Kitolás - inkább odaát

A sebesülteket mind hátra vitték, kivéve engem. Pedig már összecsomagolták a cuccomat. Mert ott hagytam a rádiót büntetésből nem visznek hátra. Két hét szolgálat mentességet kaptam. Sebesülésem nem volt életveszélyes, de enni sem tudtam. Csak pépes ételt tudtam volna megenni. De hol volt itt pépes étel? Órákig tartott míg le tudtam valamit nyelni. Ez Wahe hadnagy személyes bosszúja. Mert dadog, ha meg van ijedve és én sokat hallottam dadogni. Forrt bennem a méreg, egyszerűen nem tudtam másra gondolni, mint a velem történt kitolásra. Egész napom arra ment, hogy mindent apró darabokra vágva vízzel keverve le tudjak nyelni.

Néhány nap múlva ember hiány miatt nekem kellett vigyáznom a foglyokra. Fát termeltek ki bunkerek tetejéhez. Azonnal megszületett bennem a gondolat. Elviszem őket a kenderes szélére fát vágni. Onnan átmegyek velük az oroszokhoz, így remélhetem nem lesz velük különösebb bajom. Volt közöttük egy lakatos avval kezdtem a beszélgetést. Szótár segítségével félre érthetetlenül elmondtam neki, át akarom vinni őket. Két napig nem engedtem dolgozni, egész nap magyaráztam neki. Az atya istennek nem akart ráállni. Hátha nem bíznak bennem, merült fel a gondolat. Azt hiszi csak rá akarom szedni, hogy utána lelőjem. Kezében akarom adni a pisztolyom. Nem nyúl hozzá, hátra teszi a kezeit tiltakozik. Eldobom a pisztolyt vagy hat méterre és indulok menjünk! Nem jön. Vissza akar menni dolgozni.

- Ki akarna visszamenni, azokkal átmegyünk - mondom neki.

- Senki - feleli.

Nem hiszek neki. Egyenkint beszélek velük. Értik mit akarok, meg is beszélik egymás között vitatkoznak, majd hosszan magyarázzák nekem is. Nem értek belőle semmit, csak a lényeget egy sem jön. Ki akarom keresni a szótárból nagyon megbánják. Csak annyit találok megbánják. Az is elég lesz. Mutatom nekik a cirill betűs szavat. Nyet nyet felelik. Hallani sem akarnak róla. Inkább úgy dolgoznak mintha hajtanám őket. Erre végképp nem gondoltam. Nehezen rászántam magam, hogy idegen helyre menjek, ők meg haza sem akarnak menni. Úgy látszik mindenhol kevés az olyan ember aki minden áron harcolni akar önként. Nekik már nem kell harcolni hadifogságban vannak és szívesebben dolgoznak akár mit. Azért jó lett volna megérteni mit magyaráznak, miért nem akarnak vissza menni a sajátjaikhoz.

Ott a kenderesben még meggondolhattam volna merre megyek. Akkor még sebesülten arra volt esélyem, ha nem is mindjárt haza de legalább hátra kerülök. Annál fontosabb célja itt senkinek sem lehet.

Nem telt el tíz nap sem máris vissza kellett mennem a telefon központba. Minden folytatódott ahol abba maradt. Esténkén énekelünk búskomor nótákban önti ki mindenki a szívét. Legtöbbet egy új dal van a műsoron: Nem kell nékem a világon semmi csak még egyszer tudnék haza menni. A szöveget a szánk ízéhez találták ki nagy sikere van mindenki ezt énekli.

A közelben zsidó munkaszolgálatosok dolgoznak. Cikkcakkos lövészárkot ásnak. Teljesen le vannak rongyolódva kiéhezve. Oda járnak a kutunkra vízért, óvatosan közelítenek, hátha elzavarjuk őket. Keserű tapasztalataik vannak. Nem kevés az olyan katona aki avval büszkélkedik: Mellettem nem meg el egy zsidó úgy hogy seggbe ne rúgjam. Hivatalosan tilos beszélni velük. Itt a falu szélén nem látja senki sem.

Engedélyt kérnek vizet vinni.

- Nem pesti maga? - kérdezem.

- De igen - feleli -, mind a hárman pestiek vagyunk. Hárman jöttek ugyanis, hogy az esetleges rúgásokat ne csak egy kapja.

Kevés a pesti, zászlóaljunkban legtöbben tájszólással beszélnek. Az első szó kiejtése után észrevettem pesti kiejtését. Cigarettával kínálom őket és azonnal bizalmas beszélgetésben merülünk. Repkednek a közösen ismert üzletek és cégek nevei. A bizalom percek alatt teljes. Mindjárt előállnak a kéréssel. Tábori levelező lapot kérnek. Adok mindegyiknek néhányat. Fejenként egyet, olyat amelyiken rajta van már az ellenőrző pecsét és aláírás.

Hálálkodnak.

- Semmi az egész, ha engem itt látnak csak jöjjenek. Majd adok még leveleket, kajám az nekem sincs elég.

Rátérnek az őket legsúlyosabban érintő kérdésre:

- Nem tudom lesz-e náluk még elvezénylés?

- Sajnos azt nem tudom. Arról mindig csak utána sokadik száj útján értesülök. - Néha előfordul ugyan éjszakai telefonügyeletben, ha jó haver van a figyelőben elmondjuk egymásnak a legújabb eseményeket. Ezek rendszerint a harci eseményekről és a leváltásról szóló témák kicseréléséből áll. A munkaszolgálatosokról nem beszélünk. Legfeljebb annyit mondanak: - Megint nyírták a zsidókat.

- Azt a tizedest sokszor láttam a zlj. irodán. A csapatcsendőrökhöz tartozik. Tiszta új adjusztált ruhája van, nagyon elegáns, kitűnik a kopott ruhás többi közül. A többiek körülrajongják mint valami hőst, talán azért olyan beképzelt. Míg nem tudtam, hogy ő a hóhér többször beszéltem vele. Azóta csak amennyit elkerülhetetlen. Ha keres valakit megmondom hol van.

- Elég jóképű gyerek gazdagabb paraszt családból származhat. Nem néz ki hóhérnak. Akiket elvitt még egy sem került vissza közénk nem tudjuk mikor kerül ránk a sor.

- Miért nem lógnak át? Maguk telepítik az aknákat közel a Don-parthoz sötétben. Annál jobb alkalom nem létezik.

- Nem biztos hogy át tudnánk úszni. Ha sikerülne még mindég lelőhetnek. Nagyon nehéz okosnak lenni. De ha már kíséri magukat a Jancsi huszár minden késő.

Hogy milyen az emberi hiszékenység. Köztudott itt a Don-parton és nekik is naponta megmondják itt fogtok megdögleni büdös zsidók. Mégis bizakodnak. Nem hiszik, hogy ilyen aljasságra képes az ember. Pedig a szemük előtt viszik el kivégzésre a többieket. Igaza van dögész barátunknak. Mindenki akkor jön rá hogy becsapták mikor már haldoklik és mindenre késő. Több alkalommal összejöttünk egy kis eszmecserére. Kihangsúlyozták, hogy könnyebb nekünk katonáknak, minket nem visznek kivégzésre. Az ellátásunk is sokkal jobb.

- Látják ezt a temetőt? - ebben több halott katona fekszik mint ahány munkaszolgálatos van a Don mellett. A többi temetőről nem is beszélek. Minket nem tizesével kivégzésre visznek, hanem ezrével belezavarnak egy lehetetlen feladat végrehajtásában. Tudják a maguk szálásához közel van az orosz figyelő, amit újból elakartak foglalni. Csak abban az utolsó támadásban ezer körül maradtak ott.

- Tudjuk, mert három napig szedtük össze éjjelenként a halottakat.

- Mi sem tudjuk mikor zavarnak bele egy újabb reménytelen támadásban. A tisztek mindent megtesznek, hogy előléptetést vagy kitüntetést szerezzenek. A veszteség nem érdekli őket. A katonaság vesztesége százszor nagyobb mint a munkaszolgálatosoké. A különbség csak annyi, nálunk hozzá teszik hősi halált halt. Maguknál meg nem tesznek hozzá semmit. Legfeljebb annyit hogy eltűnt. A katonaságnak annyival rosszabb a helyzete fegyverrel harcoló gyűlölt ellenségnek tekintenek. Ha fordul a hadi szerencse nem számíthatunk olyan bánásmódra, mint akik fegyver nélkül vannak itt kényszermunkán. Nem rózsás a mi helyzetünk sem. Állandóan emlegetik statárium van. Minden fegyelmetlenségért halál büntetés jár.

- Nekünk azt a legnehezebb elviselni, hogy megaláznak emberi mivoltunkban. Ütnek-vernek, annyinak sem tartanak mint egy rühes kutyát. Pedig kényes munkát végzünk. Aknákat szedünk fel és telepítünk a katonák helyett. Sokan felrobbantak közülünk aknaszedés közben, mégsem tartanak embernek bennünket.

- Ezt kétségtelenül nehéz lehet elviselni. De általánosítani nem lehet. Én is szívesen elbeszélgetek magukkal. Minden részvétem a maguké, de azon kívül, hogy cigarettát és levelet adok semmit nem tehetek. Sőt ha valami tiszt féle jön mindent le kell tagadnom. Még azt is, hogy valaha láttam magukat. Ellenkező esetben megvádolhatnak, hogy összejátszok a munkaszolgálatosokkal.

Bizalmasan megmutatnak egy gyűrűt, melynek belsejében bele van dolgozva az orosz sarló és kalapács. Ha elkapnak az oroszok megmutatom nekik. Orosz kopejkából vágták ki a felségjelzést. Nem nehéz munka, de itt szerszám nélkül, nem tudom hogyan csinálták. Vannak nálunk akik berendezkedtek erre a munkára. Bármi élelemmé vagy cigarettáért megcsinálják. Aki teheti megcsináltatja, lehet hogy evvel az életét menti meg. Akinek módjában áll megmutatni az már túljutott a közvetlen életveszélyen. Ugyan ezt elérheti, ha a röpcédulát megmutatja. Az is van mindenkinek eldugva.

Nálunk is sokan titokban tartogatnak belőle. Kétséges azonban lesz-e rá idő a bemutatásra.

- Tizedes úr még nem gondolt rá, hogy jobb lenne átmenni?

- Mindenki gondol rá, de nem meri senkinek sem mondani. Sok a besúgó aki csak arra vár, hogy ezúton érdemeket szerezzen. Csak a legszűkebb baráti körben lehet megbízni. Elmondom röviden az orosz foglyokkal történt esetet. Nem akarják elhinni. Én is nagyon csodálkoztam miért nem akarnak haza menni. Nem értettem őket, de tolmácsot nem hívhattam, mert az nagyon veszélyes. Utána elszállt a mérgem. Legjobb volna mégis csak haza menni. Ha tudnánk előre mi fog itt történni akkor lehetnénk okosak. Így azonban egyet tesz mindenki bízik a vak szerencsében.

Egy hét múlva más munkára vitték őket nem is találkoztam velük többé.

Az idő hidegebbre fordult. Vége szakadt a szabadtéri fürdésnek, mosdásnak. Mindenki eltetvesedett. Valamivel hátrább csináltak egy fertőtlenítőt. Napra és órára beosztás szerint mentek a fertőtlenítőbe. Alig vártuk, hogy ránk kerüljön a sor. Nagyon kellemetlen ezek a bogarak. Akármit csinálunk nem létezik kiirtani őket.

 

Sebesült munkaszolgálatosok

Hárman indultunk hátra távbeszélők. Egyszerre nem mehetünk többen. A szolgálatból nem lehet elmenni. Mi is pihenőidőnkből megyünk. A hátra kanyarodó úton összetalálkozunk egy kocsival. Beteg és sebesült munkaszolgálatosokat visznek hátra a kórházba. Szörnyű állapotban vannak. Ruházatunk tiszta rongy. A sebesültek több hete várják, hogy kórházba jussanak. Koszos rongyokkal, spárgával bekötött sebeik irtózatos bűzt árasztanak, már rothadnak. Alig férnek a kis kocsira. Lábak és kezek lógnak ki minden oldalról. A legtrágárabb szavakkal szidják egymást tehetetlenségükben.

- A k.. anyádat! Vedd már le a fejemről azt a rohadó lábadat. A pofámra folyik róla a genny.

- Hova tegyem, mozdítani sem tudom.

- Én meg a hastífuszos szarodban fekszem. Tartsd vissza, azt hiszed neked mindent lehet.

- Vedd le a számról a lábad, mondtam már, mert beléd harapok. - Fájdalmas üvöltés.

- Húzzátok arrább ezt a veszett kutyát mert megesz.

A két kocsis gyalog megy. Néha válogatás nélkül felugranak a sebesültek tetejére ne kelljen annyit gyalogolni. Fájdalmas üvöltések. Könyörgő hang:

- Igazítsd meg a kezemet, mert beszorult pont a sebesülésnél. Megőrülök a fájdalomtól.

- Majd a Jancsi huszár megigazítja.

Jancsi huszárnak nevezik azt a tizedest aki a kivégzéseket végrehajtsa.

- Itt fogtok megdögleni. Azt hiszitek bevesznek a kórházba? Megint vissza hozlak benneteket mint a múltkor.

A két kocsis is zsidó munkaszolgálatos. Míg szidja őket eligazítja a tehetetlen sebesülteket.

- A k... anyádat! Milyen igazgató vagy, ha saját magadat sem tudod igazgatni.

Közvetlenül mellettük megyünk, jól megnézzük őket. A látványtól meg vagyunk döbbenve. A nyomorúság feneketlen posványába taszított emberek vergődése zajlik a szemünk előtt, melyhez hasonlót elképzelni sem tudtunk.

- Miért raktak fel ennyi embert erre a kis kocsira?

Tiszteletteljesen válaszolnak.

- Mindet felrakatták velünk. De visszafelé már több hely lesz, mert a halottakat otthagyjuk.

Több kérdést teszünk fel. Mindenre tisztelettel válaszolnak. Egymással szemben a legocsmányabb szavakat használják. Elképzelni is rossz min eshettek át ezek az emberek mire ebben a szörnyű állapotba jutottak.

 

Poloskák

Utunk elválik lefordulunk a fertőtlenítő irányában. A nem mindennapi látványról sokat beszélgetünk. A fertőtlenítés egy hétre megszabadított a tetvektől. Egy hét elteltével visszatértek az elpusztíthatatlan bogarak. Minden ajánlott módszert kipróbáltunk. Kifőztük a fehérneműt naponta, csipesszel kiszedtük, német porral hintettünk be mindent. Később kitettük éjjelre, majd a fagy elintézi. Reggelre meg is fagytak. Olyanná váltak mint a hódara ami néha esni szokott. Egy papírlapra tettük melegre. Kíváncsian vártuk mi lesz velük. Alig telt el negyed óra mászkálni kezdtek.

- Az anyjuk mindenit, ezek még náthát sem kaptak, ezek a kisebbek még gyorsabbak lettek.

Fagyással sem lehet kiirtani őket. Maradt a vakaródzással egybekötött mindennapos vita. A poloskának vagy a tetűnek a csípése viszket jobban. Szakértőink vannak ebben a témában eltérő véleménnyel, mint minden tudomány ágban.

- A poloska ötször nagyobb mint a legfejlettebb anya tetű. Ha tele szívja magát testének háromszorosára duzzad. - Be is mutatta egy elfogott példányon. Amiről mi laikusok azt állítottuk: ez nem poloska, hanem inkább pók. Szétnyomta jó cseppnyi vér volt benne.

- Ez még nem bizonyíték. Most szagoljátok meg.

Poloska szaga volt. Eddig rendben van. De a poloska csak éjjel csíp nappal elrejtőzik nem marad a ruházatban. A tetű a ruházatban rejtőzik és egész nap csíp azért vakaródzunk nappal. Álmában senki sem vakaródzik, mert alszik. Az éjjeli poloska csípéseket is nappal vakarjuk, mert sokkal több vért kiszív mint a tetű, és jobban viszket. Végleges állás foglalás soha sem született. Mindenki a saját elképzelése szerint vakaródzott.

Valami formában naponta szóba került. Egy átvakaródzott éjszaka után hol egyik hol másik bosszútól lihegve vizet forralt, és az egész padlót forró vízzel többször végig locsolta. A többiek nevetve megjegyezték:

- Megint felmérgesíted őket hogy jobban csípjenek.

Másnap ugyan azt tette ő is mérgében. Semmi hatást nem tudtunk elérni.

A postára semmi panaszuk hetenként leveleket és csomagokat kapunk rendszeresen. Sok levelet kapok. Több gyerekkori barátom van a Don különböző pontján. Állandó levelezésben vagyunk. Vida barátom is írt. Megköszönte a segítséget amit a kenderesben adtam. Válaszomban én is megköszöntem néki a segítséget amit nem adott. A soproni kórházban van szépen gyógyul. Az iskolás lányok látogatják a sebesülteket ajándékokat visznek nekik. Szeretnének fronton lévő katonákkal levelezni, soknak megadta a címemet. Utólagosan bele egyezésemet kéri, és katona szerencsét kíván. Jött is egy sereg levél. Abban az idealista szellemben fogalmazva, amelyet az iskolában tanítanak. Ahol reggelenként úgy kezdik a napot: Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban hiszek Magyarország feltámadásában ámen. Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország mennyország. Hogy mit írhat egy kislány? A következőket:

Nagy magyarországi örökké volt, és lesz Szent István országa, halad az igazság felé. Mert a magyar igazságnak győznie kell, le nem törheti semmi erő. Elrabolt területeink egy részét már vissza kaptuk és ez a tudat minden magyar ember lelkében olyan erőt adott amely nagy Magyarország feltámadásához vezet. A szűzmária áldása kísérje minden léptüket az istentelenek elleni harcukban. Isten áldása megsegít minden honvédet a gonoszság elleni igazságos harcban. Mindannyian köszönjük Magyarországért folytatott küzdelmüket, melyhez erőt és kitartást kívánok. Kovács Mária III. b.

A többi levél hasonló szellemben fogalmazódott. Így tanítják az iskolában. Nem kétséges, hogy ezek a levelek felsőbb irányzat sugallatára íródtak a legnagyobb jóhiszeműségben. De ha komolyan gondolják ne csak az iskolában üres szavakkal tegyék ami fillérbe sem kerül. Adjanak emberhez méltó ellátást az életüket és vérüket hullató honvédeknek. Ne a hadbíróság szüntelen emlegetésével pótolják. Ezek a fennkölt szavak egy sorvadozó korgó gyomrú katonából legfeljebb gúnyos röhögést váltanak ki. Soknak megmutattam mind röhögtek.

Több mint húsz levelet kaptam az iskolásoktól.

- Mindnyájan sokat imádkoznak értünk.

- Szóval azért van neked olyan marha szerencséd.

- Te sem panaszkodhatsz, még sebesülésed sincs.

- Ha úgy vesszük megint kiszúrt veled a Vida. Mondta, hogy te kötözted be a combját és hátára tetted a rádiót. Ha nem kötözgeted fél óráig nyugodtan vissza jöttél volna baj nélkül. Neki sem tesznek szemrehányást ha ott hagyja a generátort sebesült lábbal. Bekötözni ráért volna nyugodtabb helyen, hátrább a veszélyes helytől.

- Én is gondolkodtam eleget a történteken. Ha én is ott hagyom mint ahogy ő tette később, semmi bajom nem történik. Utólag könnyű okosnak lenni. Nem is láttam többet, hogy megmondjam neki a magamét.

- Nem is láthattad, mert korán reggel elvitték az első tránszporttal. Arról egy szót sem szólt, hogy bajba kerültél és ott hagyott.

- Bajban volt ott mindenki. De én miatta kerültem bele, mert vele foglalkoztam az helyett, hogy minél hamarább eljöjjek onnan. Tulajdonképpen nem is tudhatja élek-e vagy sem. Az biztosan feltűnt neki, hogy nem támogatom tovább és a lövés után lemaradtam.

Ha elgondolom, hogy régen otthon lehetnék most is elönt a méreg. Majdnem két hétig nem tudtam rágni a kenyeret vízben áztatva tudtam lenyelni. Ha nincs az a kis kecskénk ami legalább egy kis tejet adott most csont és bőr lennék. Így is nagyon le vagyok fogyva, az álam duplájára van dagadva. Kapom a csipkelődő megjegyzéseket, hogy szakállal még egész jó képű gyerek leszek. Nem maradok adós a megjegyzésre.

- Még így sem cserélnék veletek - mondogatom.

Támadásban kezdek, hogy elejét vegyem a kétes értékű dicséreteknek.

Van mindenkinek valami gyengéje. Bombázáskor vagy tüzérségi tűzben az első robbanás után egymást össze törve hasalnak az asztalok alá reszketnek a félelemtől. Halál sápadtak és percekig meg sem tudnak szólalni. Akkor is dadognak. Ketten vagyunk kivételek Ernő barátommal. A hang után teljes biztonsággal tudjuk nem a közelünkben jön a becsapódás. Teljes nyugalmat színlelve olvasunk tovább. Természetesen nagyon figyeljük a következő nem jön-e közelebb, mert akkor lehasalunk. Ilyen azonban még nem fordult elő egyszer sem. Eddig csak szolidan mosolyogva megkérdeztük:

- Megint elvesztettetek valamit? - Most vissza vágok. Nyíltan kinevetem őket. Fényképezést imitálva mondom

- Felvételek: Hősök a Don-parton. Hősök az asztal alatt. Hősök a kis óvóhelyen, egymás hátán. - Néha rájuk tettem egy két padot széket, így biztonságosabb lesz. Pokróccal betakartam őket. - Így nem látjátok mikor csap belétek a bomba.

Abba is hagyták a csipkelődést, nem emlegették a szakállamat többé. Az asztal alá bújásról senkit sem lehet leszoktatni. Azt sem tudják hogyan kerültek a leglehetetlenebb helyekre. A veszély régen elmúlt mégis nehezen másznak elő. Sokan vannak ilyen pánikban esők. Meleg helyzetben az ürgelyukban is belebújnának. A baleset is gyakran megtörténik, mely után elkerülhetetlen az alsónadrág váltás.

Az előnyomulás közben ritkán lehet ezt a műveletet a nyilvánosság teljes kizárásával végrehajtani. Rangosabbaknál a csicskásnak főszerep jutott a kényes műveletnél. Le kellett törölgetni a nem kívánatos szennyeződést a testről, csak úgy van értelme a tiszta alsónadrágnak. A szagot úgy sem lehet teljesen eltüntetni. A műveletnek van valami sajátságos humora a nézők szemszögéből, és vonzza a kíváncsiskodókat. Elvégre ritkán látni egy feljebbvalót pelenkázás közben. Megtörténik ilyesmi a legénységnél is sokkal gyakrabban a létszámnak megfelelő arányban. A pórul jártakat kíméletlenül kinevetik és gúnyos megjegyzéseket tesznek rá.

- Besokaltál komám? Miért nem szól a mamának, hogy segítsen tisztába tenni.

Az érintettek megjegyezték a gúnyolódókat. Alig várják, hogy hasonló esetben visszavághassanak. Akkor ők mondták a magukét.

- Hát komám te is ilyen vagy? Szólj a babádnak vakarjon ki a szarból, mert egyedül sehogy sem boldogulsz.

Végig élveztek a műveletet sűrű megjegyzésekkel:

- Még a nyakad is tele van, azt meghagyod emléknek?

Játék volt ez egymás között bosszúvágy nélkül.

Más volt a helyzet a tiszteknél altiszteknél. Az őket ért balesetnek sokkal több nézője akadt. Megjegyzéseket nem mertek tenni, de a gúnyos nevetésből jutott elég. A meggondolatlanságért nagyon megvoltak jegyezve. Most az álló harcokban eljött az ideje a visszavágásnak. Nem a nevetésért, valami kiderült róluk. A lehetőség szinte kimeríthetetlen. Vagy fegyelmezetlenek, vagy gyávák, vagy lázítók, vagy kommunisták, vagy mind egyszerre. Kapták a legveszélyesebb feladatokat a hősi halálig. Elgondolni is rossz, ha valaki otthon elmondaná a balesetet.

Egy ruszin katona gúnyos röhögéssel kísérte végig őrmestere pelenkázását. Már sokadszor kapta a kitüntető feladatot, hogy közvetlenül a Don-partról végezzen megfigyeléseket az oroszok állásairól. Roppant nehéz és veszélyes volt ez a feladat. A túloldalon mesterlövészek százai távcsöves puskákkal lesnek az előbukkanó célpontokra. Már többször kint volt, de semmi jelentősebb eseményről nem tudott beszámolni.

- Nem baj majd holnap jobban kinyitod a szemed.

A ruszin aki erősen törte a magyart, és minden szavával derültséget váltott ki:

- Nyitni szemem, de kellene távcső.

- Az nincs, de azért tudsz jelentést tenni.

- Kezet csókolni nem kell? - kérdi a ruszin.

- Miért? - kérdezi az őrmester.

- Hát az őrmesterúr jóságáért.

A jelenlévők általános röhögésben törtek ki.

- Lelépni - ordította az őrmester.

Másnap ismét kiment a Don-partra, de vissza már sohasem tért. Az őrmester elégedetten kereste az újabb áldozatot.

Pár nappal később megszólal a túloldalról a hangosbemondó. A bőséges műsorban első helyet kapott a ruszin honvéd. Üdvözletét küldte a volt bajtársaknak, és megfenyegette az őrmestert, ha újra találkoznak majd ő fogja tisztába tenni. Továbbá az állandóan szokásos szöveg: gyertek át, nem bántanak az oroszok senkit. Jobb dolgunk van mint a magyaroknál, ezt én is tanúsíthatom. Ne higgyétek el amit a tisztek mondanak, hogy náluk nincsen hadifogoly. Sokan vagyunk már itt magyarok és jobb dolgunk van mint a magyar hadseregben.

A katonai fegyelmezés leplezetlen önkényeskedéssé fajult. A csapnivalóan rossz élelmezés és a beígért leváltások elmaradása általános elkeseredést váltott ki a legénység soraiban. Egységünket többszörösen leharcoltnak minősítették, az újabb és újabb feltöltések után sokan kimondták: itt fognak megdögleszteni bennünket. A családos emberek szüntelen aggódtak otthon nélkülöző hozzátartozóikért. Mert a kapott zsoldból nem juttathattak haza számottevő támogatást. A tiszti, altiszti állományban lévők teljes jövedelemmel, és harctéri pótlékkal komoly keresettel rendelkeztek. Anyagi veszteségük nem volt. A legénységet a katonai szolgálat teljes anyagi csődbe kergette. Az állandó életveszély mellett minden nappal mélyebbre süllyedt a nyomorban. A valóságos elszomorító tények halmaza kiölt minden lelkesedést, még azokból is akik induláskor még valami hőstettet akartak végrehajtani. Nem csak parasztokból áll a legénység akiknek tűrőképessége magasabb az átlagnál. Vannak nemzetiségek iparosok, akik hallottak már az egyenlőségről demokráciáról. Nehezen tudták megemészteni a fegyelemtartás ürügyén alkalmazott önkényeskedést, és személyes bosszúállásokat. A tapasztaltak után nehéz elképzelni, hogy valaki komolyan vegye esküjéhez híven élete árán is megvédje hazáját. Mert az önkényeskedésnek, és személyes bosszúállásnak sem a hazának sem az eskünek semmi köze sincs.

 

Húskonzervek

Újra meglátogatott egy barátunk dorogi gyerek a zlj. fegyver mestere. Hátul van egy kis műhelye ott dolgozik. Ernő barátom gyerekkori ismerőse, és földije. Megkértük ha jön hozzon húskonzervet, mert hátul olcsóbban kapni. Hozott nekünk egy kenyérzsákkal. Alig tudtuk kifizetni márkával. Nem háborgunk már a feketepiac létezésén inkább alkalmazkodunk hozzá. Nagyon baráti áron kaptuk. Sajnos nem fogyaszthatjuk el mindet, mert semmi pénzünk nem maradt. El kell adni belőle. Meg is mondjuk neki, pénzt akarunk hazaküldeni eladunk belőle annyit hogy megtehessük.

- Az a ti dolgotok, de senkinek egy szót sem hogy tőlem kaptátok. Egy őrmester nem üzletelhet.

- Ha újra jössz ne gyere üres kézzel.

Elhívjuk szálláshelyünkre, tanácsot kérünk.

- Vannak orosz tüzérségi lövedékeink, szét akarjuk szedni. Nem akarunk mellé fogni, mert ráfizethetünk. Ha tudja hogyan kell mutassa meg.

Nagyon szívesen rá áll, mindenféle lőszer érdekli. Útközben elmondjuk:

- Már mindent szétszedtünk, a legkülönbözőbb kézigránátokat lőszereket. De a nagy tüzérségi lőszereket nem merjük.

Volt is elég bajunk a szobatársakkal. Elejében mindenki kimenekült a szobájából, nehogy ők is felrobbanjanak. Később nekünk kellett kimenni tisztes távolságra ha szerelgettük a veszélyes hadianyagot. Nagyon jó acél ütőszeg van az egyik fajta töltényben, lukasztókat csináltunk belőle meg pontozót. Szép fénykép tartókat és virágvázákat készítettünk kizárólag hadianyagból emléknek a frontról.

- Szeretnétek hazavinni, és százéves korotokban is gyönyörködni benne mi?

- Már hazaküldtük csomagban, minek az a nagy cipekedés. Majd utána megyünk, ha tudunk. Már ideje volna hét hónapja vagyunk kint, és legkésőbb hat hónap után le kellett volna váltani bennünket.

Levezetjük a bunkerban ahol a lőszerek vannak. Csodálkozva néz.

- Honnan szereztétek?

- Nem mi szereztük, az egész környékről összeszedték, és ide rakatták. Volt itt rengeteg mikor kiértünk a Don-partra.

- Adnátok ezekből a nyeles kézigránátokból?

- Jó pénzért amennyit akarsz - mondja Ernő viccesen.

- Én nem viccelek, adok háromszáz márkát, és megpakolom a kenyérzsákom.

- Ráadásul a zsebeid is megpakoljuk ezekkel a kis tojásgránátokkal.

- Nem tudnál holnap is eljönni? Akkor nem kellene spórolni annyira a konzervekkel.

- Ahogy tudok jövök.

- Azért megmutatod hogy kell ezeket szétszedni!

- Természetesen.

Kiviszünk két féle lövedéket. Jó tizenöt kilósak.

- Szedtél már ilyet széjjel?

- Még nem, de az semmi sem számít.

Letesszük egy asztalra kivisszük a szerszámokat. Úgy fog hozzá mint más a kenyér vágásához. A nem kimondottan ehhez való szerszámokkal is percek alatt szétszedni mind a kettőt. El is magyarázza a lényegesebb dolgokat. Hozunk a másik fajtából is.

- Most ne, mert sok időt elvesztegettem. Majd legközelebb.

Elbúcsúzunk tőle. - Este koccintunk az egészségedre, igaz hogy vízzel de teli gyomorral.

- Na mit szólsz ehhez a hülye szerencséhez - kérdem Ernőtől. Ingyen is adtam volna neki, de ha már felkínálja a pénzt. Nem egy elveszett ember biztosan a többszörösét kapja érte.

- Most már nem adunk el semmit. Gyerünk együnk valamit, csak nem akarsz estig várni?

- De hogy akarok, csak kenyeret kell venni a dögészektől, mert nincs egy falat sem.

Felfaltunk egy kilós húskonzervet kenyérrel. Kellemes elégedettség érzése telepedett ránk. Viccelődünk hülyéskedünk folyik belőlünk a szó. Mintha kicseréltek volna bennünket.

- Rég nem láttak ilyen jókedvűnek. - mondja Ernő.

- Nem is voltam, sajnos semmi okom nem volt rá. A körülmények semmit sem változtak ugyan abban a helyzetben azon a helyen vagyunk.

- Így van.

- De neked is jó kedved van. Szerintem bennünk van a változás. Végre jóllaktunk egy kicsit ettől rózsaszínű a világ. Aki sokat koplalt a jóllakás után olyan kellemes érzések töltik el mintha bort ivott volna. Én még szerelmes is lettem.

- Csak azt ne mond, hogy csókoljalak meg. Inkább a Villámnak szólok.

Neki fogok a levélírásnak. Már régen írnom kellett volna ismerős lányoknak. Most meg van hozzá a hangulatom. Amin hetek óta gondolkodtam, kinek mit írjak, most percek alatt elkészül. Nem győzöm leírni gondolataimat. Most az a baj kevés fér egy tábori lapra.

Megjönnek közben a szobatársak.

- Szétszedtük a tüzérségi lövedéket - mondjuk büszkén. Nézzétek meg.

- Mézi a halál. Megvagytok ti hülyülve. Nem elég veszélyes helyzetben vagyunk itt, még állandóan robbanószerekkel babráltok. Egyszer tévedtek, és Isten veled világ.

Van benne valami. Szakmailag érdekelnek bennünket a különböző megoldások. Kíváncsiak vagyunk mitől gyorsabb. Az oroszok kisméretű páncéltörő lövedéke. Amit jobb hiányában csim-bumnak kereszteltünk. Hangja után kapta a nevet, mert a kilövés után mindjárt hallatszik a becsapódás. Meg is találtuk a magyarázatot. Szétszedés után kiderült, hogy más robbanóanyag van a hüvelyben mint a magyaroknál szokásos. Meggyújtás után sokkal nagyobb erővel lánggal villanással ég mint a puskapor vagy ekrazit.

A kényszerűség is rávitt a kísérletezésre. Sötétben is szerettünk volna fényképezni. Magnéziumot nem tudtunk szerezni. Nyomjelzős lövedékekből kiszedtük a világítást biztosító anyagot, finom porrá kapartuk, cigaretta papírba csomagolva cérnával felakasztva alulról, cérnaszálon meggyújtottuk. Az alulról hozzákötött cérna szál a gyújtózsinór szerepét töltötte be. A láng felfutott a cérna szálon. Mikor elérte a papírba csomagolt port nagyot villant. Nem érte el a magnézium fényét, de tűrhető felvételeket készítettünk. Mindenképpen meg akartuk örökíteni belülről is azt a házat, mely több mint fél évig otthonunk volt. Ahol annyi tragikus eseményt éltünk át. Ahonnan annyi vágyálom és sóhaj szállt a távoli otthonunk felé.

Bíztató híreket hallani a leváltásról. Karácsonyra otthon leszünk. Az már olyan biztos mint a beton. Ideje volna mert a Don-menti erdők levelei előbb megsárgultak, majd a szivárvány minden színében pompázva lehullottak. Az álcázás természet adta védelme megszűnt. A kevés fenyőerdő nem pótolhatta a lombhullató fák nyújtotta álcázást. Tiszta időben jól át lehet látni a túlsó partra, és onnan a mi oldalunkra. A mozgás lehetőség beszűkült. A jó időt most senki sem kívánja, sőt kimondottan sorscsapásnak számít. Az utánpótlást szállító kocsik csak sötétedéskor jöhetnek, vagy ködös párás időben, mert azonnal tüzet nyitnak rájuk. Meg is látszik az ellátásunkon szinte állandósult a napi negyed kenyér adag. Az elmaradott adagok pótlásáról már nem is beszélnek. Reklamálni már senki sem mer. A legnagyobb reklamálók már elfogytak. A legtöbben olyan feladatot kaptak ami életükben került. Akiknek mégis sikerült életben maradnia, annak elment végleg a kedve a reklamálástól.

Kenyér hiány csak a legénységnél volt. A tiszteknek, és csicskásoknak volt bőségesen még eladásra is jutott belőle. Kerülő úton tőlük szereztük be a kenyeret márkáért. Mindég lehetett kapni kiló számra csak pénzzel győzze az ember. Az első vonalnak nevezett kis területen belül is kialakult a fekete piac. Amiről senki nem beszélt, de a statáriális bíráskodás ellenére komolyan érvényesült. Aki követelődzik az kommunista. Szinte vadásztak az elégedetlenkedőkre. Az altisztek szavajárása szerint, miért a tisztességes embereket küldjük a legrizikósabb feladatokra.

Mindenki tudta hol lehet kenyeret venni. A csicskások lovászok árulták mint a saját adagjukat. Nevetséges volt mikor a tizedik napi adagját adta el egy órán belül szemrebbenés nélkül, várva a megjegyzéseket, hogy azonnal továbbítsa tisztjének. Minket már nem húznak csőbe kijártuk már az iskolát. Inkább megkérjük nem tudna-e holnapra is szerezni egy adagot.

A legnagyobb ismeretségi körünk nekünk volt, távbeszélőknek. Az enyém még a fényképezés folytán is bővült. Úgyszólván mindenkit ismertem, még a távolabbi körletekben lakókat is. A lövész századok katonái ritkán tudták zsoldjukat hazaküldeni. Nagy részük nem is akarta, inkább kenyeret vagy cigarettát vett. A zlj. irodától távolabb ritkán lehetett valamit venni. Mikor a kész fényképeket kivittem a lövészeknek kiderült, hogy pénzük nincs, de adjam oda a pénzes utalványokért a képeket. Mit tehettem? Annyi fényképpel mit csináljak nem is vagyok rajta a képeken. Oda adtam. Erre mindenki utalványért kérte a képeket.

Annyi pénzes utalványom lett, hogy nem tudtam velük mit kezdeni. Ekkor jött a sunyi csicskás pénzes utalványokat akart vásárolni.

- Mit ad érte - kérdezem.

- Negyed kenyeret és egy doboz cigarettát.

Eladtam neki a sajátomat lássa milyen nyomorban vagyok. Megkért én sok embert ismerek ha tudnék szerezni legyek szíves. Minden napra tudtam szerezni két három darabot, hiszen tele volt velük a zsebem.

A sokadik napon bizalmasan megkérdeztem:

- Kell még?

- Persze amennyit csak tudok.

- Rendben van, de el kell mennem érte a századok körletében nem tudnak mindég idejönni.

- Majd megmondom a hadnagyúrnak, hogy miért ment el a tizedes úr. Nyugodt lehet nem lesz baj.

Ezt akartam. Elmentem én már máskor is mindenfelé, de így hivatalosan mehetek fényképezni barátokat látogatni.

Ez a helyzet alakult ki az ellátással. A kenyeret ellopják nem adják ki a fejadagot. Majd pénzért eladják, és utalványon hazaküldik saját és mások nevein keresztül a szerzett pénzt.

A szabály szerint mindenki csak annyi pénzt küldhet haza amennyit a rang szerinti zsoldja havonta kitesz. Többet nem. Hogy hány névvel küld valaki a saját címére arra elfelejtettek szabályt hozni. Az ellopott fejadagok így alakultak át hazaküldhető készpénzzé.

A hosszú ellátási útvonalunk minden továbbító kéz lefaragott belőle. Előbb csak a maga részére, utána eladásra. Az első vonalban küzdő alakulatok legénysége saját fejadagját vásárolta meg a zsoldjából. Már amennyit tudott. Az utánpótlás szállítói rendszeresen vásárolták a pénzes utalványokat. Az eladott élelmiszerekből befolyt összeget csak utalványon keresztül tudták hazaküldeni.

Voltak azonban a tartalékosok között családosok szép számmal. Minden koplalásnak ellenálltak, és az utolsó márkáig hazaküldték zsoldjukat. Kenyérkereső nélkül maradt családjuknak, bár csonttá bőrré soványodtak. Összeszorított foggal szájjal tűrt mindenki várva a minden kínlódásnak véget vető leváltást.

Lehetetlenség változtatni a kialakult helyzeten. A tisztek dicsőségében fürdenek. Az ő vezetésüknek köszönhetően a magyar hadsereg soha nem álmodott győzelmeket aratott. A messzi Don-partig szorította az ellenséget, és állásait biztosan tartja. A kiérkező újságok, képeslapok rendszeresen beszámolnak a magyar hadsereg hősies eredményeiről, és főleg a tiszti kar rátermettségéről. Szentség törésnek, hazaárulásnak számítana a leghalványabb célzás arra, hogy a legénység koplal, testben, lélekben teljesen legyengült, a kilenc hónapja éjjel-nappal viselt ruha papír vékonyra kopott, elrongyolódott. A hangulatjelentések felfelé változatlanul az előzők szerint a legénység jó ellátásban van, és harci kedve kitűnő.

Ezeken a hangulatjelentéseken eleinte nevettünk. Most a kilencedik hónapban dühösen káromkodunk. Ha minden hivatalos katonai jelentésnek pontosan ennyire az ellenkezője az igaz teljesen megtéveszti a közvéleményt. Az ugyan nem foglalkozik behatóan helyzetünkkel. De ha a vezérkar is komolyan elhiszi tragikus következményei lesznek. Ha egyetlen magasabb rangú tiszt venné a fádságot hogy a Don-parti harcoló alakulatok zlj. irodáin túl körülnézne. Mondjuk a századok körleteiben, és látná a leromlott lesoványodott lekopott ruhájú katonákat az atya úristen sem tudná elhitetni vele, hogy ellátásuk harckedvük kitűnő. Ha még le is ereszkedne odáig, hogy négyszemközt szóban álljon egy közlegénnyel, a hallottak után minden eddigi elképzelése megingana. Ilyesmiről azonban szó sem lehet. Hisznek a kötelezően szépre kozmetikázott jelentéseknek. Megerősödnek azon hitükben, hogy munkájukat kitűnően végzik és tetteiket dicsőség fénye ragyogja körül. Az utókor nyilván hálásan emlékezik hőstetteikre, melyhez hasonlót a történelem során magyar hadsereg még nem aratott.

 

Bundzsák

Még szeptember végén jelentkezett a zlj. irodán egy honvéd. Bundzsák volt a neve. Egy papírt hozott, mellyel hozzánk irányították eligazítás végett. Még a brianszki erdőben lemaradt, és eltéved. Valami pécsi ezredhez tartozik, április óta keresi egységét. Teljes felszereléssel puskával gyalogolt ki a brianszki erdőből bujkálva a partizánok elől. Végül magyarok által megszállt területre ért ahonnan elirányították egysége felé. Azonban gyanús lett mint katona szökevény. Őrizetben vették, és ellátást kapott, közben utána érdeklődtek.

Nagyon sovány, és elcsigázott volt. Egykedvűen vette tudomásul a gyanúsítást. Örült hogy végre ellátást kap, és nyugodtan alhat.

Napok múlva kijött egy csapat csendőr altiszt a kihallgatására. Azonnal kivégzéssel fenyegette ha nem mond igazat. Teljes nyugalommal elmondta honnan hová irányították. Hol kapott több napra ellátást az útra. Mire odaértem az ezredem áthelyezték más körzetben. Onnan utána irányítottak. Egy hónap múlva értem oda. Mire odaértem megint máshová került az ezredem. Na elég a dajkamesékből mivel tudja igazolni, hogy merre járt? Meg van minden továbbirányítást ellátást igazoló papírom. Egy csomó papírt szed elő. Az altiszt tüzetesen megvizsgál minden darabot. Kérdéseket tesz fel. Miért tartott az út két hétig egyik állomástól a másikig? Elfogyott az élelmem csak négy napra kaptam, járni is alig tudok annyit gyalogoltam. Hol aludt? Az árok szélén vagy erdőben. Mit evett mikor elfogyott az ellátása? Búzakalászból a magokat ettem meg amit a házaknál kaptam. Nem félt hogy megölik? Nálam volt a puska. Még néhány kérdés kinél jelentkezett különböző ezredeknél? Mint a vízfolyás, minden nevet rangot felsorol ki adta a menetlevelet ki az ellátást hány napra. Minden megjárt egységet pontosan dátum szerint fejből tud. Miért nem mondta mindjárt ezeket az adatokat? Mondtam, de nem engedtek szóhoz jutni. Három napja nem ettem mire ide értem alig álltam a lábamon. Mindenhol kértem vigyenek el az ezredemhez, mert alig tudok már járni. Már öt hónapja gyalogolok, alig van jártányi erőm.

Nem tudtak vele mit kezdeni minden ideje igazolt. A puskája is megvan. A partizán fészekből egyedül sikerült kijönnie ami nem kis teljesítmény. Az őrizetben vételét megszüntették vagy négy napig nálunk maradt míg továbbirányítási helyét megállapították.

Alig vártuk hogy beszélhessünk vele. Nem is olyan hülye ez az ember, még kérte maradhasson nálunk csak az ezredét értesítsék, hogy itt van és nem szökött meg.

Négyszemközt elmesélte hogy az orosz házaknál sok helyen kapott jó ebédet, és szállást. Marasztalták maradjon ott. Volt ugyan ahol nem kapott semmit, sőt gyűlölködve néztek rá. Onnan egyszerűen tovább állt. Még a brianszki erdőben is bement a házakhoz ennivalóért. Ott is kapott krumplit, tejet, kenyeret. Mikor kiért a magyarok által megszállt területre akkor tudta meg, hogy partizánok lakta területen volt egy hétig. A magyar katonák mondták nagy szerencséje volt, hogy élve megúszta. Nem bántott engem senki még ennivalót is többet adtak mint a katonaságnál. Kérdeztem nem akar-e hazaírni legalább tudják otthon él még. Nem írok én, ha mégis haza kerülök legyen meglepetés. Mégis hülye ez az ember mondtuk egymás között. Akkor hogyan tudja fejből elsorolni pontosan dátum szerint honnan hová irányították. Valami stihje mégis lehet. Jobban járt nálunk akik egyhelyben vagyunk az első vonalban. Többet látott mint mi, kétszer is bejárta a megszállt területet. Hátul még sincs állandó életveszély. Bárhol agyonüthették volna míg alszik, mert aludni kell. Nem volt ennek egy nyugodt éjszakája eltévedése óta. Miért ne lett volna? Mi is megszoktuk az állandó tüzérségi tüzet repülő támadást. Több élménye lehet mint mindnyájunknak együttvéve. A lakossággal érintkezve sokkal változatosabb mint itt. Mi csak céltáblák vagyunk napról napra annak örülünk hogy nem találtak el. Az sem valószínű, hogy nekünk elmondja a teljes valóságot. Miért bízna meg bennünk, mikor mindenki csak a legjobb barátaival beszélhet bizalmasan. Azért nem hittem volna, hogy ilyen is létezik. Halomra ölik egymást a katonák, míg ő teljes felszereléssel hónapok óta keresi az egységét. Lehet, hogy több esze van mint nekünk. Arra gondosan ügyelt, hogy a papírjai rendben legyenek. Ledekkol egy félreeső helyen valami fiatal menyecskénél, és éli világát. Ha valami bajba kerül megjátssza a hülyét amihez nem kell magát megerőltetni. Vagy azt mondja elkapták a partizánok, és fogva tartották. Most sikerült tőlük megszökni. Nem hiszem, hogy kitudnák nyomozni. Tőlünk is tovább irányították. Soha nem hallottunk többé róla. Pedig nagyon kíváncsiak voltunk eljut-e valaha ezredéhez.

 

Fegyver nélkül

Újra komoly hírek terjednek el a leváltásról. Karácsonyra mindannyian otthon leszünk, ez már olyan biztos mint a beton ez volt a jelszó. Ebben már senki sem kételkedett. Tömegével kaptuk a biztos híreket. Saját levelező partnereim közül is többen dátum szerint megírták mikor indultak Komáromból, Léváról. Budapestről szerelvények a leváltásunkra. A szabadságról visszatérők mind boldogan újságolták folyamatban van a leváltás. Rengeteg szerelvény van úton, saját szemükkel látták. Az elsők már meg is érkeztek, a hátunk mögött vannak. Előbb harctéri kiképzést kapnak, majd gyakorlatozás közben jönnek a Don-partra. Nem értettük minek kell ide gyakorlatoztatni őket. Főleg fegyver nélkül, mert a hírekből tudtuk csak a biztosító egységnek van fegyverük a többi fegyver nélkül jön. Ezen kicsit elcsodálkoztunk. Nincs annyi fegyver, hogy nekünk is jutott volna? És ha támadás éri őket? Mit csinálnak, lelapulnak a földre és várják hogy megvédjék őket?

Ugyan ez velünk is előfordulhat utazunk hazafelé és megtámadják a vonatot. Ott állunk mint a birkák védtelenül, néhány puskával akarnak megvédeni? Nevetséges az egész, de szomorú valóság. Napokig vitázunk a kényes témáról. Beleszólásunk ugyan semmi sincs, de minek akkor az a sok okos ha ennél jobb megoldást nem tudnak kitalálni. Katonákat hadszíntérre küldeni fegyver nélkül. Ez a magyar kincstári ész. Most képzeljétek akinek sikerült kihúzni tíz hónapot az első vonalban és életben maradt most békésen felülünk a vonatra fegyver nélkül és nyugodtan lövöldözhetnek ránk akár a nyulakra.

- Nem tudjátok a lényeget, csak össze-vissza dumáltok minden marhaságot - mondja Balog szkv.

- Miért tudsz valami újat?

- Hát persze.

Érdeklődve körülálljuk. Megpödri bajszát s a halálos csendben nagy komolyan kezdi.

- Először is, minden vagonra nagy betűkkel ki lesz írva: nem ér a nevem.

Tovább nem tudta folytatni mert kitört a röhögés.

- Ennyi ésszel hogyan lehetséges, hogy még mindég csak szakaszvezető? - kapta azonnal a gúnyos megjegyzéseket, a csalódott hallgatóságtól.

- Mit sajnáltok azon a puskán? Alig várom hogy a kezében nyomhassam valakinek, és indulhassak hazafelé. Még mindig jobb a hazatartó vonaton ülni fegyver nélkül, mint az első vonalba fegyverrel.

Ezzel a szavakkal nagyon rátapintott a valóságra, mert a széles Don-parton nem akadt volna egyetlen lélek ki nem adta volna át szívesen a fegyverét a leváltónak.

- Jól beugrasztotta a népet a Balog - mondom Ernő barátomnak. - Nagyon sikerült neki. Én is kíváncsi voltam, olyan komolyan adta elő. Mit tudhat meg nálunk előbb. Akár hogy próbál dörzsölődni a hadnagyhoz a Molnár őrmestertől labdában sem tud rúgni.

Ez az este mindenképpen jól telt el. Kecskénket levágtuk, és a pörköltből megkínáltuk lakótársainkat. Tejet már nem adott, mi meg túlságosan éhesek voltunk. Ezért oldódtak meg a nyelvek a szokásosnál jobban. Ha nem korognak a gyomrok mindjárt más a hangulata az egész társaságnak. A kecske őrzését, és ellátását sem tudtuk biztosítani, sokszor kifejték előlünk. Attól is tartottunk hogy ellopják. Inkább mi esszük meg míg nem késő.

 

Lóhús

A hideg és hóesés miatt pusztultak a magyar lovak. A hullákat másnapra csontig lefaragták. Sok orosz ló volt a katonák birtokába. Egyes szakaszok az előnyomulás alatt lovat és kis orosz kocsit szereztek, és a felszerelésüket arra pakolták. Mikor kiértünk a Don-partra megtartották. Gondozni nem kellett, legeltek maguktól gyönyörű füves rétek, és gabonatáblák között válogathattak. Inni csoportosan jártak a patakra. Szépen kigömbölyödtek, munkára senki nem fogta őket. Kiérkezésünk után is megtartották, jól jön ez még ha nem lesz kaja.

- Micsoda? inkább éhen döglök minthogy lovat egyek - mondták sokan. Az igaz, hogy Magyarországon kevesen ettek lóhúst, de hová lettek már azok az idők? Nem lehetett már egyetlen sétálgató lovat látni. Akik soká halasztották a lakomát kereshették a lovukat, szőrén szálán eltűnt. Egyre többen emlegették milyen jó a lóhús saját zsírjában sülve. Kaptak kóstolót az aknavetőktől, hogy az milyen finom volt. Milyen hülye voltam, hogy otthon nem ettem meg minden nap húst ehettem volna, nálunk az olyan olcsó.

Nagyot változtak az ízlések. Egyre gyakrabban mondták, vágjuk már le, hetekig milyen jól élnénk. Már egyáltalán nem húzódoztunk a ló hústól, de a Villám kettőnké volt Ernővel. Az éjjeli őrséget a Villám adta. Megbízhatóbb őrt nem lehet elképzelni sem. Egyébként is sokszor lovagolunk rajta csak úgy szőrén, és nagyon megszerettük. Kajánk most van, csomagokat kaptunk. Nekem egy szabadságról visszatérő barátom csomagot sok fényképet, és két karórát hozott. Mindjárt javult a helyzetem. Egy karórát eladtam tíz db. egy kg-os húskonzervért a dögészeknek. Ez magába legalább két hétre mentesít a nagyobb koplalástól. A fényképekből pénzes utalványok, az utalványokból kenyér lett a csicskásoktól. Egyenlőre nem vágunk lovat majd karácsony előtt ha még itt leszünk.

A harci tevékenység csendesebb volt a megszokottnál. A vonalvizsgáló járőrök egész nap kártyáztak, viccelődtek. Most nem cseréltek volna velünk. Nekünk a telefon központban, és a rádió mellett zűrös vagy nyugodt körülmények között egyformán napi tizenkét óra szolgálatot kellett adni. Az előretolt figyelőállásokat óránként ellenőrizni nem történt-e valami rendkívüli esemény. Ha valamelyik állomáson nem vették fel a telefont a mellettük legközelebb esőket fokozottabb figyelemre felhívni a veszélyhelyzetre. Legtöbb esetben csak elaludtak. Mentességre volt bőven magyarázat. Gyanús mozgást észleltek, és az vizsgálták. Itt elaludni? - hogy képzelünk ilyet. Néhány figyelő mégis eltűnt egyetlen puskalövés nélkül nyomtalanul.

 

Vatta nadrág, filc csizma

A vállalkozások száma lecsökkent. Az úszó jégtáblák között nehéz volt átjutni. Mégis akadtak akik a két hét szabadságért mindenre képesek voltak. Hoztak is két foglyot. Ezeknek a felszerelése már téli volt külön megcsodáltuk. Vatta nadrág, vatta kabát, filc csizma, füles prém sapka, irha köpeny.

- Hogy félnek ezek a hidegtől - gúnyolódtak az őrmesterek.

- Nézzetek ide - mutogatták a saját ruhájukat -, mi ebben sem fázunk.

Nyugodtan állíthatták, ez ideig a novemberi tél még nem volt hidegebb az otthoni megszokottnál. Amennyi időt a szabadban töltöttek nem is fázhattak. Külön csicskásuk gondoskodott szobájuk fűtéséről, amit csak a wc látogatáskor hagytak el. A foglyoknál talált szárított kenyeret, és mahorkát kigúnyolták.

A mahurka az oroszoknál a dohány szárából és leveléből darabokra reszelt füstölnivaló. Mindenki azt szívja. Minden konyhakertben külön ágyásokban ültetik, és úgy ápolják mint nálunk a virágokat. Az erős dohányosok már rájöttek, ezért leszedték a házak között megtalált dohányágyásokat és azt szívták. A kétszersült kenyérre senki sem tudott magyarázatot találni. Büszkén mutatták a magyar katonáknak friss kenyeret és kész cigarettát adnak. Hogy mennyit? Avval nem dicsekedtek. Száraz kenyeret nálunk a disznóknak adnak.

A szabadságolás rendszeresen folyt. A tisztek legnagyobb része megkapta a két hét szabadságot. A nős emberek szintén. A távházasságot kötők is boldogan utaztak haza. Csak a nőtlenek nem kaptak szabadságot. Szántuk bántuk, hogy miért nem nősültünk meg, de ezen kívül semmit sem tehettünk. A szabadságról visszatérők letörve mesélték, otthon semmit sem törődnek a háborúval. A hozzátartozókon kívül senkit sem érdekel, hogy százezrek szenvednek a keleti hadszíntéren. Talán csak annyit gondolnak az egészről ami a tábori posta levelezőlapjainak egyik jelszava. INKÁBB UKRAJNÁBAN? MINT MAGYAR FÖLDÖN DÚLJON A HÁBORÚ.

A visszatérők rengeteg képeslapot, újságot, hanglemezt hoznak. A németek Sztálingrádot gyakorlatilag elfoglalták. A bakui olajmezők napokon belül német kézre kerülnek. Mindenütt csak győzelem, és dicsőség. Halálos sebekkel menekül az orosz medve. A tisztek szerint ez nagyon megnyugtató. A fő csapások messze vannak a Dontól, nem kell tartani ezen a fronton orosz téli támadástól. Sokkal fontosabbak hadászatilag a tőlünk délre eső területek. Még is kaptunk erősítésre a körzetünkbe három ágyút. Az egyiket sajnos tőlünk 100 méterre telepítették. Sehogy sem tetszett. Ha az ellenséges tüzérség keresi minket fog lőni.

Keresztény munkaszolgálatosok ássák a lőállást, mell bunkert. Lassan halad a munka, mert fagyos a föld. Teljesen lerongyolódott toprongyos társaság. Tele vannak panasszal. Most meg vannak elégedve az ellátással, mert a tüzérektől jó ellátást kapnak. Nagyon rájuk fér, mert csontig le vannak fogyva. Haza nem írhatnak így tábori lapokkal segítjük őket. Egy két szimpatikusabbnak ellenőrizve pecséttel ellátott lapot is adok.

A tüzérekkel sokat beszélgettünk, csak két hónapja jöttek otthonról sokat tudnak a hazai dolgokról beszélni. Őket viszont a Don-parti helyzet érdekli elsősorban. Az ellátásuk valóban kitűnő. Saját konyhájuk van, és kalóriára a háromszorosát kapják mint mi. Napi pálinka adagot is kapnak. Azon csodálkoznak, hogy mi nem kapunk. Ennyit tesz, ha lelkiismeretes emberek állnak a tisztikarban. Egy helyen vagyunk csak az ellátásunkat más kezek intézik.

Sok házba szól már a gramofon reggeltől estig, nem csak a zlj. irodán. Áhítattal hallgatjuk a szívfacsaró dalokat. Nem létezik a világon olyan hely, hol jobban értékelnék ezeket a dalokat. Az élet-halál harc közben megkövesedett szívek szinte elolvadnak, a szemek könnyel telnek az elérzékenyüléstől. Tízszer egymás után lejátsszuk ugyan azt a lemezt, egyszerűen nem tudjuk abbahagyni.

Az arcvonal szokatlanul csendes. Az éjszakai vaklármának nevezett lövöldözések is lecsökkentek. 1942. december 12-én írt levelemben írom haza: Az oroszok most nagyon rendesek, alig lőnek. Csak mi háborgatjuk őket. Kitalálták hogy minden héten más századnak vállalkozást kell végrehajtani. Át kell menni, és foglyot ejteni. Nehéz átjutni a befagyott folyón. A felszínen hatalmas jégtáblák torlódtak össze kisebb hegyeket, és völgyeket képezve. A mélyedéseket telefújta a szél hóval. A meredeken kiálló jégtáblákat kerülgető katonák a simának vélt terepen nyakig belecsúsztak a hóval befújt gödrökben. A vállalkozások az éjszakai sötétben történnek. A hó fehér ugyan éjjel is, még sem lehet a biztos utat megtalálni úgy mint nappal. Közben rejtőzködni kell, és teljesen zaj nélkül előre lopakodni. A legkisebb hiba elkövetése bármely tag részéről halálos veszélybe sodorja a csoportot. Egy világító rakéta röppen a levegőbe a túloldalról, és olyan össztüzet zúdítanak rájuk, hogy hírmondó sem marad belőlük. Nem spórolnak a lőszerrel órákig lőnek egy célpontra sűrűn változtatott géppuska fészekből.

 

Sziget

December elején Urivhoz közelebb, a mi körzetünkön kívül a magyarok valami kisebb szigetet meglepetésszerűen elfoglaltak. Sok fegyvert, és húsz létszám körül hadifoglyokat ejtettek. Másnap az oroszok megvadultak, és az egész vonalon végig nagy tüzelésben kezdtek. Az ágyúkon és aknavetőkön kívül még a ritkán használt sztálinorgonákat is bevetették Uriv környékén.

Egy hétig éjjel nappal lőttek. Alig mertünk kimozdulni. A csicskások a bunkerekben hordták tisztjeiknek az ebédet. Csak ezt az időt számítva legalább ötször annyi lövést adtak le ránk mint amennyit a magyar tüzérség teljes itt tartózkodásunk ideje alatt kilőtt. Úgy néz ki nem sok időt töltenek engedélykéréssel a tüzeléshez. A magyar tüzérség alig válaszolt. Az erősítésnek kapott három ágyúból sem adtak le több lövést mint amennyi elkerülhetetlen a célpontok belövéséhez. Alaposan visszavágtak a sziget megtámadásáért.

A vonalvizsgáló járőrök állandóan úton voltak. Minden vonalat többször szétlőttek. Mindenki dekkolt, de nekik menni kellett. Az eredmény két halott hat sebesült a legjobb barátok közül. A sebesülteket hátra vitték csúnya, repesz ütötte sebekkel. A szaporodó munkát az életben maradottaknak kellett elvégezni. Magukból kikelve mondogatták:

- Miért nem lőnek a mi tüzéreink is? Milyen háború ez? Csak minket lőnek.

Lassan abba marad az erős tüzelés, esténként jönnek a dögészek kártyázni. Megtudjuk vagy harminc halott van egy lakatlan ócska házban. A temetés most nem sürgős, nem indulnak oszlásnak a halottak, meg vannak fagyva. A gödör ásás is nehezen megy a fagyott földbe. Éjjel el is megyünk megnézni utoljára volt barátainkat mi is történt velük. Bár ne tettük volna. Nagyon megszoktuk már a halottak látványát, hol vagyunk már attól mikor az első Don-parti temetésen megsirattuk a halottat. Mindennapos eseménnyé vált az ilyesmi. Végső tiszteletadásnak szántuk egy volt bajtársnak. A látvány mégis örök időre belénk vésődött. Halomra hányva egy rakásban aknavető, és ágyúrepesz ütötte találatoktól megcsonkított testek. Csak találgatni lehetett melyik darab kihez tartozik. Felismerhetetlen fejek, félig elnyírt testek, össze kuporodva, kőkeményre merevedve, és fagyva nyitott szemmel bámulva a semmibe.

Egyik barátunknak combját csak a ruha tartotta össze a másiknak fél oldalát vitte el a repesz. Zseblámpa fényével pásztázva kerestük meg barátainkat. Szerencsénk volt, mert az új halottak legelőbb voltak. A rakás közepéből semmiért sem bányásztuk volna elő őket.

Dögész barátunk lelkünkre kötötte senkinek egy szót sem az egészről, mert szigorúan tilos a legénységnek a halottakat látni, pláne így egy rakásban. Nagyon elvenné a kedvüket a hősködéstől, főleg a hősi haláltól.

Nyilvános temetés már régen nincs a halottakat titokban eltüntetik valami tömegsírban. Nem lehet semmi ceremóniát csinálni nem is jutna rá idő.

Végre örömhír söpör végig a Don-parton. Parancsba kapjuk azonnal szállást kell készíteni az érkező leváltóknak. Hogy milyen létszámmal érkeznek, és melyik házban hány főnek kell szállást csinálni az ugye hadititok. Nem kell mindent a legénység tudtára adni.

Nagy sietve összegyűjtünk egy rakás szalmát tőlünk már jöhetnek is. Csak végre valahára megszabadulnánk innen. Áldott legyen az a nap az az óra az a perc amikor a hátravezető kanyargós útra rátehetjük a lábunkat. Az első templomban hálaadó imát rebegünk a mindenható Istennek, hogy ezt a felejthetetlen napot megélhettük.

Kínzó lassúsággal telnek a napok, nem jönnek, nem jönnek. Még mindig hátul gyakorlatoznak. Hogy minek az a sok gyakorlatozás fegyver nélkül, azt senki sem érti. Józan ésszel nem is lehet megérteni. A hazai gyakorlótereken állandóan puskával folyik a gyakorlatozás, hogy mindenki megszokja a fegyver viselését. A front mögött néhány kilométerre, bevetés előtt erre nincs szükség.

A hazai újságból, rádióból értesülünk, hogy a vöröskereszt gyűjtést indított, meleg holmikat kér a lakosságtól a fronton harcoló katonák számára. Bizony az nagyon jól jönne, mondogatjuk egymásnak. Most decemberben ez idáig nincs sokkal hidegebb mint nálunk, de az áprilisban kapott ruha a tíz hónapos éjjel nappali viseléstől, kúszástól mászástól papír vékonnyá kopott nem tartja a meleget. A puskás századoknál már a sokadik foltokat rakják a nadrágokra. Mindennapos látvány a varrogatós katona.

A házakban talált birkabőrökből, házi szőttes pokrócokból bekecset, haskötőket eszkábálnak és felveszik az egyenruha alá. Érkezett kevés birkabőr bekecs, fülvédő téli birkabéléses füles sapka, de ezeket a rangosabbak kapták a legénység semmit. A víz figyelők kaptak őrbundát, amit kétóránként mindig a soros őrt álló vehet magára. Akit leváltottak vacoghatott tovább a saját köpenyében a lövészárokban.

A házakból összeszedett báránybőröket senki sem tudta megpuhítani, kikészíteni. Sokféle módszerrel próbálkoztak minden eredmény nélkül. Megmaradtak olyan keménynek, ropogósnak, nyersnek mint ahogyan nyúzás után besózva kiszegelték száradni. A hideg beálltával mégis nagyra becsült értékük lett. Minden fellelhető darabból bekecset lábszárvédőt kesztyűt eszkábáltak. Nagy úr a hideg! Egy szabadban töltött éjszaka a lövészárokban dideregve, teljesen megváltoztatta a gondolatokat. Másnap időt, fáradságot félredobva nekilátott, hogy varrjon valamit magának a hideg ellen. Mert hiába láttuk a képeslapokban a vöröskereszt által összegyűjtött meleg holmik sokaságát, abból egyetlen darab nem jutott kiosztásra.

Az igazat megvallva nem is számítottunk rá, a nyári gyűjtés tapasztalatai után, ugyanis a nagyszabású gyűjtésből másfél keksz és harminc cigaretta került kiosztásra. A tapasztalatokból kiindulva józan megítéléssel nem is számíthattunk semmi jóra. Annyi engedményt kaptunk, hogy novemberben decemberben egy kilós csomagot engedélyeztek. Decemberben még egy-két kilogrammos meleg ruhát tartalmazó csomagot is.

A fényképek készítése révén sűrűn küldhettem leveleket amiket a szabadságra indulók hazaérve bedobtak a postaládába. Ezek a levelek cenzúrázás nélkül hazajutottak minden kényesebb részletet nyíltan meg lehetett írni. Megírtam meleg ruhát ne küldjenek, mert leváltanak bennünket, és nagyon sokat gyalogolunk majd a vasútállomásig. Csak terhemre lenne a felszerelésen kívül még más terhet is cipelni a nagy hóban. Inkább küldjenek helyette 1 kg zsírt és pálinkát.

Szerencsére nem hallgattak rám, küldtek flanel alsóneműt, pulóvert, érmelegítőt stb. Legmérgesebb voltam egy vastag kötött hósapkára amiből csak a szemem, és szám látszott ki mint egy álarcos bankrablónak.

A hideg fokozódik, a koplalás is. A lovunk eltűnt, elmaradt a legalább egy hétig tartó lakmározás. Nem győzzük hallgatni a sok szemrehányást. Kellett nekünk annyit várni, most mások eszik meg helyettünk. Nyomozott utána az egész szoba, hogy legalább valamennyit vissza szerezzünk belőle, de semmire sem jutottunk.

A szabadságosok hoztak élesztőt a kenyér sütéshez, közben elfogyott a búzánk. Helyben semmit sem lehetett szerezni. Maradt a feketepiac egyetlen hely ahol valami élelemhez lehet jutni. Ott sem mindenkinek, mert szigorúan tiltva van az üzletelés. A koplalás viszont megengedett. Megint eladtam az órámat húskonzervért egy élelmiszert szállítónak, már harmadszor kérte. Nem bírtam ellenállni a kísértésnek, össze szaladt a nyál a számban amikor megmutatta a kilós húskonzerveket. Nagyon diszkréten kell ezt is csinálni, nehogy valaki bejelentse. Csak úgy véletlenül ott hagyta a kenyérzsákját, és mikor vissza jött érte már üres volt. Jó kereskedők ezek. Könnyű nekik, van mit eladni. A pénzes utalványokat is a legmagasabb áron veszik.

Nagy az elkeseredés az egész vonalon. Talán ez miatt új biztató hírt dobnak be. December 28-án kezdődig a leváltás, és január 15-én hátul kell lennünk. Már minden hírben kételkedünk. Megerősítik a hírt viszont a Don túlsó párjáról. Éjjel erős hangszórón keresztül kis szüneteket tartva bemondják többször megismételve: Tudjuk hogy 28-án leváltanak benneteket, de addig még egy párszor kitolunk veletek. Ha már ők is tudják, biztosan úgy lesz. Az a nevetséges, hogy elölünk annyira titkolnak mindent, és az oroszok mégis megtudják. Szerencsére nem váltották be az ígéretüket, mert megint csak lapulhattunk volna.

 

Karácsony

A karácsony nyakunkon van erősen készülünk rá gyakoroljuk a karácsonyi énekeket. Szeretnénk nyugodtan tölteni. A vonalon halálos csend. Parancsba kapjuk: a legélénkebben figyeljünk mindenre, mert az oroszok nem tartják a karácsonyi ünnepeket, és lehet hogy váratlan támadást indítanak ellenünk.

Eljött a karácsony amire annyira készültünk. Szép karácsonyfát állítottunk az asztal közepére, még szaloncukor is került rá néhány darab. Elénekeltük a mennyből az angyalt, és néhány karácsonyi éneket. A hangok mind gyakrabban elcsuklottak, hol egyik hol másik torokból kiszáradt, repedezett hangok törtek elő. Kis pihenőket kellett tartaniuk, hogy hangjuk visszatérjen. A többség úgy ahogy tartotta magát. Hamar abba is hagytuk mert enyhén szólva pocsékul hangzott az egész erőlködés. Méltatlanul hangzott a szeretet békesség boldogság ünnepéhez. Ezt mindenki megérezte. Nem hiányzott senkiből a szeretet, békesség, boldogság utáni vágy. Sőt olyan túltengésben telítve voltunk vele, hogy majd kirepesztette a bőrünket. Tudtuk, hogy szeretteink ezekben az órákban ugyan azokkal az érzésekkel ránk gondolnak. Csak mi hiányzunk az otthoni karácsonyfa alól. Egy végtelenségig tartó öleléssel szerettünk volna mindenkit külön-külön és egyszerre magunkhoz ölelni, hogy halljuk szívük dobbanását, mely értünk dobog a mi szívünkkel egyszerre. Mindenkinek hasonló vágyak jártak a fejében, és a kielégíthetetlen vágyak valósággal lebénítottak bennünket. Nehéz a vágyálmokból visszatérni a szomorú valóságba.

- Kezdjük a vacsorát - hangzik egy javaslat. Ideje hogy abba hagyjuk az érzékenykedést. Mindenki megkapta a karácsonyi csomagját, és félre tett magának valami hazait. Kaptunk is egy üveg almabort, majd csak javul a hangulat. Kiteszek magamnak egy darab mákos és diós bejglit koccintunk az almaborral, rövid gondolatterelő beszélgetés után Balog szkv.:

- Lássátok, ezt a kislányom sütötte. Tíz éves a kis virágszálam, és milyen ügyes, eszem azt a kis kezét. Külön levelet is írt a lelkem, hogy vigyázzak nagyon magamra.

- Neked jó, de én még nem is láttam a fiamat, pedig már hét hónapos. Szegény feleségem nem is tudom hogy él meg. Most nem is tud dolgozni járni a kisebbik gyerektől.

Szagolgatom a bejglit, hogy tovább tartson. Isteni illata van ilyet nem szagoltak még a Don-parton. Iszogassuk az alma bort. Javul valamit a hangulat kissé beszédesebbek leszünk. Minden asztalon lévő étel újra előhozza a hazai témákat. Kovács honvéd szólal meg:

- Ezt a kis tepertős pogácsát küldte az asszony, ezt sem tudom miből kaparta össze. Másfél éves a kislányom, felesben műveltünk egy kis földet azért kaptunk egy kis szobát. Nem bírta az asszony a nehéz munkát a gyerek is beteg volt. Nem merte nekem megírni. Az öcsém írta meg, hogy szeptemberben visszament az anyjához. Most ott tengetőznek kegyelem kenyéren.

Általában ismertük egymás családi helyzetét. A kenyérkereső nélkül maradt családtagok nehéz anyagi helyzetéről azonban mindenki szemérmesen hallgatott. Most szent karácsony estélyén mindenki elsősorban a legközelebbi hozzátartozóira gondol. Magunk előtt tartjuk a kezük által készített süteményt, mereven nézzük, szinte hipnotizáljuk. Mindent le szeretnénk belőle olvasni annak készítőjéről, gondolatairól, vágyairól. Szempillantás alatt betudnánk falni az egészet, de nem teszi egyikünk sem. Anyát, feleséget, szeretőt, szeretetet jelent szimbolikusan mindenkinek a legkedvesebbet képzelete szerint. Környezetünk egyetlen megfogható darabja ami szeretett otthonunkra emlékeztet. Nem lehet meggondolatlanul csak úgy hirtelen felfalni. Vele együtt eltűnik a otthonunk minden varázsa, létezése, melyet minél tovább megszeretnénk őrizni. Az elkeseredett, szívet markoló panaszok megállíthatatlanul folytatódnak. Súlyos családi tragédiákat tárnak fel, melyről sejtelmünk sem lehetett. Szabadulni akarnak a lelkiismeretüket nyomó tehertől. Ha elmondják megkönnyebbülnek. A megosztott bánatot könnyebb már elviselni. A rendkívüli helyzet, és a szokatlan almabor feloldotta a nyelveket. A régi közmondás, hogy "sírva vigad a magyar" ezen az estén a sírás bejött, de a vigadás elmaradt.

- Hagyjuk abba már a panaszkodást fiúk, inkább énekeljünk valamit - jön egy javaslat.

- Könnyen beszél az akinek se felesége se gyerekei nincsenek.

- Ezek a nős emberek azt hiszik csak maguknak van bajuk? Özvegy anyámat és iskolás öcsémet hagytam otthon minden támasz nélkül, én sem tudom miből élnek.

Hatan vagyunk nőtlenek jelentős létszám kisebbségben. A panaszok súlya mégsem csekélyebb az előbbieknél. Először is anyja mindenkinek csak egy van. Aki felnevelt, arról kutya kötelességem gondoskodni. Felesége lehet három négy is. Az anyák sokkal jobban féltik gyerekeiket mint a férjüket. Ez így van mióta ember él a világon, és így is marad.

- Olyan nagy előnyben vagytok a nőtlenekkel szemben, hogy talán soha sem fogjuk behozni. Az a 60 %-os veszteségben beleeső már semmiképpen. Mi még csak most álmodozunk arról, amit ti régen elértetek, megnősülni gyerekeket nevelni. Nem is beszélve arról, hogy szabadságra sem mehettünk.

- Azt sem tudod, hogy kit válasszál, két fénykép is ki van téve az ágyad fölé.

- Te sem egyből választottál feleséget magadnak. De ne törd rajta a fejedet, eleget töröm én. Egy harmadik a legesélyesebb az bátran ki merte jelenteni: akár mikor, akár hogy jövök haza szeretettel vár. Most elképzelheted mennyire várom, hogy szedhessem a lábamat hazafelé.

Az érzelmektől fullasztó levegőben soha sem szűnt volna meg a vita. Mentő angyalként megjelent egy dögész tölcséres gramofonnal. Karádi Katalin édesbús hangja töltötte be a szobát, és véget vetett a panaszáradatnak.

Fényjelzős töltényekből kapart porral több felvételt készítettem erről a karácsony estéről, melynél szomorúbbat keservesebbet nem lehet elképzelni. Azóta sok karácsonyt töltöttem magányosan. Ha előveszem ezt a fényképet, s vissza gondolok erre az estére boldogság áraszt el, mert otthon vagyok.

A karácsonyi szent este nyugalmasan telt el. Elszórt puskalövéseken kívül jelentősebb esemény nem történt. A számunkra szokatlan csend nyugtalanságot okozott a mi oldalunkon, s ez napról napra fokozódott. Abban biztosak voltunk, hogy mi nem fogunk támadni. Eljött az ideje viszont az oroszok várható téli támadásának, mert az előző télen is támadást indítottak. A fentről kiszivárgott hírek szerint a mi frontunkon semmi támadás nem várható, mert nem kulcsfontosságú helyen vagyunk. Ettől ugyan senki sem nyugodott meg, mert minden katonák nagyon jól tudtuk a szabályt: Egy váratlan helyen, és időben indított támadás a leghatásosabb.

A karácsony másnapja is nyugalomban telt el. Mintha össze beszéltünk volna, mindenki kerülte nehogy visszatérjünk a tegnap esti témákhoz. Észrevehetően szégyellték, hogy családi gondjaikat kiteregették a többség előtt. A megbeszélések folytatódtak ugyan kettesével, kiknek hasonlóan alakult sorsuk a katonáskodás miatt. Frontharcos életünk legnyugodtabb és legszerencsésebb idejét töltöttük ezekben a napokban.

Többen kaptunk szabadságból visszatért barátoktól otthonról küldött csomagot. Nekem is hozott egy földim Vilita József szkv. egy csomagot. Minden földi jót megkaptam amit kértem. Szárított tészta, mák, zsír, rum és három karóra. Ezenkívül a legfontosabb, amit mindenki várt több tucat fénykép. Mai szemmel furcsának tűnik, hogy ilyen piti dolognak fontos szerepe lehet. Az itt kialakult helyzetben nem lehetett ennél jobbat kitalálni. A szülői szeretet végtelennek mondható, az anyagi lehetőségek nagyon is végesek. Az élelmiszeres csomagokat összehozták valahogy. Órákat, filmeket, fényképeket azonban nem tudtak nagyobb mennyiségben küldeni, mert sokba került. Irkálhattam én, hogy legjobban úgy tudnak rajta segíteni ha órákat küldenek. Azért annyi húskonzervet kapok hogy fél év alatt sem tudnának annyi csomagot küldeni. Míg a rá való pénzt nem küldtem haza, nem kaptam meg. Attól is tartottak, hogy eltűnnek. Gyakran tűntek el csomagok, a postással együtt. Háborúban minden előfordulhat. Ezt szerencsére megkaptam, és a későbbiekben életmentőm lett.

A fényképeket kiszedték a kezemből. Míg én a csomaggal, és a benne lévő levéllel foglalkoztam két asztalra kiteregették elszortírozták. Az egyforma képeket egymás tetejére rakták. Volt olyan felvétel csoportos amiből nyolc tíz darabot is kaptam. Még is kevésnek bizonyult.

A felvételek készítése miatt nagyon sokat eljárkáltam mindenfelé. Most hozzám jönnek képet választani. Aki rajta volt valamelyik képen feltétlenül kért belőle. Legnagyobb érdeklődés az orosz hadifoglyokat ábrázoló képek után mutatkozott. Előszeretettel fényképeztem őket minden elképzelhető helyzetben. Cigarettával kínáltam őket, sapkát és ruhát cseréltem velük egy fénykép erejéig stb. Nagyon sok fajta ember akadt közöttük, amilyeneket csak moziban vagy könyvben láttunk. A mi nézetünk szerint inkább a kínaiakhoz hasonlítottak mint hozzánk. Eszembe sem jutott, hogy ezek után a képek után mások is érdeklődnek. Egy példány volt mindegyikből amit magamnak tartogattam.

- Minek ez nektek? Nem vagytok rajta.

- Azért, hogy megtudjuk mutatni otthon, hogy kik ellen harcoltunk. A végén mindet elkunyerálták tőlem. Nem baj gondoltam otthon van a film csináltatok magamnak.

Hadnagyunk is több képet elkért tőlem folyamatosan a kinttartózkodásunk alatt. Pedig néki komoly gépe volt, mellyel filmezni is lehetett. Sokat fényképezett, de valami okból nem sikerültek a képei. Tudtam miért kér állandóan képeket. A Magyar Futár nevű képeslap néhány kijutott példányában felfedeztük az általam készített fényképeket. Félreérthetetlenül. Valami összeköttetése volt otthon a lappal, és a megjelent képekért honoráriumot kapott.

Végre eljött a várva várt nap! Megjöttek a leváltóink. Ilyen őszinte örömmel, és szeretettel nem fogadtak még vendégeket mint mi fogadtuk őket.

- Csakhogy idevánszorogtatok végre. Ha mi is ilyen lassan vánszorgunk soha sem értük volna el a Don-partot.

Régi ismerősök is jöttek akikkel egyszerre vonultunk be katonának. Akadtak köztük rendes fiúk jó barátok. Többségben voltak azonban különcködők, protekciósok, akiket annak idején kivettek a menetszázadból. Legnagyobb öröm a káröröm. Ezeknek duplán örültünk. Kapták is a megjegyzéseket kíméletlenül.

- Mi van, még is úgy döntöttél, hogy harcolni fogsz a hazáért?

- Te is összevesztél a keresztapáddal?

Legtöbb megjegyzést egy tizedes kapta. Annak idején nagyon biztos volt a dolgában, jópofáskodásból nevetve mondta: A legjobbakat itthon hagyják fajfenntartásra. Ezért a kijelentésért mindenki megutálta. Senki sem hagyja ki a visszavágási lehetőséget.

- Mi van öregfiú? Csütörtököt mondott a dákód? Az hitted örökké te leszel a vezérbika. Biztosan kinyomtak a fiatalabbak az öreg bika meg mehet a vágóhídra. Legalább jól kiélted magadat, rád fér a pihenés. Jó helyre cseppentél, itt kipihenheted magad nem fognak háborgatni a nők. Egészen biztos lehetsz benne, mert az egész Don-parton még egy vénasszonyt sem találsz.

Mint öreg frontharcosok nagymértékben lekezeltük az érkezőket. Rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk a tízhónapos frontszolgálat alatt. A jelenlegi halálos csend csak a régieknek tűnt csendnek. Az újaknak a szórványos lövöldözés is túlságosan veszélyesnek hatott. Egy eldörrent lövés után a régiek azonnal megmondták milyen fegyverből jött a lövés. Magyar puskából, vagy orosz puskából. Orosz, vagy magyar gépfegyverből stb. Az aknavető vagy tüzérségi lövedékek sivító hangjából tudtuk a várható becsapódás helyét. Nem vágódtunk hasra feleslegesen.

A leváltás egészen másként zajlott le, mint ahogy elképzeltük. Szórványosan érkeztek, több napon keresztül. Hol egyik hol másik körzetben érkeztek a leváltók. Abból az óhajunkból nem lett semmi, hogy minket már leváltottak indulhatunk hátra. Az új legénységnek begyakorlási lehetőséget biztosítottak. Annyi előnyünk lett az egészből, hogy fele szolgálatot az újjak adták, majd fokozatosan átvették az egész szolgálatot.

Érkezésükkel megelevenedett az élet, véget nem érő beszélgetések folytak a katonák között. A régiek nem tudtak betelni az otthoni hírekkel, az újak a frontélet titkaiban kívántak mennél mélyebben belelátni épségük megőrzésének érdekében. Az időközben felgyülemlett témák akkora mennyiséget tettek ki, hogy annak kimerítése egyszerűen lehetetlen. Összepakolt cuccal türelmetlenül vártuk a hátra indulást. Már be vannak gyakorolva, mire várunk még?

Nem árt felidézni a tisztek, altisztek hazafias érzelmekre irányuló érvelését, és dicsekvését, az újak felé. Mi megtettük a magunkét a Don-partig szorítottuk az ellenséget, és tartjuk állásainkat, melyet most átadunk. Bízunk abban, hogy elért sikereinket megőrizni és gyarapítani fogják a magyar hadsereg hagyományaihoz méltó módon.

Meg van tehát a nagy önbizalom, melyet az elért eredmények is igazolnak. A leváltókból sem hiányzik az önbizalom. Még abba a hiedelemben vannak, melyekkel minket is elindítottak. Gyors előléptetés kitüntetés reményében bízva. Még azt is hozzáteszik, ha visszajövünk leváltani őket, ne itt hanem vagy a Volga vagy az Ural mellett keressük őket.

A szokott baráti körben megbeszéljük a Vezérkari álláspontot.

- Hogy bevannak ezek sózva, még nem tudják, hogy nem lehet a drága lőszerrel csak úgy visszalövöldözni. Hogy fognak csodálkozni mikor ott a cél, és nem kapnak engedélyt a lövésre.

- Majd megszokják ők is!

Legalább annyi szájhős van közöttük mint nálunk az indulásnál. Természetesen a tisztek, és altisztek között. A legénységnél ritka madár a hősködő típus. Az altisztek is akkor eresztik el a legharciasabb dumát mikor a tisztek is hallják. Igyekeznek gyűjteni a jó pontokat az előléptetéshez. Ugyan azt fogják csinálni mint a mi szájhőseink, néhány meleg napon belül valami könnyű sebesülést kapnak, és haza viszik őket. Csak a legénységnél vizsgálgatják olyan szigorúan nem öncsonkítás történt-e.

A december 28-ára kitűzött hátraindulásból semmi sem lett. Az újévet együtt töltöttük a leváltókkal. Kivételesen pezsgőt is kaptunk, és az ellátásunk is érezhetően javult. Leváltóink vezetősége még nem merte csonkítani a fejadagokat. A régiek meg féltek, hogy kiderül eddigi tevékenységük, nehogy valami ambíciós tiszt miatt fény derüljön manipulációjaikra. A csendes fronton nem hivatkozhattak arra, hogy az utánpótlást szétbombázták. A véget nem érő megbeszélések folytatódtak. Mindenki más eseményen ment keresztül, és más szemmel látja a dolgokat. Ugyan azt a harci eseményt minden egyes résztvevő másképpen mesél el. Lényegében mindegyik a valóságot mondja a saját harcálláspontja szerinti látószögből.

Parázs viták alakulnak ki. Egy csicskás akit a kártyaszenvedélye mindég hozzánk sodort, a vitákban mint mindentudó szakértő nagyképűen magyarázta a lejátszódott eseményeket. Tulajdonképpen soha semmiben nem vett részt, csak a tisztjének gyűjtötte a híreket. Mi nagyon jól ismertük, és tartottuk a szánkat előtte. Feleslegesen nem érdemes kihívni a sorsot magunk ellen.

Látogatóban nálunk volt egy szobatársunk földije, egy puskásoknál szolgáló tizedes.

- Maga milyen alakulatnál van?

- Én a főhadnagyúr legénye vagyok.

- Na igen gondolhattam volna, honnan tud maga mindent jobban a többieknél. Akkor maga nem szarik be egykönnyen, mert mindig van fényesíteni való csizma meg mosnivaló szennyes. Teríteni az ebédhez vagy vacsorához a bunkerban is lehet a tiszturaknak, ha az orosz tüzéreknek kedve szottyan pár órás tüzelésre.

Előbb elfojtottan, majd teljes erővel kitör a röhögés. A csicskás motyogott valamit, de a hangos nevetéstől senki sem értette, majd kivörösödött fejjel sürgősen távozott.

- Na végre megmondta valaki ennek a kutyamosónak az igazat. Ez akkora hőssé vált a mosókonyhában, mintha a rohamszakaszban töltött volna tíz hónapot.

- Tudod pajtás - mondja a tizedes földije - ez a csicskás a többivel együtt ide jár kártyázni. Mindent beköp amit csak észrevesz, sőt még kitalál hozzá ami eszébe jut. Hogy kártyázhasson mindig újabb híreket kell mondania a legénység hangulatáról stb. Ezért engedik el. Mi elnyerjük a pénzét és hagyjuk dumálni. Láthatod mekkora hőssé nőtte ki magát. Most csak az egyik oldalát mutatta be. Nem hinnél a szemednek mikor a főhadnagy előtt áll. Olyan csodálattal néz rá mint az istenre, kissé meggörnyedve meghunyászkodva a szemében egy kutya hűségével minden parancsra ugrásra készen. Megtestesítve a szolgalélek mintapéldányát, az mellett rajongásig imádja gazdáját. Neked nincs mitől tartanod, megmondhattak a magadét. Messze vagy attól, hogy utánad nyúljanak, nem is tudhatja honnan jöttél.

- Remélem ti sem tudjátok?

- Mi? Fogalmunk sincs róla.

- Akkor minden a legnagyobb rendben, a csicskás meg tehet nekem egy szívességet.

 

Örömkatona

Régen felkeltette a figyelmemet egy tartalékos korú honvéd akit öröm katonának neveztek a háta mögött. A mostani ráérős időben megkérdeztem tőle miért nevezik örömkatonának. Általában örömkatonának a korkedvezménnyel bevonult újoncokat szokták nevezni, akik önként választják a katonai pályát. Korához viszonyítva lehetetlen, hogy örömkatona legyen.

- Hát a tizedes úr nem tudja?

- Ha tudnám nem kérdezném.

- Hogy önkéntes vagyok az igaz, de nem örömkatona.

- Az meg hogyan lehetséges?

- Egyszerű az egész, minket a hadbíróságnál szerveztek önkéntesnek. Vagyunk itt jó pár ezren akiknek valami fegyelmi vétségük akadt a katonaságnál és csip-csup ügyekért szigorúan rányomtak 10-15 évet. Ha önként jelentkezik a frontra elengedik a büntetést. Nagyon kevesen jelentkeztek a fogdák meg tele voltak. Meggyorsították a jelentkezést, előbb kiéheztetéssel majd az én esetemben négy lapát tenyerű altiszttel. Na édes fiam kimész a frontra önként, vagy rábeszéljünk? aki nem vágta rá azonnal, hogy igen is alázatosan jelentkezek a frontra, az akkora frászt kapott, hogy valamelyik pofozógépnek esett. Attól kapta a többit számolatlanul. Ha idejében nem tudta elkiáltani magát, hogy jelentkezem, az első vagy a második mosdatás után beadta a derekát. A meggyőző érveknek senki sem tudott ellenállni. Na látod édes fiam mi csak a javadat akarjuk, nem szeretjük mi az ilyen munkát, de ha rákényszerítesz bennünket magadnak keresed a bajt. Tudtam én hogy megjön az eszed ha segítünk egy kicsit, örülhetsz hogy a hazát szolgálhatod. Hát így lettem örömkatona.

- Atya úristen, mennyi minden van itt a kulisszák mögött amiről fogalmam sincs.

A felváltás megérkezésével megírtuk leveleinket az otthoniaknak megnyugtatására. Hamarosan indulunk haza a leváltóink napok óta itt vannak.

Az utolsó hazaírt levelem:

Kedves szüleim! 1943. I. 4.

Tegnap megkaptam a decemberi csomagot hiánytalanul. Az új emberek itt vannak már két hete. Napok kérdése, és indulunk haza. A tábori postaszámunk január 15-én megszűnik, tehát ne írjanak mert úgysem kézbesítik. A karácsony, és az újév a csomagoknak köszönhetően jól telt el, aránylag csendes arcvonal mellett. Az ünnepek alatt még többet gondoltam haza a szokottnál. A legnagyobb ünnepem azonban akkor lesz mikor hazaérkeztem. Karácsony minden évben van de hazatérés innen csak egyszer az életben. Én jól vagyok, és egészséges, remélem otthon is minden rendben van.

Mindenkit csókolok a közeli viszontlátásig!

Gyuszi

A lakóházunk tele volt az új lakókkal, és a vendégekkel. A véget nem érő kártyázások, éneklések, harcok megbeszélése külön csoportokban folyt. Mindenki hangulatának megfelelően csatlakozott valamelyik társasághoz. Gyakran beálltam én is kártyázni, bár ezt a játékot soha sem szerettem. Hónapokon keresztül mindég vesztettem néhány márkát. A rászánt összegnél azonban soha nem mentem túl. Most változott a szerencse, és mindég nyertem. Az öreg kártyások ámulatára olyan lapjárásom volt, hogy nem tudtam veszteni. A legjobban én csodálkoztam az egészen. Már több ezer márkám volt, de nem tudtam vele mit kezdeni. Hazaküldeni nem lehetett, elvásárolni nem tudtam. Élelmet már nem lehetett venni, mert a pénzt a januári zsoldot csak a hónap végén lehet hazaküldeni. Hol leszünk mi már január végére reméljük otthon.

 

Fehérnemű átadása a leváltóknak

Parancsba jön a meleg alsóneműt, a kincstárit, le kell adni, mert kell a leváltóknak. Vászon ingben alsónadrágban megyünk hazafelé. Alig hiszünk a fülünknek, a hideg fokozódik mínusz 15-20 fok. Az újak sincsenek megelégedve a használt tetves fehérnemű átadásával. Most hálás vagyok az otthoniaknak, hogy mégis elküldték a meleg holmikat. A vöröskereszt meleg holmi ajándéka nem érkezett meg. Akiknek nem küldtek meleg holmit az most fagyoskodhatnak. Nincs mese a parancsot végre kell hajtani.

Ezen kívül minden fegyvert át kell adni, a pisztolyok kivételével. Néhány puskát hagynak csupán biztosítás végett. Balog szkv. méltatlankodik:

- Pont nekem kell vinnem a puskát, mikor senki sem cipeli.

 

folytatás: Indulunk haza