Rökk Marika

(Kairó, 1913. nov. 3.– ): színésznő. Gyermekszínészként kezde a pályát. 1922-től hivatásos táncosnőként lépett fel nemcsak Bp.-en, hanem a Hoffmann-lányok társ.-ával a párizsi Moulin Rouge, a húszas évek végétől pedig a Broadway színpadain. 1930-ban Európa zenés színházaiban – London, Párizs – mint szubrett aratott sikereket. 1931-ben a Royal Orfeum primadonnája, 1932-ben a Fővárosi Operettszínház tagja volt, de a Pécsi Nemzeti Színházban is vendégszerepelt. 1933-ban a Magyar Színház szerződtette, de még ebben az évben a berlini UFA filmgyár hívta meg. 1934-ben fellépett a Király Színházban és a Fővárosi Cirkuszban megtartott Eisemann Mihály A cirkusz csillaga c. előadásban. 1935-ben a Magyar Színház, 1936-ban a Művész Színház tagja volt. Egy ideig külföldön, elsősorban Németországban dolgozott mint film- és operettszínésznő. A II. világháború végén hazalátogatott, a Pécsi Nemzeti Színházban többször vendégszerepelt, de újra elhagyta az országot. Német színpadokon rendszeresen fellépett. 1984-ben járt Mo.-on a Volkstheater bécsi társ.-ának vendégjátéka alkalmából. 1992-ben szerepelt a Fővárosi Operettszínházban. F.Sz. Cilike (Lajtai L.: Régi Orfeum); Sári (Eisemann M.: Zsákbamacska); Pocok (Lajtai L.: Sült galamb); Tamara (Eisemann M.: A cirkusz csillaga); Viki (Bónyi A.); Colette (Benatzky: Egy lány, aki mindenkié); Sally (Lajtai L.: A fekete lány); Katja (Kálmán I.: Marica grófnő).

RÖKK MARIKA –

RÖKK MARIKA – Katja (Kálmán I.: Marica grófnő)