Drámaírói működésének első szakasza

Az 1819. évi siker tehát akkor következett be, amikor Kisfaludy már nagy utat tett meg s voltaképpen fejlődésének második szakaszába érkezett. A sikert mégis az első időszak termésével érte el. A székesfehérvári színészek a Tatárokat játsszák, és mikor a pesti német színház igazgatójának hívására feljönnek Pestre, ezt tűzik ki a bemutató előadásra. Ezután a színészek újabb darabot kérnek Kisfaludytól, aki 1813-ban írt Zách Kláráját akarja nekik adni, de a cenzúra közbelép, mivel a műből az uralkodóház elleni tendencia érezhető ki. Kisfaludy erre négy nap alatt megírja Ilka vagy Nándor-{398.}fehérvár bevétele című darabját, s ismét nagy sikert arat, csak Katona József bírálja meg élesen és nem igazságtalanul a Tudományos Gyűjteményben. Az Ilka éppen olyan nemesi szemléletű vitézi játék, mint a Tatárok, érzelmes deklamáló patrióta szellemben. Kisfaludy legelső, 1819-ben már lényegében túlhaladott korszakát idézi, azzal a különbséggel, hogy jambikus, és dikciója, bár nem kevésbé deklamáló, de költőibb.

Jellemző ez a fáziseltolódás. A magyar nemesség legjobbjai már elfordultak a dinasztikus-lojális eszményektől, a feudális hazafiaskodás deklamáló heroizmusától. De a szélesebb réteg csak a napóleoni háborúk utáni eszmélkedés kezdeti szakaszánál tart, tetszését a hangoskodó nemesi hazafiasság nyeri meg. Maga Kisfaludy a siker napjaiban így nyilatkozik Gaál Györgyhöz írt levelében: "az is szándékom volt, hogy a közönséget az effajta szórakozáshoz (ti. a színházhoz) hozzáhangoljam." Hat évvel később viszont "hazapuffogatás", "bundás indulatok", "oh be tatári műv" minősítéssel illette első sikeres darabját, melynek művészi értéke valóban csekély, de történeti érdeme annál nagyobb. A nemzeti dráma iránt még csak ébredező igényt segítette eszméletre és a magyar színházhoz szoktatta a közönséget.

A Tatárok a hazafiasság, áldozatkészség és a nagylelkűség drámája. Ezeknek az erényeknek a gyakorlásában a magyarok és a tatárok szinte versengenek egymással. Kivétel csak Kobut, az áruló kun, akinek szerepe a magyar "vitézi drámában" éppoly nélkülözhetetlen, mint az intrikusé a német lovagdrámákban, melyeket a szerző nem tekintett ugyan közvetlen mintáinak, de jól ismert. Bebek Zsigmond törhetetlen elszántsággal védelmezi Szádvárt. Nevelt fia, leányának jegyese, Himfy Elek a tatárok foglya. A vitéz ifjú – mint a római Regulus a korabeli bécsi színpadok népszerű drámáiban – a tatárok meghódolásra szólító üzenetével bemegy a várba, de a védőket nem megadásra, hanem hősi ellenállásra buzdítja, utána adott szavához híven visszatér az ellenséges táborba. A női alakok – Emelka és a tatár vezér leánya, Zelmira – vetekszenek a férfiakkal hősiességben és lelki nagyságban. A rémdráma gyakori színtere, a "borzasztó barlang" sem hiányzik, ide vezeti Kobut Emelkát, itt találkoznak össze a szerelmesek. Szádvár elesik, vele Bebek Zsigmond is, de a tatár vezér és leánya nagylelkűsége visszaadja a két szerelmes magyar fiatal szabadságát. A dráma szellemére jellemző a befejezés: Bebek Zsigmond utolsó szavaira ("Dicsőség, békesség hazámnak") a tatár vezér, Kajuk így felel: "Tatárok! ide nézzetek így hal a magyar, így hal meg az igazi bajnok! " – majd: "temessétek el tulajdon várában; megérdemli ez a nemes, hogy azon a helyen nyugodjék, melyet oly vitézül védett. Sírköve legyen: örök dicsősége."

Az Ilka is ilyen szellemű vitézi játék. Szerzője Fessler történeti művéből vette regényes témáját, a Nándorfehérvárban fogságba vetett magyar leányról, aki hűségesen kitart szerelmese mellett, ellenáll a görög vezér, Nikétas erőszakosságának és a szelíd Alexis epekedésének, s végül ő juttatja a magyarok kezére a várat. Ezúttal jambusokba önti Kisfaludy a hazafias deklamációt és a szentimentális szerelmi ömledezést. Hasonló felfogású Szécsi Mária című darabja is.

1819 A kérők bemutatásának éve. Megírásakor (1817-ben) Kisfaludy már szorosabb kapcsolatban volt a pesti írókkal, s körükben tájékozódhatott a nemzeti élet érlelődő problémáiról. Komikusan deákoskodó, jogászi művelt-{399.}ségű nemesekkel eleget találkozott például Trézsi nénjének és sógorának a házában; a nemesi kuriális élet típusait most már szabadon, a pesti íróvilág műveltség-eszménye alapján ítéli meg. A régebbi magyar vígjátékok (mint Bartsai László A jártos-költes vőlegénye) már megformáltak ilyen típusokat, és bár a külföldi vígjátékirodalom (Goldoni, a németek) egyes fordulatait is ismerte, A kérők hazai légkörben érlelődött meg. Csokonai Tempefőije óta Kisfaludy Károly darabja a magyar nemesi kúriák világának első művészi rangú komikus ábrázolása. Kisfaludy ítélete enyhébb, mint Csokonaié, konfliktusa nem olyan éles. Az új műveltség képviselői – a külföldi szépmesterségek után érdeklődő Károly, a Himfy szerelmeit olvasó Máli – nem szállnak szembe a nyersakaratú, a feudális család előítéleteit valló, de mégsem eléggé szatirikus vonásokkal rajzolt Baltafy kapitánnyal. Az ötletes, éles nyelvű rokonlány, Lidi csele segít a szerelmeseken, és viszi jó végre a cselekményt, dönti el a régi és az új küzdelmét az utóbbi javára. A komikum a jellemekből fakad; a maradiság képviselői (Baltafy, Szélházy, Perföldy) az élénkebb vonásokkal megrajzolt figurák, a rokonszenves fiatalok elmosódottabb alakok. Kisfaludy csak a külföldieskedő és hozományvadász Szélházyt ítéli el keményen, a komikusan egyoldalú jogászt, Perföldyt Lidi kezével jutalmazza. Vitkovics ügyvédbarátai megharagudtak Perföldy miatt Kisfaludyra, amikor pedig következő vígjátéka egy táblabíró (Körmösdy) személyében az ostoba, műveletlen, betűrágó embert vitte színpadra, "meg akarták verni", mint maga panaszolja egyik levelében. A kérők és Kisfaludy többi vígjátéka ennek ellenére sikert aratott, a magyar nemesi közönség többsége már eljutott addig a nagykorúsodásban, hogy ezt az enyhített bírálatot el tudja viselni. E népszerű darabok formálói lettek a liberális nemesi gondolkodásnak. Bár nem hiányoznak belőlük a bohózati jellegű részletek, a fonák helyzeteket nagyrészt a jellemekben rejlő ferdeség okozza. A szereplők műveltségének különbsége főként beszédjükben nyilvánul meg: Szélházy franciássága, Perföldy deákossága, Margit néni naiv faragatlansága, Baltafy nyers katonás modora, másrészt Máli finom érzelmessége, Lidi bátor nyelvelése, Károly irodalmiassága egyaránt ily módon fejeződik ki. A komikumot szolgálják a "beszélő nevek", melyeknek később Kisfaludy elbeszéléseiben is nagy szerepük lesz.

A kérőket A pártütők (1819) követte. Ezt Kisfaludy Clauren egyik novellájának ötlete alapján írta, de a maga és kortársai (Toldy) ítélete szerint is sikerült az idegen eredetű vígjátékban sajátos magyar légkört teremtenie. A falusi elmaradottság és a tudatlan nemesek naivsága (mely az Ármány és szerelem műkedvelő előadásában igazi lázadókat vél látni) rendkívül éles bírálatot kap e drámában. Egyébként a jellemábrázolás tekintetében elmarad A kérők mögött. Legsikerültebb benne Körmösdy táblabíró, a maga fontoskodó ostobaságával.

A komoly drámai nemben Kisfaludy költői működésének csúcsa két jambusos dráma: a Stibor vajda (1819) és az Iréne (1820). A Stibor témáját Hormayr osztrák író Bécsben kiadott Archív für vaterländische Geschichte című kiadványának 1817. évi kötetéből vette. Ebben olvashatott egy mondát a Beckó bolond ötlete szerint épített várról, a jobbágyaival kegyetlenül bánó várúrról, a megölt jobbágy átkáról és az átok végzetszerű beteljesüléséről. Ez a téma a szörnyű bűnök és még szörnyűbb bűnhődések, a "végzetdrámák" {400.} világával rokonítja Kisfaludy Károly művét, s egyrészt külsőséges hatásvadászatra csábít, másrészt mélyebb lelki konfliktusok ábrázolásának a lehetőségét is nyújtja. Ezt részben ki is használta Kisfaludy, amikor a készen kapott történetet kibővítette Stibor humanista szellemben nevelt fiának, Rajnáldnak felléptetésével és Gundához, a jobbágylányhoz fűződő szerelmének a cselekménybe való beiktatásával. Kettős ellentét feszül a darabban: egyfelől Stibor és meggyötört jobbágyai, másfelől Stibor és saját fia között, s a két ellentét Rajnáld helyzetében sűrűsödhetnék drámai konfliktussá.

A témaválasztásban szerepe lehetett Kisfaludy 1816–1817-ben szerzett tapasztalatainak a jobbágynép nyomoráról. Ekkor ugyanis a kivételesen rossz termés, valamint a parasztság fokozódó állami és földesúri terhei, az intézők és inspektorok népnyúzó harácsolásai (ezt a réteget Kisfaludy mindig ellenszenvesen tünteti fel) éhínségbe taszították egyes országrészek jobbágyságát, többek közt a nyugati megyékét is, ahol ez időben Kisfaludy tartózkodott. Az élményszerűség segített megformálni a dráma kitűnő expozícióját: a jobbágyok bajaik enyhítésére kérik urukat, ez szívtelenül elutasítja őket, s ez robbantja ki az apa és a fiú első összeütközését. A valóság megfigyeléséből eredhet a földesurak differenciált viselkedésének ábrázolása is. Stibor a nyers önkény alapján áll, Keledy hajlékonyabb, humánusabb eljárást ajánl a vajdának, Dezső a felvilágosult liberális nemesi elveknek a hirdetője. (Az 1816–17. évi éhinség idején akadtak jobbérzésű nemesek, mint Kazinczy, akik elengedték a jobbágyi tartozásokat; mások görcsösen ragaszkodtak a hűbéri kizsákmányoláshoz). Jellemző Kisfaludy Károly nacionalista irányzatosságára az, hogy az önkényeskedő Stibor idegen, a magyar urak megértőbbek. A jobbágyok a régi jó időkre emlékeznek, amikor még Kont István volt az uruk; itt Kisfaludy utal a lázadó főúr és az idegen uralkodó ellentétére, de csak utal, ezt a forradalmasító mozzanatot majd csak az 1823-as nemesi forrongás hatására használja fel Vörösmarty a Kontban, A bujdosók első, erősen királyellenes feldolgozásában.

Kisfaludy álláspontja a jobbágykérdésben a magyar felvilágosodáséhoz kapcsolódik, alapja a természet szerinti egyenlőség elve, melyből azonban még nem a jogegyenlőség, hanem csak a humánus magatartás erkölcsi követelményét vonja le. Ezen az elvi alapon állnak szemben Stiborral mind a jobbágyok, mind pedig – a nemesek közül – Dezső és Rajnáld, s mindnyájuknál következetesebben Beckó, az udvari bolond. Még Máté, a legharcosabb jobbágy is megadóan veszi tudomásul paraszti helyzetét, hogy Stibornak mint urának, tartozik szolgálni, de azt is hangoztatja, hogy "én is ember vagyok", "mi is csak egy levegőt szívunk, egy istent imádunk", azaz a természetes humanitás eszméjével érvel. A szociális tendenciát erősíti Rajnáldnak az apja által megölt jobbágy leánya, Gunda iránti szerelme. A "vár és kunyhó" mozzanatnak első megjelenése ez irodalmunkban, melyre nagy jövő vár a reformkorban, Eötvös, Petőfi, Kovács Pál írásaiban. Az utóbbinál a Gunda név is újra megjelenik.

Az összeütközés tehát mindkét irányban igen éles, de az író nem használja ki a benne rejlő lehetőséget. A jobbágyok nem tudnak igazán lázadókká válni, még az apja haláláért bosszút lihegő Demeter sem. Rajnáld sem tud következetesen szembefordulni apjával, a konfliktust a mondában eleve adott végzetszerűség oldja meg.

{401.} A Stibor vajda veti fel Katona Bánk bánja után először élesen és határozottan a jobbágykérdést drámairodalmunkban. Bár felfogása nem megy túl a jobbágyvédő nemesi felvilágosodáson, Kisfaludy mégis szükségesnek tartotta az előszóban bizonygatni, hogy drámai ábrázolása a múltra vonatkozik, – s voltak, akik a darabot még így is veszedelmesnek találták.

1819 végén Kisfaludy új hatások alá kerül. Ez év decemberében Bártfay László révén megismerkedik Kazinczy fordításaival s bennük a neológia révén megújított magyar nyelvvel. Kisfaludy elfogadja Kazinczy nyelvi és stílusreformját, és a következő évben levéllel keresi fel a széphalmi mestert. Bátyja nemesi szemléletének és érzelmes lírizmusának hatásából már előbb kibontakozott, most nyelv és stílus tekintetében is új irányban tájékozódik. Rímes-időmértékes versformákat választ, és korai hazafias költeményeinek retorikája, s a Heppler Katalinhoz írt szerelmes versek bágyadt szentimentalizmusa után Az élet korai című stanzáival Kazinczy irányához csatlakozik.

A másik fontos mozzanat, mely új irányt szab működésének, Gaál Györggyel való barátsága. Ez a németül író magyar literátor 1819 végén kezdi meg Kisfaludy színműveinek lefordítását a bécsi közönség számára, s Kisfaludy ez alkalommal lép vele levelező kapcsolatba. Német nyelvű levelezésükben a széles műveltségű Gaál, aki jól ismerte az egykorú német irodalmat, hasznos művészi-kritikai tanácsokkal látja el Kisfaludyt, s a jellemzés elmélyítésére, a világirodalom klasszikusainak tanulmányozására, nagyobb műgondra serkenti. Kisfaludy szívesen fogadta tanácsait, s azt a drámáját, melyben az új mestereitől kapott elveket megítélése szerint a legjobban érvényesítette, az Irénét, neki ajánlotta.

Az 1820 elején írt Barátság és nagylelkűség és a vele nagyjában egykorú Kemény Simon című drámák már az új esztétikai törekvések jegyeit mutatják. Az elsőben Mátyás találkozik egy remetével, aki a király által elítélt Janus Pannoniusnak adott menedéket, és most sírját őrzi. A lírai-elégikus színezetű darab lélektani érdeke abban van, hogy Mátyás a remete szavait hallva, lassan rádöbben Janus tragédiájára és kiengesztelődik a halott költő emléke iránt. Kisfaludy nyelve itt már színesebb, kevésbé harsogó, mint előző műveiben. Kemény Simon hősi önfeláldozásának drámája még a hazafias-patetikus eszmekörhöz tapad, de nyelvében már érezhető Kazinczy hatása. Sokban még a régi "vitézi játékok"-ra emlékeztet, de a témának, Bolyai Farkas alapul vett drámájához hasonlítva, lélektanilag motiváltabb kidolgozása a Tatárok és az Ilka fölé emeli ezt a művet.

Az Irénét, melyet Kisfaludy igazi tragédiának: "szomorújáték"-nak tartott, 1820 májusában kezdte kidolgozni a témának egy régebben elkezdett, de valószínűleg be nem fejezett változatából. A mű 1821 elején jelent meg, de 1820-as dátummal. Az Iréne a hazafiasság drámája, alapja lelki konfliktus: Konstantinápoly eleste után Iréne, a szép görög leány megtetszik Mohamed szultánnak, aki nejévé akarja tenni. A titkos keresztény Hali nagyvezér tanácsára Iréne lemond szerelméről, egy Leo nevű görög ifjúról, és elhatározza, hogy a szultáné lesz, s ily módon engedékenységre hangolja a győzőt a leigázott görög nép iránt. Iréne tehát feláldozza magát hazájáért, népe javáért. Tragikuma abban van, hogy áldozata hiábavalónak bizonyul: a háborús párti Zagán basa megbuktatja a tanácsban a nagyvezért, a szultán kihallgatja Iréne és Leo beszélgetését, amelyben a leány megvallja jegyesének, hogy {402.} még mindig őt szereti, s csak önfeláldozásból lesz Mohamedé, mire a szultán a hadat követelő sereg előtt megöli Irénét. A műben van feszültség és konfliktus; hogy a tragikus hatás mégsem teljes, annak oka Iréne passzivitása és a véletlen döntő szerepe: a szultánt az változtatja meg, hogy kihallgatja Iréne és Leo párbeszédét. Ennek ellenére a darab Kisfaludynak lélektanilag leginkább elmélyített drámája; értékét emeli a költői dikció újszerűsége, a Kazinczy által megújított nyelv használata. A költői képek gazdagsága és merészsége, a patetikus megszemélyesítések és a szenvedélyes ellentétek alkalmazása, a pergő jambusok Kisfaludy e művében Vörösmarty költői fensége és színpompája – a romantika – felé vezetik a magyar drámai dikciót.