Bácska, Bácskaság

a Duna–Tisza közének a Baja–Szeged vonaltól délre eső része. Északi sávja kivételével ma Jugoszláviához tartozik. A honfoglalás korától magyarlakta vidék, a középkorban gazdag, viszonylag sűrűn települt táj volt. Két vármegye alakult ki területén: Bács kb. a Ferenc-csatorna vonalától délre és Bodrog attól északra. A török elől menekülő délszláv népcsoportok (szerbek, bunyevácok, sokácok) a 15. sz.-ban kezdtek beszivárogni a Bácska területére. A legnagyobb szerb beköltözés 1691-ben történt, a levert törökellenes felkelés után, Csernovics pátriárka vezetésével. Magyar lakossága a 16. sz. elejétől folytonosan pusztult vagy É-ra vándorolt és Buda elestétől (1541) a zentai csatáig (1697) tartó hódoltság ideje alatt majdnem teljesen eltűnt a tájról. A 18. sz. elején némely keleti és déli területeinek kivételével (Tiszai Kamarakerület, Csajkás kerület) visszaállították a két régi vármegyét, de 1802-ben összevonták Bács-Bodrog megyévé. A gyér délszláv lakosságú területre 1733-tól indult meg a magyar lakosság beköltözése, Jankovácra (későbbi Jánoshalma) r. k. magyar telepesek érkeztek. A következő évtizedekben Bezdánra Somogyból és Zalából (1743), Pakára, Strebácra, Bezdánra Tolnából, Baranyából, Somogyból és Veszprém megyéből (1749) költöztek be magyarok. Jászsági telepesek duzzasztották föl a K-bácskai helységeket: Magyarkanizsa (1750), Zenta (1755), Ada (1760), Óverbász (1767). 1750-ben népesült be Topolya, 1756-ban dunántúli r. k. magyarokból Újdoroszló, 1767-ben Petroveszelő (Péterréve). II. József türelmi rendelete után az addig településben korlátozott ref. magyarok is hoztak létre falvakat. 1785–1786-ban népesült be Feketehegy (Kunhegyes, Tiszabura), Ómoravica v. Bácskossuthfalva (Karcag, Kunmadaras, Jászkisér), ill. a r. k. Kishegyes (Békésszentandrás). Pacsérra tiszántúli (Törökszentmiklós, Kenderes, Kisújszállás, Túrkeve, Mezőtúr, Körösladány), kiskunsági (Kunszentmiklós, Szabadszállás, Izsák, Bugyi) és dunántúli ref.-ok (Seregélyes, Nagydorog, Fadd) telepedtek le. Az utolsó nagyobb magyar telepítések Temerin (1783 Pest, Heves, Nógrád megyeiekből), Mohol (1805) és Rácsföldvár (1806) voltak. A nagyobb helységek a 18–19. sz. folyamán számos kisebb községet népesítettek be. A 18. sz.-ban nagyszámú német telepes is beköltözött, elsősorban Bácska nyugati és középső területein alapítottak falvakat. Ebben az időben keletkeztek a Bácskában szlovákok és ukránok (ruszinok) szigetszerű telepei is. 1849–1860 között Bács-Bodrog megyét a szomszédos bánsági megyékkel, kamarai kerületekkel és határőrvidékekkel Szerb Vajdaság és Temesi Bánság néven külön közigazgatási egységgé szervezték és közvetlenül Bécsből kormányozták. 1918 után e területnek a szerb királysághoz került részén, Vajdaság névvel tartományt alakítottak. 1920–1940 között Jugoszlávia déli vidékeiről nagyszámú telepes vándorolt be a Bácskába. Ezeknek a helyére telepítette 1941-ben a magyar kormány a Bukovinából útra kelt székelyeket, akik viszont 1944-ben a Dunántúlra menekültek. Ma a Bácska jugoszláviai része a → Vajdaság Autonóm Tartományhoz tartozik. → Tisza mente néven önálló tájegységet alkotnak keleti peremén az észak-déli irányban húzódó nagyközségek és mezővárosok. – Irod. Bács-Bodrog vármegye (I–II., szerk. Borovszky Samu, Bp., 1909); Nagy Kálozi Balázs: Jászkunsági reformátusok leköltözése Bácskába II. József korában (Bp., 1943); Kósa László: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (A Hungarológiai Intézet Tudományos Közl., 1972).

1. Lakóház Zentán

1. Lakóház Zentán

2. Terményárusítás a zentai hetipiacon

2. Terményárusítás a zentai hetipiacon

3. Bazáros a zentai hetipiacon

3. Bazáros a zentai hetipiacon

4. Zentai lakóház

4. Zentai lakóház

1. Utcarészlet Martonoson

1. Utcarészlet Martonoson

2. Utcarészlet Zentán

2. Utcarészlet Zentán

3. Utcarészlet Martonoson

3. Utcarészlet Martonoson

1. Zentai lakóház

1. Zentai lakóház

2. Zentai lakóház

3. Lakóház és kukoricagóré (Zenta)

4. Utcarészlet nagygazdaportával (Adorján)

4. Utcarészlet nagygazdaportával (Adorján)