csodaszarvas

1. a magyar néphagyományban, népköltészetben jelentős szerepet játszó mitikus állat. A → regösénekben szereplő csodaszarvas mindig hím állat, csodafiúszarvasnak is nevezik az énekben. Vas megyében Búcsún, a századfordulón feljegyzett változat szerint ezer szarva van, szarva hegyén ezer égő gyertya, két veséjén két arany kereszt; a Dozmaton feljegyzett változat szerint homlokán van a fölkelő fényes nap, oldalán a szép hold, jobb veséjén az égi csillagok. Más dunántúli változatok szerint ezer ága-boga van, rajta ezer misegyertya, „gyújtatlan gyulladék, oltatlan aludék”. A csodaszarvas kis kerek pázsiton legelészik, vagy fekete felhőben tűnik fel. Hasonló asztrális szimbólumokat visel a Mennybe vitt leány balladatípusban (→ Júlia szép leány) az égből leereszkedő bárány is. – 2. Egy másik csodaszarvas-hagyomány bontakozik ki a → hun-magyar mondakörből, mely Kézai Simon 13. sz.-i Gesta Hungarorum c. krónikájában maradt fenn. Ebben olvashatjuk, hogy Menroth és Eneth fiai: Hunor és Magor egy szarvasünő üldözése közben a Meótisz mocsaraiba érkeztek, ahol megtelepedésre alkalmas helyet találtak. Hat év múlva a pusztában Belár fiainak feleségeire akadtak, akiket elraboltak. Dulának, az alánok fejedelmének két lányát Hunor és Magor vette feleségül, ezektől származnak a hunok (magyarok). A mondának három fő motívuma van: a) Két fiútestvér elhagyva régi otthonát, új hazát alapít; b) eltűnő, majd újra felbukkanó állat (szarvas) vezet nyomra gázlón, folyón át; c) a nőrablás motívuma. Míg a szakirodalom általában egyetértett abban, hogy a nőrablás a magyar nép ősi eredetmondája, a szarvasüldöző testvérpár motívuma a magyar mondakutatás egyik legtöbbet vitatott kérdése. Ősi magyar mondának tartja többek között: Toldy Ferenc, Róheim Géza, Solymossy Sándor, Molnár Erik. A hun történet írója által írott nyugati forrásból merített szövegrésznek tekinti: Hunfalvy Pál, Király György, Hóman Bálint, Tóth Zoltán. – A két honalapító testvér mítosza világszerte elterjedt (pl. Romulus és Remus), a motívum gyakoriságát keleten feltehetően a kettős királyság intézményében (→ Álmos) kell keresnünk. A magyarság eredetmondája a szóhagyományban ma már nem él. Ugyanakkor egyes helyi – források keletkezéséhez fűződő – mondákban a szarvasüldözés motívuma máig is fennmaradt. (→ vándorlások mondaköre) – Végül a magyar (és a lengyel) középkori krónikákban többször ismétlődő motívum, hogy a csodaszarvas mutatja meg, hol kell templomot, kolostort építeni: Szent Gellértnek szarvas mutatja meg a bakonybéli monostor helyét, a váci egyház alapításmondájában szarvas mutatja meg Szent Lászlónak, hogy hová építse a székesegyházat, a lengyel krónikások szerint szarvas mutatja meg a magyar Szent Imrének, hová építsenek a lengyelek kolostort stb. – A magyar kutatók keleti és nyugati párhuzamokra egyaránt utalnak a szerteágazó motívumcsaládnál. Úgy látszik, hogy a honfoglaló magyarok magukkal hozták a keleti típusú csodaszarvas mondát, mely később a keresztény Eustachius és Hubertus mondakörrel keveredett. A csodaszarvas sok eurázsiai népnél s egyes É-amerikai indián csoportnál is igen régóta a csillagos ég jelképe. – Irod. Sebestyén Gyula: A regösök (Bp., 1902); Berze Nagy János: A csodaszarvas mondája (Ethn., 1927); Solymossy Sándor: A magyar csodaszarvas-monda (Magyarságtudomány, 1942); Györffy György: Krónikáink és a magyar őstörténet (Bp., 1948); Dömötör Tekla: Árpádházi Imre herceg és a csodaszarvas mondája (Filológiai Közl., 1958); Dömötör Tekla: Littérature Hongroise – Littérature Européenne (Bp., 1964); Kristó Gyula: Ősi epikák és az Árpádkori íráshagyomány (Ethn., 1970).