Nemzetközi kapcsolatok

1986 elején megalakult az Európai Fizikai Társulat és elindította tudományos folyóiratát, az Europhysics Letterst. A tagság feltétele a folyóirat támogatása volt, egy megfelelő induló tőkével. Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat nevében Mezei Ferenc fizetett be saját zsebből 10 000 svájci frankot.

A Társulat elnöke 1995-ben Kroó Norbert lett.

Mezei Ferenc 1965-ben végzett az ELTE fizikus szakán, majd a KFKI-ban dolgozott. 1972-ben felfedezett egy eljárást, amelyet neuton-spin-echo spektroszkópiának nevezett el. Ez a módszer a neutronszórási módszerek közül máig a legérzékenyebb általánosan elterjedt anyagvizsgálati módszer az atomok helyének és mozgásának szilárdtestekben való meghatározására. A módszert Grenoble-ban, a Lane Langevin Intézetben valósította meg, és mára már Európában négyezer kutató alkalmazza. 1972–1984-ig dolgozott a Nobel-díjas Mössbauer vezetése alatt álló intézetben. 1984–1997-ig a nyugat-berlini Műszaki Egyetem tanára. Kiutazásakor és később is Pál Lénárd (akkor KFKI igazgatóhelyettes, MTA-főtitkár) támogatását élvezte. A magyar tudományos vezetést sikerült meggyőzni arról, hogy a magyar fizika számára kézzelfoghatóbb dicsőség, ha nemcsak az eljárás elméleti kidolgozásában, hanem több millió dolláros megvalósításában is magyar fizikus vesz részt. További felfedezései között a „neutron szupertükör” az eredeti eljárás hatásfokát javította. 1984-ben lett az MTA rendes tagja (egy időben a nyugat-berlini professzorsággal).