CSEKE GÁBOR & MIRCEA FLORIN SANDRU: SZÍNES KENGURU

Vissza Előre


Cseke
Gábor

 

Mircea
Florin Sandru
 
11

Akkora benn a csönd, akár a ház
Özönlik a lágy fény minden ablakon
Kék vizet buggyant rámán és tokon
Hol hervadóban már a jégvirág
Saint-Éxupéry könyvét lapozom
Melyben a kis herceg életre kel
Künn havazik, míg bennem énekel
Az alma illata a polcokon
Apa közeleg, hallom lépteit
A fel-felcsillanó nagy pelyhek mögül
Lelkem mindent felejt, lélegzik, örül
Egész éjszaka szépet álmodik.

12

A fésülködés átok volt nekem:
kusza egy boglya ült fejemen,
ahány hajszálam, szerteágazott,
egyik sem ismert alázatot.

Anyám, ha rámszólt, beletúrt kezem,
kifosztott fészek ült fejemen,
ijesztő árnya a falra vetült,
aki ránézett, menekült.

Én is futottam volna, ha
nem akad belém a fésű foga,
mely tépi, gyötri skalpomat,
fejem kínjában bólogat:

igen-igen-igen-igen,
jajom nem hallja senki sem,
s a tükörből riadt, idegen
arc néz farkasszemet velem.

 

 
13

Két kakas küzd, tombol a fűben
Egy veres, egy kendermagos
Egyik a másikra tapos
Elvakultan és lelkesülten

Tollu röpdös, szállongó pelyhek
Egéből egyre hull, havaz
Tépi egymást a két kakas
Majd néhány percig megpihennek

Egymásra néznek, hosszan, fújva
Felborzolódva, ostobán
Micsoda fura délután
Csöppség jön, feléjük visz az útja

Mi történt, kérdi tőlük bátran
Hadd játszom inkább veletek
Vagy az ilyen kis gyereket
Semmibe veszi két nagy állat?

A harag mintha múlna máris
Kiváncsiak rá, ki lehet
- valahol biztos elveszett
lehet csibe, lehet szamár is

A gyermek kérdi: szent a béke
Ha igen, halljatok mesét
Két bősz kakas történetét
Mondom el nektek, itt a vége!


14

A cipőfűzés komoly tudomány,
tanították otthon s az óvodában.
Nagyon figyeltem, s azt hittem, tudom.
Mégis fűzőre tapos a lábam.

Rakoncátlan giliszta! - így neveztem
a nyakas fűzőt, nagyot rántva rajta.
Akkor meg, ó jaj, kezemben maradt,
ilyen ő: bosszúálló fajta.

Telik az idő, s mindegyre kurtább,
egyszer pedig csúnyán cserben hagyott:
ujjaim elől elbújtak végei,
és sehogy sem köthettem rá bogot.

Menten kidobtuk. Új fűzőm került.
Engedelmes. Símuló. Bograkész.
Büszkén kötöttem meg vele cipőmet.
Majd ismétlődött újra, az egész.

 
 
15

Nőtt-nőtt a tészta a szuszékban
Vígan aludta édes álmát
Néztem a lángok fürge táncát
A hőtől már-már elaléltam

Orrom előtt búbos kemence
Gyomrában aranyló parázzsal
Agyaggal tapasztott hasával
Ringó meleg fénylett felette

Anyám két keze lisztfehéren
Tésztát szaggatott meg nem állva
Egyenlő cipókká formálva
A gyalult asztal szögletében

Én tettem őket falapátra
S én taszítottam kemencébe
Hadd nőjenek a tűz hevébe'
Ropogósra, pirospozsgásra

Sütőkemencém, te búbosom
Álmomban néha ma is látlak
S tiszta kendőbe bugyolálva
Frissen sült kenyér az asztalon.


16

Reggeliztünk.
Ízlett nagyon
a sok fogás
az asztalon.

Hivogatott
minden falat,
Bodri ült az
asztal alatt.

Némán nézett,
billent fejjel.
Megkínáltam
aludttejjel.

Koldus volt a
pillantása,
szemrehányás
hallgatása.

Anyu korholt:
málé vagyok,
le-leejtek
egy falatot.

Bodri bezzeg
örül neki,
ami lehull,
eltünteti,

és mert neki
enni adok,
nem bánja, hogy
ember vagyok,

barátságunk
örök kincsem,
pedig ma már
Bodri - nincsen.

 
  17

Ha letépem, a kis virág
Kezemben fáklyaként világol
És minden ragyogó sugártól
Fényesebb lesz a napvilág
Ablakomban szépen lobog
Gyermekkori éjszakákon
Varázsgömb, benne magam látom
Akkor is, ha ébren vagyok
Remegő színes csillagom
Mint egy hegedű, búgva zengett
Éjszaka ma is megijeszthet
Illatától nem nyughatom.


18

Azt mondják, hogy majom vagyok,
pedig én csak grimaszkodok,
s nem tudok a fára mászni,
az ablakon ki-bejárni.

Hogyha tudnék, nem tagadnám,
makogok is néhanapján,
utánozom a nagyokat,
kicsúfolom a lányokat.

Addig mondják: majom! majom!,
amíg egyszer, egy szép napon
felkúszok egy magas fára,
nyelvet öltök a világra,

földre többé le nem szállok,
valódi majommá válok!
Ha nem lelek élelemre,
beállok az állatkertbe,

kapok majd egy jó ketrecet,
gyermekektől sósperecet!

 
 
19

Sütött a nap s én játszottam a téren
Bódítottak a tűző sugarak
Körültáncoltam torz árnyékomat
Hol óriássá nőtt, hol eltűnt egészen

Tócsákon át szökellve, kábulatban
Árnyékom is vígan siklik velem
Anélkül, hogy lába vizes legyen
Táncolva lépked, egyre játékosabban

Aztán a nap szép csöndesen lelépett
Titokzatos tenger mélye várja
Árnyékom alszik, s vele a párja
Hogy reggel újrakezdjük az egészet.

20

De szívesen eltűnnék hirtelen,
hipp-hopp, ahogy mondja a varázslat,
igéket mormolnék szűntelen,
megrémítve apámat-anyámat,

s kacagnék, amint keresnének
égen és földön, fűben és fában,
miközben dobogó szívvel lapulnék
karnyújtásnyira, a gyerekszobában.

Köhintenék, anyám meghallja,
rámismerne, és arca felragyog,
csókolna csak, és meg se szidna,
hipp-hopp, mikor eléje toppanok!

 

Vissza Előre