butellavers, butéliavers

a verses felirat egyik népi válfaja, pálinkásbutélia oldalára írt alkalmi rigmus. A klasszikus epigramma egyik kései leszármazottja; kialakulásában közrejátszott a → kéziratos énekköltészet, a diákdal (→ diákköltészet) és főként a → bordal (Igyunk, aki angyala van, A bankónak nagy döge van; Igyunk ebből nagyot, hosszút!…). A butellaverset a lapos, zsebbevaló pálinkás butella (butykos), ritkábban cserépkulacs oldalára írta a mester; innen az edény tréfás neve: daloskönyv, zsoltároskönyv stb. A többnyire igénytelen versikék komoly vagy tréfás formában bemutatják, esetleg meg is nevezik a tulajdonost (Szegény vagyok, semmim sincsen, Ez a butykos minden kincsem; Ez butellát kérded kié? Szekeres István uramé…). Hasonló módon verselik meg magát az edényt is (Zöld butella az én nevem, Ha jó pálinka van bennem. Ha pálinka nincsen bennem, akkor csak cserép a nevem) és kívánnak tréfás átkot az esetleges tolvajra (Ki ez butélának szorul lopására…). A butellát a bordalokban megénekelt többi edényhez hasonló tiszteletben részesítik (Butellám, pálinkás butellám, Neked leveszem a sapkám…). A többi felirat, szintén a bordalokhoz hasonlóan, a búfelejtő (De ha eztet nyalogatom, Elfeledem sok bánatom…), felvidító (Azért vettem, hogy míg élek, Sok jó víg napokat éljek!…), gondolkozásra (Nézz a butykos fenekére, Ott az élet bölcsessége!…) és munkára serkentő (Ha ezt a zsebbe tehetem, A dolgomat jól elvégzem…) hatásról ír, esetleg utal a barátságra is (Készíttette nem magának, Hanem sok jóbarátjának…). A butellaversek között elvétve találunk komolyat, mely esetleg a → sírfeliratra emlékeztet (Első palotád volt rengő bölcsőd fája, Utolsó házad lesz koporsód deszkája…). – Irod. Tömörkény István: Feliratos agyagedények (Népr. Ért., 1912); Korek József: Népi humor az alföldi butellákon (Puszták népe, 1947).