csűr, pajta

a csépeletlen szálas gabona elraktározására szolgáló gazdasági épület, amelyben régóta helyet biztosítottak a különféle szálas takarmányoknak. Sok esetben a csűrben raktározták el a kicsépelt szalmát, töreket, polyvát is. A csűr vagy pajta az egész magyar nyelvterületen megtalálható, ahol a klimatikus viszonyok a szabadtéri gabona- és szénatárolásnak nem kedveznek. Így elsősorban a hegy- és dombvidéken, ahol a csapadék mennyisége nagyobb, de nem ritka a csűrök alkalmazása a vizenyős, párás síksági tájakon sem, mint pl. a Kisalföldön vagy a Dráva környéki árterületek szomszédságában stb. – A csűrök alaprajzilag két fontos részre tagolódtak. A csűr vagy pajta fiókjában vagy fiókjaiban raktározták a szálas gabonát vagy takarmányt. Ehhez csatlakozott a csűr vagy pajta piaca, ahol szabad helyet hagytak közlekedésre, de legfőképpen munkára. Ott csépelték ki a gabonát. A csűrök ennek megfelelően két vagy három fő térre oszlottak általában. A leggyakoribb esetben téglalap alaprajzzal építették, belső tagolásukat a kereszttengelyhez igazodva képezték ki. A csűr bejárata, kapuja és munkatere, piaca vagy szérűje a hosszanti oldal közepére került, a tárolóhelyek kétfelől csatlakoztak hozzá. A csűrökön eredetileg nem voltak kapuszárnyak. A szalagtelkes pajtasoros településekben azonban a kertet és az udvart szinte hermetikusan elzáró csűrökre mind a külső, mind a belső oldalon kapukat, ajtókat szereltek fel. A kapuk oly nagyok voltak, hogy rakott szekérrel ki-bejárhattak rajtuk. Ahol a kézi cséplés a közelmúltig szokásos gyakorlat volt, a csűr piacát és a fiókokat másfél méter magas fallal választották el, hogy a cséplés közben kipergő mag ne hulljon szét, ne kerüljön a csépeletlen gabona, szalma vagy széna közé; ezért nevezték kármentőnek. Voltak olyan körzetek viszont, ahol részben helyi kényszerkörülmények, részben az országos átlagtól eltérő, helyi hagyomány alapján hossztengelyük szerint osztott csűrök épültek. Pl. a Kisalföld némely településein szórványosan is, de bizonyos falvakban, településcsoportokban a lakótelkek keskenysége miatt kényszerültek hosszirány szerint tagolt csűröket építeni, viszont Szatmár m.-ben és környékén a helyi hagyományos csűrtípus eleve ilyen formában fejlődött ki. Nemritkán előfordult, hogy a csűr épületében kapott helyet az istálló, a pince. – Az istállók beépítése É-Mo. keleti felében szórványos, Erdélyben általános. Az állattartó helyiségek beépítése a közeli takarmányraktározás révén racionális munkaszervezést biztosított, a pincék esetében pedig előnyös volt a csűrben tárolt széna hőszigetelő hatása. A csűrök a lakóépületek átlagos méreténél nagyobbak voltak, főként szélesebbek s lényegesen magasabbak. Általában a lakóháztól elkülönítve a telek udvar és kert közötti határán álltak, kisebb telkek esetén magán a telekhatáron. A kisalföldi falvakban nemritkán a pajtákat a lakóházzal együvé egy alaprajzi egységbe, egy fedélszék alá építették. A baromudvaros telekelrendezés (→ baromudvaros telekrend) esetén előfordult, hogy a csűrök az út vonalára vagy közelébe kerültek, az istállók, aklok szomszédságában, de sokszor ugyanúgy a lakóudvar és a kert határvonalán álltak, mint egyébként a szalagtelkes településekben szokásos volt. Két beltelkes településekben (→ kétbeltelkes rendszer) gyakori volt a csűrök lakóudvaron kívüli felépítése. (Erre utal a pajtáskert, csűröskert kifejezés is, amely mind közszói, mind földrajzi névi használatban előfordul.) Magasabb hegyvidékeinken, a havasi kaszálókon a csűrhöz hasonló szerkezetű, jellegű szénapajtákat építettek. A csűrök építésénél ugyanazokat az anyagokat, szerkezeteket használták – mind a falazatok, mind a tetőzet esetében –, amelyeket a helyi hagyományos építő tevékenység a lakóházak építésénél alkalmazott. Sok helyen tovább élt a helyi anyagok felhasználása és az archaikusabb, konzervatívabb eljárások, szerkezetek. A gabona, széna utószáradását előmozdítandó viszont mindig olyan falazatokat alkalmaztak, amelyek jó szellőzést, légjárást biztosítottak. A borona-, zsilipeléses, sövény-, nád-, tégla-, vályog-, kő- vagy vegyes falak vakolás, tapasztás nélkül készültek. Ha viszont a fal anyaga a tapasztást, vakolást szükségessé tette, nagy szellőzőnyílásokat építettek be. A csűröket úgy építették, hogy azokba a rakott szénásszekerekkel be lehetett állni. Ha a csűrkapu vagy a körülötte levő tetőszegély alacsonyabb volt, a kapu feletti tetőfelületet felemelhetővé tették, rakodáskor rudakkal feltámasztották (leppentő csűrök). A gabona gépi cséplésének széles körűvé válása idején gyakoriak lettek az ilyen csűrkonstrukciók, hogy a cséplőgépeket a csűrbe beállíthassák. A csűr munkaterének (amely egyben a mezőgazdasági és közlekedési eszközök, felszerelések tárolóhelye is volt) növelésére építették az ún. nyakaspajtákat. Ezeknél a csűr középső része jelentékeny mértékben meghosszabbítva az udvar felé előreugrott. – A kézi cséplős területeken a gabonatermesztés fokozása idején sor került ún. ikerpajták építésére. Ezek tulajdonképpen két egymásba épített csűrből álltak, a két kisebb oldalfiók mellett egy nagyobb fiókjuk volt s két nyakasan kiugró csűrpiacuk. Így egyszerre két banda dolgozhatott párhuzamosan. A nyomtatás és a gépi cséplés előtérbe kerülésével sem csökkent a csűrök jelentősége. Nőtt szerepük a szénafélék tárolásában, veszteségmentes megőrzésében. Azokon a helyeken, ahol a klimatikus viszonyok kevéssé változtak, szinte még napjainkban a háztáji gazdaságban az utóbbi években is újakat emeltek. – A csűr alkalmazása nedvesebb éghajlatú vidékeken Európa-szerte általános volt. A hazai csűrtípusok területenként szorosan együtt fejlődtek a szomszédos népek hasonló célú épületeivel. Mo.-on nemcsak a parasztség és kisnemesség körében, de a nagybirtokok gazdálkodásához is hozzá tartoztak a 19–20. sz. fordulója körülig, ha a klimatikus viszonyok szükségessé tették alkalmazásukat. A gépi cséplés elterjedése előtt egyes uradalmakban fedett szérűkkel ellátott cséplőpajtákat, csűröket építettek még az alföldi megyékben is, hogy a szemnyerést az időjárástól függetlenül folyamatosan végezhessék. A csűrök építészeti kiképzése egyszerű volt. Ritkán egy-egy fontos, szem előtt fekvő gerendát díszítményekkel ékítettek. Egyébként legfeljebb az építési évszámot, az építtetők nevét és esetleg az építők nevét örökítették meg. A 19. sz. utolsó harmadát megelőzően a csűr készítői többnyire maguk a tulajdonos parasztok voltak. Az építést kölcsönös segítséggel végezték. Ezt követően a csűrök építése szinte egyre kizárólagosabban a mezővárosi, falusi ácsok, kőművesek tevékenységi körébe került, s az öntevékeny paraszti faragás, építés e téren is megszűnt. Konzervatívabb vidékeinken, valamint azokban a körzetekben, ahol a fafeldolgozás házi munkaként, házi iparként megmaradt, a közelmúltig tovább élt a helyi építő gyakorlat, s olyan archaikus szerkezeteket is megőrzött, mint amilyenek a → jármos csűröké volt. – A csűr szó a 15. sz. elejéről mutatható ki. Nyelvünkbe a bajor-osztrák nyelvjárást beszélő német telepesek közvetítésével kerülhetett be, még a középfelnémet időszakban gyökerezik, amikor schiur, schür, schir alakváltozatai léteztek. Figyelmet érdemel viszont, hogy a népnyelvben a német–magyar nyelvi érintkezési sávban a Dunántúlon és a Kisalföldön a csűr megjelölésére mindig a pajta szó használatos. Pajta szóval jelölik a K-i részeken (Erdély) azokat az istállókat, amelyek a csűrökbe vannak beépítve. Az Alföld keleti felén s a Szilágyságban szőlőbeli építmény, présház jelentése is van. Pajta szavunk a 14. sz. derekáról ismert pajata alakban, mai hangalakja 1422-ből adatolható. Valószínűleg délszláv eredetű nyelvünkben. (→ még: csép; → nyomtatás) – Irod. Szinte Gábor: A székely csűr (Népr. Ért., 1903); Bátky Zsigmond: Építkezés (A magyarság néprajza, I. Bp., 1941–43); Hofer Tamás: Csűrök és istállók a falun kívül (Népr. Ért., 1957); Hoffmann Tamás: Horreum – szérű, csűr? (Ethn., 1959); Barabás Jenő: Scheunen auf ungarischem Sprachgebiet (DJfVk, 1967).

Csángó csűr, előtte fehérítés végett kiterített vászon (Hosszúfalu, v. Brassó m.)

Csángó csűr, előtte fehérítés végett kiterített vászon (Hosszúfalu, v. Brassó m.)

Mezőségi csűr (Erdély)

Mezőségi csűr (Erdély)

Csűr (Kászonimpérfalva, v. Csík m.) 1. szemből 2. oldalról 3. alaprajz 4. a jobb felső csűrbütű (gerezdbe rakott boronák, a csűrgerenda kiugró végére fektetett szélkoszorú) 5. a csűrkapu felső sarka

Csűr (Kászonimpérfalva, v. Csík m.) 1. szemből 2. oldalról 3. alaprajz 4. a jobb felső csűrbütű (gerezdbe rakott boronák, a csűrgerenda kiugró végére fektetett szélkoszorú) 5. a csűrkapu felső sarka

Csűrös kert (gidófalva, v. Háromszék m.)

Csűrös kert (gidófalva, v. Háromszék m.)

Csűristálló és szekérszín (Kovászna, v. Háromszék m.)

Csűristálló és szekérszín (Kovászna, v. Háromszék m.)

1. Csűr alaprajza (Kászonújfalu, v. Csík m.) 2–5.: 110 éves kapu- és ajtóvasalások (Kászonaltiz, v. Csík m.)

1. Csűr alaprajza (Kászonújfalu, v. Csík m.) 2–5.: 110 éves kapu- és ajtóvasalások (Kászonaltiz, v. Csík m.)

Kettős csűristálló (Korond, v. Udvarhely m.)

Kettős csűristálló (Korond, v. Udvarhely m.)

1. Favázas, zsilipeléses falú, cseréptetejű csűr istállóval egybeépítve (Sóvárad, v. Maros-Torda m.)

1. Favázas, zsilipeléses falú, cseréptetejű csűr istállóval egybeépítve (Sóvárad, v. Maros-Torda m.)

2. Sövényfalú nádtetejes csűr (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)

2. Sövényfalú nádtetejes csűr (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.)

3. Belső csűr piacon fonnak szőnek (Korond, v. Udvarhely m.)

3. Belső csűr piacon fonnak szőnek (Korond, v. Udvarhely m.)

4. Kettős csűr istállóval egybeépítve (Sóvárad, Sóvidék, v. Udvarhely m.)

4. Kettős csűr istállóval egybeépítve (Sóvárad, Sóvidék, v. Udvarhely m.)

1. Boronafalú zsindelyes tetejű csűr, egyik oldalában istálló (Csíksomlyó, v. Csík m.)

1. Boronafalú zsindelyes tetejű csűr, egyik oldalában istálló (Csíksomlyó, v. Csík m.)

2. Boronafalas csűr zsúptetővel (Nógrádfa, Zala m.)

2. Boronafalas csűr zsúptetővel (Nógrádfa, Zala m.)

3. Csűr belső választó deszkafallal (kármentő) (Sárospatak, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

3. Csűr belső választó deszkafallal (kármentő) (Sárospatak, Borsod-Abaúj-Zemplén m.)

4. Csűr sövényfallal, zsúptetővel, előreugró középrésszel (Bozzai, Vas m.)

4. Csűr sövényfallal, zsúptetővel, előreugró középrésszel (Bozzai, Vas m.)