Farkas utcai színház

az első m. kőszínház. Közadakozásból építették fel Kolozsvárott. 1821 márc.-ában nyitották meg. Az 1811. évi erdélyi országgyűlés határozata értelmében nemzeti játékszín, amelyet országos színházi bizottság vezetett. 1821-ben Káli Nagy Lázár, 1822-ben Hollaki Antal, 1823-ban ismét Káli Nagy Lázár vette bérbe, az utóbbi azonban Udvarhelyi Miklósnak és id. Székely Józsefnek adta bérletbe. 1824–1828 között főúri részvényesek, az Actionaria Társaság vezette, majd kezességvállalás mellett újra Udvarhelyi Miklós vette ki. Ettől kezdve befogadó színház. 1838-ban felújították az épületet. 1843-ban az országgyűlés új színházi bizottságot választott. Elnöke gr. Mikó Imre lett. A szabadságharc bukása után először 1850 ápr.-ában német társ. játszott az épületben, de Mikó Imre az új főkormányzóhoz fordult segítségért. 1860-ban gyűjtést rendeztek, melyből 1871-re az épület elnyerhette végleges formáját. 1872-ben házi kezelésbe vették. Az intendáns br. Huszár Sándor volt. 1874–78-ban Korbuly Bogdán lett az intendáns. 1885-től a Farkas utcai színház az ország második nemzeti színháza lett. Intendáns gr. Eszterházy Kálmán, 1887-től Bölöny József. 1896-ig Ditrói Mór igazgatta a színházat. 1896–1899 között Megyeri Dezső a vállalkozó ig., 1899–1901 között Bölöny a vállalkozó intendáns. Művezetők 1899-ben Follinusz Aurél, 1900-ban Janovics Jenő. 1901–1905 között Megyeri Dezső, 1905-ben Janovics Jenő lett az ig. 1906-ban az épületet bezárták. A házi búcsúelőadást jún. 17-én, a hivatalos utolsó előadást szept. 7-én tartották. – Ir. Janovics J.: A Farkas utcai színház (1941).