Megyeri Dezső; Jámbori

(Pest, 1857. márc. 5.–Bp., 1913. okt. 14.): színész, rendező, színházigazgató, színműíró. 1877-ben Szuper Károly társulatánál kezdte pályáját. Hétévi vándorlás után szerződött Kolozsvárra (1884–1905). A hét év alatt Balogh Györgynél; Borsos Józsefnél; Aradi Gerőnél (1879–84) és Lászy Vilmosnál (1880–81) volt tag. 1879 tavaszán Esztergomban művezetőségre is vállalkozott. Kolozsvári szerződését háromszor szakította meg: 1898–99-ben a Vígszínházban, 1899–1901-ben a Népszínházban játszott, 1893 nyarán a Városligeti Színkörben mint művezető dolgozott. 1896–1898 között őt bízták meg azzal, hogy Ditrói Mór után vegye át a Kolozsvári Nemzeti Színház vezetését. 1905 ápr.-ában a Magyar Színház főrendezője lett; 1906. dec. 11-én átvette a Népszínház igazgatását, s onnan vonult 1910. jan. 1-jével nyugdíjba. Fordított és eredeti színműveket is írt. F.Sz. Rettegi Fridolin (Schönthan: A szabin nők elrablása); Liliomfi (Szigligeti E.); Celeszin (Hervé: Nebántsvirág). F.M. Katonás kisasszony (1890); Pepi (1892); Özvegy kisasszony (1893). Fordítása: A cigánybáró (ifj. J. Strauss).