Bevezetés

Társadalomtörténet, gazdaságtörténet, institúciótörténet - és ezt a sort még folytathatnánk tovább -, megannyi különböző megközelítésmódja a történeti fejlődés menetének. De bármennyire megosztott is a társadalomtudományok területe, valamennyi ugyanazt az egyetlen, egységes társadalmi valóságot elemzi. Ez a társadalmi valóság egy idő és tér által behatárolt organikus egység, melynek sajátos fejlődéstörténete van. Ezt hiánytalanul megismerni, bemutatni - ez lenne a társadalommal foglalkozó tudományok feladata, ez az a tökéletesség, amely felé valamennyi résztudomány - a maga területén - törekszik. Ami állandóan változó komponense ennek a folyamatnak, az a megközelítés módja, mikéntje, a megközelítés maga. Minden diszciplína, részdiszciplína máshonnan és másképpen tekint a társadalmi valóságra, annak más és más komponenseit vizsgálja a maga sajátos eszközeivel. Megkockáztathatnánk azt a feltevést is, hogy a megközelítések száma végtelen, de maradjunk inkább annál a könnyebben elfogadható és ellenőrizhető kijelentésnél, hogy nem kevés. Ehhez a problémakörhöz kapcsolódik szorosan egy másik: a létjogosultságé. Vajon van-e létjogosultsága minden megközelítésnek, bármely megközelítésnek? Vajon bizonyos diszciplínák módszerei nem vezetnek-e a valóság, a társadalmi és történeti valóság túlzott felaprózásához, olyan felaprózáshoz, melynek következménye a részletek eluralkodása, a sematizmus, leegyszerűsítés? Vagy nem fog-e épp ennek az ellenkezője történni? Miért és meddig jó helytörténettel foglalkozni? Van-e létjogosultsága, értelme a tájegységek történetének?

Úgy véljük, hogy a 20. század történetírása és különösen az utolsó félévszázad historiográfiája megválaszolta ezeket a kérdéseket. Bármennyire megosztott is a társadalomtudományok területe, valamennyi ugyanazt az egyetlen, egységes társadalmi valóságot elemzi. Ennek a megállapításnak a jegyében született újjá a francia történetírás is. A sokat vitatott, sokat idézett Annales köré csoportosuló historikusok azt vallották, legyen az a megközelítés akár szociológiai, történeti-szociológiai, történeti-statisztikai, filozófiai (és még folytathatnánk a sort), és vizsgálja bár a társadalom sejtszerűen működő komponensét, a családot vagy a nagyobb organizmusokat: a falut, vármegyét, fejedelemséget, valamennyi ugyanazt a célt követi. Amit így kimondtak, az nem volt más, mint a társadalomtudományok egységének hitvallása, amelytől eljutottak egészen az "embertudományok" egységének szentelt vitákig.

Ezt az elméleti alapvetést tartjuk magunkénak. Amit művelünk, helytörténet és tájtörténet, Paul Leuilliot szavaival élve: "lazított csomójú história". Úgy véljük, hogy illeszkedik abba a vonulatba, amelyet a német történetírás Ortsgeschichte, Landesgeschichte, Territorialgeschichte címszókkal jelöl, valamint abba is, amely az angol történetírásban az úgynevezett cambridge-i csoport megalapítói, E.A. Wrigley és Peter Laslett, illetve H.L. Gray, W.G. Hoskins, A. Macfarlane, Margaret Spufford és mások nevéhez fűződik.

A történeti-társadalmi folyamatok nemcsak időben, hanem térben, földrajzi dimenziókban, helyhez kötötten is zajlanak. A hely meghatároz, de egyben be is határol egy társadalmat, keret, melytől nem lehet elvonatkoztatni. A hely, ahol vizsgálódásaink folynak, sajátos fejlődéstörténete folytán kezelhető egy egységként, részegészként, az őt körülölelő - természeti, társadalmi - környezettel együtt egy életegészként, végül pedig mondjuk ki: egy tájegységként. Tudatában vagyunk minden ilyesfajta felosztás, elhatárolás többé-kevésbé önkényes voltának. A résznek a történeti- társadalmi valóság szövevényes egészéből való kiragadása nem is lehet más. De mivel az egész, annak működési mechanizmusa csak a rész pontos ismerete által válik megközelíthetővé, olyan folyamat ez, amelyre a vizsgálódó, a kutató s így a tudomány is módszerei által rákényszerül.

A résznek, rész-egésznek, egy tájegységnek a kiválasztása mégsem teljesen önkényes. Már a rész-egész kifejezés önmagában szól erről, nemcsak sejtetve, hanem kimondva azt, hogy minden, amit ezzel meg lehet jelölni, valami közöset, valami felismerhetőt is hordoz, hordozza ugyanazt a - nem pejoratív értelemben vett - bélyeget, megjegyzettséget. Ha az általunk vizsgált tájegység esetében első látásra fel szeretnők ezt villantani, akkor - valódi és átvitt értelemben is - fentről, a havasról kell indulnunk.

Udvarhelyszék két legnagyobb erdőbirtokos falujának a Görgényi- havasokra és a Hargitára messze felnyúló erdői összeérnek valahol fenn a hegyen. A két falu: Oroszhegy és Zetelaka. Egymásnak szomszédai (Oroszhegynek keleti szomszédja Zetelaka, Zetelakának nyugati szomszédja Oroszhegy), de a két falu vonzáskörébe, azokkal életformát megosztva kisebb falvak is tartoznak; Oroszhegyhez még öt, Zetelakához három. A közigazgatás is kapocs köztük az évszázadok folyamán, de ennél jobban együvé tartozóvá teszi valamennyit a sovány föld, a kétszer soha nem kaszálható rét, a gyalog pár órányira fekvő város: Székelyudvarhely, de mindenekelőtt és - felett az erdő, amely behatárolja létüket egy bizonyos, jól meghatározott területre, és így eleve meghatározza az életviteli lehetőségeket, irányt szab a jövőbeni fejlődésnek. A tíz falut tekinthetjük és vizsgálhatjuk egy tájegységként. Már kutatásaink elején szembesültünk azonban a névadás kényszerével, ami elől nem lehet kitérni, ami szükséges kívánalom a forrásanyag8 könnyebb kezelhetősége szempontjából is, és ami itt részünkről még annyira sem esetleges, mint a közigazgatási felosztások, egybesorolások bármelyike, ezek ugyanis nem mindig figyelnek az együvé, egy járásba, egy megyébe sorolt települések immanens jellegzetességeire, a földrajzi, gazdasági, néprajzi, jogi azonosságokat jelző tényezőkre, hanem a számba vehetőség, bizonyos dolgok könnyebb áttekinthetősége a szempontjuk. A tíz - meggyőződésünk szerint együvé tartozó - falu mindegyike tipikusan havasaljai település, ennek megfelelő életmóddal, amelyet szintén nevezhetnénk havasaljainak. Egy falu nevét kiemelni és arról nevezni el a tájegységet, nem tartjuk szerencsésnek, úgy véljük tehát, az lehet a tájegység neve, ami legtöbbet elmond a tíz faluról együtt, de külön-külön is, ez pedig nem más, mint: Havasalja. Esetleg havasaljai falvak. De mivel havasaljai falvak még vannak Udvarhelyszéken, szeretnénk pontosítani: a Homoródtól keletre eső havasaljai falvakról van szó, amelyeket egy tájegységként ezentúl egyszerűen csak Havasaljának fogunk nevezni.

Amire nem törekszünk, az a falvak monografikus bemutatása. Havasalját egységként szemléljük, társadalmára egy sajátos, de nem egyedi életforma megtestesítőjeként tekintünk, célunk ennek modellértékű bemutatása. Mivel vizsgálódásunk főként népesedéstörténeti (demográfiai) jellegű, túlnyomórészt a történeti statisztika módszereit alkalmaztuk, minthogy a felhasznált forrásanyag milyensége és mennyisége ezt egyaránt megkövetelte. Demográfia, néptörténet, tájtörténet szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Amire törekszünk, az nem egyszerű megszámlálás, nem "matematikai demográfia", hanem a matematika segítségével megalkotott szociológiai gazdaság- és néptörténet. Meg kell keresnünk és ilyen összefüggésben kell vizsgálnunk a keretet, a régiót, az alakulatot ahhoz, hogy azt összevetve másokkal, rá tudjunk mutatni egy - jelen esetben demográfiai - átlag körüli szóródás jelentéktelenségére vagy jelentékenységére.