az engedélyt a gyógyítás mesterségének gyakorlására."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 28. o.

 

ANGLIAI RENDELET A NŐK MUNKAVÉGZÉSÉRŐL

(1363)

"A királynak és tanácsának az a szándéka, hogy az asszonyok, vagyis a serfőzőnők, pékek, gyapjúkártolók- és fonónők, valamint gyapjú-, len- és selyemszövőnők, tilolónők és mindenfajta más mesterséget űzők továbbra is szabadon dolgozhatnak, amint azelőtt tették."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 24. o.

 

FITZHERBERT EGY ANGOL GAZDASSZONY TEENDŐIRŐL

"... a gabonarostálás, malátakészítés, mosás és csavarás, szénavágás, aratás, s ha a szükség úgy hozza magával, segítsenek férjüknek megrakni trágyával a ganajos szekeret, szántani, szénát, gabonát rakodni, és így tovább... gyalog vagy szekéren vigyenek a piacra eladni vajat, sajtot, tejet, tojást, csirkét, kappant, tyúkot, malacot, libát és gabonaféléket... vezessenek férjük számára hű számadást minden kiadásáról és bevételéről."

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 161. o.

 

AZ "ANGLIA TÜKÖRE" (SPECULUM BRITANNIAE)
A NŐI MUNKÁRÓL

(1593)

"... az asszony kétszer vagy háromszor hetente Londonba visz eladásra tejet, vajat, sajtot, almát, körtét, gyümölcsöt, tyúkot, csirkét, tojást, sonkát és ezerféle, háztartáshoz szükséges holmit, amit csak egy ügyes háziasszony ki tud találni, hogy néhány pennyhez jusson."

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 79. o.

 

LADY HOBY, ANGOL NEMESASSZONY NAPI MUNKÁI

(1599-1605)

"Csöndes imádság után bekötöztem egy ember lábát, utánanéztem a házban a szükséges dolgoknak, azután ebédig dolgoztam.

Nekifogtam a lepárlásnak; agua vitaet pároltam. Reggeli után gyapjúfestéssel foglalatoskodtam... Fonalat szőttem... Az olajkészítés körül serénykedtem... Vásároltam egy kis rokkát és hozzávaló orsót. Ebéd után gyapjút mértem majdnem egészen estig. - viaszgyertyákkal bajlódtam. - majdnem egész délután a gyertyaöntés körül foglalatoskodtam. ...a méhek és a méz után néztem. Mr. Hobyval bejártuk a várost, hogy kikeressük a legjobb helyeket, ahol béreseknek való házakat lehetne építeni. Egy kis testmozgás céljából tekéztem. Meglátogatott egy nőrokonom, aki eleinte kissé terhemre volt, pedig hát, ha megmondom, hálával kellene az embernek fogadnia a rámért kereszteket. Vacsora után hosszasan elbeszélgettem Mr. Hobyval a gazdaság és a háztartás dolgairól."

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 86. o.

 

BEBEL A NŐI MUNKÁRÓL

A nő és a szabad pályák

A nőknek szellemi téren is fel kell venniük a versenyt a férfival; nem szabad megvárniuk, amíg a férfinak kedve támad fejleszteni a nő agyfunkcióit és megnyitni előtte az utat. E mozgalom teljes erővel beindult. A nők már sok akadályt elhárítottak és kiléptek a szellemi küzdőtérre - néhány országban különösen nagy eredménnyel. Az a mozgalom, amely a nők egyetemi és főiskolai felvételéért és a felsőfokú tanulmányoknak megfelelő pályákra való bocsátásáért egyre erősebben folyik, viszonyaink természeténél fogva a polgári nők körére korlátozódik. A proletárnők ebben közvetlenül nem érdekeltek, mert ezek a tanulmányok és az általuk elérhető pályák egyelőre zárva vannak előttük. E mozgalom sikere mégis mindenkinek érdeke. - Először is elvi követelésről van szó, amely általában vonatkozik arra, hogy a nő milyen helyzetet foglal el a férfival szemben, másodszor azt kell bizonyítani, hogy mire képesek a nők már most, amikor fejlődésük szempontjából egészben véve roppant kedvezőtlen a helyzetük. Továbbá vannak bizonyos női érdekek, például az, hogy betegség esetén, ha szükségesnek tartják, női orvosokkal kezeltessék magukat, akik kevésbé feszélyezik őket, mint a férfiak. A nők nagy része számára a női orvos jótétemény, mert az a körülmény, hogy betegség esetén, és különféle, a nemi funkcióval összefüggő testi zavarok esetén, férfihoz kell fordulniuk, sok nőt visszatart attól, hogy a kellő időben vagy egyáltalán orvosi segítséget vegyen igénybe. Ebből aztán sok kellemetlenség és baj származik, nemcsak a nőre, hanem a férfira nézve is. Alig van orvos, aki ne panaszkodhatna a nőknek eme úgyszólván bűnös tartózkodása, betegségük gyakori elhallgatása miatt. Ez érthető is. Épp ezért oktalan dolog, hogy a férfiak, köztük orvosok, nem akarják belátni, mennyire indokolt és szükséges már csak azért is, hogy a nők előtt is szabaddá tegyék az orvosi tanulmányokat.

A női orvos nem új jelenség. A legtöbb régi népnél, például a régi germánoknál is, a gyógyítás női hivatás volt. A IX. és X. században az arab birodalomban nagynevű orvosnők és sebésznők működtek, különösen az arab (mór) uralom alatt álló Spanyolországban, ahol a cordobai egyetemen tanultak. A mór befolyásnak volt köszönhető az is, hogy itáliai egyetemeken is tanulhattak nők, nevezetesen Bolognában és Palermóban. Amikor később megszűnt Itáliában a "pogány" befolyás, betiltották ezeket a tanulmányokat. (...)


A nő és a szabad pályák

(...) Angliában,[197] valamint az Egyesült Államokban és Franciaországban egy idő óta nőket is alkalmaznak iparfelügyelőnek, s erre annál is inkább szükség volt, mert a munkásnők száma, mint kimutattuk, évről évre nő, s egyre több az olyan üzem, ahol kizárólag vagy túlnyomórészt nőket foglalkoztatnak. Ezért a fent említett példát több német állam is követte. Baden, Bajorország, Hessen, a szász királyság, Weimar, Württemberg stb. az iparfelügyelők mellett női segéderőket alkalmaztak, s ezek közül néhányan máris nagy megbecsülést szereztek tevékenységükkel. A poroszországi iparfelügyeletnek Berlinben három, Düsseldorfban, Breslauban, Wiesbadenben pedig egy-egy női tisztviselő áll a rendelkezésére. E tény azt bizonyítja, hogy Poroszország ebben a tekintetben is messze elmarad más országok mögött. Hiszen egyetlen női segéderő sincs olyan kerületekben, mint Potsdam (itt a munkásnők száma 32.229), Odera-Frankfurt (31.971 munkásnő) és Liegnitz (31.798) stb., pedig okvetlenül szükség volna rájuk. Ezen a téren is kitűnik, hogy a munkásnők sokkal több bizalommal vannak nőkhöz, a női felügyelők sok mindenről tájékozva vannak, ami férfikollégáiknak nem jut tudomására. Az intézmény fogyatékossága egyelőre még az, hogy e női tisztviselőknek nem mindenütt van meg a munkájukhoz szükséges önállóságuk, a fizetésük is kevés. A legtöbb kormány csak tapogatózva és félénken alkalmazta az új intézményt.[198]

Németországban a nőknek közszolgálatba lépésével kapcsolatban különösen erős a bizalmatlanság és a kenyéririgység, mert évente olyan sok szolgálaton kivüli katonatiszt vagy kiszolgált altiszt pályázik állami és községi állásokra, hogy másféle munkaerő számára alig van elhelyezkedési lehetőség. De ha mégis alkalmaznak nőket, akkor is jóval alacsonyabb bérért, s ezért a féltékeny férfiak eleve csekélyebb értékűnek, vagy bérletörőknek tekintik őket.

A nő sokoldalúságáról különösen az 1893-as chicagói világkiállítás tanúskodott. A női iparművészeti kiállítás pompás pavilonját női építészek tervezték; a kiállított tárgyak, amelyeket kizárólag nők készítettek, művészi kivitelükkel, ötletességükkel általános sikert arattak. A nők már a találmányok területén is jelentékeny eredményekre hivatkozhatnak, s bizonyos, hogy a jövőben még többre lesznek képesek. Egy amerikai szaklap felsorolta a nőktől származó találmányokat, amelyek közt ilyenek szerepelnek: tökéletesített fonógép, rotációs szövőszék (rotary loom), amelynek háromszor akkora a teljesítőképessége, mint a közönséges gépé; láncelevátor, csavargőzösökhöz való forgattyú, mentőkészülék tűzvész esetére, gyapjúmérleg, mely egyike az eddig feltalált legérzékenyebb gépeknek, és amely felbecsülhetetlen érték a gyapjúipar számára, hordozható víztartály tűzoltáshoz, olyan eljárás, amellyel a gőzgépek fa és szén helyett petróleummal fűthetők, javított szikrafogó mozdonyokhoz, vasúti jelzőkészülék útkeresztezésekhez; tűz nélküli vagonfűtési rendszer, olajozó nemez (lubricating felt) a súrlódás csökkentésére (vasútnál), írógépfajta, tengerészeti jelzőrakéta, tenger alatti teleszkóp, magasvasutakra felszerelhető hangtompító készülék, füstemésztő, papírzacskó-hajtogató gép stb. Különösen varrógépeken hajtottak végre a nők sok tökéletesítést, például alkalmassá tették vitorlák és vastag posztók varrására, feltaláltak egy befűzőkészüléket, egy bőrvarró gépet stb. Az utóbbi találmány olyan nő nevéhez fűződik, akinek New Yorkban évek óta szíjgyártó műhelye van. A tenger alatti teleszkóp, melyet Mather asszony talált fel és leánya tökéletesített, igen nagyfontosságú találmány, mert lehetővé teszi a legnagyobb hajók gerincének vizsgálatát is, anélkül, hogy a hajót szárazdokkba kellene vontatni. Segítségével a hajó fedélzetéről meg lehet vizsgálni elsüllyedt hajóroncsokat, meg lehet látni hajózási akadályokat, torpedókat stb.

Rendkívül bonyolult szerkezetével és zseniális konstrukciójával Amerikában és Európában egyaránt feltűnést keltett egy papírzacskó-készítő gép. Sok férfi, köztük számos kitűnő mechanikus, mindeddig sikertelenül törekedett ilyen gép előállítására. Feltalálója - Miss Maggie Knight - azóta még egy gépet konstruált a papírzacskók hajtogatására, amely harminc személy munkáját végzi el; a gépet maga a tervező állította fel Amherstban (Massachusetts állam).

Fordította: Nyilas Vera

________________________________________________

Bebel, August: A nő és a szocializmus
(Kossuth, Budapest, 1976.) 206., 213-214. o.

 

CHARLOTTE PERKINS GILMAN A NŐI MUNKÁRÓL

(1898)

"(...) A gépek, melyek a nők otthon végzett legtöbb munkáját magukhoz ragadták, egy időre megfosztották a nőket a gazdasági tényezők fontosságától; de a nő csakhamar felocsudott és követte a tőle elragadott rokkát és szövőszéket új helyére, a gyárba. Ma alig létezik már ipar, amelyben a nők nem dolgoznak a férfiak mellett. Amerika területén millió meg millió nő az ingyen végzett házi munkán kívül kenyérkereseti munkát is végez."

Fordította: Schwimmer Rózsa

________________________________________________

Gilman, Charlotte Perkins: A nő gazdasági helyzete
(Budapest, 1906.) 127. o.

 

ELLEN KEY A NŐI MUNKAVÉGZÉSRŐL

(1900)

A feministák a női munkát illetően az individualizmus elavult álláspontját képviselik. Nem érdekli őket a szociális szolidaritási érzés, amely pedig az új idők jelszava. Szerencse, hogy a nővédelmi törvényhozás nem a feministáktól függ! Ezt a törvényhozást a munkásmozgalom fogja végül is megvalósítani.

A normális munkanapért küzdő mozgalom legelőször a gyermekek és a serdülők munkáját tartotta szem előtt. "A gyári munkának a nők és a tőlük született gyermekek egészségére gyakorolt hatása vezetett oda, hogy először Angliában, majd más európai országokban is kezdték belátni, hogy a nők számára is be kell vezetni a normális munkaidőt. A követelés régebben is, ma is háromszoros: maximális munkaidő meghatározása a nő számára; a nők éjszakai munkájának a korlátozása vagy még inkább megszüntetése, néha a bányákban és más, az egészségre ártalmas munkahelyeken való munkájuk korlátozása; végül a gyermekágyas nők védelme."

Minden amellett szól, hogy a nők maximális munkaideje még inkább 8 órás legyen, mint a férfiaké. A nő számára a nyolcórás munkanap nemcsak azt a lehetőséget jelenti, hogy megóvja egészségét, és idejét nemes szórakozásokkal töltse. A férjes nő számára ez a munkaidő elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy otthonában rendet és kényelmet teremtsen, gyermekeit ápolhassa és bizonyos mértékig nevelhesse is. A nőre nehezedik a háztartási munka is. Az éjszakai munka és a bányában végzett munka veszélyei mind egészségi, mind erkölcsi szempontból annyira nyilvánvalóak, hogy nincs is szükség egyéb érvre a nővédelmi törvényhozás mellett.

A szocialisták és a feministák egyaránt felvetik, hogy a nővédelmi törvény még több nőt fog munkanélkülivé tenni, ezek pedig többnyire kénytelenek lesznek a prostitúció karjaiba menekülni, hogy fenntarthassák magukat. Akik így érvelnek, elfelejtik azt, hogy mindez az alacsonyabb munkabérek következménye. Az alacsonyabb bérek viszont a női munkaerő bőséges kínálatából következnek! Éppen ezért a jelenlegi viszonyok között nem a nővédelmi törvények ellen kell harcolni, mert ezek végső fokon jobb munkafeltételekhez fognak vezetni!

Ha a nőket megakadályozzuk abban - mondják mások -, hogy a gyárakban dolgozhassanak, vissza kell térni a háziiparhoz. Ha az ilyen munkához megfelelő feltételeket teremtünk, jó megoldás arra, hogy a férjes asszony kenyérkereső munkáját otthonába helyezzük át.

Ha a nővédelmi törvényekkel megakadályozzuk a nőket abban, hogy dolgozzanak - hangzik továbbá -, nem tudják ellátni gyermekeiket, mert azok mennek helyettük a gyárba. Ebben az utóbbi esetben rendkívül egyszerű a segítség: teljesen meg kell tiltani a 15 éven aluli gyermekek foglalkoztatását! Ha a nővédelmi törvényekkel megakadályozzuk a nőket abban, hogy valamilyen foglalkozási ág valamennyi követelménynek eleget tehessenek, akkor - vetik ellen mások - ennek az lesz a következménye, hogy "nem a nőket védjük meg a foglalkozásukban, hanem a foglalkozást védjük meg a nőktől". Ezen már nehezebb segíteni, de bizonyára nem lehetetlen, ha annak az erőnek, amelyet most a nő "szabad" munkajogainak a propagálására fordítunk, csak tizedrészét arra használjuk fel, hogy a nőket kiképezzük olyan munkaterületek ellátására, amelyekre alkalmasak. De ha nem így történik is, a nővédelmi törvényhozás magával hozza saját korrektúráját.

A csalhatatlan eszköz, amellyel megakadályozható, hogy a nők munkanélkülivé váljanak, a nővédelmi törvények következtében, a munkásmozgalmi programok ama követelésében rejlik, amely szerint jogot kell adni a munkához a munkanélkülieknek, és minden munkáért bizonyos minimális bért kell fizetni. Ez, valamint a normális munkanap, az éjszakai és a vasárnapi pihenőidő, továbbá a baleseti és az öregségi biztosítás a nők és a férfiak számára egyaránt, a munkáskérdés végleges megoldásának útja. Mindaddig, amíg ezek meg nem valósulnak, a férfiakra és a nőkre egyaránt érvényes Ruskinnak a modern indusztrializmusról mondott ítélete, amely szerint ez az indusztrializmus megöli az emberben azt, ami benne valóban emberi.

"A munkásosztályhoz tartozó nőknek azonban a férfiakhoz hasonlóan továbbra is el kell szenvedniük azokat a szenvedéseket, el kell viselniük azokat a veszélyeket, alá kell vetniük magukat annak a kényszernek, amelyet a szolidaritás hoz magával a nagy harcban. A nők és a férfiak csak így emelkedhetnek fel egyrészt saját összefogásuk által, másrészt annak a mindinkább elismert alapelvnek a kiterjesztése útján, hogy a társadalomnak törvényhozási úton kell meghatároznia tagjainak munkakörülményeit; ez utóbbinak az a célja, hogy az emberhez méltó munka- és életkörülmények révén egészségesebb, erősebb és szebb nemzedék jöhessen a világra."

"A szervezetlen, középszerű és ezért rosszul fizetett női munka csökkenti a férfiak munkabérét és munkaalkalmait; a gyári munka alkalmatlanná teszi a nőt arra, hogy háztartást vezessen, alkalmatlanná teszi anyai kötelességeinek teljesítésére. A gyári zajban, hőségben és hajszoltságban felőrlődnek a nő idegei és velük együtt finomabb érzései is. A nő nemcsak kezét veszíti el a családi élet számára, hanem szívét is. Mivel így a nők nem alkalmasak a házasságra, a férfiak nehezebben házasodhatnak. A nőtlen élet pedig megnöveli halandóságukat. Az alacsony munkabérek - vagy a munkanélküliség időszakai - rossz lakást és ruházkodást, rossz táplálkozást engednek csak. A kizsákmányolt és tönkretett nő nem képes arra, hogy jót készítsen abból a csekélységből, amit férje esetleg keres. Mindebből pedig iszákosság és betegség fakad. Mindezen és más okok, az elmondottakkal együtt, elkorcsosítják a gyári vidékek népességét, a svájci köztársaságban nem kevésbé, mint az abszolutista Oroszországban!"

"Az természetesen valószínű, hogy a munkavállalás korlátozása bizonyos esetekben nagyon érzékenyen érintheti mind az egyedülálló nőt, mind pedig a családot. Kezdetben még a gyermekmunka korlátozása is kellemetlen lehet. Mindez azonban csak átmeneti baj, amelynek orvosságát meg lehet találni, mihelyt világosan látjuk, hogy merre tart az egész társadalom. Ez a haladás rendszerint cikkcakk vonalban megy végbe. Azt, hogy a szabadság időleges korlátozása elősegíti-e a haladást vagy sem, az dönti el, hogy tekintetünket az egyénekről vagy kis csoportokról a nagy egészre fordítjuk - a nagy egész nyer-e ezáltal, hogy a jövőben emelkedni fog-e ennek az átmeneti szabadságkorlátozásnak a hatására mindenkinek a szabadsága és boldogsága!"

A gyermeknek joga van arra, hogy ne kelljen szenvednie szülei hibái és tévedései miatt. Az, hogy a házasságban fellepő egyenetlenségek alkalmával hogyan kerüli el ezt a szenvedést, az egyének magánügye. A házasságkötés módjával, a házasságkötési életkorral és motívumokkal kapcsolatos szokások megváltozása lesz a gyermekek számára a legbiztosabb védelem. Ha majd a nő komolyabban fogja fel saját magának, mint nemi lénynek a feladatait, bűncselekménynek tekinti majd azt is, ha saját akaratából teszi tönkre magát azzal, hogy túlhajtottan tanul vagy sportol, dohányzik vagy más izgatószereket élvez, éjszakázik vagy túlságosan sokat dolgozik, és esetleg más helyrehozhatatlan dolgot követ el, vét a természet szándékai ellen, amely egyszer azután véglegesen elveszti iránta a türelmét!

"Meg kell követelnünk, hogy a társadalmi törvények megakadályozzák azt, hogy a védtelen nők akaratlanul vétkezhessenek saját női természetük ellen. Ez a nők felszabadításának nagy munkája, amely mellett viszonylag minden más jelentéktelen!"

(...)

Mindaz, amit a jótékonykodás végez azért, hogy jóvátegye a nagyipar bomlasztó folyamata által okozott károkat, nagyjából és egészéből elfecsérelt erő. A bölcsődék, az óvodák, a gyermekétkeztetések, a gyermekkórházak, a szünidei telepek minden szép törekvésükkel csak századrészét tudják pótolni annak az életerőnek, amelyet a nők házon kívül végzett munkája közvetve vagy közvetlenül elrabol az új nemzedéktől.

Vannak ugyan, akik azt várják, hogy az otthoni életet kollektív gyermekgondozási, étkeztetési és egyéb intézmények fogják felváltani. Én magam is azt hiszem, hogy amiként a sörfőzés, a kenyérsütés, az állatvágás vagy a ruhavarrás mindinkább elkerül otthonról, sok olyan tevékenység, amely ma még jobbára házimunka - mint pl. a főzés, mosás, ruhajavítás, takarítás stb. -, a villamosság és a gépek segítségével végül szintén kollektív munkává válik. "Remélem viszont, hogy az embernek az egyéniesedésre való hajlama győzedelmeskedni fog a személytelen, egyforma tömeghatásra való törekvésen mindazokon a területeken, amelyek mélyebben érintik a legbensőbb életviszonyokat; hogy a gazdag családi életet továbbra is az életöröm és a személyes fejlődés alapfeltételének fogják tekinteni. Még ha meg is szabadulnak a mai háztartás barbár csökevényeitől - a bevásárlókosártól, a konyhai tűzhelytől, a súrolókefétől -, és mindenütt az elektromosság fogja a meleget és a fényt szolgáltatni, mégis kénytelenek lesznek bizonyos mennyiségű olyan munkát elvégezni, amelyet a legtökéletesebb készülékek és kooperációs módszerek ellenére sem lehet nélkülözni, ha nem akarjuk, hogy az otthon kaszárnyává változzék. Mivel valószínűleg hamarosan megszűnik a háztartási alkalmazott tartásának a szokása is - mert ilyet valószínűleg nem lehet majd kapni -, minden nő kénytelen lesz háztartási munkát végezni..."

Végül számításba kell vennünk azt a nemzetgazdasági veszteséget is, amely azért következik be, mert a nők 5-10 éves kiképzés után a házasságuk miatt megszakítják munkájukat vagy tanulmányaikat. Így kénytelenek vagyunk belátni, hogy a modern női munka olyan következményekkel jár, amelyekkel hamarosan szembe kell néznünk! A nő, a gyermekek, a férfiak és a termelés szempontjából egyaránt tisztába kell jönnünk azzal, hogy a társadalom vagy megváltoztatja a nő munkafeltételeit, vagy pedig az otthoni élet fokozódó felbomlását kell megérnie; a társadalomnak vagy meg kell változtatnia mindenkinek a munkafeltételeit és életfeltételeit, vagy pedig bekövetkezik az emberi nem degenerálódása!

Minden emberbaráti érzés - és ez egyetlen korban sem volt nagyobb, mint ma - csupán illatos tömjénfüst egy szennycsatorna torkolatánál. A füstáldozat az arra járók számára elviselhetőbbé teszi a levegőt, de a szennycsatorna fertőző anyagait nem akadályozza meg abban, hogy hatásukat kifejtsék.

Végül is az önzés, az önfenntartási ösztön talán rákényszeríti a társadalom vezetőit, hogy cselekvéseiket szociális szempontok irányítsák, és belátják, hogy az igazságosság nem abban áll, hogyha a nő olyan feltételek között dolgozhat, amely őt és egész nemzedékét testileg tönkreteszi, hanem abban, hogy egyebekben megvan a lehetősége arra, hogy éljen a választási szabadságával, és megtanuljon jól élni vele. Az igazságosság abban rejlik, hogy megvédelmezünk számtalan olyan nőt, akik nem tudják magukat megvédeni a kapitalizmus visszaéléseivel szemben.

A nő csak az egész társadalom átalakításával összefüggésben érheti el jogainak teljességét anélkül, hogy ezzel másoknak a jogait sértené. Évszázadunk, amely a nő számára új munkaterületeket nyitott meg, nagyon meg is nehezítette életét azáltal, hogy belekényszerítette a konkurrenciaharcba. Mint hitves, mint házasságban vagy házasságon kívül élő anya, vagy mint elvált asszony - esetleg mint özvegy - a nő gyakran nemcsak saját terhét viseli, hanem a családfönntartás terheit is. A nőnek esetleg beteg vagy iszákos férjére, gyermekeire, testvéreire vagy öreg szüleire is dolgoznia kell. Az ilyen nő - akár szellemi, akár kézi munkával keresi is kenyerét - részben létfenntartásáért, részben az otthoni elintéznivalókkal gyötri magát. A férj bizonyos mértékig kipihenten megy el hazulról dolgozni; a feleség gyakran már fáradtan indul el, és talán csak azért jön haza, hogy otthon még éjjel is dolgozzék. Napnál is világosabb, hogy így elveszíti mind testi épségét, mind lelki egyensúlyát, pedig ezekre gyermekeinek is szükségük lenne. Megdöbbentő, hogy ennek ellenére mégis milyen sok dolgozó nőnek van ereje ahhoz, hogy olvasással és gondolkodással segítse elő szellemi felszabadulását. Ezek a nők hamarosan belátják, hogy a foglalkozás gyakran nem azonos a felszabadulással, hanem a legjobb esetben is csak eszköze lehet annak.

A feministák is kifogásolják, hogy a női munkát nagyon rosszul fizetik. Azt azonban nem látják be, hogy ők maguk is hozzájárultak ehhez a bajhoz, amikor a nőket arra vették rá, hogy minden elképzelhető munkaterületre igyekezzenek bejutni; végső soron viszont ennek a következménye az alacsony munkabér. A normális munkabérekre pedig nagyobb szükség van, mint arra, hogy a nők számára új munkaterületeket nyissunk meg. Csak ezáltal kerülhetjük el, hogy életerejük tönkremenjen, hogy idő előtt elveszítsék fiatalkori üdeségüket és bájukat, emberi, női és anyai fejlődésük és boldogulásuk lehetőségeit!

A fejlődés olyan új társadalom felé mutat, amelyben mindenkinek dolgoznia kell, egyben mindenki talál munkát, ahol megerőltetés nélkül, egészséges körülmények között és megfelelő bérért dolgozhat. Ebben a társadalomban a hajadon vagy a férjezett nő nem fogja kenyérkereső munkában elvesztegetni azokat az erőit, amelyekre az anyaságban van szüksége. Ha pedig anya lesz, a legtöbb esetben örömmel üdvözli majd a lehetőséget, amelyet a társadalom nyújt számára: azt, hogy mint anya és mint nevelő dolgozzék a társadalomért.

Mi még nagyon távol vagyunk ettől a társadalomtól. De most is minden szociális intézkedést abból a szempontból kell vizsgálni, hogy eltávolít vagy közelebb visz-e az új társadalomhoz, és mennyiben felel meg annak az eszmének, hogy a termelés van az emberért, nem pedig - mint most - az ember a termelésért; a munka van a szabadságért, nem pedig a szabadság a munkáért!

"A Missbrauchte Frauenkraft (A meggyalázott női erő) című munkám... tézise a következő volt: kulturális terveinkben abból kell kiindulnunk, hogy az anyaság lényeges tényezője a női természetnek, és a társadalom számára értéket jelent az a mód, ahogyan a nő ezt a hivatását betölti. Ezért meg kell változtatnunk azokat a viszonyokat, amelyek a nőt mindinkább megfosztják az anyai boldogságtól, a gyermeket pedig az anyai gondoskodástól."

"Én a nő igazi szabadságát akarom, vagyis azt, hogy a nő követhesse a saját természetét, akár kivételes nő, akár egyszerű asszony..." Egyetlen egyedülálló nőt sem kívánok megakadályozni abban, hogy szabadon járja a maga útját. "Azt akarom - a nő, a gyermek és a társadalom érdekében -, hogy a nők és a férfiak komolyan gondolják végig a dolgok jelenlegi állását, és lássák be, hogy hamarosan két dolog között kell választaniuk: vagy úgy kell átalakítani a mostani társadalom gondolkodásmódját és munkamódszerét, hogy a nők legnagyobb részét vissza lehessen adni az anyaságnak, vagy pedig felbomlanak az otthonok, és közintézmények lépnek a helyükbe. Harmadik eset nincs."

Fordította: Szilágyi Pál

________________________________________________

Ellen Key: A gyermek évszázada
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.) 51-57. o.

 


 

SZABADIDŐ


HOMÉROSZ: ODÜSSZEIA

Odüsszeusz megérkezik a Phaiákokhoz

Megfürdöttek, a fényes olajjal megkenekedtek,
és a folyó partján lakomához láttak utána;
nap sugarán hagyták száradni a tiszta ruhákat.
Élvezvén az ebédet a szolgálók s a királylány,
fátylukat eldobták s labdával játszva mulattak:
hókaru Nauszikaá vezetett, táncolva daloltak.
Mint nyilas Artemisz úrnő jár a hegyek meredélyén,
járja a hosszugerincű Téügetoszt s Erümanthoszt,
hol vadkanra, szökő szarvasra vadászik örömmel,
s véle a pajzsos Zeusz lánysarjai, völgybeli nimfák
játszadozón járnak, s Létó örvend a szivében:
mert mindannyi közül feje, homloka úgy kimagaslik,
s könnyen ráismerni, pedig gyönyörű valamennyi:
szolgálói között így tűnt ki a szép hajadonlány.

Fordította: Devecseri Gábor

________________________________________________

Homérosz: Odüsszeia
(Magyar Helikon, Budapest, 1974.) 528-529. o.

 

A RÓMAI "SPORTLADY"

Tyrusi[199] sportköpenyük ki ne ismerné, meg a vívónők
kenetét? Edző-cölöpük sebeit ki ne látta
volna? Kivájja sürűn dárdázva, ijesztgeti pajzzsal
ezt, az ütést gyakorolva, a hős matróna. Ki méltóbb,
hogy fellépjen, Flóra,[200] nagy ünnepeden, ha ugyan nincs
vágya nagyobb, s nem kész igazán a porondra kiállni?
Hol lehet egy sisakos némberben női erény még?
Megveti már a nemét, s csak a harcot imádja. De férfi
mégsem lenne, hiszen sokkal kicsinyebb a mi kéjünk.
Mekkora választék, ha az asszony elárverez egy s mást!
Ott a sisakforgó, karvédő, kardheveder meg
ballábvédő és - ha egyéb vivásnemet űz - hát,
férje örülj annak, hogy nőd lábvértet is árul!
Ők-e azok, kiknek patyolatban is izzad a testük,
s kényes bőrük még a selyemrongy is süti szinte?
Nézd, mit a vivásból tud, hogy gyakorolja lihegve,
és a sisakja milyen súllyal görnyeszti! Milyen nagy
s mily vastag háncsból pólyált kötelék ül a térdén!
És hahotázz, gereblyét eldobva ha éjjeliért nyúl!

Fordította: Muraközy Gyula

________________________________________________

A régi Róma napjai - Iuvenalis, 6, 246-264.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 102-103. o.

 

SUETONIUS A RÓMAI SZÓRAKOZÁSOKRÓL

Az isteni Augustus

44. A látványosságok zűrzavaros, laza szabályaiban rendet teremtett; felbőszítette ugyanis az a sérelem, mely Puteoliban egy senatort ért, hogy a színházban, a zsúfolásig megtelt nézőtéren senki sem akart neki helyet adni. Senatusi határozatot hozatott, hogy az első sort minden nyilvános előadáson a senatoroknak kell fenntartani; a szabad és szövetséges nemzetek követeinek pedig megtiltotta, hogy Rómában az orchestrában helyet foglaljanak, mert tudomására jutott, hogy nemegyszer felszabadított rabszolgákat is elküldenek követnek. Elkülönítette továbbá a néptől a katonaságot is. Külön helyet rendelt az alsó néposztályhoz tartozó házasembereknek, külön oszlopba ültette a fiúkat, s közvetlenül melléjük nevelőiket; azt is elrendelte, hogy a nézőtér közepén piszkos ruhában senki se ülhessen. A nőknek még a gladiatori játékokat sem engedte a férfiak között ülve nézni, holott erre azelőtt engedélyt kaphattak; most a nők csak a legfelső sorokból nézhették magukban a játékokat. A színházban csak a Vesta-szüzeknek adott külön helyet, mégpedig szemben a praetor székével. Az atlétaversenyektől távol tartotta az egész női nemet; úgyhogy egyszer a főpapi játékokon a követelt ökölvívópárt a következő nap reggelére halasztotta, és kihirdette:

"Elrendelem: tizenegy óra előtt asszony a színházba lábát be ne tegye!"

Fordította: Kis Ferencné

________________________________________________

Gaius Suetonius Tranquillus: Caesarok élete
(Szépirodalmi, Budapest, 1990.) 76., 84-85., 88-89. o.

 

JEAN BOUCHET A NŐK SZABADIDEJÉRŐL

(16. század)

"Egyesek szokatlannak tartják, hogy valamely hölgy szellemét azzal foglalkoztatja, hogy könyveket talál ki; könnyelmű az ítéletük, mert számot kell vetni azzal, hogy milyen családból származnak ezek a hölgyek, szegények-e vagy gazdagok, hiszen ez nagy különbség. Én akkép vélekedem, hogy az egyszerű származású asszonyokat, akiknek elegendő, ha a háztartásukat ellátják, ne terheljük a művészetekkel, ez ugyanis ellentmondana a józan észnek. De a királyi asszonyok, hercegnők, más olyan hölgyek, akiknek nem kell minden erejüket a háztartásra fordítaniuk, jól teszik, ha elméjüket a művészetnek szentelik, idejüket az erényes tudományoknak áldozzák, nemes dolgokkal foglalatoskodnak, illedelemre és tökéletesedésre törekszenek, és nem táncra, mulatozásra, dínomdánomra pazarolják a napot."(...)

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 36. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE BUSSY RABUTIN GRÓFNAK

(1675)

Azt kérdezi, hol vagyok, hogy szolgál az egészségem, és mivel töltöm az időmet. Nos, Párizsban vagyok, egészségem jó, és apróságokkal töltöm időmet. Ez a stílus azonban túl szűkszavú, hadd bővítek rajta.

(...)

Ami az életemet illeti, arról is tud már mindent. Öt-hat barátnő tölti be, akikkel szivesen vagyok együtt, meg ezerféle kötelesség, amitől nem lehet szabadulni, és ez nem kis dolog; a legjobban mégis az bánt, hogy bár az ember nem csinál semmit, a napok egyre telnek-múlnak, és nyomorú életünk ezekből a napokból áll, és megöregszünk és meghalunk. Ezt igen-igen helytelennek találom. Túl rövidnek találom az életet: alig maradt mögöttünk a fiatalság, máris benne vagyunk az öregkorban. Azt szeretném, ha száz évünk biztos volna, és a többi bizonytalan. Nem szeretné maga is ezt? De hát mit tehetünk? Unokahúgom igazat fog adni nekem, aszerint, hogy boldog vagy boldogtalan lesz a házassága. Majd beszámol nekünk, vagy nem számol be. Akárhogy legyen is, az bizonyos, hogy nincs az az öröm, boldogság és gyönyörűség, amit ne kívánnék neki ehhez a nagy változáshoz. Néha beszélgetünk erről apáca unokahúgommal;[201] nagyon kellemes teremtésnek tartom, és a szellemessége hihetetlenül emlékeztet magára. Szerintem ez a legnagyobb elismerés, amit csak mondhatok.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 247-248. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 1.

(1675)

A vénasszonyok nyara még tart, és a sétáim igen hosszúra nyúlnak: mivel egy nagy karosszékkel nem tudnék mit kezdeni, fáradt testemet a fasorokat róva pihentetem. Az egész napot kint töltöm egy inassal, és csak akkor jövök vissza, amikor már egészen beesteledik, s a tűz és a mécsek barátságossá teszik szobámat. Félek az alkonyattól, ha nincs kivel csevegnem, és jobban megvagyok az erdőben, mint a szobámban egyes-egyedül: erre mondják, hogy beugrik a vizbe, mert nem akar megázni; és könyebben elviselem a magányt, mint a karosszék unalmát. A harmattól ne féljen, kicsikém, egy csepp sincs ezekben a régi fasorokban, fedett folyosók ezek; csak a szakadó esőtől féljen, mert az hazaver, és semmi olyat nem tudok csinálni, ami ne ártana a szemem világának. Épp azért megyek ki a harmatba, mint maga mondja, hogy kíméljem a szemem; a legkevésbé se aggódjék az egészségem miatt, jobb nem is lehetne.

Köszönöm, hogy kedvét leli Josephusban:[202] nincs ennél szebb história, igaz? Rippert-rel elküldöm magának az Erkölcsi tanulmányok[203] harmadik részét, szerintem remek: maga persze azt fogja mondani, hogy ez a második rész, de a másodiknak A fejedelem neveltetéséről-t tartják, s így ez a harmadik. Van egy értekezés Az önismeretről, ami nagyon fog tetszeni magának; és van egy arról: Hogyan fordíthatjuk hasznunkra a rossz prédikációkat, aminek bizonyára örült volna Mindenszentek napján. Nagyon igaza van, kicsikém, hogy nem akarja elfelejteni az olaszt: szégyen is volna; én ugyanúgy teszek, mint maga, mindig olvasok olaszul egy keveset.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 277-278. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 2.

(1676)

Versailles-ban mégis vidoran folyik az élet; minden napra jut valami mulatság, színielőadás, muzsika, vacsora a vízen. Mindennap kártyáznak a király lakosztályában, ott van a királyné, az összes hölgy és az udvar összes tagja; most a reversi a divat. A király Montespannéval játszik együtt, a királyné Soubise-néval, ő veszi át a lapokat, amikor őfelsége imádkozik; két garast kap százból; és velük tart még Créquy úr és neje, Dangeau és bankárai, Langlée és társai, s nap nap után két-háromezer arany cserél gazdát.

Montespanné barátnője[204] hallatlanul megszilárdította helyzetét; soha ennyi kegy nem sugárzott rá; így forog a világ. A mi kis barátnőnk, a kis Coulanges-né, mégse buzgólkodik jobban.

Nevers-né[205] ragyogóan szép, és rengeteg hódolója van, de ezért nem haragszanak rá. Thianges[206] kisasszony alaposan megnőtt; most már minden tekintetben nagylány.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 308-309. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 3.

(1690)

Ami mármost a maga olvasmányait illeti: túl sokat kell beszélnie és töprengenie, semhogy maradna ideje az olvasásra. Mi itt nyugodtabban élünk, s ezt hasznunkra is fordítjuk. Olyasmiket is újraolvasok a fiammal, amiket Párizsban csak átfutottam: most egész újnak tetszik mind. Újra elolvassuk, ha a temérdek könyv közt a kezünkbe kerülnek, még a gyászbeszédeket, is, sorra vettük például Bossuet, Fléchier abbé, Mascaron és Bourdaloue urak szép megemlékezéseit: újra elsirattuk Turenne urat, Montausier urat, Condé urat, a boldogult Madame-ot és az angol királynét; megcsodáljuk a Cromwell-portrét: csupa remekműve ez az ékesszólásnak, mely elbűvöli szellemünket. Nem szabad azt mondani: "Ó, régi dolgok!", nem régiek, isteniek. Pauline-t is bevonnánk az olvasásba, bizonyára örülne; de mindez csak Les Rochers-ban helyénvaló. Nem is tudom, milyen könyvet ajánljak most Pauline-nak. Davila szép olaszul, olvastuk; Guicciardini[207] nagyon hosszú; a Medici-anekdotákat[208] melyek az előbbi rövidebb formája, meglehetősen élveztem, de nem olaszul vannak; Bentivogliót[209] meg se merem említeni. Maradjon csak meg a költészetnél; én nem szeretem a prózát, kislányom; ott van Tasso, az Aminta,[210] a Pastor fido,[211] a Filli in Sciro;[212] Ariostót már nem merem ajánlani, mert vannak benne kényesebb helyek; aztán meg olvasson történelmi munkákat: jó lenne, ha rákapna ezekre, mert remek ellenszerei a tétlenségnek; különben is félő, hogy ha mellőzi az ilyen könyveket, már nem is lesz mit olvasnia. Kezdje a Nagy Theodosius életé-n,[213] és írja meg nekem, hogy tetszett. Lám, gyermekem, ismét összehordok hetet-havat: vannak napok, amiket a csevegésnek szentel az ember, persze csak úgy, hogy a komoly dolgokat ne érje sérelem; erre mindig ügyelni kell. Ég áldja, egyetlenem, sok boldogságot kívánok magának erre az évre.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 448-449. o.

 


 

DIVAT


RUHAVISELET


ARISZTOPHANÉSZ: LYSISTRATE

Kalonike:

Ugyan mi telnék asszonytól okos
Avagy dicső, ki felvirágozottan
Bársonyban, és kifestve üldögél
Kimber-szoknyásan, a lábán czipő?

Fordította: Arany János

________________________________________________

Arisztophanész: Nőuralom
(Magyar Helikon, Budapest, 1957.)

 

PLAUTUS A NŐI RUHÁKRÓL

EPIDICUS (szolga):
Künn a kapuban várt fiadra...

PERIPHANES (öreg):
No lám, a boszorkányfajzatot!

EPIDICUS:
Cifra ruhában, arany cicomában - ugyan takaros, divatos, csinos!

PERIPHANES:
S mit viselt? Királyka- vagy kolduska-köntöst jelmezül?

EPIDICUS:
Zsákruhát - ily öltözékük ők e néven tisztelik.

PERIPHANES:
Szóval akkor: zsákszabásút?

EPIDICUS:
És mit ámulsz? Hisz nem egy
kész vagyont aggat magára, utcahosszat úgy lohol.
Ám a férfinép adózni, azt meséli, képtelen,
s pelyvaként a nőkre szórni képes, ó, mi pénzeket!
És ezek meg öltözetüknek új nevet adnak untalan:
ritkaszövésű, sűrüszövésű tunica, rojtos keszkenő,
bidres-bodros rokolya, sáfránysárga, rezedaszín szövet,
nyers len és veres vagy lenge kelme, királyi, külhoni,
mézszínű meg mézgaszínű, libavirágszín - mily libák!
S elcsenték az eb nevét is...

PERIPHANES:
Micsoda?!

EPIDICUS:
Hát a csau-szövet...!

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plautus: Epidicus, 221-234.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 145. o.

 

OVIDIUS A "MODERN" SZÉPSÉGIDEÁLRÓL

Hajdan, amíg Tatius Titus[214] országlott, a szabin nők
nem maguk ápolták, ámde az ősi rögöt.
És a pirospozsgás anya fenn a magas padon ülve
fonta hüvelykujjal folyton a nyers fonalat.
És mit a lánya terelt, maga zárta a nyájat akolba,
s ő maga rakta hasáb fákkal a rőzsetüzet.

Ám titeket kényes lánykáknak szült az anyátok:
fedjen aranyszövetű kelme, a vágyatok az,
s jószagu fürtjeitek hogy más-más mód fodoritsák,
s villantson kezetek ritka nagy ékköveket,
s függjön igazgyöngysor, Keleten vett kincs, nyakatokban,
és fületekben iker kő - hogy a súlya teher!
Ámde nem illetlen, ha olyannyira tetszeni vágytok,
mert hisz e században szépek a férfiak is.
Asszonyi csin rendjén csiszolódnak a férjek: alig lel
hitvesük új cicomát, felcicomázni magát.

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Ovidius: De medic. fac. 11-26.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 140. o.

 

STRABÓN: GEÓGRAPHIKA

Harmadik könyv

Barbár jelenségnek tekinthetjük némely asszonyok (t.i. ibérek) divatját is, amelyet Artemidóros említ. Ő ugyanis elmondja, hogy ezek néhol vas nyakkötőket hordanak a fejük fölött visszahajló és homlokuk előtt jól kinyúló horgokkal, e horgokra aztán, ha nekik úgy tetszik, lebocsátják fátyolukat, úgy hogy az kifeszítve árnyékot vet az arcukra, s ezt ők dísznek tartják; másutt féldob alakú főkötőt viselnek, amely körülveszi nyakszirtjüket, s egészen fülcimpájukig fogja fejüket s magasabban és szélességben kissé visszahajlik. Némelyek fejük előrészén annyira kitépik a hajukat, hogy még homlokuk is jobban fénylik, mások egy lábnyi oszlopocskát tesznek a fejükre, s azt hajukkal körülfogják, azután beborítják fekete fátyollal.

Fordította: Földy József

________________________________________________

Strabón: Geógraphika
(Gondolat, Budapest, 1977.) 192-193., 314-315., 537-538. o.

 

SENECA AZ ÉKSZEREKRŐL ÉS RUHÁKRÓL

Látni óriás gyöngyöket, egy-egy fülcimpájukra nem is egyesével vásárolják! De hát az ő fülük már edzett az ilyen terhekhez: összekapcsolnak két gyöngyszemet, s minden pár tetejébe még egy másik párt is illesztenek! Nem elég, hogy a nők tékozlása amúgy is felülmúlja a férfiakét, nekik két-három birtok árát kell a fülükre aggatni!

Látni selyemruhákat, bár kérdés, ruhának nevezhetők-e, ha semmivel sem védik a testet, vagy legalább a szemérmet: bizony, ha felölti valaki és megesküszik, hogy nem meztelen, ugyancsak zavarba jönnénk! S ezeket hatalmas összegekért szerzik be, kereskedőinknek is ismeretlen népektől, hogy matrónáink a hálószobában se mutathassanak többet szeretőiknek, mint a nyilvánosság előtt!

Fordította: Maróti Egon

________________________________________________

A régi Róma napjai - Seneca: De benef. 7, 9, 4-5.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 147. o.

 

APULEIUS A BÁLI ÖLTÖZÉKRŐL

Százszínű finom fátyolból szőtt ruhája hol fényes-fehéren tündökölt, hol rózsás-vörösen lángolt. Már messzi-messziről vakította szememet fekete fényben villódzó éjsötét köpenye, amely testén körös-körül tekergődzött, jobb karja alól a bal vállára kúszott és csomóra kötött, hátravetett csücskéig száz ráncba redőzötten omlott alá, alul a szegélyén pedig rojtjainak csomócskáival együtt hullámosan lengedezett. Beszegett szélén s egész felületén tündöklő csillagokkal volt telehintve, amelyeknek kellős közepén a telihold árasztotta lángoló fényét.

Fordította: Révay József

________________________________________________

A régi Róma napjai - Apuleius: Átváltozások 11, 3, 6-4, 1.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 146. o.

 

NŐI RUHAVISELET A RÉGI RÓMÁBAN A DIGESTA SZERINT

Női ékszer az, amivel a nők ékesítik magukat, mint a fülönfüggők, karkötők, karperecek, gyűrűk - a pecsétgyűrű kivételével -, és mindaz, ami nem szolgál más célra, csak a test ékesítésére. Ezek sorába tartoznak még az arany, a gyöngyök és a drágakövek, mert önmagukban véve semmi más hasznuk nincs.

Női szépségápoló szer az, amivel a nők ápolják magukat. Ide tartoznak a tükör, mosdókészlet, kenetek, tégelyek, s a többi hasonló jellegű tárgy, mint a fürdőkád, pipereládikó.

Női díszholmi a homlokszalag, főkötő, párta, fátyol, az asszonyok körében szokásos ékköves tű, hajhálók, sáfrányköntös. Lehet egy nő ápolt anélkül, hogy fel lenne ékesítve, mint pl. azok, akik a fürdőben megtisztálkodnak, de semmi cicoma nincs rajtuk. S ellenkezőleg: lehet valaki nyomban ébredés után felékesített és mégsem jól ápolt.

Gyöngyszemeket, ha nem különálló darabok, s egyéb drágaköveket, amennyiben hordhatók, ugyancsak az ékszerek körébe kell sorolni. De ha a gyöngysort azért bontják fel, hogy ismét felfűzzék, akkor még a különálló gyöngyszemek is ékszernek minősülnek.

Fordította: Maróti Egon

________________________________________________

A régi Róma napjai - Digesta. 34, 25, 10-11.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 139-140. o.

 

MENYASSZONYI ÖV A RÉGI RÓMÁBAN

Övvel kötötték át a menyasszony derekát, s ezt férje a nászágyon bontotta ki. Juh gyapjából készült az öv, annak jeléül, hogy az asszony úgy van férjével összekötve-összekapcsolva, mint ahogyan az egymással összecsomózott gyapjúszálak is egybefonódnak. Az övet Hercules csomójával bogozzák meg, melyet a férj csomóz ki, annak az óhajának szent nyilvánításaként, hogy ő is olyan gazdag gyerekáldásban részesüljön, mint Hercules, aki hetven gyermeket hagyott hátra.

Fordította: Boronkai Iván

________________________________________________

A régi Róma napjai - Festus: De sign. verb., s. v. cingillum.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 96. o.

 

THANGMAR LEÍRÁSA THEOPHANU HERCEGNŐ RUHÁJÁRÓL

(10. század)

(Thangmar leírása II. Ottó feleségének,
a bizánci Theophanu hercegnőnek ruhájáról)

"Mivel sok felesleges és túl pompás asszonyi ékességet elsőként hoztam magammal Görögországból, ami ott szokásos, de Németországban és Franciaországban mindeddig ismeretlen volt, és nagyobb mértékben vettem magam körül velük, mintsem az az emberi természetnek megfelelne. Káros szokásommal más asszonyokat is elcsábítottam, és bűnösökké tettem, mert maguk is ilyesmire áhítoztak."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 18-19. o.

 

HARTMAN VON ANE A DIVATRÓL

(1200. körül)

"Fehér selyeminget (t. i. kapott az Erec című mű szereplője, Eneite Ginevra királynőjétől), föléje zöld bársonyból való ruhát, francia divat szerint sem túl bőre, sem túl szűkre szabva, arasznyi széles szegéllyel, kétoldalt hosszú aranyzsinórozással. Derekát ír bőröv fogta körül. Mellén tenyérnyi melltűt viselt, rubinkővel. Pompás, sigelatonból készült köpenyében hermelinből volt a bélés, és cobolyprém szegélyezte. Haját kereszt alakban pánttal fogta össze."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 21. o.

 

NÜRNBERGI RENDELET

(13-14. század fordulója)

"Ne hordjon se férfi, se asszony semmiféle díszítést, se karkötőt, se gombot a ruhája ujján, csak a könyökéig, és aki ezt megszegi, azon a napon fizessen 1 fontnyi fillért."

Fordította: Vizkelety András

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 22. o.

 

IV. HENRIK ANGOL KIRÁLY RENDELETE

(1403)

"Ha valamelyik földesúr felesége nem nemesi rangú, nem viselhet hermelin szőrmét, sem barna vagy szürke mókusprémet. Ez alól csak London, Warwick és más szabad városok polgármestereinek asszonyai képeznek kivételt, valamint a királynő kíséretének tagjai és a hercegnők, királyi hercegnők vagy a grófnők első udvarhölgyei."

Fordította: Havas Lujza

________________________________________________

Harksen, Sibylle: A nő a középkorban
(Corvina, Budapest, 1976.) 22. o.

 

CATERINA STROZZI KELENGYÉJE -
MARCO PARENTE NAPLÓJA ALAPJÁN

(15. század)

"Egy hosszú felsőruha bő fehér damaszt ujjal, nyestprémmel szegélyezve; egy felsőruha bő, rendkívül fehér selyemujjal, hímezve, nyestprémmel szegélyezve; egy fehér posztó felsőruha szűk zöld bársonyujjal; egy sötétkék ruha zöld bársonyujjal; egy sötétkék ruha alessandriai bársonyujjal; tizenhat rőf luccai vörös posztó; tizenhét hímzett ing; tíz keszkenő; harminc zsebkendő; harminc gyerekzsebkendő; egy rőf fehér damaszt; két nagykendő; egy medence és egy ruhásszekrény (microba?) szélrózsával és a Strozziak meg a magam címerével; egy imakönyv; egy nagy korall-lánc; két kis kés ezüst tokban; egy ezüsttel kivert szürke öv; hat selyemsipka; három tűtok."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 21. o.

 

ALESSANDRO PICCOLOMINI A DIVATRÓL

(16. század)

"A fiatal hölgyek óvakodjanak attól, hogy túl sok szín legyen a ruhájukban, legkivált pedig olyan színeket ne használjanak egymás mellett, amelyek nem illenek össze, például zöldet és sárgát, vöröset és világoskéket, meg a zászlókban megtalálható különféle színösszeállításokat; ezek a színösszeállítások ugyanis egyáltalán nem finomak."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 31. o.

 

MENYASSZONYI RUHA ANGLIÁBAN

(17. század)

"A menyasszony rőt gyapjúposztóból készült köpenyt, aranyos fejéket, finom háziszőttes szoknyát viselt, sajátságos módon fésült és befont aranyszőke haja a hátára omlott alá. Két kedves fiúcska fogta közre, s kísérte a templomba: selyem ruhaujjaikat széles csipke s rozmaring díszítette. Előtte szép aranyozott ezüst menyasszonyi kelyhet vittek, benne egy jókora, szépen bearanyozott rozmaringszál, teleaggatva mindenféle színű selyemszalagokkal, nyomában zenészek, majd leányok csapata haladt: egyesek hatalmas lakodalmi tortákat, mások csinosan bearanyozott búzakoszorúkat vittek;"

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazások a régi Angliában
(Gondolat, Budapest 1964.) 152. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 3.

(1676)

Szombaton Versailles-ban voltam Villars-ékkal: íme, hogy folyik ott az élet.

(...)

Montespanné Bourbonról beszélt, és kérte, meséljem el, hogy milyen Vichy, s használt-e nekem; azt mondta Bourbon neki, ahelyett hogy meggyógyította volna az egyik térdét, megfájdította mind a kettőt. Felettébb soványnak találtam a hátát, ahogy ezt La Mailleraye marsallné mondta; de komolyan, egész lenyűgöző valami az ő szépsége, és a dereka fele olyan vastag sincs már, mint amilyen volt, anélkül, hogy akár az arcbőre, akár a szeme, akár az ajka megsínylette volna a fogyást. Tetőtől talpig francia csipkébe volt öltözve; haja ezer csigában; halántékáról a fürt mélyen lecsüngött az orcájába; fején fekete szalagok, l'Hospital marsallné-féle[215] gyöngyök, csatokkal és gyönyörű drágaköves függőkkel ékítve, három-négy hajtű, de főkötő nem volt rajta, mindent összevetve egy diadalmas szépség, akit bízvást lehet ragyogtatni a nagykövetek előtt. Az volt a panasz ellene, hogy elrejti az ország elől a királyt, s ez a fülébe jutott; visszaadta hát, mint látja, drágám, s el nem hinné, hogy mennyire örül ennek mindenki, és milyen széppé teszi ez az udvart.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 312-313. o.

 

GEORGE SAND VALLOMÁSAI

(19. század)

Anyámon gyönyörűen állott a spanyol viselet. Fekete selyemruha, bokáig érő rojtokkal, fekete krepp mantilla, széles bársonyszegéllyel. Nem hiszem, hogy lett volna valaha finomabb kreolbőrű, bársonyosabb szemű, kisebb lábú, formásabb termetű spanyol nő.

Fordította: Pogány Elza

________________________________________________

George Sand vallomásai
(Hajnal, Budapest, 1937.?) 23. o.

 

HAJVISELET


OVIDIUS A NŐI HAJVISELETRŐL

(i. sz. 1. század)

Hajviselet nem is egy van; ezért ki-ki jól tegye latra,
hogy melyik illik: előbb nézze ki tükre előtt.
Hosszudad archoz a választék, nem a hajtorony illő:
igy fésülte, haránt, Laodamia[216] haját.
Ám kerek orcához jól illik a fej tetejére
feltüzött kicsi konty, mely kitakarja fülét.
Másnak a két vállán repdessen a fürtje; ilyen vagy,
mig lanton követed, Phoebusom, énekedet.
Más meg kösse csak össze; Diána,[217] ruhád felövezve
igy kötöd össze hajad, hajtva riadt vadakat.
Ehhez az illik jól, ha sörénye lazán, lobogón leng;
fonjon más ehelyett hajfonatot, feszeset.
Ezt csinosan cicomázza a Cylléné-beli fésű;[218]
tüzze le hajtűvel kunkori tincseit az.

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Ovidius: A szerelem művészete 3, 135-148.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 142. o.

 

MENYASSZONYI HAJVISELET A RÉGI RÓMÁBAN

A menyasszony hajába úgynevezett "szűz"-lándzsát fontak, mégpedig olyat, amelyik már benne volt egy leterített és halálra sebzett gladiátor testében, annak jeléül, hogy amiként a lándzsát magába zárta a gladiátor teste, olyan szoros legyen a kapocs férj és feleség között is. Az is lehetett a szokás alapja, hogy az asszonyok Iuno Curitis[219] védelme alatt álltak, akit épp azért neveztek így, mert lándzsát hord, ennek pedig curis a szabin neve. Lehetséges továbbá, hogy azt gondolták, így majd vitéz fiakat fognak szülni; de jelképezheti azt is, hogy a házassági jog szerint az asszony alávettetik férje hatalmának, hiszen a lándzsa a legtekintélyesebb fegyver és a fő hatalom jelképe. Ezért is kapják kitüntetésül a bátrak, s ugyanezért "lándzsa alatt" viszik rabszolgapiacra a foglyokat is, akiket a görögök "lándzsával fogottak"-nak vagy "lándzsával szerzettek"-nek neveznek.

Fordította: Boronkai Iván

________________________________________________

A régi Róma napjai - Festus: De sign. verb., s. v. caelibaris hasta.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 97. o.

 

SEBASTIAN BRANDT A HAJÁPOLÁSRÓL

(1494)

"Majomfaggyúval kenegetik magukat, kénnel és gyantával pacsmagolják a hajukat, tojásfehérjét öntenek rá, úgy igazítják formára; aztán kidugják a fejüket az ablakon, hogy a napfény szárítsa meg a hajukat."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 29. o.

 

CASOLA MILÁNÓI PAP NAPLÓBEJEGYZÉSE A HAJVISELETRŐL

(1494)

"Ami pedig a hajviseletüket illeti, olyan mértékben bodorítják a homlokukba lógó fürtjeiket, hogy első látásra inkább férfiaknak, mint nőknek nézné őket az ember."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 33. o.

 

VECELLIO A HAJÁPOLÁSRÓL

(16. század)

"A velencei nők ugyanannyi időt töltenek a háztetőn, mint a hálószobájukban, ha ugyan nem többet; hogy szőke legyen a hajuk, egész nap süttetik a fejüket a nappal. Akkor üldögélnek ott, amikor a legforróbb a nap, egy vessző végére tűzött szivacsot ütögetnek valami vizbe, amit vesznek vagy maguk kotyvasztanak, azzal nedvesítik a hajukat. Ha a hajuk megszáradt a napon, újra meg újra megnedvesítik, ettől olyan szőkék, amilyennek ismerjük őket. A fejükön solana van, olyan kalap, amelyiknek nincsen teteje csak széles szalmakarimája, ez védi meg az arcukat a naptól, és ezen a karimán tudják szépen szétteregetni a hajukat."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 28-29. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 1.

(1671)

Egyik nap meglátogattam Ventadour hercegnét; olyan szép volt, mint egy angyal. Megjelent nála Nevers-né is, de valami egész lehetetlen frizurával: nem túlzok, elhiheti, hisz tudja, mennyire barátja vagyok a divatnak. Martinné[220] úgy össze-vissza nyirbálta, csak úgy szórakozásból, mint valami divatbábot. Alaposan meg volt kurtítva a haja, és csavarópapírral száz csigába göndörítve, ami nyilván kínszenvedéssé tette az egész éjszakáját. Mindettől kicsiny, kerek lett a fej, valóságos káposztafej, oldalt semmi sincs: csupasz és göndör az egész. Szóval soha furább látványt, kislányom: főkötő nem is volt rajta; de ő még hagyján, ő legalább csinos és fiatal; hanem most már az összes nő Saint-Germainben, és La Mothe-né is, mind Martinnével frizíroztatja magát. Olyannyira, hogy a király és a hölgyek majd megszakadnak a nevetéstől: ők még mindig annál a szép frizuránál tartanak, amit Montgobert[221] olyan remekül megcsinál: csak fel kell tűzni a szép fürtöket, és kész; mulatnak rajta, milyen hóbortos túlzásokba fullad ez a divat.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 100. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE GRIGNANNÉNAK 2.

(1671)

Múltkor már beszámoltam magának Nevers-né frizurájáról és arról, milyen túlzásokba vitte Martinné ezt a divatot; van azonban egy mérsékeltebb forma, amely elbűvölt, s amelyet meg kell tanulnia, drágám, hogy most már ne halmozza a fülére azt a temérdek kis csigát, amely egy pillanat alatt szétkócolódik, nem is előnyös, és semmivel se divatosabb mostanság, mint Medici Katalin királynénk[222] frizurája. Tegnap találkoztam Sully hercegnével[223] és Guiche grófnéval:[224] elragadó a fejük, úgyhogy megadtam magam. Az új frizura pontosan az, amit a maga arca kíván; olyan lesz vele, mint egy angyal, és egy szempillantás alatt megvan. Egyvalami aggaszt még csak: az, hogy az ember feje lágya takaratlan marad, s ez árthat a fogaknak. Most pedig Trochanire-ral,[225] aki az imént jött meg Saint-Germainből, megpróbáljuk elmagyarázni magának, miről is van szó. Képzeljen el egy szőke fejet, a töltelékhajtól két-két ujjnyira simán elválasztva: a hajat kétoldalt lépcsősen levágják, és nagy, laza csigákba szedik, amelyek alig egyujjnyival érnek csak lejjebb a fülnél; mindez roppant megkapó és fiatalos, mintha egy-egy dús hajcsokor függne jobbról is, balról is. A hajat nem szabad túl rövidre vágni, mert a göndörítésnél sokat fölvesznek belőle, s az a néhány hölgy, aki nem számolt ezzel, intő például szolgálhat a többieknek. A szalagokat ugyanúgy rendezik el, mint eddig, s a töltelékhaj és a frizura közé egy dús fürt kerül, amely néha lecsüng egészen a nyakba. Nem tudom, elég világos-e ez a magyarázat; majd megfrizíroztatok egy babát, és elküldöm magának; csak attól reszketek, hogy restellni fog ennyi fáradtságot, s felrak egy sárga főkötőt, mint a kényeskedők. Mert az egyszer biztos, hogy a Montgobert-féle frizura immár elviselhetetlen. Épp azért próbáljon megalkudni a restségével és a fogaival; és én hadd reméljem, hogy majd ugyanolyan frizurával látom viszont, amilyet a többi is hord. Mert látom most is, itt áll előttem, s ezt a frizurát egyenest magának találták ki; de milyen nevetséges vele némelyik hölgy, akinek korával vagy szépségével nem fér össze!

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 111. o.

 

LA TROCHE-NÉ LEVELE MADAME SÉVIGNÉNEK

Sévigné asszony ragaszkodott hozzá, hogy ő mutathassa be magának az új frizurát; de aki az egészet tollba mondta neki, az én voltam, kedvesem. Meglátja, elragadó lesz így; egyedül attól félek, hogy nem akarja majd feláldozni a haját. Bátorításul elmondom, hogy a királyné is, s valamennyi lány és asszony, aki csak frizurát hord Saint-Germainben, már mind levágatta, az utolsókat tegnap nyírta meg La Vienne;[226] mert ezt a nagy hóhérmunkát ők ketten végezték el La Borde kisasszonnyal. Crussolné[227] hétfőn már az újmódi frizurával jelent meg Saint-Germainben; ott volt a királyné coucher-ján,[228] és megjegyezte: "Ah, hát felséges asszonyom is átvette a frizuránkat? - A maguk frizuráját, asszonyom? - így a királyné. - Biztosíthatom, hogy eszem ágában sincs átvenni a maguk frizuráját; egyszerűen csak levágattam a hajamat, mert a királynak így jobban tetszik; de ezzel nem vettem át a maguk frizuráját." A királyné válasza és főképp a hangja mindenkit meglepett egy kicsit. De ha megnézi egy kicsit, szívem, kiktől kellett volna átvenni a frizuráját, rájön, hogy Montespannétól, Nevers-nétől és a kis Thianges-tól[229] meg az udvar két-három más csillagától, akik elsőnek vállalták az új divat kockázatait. Maga, ha jól láttam, hússzor is nagyon közel járt hozzá; épp azért, azt hiszem, minden nehézség nélkül meg fogja érteni, amit magyarázunk. Soubise-né,[230] aki aggódik a fogaiért, mert a parasztfrizurák korában egyszer már megjárta, nem vágatja le a haját; La Borde kisasszony olyan frizurát csinált neki, amely oldalt semmivel se hosszabb, mint másoké; csak felül nem divatos, nem lehet látni a hajgyökereket. Egyszóval, drága asszonyom, egyébről se beszélnek most Saint-Germainben; és engem, mivel amúgy sem akarom levágatni a hajam, ez a sok fecsegés halálosan untat.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 112. o.

 

MADAME SÉVIGNÉ LEVELE

Egyébként nem akarjuk rábeszélni, hogy levágassa azt a gyönyörű haját; kinek a kedvéért is tenné, édes Istenem! Az új divat nem lesz hosszú életű; a fogakra is nagyon káros. Elég, ha nagy csigákba rakatja a haját, ahogy már viselte néhányszor; mert az apró csigák, amiket Montgobert gondosan elrendez, immár szörnyen őskorinak hatnak.

Fordította: Somogyi Pál László

________________________________________________

Sévignéné levelei
(Magyar Helikon, Budapest, 1975.) 113. o.

 

SZÉPSÉGÁPOLÁS


PLAUTUS A SZÉPÍTKEZÉSRŐL

ADELPHASIUM (széplány):
Ki hordozni óhajt a vállán sereg bajt,
e kettőt: vitorlást meg egy nőt szerezzen;
egyéb sincs, mi több bajt okoz, mint e kettő,
ha szépítgetésükre szántad fejed tán.
Határt már sosem szabsz e szépítgetésnek,
s maguk sem sokallják, ha szépíted őket.
Mit így elsoroltam, tanyámon tanultam,
e házban, hiszen pirkadattól e percig -
ha egyszer kipirkadt, szemernyit se késünk -,
serényen, te és én, szemernyit sem késvén
mosakszunk, töröljük, súroljuk, simítjuk
magunkat, s a képünk kikenjük-kifenjük.
S mi több még: fejenként e két-két fehérnép,
ki fürdet, ki mosdat, köröttünk sürög csak,
s a forráshabot hordva két férfi fárad.
A nőkkel - no hagyd el! - van ám baj, csak eggyel!
De kettő, tudom jól, fölös szám szerezhet
teendőt, akármily nagy emberseregnek!
Hisz éjtnap mosakszunk mi szűnös-szüntelen,
suroljuk, s kikenjük-kifenjük magunkat.
Egyszóval: semmi mértéket nem ismerünk,
hisz a fürdőzésnek, a kenceficének vége-hossza nincs; s akárhogy
mosdj, ha magad nem kenceficéled: mosdatlannak tetszik a képed!

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Plautus: Poenulus. 210-232.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 140-141. o.

 

OVIDIUS "KOZMETIKAI TANÁCSAI"

Int e tanács: tunyaság fogatok nehogy elfeketítse,
s reggel mossa ki friss vízhab a szátokat is.
Értitek arcotokat behavazni a kréta porával,
s vér mit nem pirosít, megpirosítja a rúzs.
Ritka szemöldökötök rajzát kerekítse ki szénrúd,
       s orcátok, ha csupasz, fedje csipetnyi tapasz.
Nem szégyen, hamu vagy sáfrány sem a szemre, szemernyi,
mely, Cydnus,[231] ragyogó partjaidon viruló.

Fordította: Kárpáty Csilla

________________________________________________

A régi Róma napjai - Ovidius: A szerelem művészete 3, 197-204.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 141-142. o.

 

ALESSANDRO PICCOLOMINI A SZÉPSÉGÁPOLÁSRÓL

(1539)

"Színezüstöt zergebőrön átnyomott higannyal keverjünk össze, mozsárban törjük porrá, mindig egy irányban keverve, olykor-olykor egy kis finom cukrot adva hozzá; aztán kivesszük az egészet a mozsárból, szétdörzsöltetjük, porfírlapon képlékennyé tett ezüstöt és gyöngyöket keverünk hozzá, aztán megint szétdörzsöltetjük a porfírlapon. Utána visszarakjuk a mozsárba, és másnap reggel, éhgyomorra megrágott mézgát és egy kis édes mandulaolajat adunk hozzá. Amikor már cseppfolyós, egy napig keverjük, aztán üvegbe rakjuk, kőrisgyökérvízzel összeöntjük és forró vízfürdőben felforraljuk. Négyszer kell felforralni, mindig tiszta friss vízzel. Az ötödik vizet megtartjuk, a keveréket az üvegből egy kőedénybe öntjük, leülepítjük. A folyadékot óvatosan leöntjük róla, és az edény alján ott marad a szublimátum, amelyhez már csak anyatejet kell kevernünk, és mósuszt meg ámbrát, hogy illatos legyen."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 29. o.

 

EMILIA PIA LEVELE ISABELLA D'ESTÉHEZ

(16. század)

"... arról a fajtáról, amit a nápolyi királynék használtak, és amit a következőképp kell használni nekünk is: ha a fogunk tiszta, egy kevés szájvizet a szájunkba veszünk, amennyit éppen jónak tartunk, csak az a fontos, hogy ne legyen hideg. Mivel csak keveset küldhettem, talán az lenne a legjobb, ha kegyelmességed egy kis vattát megnedvesítene vele, és aztán a vattával kenegetné a fogát és az ínyét, ahányszor csak akarja..."

Fordította: Katona Tamás

________________________________________________

Hannelore Sachs: A nő a reneszánszban
(Edition Leipzig - Corvina, Lipcse - Budapest, 1970.) 28. o.

 


 

NŐKÉRDÉS


EGY "EMANCIPÁLT NŐ" AZ ÓKORI RÓMÁBAN

Ezek között[232] volt Sempronia, aki már sokszor követett el férfi merészségű tetteket. Ez az asszony származására, szépségére, férjével, gyermekeivel eléggé szerencsés volt; jártas a görög és a latin irodalomban; citerázni és táncolni ékesebben tudott, mint ahogyan tisztességes nőhöz illik, és sok mást is, ami a bujaság kelepcéje. De előtte mindig minden egyéb kedvesebb volt, mint a becsület s szemérem. Pénzét vagy hírét kímélte-e kevésbé, nem könnyű eldönteni. Az érzékiség annyira fellobbantotta, hogy gyakrabban kezdett ki ő a férfiakkal, mint azok vele. De már azelőtt is sokszor megszegte adott szavát, elesküdte adósságát, gyilkosságokba volt beavatva, fényűzés és nyomor sodorták a vesztébe. Ám a tehetsége nem mindennapi volt: verseket faragott, tréfákat eszelt ki, társalgása hol szerény, hol behízelgő volt, hol pajzán. Egyszóval, sok szellem és sok báj volt meg benne.

Fordította: Kurcz Ágnes

________________________________________________

A régi Róma napjai - Sallustius: Coni. Cat. 25.
(Gondolat, Budapest, 1968.) (Összeállította: Szepessy Tibor) 103-104. o.

 

CHODERLOS DE LACLOS A NŐKRŐL

(1783)

A nők neveléséről

Ó, asszonyok, gyertek közelebb és hallgassatok meg. Hogy kíváncsiságotokat egyszer hasznos dolgok keltsék fel, szemléljétek azokat a kiváltságokat, melyekkel a természet ruházott fel benneteket, és amelyeket a társadalom elrabolt tőletek. Hallgassátok hát meg, hogyan lett belőletek, kik a férfi társaként születtetek, a férfi rabszolgája, és hogyan jutottatok el odáig, hogy ebben az alávaló szerepben jól érezzétek magatokat és természetes állapototoknak tekintsétek. Végül pedig hallgassátok, hogyan alkudtatok meg - megtörve a rabszolgaság hosszú évei alatt - és fogadtátok el egy lealacsonyító, bűnös de kényelmes életet a szabad ember tiszteletreméltó de fáradságosan kivívható élete helyett. Ha ez a tárgyilagosan elétek tárt kép hidegen hagy benneteket s ha érzelemmentesen szemlélitek, akkor térjetek vissza haszontalan foglalatosságaitokhoz. A rosszra nincs gyógyír, a bűnök erényekké lettek. Ám ha az elszenvedett szerencsétlenségek és veszteségek miatt a szégyen pírja ég arcotokon, ha a felháborodás könnyei szöknek szemetekbe, ha az a nemes vágy hajt benneteket, hogy előnyeiteket újra visszaszerezzétek és újra teljessé tegyétek lényeteket; ne higgyetek többé a csalárd ígéreteknek, ne várjatok segítséget a férfiaktól - minden bajotok okozóitól - sem akaratuk, sem hatalmuk nincs ahhoz, hogy ennek az állapotnak véget vessenek és hogyan is akarhatnának olyan nőket nevelni, akik előtt szégyenkezniük kellene? Tudjátok meg, hogy csak egy forradalom vethet véget rabszolgaságotoknak. Lehetséges ez a forradalom? Erre a kérdésre csak ti válaszolhattok, hiszen ez csak a ti bátorságotoktól függ. Valószínű, hogy bekövetkezik? Erre a kérdésre nem felelhetek, de amíg ez a forradalom el nem jön és a férfiak szabályozzák életeteket, kijelentem és könnyedén be is bizonyíthatom, hogy semmilyen eszközzel sem tökéletesíthetjük a nők oktatását.

Fordította: Gaál Ágnes - Furka Elemér

________________________________________________

La grief des femmes I.
(Ed: Maïté Albistur - Daniel Armogathe, Hier & Demain, Paris, 1978.) 129-130. o.

 

FEMINISTA NYILATKOZAT A 17. SZÁZADI ANGLIÁBAN

"... ugyanúgy szabadnak születtünk, mint a férfiak, szabad akarattal és szabad szellemmel rendelkezünk, minket is ugyanazokból a részekből alkottak, s ugyanolyan szabadsággal élhetünk szabadságunkkal."

A fordító nincs megjelölve

________________________________________________

Kulin Katalin: Utazás a régi Angliában
(Gondolat, Budapest, 1964.) 159. o.

 

OLYMPE DE GOUGES: NŐI JOGOK NYILATKOZATA

(1791)

"Ébredjetek, asszonyok! Az egész világmindenségen felharsant a józan ész riadója: fedezzétek fel jogaitokat! A természet hatalmas birodalmát már nem veszik körül az előítéletek, a fanatizmus, a babonák és hazugságok. A józan ész erejét bátran szegezzétek szembe a felsőbbrendűség üres kérkedésével. Egyesüljetek! (...)

Oh, asszonyok, mozgósítsátok személyiségetek minden energiáját, s hamarosan meglátjátok ezeket a fennhéjázó férfiakat. Nem a lábatok előtt csúszni-mászni, mint alázatos imádókat, hanem büszkén megosztani veletek a Legfőbb Lény minden kincsét!"

Fordította: Török Mária Filoména

________________________________________________

Watkins, Susan Alice - Rueda, Maria - Rodriguez, Marta:
Nesze neked feminizmus (Ikon, Budapest, 1996.) 24. o.

 

BEBEL A NŐKÉRDÉSRŐL

A nő szellemi képességei

A nők mind jobban előretörnek, bár teljesen világos célkitűzései egyelőre csak egy kisebbségnek, sőt csupán e kisebbség egy részének vannak. Nemcsak a kereső foglalkozásokban, az ipar terén akarják összemérni erejüket a férfiakkal, nemcsak a családban kívánnak szabadabb, önállóbb helyzetet elfoglalni, hanem arra is törekszenek, hogy a magasabb rendű hivatásokban és a közéletben érvényesíthessék szellemi képességeiket. Szívesen hoznak fel ezzel szemben olyan ellenérvet, hogy a nő erre nem képes, mert nincsenek meg a megfelelő természetes adottságai. A magasabb rendű hivatások gyakorlásának kérdése a mai társadalomban csak kevés nőt érint közvetlenül, mégis elvi jelentőségű kérdés. A férfiak nagy többsége csakugyan meg van győződve arról, hogy a nőnek a férfival szemben örökös szellemi alárendeltségben kell maradnia, és nincs joga az egyenlőségre - éppen ezért a leghatározottabban ellenzi az effajta törekvéseket.

Ugyanazok a férfiak, akiknek semmi ellenvetésük nincs, ha a nőket olyan munkákra alkalmazzák, amelyek közül nem egy rendkívül megerőltető, gyakran veszélyes is, amelyek női mivoltukat veszélyeztetik és a legnyilvánvalóbb módon meggátolják őket anyai kötelességeik teljesítésében - nos, ezek a férfiak ki akarják rekeszteni a nőt azokból a foglalkozásokból, amelyekben ezek az akadályok és veszélyek sokkal kevésbé vannak meg, s amelyek a nő testi adottságainak sokkal jobban megfelelnek.

Németországban élénk agitáció indult a nőknek az egyetemekre való felvétele érdekében, ám ez az agitáció heves ellenállásba ütközött - például Pochhammer, Fehling, S. Binder, Hegar és mások részéről - nevezetesen abban a kérdésben, hogy a nők számára tegyék szabaddá az orvosi pályát. Bärenbach főként azzal véli bizonyítani a nő alkalmatlanságát a tudományos munkára, hogy a nők között eddig egyetlen zseni sem akadt, s hogy a nő nyilvánvalóan képtelen filozófiai tanulmányokra. Ha a világnak elegendő férfi filozófusa van, akkor bátran lemondhat a női filozófusokról. Az az érv, mely szerint a nők még egyetlen zsenit sem adtak a világnak, szintén nem állja meg a helyét, és nem bizonyít semmit. A zseni nem az égből pottyan: szüksége van arra, hogy képezhesse magát és alkalma legyen fejlődni, márpedig a nőnek ez a lehetősége mindeddig nem volt meg, mert évezredeken át elnyomták, s egyáltalán nem, vagy alig nyújtottak számára módot és alkalmat szellemi erőinek kibontakoztatására. Aki azt mondja, hogy a nők közt nem lehet lángész, és aki a meglehetősen nagyszámú jelentékeny nőalak közül egyetlenegyet sem tart lángésznek, az éppolyan ferdén látja a dolgot, mint az, aki szerint a férfiak közt csak az volt zseni, akit zseninek tekintenek. Pedig minden falusi tanító tudja, hogy tanulói közül hány tehetség elkallódik, mert nincs lehetősége a kibontakozásra. Vagy talán nem találkoztunk-e már mindannyian olyan emberekkel, akikről az volt a véleményünk, hogy ha szerencsésebb körülmények közt élnek és képességeiket kifejleszthetik, a társadalom büszkeségeivé, zsenikké válhattak volna. A tehetségek, a lángelmék száma a férfiak közt is jóval nagyobb, mint hinnők. Ugyanez a helyzet a nőkkel is, akiket évezredeken át szellemi téren még inkább elnyomtak, megnyomorítottak, mint a férfiakat. Nincs olyan mércénk, amelynek segítségével pontosan megítélhetnénk a szellemi erőknek és képességeknek azt a gazdagságát, amely férfiak és nők körében egyaránt kibontakozhatna, mihelyt meglennének hozzá a természetes feltételek. (...)

Nőknél a társadalmi helyzetet általában nehezebb a külső alapján megítélni, mint férfiaknál. A nők igen könnyen alkalmazkodnak új viszonyokhoz és hamar elsajátítják az új szokásokat, az új modort stb. Alkalmazkodási képességük nagyobb, mint a nehézkes férfié.

Ami a növény számára a jó termőtalaj, a levegő, és a fény, az ember számára az egészséges társadalmi környezet, amely lehetővé teszi testi és szellemi adottságainak, képességeinek kibontakoztatását. Az ismert német mondás: "der Mensch ist, was er ißt" (az ember az, amit eszik), kissé egyoldalúan bár, de ugyanezt a gondolatot fejezi ki. Nemcsak arról van szó, mit eszik az ember, hanem egész életmódjáról, arról a szociális miliőről, amelyben mozog, amely testi és szellemi fejlődését gátolja vagy elősegíti, érzelmeit, gondolkodását, cselekedeteit jó vagy rossz irányban befolyásolja. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy az ember jó anyagi viszonyok közt is szellemi és erkölcsi romlásba juthat, ha családi vagy személyi kapcsolatainak szűk körén túl kedvezőtlen szociális hatások érik, s ha e hatások olyan erősek, hogy rossz útra terelik. A környezet, az általános helyzet, amelyben az ember él, gyakran sokkal inkább hat rá, mint a család. Ám ha a társadalmi fejlődés feltételei mindkét nemre nézve egyenlőek, ha nincsenek akadályok és ha a társadalom szociális viszonyai egészségesek, akkor a nő is felemelkedik lénye teljességének arra a fokára, amelyet ma még elképzelni is alig tudunk, hiszen az emberiség fejlődéstörténete során ilyen viszonyok eddig még nem alakultak ki. Ha csak némelyik jelentős nőalakra gondolunk, jogos a legnagyobb várakozás is, mert e nők éppúgy kimagaslottak a nők nagy tömegéből, mint a férfi lángelmék a többi férfi közül. Sőt, ha mondjuk a fejedelmekre alkalmazott mértékkel mérünk, akkor kiderül, hogy a nők átlagban több tehetséget mutattak a kormányzásra, mint a férfiak. Példaként említsük meg Kasztiliai Izabellát és Blankát, a magyar Erzsébet királynét, Sforza Katalint, Milánó és Imola hercegnőjét, Angliai Erzsébetet, Katalin cárnőt, Mária Teréziát stb. Abból kiindulva, hogy még a legféktelenebb, vad hordák közt is a világ minden népénél és minden földrészen akadtak nők, akik kiváló uralkodók voltak, Burbach megjegyzi, hogy a nők valószínűleg alkalmasabbak volnának a politikára, mint a férfiak.[233] Amikor Viktória angol királynő 1901-ben meghalt, az egyik tekintélyes angol lap azt indítványozta, hogy vezessék be Angliában a kizárólagos női trónöröklést, mivel, az angol történelem tanúsága szerint, a királynők jobb uralkodók, mint a királyok.

Nem egy nagy ember alakja összezsugorodna az utókor szemében, ha tudnánk róla, mit köszönhet magának, s mit másoknak. A német történetírók, például Sybel, a francia forradalom egyik legzseniálisabb alakjának tekintik Mirabeau grófot. De a kutatás kiderítette, hogy csaknem minden beszédének fogalmazványát néhány tudós készséges segítségével állította össze, akik titokban az ő részére dolgoztak, és akiket ügyesen kihasznált. Másrészt viszont olyan nőalakok, mint Sappho vagy Szókratész korában Diotima, Alexandriai Hypátia, Madame Roland, Marie Wollstonecraft, Olympe de Gouges, Madame de Stäel, George Sand és mások, a legnagyobb tiszteletet érdemlik; nem egy férficsillag elhalványul mellettük. Ugyancsak közismert, hogy milyen érdemeket szerzett sok kiváló férfi szülőanyja. A nők megtették, ami a roppant kedvezőtlen körülmények között egyáltalán lehetséges volt, s ez a jövőt illetően a legszebb reményekre jogosít bennünket. Valójában csak a XIX. század második felétől nyílt lehetőség arra, hogy a nők nagyobb számban vegyék fel a versenyt a férfiakkal a legkülönbözőbb területeken. Az elért eredmények nagyon megnyugtatóak.

De tegyük fel, hogy a nők átlagban nem annyira fejlődőképesek, mint a férfiak, s hogy nincsenek köztük lángelmék és nagy bölcselők; vajon a férfiakra nézve irányadó volt-e ez a körülmény, amikor őket a törvény a "lángelmékkel" és a "bölcselőkkel" egyenrangúnak nyilvánította? Ugyanazok a tudósok, akik tagadják a nő magasabbrendű képességeit, hajlamosak ugyanígy kezelni a kézművest és a munkást is. Ha a nemesség az ereiben folyó "kék" vérre és családfájára hivatkozik; gúnyosan mosolyognak és vállukat vonogatják; de az alacsonyabb társadalmi helyzetben levő férfiakhoz képest arisztokratáknak tartják magukat, olyanoknak, akik nem a kedvező életfeltételeknek, hanem egyes-egyedül különleges tehetségüknek köszönhetik, hogy azzá lettek, amik. E férfiak bizonyos területeken az elfogulatlanság legharsányabb szószólói, s nem sokra becsülik azokat, akik nem olyan szabadgondolkodók mint ők, más területen viszont, ahol társadalmi és osztályérdekeik forognak kockán, vagy pedig hiúságuk és önzésük van érintve, ostobán korlátoltak és szinte fanatikusan ellenségesek. A felsőbb rétegekhez tartozó férfi rendszerint lenézi az alsóbb rétegekhez tartozókat, és csaknem valamennyi férfi lenézi a nőket. A férfiak többsége a nőben csak szükségletei és élvezetei kielégítésének eszközét látja, s előítéletei miatt képtelen arra, hogy a nőt egyenjogúnak tekintse. A nő legyen alázatos és szerény, szorítkozzék a háztartásra, s minden más területet engedjen át a "teremtés urának". Szorítsa korlátok közé gondolatait és hajlamait, és várja meg, mit határoz róla földi gondviselője: az apja vagy a férje. Minél inkább megfelel eme követelményeknek, annál "okosabbnak, erkölcsösebbnek és erényesebbnek" mondják, még ha belepusztul is a kényszerhelyzetéből fakadó testi és lelki szenvedésbe. De ha minden ember egyenlőségéről beszélünk, akkor képtelenség, hogy ebből az egyenlőségből az emberiség felét ki akarjuk rekeszteni.

(...)

Bárhonnan induljunk is ki, viszonyaink bírálatából végül mindig ugyanarra a dologra lyukadunk ki: társadalmi viszonyaink alapos átalakítására és ennek révén a nemek helyzetének alapos megváltoztatására van szükség. A nőnek, hogy gyorsabban célt érjen, szövetségeseket kell keresnie, s ezeket természetszerűleg a proletármozgalomban fogja megtalálni. Az osztályöntudatos proletariátus már jó ideje megindította az ostromot az osztályállam ellen, amely fenntartja az egyik nemnek a másik nem feletti uralmát. Az osztályállam várát minden oldalról futóárkokkal kell körülvenni, és a legkülönbözőbb kaliberű ágyúkkal megadásra kell kényszeríteni. Az ostromló hadsereg mindenütt talál tiszteket és alkalmas fegyverzetet. A társadalomtudomány és a természettudományok, a történelem-tudomány, a pedagógia, a közegészségügy és a statisztika szolgáltatják a mozgalomnak a lőszert és a fegyvereket. A filozófia sem marad el mögöttük, és Mainländer "Philosophie der Erlösung" (A megváltás filozófiája) című művében az "eszményi állam" közeli megvalósulását hirdeti.

Az osztályállam meghódítását és átalakítását megkönnyíti a védők soraiban támadt szakadás. Ezek - bár a közös ellenséggel szembeni közös érdekeik összekapcsolják őket - a zsákmányért való harcban egymás ellen fordulnak. Az egyik réteg érdeke szemben áll a másikéval. Hasznunkra van továbbá az ellenség soraiban napról napra fokozódó pártütés, hiszen az ellenség harcosainak egy része hús a húsunkból, vér a vérünkből, akik csupán helyzetüket félreismerve s félrevezetve harcolnak ellenünk és önmagunk ellen, de egyre inkább felismerik a való helyzetet és csatlakoznak hozzánk. Segítségünkre van továbbá az is, hogy az eddig velünk ellenségesen szembenálló gondolkodók közül számos becsületes, jobb belátásra jutott tudós elhagyja az ellenség sorait, tudásától, ismereteitől hajtva alantas osztályérdekei fölé emelkedik, s az igazság iránti nemes törekvését, őszinte igazságvágyát követve csatlakozik a szabadságra vágyó tömegekhez.

De mert sokan nem ismerték még fel, hogy az állam és a társadalom a bomlás állapotában van, ezért ezt a folyamatot is be kell mutatnunk.

Fordította: Nyilas Vera

________________________________________________

August Bebel: A nő és a szocializmus
(Kossuth, Budapest, 1976.) 235-236. o.

 

MARX-AVELING: A NŐKÉRDÉS

August Bebel "A nő - múlt, jelen és jövő" című művének kiadása[234] és az angol fordítás megjelenése időszerűvé tesz minden olyan kísérletet, amely a szocialisták álláspontjának megvilágítására irányul a nőkérdésben. E mű németországi és angliai fogadtatása parancsolóan szükségessé teszi ezt, hacsak nem akarjuk, hogy ellenfeleink félreértsenek bennünket, és mi passzívak akarunk maradni a félreértés közepette. E cikk szerzői úgy gondolták, hogy az angol közönség különleges előjogának mondott pártatlanságával meg fogja hallgatni a magukat szocialistáknak vallók nézeteit, érveit és következtetéseit. Így bármiként vélekedjék is az angol közönség a következtetéseket illetően, véleményét mindenesetre ismeretekre fogja alapozni. A szerzők továbbá azt is tekintetbe vették, hogy egy ilyen kérdést úgy lehet a legjobban kifejteni, ha egy férfi és egy nő együttesen gondolkodik és munkálkodik rajta. A következőkben remélik, hogy az olvasók megértik: két szocialista egyéni véleményének kívánt itt hangot adni. Noha úgy hiszik, hogy véleményüket az azonos gondolkodásúak és az azonos ügyért harcolók többsége osztja Angliában, a kontinensen és Amerikában, semmiképpen sem szeretnék, ha bárki azt gondolná, hogy pártjukat is el akarják kötelezni valamennyi vagy egyik-másik általuk előterjesztett javaslat mellett.

Mindenekelőtt néhány szót arról a műről, amely e tanulmány kiindulópontjául szolgál. Bebel munkás, szocialista és képviselő a Reichstagban. "A nő"[235] című könyvét betiltották Németországban. Ez egyszerre megnövelte a könyv megszerzésének nehézségeit és egyszersmind azoknak a számát is, akik megszerezték. A német sajtó szinte minden orgánuma elítélte s minden lehető és lehetetlen bűnnel megvádolta szerzőjét. A munka hatását és e támadások jelentőségét meg fogják érteni mindazok, akik ismerik Bebel helyzetét és egyéniségét. Bebelt, aki egyike a szocialista párt megalapítóinak Németországban,[236] egyike Karl Marx gazdaságtana legkiválóbb hirdetőinek, s talán hazájának legkiválóbb szónoka, ezt a Bebelt szereti és bizalmával tünteti ki a proletariátus, és gyűlölik és félik a kapitalisták és az arisztokraták. Ő nem csupán a legnépszerűbb ember Németországban. Őt mindenki tiszteli aki ismeri, ellenség és barát egyaránt. Sokszor rágalmazták persze, de habozás nélkül állíthatjuk, hogy e vádaskodások éppoly hamisak voltak, mint amilyen rosszindulatúak.

Legutóbbi munkájának angol fordítását bizonyos körökben szidalmakkal fogadták. Ezeknek az ingerült bírálóknak a dühe helyénvaló lenne, ha az angol változat kiadóinak egészen példátlan hanyagságára irányulna. Ez a hanyagság annál is feltűnőbb és megbocsáthatatlanabb, mert a Zürichben kinyomtatott német kiadás kivételesen hibátlan. Részben talán felmenthetjük vádjaink alól a fordítót, dr. Harriet B. Adams Walthert. Mindent egybevetve elég jól végezte munkáját, ha a közgazdaságtani szavakban és kifejezésekben való észrevehető járatlansága itt-ott kétértelműséghez vezetett is, és fölöttébb érthetetlen módon vonakodott a többes szám használatától. A könyv azonban hemzseg a hibáktól, a szedéstől a helyesíráson át a központozásig. Egy mindössze 264 oldalas könyvben legkevesebb 170 hiba igazán túl sok.

Nem kívánunk foglalkozni a munka első vagy történeti részével. Bármennyire érdekes is ez, át kell lapoznunk rajta, hiszen annyi mindent kell elmondanunk férfi és nő jelenkori kapcsolatairól és a szerintünk küszöbönálló változásokról. Azonkívül a történeti rész nem a legjobb a könyvben. Néhol vannak benne tévedések. A nőkérdésnek erről a speciális ágáról a legmegbízhatóbb könyv Friedrich Engelsé, "A család, a magántulajdon és az állam eredete". Forduljunk tehát inkább a mai társadalom és a mai nő kérdéséhez.

Bebel, és bátran mondhatjuk, a szocialisták nézete szerint általában a társadalom a nyugtalanság, az erjedés állapotában van. A nyugtalanság voltaképpen rothadás, az erjedés pedig bomlás. A szó mindkét értelmében közel van a felbomlás. Véleményünk szerint a kapitalista termelési mód és következésképpen az arra épülő társadalom halála inkább években mint évszázadokban mérhető távolságra van. És ez a halál a társadalom újrafelbomlását jelenti, egyszerűbb formák, sőt elemek létrejöttét, és az új kombinációk a dolgok új és jobb rendjét hívják életre. A társadalom erkölcsileg csődbe jutott, és ez a szörnyű erkölcsi csőd semmiképpen sem nyilvánul meg kegyetlenebb világossággal, mint a férfi és a nő kapcsolatában. Fantáziálással halogatni az összeomlást hiábavaló igyekezet. Szembe kell nézni a tényekkel.

Az átlagos férfi vagy nő e kapcsolatok vizsgálatakor soha nem nézett szembe nyíltan a legfontosabb tények egyikével. Még azok az átlagon felüli férfiak és nők sem értették meg, akik a nők nagyobb szabadságáért való küzdelmet életük céljának tekintették. Ez az alapvető tény az, hogy a nőkérdés gazdasági kérdés. A nő helyzete, mint minden a mi összetett modern társadalmunkban, gazdasági alapokon nyugszik. Ha Bebel nem tett volna mást, mint hogy erre rámutatott, munkája már akkor is értékes lenne. A nőkérdés egyike a társadalom egészének szervezetére vonatkozó kérdéseknek. Azok számára, akik nem értették meg ezt az összefüggést, Bacont idézhetjük "A tudás fejlődése" (Advancement of Learning) című munkájának első könyvéből. "Egy másik hiba (...) az, hogy a művészeti ágak és tudományok elkülönülése után az emberek lemondtak az egyetemességről (...) ami elkerülhetetlenül megállított és megszüntetett minden haladást. (...) Nem lehet felfedezni valamely tudomány távolabbi és mélyebb részeit, ha az ember ugyanazon tudomány alapszintjén áll és nem törekszik egy magasabb felé." Valóban, ez a hiba, hogy "férfiak (és nők) lemondtak az egyetemességről", valamivel több mint "peccant humour".[237] Ez betegség. Vagy, hogy egy olyan szemléletes példát használjunk, amelyet az imént idézett bekezdés és kifejezés sugall: akik úgy támadják a nőkérdés jelenlegi kezelését, hogy az okokat nem a mi mai társadalmunkban keresik, hasonlatosak azokhoz az orvosokhoz, akik valamely helyi bántalmat az általános testi egészségi állapot megvizsgálása nélkül kezelnek.

Ez a bírálat nem csupán arra a közönséges emberre vonatkozik, aki tréfát űz minden vitából, amelyben a nemi kérdésről esik szó. Azokra a magasabb erkölcsi szinten álló, sok esetben komoly és gondolkodó emberekre is vonatkozik, akik látják, hogy a nők szörnyű helyzetben vannak és ezért arra törekszenek, hogy tegyenek valamit sorsuk megjavításáért. Ők azok a kiváló és keményen dolgozó emberek, akik a nők szavazati jogának teljesen igazságos céljáért küzdenek;[238] vagy a "kontaktfertőzésekről" szóló törvénynek, annak a szörnyűségnek a visszavonásáért, amely a férfiak gyávaságának és brutalitásának köszönheti létét;[239] vagy a nők felsőfokú oktatásáért,[240] hogy megnyíljanak előttük az egyetemek kapui, a tanult hivatások és mindenfajta foglalkozás a tanárétól az ügynökéig. Ebben a munkában, bármilyen hasznos legyen is, három dolog különösen megjegyzésre méltó. Először is az, hogy azok, akik ezzel foglalkoznak, rendszerint a tehetős osztályok tagjaiból kerülnek ki. Az egyedüli és csupán részleges kivételt a kontaktfertőzésekről szóló törvény elleni agitáció képezi, egyébként az e különféle mozgalmakban prominens részt vállaló nők közül alig valaki tartozik a munkásosztályhoz. Felkészültünk arra a megjegyzésre, hogy valami nagyon hasonlót lehet - angol vonatkozásban - elmondani arról a nagyobb mozgalomról is, amelyhez erőfeszítéseink kapcsolódnak. Igaz, hogy a szocializmus jelenleg ebben az országban alig több mint egy irodalmi mozgalom.[241] A munkások csupán szegélyezik a határait. De e kritikára azt felelhetjük, hogy Németországban nem ez a helyzet, és hogy a szocializmus már itt is kezd terjedni a munkások között.

A második megjegyzés az, hogy a mi "haladó" nőinknek mindezek az eszméi a tulajdonon, netán érzelmi vagy a hivatásszerű munkával kapcsolatos kérdéseken alapulnak. Egyetlen egy sem hatol le ezeken keresztül a gazdasági alap sziklaágyáig, amely nemcsak e háromnak talapzata, hanem magának a társadalomnak is. Ez a tény nem meglepő azok számára, akik ismerik a gazdaságtanban való járatlanságát a női szavazati jogért munkálkodók legtöbbjének.[242] A nők szószólói többségük írásai és beszédei után ítélve nem fordítottak figyelmet a társadalmi fejlődés tanulmányozására. Még az ortodox politikai gazdaságtan sem látszik általánosan ismertnek, a maga - úgy hisszük - félrevezető megállapításaival és pontatlan következtetéseivel.

A harmadik pont a másodikból következik. Az az iskola, amelyről beszélünk, nem sugall semmi olyasmit, ami a mai társadalom határain kívül esne. Ezért munkájuknak a mi szempontunkból kevés értéke van. Támogatni fogunk minden nőt, nemcsak a tulajdonnal bírókat, a szavazati jog megszerzésében; azt akarjuk, hogy vonják vissza a "kontaktfertőzésekről" szóló törvényt, s minden hivatás nyíljon meg mindkét nem tagjai előtt. De mindez nem fogja alapvetően érinteni a nők tényleges helyzetét a férfiak viszonylatában. (Most nem foglalkozunk a fokozódó verseny eredményeivel és a létért folyó egyre elkeseredettebb küzdelemmel.) Mert mindezen kérdések közül egyik sem érinti őket nemi kapcsolataik terén, kivéve, közvetett módon, a kontaktfertőzésekről szóló törvényt. Nem tagadhatjuk azt sem, hogy a harc megnyerése mindezen pontokon megkönnyítené a hatalmas változások kivívását. De alapvetően fontos szem előtt tartani, hogy végleges változás csak akkor következik be, ha az a még sokkal hatalmasabb társadalmi változás, amelynek ez kiegészítője, már végbement. Enélkül a nagyobb társadalmi változás nélkül a nők sohasem lesznek szabadok.

Az igazság, amelyet még a nőkért küzdeni készek sem ismernek el teljes mértékben, az, hogy a nő, akárcsak a munkásosztály, elnyomott helyzetben van; hogy helyzete, akárcsak a munkásosztályé, kegyetlen lealacsonyítás. A nők a férfiak szervezett zsarnokságának teremtményei, mint ahogyan a munkások a semmittévők szervezett zsarnokságának teremtményei. Még ahol ezt legalább megértik, ott sem mondhatunk le annak hangsúlyozásáról, hogy a társadalom jelenlegi helyzetében nem képzelhető el a nők - és éppígy a munkásosztály - nehézségeinek és problémáinak megoldása. Mindaz, ami történik, bármilyen nagy csinnadrattával hirdetik is, pusztán tüneti kezelés, nem pedig gyógyítás. Mindkét elnyomott osztály, a nőké és a közvetlen termelőké, meg kell hogy értse, hogy emancipációjukat csak maguktól várhatják. A nők szövetségesekre fognak találni a jobb érzésű férfiakban, mint ahogyan a munkások szövetségesekre találnak a filozófusok, a művészek és a költők között. De a nők semmit sem remélhetnek általában a férfiaktól, amiként a munkások sem remélhetnek semmit általában a középosztálytól.[243]

Mielőtt áttérnénk e tény igaz voltának bizonyítására a nők helyzetének vizsgálata által, egy figyelmeztető szót kell szólnunk. Sokak számára mindaz, amit a jelenről mondunk, túlzottnak, amit a jövőről mondunk, látomásnak és talán mindaz, amit mondtunk, veszélyesnek fog tűnni. A művelt emberek számára a közvélemény még mindig egyedül a férfi véleménye, és a megszokott a helyes. A többség még mindig a nők helyenkénti, nemükből fakadó tehetetlenségét hangsúlyozza, mint a férfiakkal való egyenlőségük akadályát. Még mindig a női nem "természetes hivatásáról" áradoznak. Ami az előbbit illeti, az emberek elfelejtik, hogy ezt a passzivitást nagymértékben fokozzák modern életünk egészségtelen körülményei, ha éppen nem ezek a felelősek érte teljes mértékben. Ésszerű körülmények között ez nagyrészt, ha nem épp egészen, el is tűnne. Arról szintén megfeledkeznek, hogy mindazt, amiről oly sokat fecsegnek, amikor a nők szabadságáról vitatkoznak, kényelmesen figyelmen kívül hagyják, amikor a nők rabszolgaságáról esik szó. Megfeledkeznek arról, hogy a nőknek ezt a nemükből fakadó nagy tehetetlenségét a kapitalista munkáltató csak az általános bérszint csökkentése érdekében veszi figyelembe. A nőnek éppúgy nincsen "természetes hivatása", mint amennyire nincsen "természetes" törvénye a kapitalista termelésnek vagy "természetes" határa annak a termékmennyiségnek, amelyet a munkás létfenntartására kap. Ha az első esetben a nő "hivatása" csupán a gyermekek gondozására, a háztartás ellátására és az ura iránti általános engedelmességre szorítkozik; a második esetben az értéktöbblet termelése a tőke termelésének szükséges feltétele; a harmadik esetben az a mennyiség, amelyet a munkás létének fenntartására kap, pusztán arra elegendő, hogy életben tartsa: akkor ezek nem természeti törvények abban az értelemben, ahogyan a mozgás törvényei azok. Ezek csupán a társadalom bizonyos időleges konvenciói, mint ahogyan konvenció az is, hogy a diplomácia nyelve a francia.[244]

A nő jelenkori helyzetét részleteiben elemezni annyit jelent, hogy elismétlünk egy ezerszer mondott mesét. Mégis, célunk érdekében ismét hangsúlyoznunk kell néhány ismerős pontot, és talán meg kell említenünk egy vagy két kevésbé ismertet. Először is egy általános gondolat, amely minden nőre vonatkozik. A nő élete nem esik egybe a férfiéval. Ha életük nem keresztezi egymást, vagy nem kapcsolódik szorosan egymáshoz, a faj élete elsatnyul. Kant szerint "férfi és nő csak együtt alkot egész és teljes embert; az egyik nem kiegészíti a másikat".[245] De ha mindegyik nem tökéletlen, s ha az egyik a legszánalomraméltóbban tökéletlen, s ha általában egyik sem kerül kapcsolatba, méghozzá valódi, teljes, szokásszerű, szabad kapcsolatba, lélektől lélekig a másikkal, létük se nem egész, se nem teljes.

Másodszor egy olyan gondolat, amely nagy-, bár korlátozott számú nőre vonatkozik. Mindenki ismeri bizonyos hivatások vagy szokások hatását a fizikumra és az arcra. A lovast, a zsokét, az iszákost meg lehet ismerni járásáról, arcvonásairól. Hányan gondolkodtunk el valaha is, vagy mertünk elgondolkodni azon a komoly tényen, hogy az utcán és középületekben vagy baráti körben egy pillanat alatt megállapíthatjuk egy nőről, hogy nincs férjnél, ha túl van egy bizonyos koron, amelyet jószemű írók sajátosan finom iróniájukkal "bizonytalannak" neveznek? Nem tudunk ellenben megkülönböztetni egy nős férfit egy nőtlentől. Mielőtt felteszik a kérdést, amely e tényből következik, hadd emlékeztessünk a férjezetlen nők riasztóan magas arányára. Angliában például 1870-ben a nők 42%-a nem volt férjnél. A kérdés, amely mindebből következik, egyszerű, jogosult és csupán a reá adandó válasz miatt kellemetlen. Hogyan lehet az, hogy nővéreink homlokukon viselik elvesztett ösztöneik, elfojtott érzelmeik, a részben megölt természet bélyegét? Hogyan lehetséges az, hogy "szerencsésebb fivéreik" nem viselnek ilyen bélyeget? Itt bizonyára nem létezik "természeti törvény". A férfinak ez a szabadsága, számtalan nemes és szent kötelék létrejöttének ez az elmaradása, amely nem érinti a férfit, de súlyosan illeti a nőt, gazdasági rendszerünk elháríthatatlan következménye. Házasságaink, amiként erkölcseink is, a kommercializmuson alapulnak. Ha valaki nem tudja betartani üzleti kötelezettségeit, nagyobb bűnt követ el, mint ha megrágalmazza a barátját, és házasságaink kereskedelmi ügyletek.

(...)

Ezzel elérkeztünk utolsó pontunkhoz. Mit akarunk mi, szocialisták elérni? Mi az, amire számítunk? Mi az, aminek az eljövetelét éppannyira bizonyosra vesszük, mint a holnap reggeli napfelkeltét? Melyek azok a változások a társadalomban, amelyek szerintünk már küszöbönállnak? És hogyan változik meg szerintünk mindennek következményeként a nők helyzete? Nem próféciát akarunk mondani. Az, aki a megfigyelt jelenségeket sorra veszi, anélkül, hogy próféta lenne, tisztában van ezek elkerülhetetlen eredményével is. Az embernek éppúgy nincs joga próféciákat mondani, mint fogadást kötni arra, amiről teljesen bizonyos. Számunkra világos, hogy amiképpen Angliában a germán társadalom; amelynek alapja a szabad földbirtokos volt, átadta helyét a feudális rendszernek, ez pedig a kapitalistának, így ez utóbbi, amely semmivel sem inkább örökéletű, mint elődei, utat enged a szocialista rendszernek; ahogyan a rabszolgaság átalakult jobbágysággá, és a jobbágyság a mai bérrabszolgasággá, ugyanígy ez utóbbi át fog alakulni olyan rendszerré, amelyben a termelőeszközök nem a rabszolgatartónak vagy a jobbágy urának, vagy a bérrabszolga gazdájának tulajdonát fogják képezni, hanem az egész közösségét. Megkockáztatva a szokásos mosolyt és gúnyolódást, bevalljuk, hogy éppoly kevéssé vagyunk felkészülve arra, hogy választ adjunk a társadalom szocialista működésének minden részletkérdésére, mint amilyen kevéssé az első kapitalisták voltak az általuk alapított rendszer részletkérdéseinek megmagyarázására. Semmi sem gyakoribb, semmi sem igazságtalanabb, semmi sem mutatja jobban a hiányos megértést, mint olyanfajta pontos részletek közönséges követelése, amelyek azt a társadalmi rendszert jellemzik majd, mely felé szerintünk a világ halad. Semmilyen nagy új igazság hirdetője vagy annak bármely követője sem remélheti, hogy a teljes igazságot a legvégső, legaprólékosabb részletekig kidolgozhatja. Mit gondoltak volna azokról, akik tagadták volna Newton felfedezését a gravitációról, mert annak alkalmazásával nem találta meg a Neptunuszt? Vagy azokról, akik elutasítanák a természetes kiválogatódás darwini elméletét, mert az ösztön némely nehézségeket támasztott? Márpedig éppen ez az, amit a szocializmus átlagos ellenfelei tesznek; töprengés nélkül, nyugodtan ignorálva azt a tényt, hogy a termelőeszközök társadalmasításából adódó mindennemű nehézséghez vagy nyomorúsághoz képest legalább egy tucat sokkal rosszabb létezik a mai rothadó társadalomban.

Mi az, amiben bizonyosak vagyunk, hogy el fog jönni? Oly messzire eltávolodtunk Bebeltől a saját gondolataink mentén, amelyekhez az ő szuggesztív munkája adott ösztönzést, hogy a kérdésre adandó válaszért hálásan és szívesen térünk vissza hozzá; "Az a társadalom, amelyben minden termelőeszköz a közösség tulajdonában van, az a társadalom, amely mindenki teljes egyenlőségét ismeri el nemre való tekintet nélkül, amely mindenfajta technikai vagy tudományos találmányt vagy felfedezést hasznosít; amely munkát ad mindazoknak, akik most nem termelnek vagy akiknek tevékenysége kártékony, mint a henyélőké és a heréké, és amely, miközben a minimumra csökkenti a fenntartásához szükséges munka időszakát, minden tagjának szellemi és fizikai állapotát az elérhető legmagasabb fokra emeli."

Sem magunk, sem ellenfeleink előtt nem titkoljuk, hogy az ehhez vezető első lépés minden magántulajdon kisajátítása, a földé és minden más termelőeszközé. Ezzel együtt jár az állam megszüntetése is annak mai formájában. Nincs céljainkat illetően elterjedtebb tévhit, mint amikor zavarosan gondolkodó emberek azt képzelik, hogy a maihoz hasonló államrendben megvalósíthatóak azok a változások, amelyeket szeretnénk, és az ezekre épülő új viszonyok. Az állam ma a jelenlegi tulajdonviszonyok és társadalmi rend fenntartására hivatott erőszakszervezet. Néhány olyan közép- és felső osztálybeli férfiú képviseli, akik versenyeznek a rendkívül magas fizetéseket hozó állásokért. Az állam a szocializmusban, ha egy hozzá hasonló gyűlöletes történelmi jelentéssel terhelt szó egyáltalán fennmarad, a munkások közösségének szervezett kapacitása lesz. Alkalmazottai nem lesznek se jobban, se rosszabbul fizetve, mint polgártársaik. Eltűnik majd a szakadék a művészet és a munka, az ellentét a szellemi és a testi munka között, amely a művészek szívét elszomorítja, anélkül, hogy a legtöbb esetben ismernék szomorúságuk gazdasági okát.

És most érünk ahhoz a kérdéshez, hogy vajon mindez hogyan érinti a nő, és így az emberi faj jövőbeli helyzetét. Egy-két dolog bizonyosra vehető. Másokat csak a társadalmi fejlődés dönt majd el véglegesen, noha mindannyiunknak lehetnek saját elképzelései valamennyi ponttal kapcsolatban. Nyilvánvaló, hogy mindenki egyenlő lesz, nemre való tekintet nélkül. Így a nők függetlenek lesznek: tanulási és minden más lehetőségük azonos lesz a férfiakéval. A férfihoz hasonlóan a nő, ha lélekben és testben egészséges (s hogy megnő majd az ilyen nők száma!), egy-, két- vagy háromórányi társadalmi munkát végez a közösség s így saját maga szükségleteinek kielégítésére. Azután szabadon foglalkozhat művészettel vagy tudománnyal, tanítással vagy írással, vagy bármiféle időtöltéssel. A prostitúció eltűnik azokkal a gazdasági viszonyokkal együtt, amelyek eddig az időpontig szükségessé tették és még jelenleg is szükségessé teszik.

Hogy a szocialista államban a monogámia vagy a poligámia lesz-e az uralkodó, az olyan kérdés, amelyről csak egyéni véleményünket mondhatjuk el. A kérdés túl átfogó ahhoz, hogy a kapitalista rendszer ködei és miazmái között megoldjuk. Személy szerint úgy hisszük, hogy a monogámia lesz a győztes. Körülbelül egyenlő számú férfi és nő él, és a legmagasabb eszmény a teljes, harmonikus és tartós kapcsolat két emberi élet között. Ehhez a ma még elérhetetlen eszményhez legalább négy dolog szükséges: szerelem, tisztelet, intellektuális hasonlóság és az élethez szükséges kellékek birtoklása. Ezek mindegyike sokkal inkább lehetővé válik abban a rendszerben, amelynek megvalósítására törekszünk, mint abban, amelyikben most "fenntartjuk létünket". A legutolsó feltételt mindenki számára biztosítani kell: Ibsen drámájában ezt mondja Helmer Nórának: "Valami kényszeredett, valami csúnya lopakodik az otthonba, amely kölcsönre-adósságra épül."[246] Ha azonban az ember egy közösség tagja, és nem elszigetelten küzd, akkor kölcsön és adósság nem köszönt be. Intellektuális hasonlóság: a férfiak és nők azonos oktatása, egymás mellett történő felnevelésük, míg végül kezet nyújtanak egymásnak, nagyobb mértékben biztosítja majd ezt. Tennyson "In Memoriam"-jának fiatal nőalakja, a kapitalizmusnak ez az ellenszenves terméke, aki így szól: "Nem értem, hanem szeretem" - mítosszá változik. Mindenki meg fogja tanulni, hogy nem létezhet szerelem megértés nélkül. És a ma hiányzó vagy elveszett szerelem és tisztelet - amelyek a társadalom kommercializmusának termékei, a bűnök és hiányosságok miatt nem léteznek - sokkal könnyebben születnek meg majd és szinte soha nem tűnnek el. A férfi és nő közötti szerződés tisztán magánjellegű lesz, minden hivatalos közreműködés nélkül. A nő nem lesz többé a férfi rabszolgája, hanem egyenrangú lesz vele. Nem lesz szükség válásra.

Hogy pedig igazunk van-e vagy sem akkor, amikor a monogámiát tekintjük a férfi-nő kapcsolat legjobb formájának, abban mindenképpen bizonyosak lehetünk, hogy a legjobb formát fogják választani, a mienknél érettebb és gazdagabb megfontolás alapján. Abban is bizonyosak lehetünk, hogy nem a mi szomorú korunk "üzleti" házasságkötését fogják választani, egyoldalú poligámiájával. Mindenekfölött pedig bizonyosak lehetünk benne, hogy eltűnik majd az a két átok, amely egyebek között rombolja a férfi és nő közötti kapcsolatot. E két átok a férfi és nő különböző lényként történő kezelése és az igazság hiánya. Nem lesz többé külön törvény a nők, és külön a férfiak számára. Ha az eljövendő társadalom, a mai európai társadalomhoz hasonlóan elismeri a férfi jogát nemcsak a feleségére, hanem szeretőkre is, akkor biztosak lehetünk benne, hogy hasonló szabadságot élveznek majd a nők is. Megszűnik majd a gyűlöletes leplezés, a folytonos hazudozás, amely szervezett képmutatássá változtatja szinte valamennyi angol otthonunk családi életét. Amit a közösség érett és megfontolt véleménye a legjobbnak talál, az valósul meg tisztán, nyíltan. A férj és a feleség megteheti majd, amit most csak kevesen - egymás szemén át tisztán egymás szívébe tekinthet. A magunk részéről azt gondoljuk, hogy egy férfi ragaszkodása egy nőhöz mindenkinek a legjobb lesz, s hogy ezek majd azt lelik meg egymás szívében, ami a szemeikben tükröződik: saját képmásukat.

Fordította: Frank Tibor, Sz. Érdi Éva

________________________________________________

Eleanor Marx-Aveling - Edward Aveling: A nőkérdés
(Kossuth, Budapest, 1987.) 9-15. és 24-27. o.

 

ELLEN KEY A NŐKÉRDÉSRŐL

(1900)

"Életünknek kevés olyan momentuma van, amelyben az elmélet, valamint a gyakorlat kettőssége erősebb és öntudatlanabb lenne, mint a nőkérdés. Előharcosai közül sokan felháborodottan tiltakoznak az ellen a gondolat ellen, mintha részük lenne a személyiség felszabadításában. Fogalmuk sincs arról, hogy a nőemancipáció a valóságban a 19. század legönzőbb mozgalma. A nő erőinek és személyiségének a felszabadítását egy ideális egyenjogúsági küzdelemben elért nemes győzelemnek tekintik.

Az eredetileg mélységesen komoly nőemancipáció az idők folyamán azonban új nevet kapott: nőkérdés lett belőle. A mozgalom "valódi emancipációs mozgalomból - vagyis a nő elnyomott erőinek, fékezett személyiségének a felszabadításából - egy »kérdés« mozgalma lett, vagyis olyan társadalmi intézmény, amelynek megvannak a maga hivatalnoknői és dogmái, megvan a maga teológiája". Amióta a nőkérdés "kérdéssé" vált, öncélú is lett, hívei pedig mindinkább elvesztették azt az érzéküket, hogy meglássák összefüggését a többi nagy korkérdéssel. A polgári jogok és a női munkaterületek kiszélesítése vált a mozgalom önmagában és önmagáért jogos céljává. Ezért mindinkább szembekerült a nő személyiségének azzal a jogával, hogy saját gondolatait gondolja, saját útját járja még akkor is, ha ezek a gondolatok és utak másfelé vezetnek, mint a feministáké.[247]

A nőemancipáció a valóságban többé már nem szívet-lelket vidító felszabadítás; ma már egészen hivatalosan, üzletszerűen, dogmatikusan folyik, és nincs érzéke az élet lüktető sokfélesége iránt; önző öncéllá vált. "Ez az oka annak, hogy én - nemzedékem más tagjaihoz és a most fiatal nemzedék még több tagjához hasonlóan - hamarosan eltávolodtam a nőkérdéstől, ámbár valamennyien hevesen kívánjuk a nő felszabadítását."

A nők felszabadítása nem függetleníthető a társadalom szociális problémáitól. Nagyon jellemző volt ebből a szempontból a londoni nőkongresszus (1899). A feminista dogmákat legtipikusabban a finn Alexandra Gripenbergnek a nővédelmi törvényhozás elleni kirohanásai képviselték. Ezt a törvényhozást ama régi tétel csökevényének nevezte, amely szerint a nőknek privilégiumokat, nem pedig jogokat kell adni; a nőket meg kell védelmezni. Hangsúlyozta, hogy a felnőtt nőnek ugyanazokkal a jogokkal kell rendelkeznie, mint a felnőtt férfinak, hogy megvédhesse magát. A női nem privilégiumai csak megakadályozták azt, hogy a nő a törvény előtt a férfival egyenjogú lehessen.

Az egész érvelés alapja az a téves gondolat, hogy a nőt ki lehet szabadítani a természet vonta korlátok közül. Alapjául szolgál egy másik szofisztikus gondolat is, az, amellyel a kapitalista törvényhozás mindenféle védelmi törvényhozásra irányuló követelést elutasít, akár férfiakról, akár nőkről vagy gyermekekről van szó. Eszerint az ilyen törvény beavatkozás lenne az egyén önrendelkezési jogába!

"Minden szociálisan gondolkodó ember belátja azonban, hogy a nagyiparra épülő társadalomban az egyénnek ez az »önrendelkezési joga« csak üres frázis, és kétszeresen üres, ha a nőről van szó!"

"Még sohasem hallottam, hogy egy nő azt követelte volna, hogy a férfiakkal való polgári jogegyenlőség alapján katonai szolgálatot teljesíthessen. Pedig ez logikus következménye lenne annak a fentebb idézett érvnek, amely szerint a nőnek neme alapján semmiféle privilégiumot sem szabad kapnia. A legnagyobb privilégium, amely egy modern társadalomban elképzelhető, éppen az, ha valakit megkímélnek a katonai kiképzés kellemetlenségeitől és időpocsékolásától, a háború veszedelmeitől és borzalmaitól!"

Fordította: Szilágyi Pál

________________________________________________

Ellen Key: A gyermek évszázada
(Tankönyvkiadó, Budapest, 1976.) 48-49. o.


Jegyzetek

154. Az ember és az állat között Platón csak fokozati különbséget lát. [VISSZA]

155. Célzás Hermioné anyjára, Helenére. [VISSZA]

156. A következőkkel együtt gyakran előforduló, példákban előszeretettel alkalmazott név. [VISSZA]

157. Róma 5. királya. [VISSZA]

158. Tartomány Közép-Görögországban: Plutarchos szűkebb pátriája. [VISSZA]

159. Jean Perréal, más néven Jean de Paris, festő és író, VIII. Károly, XII. Lajos, I. Ferenc udvari festője. [VISSZA]

160. Sam. Lucas, Elberfeld. [VISSZA]

161. Miranda és Ferdinánd Shakespeare "A vihar" c. színművének (1611) szereplői. Az idézet (Babits Mihály fordításában) a színmű III. felv. I. színében található. Shakespeare Összes Drámái. IV. köt. 863. old. Új Magyar Könyvkiadó 1955. [VISSZA]

162. A "Punch" c. angol szatirikus folyóiratot - a legjelentősebbet ebben a műfajban - 1840-ben alapította W. M. Thackeray író. Az említett karikatúrákat Sir John Tenniel készítette, John Bull közismert figurájának alkotója. [VISSZA]

163. az otthoni élet korlátozottságától [VISSZA]

164. Vö. J. St. Mill - Harriet Taylor - Helen Taylor: "Die Hörigkeit der Frau". Majna-Frankfurt 1976. [VISSZA]

165. Vö. II. Vatikáni zsinat, Gaudium et spes paszt, konst. az egyházról a mai világban, 24. [VISSZA]

166. Vö. Szokásos szerdai szózat 1982. ápr. 7. és 21. Insegnamenti V, 1, 1982, 1126-1131 és 1175-1179. [VISSZA]

167. Vö. II. Vatikáni zsinat Lumen gentium az egyházról, 63; Szent Ambrus, In Lc II, 7; S. Ch. 45, 74; De instig virg. XIV, 87-89: PL 16, 326-327; Alexandriai Szent Cyrill, Hom. 4: PG 77,996; S. Isidorus Hispalensis, Allegoriae 139: PL 83, 117. [VISSZA]

168. II. Vatikáni zsinat Lumen gentium dogm. konst. az egyházról, 63. [VISSZA]

169. II. Vatikáni zsinat Lumen gentium dogm. konst. az egyházról, 64. [VISSZA]

170. II. Vatikáni zsinat Lumen gentium dogm. konst. az egyházról, 64. [VISSZA]

171. II. Vatikáni zsinat Lumen gentium dogm. konst. az egyházról, 64. Ami Mária és az egyház viszonyát illeti, az állandó tárgya az egyházatyák elmélkedésének és az egész keresztény hagyománynak, vö. Redemptoris Mater enciklika (1987. márc. 25.) 42-44 és a 117-127 jegyzeteket: id. h. 418-422. Vö. továbbá Alexandriai Kelemen, Paed. 1, 6: S. Ch. 70, 186 és köv.; Szent Ambrus, in Lc II, 7: S. Ch. 45, 74; Szent Ágoston, Sermo 192, 2: PL 38, 1012; Sermo 195, 2: PL 38, 1018; Sermo 25, 8: PL 46, 938; Nagy Szent Leo, Sermo 25, 5: PL 54, 211; Sermo 26, 2: PL 54, 213; BedaVenerabilis, In Lc I. 2: PL 92, 330. Isac de Stella, Szent Bernát tanítványa így ír: "Mindkettő anya, mindkettő szűz; mindkettő ugyanattól a Lélektől... fogant... Ő (Mária) a test fejét szülte; ez (az Egyház) a fej testét adta. Mindkettő Krisztus anyja, az egyikük foganta őt a másik nélkül teljességgel. Ezért... amit szűz és anyaként az Egyházról általánosan állítunk, jogosan elmondhatjuk Máriáról, a szűzről és anyáról egyénileg, és amit Máriáról, a szűzről és anyáról sajátságosan mondunk, az a szűz és anya Egyházról általában jogosan értelmezhető, és amit egyről a kettő közül mondunk, az különbség nélkül vonatkozik egyikre vagy a másikra." Sermo 51, 7-8: S. Ch. 339, 202-205. [VISSZA]

172. II. Vatikáni zsinat, Gaudium et spes paszt. konst. az egyházról a mai világban, 24. [VISSZA]

173. Redemptoris Mater enc. (1987. márc. 25.), 18: id. hely, 383. [VISSZA]

174. Cato, Marcus Porcius. - Államférfi, a régi erkölcsök híve, a római jellem egyik példaképe (i. e. 234-149); számos műve közül teljes egészében csak a földművelésről szóló De agri cultura maradt ránk. [VISSZA]

175. Paul Kampffmeyer: Die Prostitution als soziale Klassenerscheinung und sozialpolitische Bekämpfung (A prostitúció mint társadalmi osztályjelenség és szociálpolitikai ellenszer). Berlin, 1905., 41. o. [VISSZA]

176. "Ha a Busch-cirkuszban a mezőgazdák szövetsége ülésezik, vagy nagy kongresszust tartanak Berlinben emelkedik... az emberhús ára." Lásd Satyr: Lebeweltnächte der Friedrichstrasse (A Friedrichstrasse vidám éjszakái). Berlin, 1907., 16. o. [VISSZA]

177. A "The Story of an African Farm" (Egy afrikai farm története) c. regényt Olive Schreiner írta 1883-ban. Az írónő műve igen élénk visszhangra lelt a nőemancipáció mozgalmában. Eleanor Marx személyesen is ismerte Olive Schreinert. [VISSZA]

178. Mary Wollstonecraft "A Vindication of the Rights of Women" (A nők jogainak védelme) c. műve 1792-ben jelent meg és a felvilágosodás szellemében foglalkozik a környezetnek az emberi természetre gyakorolt hatásával. A nevelést olyan eszköznek tekinti, amely által meg lehet változtatni az emberi természetet. Mary Wollstonecraft fellépett a koedukáció mellett. [VISSZA]

179. Auvergne-i népi tánc. [VISSZA]

180. Louise Boyer (1631-1697), Noailles hercegné, jámbor asszony, a későbbi párizsi érsek és bíboros anyja. [VISSZA]

181. Handbuch. der Hygiene. Herausgegeben von Dr. med. Th. Weyl. 10. Band. "Hygiene der Prostitution und venerischen Krankheiten." Bearbeitet von Dr. A. Blaschko. Berlin. (A higiéne kézikönyve. Kiadta dr. med. Th. Weyl 10. köt. "A prostitúció és a venereás betegségek higiénéje." Feldolgozta dr. A. Blaschko, Berlin.) Jena, 1901., 111. o. [VISSZA]

182. "A valóság az, hogy a szabályozás jelenlegi rendszere nem képes a venereás betegségek eredményes leküzdésére, de még számottevő csökkentésére sem. A férfiakat a látszatbiztonság elővigyázatlanná teszi; a kölcsönös kapcsolatok szaporodása legalább annyira növeli a fertőzés veszélyét, mint amennyire néhány súlyos betegnek az orvos által való kikapcsolása csökkenti." Lásd August Forel: Die sexuelle Frage (A nemi kérdés). München, 1907., 338-339. o. [VISSZA]

183. A berlini királyi rendőr-főkapitányság második jelentése az 1881-1890. évekre vonatkozóan. 351-359. o. [VISSZA]

184. A nők legmegbízhatóbb segítőtársai az angol munkások voltak. "Elhatároztuk - írja Josephine Butler "Personal Reminiscences of a Great Crusade" (Személyes emlékek egy nagy keresztes hadjáratról) című híres munkájában -, hogy felhívással fordulunk a nemzethez. Már 1869 őszén levelet intéztünk a parlament mindkét házának tagjaihoz és a világi és egyházi pártok sok más vezetőjéhez. A válaszlevelek között volt néhány, amelynek írója teljes mértékben egyetértett velünk... Minthogy azoktól a köröktől, amelyeknek megnyerésében elsősorban reménykedtünk, igen kevés bátorítást kaptunk, az ország munkásaihoz fordultunk. Ezek egészen másként fogadtak bennünket. Tudatában vagyok annak, hogy a dolgozó osztályoknak is vannak hibáik, és éppen úgy nem mentesek az önzéstől, mint más néprétegek; de rendíthetetlenül szilárd az a meggyőződésem, hogy a nép, mihelyt az igazság nevében fordulnak hozzá, csaknem mindenkor lojális és megbízható érzelmekről tesz tanúbizonyságot." Idézi P. Kampffmeyer: Id. mű, 69. o. [VISSZA]

185. 1901-ben Bécsben a csőcselék ordítozása közepette Neuhofer rendőrbiztos egy francia nőt bántalmazott, majd börtönbe záratott a prostituáltak közé és erőszakos orvosi vizsgálatnak vetette alá. Az eset nyomán öt interpelláció hangzott el a Birodalmi Tanácsban. 1902-ben Hamburgban és Kielben letartóztattak, és részben durván bántalmaztak prostitúcióval gyanúsított hölgyeket. Ezen esetek után szeptember 8-án óriási tüntető gyűlést tartottak Hamburgban, amelyen az összes pártok tagjai részt vettek." P. Kampffmeyer: Id. mű, 66. o. [VISSZA]

186. 1893. augusztus 15. Berlin. [VISSZA]

187. Dr. Oskar Lassar: Die gesundheitsschädliche Tragweite der Prostitution (A prostitúció káros kihatása az egészségre). Berlin, 1892., August Hirschwald. [VISSZA]

188. Die Behandlung der Geschlechtskrankheiten in Krankenkassen und Heilanstalten (A nemi betegségek kezelése betegpénztárakban és gyógyintézetekben). Berlin, 1890., Fischers Medizinische Buchhandlung. [VISSZA]

189. A betegbiztosítási törvénynek ezt a rendelkezését (6a §), amely lehetővé tette a községek számára az olyan intézkedést, hogy nemi kicsapongásból származó megbetegedés esetén a táppénz egyáltalán nem vagy csak részben fizetendő ki, az 1903. május 25-én elfogadott és 1904. január elsején életbe lépett kiegészítő rendelkezés hatályon kívül helyezte. [VISSZA]

190. A vakok intézeteinek lakói közül Berlinben 21,3, Bécsben 31, Breslauban 35,1, Budapesten 47,9, Münchenben 73,8% a születéskor történt fertőzés következtében vakult meg. Th. Weyl: Soziale Hygiene. Jena, 1904., 62. o. [VISSZA]

191. Shakespeare "Ahogy tetszik" c. vígjátékának egyik szereplője, Rosalinda, a IV felv. 1. színében mondja ezeket a szavakat (Szabó Lőrinc fordításában). Shakespeare Összes Drámái. II. köt. 757. old. Új Magyar Könyvkiadó 1955. [VISSZA]

192. Moloch - ókori föníciai napisten, akinek emberáldozatokat hoztak. [VISSZA]

193. P. B. Shelley "Queen Mab; a Philosophical Poem" (Mab királynő; filozófiai költemény) c. műve 1813-ban jelent meg; egyik lényeges mondanivalója, hogy az emberek eredendően jók, a rossz csak intézményeikben van. Az emberiség boldogulásának útja a papok és királyok elpusztításán át vezet egy olyan jövő felé, amely megrövidíti a munkaidőt, értelmet ad a munkának, felszabadítja és egyenjogúvá teszi a nőket. [VISSZA]

194. A rablók által a tengerbe vetett Arión lantost a delfinek mentették ki úgy, hogy a hátukra vették. [VISSZA]

195. Platón a szofisták vitamódszerére utal; ezek szertelenül alkalmazták a fogós álkövetkeztetéseket, kérdéseikkel megzavarták vitapartnerüket, s ezáltal hamis következtetésekre szorították őket. [VISSZA]

196. Pindarosz-töredék (Bergk. 209). [VISSZA]

197. A legutóbbi, 1908-as jelentés szerint Angliában 16 női iparfelügyelő van, köztük Miss A. M. Anderson, mint vezető, és 15 beosztott. [VISSZA]

198. 1897-től kezdve, amikor Bajorországban kinevezték az első női gyárfelügyelőt, 1909-ig 26-ra emelkedett a női tisztviselők száma. Tizennégy szövetségi államban még egyáltalán nincs női gyárfelügyelő. [VISSZA]

199. Azaz bíbor. A föníciai Tyrus városában nagyszerű bíborszöveteket készítettek. [VISSZA]

200. A tavasz, a virágok, a vegetáció istennője. [VISSZA]

201. Bussy második leánya, aki a Faubourg Saint-Antoine-beli Sainte-Marie-zárdában élt. [VISSZA]

202. Josephus Flavius (i. e. I. sz.). A zsidó háború című könyvéről van szó. [VISSZA]

203. Nicole műve. [VISSZA]

204. Maintenonné, a volt Scarronné, a király Montespannétól született gyermekeinek nevelője. [VISSZA]

205. Montespanné unokahúga [VISSZA]

206. Montespanné unokahúga [VISSZA]

207. Francesco Guicciardini (1483-1540), híres olasz államférfi és történetíró. Főműve: Itália története. [VISSZA]

208. Varillas: Firenzei anekdoták vagy a Medici-ház titkos története (1685) [VISSZA]

209. Guido Bentivoglio (1579-1644), bíboros, történetíró, VIII. Orbán pápa kedveltje és nunciusa Franciaországban. Műve: A flandriai polgárháborúk története. [VISSZA]

210. Torquato Tasso (1544-1595) műve. [VISSZA]

211. Giambattista Guarini (1538-1611) ferrarai költő műve. [VISSZA]

212. Guidobaldo Bonarelli (1563-1608) pásztorköltő műve, aki a két előzőt utánozta. [VISSZA]

213. Espirit Fléchier (1632-1710), Nîmes püspökének műve. [VISSZA]

214. A szabinok királya. A szabinok a rómaiak egyesülése után Romulus társuralkodója. [VISSZA]

215. Claudine Mignot grenoble-i fehérnemű-varrónő, aki házasságaival egyre gazdagabb és gazdagabb lett. Gyémántjai túltettek a királyné ékszerein is. [VISSZA]

216. A trójai háborúban elesett első görög hős, Phylaké királyának felesége. [VISSZA]

217. Phoebus Apolló húga, a vadászat istennője. [VISSZA]

218. Hegy Dél-Görögországban; monda szerint a gyermek Hermés itt készített először teknőchéjból lantot. [VISSZA]

219. Iuppiter felesége, a házasság isteni védője. [VISSZA]

220. Divatos fodrásznő. [VISSZA]

221. Grignanné társalkodónője. [VISSZA]

222. Medici Katalin (1519-1589) Lorenzo de Medici leánya, II. Henrik francia király felesége; majd fiai, II. Ferenc és IX. Károly kiskorúsága alatt régens. A Szent Bertalan-éji mészárlás egyik előkészítője. [VISSZA]

223. Abel Servien leánya. [VISSZA]

224. Sully herceg nővére, férje Antoine de Gramont marsall, fia: Armand de Gramont. [VISSZA]

225. La Troche-né. [VISSZA]

226. Divatos fodrász, később XIV. Lajos belső inasa. [VISSZA]

227. Montausier herceg és Julie d'Angennes leánya. [VISSZA]

228. Esti, lefekvés előtti fogadás. [VISSZA]

229. Montespanné unokahúga, később Sforza herceg felesége. [VISSZA]

230. Rohan-Chabot herceg leánya, aki a király titkos szeretője volt. [VISSZA]

231. Kisázsiai folyó. [VISSZA]

232. A Catilina-összeesküvés tagjai közt. [VISSZA]

233. Dr. Havelock Ellis: Mann und Weib (Férfi és nő). Dr. Hans Kurella kiadásában, Lipcse, 1894., 201. o. [VISSZA]

234. A. Bebel "Die Frau und der Sozialismus" (A nő és a szocializmus) c. könyve első ízben 1879 februárjában, jelent meg Lipcsében. Még ugyanazon esztendő március 24-én betiltották az 1878 októberében a német szociáldemokrácia ellen hozott kivételes törvény alapján. A következő kiadásoknál (egészen a 9.-ig) Bebel kénytelen volt a címet megváltoztatni, s a könyvet így közreadni: "Die Frau in Vergangenheit, Gegenwart und Zukunft" (A nő a múltban, a jelenben és a jövőben). Az első angol nyelvű kiadás is e cím alatt látott napvilágot. [VISSZA]

235. A szerzők itt és az alábbiakban gyakorta használt rövidített címén: "Die Frau" (A nő), említik Bebel könyvét. [VISSZA]

236. Az 1869-ben Eisenachban megalakított Németországi Szociáldemokrata Munkáspártról van szó, amely 1875-ben, a gothai egyesülési kongresszus után a Szocialista Munkáspárt nevet vette fel. [VISSZA]

237. Szójáték az angolban: "peccant humours" egyrészt káros, ártalmas, nedve(ke)t jelent a régi orvoslás terminológiájában az emberi test négy alapvető nedve közül, másrészt a "peccant" vétkes, hibás, bűnös, rossz cselekvés stb. jelzője is lehet, így pl. "rossz kedélyállapot". [VISSZA]

238. A szerzők J. St. Millnek arra a beszédére utalnak, amelyet 1867. máj. 20-án mondott el az angol alsóházban a nők választójogáról. E beszéd különlenyomatként is megjelent 1867-ben. J. St. Mill kb. 1830 óta foglalkozott Harriet Taylor ösztönzésére a nő szociális és politikai helyzetével. Közösen írott legfontosabb művük, a "A nők elnyomatása" (Subject of Women) 1869-ben jelent meg. Mill alsóházi beszéde azokon a gondolatokon alapszik, amelyeket később a könyvében kifejtett. [VISSZA]

239. 1864-ben törvényjavaslatot terjesztettek be a hadseregben előforduló fertőző betegségek elhárítása érdekében. E törvényjavaslat elsősorban a prostituáltak kötelező orvosi vizsgálatával foglalkozott. 1869-ben a törvényjavaslat törvényerőre emelkedett (Contagious Diseases Acts). [VISSZA]

240. Angliában 1869 óta álltak fenn bennlakásos női kollégiumok, főként Oxfordban és Cambridge-ben. Mindkét egyetemen az 1880-as évektől fogva engedélyezték, hogy nők is tehessenek magasabb fokú záróvizsgákat; Londonban már 1878-tól fogva. Nagy-Britanniában 1881-től a századfordulóig 4000 nő folytatott magasabb tanulmányokat. [VISSZA]

241. Feltehetőleg az 1880-as évek elején a H. M. Hyndman vezetésével megalakult Demokrata Szövetségről van szó, mely elsősorban értelmiségi erőket tömörített. (1884-től: Szociáldemokrata Szövetség.) [VISSZA]

242. A Fábiánus Társaság (Fabian Society) híveiről van szó, akik mint pl. G. B. Shaw is, a nőkérdés szószólói voltak, anélkül hogy annak gazdasági-társadalmi vonatkozásaival tisztában lettek volna. [VISSZA]

243. Középosztályon itt burzsoázia értendő. [VISSZA]

244. A diplomácia nyelve a középkorban a latin volt; XIV. Lajos francia király uralkodása idején a francia nyelv foglalta el ezt a helyet, s uralmát egészen a XX. század elejéig meg is tartotta a diplomáciai érintkezésben. [VISSZA]

245. A szövegben található idézet értelemszerűen összevethető I. Kant "Anthropologie in pragmatischer Hinsicht", Lipcse 1943. 270. és skk. old. [VISSZA]

246. H. Ibsen: "Nóra". I. felv. (Németh László fordítása.) Henrik Ibsen válogatott drámái. A világirodalom klasszikusai. Európa Könyvkiadó 1957. 9. old. [VISSZA]

247. A feminizmus a nők egyenjogúságáért küzdő polgári mozgalom. [VISSZA]




Hátra Kezdőlap