kecskeméti Katona József Színház

a színház az államosítás után – 1949-ben – vette fel a város nagy szülöttének nevét. 1951 óta rendelkezik önálló társ.-tal. A vidéki színházak profiljának megfelelően prózai és zenés előadások – operettek – egyaránt szerepelnek a műsorban. A színházhoz tartozó Kelemen László Kamaraszínházban kisebb színpadot, intimebb közeget igénylő kamaradarabok kerülnek színre. A színház bábtagozataként működik a Ciróka Bábegyüttes. Rendszeresen tartanak tájelőadásokat a környék városaiban és falvaiban. A vezetők közül kiemelkedő Radó Vilmos működése, aki tizenöt éven keresztül vezette a színházat. 1968-ban ő szerződtette Latinovits Zoltánt, aki nagy sikerrel játszotta el Molnár Ferenc Liliomjának címszerepét. Műv. vez.-ként működött a színháznál Szőnyi G. Sándor és Miszlay István. Ugyancsak jelentős – bár erősen bírált – korszaka volt a színháznak Jancsó Miklós, Hernádi Gyula – 1983/84-es évadtól 1984. dec. 31-ig – és Gyurkó László – 1984. máj. 1-jétől az 1984/85-ös évad végéig – igazgatása. Távozásuk után Lendvay Ferenc vezette a kecskeméti Katona József Színházat. 1991. febr. 1-jén Illés István lett az ig. A világ- és magyar irodalom klasszikusai mellett kortárs magyar szerzők – Raffay Sarolta, Galgóczi Erzsébet, Gyurkó László – művei is szerepelnek műsorán.

KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ

KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ