Radó Vilmos

(Sümeg, 1913. nov. 30.– ): színész, rendező, színházigazgató. Színészcsaládból származik, pályáját 1930-ban kezdte színészként apja, Radó Béla társ.-ában, majd Debrecenbe szerződött. 1931-ben kapott színészi oklevelet, 1945-ben rend.-i képesítést szerzett. 1948-ban átvette sógora magántársulatát, és az államosításig vezette. 1949-ben a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött gazdasági ig.-ként, majd művészeti, ill. szervezőtitkárként működött. 1958-tól 1974. jan.-ig, nyugdíjba meneteléig a színház ig.-ja volt. A kecskeméti színház örökös tagja, érdemes művész (1984). Igazgatásának 16 éve alatt a színház számos ősbemutatót tartott. Sok, később híres színész és rendező kezdte pályáját keze alatt. Igazi színházi légkört teremtett. 1992. márc. 16-án a kecskeméti színház Volt egyszer egy színidirektor c. gálaestet tartott Radó Vilmos tiszteletére, amelyen a m. színészek színe-java lépett fel.