Duba Gyula (1930– )

Duba Gyula életrajza kulcsot jelent szinte valamennyi művének megértéséhez. Vallomásos hajlamú író, döntő élményeit mind gyermek- és kamaszkorában, falun szerezte. Mindez egybeesik a mai negyven- és ötvenévesek jelentős részének élményvilágával. Ők épp a nagy változások (lakosságcsere, szövetkezetesítés) idején hagyták el a dél-szlovákiai magyar falut. Az utánuk jövő nemzedék már nem érzékelhette ezt a változást. Az írót a Fáklyában mutatták be először a szlovákiai magyar olvasóknak, s itt közölték első három humoreszkjét is.

Duba tíz év alatt három kötetnyi humoreszket és szatírát írt: A nevető ember és egyéb vidám írások (1959), Szemez a feleségem (1961), Na, ki vagyok? (1965) címmel. Ezekben főként a különcök hibáit, a társadalmi fonákságokat, kulturális életünk, irodalmunk fogyatékosságait ostorozza. Néhány öngúnnyal készült, önvallomást is tartalmazó írásából érzékelhetjük, hogy az író jól ismeri a humorista "mesterfogásait", művészi eszközeit, de azt is, hogy provinciális kulturális "berkeinkben" mennyi értetlenséggel és nehézséggel találkozott.

A humoros, szatirikus írások néhány epizódja, motívuma, megállapítása később Duba igényesebb epikus műveiben is megtalálható, részletesebben kifejezve vagy mélyebb tartalommal. Ugyancsak rokon humoreszkjeivel néhány novellájának poénszerű, csattanós, szellemes befejezése. Ilyen közös, szinte sztereotip motívum írásaiban a féltékeny férj és a hiú, mindenkinek tetszeni akaró feleség ábrázolása a Szemez a feleségem több szatírájában és olyan elbeszélésekben, mint a Tükrök, Csillagtalan égen struccmadár. De a Szabadesés című regény "bronzhajú" Zsuzsájának néhány vonásában is ráismerünk a kalandokat szomjazó szépasszonyra. Már a korai Duba-szatírákban is megjelenik a későbbi novellákban szépen kifejtett gondolat (pl. a Forró nyarakban), hogy a nőnek imponál, ha a férfi küzd s lehetőleg jelentős tettet hajt végre az ő kedvéért. Ez a lélektani tényező egyébként gyakran szerepel Ernest Hemingway epikájában, amely kétségkívül ösztönzően hatott írónkra.

A hatvanas években megfigyelhető Duba szatírájának műfaji fejlődése, a publicisztikai ötletek, szatirikus riportok, karcolatok írásától az elbeszélés irányába. Humoros írásainak válogatott gyűjteményében (Baj van a humorral, 1967) a két utolsó írás már szatirikus elbeszélés, részletesen kifejtett, valószerűként induló, de egyre eltúlzottabbá váló cselekménnyel és jelle-{47.}mekkel. Duba jellemrajzai itt még erősen sarkítottak, szatirikusak, de a történet már időszerű, realisztikus.

Első elbeszélésgyűjteménye Csillagtalan égen struccmadár (1963) címmel jelent meg, s igazi sikernek számított. A kötetben található írások nagy része erkölcsi célzatú, emberi problémákat elemző lélekrajz (Tükrök, Csillagtalan égen struccmadár, Sírás az udvaron), továbbá társadalmi kérdéseket rajzoló novella (Halott a daru alatt), s egy kisregénynek is beillő novella, az Idegen szem.

Novellái között kevés cselekményű, pszichologizáló, állóképszerű írásokat is találunk, mint pl. az Ugrás a semmibe, Magánélet képekkel, Angyal vagy madárijesztő?. A hagyományos cselekménybonyolításhoz szokott olvasó érdeklődését ezek kevésbé vonzzák, de bölcseleti és lélektani szempontból fontos mondanivalót hordoznak. Az Angyal vagy madárijesztő? az író tipikus hősének jelenlegi és múltbeli életét, annak ellentmondásait mutatja be. Feleségét szeretné lelkileg magához kapcsolni, a testi összhang már régebben létrejött közöttük. Elviszi az asszonyt szülőföldjére, s megmutatja azokat a helyeket, melyekhez ifjúságának fontos élményei fűződnek. A nő azonban nem tudja magáévá tenni a parasztélet romantikáját, s egy egyszerű tény szinte szimbólumként mutatja meg a férj erőlködésének hiábavalóságát. A vágott ólom, melyet húsz évvel ezelőtt lőtt a pinceház falába, időközben oxidálódott (vagy talán nem is volt igazi ólom) s öccse ujjai közt szétmorzsolódik. Az elváltozott "ólom" döbbenti rá hősünket arra, hogy régi emlékei már csak benne élnek, mással nem oszthatja meg őket.

Hasonló emlékekből áll az Ugrás a semmibe című írás is. A hős itt is szülőföldjére tér vissza, a múltját keresi. A tájat azonban teljesen átalakították: a mocsarat lecsapolták, a mezőt felszántották, a falu mellett hatalmas csővezetéket és földhányásokat talál. S az árokugrás, mely ifjúkorában oly kedves szórakozása volt, most félelmesnek, a semmi felett ívélőnek tűnik. Mindez azt jelenti, hogy elveszett számára a régi kedves tér és idő, s az újuló valóság már távol áll az öregedő férfi egyéniségétől. Az elbeszélés azt is tanúsítja, hogy az egyébként realista íróban erős romantikus, nosztalgikus vonások is élnek.

Igen fontos és érdekes társadalmi problémát vet fel Tárgyalás előtt című elbeszélésében: harcol-e a mai ember az igazságért, ha az számára előreláthatólag súlyos következményekkel jár, vagy saját érdekétől ösztönözve megalkuszik? A novella azt példázza, hogy a mai átlagember inkább az utóbbit választja, s ebből szomorú bölcsesség következik: "Ha képzeletében előre látja tettei következményeit, talán soha sem lehet következetes és határozott, s egész életében meg kell alkudnia a körülményekkel." Ez a kétlelkűség elbeszéléseinek egyik központi problémája. Koncsol László (első novellás kötetét ismertetve) találóan nevezte Dubát a kétlelkű emberek írójának.

{48.} Elbeszéléseinek stílusáról Deme László írt tanulmányt A stílusmodernség eszközei és korlátai címmel. Megállapításaihoz annyit fűznénk hozzá, hogy véleményünk szerint nem annyira zavaró az igének hol múlt, hol jelen időben való használata (váltogatása) novelláiban, mert az epikai történetet az olvasó mindig múlt idejűnek érzi, akkor is, ha az ige jelen idejű. Egyébként egyetértünk a szerzővel abban, hogy az írónak választékos, jellemző stílusa van, szóképei közül mi a leggyakrabban használtakra, a megszemélyesítésekre hívjuk fel a figyelmet. Szemléletmódjára az antropomorfizálás jellemző.

Duba Gyula epikájának további fejlődése szinte pontosan megtartja a klasszikus törvényszerűségeket. Először rövidebb lélegzetű műfajokon: riportokon, humoreszkeken, szatírákon, elbeszéléseken élesíti a tollát, s csak ezek után írja meg első nagy epikai művét, Szabadesés című regényét, amely 1969-ben jelent meg. A mű témáját az író saját élettapasztalataiból, vele megtörtént eseményekből merítette.

Cselekménye a hős szülőfalujában és Pozsonyban játszódik az ötvenes évek második felében; a műben Duba jól sikerült korrajzot is nyújt. A kisebbségi-nemzetiségi sors, a politikai események azonban inkább csak történelmi hátteret jelentenek, mert az előtérben a főhős kalandjai állnak. Morvai "egyik életéből a másikba utazik", mert a pozsonyi fiatal magyar értelmiség tagjaként is állandóan kísérik őt szülőfaluja emlékei és ott szerzett élményei. A regény egy-egy részletének változatát az író már korábbi novelláiban (pl. Elmegy a fiatalúr, Ívnak a csukák) is megírta, ami szintén bizonyítja, hogy vallomásos hajlamú epikus, elsősorban önmagáról ír, s élményeit hitelesen, a valóságnak megfelelően akarja ábrázolni.

Duba Gyula a csehszlovákiai magyar irodalom fél évszázadának egyik legsajátosabb és legtehetségesebb írója, s Angyal vagy madárijesztő? című válogatása alighanem az eddigi legjobb szlovákiai magyar novelláskötet. Az író biztos tudással alkalmazza az epikai forma kifejező eszközeit, egy meghatározott, tipikusan rá jellemző élményvilágból meríti művei anyagát, amely egyúttal ugyanígy él a szlovákiai magyar olvasók nagy többségének tudatában. Figyelemre méltó jelenség írásaiban, hogy humoreszkjeinek és szatíráinak derűs optimizmusával ellentétben novellái jórészt súlyos problémákkal, lelki vívódásokkal telítettek. Elbeszéléseinek elsődleges anyagáról, élményvilágáról tudományosan pontos tájékoztatást nyerünk az Irodalmi Szemle 1973-as évfolyamában folytatásokban közölt, majd könyv alakban is megjelent Vajúdó parasztvilág című szociográfiai művéből. Duba, néhány romantikus vonásával, alapjában realista elbeszélő; a modern epikának csak formai eszközeit alkalmazza, például az idősíkok váltogatását, az asszociációs jellemzéseket. Elbeszélő módszerének fő erőssége a meggyőző, a körülményekre és a részletekre is kiterjedő lélektani motiváció és a témához alkalmazkodó stílus. Így tudja elérni azt, hogy általában nem nagy jelentőségű, kis történetekből is fontos kérdéseket érin-{49.}tő, erkölcsi-filozófiai értékű, kiváló elbeszéléseket alkot. Szabadesés című regényében és a Vajúdó parasztvilágban mintegy összefoglalását látjuk az elbeszéléseiben felvetett problémáknak és Duba írói tudatvilágának. Irodalomkritikáit és tanulmányait Valóság és életérzés címmel gyűjtötte egybe.