Erdélyi Írói Olimpiász

kolozsvári irodalmi–színházi rendezvénysorozat. Létrejöttét a Janovics Jenő vezetése alatt álló Magyar Színház és a Haladás Lap- és Könyvkiadó Betéti Társaság keretében egyesült lapok (Vasárnapi Újság, Pásztortűz) összefogásának, közös kezdeményezésének köszönheti. A nagyváradi írók műsorával nyílt meg 1923. nov. 11-én. Gulácsy Irén, Marót Sándor, Tabéry Géza és Hilf László egyfelvonásosait mutatták be, és három, ma már ismeretlen váradi költő verseit szavalták. Egy hét múlva következett a marosvásárhelyi írók matinéja Osváth Kálmán, Antalffy Endre, Molter Károly, Berde Mária, Tompa László, Szini Lajos s a kevésbé ismert Csergő Tamás és Balogh Endre részvételével. Dec. 2-án a bánságiak bemutatkozására került sor. Franyó Zoltán és a lugosi Szombati-Szabó Dávid verssel, Nagy Dániel prózával szerepelt, a műsort zene és táncszámok egészítették ki. A Dózsa Endréből, Janovics Jenőből és Kuncz Aladárból álló bírálóbizottság Marosvásárhely írói csoportját ítélte méltónak a felajánlott ezüst vándorserleg őrzésére, és a szabályzat szerint a Kemény Zsigmond Társaságnak kellett volna gondoskodnia a következő forduló megrendezéséről. A kapcsolatok és a kölcsönös megismerés ápolására és erősítésére hivatott rendezvénysorozat azonban a továbbiakban elmaradt, főként gazdasági jellegű ellentétek miatt.