A Toldi-monda

A magyar lovagi epika legszebb s valósággal nemzetivé vált emléke, a Toldi Miklós 14. századi főúr köré fűződő mondai hagyomány. Toldi 1320-ban született valószínűleg Bihar megyei gazdag nemesi családból, előbb valamelyik főúrnak, majd az esztergomi érseknek a familiárisa lett, 1365 körül pedig Olaszországban tevékenykedett mint zsoldosvezér. Ezután a király környezetében tűnik fel, a főurak sorába emelkedik, több megye főispánja és még Zsigmond uralkodásának első időszakában is szerepel. Hogy milyen okokból vált népszerű mondai hőssé, egyelőre felderítetlen. Egyre emelkedő pályája, kalandos élete, itáliai szereplése bizonyára hozzájárult ehhez; talán különleges testi erővel rendelkezett és híres bajvívó volt, – erről azonban nem tudunk bizonyosat.

{96.} A Toldiról szóló regényes történetet Ilosvai Selymes Péter 16. századi deák-énekmondó verses históriájából (1574) ismerjük, egyes részleteit azonban csak a néphagyomány őrizte meg. A történet három részre (ifjúság, férfikor, öregkor) tagolása; közismert jellegzetes részletei (bátyjával való ellentét, párviadal a szerencsétlen özvegy fiaiért való bosszú érdekében, vagy pedig az ország becsülete védelmében, a pipogya király rugdalással való bátorítása, az öreg lovagnak az udvarban való kigúnyolása, barátcsuhában való megjelenése stb.); valamint hamisítatlan lovagi szelleme a legszorosabb rokonságot, sőt egyezést mutatják különböző francia chanson de geste-szövegekkel. A francia lovagi hősi ének, a chanson de geste, amely a 11–12. században virágzott, a folklór és az irodalom határán álló műfaj; élőszóban is terjedt, de írásba is foglalták s állandóan variálódott. Fejlődéstörténetileg megelőzi a lovagi eposzt (Roland-ének), illetve a lovagregényt, melyek már határozottan műköltői alkotások, s melyek anyagukat gyakran a lovagi hősi ének gazdag repertoárjából merítették. A Toldi-monda a lovagi epikának ezzel az ősibb válfajával van kapcsolatban, részletei, motívumai rendre megtalálhatók a Tristanról, Parzivalról, Cidről és más hősökről szóló énekekben.

Teljesen tisztázatlan, hogy a francia chanson de geste hogyan került magyar földre: francia szerzetesek (ciszterciek, premontreiek), trubadúrok, énekmondók vagy a 12. század óta itt élő s az óhazával még a 14. században is szoros kapcsolatot tartó francia telepesek révén? – nem tudjuk. Az is vitatott kérdés, hogy vajon különböző chanson de geste-k, illetve ezek magyar változatai nyomán komponálta valaki össze a történeti Toldira ráillő epizódokat, vagy pedig egy kész kompozíciót kapcsoltak egyszerűen Toldi személyéhez. A magyar Toldi-mondával megegyező francia szerkesztést ugyan nem ismerünk, ez azonban nem zárja ki, hogy volt ilyen. Felmerült az a gondolat is, hogy először latinul írták meg Toldi történetét, s egy ebből keletkezett magyar fordítás terjedt azután el az énekmondók és a nép körében, – erre azonban semmiféle bizonyíték nincs. Végül azt sem tudhatjuk bizonyosan, hogy a Toldiról szóló történet énekben vagy prózában keletkezett-e, bár a régi magyar verses epika gazdagságára gondolva, az előbbit kell valószínűbbnek tartanunk.

A keletkezést fedő homályért szerencsére kárpótol a nagyjából rekonstruálható tartalom. S ennek alapján a Toldi-monda már Ilosvai dadogó tolmácsolásában is, de még inkább Arany János zseniális átköltésének fényében, költői szépségekben gazdag, színes regényes történet, a magyar lovagvilág máig élő tanúja. Bármennyire is visszavezethető minden részlet francia előzményekre, azok csak a 14–15. század fordulójának magyar viszonyaival való egybevágásuk folytán gyökeresedhettek meg a magyar költészetben. A lovagi életeszménynek olyan megnyilvánulásai, mint az önként vállalt hősi tett, a királyhűség, de ugyanakkor a királlyal szemben is önérzetes nagyúri büszkeség: ebben a korban váltak a magyar nemesség ideáljaivá. De éppen ezek azok a mozzanatok, amelyek az ilyen nagy testi erővel és erkölcsi fölénnyel rendelkező, illetve felruházott lovagokat a nép előtt is rokonszenvessé, csodálttá tették, s miként korábban egy Botondot vagy Szent Lászlót, népi hőssé is formálták.