|
|
|
|
|
1 Selyemfészek tenyerében Gyönge napfény melegében Felbukkant egy jövevényke Sűrű pihe kicsiny szárnyán Máris indulna serényen Pedig az utat se tudja Pitypang bóbitája volna? Vagy csipetnyi puha vatta Meszes falak között szunnyadt Jó sokáig, az ebadta Csukott ablak óvta álmát Hosszantartó éjszakáját Jó melegben, csönd ölében Mint a tészta közepében Ha tehetné, ki se bújna Összegömbölyödik szépen De egy napon arra ébred A fájdalom elborítja Szikrázó fény elvakítja Körül minden tisztán ragyog Megszületett, nincs más dolga Selyemfészek tenyerében Kicsiny szárnyán sok-sok pihe Pitypang bóbitája volna?
|
|
2 Hol volt, hol nem, egy reggelen megszülettem nagy hirtelen. Úgy tettek-vettek a nagyok, Sírtam, fáztam-e, nem tudom, testvérem oly kiváncsi volt, mikor nem látta senki sem, De megbosszulom ám magam, S kistestvérem ha születik,
|
|
|
|
3 Apám kezében a kezem Mintha játékbabáé volna De azért apám büszkén fogja Hasonlítunk, kétségtelen Hozzáérek, rögtön megérti Mintha szólnék, mintha játék Kötne, láthatatlan láng ég Ujjaink között, mindörökre Apám kezében - a kezem Hazafelé, míg tart az álom Égi utakon, csillagáron Zsendülő búzaföldeken. |
|
4 A kirakatban állt egy hintaló: fából volt, piros kantáros, fakó. Bámultuk egymást hónapokon át, kijött a boltos és beszólított, Nosza, nyeregbe! - s mászni kezdtem én, másztam, leestem, másztam újra s megint, végül megsajnál és feltuszkol a lóra, Egy pillanat volt: mily messzire látok! |
|
|
|
5 Fényben állt minden, akár egy álom Ablak, ház, udvar, gyümölcsfák, az ég Félig lehunyt szemmel is látom A titkok titkát, míg hív a messzeség Elbódított a füvek illata A kút fölött rengett-ringott a pára Éreztem: minden a maga helyén Ősidőktől mintha tükörben állna A lépcsőt mászva körbenéztem én Nyíló ablak a végtelen világra A föld s az ég felkéklő peremén Házunkból vezetett az út a határba Azon túl meg, inkább csak sejtelem Falu, az erdő, folyó, hegyek, a rét Homlokom mögött születő világ Távcsőben látott ezüstös, tiszta kép. |
|
6 Ha megnövök, én tengerész leszek, viharban edzett hajóskapitány! Nevettek rajtam az otthoniak, hát patakra szálltam egy délután. Hajóm siklott, és elmaradt a part, Mit bántam akkor, hogy tűvé teszik a bősz vihart, tajtékos óceánt, Szétfoszlott minden: tenger, láthatár, |
|
|
|
7 Fehér iszákban édes, ropogós Egy feketében pedig vadcseresznye Nagyanyó vajha hozzánk érkezett Ünneplőt öltött, úgy cipelte Kora reggeltől az ablak előtt Az utca hosszát lestük, jön-e végre Versenyt futottunk, ki nyisson kaput Azt kapja föl elsőnek az ölébe Alma- és szénaillatot hozott A hegyi faluból, hol zúg a fenyves Fehérlő, érdes, gyöngéd tenyere Fejem búbja, homlokom fölött repdes A házba lépett, mi meg utána- Zúdultunk, repeső szívvel, lelkesen Vezettük a hűs tiszta szobába Kiváncsiskodva, szájtátin, csendesen Körülültük, mint kotlót a csibék Türelemmel, hadd pihenje ki magát Elnéztük hosszan, amint kibomlik Az otthonról cipelt két nehéz iszák Nem kellett nékünk immár semmi sem Mást se láttunk lábánál tülekedve Fehér iszákban édes, ropogós Feketében keserű vadcseresznye. |
|
8
Nevemen szólít a baba: |
|
|
|
9
Szénán, szekéren ültünk, nagyapám Az éj füstje fölöttük lobogott Vasárnapon, egy szekér s rajta mi |
|
10 A szomszéd kislány egyre babázott, autót vezetni sehogy se vágyott. Hátat fordított, eldugtam rendre Nyelvét öltötte, Teltek az évek, utol is érném, |
|