Vass Károly; Velczer

(Bp., 1921. ápr. 6.–Bp., 1987. okt. 5.): rendező, színházi igazgató. 1942-ben jogi diplomát szerzett. 1949-ben a Pécsi és a Miskolci Nemzeti Színház főrend.-je volt. 1952-től két éven át az Állami Déryné Színház rend.-je. A József Attila Színház egyik alapító tagja. 1955–58-ban Békéscsabán, 1958–62-ben Egerben dolgozott, 1962–1969 között a Békés Megyei Jókai Színház főrend.-je, majd ig.-ja. Egy évadon át a Szegedi Nemzeti Színházban volt vez. rend. 1970-től két évig a szolnoki Szigligeti Színházat igazgatta. 1972-től a győri Kisfaludy Színház rend.-je, 1979–82-ben pedig ügyvezető ig.-ja volt. A m. és a világirodalom szinte valamennyi jelentős prózai művét színpadra állította. 1971-ben Jászai Mari-díjat kapott. F.R. Molière: Tartuffe; Szigligeti E.: Liliomfi; Ibsen: Nóra; Katona J.: Bánk bán; Sh.: A makrancos hölgy; Csehov: Három nővér; Bródy S.: A tanítónő.