|
|
Mircea |
|
![]() |
21 Gyermekként színes kengurum vala Ablakom mellett strázsált egymaga Álmából nyíló szeme sugara Mintha a létbe tért volna haza Úgy néztem őt, rózsaszínű vala Markomban óvtam, ne essen baja Levél remegett, ághegy csillaga És néztem, néztem őt ábrándosan Gyermek voltam, s egy kengurum vala Az ágyam mellett strázsált egymaga És útrakeltünk ketten néhanap Hegyeken-völgyeken át, hallgatag Valaha színes kengurum vala Széltől is óvtam, ne essen baja Gyermek voltam, rügyező rózsafa Virágos ablak málló illata. |
|
22 Indul már a hinta, harsog a zene, lendülnek a székek, borzongok bele, rozsdásodó láncon lóg az életünk, szembe tűző napfény játszadoz' velünk. A föld körbefordul, Lendül a, pörög a |
![]() |
|
![]() ![]() ![]() ![]() |
23 A varázstóra emlékszel-e még? Míg szürke fák hajoltak rá a jégre A hulló hó hüvös arcunkra ér le Pedig gyémántot szór reánk az ég Gyermekkorunkban, világ kezdetén Egy égi tó jegén, sorsunkra hagyva Szelíd, földöntúli arcunkra fagyva Buzgó örömként világlott a fény Mint ki selyemre, úgy léptünk a hóra Ezüst szánok száguldoztak velünk Netán az Északi Sarkra megyünk Gyöngén verdeső szárnyakon suhogva Te hótiszta tükör, gyermekkorom Jégtáblák között, Nansennel, kutyaszánon Fagyos gyöngyök gyűlnek egyre a számon Hull, csak hull, s hogy mióta, nem tudom. |
|
24 Csillagfények, delfinek, el nem hinném senkinek, hogy a tenger oly szelíd, ha nem látnám fodrait. Nem is tenger - tó csupán, csillagtükör, délután ringat, mesél, fénybe von, hetedhét országokon hajót hordoz, számosat, rajta víg matrózokat, s ha vihar támad, szél csahol, hullámok hátán bujdokol. |
![]() |
|
![]() |
25 Jött egy hószín madár, vállamra ült És megszólított engem. Beszédét megértettem, szava tetszett Akár a hangja, amelyben megfürödtek szárnyai. Legyünk barátok, mondta ő Engedd, hogy veled tartsak s mindig együtt maradjunk A repülésről meséljek majd neked A tavaszról, a hegyekről és a levegőről, A csillagokról. Leszek a madarad A gyermekkori madarad leszek én Együtt utazunk, hetedhétországon át Ha elfáradsz, kölcsön adom a szárnyaimat Hátha könnyebbnek tűnik az út Te is mesélsz majd saját magadról Az emberekről, a játszadozásról Madarad leszek Örökké együtt maradunk. |
|
26 A kidobott bicikli sírva kért: ne hagyjam veszni, felfalja a rozsda! Megsajnáltam s magamhoz vettem őt, világot járok vele, pedálozva. Vígan csönget, tetszik neki az út, Nekem a mesebeli táltos ő, Talán, ha majd egy frissen csillogó Lassan, döcögve vánszorgunk tova, |
![]() |
|
![]() |
27 Anya és apa fényképről néz le rám Anyukám hószín fátyolruhában Szürke öltöny és kalap van apukán Szombat este volt, így mentek bálba Még sose kísértük el oda őket Alig-szülőket alig-gyerekek Egy titokzatos hegedűhang mélyen Búgott a víg, bársonyos éj felett A táncteremben sok-sok tükör kéklett A csillogó gyertyatartók között S mint ki álmok palotájába tér be Borzongva léptük át a küszöböt Gyerekként a fal mellett, vigyázzban Szédülve forgott velünk a világ Tangó, valcer, táncoló fiúk, lányok Sodorták messze anyát és apát Sok selyem, fátyol, csipke suhogott Villogtak kékes tükörkeretek Anyáékat így látjuk álmainkban Alig-szülőket alig-gyerekek.
|
|
28 Szavalni fogok. Ünnepélyen. Kiosztották a verseket. Már a család is azt tanulja. Jobban megy, mint az egyszeregy. Azzal kelek és azzal fekszem. Kiöltözök. Színpad. Csöndet! Rajtam a sor! Hangom hallom. |
![]() |
|
![]() |
29 A hegyekről alászállt az este elsötétedett az erdők homálya A folyó volt, nincs, partjai között Minden megfeketedett. Fönt: feszülő ég A falu néma, csak halk zajok Neszek moccannak, csupán itt-ott Szólítják egymást gyér fények Békés csönd telepedett a világra Csak a jászol mellett a fekete bivalyok Zörgették láncukat, az ablak alatt Csupán a kút nyikorgott A régi padláson csak a ládák reccsentek A szú miatt. Felütöttem a könyvet Akár egy harang alatt ülnék, mintha elvarázsolt teremben Ahol ezernyi zongora szól, a billentyűkről Láthatatlan muzsika hömpölygött alá. |
|
30 A hasraesést még gyakorolni kell, nem lehet bárhogy fölbukni az utcán. Térdünk, könyökünk legyen mindig sebes, s tápászkodjunk föl minél lassabban, lustán. Maradjunk a fülünkig maszatosak, Ha szétpotyog, amit kezünkben tartunk,
|
![]() |