vetőhalászat

kör alakú, körben ólom súlyozású háló-félék vízbe dobásával (elvetésével) végrehajtott halfogási mód. A nagy ívben kidobott, a vízben szétterülő s a fenékre leszálló kerek háló a halakat leborítja, így menekülésüket megakadályozza. Mikor a háló a fenékre ér, az ólmos inat a halász a kezében tartott kötéllel fokozatosan összehúzza, s a hálóban fogva maradt halakat kiemeli. Folyó- és állóvizekben, mélyebb és sekélyebb vizeken egyaránt halásznak a vetőhalászat szerszámaival, különösen a valamilyen élettani ok miatt összegyülekező halak fogására alkalmas (ívás idején, ha téli pihenőre gyülekeznek a halak stb.). A modern halászati tógazdaságokban szintén alkalmazzák. A vetőhalászatnak a magyar halászatban két szerszám-típusa ismert: 1. az összehúzó inakkal felszerelt → karikás dobóháló és 2. az összehúzó ín nélküli → rác dobóháló. E két alap-típus változatai D-Eurázsiában, Óceániában és Afrikában is használatosak. A → sleppzsák a rác dobóháló terjedelmesebb változata, formai okok miatt tehát a vetőhalászat kategóriájába sorolható, használati módja alapján azonban a → keresőhalászat szerszámaival rokonítható. A vetőhalászat két szerszám-típusa eredetét, történeti egy másra rétegezettségének kronológiáját nem ismerjük. A vetőhalászat Ny-, Közép- és K-Eurázsia déli területein, valamint Afrikában széles körben ismert halfogási mód. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965); Moszyński, K.: Kultura ludowa slowian (Warszawa, 1967).