szűrhímzés

a → szűrökön alkalmazott, gyapjúval hímzett díszítés, vagy ahogy a szűrszabók emlegették: virágozás (→ pávaszem), mivel minden motívuma növényi eredetű. A szűr, ill. a szűrposztóból készült ruhadarabok díszítését ősi eredetűnek véljük, különösen a dunántúli szűrök posztó → szegését. Írásos feljegyzéseink már az 1627. évi árszabásban is emlegetik a posztóval szegett gallérú szűrt. Forrása lehet a díszítésnek a toldások közé vett színes varrásvédő posztó csík is a → vóc. Ennek díszítőelemmé válása lépésről-lépésre nyomon követhető az oldalrészek: a → pálha és az → aszaj összetoldásánál keletkező H alakú vóc betoldáson. A vóc színes posztója egyre jobban kiszélesedett, előbb egy, majd több sorossá vált, díszes leöltéséből és színes fonallal való levarrásából hímzett foltok keletkeztek. A ma ismert és a magyar hímvarró művészet remekének tartott szűrhímzések kezdetét és eredetét mégis a 19. sz. elejére tehetjük. Az e korból fennmaradt → szűcsmintakönyvek és → szűrszabó mintakönyvekben megtalálhatjuk virágozásának alapjait. E mintarajzok az akkor divatozó, a táblabíró kor naturalisztikus virágbokrétáit utánozzák. A szűrhímzés akkor és abban alkotta a legszebbet, amikor ebből a tarka, a polgári érzelgősséggel telített csokrokból olyan ornamentikát alakított, amely összegezte a magyar ízlés törvényszerűségeit. Néhány évtized alatt a Bach-korszak után, mintegy ellenállásként a németesítéssel szemben, a hazafiság szimbólumaként virágzott ki a szűrhímzés teljes pompájában. A nemzeti divat, a mesterek versengése, de nem utolsósorban a gazdasági konjunktúra teremtette meg azt a hallatlan bőséget és változatosságot, amely a → szűcshímzés mellett a szűrhímzést a magyar díszítőművészet leggazdagabb tárházává fejlesztette. Hanyatlása már a 19. sz. végén el is kezdődött, s a szűrkészítés az I. világháborúval be is fejeződött. A szűcskönyvekből örökölt aprólékos és naturalisztikus virágozást a vastag szűrposztó nem tűrte, ezért erősen stilizálta a virágokat. Hímzéssel könnyebben kitölthető formákat alkotott, ha a motívumok nagy felületűek voltak, akkor azokat változatos leöltésekkel megtörte, díszítette. A szűrhímzés uralkodó motívuma a rózsa, melynek számtalan változata van. Leggyakoribbak a 6, 8, 12-esek, de kedvelték a „kerített” rózsákat is, melynek széleit nem csipkézték. Ugyanilyen fontos motívum a rózsabimbó is. A szűrhímzés gyakori eleme a forgó- vagy malomrózsa. A tulipánnak és a szegfűnek is számtalan változatát alkalmazzák. A szegfűk között is van csipkésen és simán, egyszeresen és többszörösen kerített. Kisebb jelentőségű motívumok a nefelejcs, a bogyó és a gyöngyvirág. Legkedveltebb levele a rozmaringlevél, amelyek a kompozíciónak megfelelően könnyed hajlékonysággal egymáshoz simulva ölelik körül, foglalják egységbe a bokorvirágok és folyódíszek motívumait. A Felvidéken és a Dunántúlon gyakoriak még a fogazott szélű rózsalevelek is. – A szűrhímzések jellemzői: a hímzett területen a motívumokat tömör bokorvirág vagy folyóvirág foltokba való sűrítése, azok közt nem hagynak „parasztot” azaz hímzetlen hézagot. A hímzett foltokon belül a virágokat és leveleket indák, szárak tartják össze, foglalják egységbe. A zsúfoltságot feloldja a motívumok szín- és formaritmusa. A tömör foltokat úgy szerkesztik össze, foglalják magasabb egységbe, hogy azok és a hímzetlen területek negatív foltjai együttesen hatnak. A szűrhímzésnek ezek a törvényszerűségei a kunsági szűrökön alakultak ki klasszikusan, de főbb fonásai a legszebb bihari és felvidéki szűrökön megtalálhatók. A szerkezeti és formai jegyek kialakítása együttjárt a magyar szűrhímzés színhasználatának kikristályosodásával. Ennek jellemzőit Fáy Aladár megállapításai alapján a következőkben foglalhatjuk össze. A szűrposztó nyersfehér alapszínéből a díszített folt uralkodó színe tüzel, többnyire a vörös, de gyakran a fekete, a zöld vagy a vöröses barna. Ezt a színt csak megélénkíti, fűszerezi az apróságok színe. Ez lehet bármi, csak jól elváljék a díszítmény általános színétől: feketében pl. vörös, zöld, kék; vörösben zöld, fekete, kék, sárga stb. Ez a tömegelosztás teszi, hogy a magyar szűr nem tarka, hanem komolyan és ünnepélyesen színes. Az élénk sárga csak ritkán fordul elő, akkor is kis foltokban, mint ragyogtató alapozás. Nemcsak a színek tömegében, hanem természetében is határozott különbséget kíván a szűrhímzés. Az élénk színt a tompított ellentéte közé szereti beágyazni, hogy annál jobban tüzeljen. Nemigen használ rokonszíneket egymás mellett, de a hanyatlás korszakában, a század végén, a polgári ízlés hódításával ezeknek is remek példáit találjuk a hajdúsági gyöngyszűrökön és a bihariakon. – Az egyes tájak és mesterek szűrei sokszor csak egy-egy részletében közelítették meg ezeket az alapvetőnek tartható ornamentikai szabályokat. A nagytömegű gyártás, az idegen bedolgozó munkaerő és a hanyatlás ideje főleg a színezésben bontotta meg a törvényszerűséget. – A hímzett szűrök mellett, a varrógép térhódításával az 1870-es évek után egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a → rátétes szűrök. Bihar m. volt ezeknek a hazája: Szalontától Nagyváradon át Kolozsvárig, északon Derecskéig. A vagdalásos rátétes mintákat a szalontai szűrök hímzés mintái áttételének tekinthetjük, megtartva annak aszimmetrikus bokorvirág kompozícióját és jellegzetes szegfűrózsáit. – A szűrhímzések túlnyomórészt laposhímzéssel varrottak. Használták a nyolcas-, tömő- és huroköltést is. Az egyik színből a másikba való átöltést beöltésnek mondják, a nagy foltokat ráöltéssel csillag-, vagy ágasöltéssel fogják le, ill. élénkítik. – Irod. Huszka József: Magyar díszítő styl (Bp., 1885); Bátky Zsigmond–Györffy István–Viski Károly: Magyar népművészet (Bp., 1928); Györffy István: Magyar népi hímzések I. A cifraszűr (Bp., 1930); Fáy Aladár: A magyar díszítő ösztön (Bp., é. n.).

Szűrhímzés részlete (Kisújszállás, Szolnok m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Szűrhímzés részlete (Kisújszállás, Szolnok m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Gyapjúfonállal hímzett szűrgallér sarokvirága (Gyöngyös, Heves m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Szűrhímzés
Gyapjúfonállal hímzett szűrgallér sarokvirága (Gyöngyös, Heves m., 19. sz. vége) Bp. Néprajzi Múzeum

Virágtő szűrgallérról (Mátravidék, századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum

Szűrhímzés
Virágtő szűrgallérról (Mátravidék, századforduló) Bp. Néprajzi Múzeum