|
|
Mircea |
|
![]() |
41 Bükkerdő szélén két árva nyírfa Úgy jártam oda, mint aki Palotába lép; odabent Ezüst zene szállongott termeiben Elillant a nyitott ablakon át Fény-árnyék ringott a villámló folyó hátán, a málna Fájdalmasan illatozott nyelvem hegyén Ültünk a fűben, felhők kergetőztek Szél vágtatott az ágak között Leveleik, e tágra nyílt zöld szemek Mind-mind engem néztek Ismerj meg minket, szóltak a levelek Unszoltak a fák, a nyírek mindenek előtt És árnyékuk nagyra nőtt Ismerj meg minket, biztattak az élőlények Világító szemük rám tapadt Kukkot se szóltam, és értettem őket Mintha tükörben látnám magam. |
|
42 Összegyűlünk a dombtetőn örök hűséget fogadva, velünk vannak állataink, és velünk van a labda. A bokrok árnyán táborunk Úgy suhannak el napjaink, A szél ma bogáncsot cibál, |
![]() |
|
![]() |
43 Ménes a hegyen, feléje tartok Erdő alatt, hol szekérút kanyarog Mintha tóból áradó fényözön Kúszik a völgyeken, fázósan vacog Már-már lebegtem, fennen, könnyedén Szárnyaim nőttek s ezüstcsövek benne Így másztam óriás hegyeket is A kaptató mintha selyemből lenne Lovakat láttam a füstködön át Akárha rajzon, mit a víz eláztat Kitartón legeltek a zöld mezőn Tüzes szemükben csillogó varázslat Szólított minket túl a léceken Úgy lopakodtunk, gyermek után gyermek Mint akik tilalmas kertben járnak És akiket addig senki se vert meg Hószín karám, istálló, széna, csűr Kavicsos sétány, mészcsíkok, sövények Fürödtek a fényben, erdő ölén A patacsattogás bűvöletében A kerítéslécnek dőlve álltunk Egy órát, száz évet, ki tudhatja már Egy remegő ló közelgett felém Kezembe fúrta táguló orrlikát Vágtatott a ménes körbe-körbe A lobogó sörények mint a lángok A falu szélén állt egy méntelep Idő mélyén, lepik erdei árnyak. |
|
44 Mindenen kacagok, s hogy miért, nem értem, a világ csupa tréfa, huncutság, mosoly. Félre, szomorúság, senkitől se félek, s vígságomra hangos nevetés válaszol. Mintha a cirkusz örök bohóca lennék, pedig volt egy bohókás fiú, hova lett, |
![]() |
|
![]() |
45 Megjött az ősz, rosszkedvű hegyi állat Fény-árnyék úszott a folyó vizén Körül minden arany és gyantaillat Levélmáglyák füstje a kert szivén Földre hullt száraz lomb selyemágya Hívogatott, hogy feküdnék belé Puffanva érkeztek, fűbe találva A hulló szilvák hamvas ezrei Felszedegettük mindet, háncskosárba Kifejtettük aranyló magvaik Pocakos üstünk csak nyelte magába Torkos kedvünk húsos gyümölcseit Anyánk a konyhában lassan kavarta Ami a vasedényben sercegett A padláson száradó dió, gomba Sok-sok hagymakoszorú zizegett Mily furcsa ősz ez, izgatott, gyermeki Fénylő, melenget, mint a rőzsetűz Nyelvem hegyén, csoda, mintha ma lenne Édesen omló, sűrű szilvaíz. |
|
46 Öcsikém lesz, szól nagymama, dundi, nevetős, kicsike. Azóta reggelente kérdem: hol van már az az öcsike? Mama ideges, nehezen Nagyapa térdén lovagolnék, Keveset szólunk. A hallgatás |
![]() ![]() ![]() |
|
![]() |
47 Faródli, vasalt tobogán Padlás homályán, elhagyatva Ócska holmikkal körülrakva Sötétlő titkok alkonyán Faródli, vasalt tobogán A gyermekkor padlászugain Könyvek és papírok halmain Kosárnyi dió oldalán Faródli, vasalt tobogán Az első hó, ha megjön csöndben Alászállunk a hóözönben Egy fagytól dermedt délután Faródli, vasalt tobogán A makulátlan, vattás havon Tovasiklanak ezüst utakon Léteztek-e egyáltalán? |
|
48 A fán a lomb néma kolomp, ringatja szél, sátra nekem Rátör a fagy, kolompom, szólj, Ha tél csapong, s benne a fák, Bizakodunk: |
![]() |
|
![]() |
49 A fű közé vékony vessző került Ujjongva mondtuk: jó lesz startvonalnak Mint végtelenre nyíló tágas ablak A mezők fölött párák füstje ült Testünk remeg, a pillanatra várunk Lőtt nyílvesszőként röppenünk elő Versenyzünk, feszül bennem az erő Szilaj csikótánc a mi nyargalásunk Célszalag helyett odvas vén fa várt Mióta már, dacolva pusztulással Mi csak szaladunk, botladozó lábbal Nyár van, érezzük a széna szagát Hová tűntetek? Közös volt a vágta A zöld mezőn, gyerekként, egykoron Mind visszatér majd egyszer, jól tudom Ha kit megbír még vihartépdeste szárnya. |
|
50 Elindultam hazulról, az úton könnyű por, ha elfárad a lábam, megállok valahol. Mindenki jön-megy, járkál, Nem tudom, hol van észak, Sírok, lapulok árván, Megtanulom lassanként A régi tájak éhe s látom a régi udvart, |
![]() |
|