Faludy László

(Pécs, 1911. máj. 20.– ): színész. Hetényi Elemér színiiskolájában tanult Aradon 1929-ben, majd 1930-ban egyesületi vizsgát tett Bp.-en. Az 1929–30-as évadban az aradi színház tagja volt. 1930-tól 1933-ig utazótárs.-nál szerepelt. Közben fogorvosnak tanult. 1933-tól 1936-ig Mo.-on kocsisként dolgozott, majd katona volt. 1939-ben fogorvosként praktizált Bukarestben. 1945 után magánszínházakban játszott ismét Mo.-on. 1950-től 1954-ig a kecskeméti Katona József Színház színésze, ill. fogorvos volt. 1955 óta a Pécsi Nemzeti Színház művésze. Pályáját táncoskomikusként kezdte, később és ma is főként vígjátékok, operettek karakterszerepeit alakítja. Illyés Gyula neki írta Csak az igazat c. darabját. 1976-ban a Pécsi Nemzeti Színház örökös tagja lett, 1987-ben pedig érdemes művész kitüntetést kapott. F.Sz. Bobcsinszkij (Gogol: A revizor); Miska, Pixi (Szirmai A.: Mágnás Miska); Reich bácsi (Fejes E.: Rozsdatemető); Schrank (Bernstein: West Side Story); Rettegi Fridolin (Schönthan: A szabin nők elrablása); Orrondi (Sh.: Szentivánéji álom); Kudelka (Kálmán I.: Marica grófnő).