Gömör, Gömörország

a Bükk hegység és a Gömör-Szepesi-Érchegység között elterülő hatalmas hegyi medence. Északi részét magas erdős hegyek, középső és déli részét dombvidékek alkotják, amelyeket a Sajó és a Rima, ill. mellékvizeik (Balog-, Murány-, Csetneki-patak, Túróc, Gortva stb.) tagolnak, tesznek változatos domborzatúvá. A magyarok a kora Árpád-korban a medence déli lankásabb területét, a folyók és patakok lapályát szállták meg, és a 13. sz. végére viszonylag sűrűn betelepült aprófalvas tájjá alakították. Az északi és középső részek még a középkor vége felé is gyéren lakott, nagy erdőségekkel borított vidékek voltak. A 14–15. sz.-ban az É-i és Ny-i részeken megnőtt a szlovák lakosság aránya. A vasércben és más nemes ásványokban gazdag lelőhelyek mellett kialakult bányavárosokba jelentékeny német alapréteg települt (Rozsnyó, Dobsina, Nagyrőce, Csetnek, Jolsva). A 16. sz. folyamán telepítették be ruszin (ukrán) telepesekkel Gömör legészakibb részét, a természetföldrajzilag és néprajzilag különálló Garam-forrásvidéket. A települések és a népesség szerves fejlődését először a 15. sz. második felének huszita háborúi zavarták meg nagyobb mértékben. A 16. sz. második felében Gömör D-i és Ny-i vidékei fokozatosan török hódoltság alá kerültek, ami a lakosság megritkulását és számos falu eltűnését vonta maga után. Sokat szenvedett népe a Thököly- és Rákóczi-szabadságharc háborúitól is, de aprófalvas településszerkezete lényegében nem változott, lakosságának folytonossága nem tört meg. A 18. sz. derekától állandósult magyar–szlovák nyelvhatár Gömört két, majdnem teljesen homogén nemzetiségű népterületre osztotta. K-en és D-en magyarok, É-on és Ny-on szlovákok laktak. A ruszinok elszlovákosodtak, a németek egy része szlovákká, más része magyarrá lett. A 20. sz. elején Gömörben mindössze egy helységben, Dobsinán éltek németek (az ún. bulénerek). – A ma Gömörnek nevezett nagytájba beleértik nemcsak a történeti Gömör vármegyét, hanem az egykori Kishont vármegyét, a terület Ny-i, ÉNy-i részét is, amely 1802-ig önálló közigazgatási egység volt. Gömör nevezetes kisebb tája a DNy-on fekvő → Medvesalja. Az egyes folyók és patakok völgyeit is általában néprajzi egységként említi a kutatás: pl. Rozsnyótól K-re a Csermosnya völgye, a Sajó völgye, a Túróc völgye (Tornaljától É-ra), a Balog völgye, a Száraz völgy (Keleméri és Szuha patakok mente) stb. Gömör magyar lakosságát a néprajzi szakirodalom általában → palócoknak nevezi. A Heves, Nógrád, Borsod felé eső vidéken élőket → barkóknak hívják. A barkó elnevezés egyben r. k. vallási megkülönböztetést is jelent az innen K-re és É-ra élő ref. magyarokkal szemben. A szlovákság jelentős része ev. vallású. A magyar települések sorában csupán néhány ev. akad (pl. Sajógömör, Gömörpanyit, Lőkösháza). A ref. magyarok között külön színt képvisel az egykori kisnemesi falvak népe (pl. Felsővály, Bikkszeg, Gömörmihályfalva, Nemesradnót, Hubó, Hét stb.). – Gömör magyar lakossága évszázadok óta hagyományosan földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozik. Az állattartásban a közelmúltig nagyobb jelentősége volt a juhászatnak. Nevezetes iparágként virágzott a kiváló minőségű vasasagyagra épülő fazekasság (→ gömöri kerámia). A bányavárosokban virágzó kisvasipar (→ hámor) a 19. sz.-ban erőteljesen visszafejlődött. A bányász- és iparoshelységek többsége elvesztette jelentőségét. Ma Gömör Szlovákia kevéssé iparosított tájai közé tartozik. A Mo.-hoz eső DK-i sáv lakossága az ózdi iparvidéken talált munkát. A vasúthálózat kiépülésével visszafejlődött Gömör és a korábbi századokra jellemző távolsági fuvarozás is, amely elsősorban a vasáruk kereskedelmi forgalmát biztosította. Gömör hagyományos közigazgatási, kulturális és vásáros központjai Rozsnyó, a legnagyobb múltú bányaváros és Rimaszombat, amelynek jelentős szabadalmas és mezővárosi hagyományai vannak. Mérsékeltebb vonzókörű központok voltak a mezővárosi jellegű Tornaalja, Rimaszécs, és Pelsőc. Gömör néprajzilag viszonylag kevésbé föltárt vidék. – Irod. Hunfalvy János: Gömör és Kishont törvényesen egyesült vármegyék leírása (Pest, 1867); Komoróczy Miklós: Gömör és Kishont vármegye népe Gömör és Kishont vármegyék monográfiája, Bp., é. n.); Ila Bálint: Gömör megye. A települések története 1773-ig (I–IV., Bp., 1944–1976); Ág Tibor: Édesanyám rózsafája (Pozsony, 1974).

Lakóház (Zsór)

Gömör
Lakóház (Zsór)

Lakóház (Sőreg)

Gömör
Lakóház (Sőreg)

Ev. templom tornya, 1804 [Lökös(háza)]


Gömör

Ev. templom tornya, 1804 [Lökös(háza)]

A felsővályi ref. erődtemplom

Gömör
A felsővályi ref. erődtemplom

Lakóház (Lévárt)

Gömör
Lakóház (Lévárt)

Lakóház (Hubó)


Gömör

Lakóház (Hubó)

Lakóház (Naprágy)

Gömör
Lakóház (Naprágy)

Lakóházak (Cakó)


Gömör

Lakóházak (Cakó)

A zsípi ref. templom pitvara

Gömör
A zsípi ref. templom pitvara

A zsípi ref. templom harangtornya

Gömör
A zsípi ref. templom harangtornya

A felsővályi ref. templomerőd bástyakapuja és fala

Gömör
A felsővályi ref. templomerőd bástyakapuja és fala

A felsővályi ref. templomerőd harangtornya és kaputornya a templomudvarból


Gömör
A felsővályi ref. templomerőd harangtornya és kaputornya a templomudvarból

Csűr (19. sz. első fele, Hubó)

Gömör
Csűr (19. sz. első fele, Hubó)

Lakóház 1833-ból (Gömörpálfala, v. Gömör m.)

Lakóház 1833-ból (Gömörpálfala, v. Gömör m.)

Nemesi udvarház (Hubó, v. Gömör m.)

Nemesi udvarház (Hubó, v. Gömör m.)

Nemesi kúria (19. sz. eleje, Naprágy, v. Gömör m.)

Nemesi kúria (19. sz. eleje, Naprágy, v. Gömör m.)

Csűr (Naprágy)

Csűr (Naprágy)

Csűr (Lévárt, v. Gömör m.)

Csűr (Lévárt, v. Gömör m.)