vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei

a magyar vidéki múz.-ok gyökerei a 18. sz.-ig követhetők nyomon. Legkorábbi rétegéhez a főiskolák, akadémiák gyűjteményei tartoznak. Ezek közül a hazai kutatás története szempontjából néprajzi vonatkozásuk miatt különösen fontosak a nagyenyedi és a sárospataki ref. kollégiumok gyűjteményei. Később hozzájuk hasonlóan a felsőbb egyházi vezetéshez, ill. oktatáshoz kapcsolódó gyűjtemények jöttek létre Debrecenben. Esztergomban, Egerben, Kalocsán, Pápán stb. Nagytáji, több megyére kiterjedő, központi szerepkörű múz. létesült testületi szervezethez kapcsolódóan vidéken a 19. sz. folyamán így az Erdélyi Nemzeti Múzeum 1859-ben Kolozsvárott és Sepsiszentgyörgyön 1879-ben a → Székely Nemzeti Múzeum. Az Erdélyi Nemzeti Múzeum és a kolozsvári egy. kiváló munkáját bizonyítja, hogy századunk elején itt szervezték meg a múz.-i dolgozók képzését szolgáló tanfolyamokat. Itt nyerte kiképzését többek közt Banner János, Móra Ferenc, Kiss Lajos és mások is. E tanfolyamok a vidéki múz.-i szolgálat színvonalának ugrásszerű emelkedését eredményezték. A tanfolyam vezetői az etnográfia, folklorisztika és a régészet szoros egymásra utaltságát felismerték, hangsúlyozták és saját munkájukban legtöbben alkotó módon alkalmazták is. Részben a kedvező kolozsvári tapasztalatok vezettek arra, hogy a kassai múz. tevékenysége szélesebb regionális körre terjedt ki. Az 1902-ben Löfkovits Artúr régiséggyűjteményéből megalakult múz., mely 1920-ban Déri Frigyes gyűjteményével bővülve új nevet kapott, s mint → Déri Múzeum 1930 óta nagytáji gyűjteményként működik. Bár utóbb Hajdú-Bihar megyére korlátozza tevékenységét, hazánk legjobban dokumentált és közzétett vidéki néprajzgyűjteménye. – A kisebb vidéki múz.-ok jelentős számban 1859–1900 között létesültek, részben a kiegyezés utáni társadalmi-kulturális fellendülés során, részben a magyar állam fennállásának ezeréves évfordulója körül. A vidéki múz.-ok között egyik legrégibb a győri múz., melyet Rómer Flóris alapított. 1857-ben a gimnáziumban létesített egy természetrajzi, régészeti, numizmatikai és helytörténeti gyűjteményt, ezt munkájának elismeréséül az állami hatóságok 1859-ben múz.-má nyilvánították és őt bízták meg a vezetésével. A soproni múz.-ot 1867-ben alapították; a pozsonyit 1868-ban, a kassait 1872-ben. További hazai múz.-ok alapítási éve: Gyula és Nyíregyháza, 1868; Szombathely, 1872; Székesfehérvár, 1873; Kiskunhalas és Jászberény, 1874; Mosonmagyaróvár, 1882; Szeged, 1883. Valamivel később már az egyes vármegyék is megszervezték a maguk múzeumait. Mind a városi, mind a vármegyei múz.-okat általában helyi társadalmi egyesületek tartották fenn, igénybe véve a közigazgatási testület és az állam támogatását is. Így jöttek létre és végeztek mind a magyar, mind a nemzetiségi területeken fontos munkát és jelenttettek meg számos értékes kiadványt, évkönyvet Bács-Bodrog, Csongrád, Vas, Borsod-Miskolc, Békés, Hunyad, Szabolcs, Sáros stb. múzeumi gyűjteményei. A múz.-ok és a helyi könyvtárak szervezése gyakran összekapcsolódott. A vidéki múz.-okban a néprajzi gyűjtés elsősorban az 1885. évi országos iparkiállításon, de különösen az ezredéves kiállításon szervezetten jelentkező etnográfiai bemutatások hatására indult meg, elsősorban népművészeti érdeklődéssel. Gyakran az országos kiállításokat követő helyi, táji bemutatók, installációk eredményein lelkesedtek fel és határozták el a kiállítási anyag múzeummá szervezését. Erre Tornyai János festőművész ösztönzésére, a később etnográfussá váló Kiss Lajos által összegyűjtött 1904. évi hódmezővásárhelyi néprajzi kiállítás az egyik legjobb példa. Ennek anyaga alapozta meg a ma már országos jelentőségűvé vált Tornyai János Múzeumot, de különösen annak néprajzi osztályát. 1897-ben alakult a keszthelyi Balaton Múz. Egyesület és 1898-ban nyílt meg az első múzeumi kiállítás, a Balatoni Múz.-ban néprajzi gyűjtemények is voltak. A harmincas évektől kezdve egy.-i néprajzi előadásokat hallgatott muzeológusok is álláshoz jutottak a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményeiben, míg korábban elsősorban másodállású, középiskolai, tanítóképzői tanárok dolgozhattak, akik szakképzettségüket javarészt önképzés révén nyerték. A felszabadulás idején a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei a központi szervezeti és módszertani irányítás elégtelensége miatt rendkívül heterogén állapotban voltak. – A Múz.-ok és Könyvtárak Orsz. Főfelügyelőségét 1897-ben állították fel, mint felügyeleti szervet. Folyóirata a Múzeumi és Könyvtári Értesítő volt, amely Mihalik József szerkesztésében 1907–1919 között jelent meg. A Múzeumok és Műemlékek Orsz. Központja 1949–1952 között állt fenn (MMOK), újjászervezve keretében végezték a vidéki múz.-ok egységes állami kezelésbevételét, egységes ügykezelési és nyilvántartási rendjének kidolgozását. Néhány esztendő leforgása alatt minden jelentékenyebb múz. szakképzett, egyetemi végzettségű muzeológust, szinte valamennyi nagyobb néprajzi gyűjtemény etnográfus kezelőt kapott. 1950-től az állami költségvetésben rendszeresen előirányozták a múz.-ok, ill. néprajzi gyűjteményeik gyarapítását. Az 1950-es és az 1960-as években az élénkebb művelődési életű kisvárosokban, járási székhelyeken sorozatosan alakultak új vidéki múz.-ok, s jöttek létre bennük új néprajzi gyűjtemények. Számos falumúzeum is keletkezett, elsősorban néprajzi értékű gyűjteménnyel. 1962-től a vidéki múz.-ok a tanácsi művelődési szervezet részeivé váltak. – A felszabadulás után a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei mellett általában kialakultak a fotótárak és az archívumok, így a vidéki múz.-ok részben a folklórkutatás műhelyeivé is válhattak. A MMOK, ill. a minisztériumi Múzeumi Főosztály országos kiállításrendező csoportot szervezett. Ennek révén lehetővé vált az egész ország területén korszerű, magas színvonalú didaktikus, tudományos mondanivalóban gazdag néprajzi kiállítások létesítése. Az ötvenes évek derekáig sikerült felszámolni a II. világháború előtti tervszerűtlen, raktárjellegű kiállításokat. A vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményeiben ezzel párhuzamosan a felszabadulás előtti időszak kiváló hagyományaira (Tömörkény István, Kiss Lajos, Ecsedi István, Pável Ágoston, Papp László, Kóris Kálmán, Haáz Ferenc, Téglás István és mások munkássága) támaszkodva megindult a tervszerű, országosan összehangolt tudományos kutatómunka is. Az utóbbi negyed század etnográfiai és folklorisztikai eredményeinek jelentős részét a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei tudományos munkatársainak köszönhető. Az 1950-es évek első felében a kutatások országos szintű összehangolásában jelentős szerepet játszottak az akadémiai munkaközösségek: pl. A földművelés és állattartás a feudalizmus és kapitalizmus időszakában. 1952-től utóda a Gazdálkodási Munkaközösség (vezetője Tálasi István) volt. Jelenleg a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményei és személyzete felett a Néprajzi Múz. mint országos szakintézmény gyakorol szakmai felügyeletet, és gondoskodik a vidéki néprajzi muzeológusok továbbképzésének megszervezéséről. Az 1960-as Évek dereka óta szinte valamennyi megyei múz.-i szervezetnek megjelent saját tudományos orgánuma, évkönyve, amelyekben a vidéki múzeumok néprajzi gyűjteményeinek anyagából, valamint a gyűjteményfejlesztés mellett végzett tudományos kutatások eredményeiből munkatársai rendszeresen publikálnak. 1979. dec. 31-én az országos gyűjtőkörű szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumon kívül még 95 vidéki gyűjteménynek volt Mo.-on jelentékeny néprajzi anyaga. Ezek között megyei múzeumok, tájmúzeumok, helytörténeti múzeumok, helytörténeti gyűjtemények, szakgyűjtemények és egyházi gyűjtemények vannak. – Irod. Balassa Iván–Szolnoky Lajos: Ethnographische Sammlungen der Museen in Ungarn (Bp. 1964); Kiss László: Múzeumok (Bp., 1975); Héthy Zoltán–T. Horváth Ildikó–Ormosi László: Évkönyvek és folyóiratok repertóriuma, 1945–1974. Muzeológia és restaurálás (Bp., 1975).