ágy, nyoszolya

fekvésre szolgáló bútor, mely a magyar parasztházban elsődlegesen az ágynemű tárolását szolgálta, a díszágyneművel magasra rakott → vetett ágy lényegében vagyonjelző, státusszimbólum; maga az alvóhely korábban többnyire a földön volt (→ derékalj, gyékényágy, → szalmazsák, → vacok). A magyar népnyelvben ezen funkcióbeli megoszlásnak megfelelően az ágy szó a közelmúltig az ’ágynemű’-t jelölte, az azt hordozó állványzat neve nyoszolya volt. – A fából készült ágy az ókori közel-keleti civilizációk uralkodó osztályánál jelent meg, az i. e. 3. évezredtől ismertek emlékei Mezopotámiából és Egyiptomból. Az ekkor kialakult lécvázas, beszőtt lapú szerkezet Eurázsia és Afrika nagy területein máig továbböröklődött (→ dikó). Az Európában az i. sz. 9. sz.-ban fellépő ácsolt ágynál, a korábbi szerkezeti felépítést megőrizve, a sarokpilléreket deszkalapok kötik össze (ácsolt bútor), majd az asztalosbútorral a beszövést is deszkaágy-betét váltja fel. A 11. sz.-tól szokásossá vált az ágy fölé textília mennyezet emelése (→ mennyezetes ágy, → szúnyogháló). A 14. sz.-tól ennek helyébe fa félmennyezet, a 15. sz.-tól 4-oszlopos teljes famennyezet került. Az ágy fejrésze ez időtől díszes oromzatot kapott, ami a mennyezet nélküli ágynak is jellemzője lett. A mesteremberek révén ezek formai változatai a népi ágyakra is rákerültek. – Az ágyhasználat terjedésével, az ágyneműnek a földről való felemelésére a középkorban több szükségmegoldás is kialakult, ilyen az → ágyszék, ennek földbe rögzített variánsa, továbbá a földből emelt padkák és egyéb padok ágyként való használata. Kiegészítő bútorként került alkalmazásra a → tolóágy, majd a 17–18. sz.-tól a szétnyitható, ill. kombinált ágyak, mint a → padágy. A magyaroknál az ágyhasználat valószínűleg a honfoglalás utáni időkben honosodott meg. Földbe vert lábú ágyra utaló karónyomok Árpád-kori veremházakból már kimutathatók. A dikó és szűkebb körben az ácsolt ágy feltehetőleg még a hódoltság előtt elterjedt a parasztságnál. Parasztházból asztalos készítette ágy, ill. mennyezetes ágy a 18. sz.-ból maradt fenn. Az ilyen ágy korábban oromzatos tornyos nyoszolya volt (tormos vagy trónusos vagy koronás nyoszolya vagy ágy), mely ha az ágynak az egyik végén volt orom: egytornyú vagy féltornyú, ha mindkettőn: kéttornyú. Az elnevezés alapja lehet az ágyvégek fölötti díszgömb: gombos nyoszolya.

Az ágytornyot a 19. sz. második felétől kezdték elhagyni, többnyire esztergályozott pálca került a helyére (sodrófás nyoszolya). Az ágy díszítése az ácsolt és asztalosbútorral lett általánosabb. Az előbbire az → ékrovás és a vésés (→ vésett díszítés) jellemző, az utóbbin Mo.-on leggyakoribb a festett → virágozás, amely az ágyvégeket borítja, az oldaldeszkákon ritka. Mint kelengyebútoron, gyakori volt az esküvő évének jelzése, ritkább a menyasszony, esetleg a házaspár nevének feltüntetése, s kivételes a vallásos ábrázolás vagy felirat. – Míg a 17. sz.-ban a magyar parasztházra az egyetlen ágy a jellemző, a szobabeli 2 ágy állandósulásával kialakult az első, magas, parádés, vendégágy és a hátsó, alvó-, háló-, viselőágy párosítás (→ szobaberendezés). A 18. sz. végétől a díszágy a tehetősebbeknél átkerült a tisztaszobába. A divatjamúlt, megkurtított ágyból a 19–20. sz.-ban gyakran → heverő, vacok is vált napközi pihenésre. De már korábban, az ágyban való alvás terjedésével párhuzamosan s részben az asztalosbútorral különféle pótágyak is kialakultak, ill. meghonosodtak. Ezek nagyrészt a szobabeli alvóhelyeket bővítették, így a lapos kemence teteje, a padka, a pad, ill. az utóbbiak szélesítésére alkalmazott támla nélküli pad, a hálópad vagy hálólóca, a sut és az azt hosszabbító vacok, a kávás asztal alja, továbbá a tolóágy, a padágy, a → rengő pad és a díszágy kihasználására létesült → búvóágy. A házon kívüli alvás igénye hozta létre az istállóbútort. – Irod. Cs. Sebestyén Károly: Ágy a magyar parasztházban (Ethn., 1954); K. Csilléry Klára: A Néprajzi Múzeum új szerzeménye: a kercaszomori ácsolt ágy (Népr. Ért., 1954); Rumpf, Karl: Das Bett im hessischen Bauernhaus. Zugleich ein Beitrag zur Geschichte des Bettes (Zeitschrift des Vereins für Hessische Geschichte und Landeskunde, 1963); Fél Edit–Hofer Tamás: Arányok és mértékek az átányi gazdálkodásban és háztartásban (Népr. Közl., 1967); Schmidt, Leopold: Bauernmöbel aus Süddeutschland, Österreich und der Schweiz (Wien–Hannover, 1967).

Mennyezetes ágy, felvetve; rekonstrukció (Hódmezővásárhely, 19. sz. közepe)

Mennyezetes ágy, felvetve; rekonstrukció (Hódmezővásárhely, 19. sz. közepe)

Ágyvég, vörös alapon tarka festéssel (Mezőkövesd, 1893.) Bp. Néprajzi Múzeum

Ágyvég, vörös alapon tarka festéssel (Mezőkövesd, 1893.) Bp. Néprajzi Múzeum

1. Földbe vert lábú ágy és pad, alattuk alacsony sárpadkával (Forrófalva, Moldva, 1931)

1. Földbe vert lábú ágy és pad, alattuk alacsony sárpadkával (Forrófalva, Moldva, 1931)

2. Mennyezetes ágyak tisztaszobában (Kapuvár, 1930-as évek)

2. Mennyezetes ágyak tisztaszobában (Kapuvár, 1930-as évek)

3. Ágyak hálókamrában, fiatal menyecskéé magasra vetve, idősebb asszonyé nappali pihenésre is megvetve (Vizslás, Nógrád m., 1930-as évek)

3. Ágyak hálókamrában, fiatal menyecskéé magasra vetve, idősebb asszonyé nappali pihenésre is megvetve (Vizslás, Nógrád m., 1930-as évek)

4. Vetett ágyak tisztaszobában (Apátfalva, Csongrád m., 20. sz. eleje)

4. Vetett ágyak tisztaszobában (Apátfalva, Csongrád m., 20. sz. eleje)

Ágy lakószobában, fölötte ruhatartó rúd (Csíkbánfalva, v. Csík m., 20. sz. dereka)

Ágy lakószobában, fölötte ruhatartó rúd (Csíkbánfalva, v. Csík m., 20. sz. dereka)

Fiatalasszony ágya hálókamrában, magasra vetve (Parád, Heves m., századforduló). Parád, Palócmúzeum

Fiatalasszony ágya hálókamrában, magasra vetve (Parád, Heves m., századforduló). Parád, Palócmúzeum