Kovács Zsuzsanna


*
 
Kánaán földjébe vájta gyökereit
napba forró sikolyainak íze
hogy hajnalok üdvét nyomorítsa
s ráncokat gyűrjön testére
könnyek hűsébe lobban a vágy:
a hódítás végleges
a mámor szikrákká kíván hasadni
de óhaját az öröklét elnyeli
és hiába minden bizonyosság
a megfakult árnyak éden-tövisek -
húsodba süllyedő holnapok -
kátrány-madarak néma sikolya
sziklákból csüngő véres csókok
fekete párát szórnak arcomba...
 
 
**
 
A közöny-mérföldek párkányán
meredek méreg
száraz habok abroncsa
a szavak tetemébe merül
a depresszióvá sorvadt tévedés -
letépett porcelán-szirmok sikolya
a közelség névjegyébe kapaszkodik
a szárny a tiltott hajszának szegezi testét
a pók tánca az üveg-szikrákon játszik
 
 
***
 
A testek belső udvarában
a bomlékonyság végső szöglete
árnyék-tükör párhuzam
mely torz illúziókba idomul
ítéletek kétségbeesett hajszája
mag-csonk -
roncs-hasadék -
könny-sorvadás
 
 
****
 
Kiadnék magamból
minden istent
de ti csak akkor ismertek
ha ízeim mögé bújok
és félem a lángokat
mert árnyakat fajzanak
és a sötét fattyúkban
részeim is megbújnak
de egyszer majd kitörnek
a homály tavaszán
és reszketni fog minden fal
a meztelenségtől...
 
Felkapaszkodó kertek
kitörni készülnek
mogorva osztagok
puncs-tagjába
tébolyító tűzijáték
valótlanság-vándorlás
végtelen végtagok
zsongnak rogyva
önkényes hajlatokban
az eszménykép testén
 
 
******
 
Álom-sír szökevények
úsznak a napban
kígyókat szórnak fejembe
s már látom korhadt küszöbömön
a homály zúzta lábnyomokat
kúsznak agyamba a tövisek
látomást csal keserű nedvük -
könnybe sorvadt düh
örvénylő féreg-sivatag
szikrákba dermedt sikolyod
arcomba hull... betemet
húsomba süllyed...
és együtt süllyedünk...
nyárba hajló gyilkos hangulat
kísért az árnyak magjában
kétségek véres rohama -
gyöngyök ostroma a kagylóhéj alatt
hamis párhuzamok játéka
szakadékban forr
és gyűri az idő sodrását
paránnyá
mígnem az talánnyá idomul
hogy az ösztönök táplálta gyilkolás
legyőzzön minden önmegtartóztatást
és merj húsomba marni
és csontomba ütközve felébredni
az eszmélet ajkán csüngni
és tiporni az érzékek testét
bársonyába rúgni és fényébe köpni
hogy végre te legyél -
mocsok és fertő
a szánalom küszöbén
- a penészbe süllyedt hányadék
zöld buborékokat virágzik
virágzol...
 

Vissza Tovább