A Pannon-medence növényvilága


FEJEZETEK

Magyarország növényföldrajzi beosztása 1920 után az addiginál lényegesen egyöntetűbbé vált, minthogy az ország területének döntő többsége a közép-európai flóraterületnek egyetlen, a magyar (pannóniai) flóratartományára korlátozódott. Mindössze három apró terület képvisel egy-egy további flóratartományt, nevezetesen a kárpátit (a Zempléni-hegység északi része), a kelet-alpesit (Soproni- és Kőszegi-hegység, valamint a Vend-vidék), végül – újabb felfogás szerint – a nyugat-balkánit (Villányi-hegység és Dél-Zala).

21. ábra. Magyarország florisztikai beosztása

21. ábra. Magyarország florisztikai beosztása
[Soó Rezső 1960; Pócs Tamás módosításával, 1968]

Korábban a pannónia flóratartományt három flóravidékre tagolták: Magyar-középhegység (Ősmátra), Alföld (Nagy- és Kisalföld), Dunántúl. A mai, részletesebb felosztás szerint a Pannonicumnak öt flóravidéke van: 1. Alföld, 2. Északi-középhegység, 3. Dunántúli-középhegység, 4. Dél-Dunántúl, 5. Nyugat-Dunántúl. A továbbiakban ezeket mutatjuk be, a bennszülött fajok és néhány egyéb jellegzetes faj kiemelésével.

Az Alföld flóravidéke

Növényföldrajzilag az Alföld mint flóravidék jóval túlterjed politikai határainkon. Északnyugaton ide tartozik még a Morvamező és a Bécsi-medence, délen és északkeleten pedig a Dráva–Száva mente, a bánsági sík, sőt átnyúlik még a Száván és az Al-Dunán túlra is. Teljes egészében az erdős puszták övébe tartozik, egykor mocsarakkal és láperdőkkel tarkított lösz- és homokterület volt. A lecsapolások és felszántások miatt azonban már régóta zömmel kultúrtájjá vált, mindössze kisebb löszerdő-maradványok, láprétek, löszpusztarétek és homokpuszták tarkítják.

A Magyar-alföldnek mintegy másfél tucatnyi bennszülött növényfaja (illetve alfaja) van. A fásszárúak közül ilyen a Duna árterein a magyar vagy fekete galagonya (Crataegus nigra), a lágyszárúak közül

homokon:

Tartós szegfű (Dianthus diutinus)

Tartós szegfű (Dianthus diutinus)

Homoki kikerics (Colchicum arenarium)

Homoki kikerics (Colchicum arenarium)

löszön:

sziken:

Az Alföld hazai területét hét flórajárás alkotja.

a) A Kisalföld nyugati vidékén az egykori {II-75.} Hanság maradék láperdei, benne a szőrös nyír (Betula pubescens) és a fekete ribiszke (Ribes nigrum); kiszáradó lápjain mocsári nyúlfarkfüves (Sesleria uliginosa) rétek, Esztergom környékén a ritka illatos hagymával (Allium suaveolens); a Fertő tó mentén helyenként szikesek, a Fertő tavi mézpázsittal (Puccinellia peisonis). Területének zömét a Nagyalföldhöz hasonló homokterület teszi ki, a Bakony lábánál homokpusztai erdeifenyvessel.

b) A Déli-Alföldön (Dráva-sík a Mohácsi-szigettel) folyómenti ligeterdők találhatók.

c) a Mezőföld és a Solti-síkság, a Duna árterülete (Budapest és Mohács között), valamint a szomszédos lösz- és homokterületek. Ócsa környékén jelentős égerláp, kúszó csalánnal (Urtica kioviensis) és óriási útifűvel (Plantago maxima); visszavonulóban levő síklápok, ahol megtalálható a Jávorka-fényperje (Koeleria javorkae) és számos orchideafaj; kiterjedt szikesek, ahol tömeges az egérárpa (Hordeum hystrix); löszgyepekben a kései pitypang (Taraxacum serotinum), löszfalakon a heverő seprűfű (Kochia prostrata), Balatonkenesénél a tátorján (Crambe tataria) él.

d) A Duna–Tisza közén található meg legjellegzetesebben a mésztartalmú hazai homokpusztai növényzet. A laza futóhomokon egyévesek: a Kitaibel Pál által leírt két poloskagyom (Corispermum nitidum és C. canescens), a homoki seprűfű (Kochia laniflora), a homoki keserűfű (Polygonum arenarium). A homokpusztákon csenkesz- és árvalányhajfajok; a már említetteken kívül a sárga homokviola (Syrenia cana), homoki ternye (Alyssum tortuosum), tartós szegfű (Dianthus diutinus), bárányüröm (Artemisia pontica), báránypirosító (Alkanna tinctoria), homoki bakszakáll (Tragopogon floccosus), a magyar imola (Centaurea pannonica) és a homoki imola (C. tauscheri) stb. Helyenként a rozmaringlevelű fűz (Salix rosmarinifolia) alkot törpecserjéseket, néhol pedig még megmaradt az ősi gyöngyvirágos tölgyes.

Báránypirosító (Alkanna tinctoria)

Báránypirosító (Alkanna tinctoria)

e) A növényföldrajzilag „Tiszántúl”-nak nevezett területhez néhány Tiszán inneni terület is tartozik (a Bükk- és Mátraalji síkságok, a Jászság, a Tisza jobb partja Újszász és Szeged között). Ma a terület legnagyobb része kultúrtáj, az egykori löszvegetáció védett területeivel. Megfogyatkozva él még Békésben a bókoló zsálya (Salvia nutans), az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis) és az erdélyi hérics (Adonis transsilvanica), helyenként a szennyes ínfű (Ajuga laxmannii), a Bükk alján (és Újszentmargitánál) a ritka pusztai tatár juharos tölgyes, benne többek között a magyar zergevirág (Doronicum hungaricum). A Tiszántúlon jellegzetesek a kiterjedt szikespuszták.

Magyar zergevirág (Doronicum hungaricum)

Magyar zergevirág (Doronicum hungaricum)

A szolonyec szikesek gyepjét a sovány csenkesz (Festuca pseudovina) alkotja, mellette a seprűparéj (Bassia sedoides), a sziki üröm (Artemisia santonicum), több egyéves sziki here (Trifolium), a sziki cickafark (Achillea asplenifolia) és a pusztai cickafark (A. setacea), a sziki pitypang (Taraxacum bessarabicum) stb. A Tiszántúl ártéri erdői zömmel fűz-nyár ligetek, szegélyükön a teljesen meghonosodott gyalogakáccal (Amorpha fruticosa) és az édesgyökérrel (Glycyrrhiza echinata).

f) A Nyírség homokterülete az előbbitől jelentősen eltérő: gyengén savanyú homokpusztáin az ezüstperjés (Corynephorus canescens) és a barázdált csenkeszes (Festuca sulcata) gyep az uralkodó, ahol megtalálható a bennszülött magyar kökörcsin (Pulsatilla pratensis subsp. hungarica) és a pusztuló ibolyakökörcsin (P. patens); a homoki erdők ritka tavaszi díszei a tarka sáfrány (Crocus reticulatus) és az egyhajúvirág (Bulbocodium vernum). A Tiszántúl egykor gyakori láperdeinek legszebb hírmondója Bátorliget, ahol még több glaciális reliktumfaj él: zergeboglár {II-76.} (Trollius europaeus), szibériai hamuvirág (Ligularia sibirica), tőzegeper (Comarum palustre), füles fűz (Salix aurita) stb. A kállósemjéni úszóláp nagy ritkasága a szívlevelű hídőr (Caldesia parnassifolia).

Magyar kökörcsin (Pulsatilla hungarica)

Magyar kökörcsin (Pulsatilla hungarica)

g) Az Északi-Alföld ligeterdeiben több montán faj díszlik. Helyenként tömeges a kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus), a tavaszi tőzike (Leucojum vernum); Csaroda tőzegmohás dagadólápjain pedig egyedül itt él hazánkban a tőzegáfonya (Vaccinium oxycoccos); új felfedezés a tőzegorchidea (Hammarbya paludosa).

Kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus)

Kárpáti sáfrány (Crocus heuffelianus)

A Magyar-középhegység (Ősmátra) növényföldrajzilag két jelentősen eltérő flóravidékre oszlik: az északkeleti (Északi-középhegység) és a délnyugati (Dunántúli-középhegység) szárnyra. A Dunakanyartól az ország északkeleti határáig húzódó hegységek magasabb régióin a Kárpátok hatása érződik (a Zempléni-hegység északi sarka pl. már a Carpaticum flóratartományba sorolandó), míg az alacsonyabb területeken – főként a melegebb, déli lejtőkön – a pannóniai növényzet befolyása érezhető.

Az Északi-középhegység flóravidéke

a) A Zempléni- (Sátor-) hegység északi felén a mészkerülő bükkösökben és tölgyerdőkben áfonya- (Vaccinium), körtike- (Pyrola) és korpafű- (Lycopodium) fajok díszlenek, szórványosan a bennszülött nagylevelű koronafürt (Coronilla elegans) is megjelenik; égerligeteiben sok a struccharaszt (Matteuccia struthiopteris). A Hegyalján viszont, a déli, melegebb lejtőkön árvalányhajak (Stipa), a törpe mandula (Amygdalus nana), a magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica) virít (ez díszíti a 20 Ft-os pénzérménket). Tokajnál említésre méltó a magyar zörgőfű (Crepis pannonica) és a gyapjas őszirózsa (Aster oleifolius), a Hernád mentén a tátorján (Crambe tataria).

b) A Tornai-karszt szurdokerdeiben kora tavasszal kakasmandikót (Erythronium dens-canis) találunk, mészkő-sziklagyepjeiben erdélyi nyúlfarkfüvet (Sesleria heufleriana), korai szegfűt (Dianthus plumarius subsp. praecox), osztrák sárkányfüvet (Dracocephalum austriacum), fehéres csüdfüvet (Astragalus vesicarius subsp. albidus) stb. A legritkább és fokozottan védett faj itt a tornai vértő (Onosma tornense).

c) A Bükk hegység az egész flóravidéknek a legváltozatosabb, egyben rendkívül fajgazdag területe. Zömmel mészkővonulat, amelynek magasfennsíkját montán bükkösök borítják. Nevezetes cserjéje a Hazslinszky-berkenye (Sorbus austriaca subsp. hazslinszkyana), a bérci rózsa (Rosa pendulina), a bérci ribiszke (Ribes petraeum) és a havasi ribiszke (Ribes alpinum), aljnövényzetében bennszülött estikék (Hesperis vrabelyiana, H. candida), a magyar nyúlfarkfű (Sesleria hungarica), a havasi hagyma (Allium victorialis) és a havasi iszalag (Clematis alpina). Lejjebb tölgyesek, karsztbokorerdők, sztyeprétek, sőt még néhány tőzegmohás láp is, gyapjúsással (Eriophorum). Szarvaskőnél szilikát-sziklagyepek szirtiharaszttal (Woodsia ilvensis), deres varjúhájjal (Sedum hispanicum) és rózsás kövirózsával (Sempervivum marmoreum). Leggazdagabb a mészkősziklákon és a sztyepréteken kialakult vegetáció, számos ritkasággal:

Sadler-husáng (ferula sadleriana)

Sadler-husáng (ferula sadleriana)

d) A Mátra, e) a Börzsöny és f) a Dunazug-hegység. Mindhárom andezithegység, és – szemben az előzőkkel – azoknál jóval szegényesebb flórájúak. Montán bükköseiben feltűnőek:

sziklagyepekben a

a cserjék közül a pannon madárbirs (Cotoneaster matrensis) és a sziklai gyöngyvessző (Spiraea media); a Dél-Börzsönyben gesztenyések (Castanea sativa), a szőlőhegyen a szentendrei rózsa (Rosa sancti-andreae); tölgyerdők ritkasága a dudamag (Danaa cornubiensis).

A Dunántúli-középhegység flóravidéke

A Magyar-középhegységnek a Dunakanyartól délnyugatra egészen a Keszthelyi-hegységig elnyúló szakasza több szempontból is lényegesen eltérő az előbbi flóravidéktől. Egyrészt zömmel mészkő- és dolomit- (kisebb részben bazalt-) vonulat, másrészt pedig az alacsonyabb hegységek és az enyhébb klíma miatt itt jelentős szubmediterrán hatások érvényesülnek. Bükkös már csak kevés helyen található (a Bakonyban pl. tiszafával); jórészt gyertyános-, cseres- és mészkedvelő tölgyesek fordulnak elő; a déli lejtőkön jellegzetesek a karsztbokorerdők, mannakőrissel (Fraxinus ornus), cserszömörcével (Cotinus), a lisztes berkenye (Sorbus aria) számos bennszülött kisfajával.

a) A Pilis–Budai-hegységben igen gazdag a dolomitsziklák és a meleg lejtők sztyeppvegetációja. Legkiemelkedőbb fajai:

Pilisi len (Linum dolomiticum)

Pilisi len (Linum dolomiticum)

árnyas sziklagyepekben a

b) A Vértesben és a Bakony-hegységben szintén jelentős a szubmediterrán hatás. A Déli-Vértes sziklaerdejében megtalálható a keleti gyertyán (Carpinus orientalis), míg a fanyarka (Amelanchier ovalis) már mindkét hegységben előfordul; dolomitsziklákon igen nagyszámú bennszülött berkenye-kisfaj (Sorbus degenii, S. vertesensis, S. bakonyensis stb.), az illatos henye boroszlán (Daphne cnearum); valamint több szép lágyszárú:

Bükkösökben nem ritka a babérlevelű boroszlán (Daphne laureola) és a kisvirágú hunyor (Helleborus dumetorum); {II-78.} szurdokvölgyekben csekély példányszámban a magyar cifra kankalin (Primula auricula subsp. hungarica), egykor a forrásfodorka (Asplenium fontanum).

Magyar cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica)

Magyar cifra kankalin (Primula auricula ssp. hungarica)

c) A Balaton-vidék és a Keszthelyi-hegység hasonlóképpen mészkő- és dolomithegyekből áll, nagyrészt mészkedvelő és cseres-tölgyesekkel, gazdag sziklavegetációval, berkenye-kisfajokkal (Sorbus balatonica, S. gayeriana). A Keszthelyi-hegység dolomitján szép orchideák, pl. gérbics (Limodorum abortivum), sallangvirág (Himantoglossum caprinum), ezenkívül az őszi csillagvirág (Scilla autumnalis), vetővirág (Sternbergia colchiciflora), szőke oroszlánfog (Leontodon incanus) stb. élnek. Jóval szegényesebb már a Balaton környéki bazaltvulkánok vegetációja. A Szent György-hegyen él egyedül hazánkban egy atlanti-mediterrán haraszt: a cselling (Cheilanthes marantae), a Badacsony alján pedig a borostyán-szádor (Orobanche hederae).

Sallangvirág (Himantoglossum caprinum)

Sallangvirág (Himantoglossum caprinum)

Vetővirág (Sternbergia colchiciflora)

Vetővirág (Sternbergia colchiciflora)

A Dél-Dunántúl flóravidéke

Somogy–Tolna és Zala dombvidéke, valamint a Mecsek és a Villányi-hegység vidéke tartozik ide.

a) A Villányi-hegység az egész Dunántúl legmelegebb és balkáni elemekben leggazdagabb, alacsony mészkőhegysége. Az északi oldalát borító gyertyános-tölgyesei ezüst hársban (Tilia tomentosa) gazdagok. A déli lejtők karsztbokorerdeiben és sziklagyepjeiben igen jelentős számú, hazánkban egyedül csak itt található mediterrán növényfaj él:

Magyar kikerics (Colchicum hungarica)

Magyar kikerics (Colchicum hungarica)

Itt említendők azok a további mediterrán ritkaságok, melyek még a közeli Mecsek hegységben is megtalálhatók:

Fehérerű tarka nőszirom (Iris variegata ssp. leucographa)

Fehérerű tarka nőszirom (Iris variegata ssp. leucographa)

b) A Mecsek hegység flórajárása szintén igen gazdag balkáni fajokban. A homokkő alapkőzeten a mészkerülő és cseres-tölgyesekben sok helyen jelentős a szelídgesztenye; bükköseiben és gyertyános-tölgyeseiben feltűnik a pirítógyökér (Tamus communis), az illatos hunyor (Helleborus odorus) és az olasz müge (Asperula taurina). A leggazdagabb itt is a mészkövön kialakult vegetáció. A Villányi-hegységnél már említett fajokon kívül mészkedvelő tölgyeseit díszíti a kaukázusi zergevirág (Doronicum orientale), valamint a hazánkban egyedül itt található mecseki bazsarózsa (Paeonia officinalis subsp. banatica).

Mecseki bazsarózsa (Paeonia banatica)

Mecseki bazsarózsa (Paeonia banatica)

A karsztbokorerdőkben és sziklagyepekben további jellegzetes déli fajok még:

c) és d) Külső- és Belső-Somogy flórajárásaiban löszdombok és homokhátak váltakoznak; nagy kiterjedésű a mocsári-lápi vegetáció. Az utóbbinak ritkább faja pl. a lápi pitypang (Taraxacum palustre) vagy a bánsági imola (Centaurea banatica). Gyulaj gyertyános-tölgyesében kora tavasszal az illír sáfrány (Crocus tommasinianus) díszlik. A fonyódi Nagy-Berek ritkasága a gázló (Hydrocotyle vulgaris), a dél-somogyi Baláta-tó vizében és tőzegmohás égerlápjain számos, szigorúan védett reliktumfaj:

e) Zalai-dombvidék. A híres zalai (illír) bükkösökben a magasszárú kocsord (Peucedanum verticillare) és sok más mellett két szép pillangósvirágú faj jelentős: a tarka lednek (Lathyrus venetus) és a zalai bükköny (Vicia oroboides). A Dráva parti dombok erdeiben további balkáni fajok jelennek meg:

Éppen az említett illír fajok előfordulása indokolja, hogy ezt az utóbbi kis területet (Őrtilos, Zákány és Gyékényes környékét), ugyanúgy, mint a Villányi-hegységet is, a nyugat-balkáni flóratartomány hazai kitüremkedésének tekintsük.

Nevezetes síklápok találhatók Zalaszentmihály és Türje mellett, továbbá Tapolca környékén. Jellegzetes fajaik:

A Nyugat-Dunántúl flóravidéke

a) és b) A magyar Alpokalja (Praenoricum) átmeneti zónának tekinthető az Alpok és a Dél-Dunántúl között. A pannóniai és a balkáni elemek eltűnőben vannak, helyüket egyre inkább a – részben már a Dél-Dunántúlon is megjelenő – magashegyvidéki (dealpin és boreális) elemek foglalják el. A magyar Alpokaljának – a kevésbé feltűnő göcseji és vasi dombvidék mellett – igen jellegzetes tája az Őrség. Összefüggő erdeifenyveseik aljnövényzetében elterjedtek a körtikék (Pyrola), a korpafüvek (Lycopodium, Diphasium), a páfrányok [köztük a ritka bordapáfrány (Blechnum spicant)], a csarab (Calluna vulgaris), az áfonya (Vaccinum) stb. A tájon az égerligetek és a láperdők is gyakoriak. A jelentős számú tőzegmoha (Sphagnum) faj alkotta párnák között nem ritka a kereklevelű harmatfű (Drosera rotundifolia). Szőcén fordult elő hazánkban egyedül az apró tőzegkáka (Rhynchospora alba).

c) A magyar Alpok (a Soproni- és a Kőszegi-hegység, valamint a Szentgotthárd melletti Vend-vidék) képviselik hazánkban egyedül a Keleti-Alpok (Noricum) flóratartományát. A másutt is előforduló erdeifenyveseken kívül itt már eredeti (spontán) lucosok találhatók vörösfenyővel együtt, sőt helyenként talán már a jegenyefenyő (Abies alba) is őshonos. A mindhárom kis területen előforduló havasi éger (Alnus viridis), amely az Alpok és Kárpátok jellegzetes magashegyi cserjéje, itt 300 m magasságra ereszkedik le. A tőzegmohás lápokon kívül a hegyi réteken igen sajátságos dealpin elemek jelennek meg:

d) Az eddig említettektől teljesen elütő a Lajta-hegységnek hazánk területére benyúló kicsiny flóravidéke. Itt, a Fertő tó melletti mészkővonulaton a melegkedvelő pannon vegetáció jól ismert fajain kívül találkozhatunk még az Osztrák Mészkő-Alpok néhány további jellegzetes képviselőjével is, mint a cserjés sziklai benge (Rhamnus saxatilis) és a szívlevelű gubóvirág (Globularia cordifolia).

Szívlevelű gubóvirág (Globularia cordifolia)

Szívlevelű gubóvirág (Globularia cordifolia)