Jókainé Laborfalvi Róza; Benke Judit

(Miskolc, 1817. ápr. 8.–Bp., 1886. nov. 20): színésznő. A család nemesi előnevét használta művésznévnek. Benke József színész leánya, akit apja hozott fel a budai Várszínházba. Első fellépése 1833. okt. 27-én volt Náni szobalány szerepében (Cuno: Benjámin Lengyelországból). 1834-ben a kassai társ. tagja volt Benke Rozália néven, velük több városban is fellépett. 1835–1837 között ismét Budán játszott, az év nyarát Székesfehérvárott töltötte. 1837-től 1869-ig a Pesti Magyar Színház, majd a Nemzeti Színház tagja volt. Utolsó fellépése 1869. márc. 7. (Predszláva, Szigligeti E.: A trónkereső) volt. Nyugdíjba vonulása után gyakran vendégszerepelt vidéken. 1883-ban ünnepelték 50 éves színészi jubileumát. 1848. aug. 29-én lett Jókai Mór felesége. 1849-ben ő mentette meg férjét a felelősségre vonástól, bújtatta, majd menlevelet szerzett számára. Nyúlánk termete, alt hangja, kifejező arca tragikai szerepkörre tette alkalmassá. A szerepkört már fiatalon birtokba vette, s azt mindvégig, három évtizeden át megőrizte. Sikerrel lépett fel néhány vígjátékban és népszínművek prózai szerepeiben is. F.Sz. Thisbe (Hugo: Angelo); Lenke (Vörösmarty M.: Vérnász); Gertrud (Sh.: Hamlet); Margit (Sh.: III. Richárd); Lady Macbeth (Sh.: Macbeth); Cleopatra (Sh.: Antonius és Cleopatra); Volumnia (Sh.: Coriolanus); Gertrudis (Katona J.: Bánk bán); Leona (Czakó Zs.); Zrínyi Ilona (Szigligeti E.: II. Rákóczi Ferenc fogsága); Dalma (Jókai M.); Csáky Lóra (Jókai M.: Dózsa György); Adrienne Lecouvreur (Scribe–Legouvé); Malborough hercegnő (Scribe: Egy pohár víz); Rózsa (Szigligeti E.). – Ir. Ignácz R.: Róza leányasszony (1942); Vajda György M.: J. L. R. Nagy magyar színészek (1957).