Evva Lajos

(Fegyvernek, 1851. aug. 17.–Bp., 1912. okt. 12.): színigazgató, fordító. Tanári pályára készült. 1871-től a Nemzeti Múzeum könyvtárában dolgozott, és a Reform c. lapban zenei szakcikkeket publikált. 1875-től a Népszínházban Rákosi Jenő mellett előbb mint belső ellenőr, majd mint titkár és dramaturg működött. 1881. okt.-től 1897. okt.-ig a színház ig.-ja volt, amely az ő vezetése alatt érte el virágkorát. Blaha Lujza mellett ekkor nőtt fel az első vonalba Hegyi Aranka, Pálmai Ilka és Küry Klára, s aratta nagy sikereit Kassai Vidor és Szirmai Imre. Zola-bemutatókkal (Nana, A pálinka) és Sudermann A becsület c. naturalista művével kísérletezett. Az újabb sikereket olyan hódító operettekkel érte el, mint Hervé Lilije, Offenbach Szép Helénája, Millöcker Koldusdiákja, Planquette Rip van Winkle c. darabja. Ő vezette be a rendszeres délutáni előadásokat. Igazgatása alatt épült fel a színház Csokonai u.-i műhelyháza. Ő alapította meg a Népszínház nyugdíjintézetét. 1896-ban megszervezte a Magyar Színház Rt.-ot, melynek először 1898-ig, majd 1906-ban ismét elnöke lett. Számos darabot fordított (részben Fái J. Bélával közösen). F.F. Offenbach: A gerolsteini nagyhercegnő; Lecocq: Giroflé és Girofla; Suppé: Boccaccio, Millöcker: A koldusdiák, Gasparone; ifj. J. Strauss: A denevér; Hervé: Nebáncsvirág. – Ir. Verő Gy.: A Népszínház Budapest színi életében (1925); Rajnai E.: A bp.-i Magyar Színház első tíz éve, 1897–1907 (Színháztudományi Szemle 16. sz., 1985).