dikó, gyikó, lésza, nyoszolya

lécvázas szerkesztésű könnyű ágy, melynek felülete Mo.-on gyékénnyel, szalmával, kukoricacsuhéval „bekötött”, azaz becsavart vagy beszőtt. 1657-ből „hársfából kötött ágy”-ra is van adatunk, ennek csak elnevezésben él az emléke (hárságy, hársfadikó). Egyéb megjelölései: szalmaágy, heverő, pirics, csiga. – Ezen ágytípus első emlékei az i. e. 3. évezredből, Mezopotámiából és Egyiptomból valók, lapját ekkoriban gyékény vagy szíjfonadék alkotta. Innen terjedt szét Európába, Közép- és D-Ázsiába, Közép-Afrikába és a gyarmatosítással D-Amerikába. Európában a 12–13. sz.-ig az uralkodó osztályok bútora, ezt követően a parasztságnál maradt fenn. – Mo.-on legkorábbi ábrázolása a 14. sz.-ból ismert, s úgy látszik, még a török hódoltság előtt elterjedt a köznépnél mint hálóágy, eredetileg ez volt a „nyoszolya”. Comenius (1643) már alkalmi heverőként említi, s legkésőbb a 19. sz.-ra a parasztházban is alkalmi, ill. gyermekággyá fokozódott le. Sokfelé → istállóbútor vált belőle. Egyes területeken erre vetették a ravatalt. – A mo.-i dikóváltozatok hozzáépített fejtámasztóval ellátottak vagy enélküliek, díszítésüket a beszövés mintázata adja. Ágyneműt nemigen tettek rá, pokrócokon kívül többnyire ócska ruha szolgált párnául és takaróul. (→ még: ágy, → tolóágy, → vacok) – Irod. K. Csilléry Klára: Vázlatok Tiszaigar népi lakáskultúrájából (Ethn., 1952); Cs. Sebestyén Károly: Ágy a magyar parasztházban (Ethn., 1954); Krüger, Fritz: El mobiliario popular en los paises románicos (Coimbra, 1963); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar nép bútorai (Bp., 1972).

Dikó fejmagasítóval, csavart szalmával bekötve (20. sz. első fele, Átány, Heves m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Dikó fejmagasítóval, csavart szalmával bekötve (20. sz. első fele, Átány, Heves m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Dikó csuhéval beszőve (1940-es évek, Ménfőcsanak–Győr) Bp. Néprajzi Múzeum

Dikó csuhéval beszőve (1940-es évek, Ménfőcsanak–Győr) Bp. Néprajzi Múzeum