birkás

a Ny-európai eredetű juhfajták pásztora a 18–19. sz.-ban, ellentétben a régi magyar fajták őrzőjével, a → juhásszal. A többnyire idegen (német, cseh, morva) származású birkások főként a dunántúli uradalmak szolgálatában álltak, amelyek az értékesebb gyapjút adó nyugati juhfajtákat (pl. merinó) az 1760-as évektől kezdődően Mo.-on meghonosították. A birka szó egy morva juhfajta neveként már a 15. sz. közepén ismert volt nyelvünkben. A birkások több munkaeszközt (→ juhászkampó) és eljárást meghonosítottak a magyar juhászatban. Helyenként → juhászcéhbe tömörültek. A 19. sz.-ban az Alföldre és a Felföldre is kerültek át birkások, s a század végére beolvadtak a magyar juhászságba. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Éber Ernő: A magyar állattenyésztés fejlődése (Bp., 1961).