Galgóczi világa

Kritikusai már pályája első szakaszában méltán dicsérték világos, "egyszerű, szinte minden stíluseszközről lemondó" prózáját (Bor Ambrus), "igazságkereső szenvedélyét" (Bertha Bulcsu). Felfigyeltek motívumai vándorlására, sőt, "ellenpontozó vándorlására" (Vekerdi László, Pomogáts Béla) a műveken belül, a szereplők meghatározott rendjére, egy sajátos "családkép" jelenlétére, amelyben a "tengernyi munkában felmagasztosuló anya" alakja a fő összetartó erő, s amelyben ott találjuk az "erőtlen, tétova családfőt", s a "paraszti lét szorításából kitörni kész gyerekeket" (Kovács Sándor Iván).

{992.} Az életmű egészén végigpillantva az tűnhet fel, hogy ezek az egyes, helytálló megfigyelések Galgóczi jellegzetes, művészi valóságformálásának szerves egységébe illeszkednek. Így például a jelzett családkép szinte valamennyi műben megtalálható, oly módon, hogy az egyes szerepkörök ellenpontozó alakváltozataikkal bővülnek, s alapvető, belső kapcsolatok megjelenítői. Az anya (sokszor öregasszony) a szívós létfenntartás képviselője, a hagyomány makacs őrzője (Keresztesné, Aknamező). A típus fiatalabb változatának tekinthetjük a szintén családot összetartó, magasabb életideált képviselő fiatal lányokat, asszonyokat; s a nem hagyományos értelmű törvény vállalóit: az önéletrajzi novellák kamaszlányát, az ifjú értelmiségi nőket, a Valahol fények és a Cogito főszereplőjétől a Szent Kristóf kápolnája restaurátornőjéig; a Félemelet Veronikájától a Törvényen belül Évájáig. Ide tartozik poláris ellentétként a démonikus vonzású, varázsával rontást, halált hozó szépség is, a romboló nőiség megtestesítője: A vesztes Milévája, Luca, a főügyész felesége, a Hínár bűnbe, halálba vezérlő Ildikója. Ez az anya-démon nemcsak az apa-szerető ellenpárral áll szemben, hanem a fontos szerepet játszó fiúval, fiatalemberrel is (A szájhős, A kiskatona pénze, A közös bűn stb.) Többször katona, rendőr alakjában jelenik meg, közvetlenül is a rend képviselőjeként; ő a segítőtárs, s ő az, akit az anya vagy a démon férfivá avat, mint a Fiú a kastélyból történetében a fiúval levelező, lányával szerepet cserélő anya, s A közös bűnben az Imrét felszabadító Andrea. A Kinek a törvénye? esetében például világos, hogy a tsz-elnök felesége, Rózsika a megtartó anya, feleség, s vele szemben a lány, Zsóka az, aki még alig tudatosan a szépségével visszaélő démon szerepét próbálgatja, s gyakorlatilag ő lesz közvetett okozója a fiatalember (a közrendőr, Andris) halálának.

Az ily módon csupán vázolt szerepkörök az egyes személyek mitikussá növő funkcióit is jelzik. Utalhatunk akár arra, hogy a férje megölésében vétkes A nagymama holtáiglan, maradékaiban is bűnhődése felidézi a népballadák világát, Ágnes asszonyt, de Klütaimnészra alakját is. Nem kevésbé tragikus – éppen a hagyományokhoz való hűség jegyében – a saját fiára kezet emelő parasztasszony alakja (Aknamező), vagy A kiskatona pénze, az Úszó jégtábla elhagyatott, magányra, öngyilkosságra ítélt öregasszonyai. Mind egymást váltó életformák, normák, törvények ütközőpontján állnak, s válnak ártatlan "bűnözőkké", áldozatokká.

Mindez a Galgóczi-művek központi problematikáját hozza közel. Feltűnően gyakran és nyomatékkal szerepelnek nála a hivatalos igazságszolgáltatás szavai, fogalmai, mozzanatai. Címeiben is felbukkannak a tanú, bűn, bizonyíték, főügyész, törvény kifejezések. Gyakori, kedvelt szereplői a jogrend egyenruhás, vagy egyenruha nélküli őrei: a rendőr, a katonák, a nyomozó, az ügyész, a bíró. Sokszor találkozunk írásaiban a bírósági eljárás, tárgyalás, kihallgatás, nyomozás megjelenítésével. Történeteinek nagy részében központi kérdés az írott törvény megszegése: sikkasztás, vesztegetés, emberölés. Majd minden elbeszélésében van erőszakos haláleset, megjelenik a gyilkos, az áldozat; vagy a gyilkost, áldozatot bírót egy személyben egyesítő öngyilkos. Minden ponton felfigyelhetünk arra, hogy a jól látható, paragrafussal megnevezett, büntetett bűn, bűnös mögött ott rejtőzik a {993.} nem látható, nehezen megnevezhető vétek, a nem látható törvény megsértése. Galgóczinál ennek a törvénynek fellelése és körülkerítése áll középpontban.

Írói világa természetéhez jól illik egyik ismétlődő színhelye: a magányos tanya vagy ház az országhatár közelében (Ott is csak hó van, November, Valahol fények, A közös bűn). Ez a "határ-helyzet" konkrét jelentése mellett (földrajzi, politikai, társadalmi határon állás) átvitt értelmű élethelyzetet is jelöl. A közös bűn záró sorai utalnak erre, egyben az egész életműhöz illeszkedő, közös jegyeket is kiemelve:

"Merre induljanak ... ? Elhagyatott tanya az ország, a társadalom, a törvény szélén, és mégis, innen is hányfelé vezet út."

Galgóczi terepe ez, az ország, a társadalom, a törvény széle, pereme, a "senki földje" a veszélyes és döntő lelki határhelyzet értelmében is: nem véletlen, hogy itt éri a halál Szalánczky Évát. Ez a színhely mintegy fizikai megjelenítése a nála alapvető jelentőségű pszichikai szituációnak, a teljes magányban megélt belső válságnak, a szellemi, erkölcsi eszmélés lelki tájainak. Ez a sáv a lélek, "ismeretlen térképű aknamezője", az, ahol az író felkeresi a társadalmi nagykorúság küszöbén álló embert, az élet, a jellem fordulópontjait; ahol vallatóra fogható a sors, ahol közel kerülhet a bűnözés esélye, de a hőssé válás lehetősége is.