ZILAHY LAJOS (1891–1974)

Zilahy Lajos (1891–1974) a Nyugat második nemzedékével egy időben indult, s felemás liberális ellenzékisége folytán rövid ideig e nemzedék egyik vezérének számított. Műveiben azonban többnyire az átlagízléshez alkalmazkodott. Az 1943-ban bemutatott Fatornyok című darabja (megj. 1945), amelyet a német megszállás után levettek a Madách Kamaraszínház műsoráról, antifasiszta mondanivalója miatt nagy sikert aratott. Növelte tekintélyét, hogy 1940 és 1944 között ő szerkesztette a Híd című folyóiratot, amelyben "sok izgató elképzelés forrt" (Pándi Pál). A felszabadulás után az Irodalom és Tudomány egyik szerkesztője volt, s az Araráton (1947) dolgozott. A regény megjelenése előtt az Egyesült Államokba távozott, s ott fejezte be a trilógiának szánt alkotást.

Zilahy Lajos az Egyesült Államokban élve sem szakította meg kapcsolatait szülőhazájával. Az amerikai, tevékeny szerepet játszó jobboldali emigrációtól tudatosan elhatárolta magát, s élete végén a hazatérés gondolatával foglalkozott, látogatást is tett Magyarországon. Történelmi szerepének értékelése halála után kezdődött meg, s újabban kiadják a két világháború között írt, nagy közönségsikert aratott regényeit.