Bethlen téri Színház

(1929–1937): 1929. nov. 29-én a Bp., VII. Bethlen tér 3. sz. alatti, Rákosi Tibor tulajdonában lévő bérpalotában Bethlen téri Színpad néven megnyílt, konzorciális alapon szervezett színházi vállalkozás, amely 1934 júl.-ában vette fel a Bethlen téri Színház nevet. 1933-ig a bérlő-ig. Fekete József, a műv. ig. Dezsőffy László, majd Korcsmáros Nándor dramaturg, főrend. Kellér Dezső, Iványi Dezső és Szabolcs Ernő, zenei vez. Hetényi-Heidelberg Albert volt. A színház műsorán szereplő kabaréelőadásokban többek között Vidor Ferike, Érczkövy László, Verbőczy Ila, Szentiványi Kálmán, Somlár Zsigmond, Kazal László lépett fel. 1932 szept.-ében háromfelvonásos színdarabok játszására tértek át. 1933–1936 között Rákosi Ottó, Rákosi Tibor és Rákosi Jakab osztozott az ig.-i poszton. A műv.-i vez.-ben Gellért Lajos dramaturg-főrend., majd Szirmai Rezső dramaturg-ig. vett részt. A társ. tagjai közé tartozott Barsi Ödön, Orsolya Erzsi, Sarlai Imre, Békéssy Antal, Czobor Imre, Erdélyi Mihály, Csortos Gyula, Sulyok Mária, Bánhidi László, Fehér Lili, vendégként fellépett Beregi Oszkár, Kosáry Emmi, Fedák Sári, Mály Gerő, Somogyi Nusi. A műsorban a zenés vj.-ok és bohózatok mellett Baál Ernő és Nagy Károly irredenta szellemű színműve, az Üzen a Hargita éppúgy helyet kapott, mint a meglepően nagy számú zsidó témájú darab, így az 1933. jún. 14-én bemutatott, majd 17-én betiltott Dr. Kohn Max Nordautól. Sikeres bem. volt Gellért Lajos több mint 300 előadást megért Timosa a cár katonája c. átdolgozása, és A nagy riport c. darabja, valamint Bródy Sándor Lyon Leája. 1935-ben társszínházként megvették a Royal Színházat, amely 1935. okt. 4-én nyílt meg Robert Neuner Három ember a hóban c. zenés vj.-ával. 1936 tavaszán Rákosiék csődbe jutottak, ápr. 14-én tartották az utolsó előadást. Ősszel Somogyi Gyula ig. és Hont Ferenc főrend. került a Bethlen téri Színház élére. Öt bem.-t tartottak, az utolsót, Brandon Thomas bohózatát, a Charley nénjét 1937. jan. 6-án. A Bethlen téri Színház ezután végképp bezárt. A helyiség 1937-től moziként működött.