dilettáns <olasz dilettante ’gyönyörködő’>

valamely művészeti ággal (díszítő- és előadóművészet, költészet stb.) kellő hozzáértés nélkül és nem is hivatásszerűen foglalkozó személy. A népi → alkotók, → előadók és a → népművészek többsége nem tekinthető dilettánsnak, legfeljebb → amatőrnek. Egyes átmeneti típusaik, így az őstehetségek (naív festők és szobrászok), továbbá a népi költők (→ népi verselők, → históriások, → hírversírók stb.) egy része már igen, mivel saját hagyománykörükből kiléptek, de a hivatásos művészet színvonalát nem érték még el, legjobb esetben is csak erőlködve, gyatrán, sokszor nevetségesen utánozzák. Önérzetük és magabiztosságuk azonban semmivel sem kisebb a hivatásos művészekénél. A dilettánsoknak sokféle gúnynevük van, a költészetben pl. rímfaragó, rímkovács, versfaragó, versíró, verselő stb. (olykor → ponyván vagy kis füzetkékben meg is jelentetik verselményeiket, mint pl. a tiszántúli Pócsi Miska); a festészettben mázoló, a színészetben ripacs stb. – Irod. Kodály Zoltán: A zene mindenkié (Bp., 1954); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (I–II., Bp., 1965).