Madách Színház

(VII. Madách tér 6.): 1946-ban alakult, első igazgatója Hont Ferenc. 1947. okt.-től 1949-ig Állami Madách Színház néven működött, 1946 elejétől a SzAk színpada volt. 1949-ben az államosításkor a társ.-ot átszervezték, a Madách Színház új vezetést kapott. 1951-ben átköltözött a Magyar Színház Izabella tér 2. sz. alatti épületébe, és ott Madách Színház néven 1961-ig folytatta működését. Hozzácsatolták a Madách téri épületet, amelyet Madách Kamara Színház néven nyitottak meg 1954-ben. 1973–1982 között az épületet felújították. Időközben az egykori Royal Revü Varieté nagykörúti épületét lebontották, helyére Kaufmann Oszkár tervei szerint új színházépületet emeltek. Ide költözött a társ. Az új színház Madách Színház néven 1961. márc. 24-én nyitotta meg kapuit. 1972–1989 között Ádám Ottó igazgatása alatt főleg a polgári színjátszás nemes hagyományait követte a színház. 1989 óta Kerényi Imre ig.-főrend. irányításával modern, sokszínű műsorral, játékstílussal, nagyszabású musicalek bemutatásával újult meg a Madách Színház. 1990 óta a Madách Kamara Színház műv.-i vez.-je Huszti Péter.

MADÁCH SZÍNHÁZ

MADÁCH SZÍNHÁZ