{639.} VÁSÁRAINK KUTATÁSA

Vásáraink életével, a népéletben betöltött szerepükkel nemcsak az irodalom, a képzőművészet és a történettudomány, a helytörténetírás, hanem a néprajzi szakirodalom is behatóan foglalkozott.

Ahogy gondolhatnánk is, elsőnek a nagy múltú, de a 18. századtól a pesti vásároktól lemaradó budai vásárokat ismertették a pesti vásárokkal együtt, 1822-ben (Schams 1822). A budainál jobban fejlődő és a reformkorra már az ország vezető vásáraivá nőtt pesti vásárokról a vásári híradásokban, leírásokban gazdag Vasárnapi újság 1859-ben közölt egy nagyszerű vásárleírást, összevetést más vásárokkal (J. L. 1859). A reformkori pest-budai népi szórakozásokról szóló munkájában Zoltán József főleg a pest-budai vásárok nyújtotta szórakozásokról írt (1975). Zoltán munkájának nagy értéke, hogy közreadta benne Gaál György híres, a vásári szórakoztatások szempontjából kiváló munkáját, A’ tudós palótz avagy Furkáts Tamásnak Mónosbélbe lakó sógor-urához írtt leveleit (1803), amely a maga korában nagyon népszerű volt, mára teljességgel elérhetetlenné vált. Kerek húsz évvel ezután mutattak rá a miskolci vásárok fontosságára, a város kereskedelmi, közvetítő szerepére (Kun 1842). A város kereskedelmének történetével, vásárainak jelentőségével a nagy miskolci monográfia is behatóan foglalkozott, a város történetének minden szakaszában. Szendrei János nagyszabású összefoglalása (1886–1911) számos vásári rendtartást, árjegyzéket, az árucserével és a vásárfejlődéssel kapcsolatos adatot tartalmaz. Több kiváló helytörténészt, régészt foglalkoztatott a miskolci Piac utca története (Marjalaki Kiss 1957). A debreceni sokadalmaknak is több ismertetője akadt. Id. Móricz Pál 1891-ben írt róla, a debreceni vásár régiségére utalva az Emlékezzünk régiekről c. gyűjteményében. A régi debreceni vásároknak a város határain messze túlnyúló jelentőségét kiemelve írt róluk hangulatos, a későbbiek során forrásként használt tanulmányt a város egyik korai helytörténésze (Boldisár 1934). Szimics Mária az elsők között tárgyalta, a néprajztudomány számára is hasznos módon, a debreceni országos vásárok történetét (1938). A debreceni piacok-vásárok azok közé tartoztak, amelyeknél a legkorábban végeztek vonzáskörzet-kutatásokat. Csatkai Endre értékes művelődéstörténeti adalékokkal egészítette ki a debreceni vásárokról ismerteket (1960). A debreceni vásárok vonzáskörzetének történeti alakulásával is foglalkoztak. Dankó Imre tanulmányt írt (1984a) a debreceni vásárok vonzáskörzetéről a 18-19. század fordulóján, és mint urbanizációs tényezőket mutatta be őket. A debreceni vásárok történeti vonzáskörzetét, közgazdasági szerepét Gyimesi Sándor több tanulmányban is tárgyalta (19821983). Az új várostörténeti monográfiában Takács Béla foglalta össze a nagy hírű vásárokról szóló tudnivalókat (1984). Szeged vásárairól is fontos történeti, gazdaságtörténeti {640.} írások szólnak. A Reizner-féle hatalmas várostörténet (1900) mellett a vásárok szempontjából jelentős Reizner János azon tanulmánya (1894), amely Szeged és Dél-Magyarország viszonyát tárgyalja, többek között éppen Szeged vásárhely, a szegedi vásárok etnokulturális jelentősége kapcsán. A szegedi vásárokkal is az elsők között végeztek vonzáskörzet-kutatásokat (Eliás 1954). Természetes, hogy az új, Kristó Gyula által szerkesztett nagyszerű várostörténeti monográfia is súlyának megfelelően foglalkozik a szegedi vásárok jelentőségével (Farkas J. 1985). Baja – kiváló földrajzi helyzete következtében – mindig is jelentős vásárváros volt. A város fejlődésével, gazdasági, kulturális előrehaladásával foglalkozó szakemberek nem is tudták másként elképzelni a város jövőjét, előrehaladását, mint gazdasági élete, benne vásárai fejlesztésén keresztül. Baja egyik érdekességéről, a fokhagymavásárról is készült önálló tanulmány (Solymos 1976). A nyírbátori vásárt a vásárt tartó mezőváros keretei között és a városban működő kézművesipar társadalmi hatása szempontjából írta le Sárándy István (1911). A debreceni vásárok sajátos vásárának, a hortobágyi hídi vásárnak a történetével, néprajzával többen foglalkoztak (ifj. Móricz P. 1911; Ecsedi 1934; Dankó 1974d; Béres 1976). A híres túri – mezőtúri – vásároknak viszonylag kevés ismertetője akadt. A túri cébek kapcsán szóltak róla először (Vörös 1911), majd a tiszántúli vásárok közt emlékezett meg róla Dankó Imre (1976b). Jellegzetes városi piac volt a soproni, a hetivásárok ugyancsak (Csatkai 1939; Iváncsics 1958). Vásárai messze kitűntek a Sopron megyeiek közül, és a bomló feudalizmus korában a polgári tendenciákat képviselték (Horváth Z. 1976). A hódmezővásárhelyi vásárokat a közvélemény Kiss Lajos nagyszerű leírása (1956) alapján állítja a Dél-Alföld legjelentősebb, messze területekre kiható vásárainak. Kiss Lajos leírását többen értékes történeti adatokkal támasztották alá (Tárkány Szücs 1958). Tálasi István is a vásárokra alapozottan rajzolta meg Vásárhely jelentőségét a magyar népi kultúrában (1983). Sárospataknak csak a piacairól készült leírás (Dankó 1957). Az árucsere néprajzáról, az erdélyi vásárokról író Kós Károly több vásárleírást is készített. Torockó vásárait elsőként írta le (Kós 1961). A gyulai vásárokról készült az egyik legteljesebb vásárleírás, vásármonográfia (Dankó 1963b). A gyulaihoz hasonlóan fontos, távoli területekre kiható békési vásárokról aprólékos leírásunk van (Kirner 1964). Dankó Imre a békési vásárokkal is foglalkozott (1983a). A pécsi vásár a Dél-Dunántúl messzi önmagán, a szűkebb vonzáskörzetén túlmutató árucsere-alkalom volt, és az mind a mai napig (Dankó 1965). Kiskunhalas ugyancsak jeles vásárhely volt, különösen állatvásárai voltak jelentősek (Nagy Czirok 1965). Bánffyhunyad vásárairól többen is írtak (Kós 1968; Vasas 1980). Kós Károly sok vásárleírása közül is kiemelkedik a páncélcsehi vásár ismertetése (1969a), valamint a nyárádszeredai vásárokról szóló (1969b). Békéscsaba vásárairól a helyi ipar, kézművesség árucseretevékenysége kapcsán készült leírás (Dankó 1970). Székesfehérvár országos jelentőségű vásárairól először történeti, méghozzá jogtörténeti tanulmányt írtak (Kállay 1971), de néprajzi feldolgozásuk sem maradt el (Lukács 1988). Az iparcikk- és állatvásárairól híres „szitás keresztúri”, azaz székelykeresztúri vásárokról több leírás és tanulmány készült (Egyed 1971; Molnár I. 1974a), hasonlóképpen a korondi vásárokról is (Tófalvi 1971; István L. 1981). Ahogy a neve is elárulja, a kézdivásárhelyi vásárok nemcsak a székely kereskedő- és iparosváros, hanem az egész Kézdi szék, sőt még annál nagyobb területek legfontosabb árucsere-alkalmai voltak (Incze 1972). Nagyszalonta óriási hetivásárairól Danielisz Endre írt (1971) néprajzi szempontból is értékes ismertetést, az 1930-as évekből. Ahhoz képest, hogy a túrkeveieket a legjobb vásározóknak tekintették országszerte, és azt mondogatták, hogy egyetlen vásár se lehet meg kevi ember nélkül, a túrkevei vásárokkal kevesen foglalkoztak (Dankó 1971 b). Hajdúnánás {641.} vásártörténetéről, a vásárok szerepéről a hajdúváros és messze környéke életében a Rácz István szerkesztette várostörténetben írtak értékes tanulmányt (Oláh 1973). A debreceni vásárokhoz hasonlóan nagy, jelentős és az egész keleti országrész életére kiható vásárok voltak a nagyváradi vásárok (Tóth, Zs. 1974–1978). Az északi vásáröv kiemelkedő vásárhelye volt Gyöngyös. Ma is fontos kereskedőváros. Vásárainak néprajzáról összefoglaló tanulmány készült (Dankó 1974a). A mócsi vásárról írt néprajzi ismertetés beletartozik abba a néprajzi érdekeltségű árucsere-kutatási körbe, amit Kós Károly indított meg (Bazsó 1975). Az erdélyi vásárleírások közé tartozik a margitai vásár ismertetése is (Duka 1976). A kondorosi vásárról szintén készült leírás (Kósa Cs. 1976). Szombathely gazdasági életével, kereskedelmével többen is foglalkoztak. A sok kisebb-nagyobb feldolgozásból kiemelkedik Kiss Mária történeti tanulmánya (1976). Az egykori nógrádi megyeszékhely és jeles mezőváros, Balassagyarmat vásáraival a várostörténeti monográfia behatóan foglalkozik (Balogh S. 1977). Szilágynagyfalu vásárairól nagyszerű vásárleírás készült (Major M. 1977). Hasonlóképpen a székelyföldi híres balavásári vásárokról is (Tar 1978). A szilágysági Kraszna mezővárosnak főleg szarvasmarha-forgalmáról híres vásárairól is bírunk nagyszerű néprajzi leírással (Zágoni 1978a). Ugyancsak Zágoni Attila (1978b; 1980) foglalkozott az utóbbi időben nagyra nőtt feketetói (Körösfeketetó) vásárokkal. Debeljácsa, az egykori Torontálvásárhely messze földön híres, különösen az interetnikus kapcsolatok szempontjából jelentős vásárairól két értékes leírás is készült (Kalapis 1979; 1980). Győr országos jelentőségű vásárairól készült leírások, történeti és néprajzi ismertetések közül ezúttal csak azt említjük, amely a város és vásárai történetét a feudalizmus bomlása idején mutatta be (Balázs P. 1980). Berettyóújfalu régi és a jelenben is jelentős árucsere-alkalmairól, köztük vásárairól is a város történeti monográfiájában önálló tanulmány szól (Dankó 1981). Püspökladány egykori mezőváros, fontos közlekedési csomópont vásáraival, vásárainak a város életében betöltött szerepével szintén foglalkoztak (Dankó 1983b). Akárcsak Csengerével is (Molnár J. 1983). Az abaúji Forró vásáraival a 18. század közepéről származó kétnyelvű vásárhirdetése kapcsán foglalkozott a néprajzi, történeti néprajzi irodalom (Dankó 1984b). A Duna mente legjelentősebb iparos-, kereskedővárosai közé tartozott Komárom. Gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődését nagyrészt annak köszönhette, hogy közlekedésileg rendkívül előnyös helyen települt, hogy falai közt nagyszerű ipar és kereskedelem fejlődött ki. A komáromi vásárokkal a komáromi kereskedelemről írt monográfiában foglalkoznak legbehatóbban (Tok 1985). Legutóbb jelent meg Kéménd árucsereviszonyairól szóló leírás (Gáspár 1988).

Nem soroljuk fel, csupán utalunk arra, hogy a Borovszky Samu által szerkesztett Magyarország vármegyéi és városai c. sorozat minden egyes kötete bőségesen foglalkozik a kérdéses megye-város vásáraival. Az egyes kötetek vásárbemutatásai nem egyenletesek, de mindegyik jó forrás a további feldolgozáshoz. Vásárleírásaival, illetőleg a megye gazdasági életének, kereskedelmének bemutatásával messze kitűnik a Gömör és Kishont vármegyei kötet, mindenekelőtt Rimaszombat, Rozsnyó, Csetnek, Dobsina, Nagyrőce vásárainak ismertetésével.

A táji vásárleírásokra vonatkozó irodalom ismertetését a jászsági vásárok leírásával kezdjük (Dankó 1974b). A Szamos-vidék 14–15. századi árucseréjét, közlekedés és városfejlődés viszonyait – máig ható jellemzői alapján – Csorba Csaba ismertette (1975). A több vármegyére kiterjedő terület, földrajzi nagytáj vásárairól, a több kistájra bomló Tiszántúl vásárairól terjedelmes vásárismertető készült. A nagytáj árucsere szempontból való ismertetése után a tanulmány külön szólt a csengeri, a nyírbátori, a hajdúnánási, a kisújszállási, a sarkadi, a berettyóújfalusi, a mezőtúri, a {642.} debreceni és a hortobányi hídi vásárokról (Dankó 1976b). A gyergyói vásárok, árucsere bemutatása történeti néprajzunk legértékesebb feldolgozásai közé tartozik (Tarisznyás 1982d). Korszerű néprajzi feldolgozással bírnak a Balaton-felvidéki Káli-medence vásárai (Molnár Á. 1983). A hevesi mezővárosok vásárairól is készült összefoglaló néprajzi feldolgozás (Dankó 1985). Ugyancsak korszerű néprajzi feldolgozás született a közép-dunántúli vásárokról (Lackovits-Lukács 1987). A dunántúli vásárokkal – főleg a vásári árucserén át ható interetnikus kapcsolatokra való tekintettel – Dankó Imre több tanulmányban foglalkozott (1977a; 1984c; 1988). Kiemelkedő jelentőségű Somogy megye árucseréjének, vásárainak történeti néprajzi feldolgozása (Szili 1988).