Dékány László

(Bp., 1921. ápr. 24.– ): színész, rendező, színigazgató. Az Országos Színészegyesület színiiskolájában 1942-ben szerzett diplomát. Ezt követően a Magyar Színházhoz szerződött táncoskomikus szerepkörre. A Győr-Soproni Színtárs.-nál eltöltött évad után Várkonyi Zoltán Művész Színházához került 1945-ben, majd a Pécsi Nemzeti Színház következett. 1946-ban visszatért a Művész Színházhoz, ahol 1949-ig játszott. 1949-ben az Úttörő Színházhoz szerződött, majd a Fővárosi Varieté után a Vidám Színpad tagja lett. Kellér Dezső irányításával részt vett a politikai kabaré meghonosításában. 1956-ban a színház Művészeti Tanácsának titkára volt, ezért emigrálnia kellett. 1957-től New Yorkban a Szabad Európa Rádió színházi programjának, a Play of the Week c. műsornak egyik főszereplője. M. színészekből társ.-ot alakított Petőfi Színpad néven, amely színvonalas előadásokkal tette ismertté a nevét. A későbbiekben is rendszeres szereplője és rend.-je volt Petri László, Bogáthy Mihály és Varga László színtárs.-ának. 1988 óta ismét Mo.-on él. F.Sz. Puzsér (Molnár F.–Kellér D.–Zerkovitz B.: Doktor úr); Francia király (Kacsoh P.: János vitéz); Turai (Molnár F.: Játék a kastélyban). F.R. Molnár F.–Kellér D.–Zerkovitz B.: Doktor úr; Molnár F.: Játék a kastélyban; Karinthy-est; Heltai-est.