|
Magányom rádió és tévé és nincs kenyér és nincs élelem az isten háta mögött és nincs kivel beszélgetni sem. Az élet kopott szőnyeg az ajtótól az ablakig mennyi fal és mennyi üresség istenem! Aki él az él aki meghalt halott ki tudja én melyik vagyok és kit érdekel? Kinn fogát szívja a szél csapong ahogy elmeszesedett szívem dadog idebenn. Nincs kenyér négy kilométer a világ és porcelán télen át csak hó és fagy nyit ajtót jeges huzat. Sűrűn jön. Sohasem kopog csak beszökken körbeforog pördül egyet a szoknyám alatt és eltűnik. Nem érdeklik visszeres lábaim. Ó jól megvagyunk mi a hideggel támaszpontja van a szívemben hogy élek s néha meleg van az ő érdeke nem pedig érdem a gazdaságnak amelynek dolgozom s ahonnan szeretőikkel a górék szilveszter éjjel ide lumpolni járnak. De régen is volt mikor belém költözött rám akaszkodott halottnak bélyegzett ez a hideg! Még mikor vert az anyám és nem volt munka sehol se még mikor hólepte vékony csillagok látszottak volna a Dunán ha éppen nem zajlik és én szöktem a határon még akkor is mekkorát rúgott belém az átkozott! Jól megvagyunk mi ketten van közös témánk mint például a férjem temetése akit felakasztottak a tróger bitangok az árverés és meghurcoltatás nem a hideg még sosem hagyott el volt rám mindig gondja jól megvagyunk mi ketten ha kinézek az ablakon emlékek hűvös sora fogad névnapomon jégvirág. Levelek lovagolnak a szélben ficánkolja űzi kavarja őket a vad-vad északkeleti pejkó Fázom Még mindig jobb mint az olyan éjszakákon mikor kipirulva hallgathatom hogy a visongató bérelszámoló hogyan kurválkodik az igazgatóval a szomszéd szobában. Áldott didergés nincs benned az álmosra fűtött lakás a kényszerű otthon a gyerekek meg a cigány veszekedés a monoton bútorok a tükörben a fancsal üresség idegesség a szavakban minden mozdulatban és nincs benne semmi ami nem kell nekem. Hűvösség benned akár a penge jajgat visít az elme. Szeretem ezt a magam alkotta csendet ahol szilárd a rend a nyugalom és magamnak élek. Szeretem a rádiót a tévét a magányt szeretem mint az öregek szeretnek élni magukról mesélni és szeretnek hallgatni idegent. Változnak az emberek a halandók mindig másként haldokolnak és másként látják a világot amelyből kihullnak. Az egyik előbb színesnek aztán csak kétszínűnek a másik mozgalmasnak majd egyszerűnek de azt mindegyik látja hogy nincs "happy end" s hogy egyszer úgyis kiírják: "The end". Sokan maguk vágják el a filmet ezek az okosabbak. Túl korán jönnek rá szegények mi vár itt rájuk. Van-e még valami e tájon ezen az áldottra vált Magyarországon amitől jókedvű lovak nyerítenek őszinték lesznek emberek? Van-e itt valami törvény ami az egymásra tiprást bünteti és az ágyba zuhanást megszünteti estelente? Megint csak a pénz lesz odafönn a többi marad idelenn? Akarnék egy kis meleget ami a kohóké és az enyém és mindenkié egy csille fehéren izzó acélt vörösen bodrozó tüzet ide a szívekbe meleget akarnék utolsó napjaimba hiszen az emberek mindig másként haldokolnak és mindig új emléket perget kidülledt szemük akár a percek hozzák a halált s válik bennük merevvé múlt jelen és jövendő ha tetőz az ábránd. Már akkor elindulunk az elmúlásba mikor először merül fel tegnapunkból egy kedves arc réglátott szerelmünk képe hópelyhes éjszakákon távolodó lakodalmak jókedvű tánca majd egyhangúság. Ó hogy szerettem volna egy meleg zugot ami az enyém ahol meglelem öregségem ágyát és ravatalt ha elmúlok. Mint vágytam vágyakozva egy kis szobára konyhára ólra és valakire akivel élhetek. Hol az a hely ahol intézik a sorsot és micsoda hely ha ilyen igazságot nyerek? Elhagytak végső egyszerűségemben utolsó válságomban egyedül maradtam nincs több kívánságomban öregségemben megszégyenülten sírok sírok zokogok fojtogat szégyen és alázás tört remény álnok betegség gyötörte testtel mondok utolsó átkot: Vesszen ki minden pénz és minden kétszínűség halállá váljon benne minden parányi élet kívánom neki mind ami engem illet cafattá marcangolt lelket óriás ürességet fejére százféle ármányt és észt neki hogy fel tudja fogni mindezt hűvös alapossággal hideg szobában ahol sivít visít az elme akár a penge. Szobám hallgatag falak tanúi szavaknak mik lehulltak s tetteknek amik meggyalázták hazugsággal mocskolt kezét falak hulljatok rám ölelve szeretőn csókoljátok testem leomlón. A pénz a pénz a pénz az ok meg az önzés a pénz a pénz a pénz gyaláz és irigység házak nőnek folynak folyók emberek rohannak gazdagságukért sunyin megbújva hízelegve törtetve ölve és kiütve másokat. Szerelmet vesznek szerelmet adnak öregek árulnak nyugalmat istenem még mi lesz itt? Az jár jól ki többet kínál s ki joggal vár megjárja csak. Harmincezer forintot kértek kínálták: Ennyi az élet! Megvették mások lecsüng üres kezem. Semmi félelem csak keserűség nincs bonyolult minden végtelenül egyszerű. Hamar rájönnek az okosabbak hogy halál és élet mennyiségi különbség. Az értelem nagyszerű az állat fölé emeli az embert kezébe adva az önmagán való rendelkezést. Nincs kenyér én csuda jól megvagyok a hideggel egy pohár hideg víz és egy doboz Tardyl csuda jó. Sokan maguk vágják el a filmet ezek az okosabbak túl korán jönnek rá szegények mi vár még rájuk. Várok. Fogát szívja a tél. Furcsának talál. Fél. Tíz perc múlva felkeres valami álom nélküli idegen aki talán a halál. |
|
Tudom mire gondolsz, engem is ez foglalkoztat mostanában. Nem csak veled kapcsolatban, ki itt ülsz fanyar pillantásokkal közös múltunk hiányainak eleven árulójaként e homályos szobában, néha az utcán, napsütötte tereken tör rám a keserű megbánás elmulasztott örömeinkért, a jelen feletti gúnyos mosoly, hogy amire egykor a korai lesz még-et, tisztaságunkat hoztuk fel mentségül - (bár ugyanazt vágytuk mindketten, ami még most sem lenne későn, de kicsinyes indokainkon egyre hátrál s már éppen a múlt az amire hivatkozva tovább halasztgatom) - mennyire eltávolodik. Lényed, - nem volt számomra érték, kihasználása lett volna lényeg - úgy hull el ösztöneimből kiesve, hogy igazán sosem fedezhette fel azt, aki őt is csak majdnem felfedezte. |
|
Bakancsunk dobban bal-jobb, előre. Befelé masírozva az őszbe félünk a monoton daloktól. Fegyverünk töltve. Most talán kiirthatnálak magamból... Kezeket föl! - Pusztulj ki ösztöneimből! |
|
Ment, talán jobb is, hogy nem állt a téren, valami lengett mögötte dúsan, sötéten, szállt görögösen évezredek csiszolta báján, tündöklő homlokán, felmerülő bokáján, hogy lobogjon bennem ez a kép, ez a név: - mert nincs a világon még ilyen szeleburdi és halotti, mint a tiéd, te csodaszép - Marinelli Kaliotti. |
|
Micsoda szemed van neked, hogy zöld, mint a hegyek s fekete, mint levél, ha villó dörögve, síró pörögve éjfélt gyötör a szél? |
|
A mámor elhagy, már nem velem vagy. Tagadd meg tőlem folyton menőben, mit úgy sem adnál, ha itt maradnál. Hajnallik. Félem tüzed az égen. Az kell, a vak hit, nyújtsad a semmid, éjjeli magad, csúnyácska nyakad, szót, csaló jelet, lámpátlan szemed, szeszek mű hevét és amit megért még neked, velem e rút küzdelem. |
|
Milyen holdtalan ez a tavaszi éj! Margarétás fekete rét. Mint a lovak, bóbiskolnak a házak. Remegnek, szuszognak, ahogy az út mentén megállnak. Már a te ablakod sem világos. Jó éjt! - akárkivel is vagy ma páros. |
|
Rokon! - húsod vaskos hajlatát piros tested illatát űzi a vérem. Rokon! - erős karodban bátyád mellemnek vetett ágyán voltál nővérem. Rokon! - ma éjjel a telihold mint tükör eléd hajolt csókos szemedért. Rokon! - én is te eléd jöttem s magam hiába törtem egy idegenért. |
|
Éjjel kettőre jár, fáradok, rád is csak erőből gondolok. Logikusan, lefosztott szavakkal. Józanon. Vagy alvó indulattal? Tíz percem sincs összerakjalak, sietve, könnyen simítsalak, szétszereljelek, mint a kirakót fiam, ha alváshoz mamája szólt. Megbújjak előled, mint a vad, mint te bújsz előlem napra-nap, mert aludnom kell, kibírjam reggel farkasszemet nézzek a szemeddel. |
|
Ragacsos nyálam sűrű sár torkomhoz tapad az ujjaimra fülledt a kocsi mint a nyár köd ereszkedik ablakainkra belénk sült széklet íze száll s ami a világot még kinyitja Ágnes szerető csókja jár szomjúhozó álmaimba vissza. |
|
Ma sem tettem mást küszködtem FÖL FÖL FÖL Végre este. Rímtelen arcok után borulj rímektől véres tenyerembe. Vétkeztem. Ellened törve szolgáltam hatalmad. Alszom. Ez már a te birodalmad. |
|
Felhívlak: Menekülések novemberében csörrenek eléd. s elpanaszlom hogy váltott lovakon közeleg a tél. |
|
Vadásznak, mióta kitagadtál, menedék, fegyverek nélkül hagytál. Most kárörvendőn nyújt kezet a párt és a szakszervezet. Mert mi dolgom, ha nem a közélet? - gürizni, viszontfeledni téged. Számon tartani a jókat, - adták - s leróni adómat. Nehéz álmukban vagyok én övék éjjeli egykor, ha nem alszom még, hogy verset nyögjek fülükbe rólad s köpjek ingyenükre. Villám ebeivel kerít a nyár, te, aki bujtatnál, hol maradtál? Tányér nélküli vacsorát eszem már egy életen át. |
|
Kötél mi hátra van. Éveim cókmókjait szétdobálva e pányva vörös húsodba mély szálkás redőit belevájva. Ne félj ez nem holmi spárga hogy hullani hagy majd az éjszakába! - Mi hátra van még a kötél és örökre tartalak drága. |
|
Ez ő, az éj sodorta eléd, markolj belőle két marékkal, pótold ki szélbe szórt szerelmed göcsörtös, hűvös hordalékkal. |
|
Te vagy csak nekem, kire alvó-éberen még gondolhatok. Te voltál nekem, de versbe fogtalak, s csak a versem szeretem. Most róla dalolok, az égig emelem, de ha ezt befejezem már egyedül vagyok. |
|
Magad vagy végre hát hajrá légy boldog ezt akartad igyál igyál! Egyedül akár a vászon csattogva fönn mint ing a vállon lengve lobogva száll igyál igyál! Örülj most már szabad vagy elkergetted kik jót akartak rajta dalolj igyál! Nohát nem elég? Mi kéne még? - Szeretőd sincs elhagyott. -Vagy elhagyattad? Elméd őrületbe zavartad hörpints igyál és talán lesz ahova végül ricsaj és nyűglődés nélkül lehajthatod a fejedet. |
|
Túl rút vagyok már közöttetek. Aki fárad, arról a bajok levedlenek előbb-utóbb. Lám, kihevernek manapság minden alázást, vészt a megedzett és védett elmék, vagy kívánnak valami őrült pusztulást, emésztő lázat, hamuba hulltát a szent háznak, mely otthonuk. Hisz felnőtt a gyermek alázat, mint én is, hibátlan pózt keres, komor menedéket. Jön, kurjant az ószeres, versre alkuszik, mely hiteles mása mi voltam és lenni volnék köteles. |
|
Karácsony. Estig számolok. A költő is üzletember forintos őrületben. Hitem tavaly eladtam már. Nem sokat hozott, annyival följebb is szökött az ár. Kivénhedt gyermek, sziporkás ünnepünk megkopva félem. Anyámhoz bújnék, - halott. Apám pénzét emésztem. |
|
Féllek-e, mert sandán kuporgok 49 lehűtött kilód előtt s a reggelt várom? Vagy magamat félem, csodatollamon pötyögő időm, a végzetet, mely belőled kiköltözött s én kelletlenül a karomba zárom? Anyám! - látod, hiányodban értettem meg, a lényeg, hogy én is sorban állok. Reszketek, de mire kifosztottan nyomodba lépek alig hiszem, hogy a játékból kiszállok. |
|
Magam maradtam megint, idebenn, odakinn sincs társam. Mint cirkuszban a medve, pórázon vezetve, úgy járom. Ma féltékenyen lesnek kik ölükbe vettek nem is rég. Szegény bolond, az vagyok, versre verset írok hiába s mint öngyilkos, a sorsom bús fejemre rontom oltalmul. |
|
Üzlet az élet, hát nem üzlet kiszámolt pénzzel sorba állni, megkerülve a pultokat fekete képpel bombább boltot lehet csinálni. Egyenes szóval, nyújtott derékkal te sem viheted már sokáig, szétosztottad magad marékkal, bújj most a mocsokba állig. |
|
Hogy most is írok, mikor moccanni se bírok, kész csoda már. Vajon a szívem robbanna széjjel, vagy az eszem veszteném el, ha a kínok s egy álmatlan éj után volnának percek, tollak, papírok kiénekelni a halált? |
|
Tizenkilenc évesen verset írtam kényesen kereszteltem virágnak téptem csokrát világnak margaréta szarkaláb friss mezei a virág arrébb löktek megloptak csokraim is elfogytak huszonkilenc megvagyok koraiak a fagyok öklöm zsebembe rejtem deresedik a kertem mi virágom terem még buzogányos krizantém. |
|
Már nem hiszek én a versben. Nem hiszek én már semmiben. Bölcsen, akár a vének, elmúlatom a napjaim. Kiülnék a világ tetejére is, harsányabban kacaghassak e cirkuszon. De itt kell kószáljak közöttetek, mutatva magam, komoly férfit. Törvényes utakon, vállveregető szerelemmel. S még mennyi apró badarság között, kipányvázottan, mint az állat. Járok, mosolyom szinte földöntúli. Vicsorgó-csókos társak, egymás árvái vagyunk, kozmikus semmi-por maszatos, csillagközi tereken. |
|
Aki ma dalra kel holnap táncra perdül, állt, most előrelendül, bokázik, ropja, lejt. Kinek hangja rezdül s táncát tagadja el, dübörgés riasztja fel, úgy toporog belül. |
|
Én táncolok kopog a tánc csizmámon ropog a ránc pörög toppan a botom roggyan a talpam ahogy ropom omlik hajam rikkan az ének fényes a kedvem - Muzsikát! Veszekedjen a láb! Selymesedjen a lélek! |
|
Vörös az ég alja, szemem páros napja kiemelkedik. Hirdeti szent harcom, kitelelt kudarcom örök sötétből. Tűz-hab koronája virágozzék, szárba szökjön új dele! |
|
Téglákat rakok nem betűket ha felraktam össze is dőlhet költő segédmunkási oklevéllel falazom össze a földet az éggel. |
|
Fejtegetésekhez rég nincs kedvem, könnyű kendővel legyezgetek ímmel-ámmal felelőtlenül. Pedig őszidőben, eső áztatta talajon bandukolva takarón jártatom eszem, lábomra teríteném estelente, agyamban meleg takarót forgatok, puha szőrökből ölelő takarót. Teregetem, borogatom meg-megborzongva. |
|
Az éjszaka a fák fölébe ér és szürke már mint fulladó nyakán ha megfeszül kötél a nappal. Az éjszaka a fák fölébe ér. Az ember itt csak búvó nagy bogár. Cingár dalba gyűrt szerelme harca a fű hegyére száll s lehullik. Az ember itt csak búvó nagy bogár. |
|
Vékonyan villan a hold a vidéken keskeny a cél, szűk az idő, szorong a szív a tenyérnyi résben, a hó hűvös, lázas a fő. Lerágott dinnyehéjat szögez fölém a fagy zengő kalapácsa. Csattogó vágyakat pörget a szél, csillog az ész, tüzek kovácsa. Kemény telek járnak most errefelé láncukat tépett ebekkel, kozmikus éjszaka borul elém szikrázó, vad képzetekkel. |
|
Két ölelkező szemét végigemelte a termen, megkerült minden tekintetet. Sok volt a kosz, a vödörre hajolt, a rongyra, csisz-csosz, húzták a karjai. Hallgatott. Beszélni senki nem mert. Lódított két nagy szemén, feltörölte és továbbment. |
|
Reggel íves ezüst ékszer, délre ingét is levette, hamisan kacsintgat este és dorbézolni csal éjjel. Városszélen mulat, zenél, árokparton hál merészen. Őrült? Csüggedt? Vagy tapsokért? Holnapra megkopik egészen. |
|
A tenger habzó kéjjel várva szétfeszíti lábait, befogad hűs hajlatába, rám zárja zöld hullámait, megringat, akárha úsznék nekem teremtett mélyeken s nem fizető vendég volnék e prostituált, sós vízen. - Szőke sziklamelleket, búzakék ölelést vártam. Azóta megváltottam a jegyem a strandra, sorba is álltam. Orcáját simítottam: Tenyeremen lucskos, fakókék festék. "Ez itt a tenger!" - - adták-vették. - Zöld, kék, ibolya, zúg hab taraja, szem, száj elámul, szó, szív elárvul. |
|
Mennek a lányok, bimbós a mellük, hajnali szellő simítja ruhájuk, olcsócska fénnyel játszik a nap, neki se sok a pénze zsebében. Hályog a füst, - mozdul a gyár is - még nem korom, már nem ezüst, mennek a lányok bele a napba, kék overall fordul utánuk. |
|
Feljött a hold, a vén bolond, utcán született, vagy utcára tolt az égi járdaszélen, fejébe húzta zsíros kalapját s kabátja alatt egy üveg vörösborral füstös-felhős kocsmákba vonult a lezüllött, hozzáverődött csillagokkal. |
|
A szemét mint cifra céda kilökte magát a térre megpördült, hadd lássák mit bújtatott a kombinéba s mennyit kér érte. Odébb a sarkon köpcösen stricije hasát behúzva bújik, szürke kuka-szemekkel figyel, hogy a szél a kapualjban merre fúj itt, s hogy szirénázva lohol-e már a rend locsoló, pörgő szerkezeteivel, riasszon-e, vagy sebtiben kössön üzletet terített, lenge söpredékeivel? |
|
Tekergő kolbászok között fokhagymásak a remények, áthatóan szaglik a pénzszerzés igyekezete. Összeszámláljuk a szálakat, beszorzunk, majd vörös, zsíros csíkokat szánt testünkön a vágy, kígyózó, émelyítő pásztákat, tomboló kedvvel gyúrjuk egymás húsát, megedződtünk a vájdlingok körül. Cuppogó, áporodott estéken bizakodva rázzuk a farunk, hisz példás a mi törekvésünk és lángoló a mi szerelmünk. |
|
Százhatvannal a filozófiában mint a bilit ülöm meg a világot lekicsinylőn i t z a v h n á t t a a lábam RÖHÖGÖK amint a teremtés gyerekes zsugori köreit rója ha megpendül tizenhatezer ko- pej címerezett patkója. |
|
Nem kaptam kolbászbelet, ezer forinttal rövidebb lettem, itt a tél, szezon s kihagytam az üzletet, talán mert mindig akad mit ennem s pornóra gondolhatok titokban, újévi orgiára, hogy gyúrhassak mást, ne kolbászt, de talán még sikerül beszereznem azt az átkozott belet is, mert hát a pénz pénz jövőre is s e magam duzzasztotta gúnyban tudom, megfeneklek, mert kellenek a banknak az ezrek a vérpezsdítő ricsajok után. Így jön az évre év Feneketlen Homokban istentelenül, terméketlenül, ostobán. |
|
Jó étvágyat! - - és önök elé vágódom pirosan, ressen én, Vologya, a legkiválóbb flekken. Ne riadozzanak! - - felszeletelve, puhára ütve semmiképp sem köphetek már korábban behabzsolt levesükbe. Mindannyian a vendégeim. Jó étvágyat! Ugyan már, ne szemérmeskedjenek! Hölgyeim, uraim, nos, - - mire várnak? |
|
ESIK. Mire eláll megírok egy kötetnyit. Végre értelmet nyer ez az ESŐ. |
|
Harmadik éve faltól falig szemet szegezz pofát szorosra KUSS! A lapok kiosztva. Arcok cinkelt tüzében a bank az ország. Tök király után cikk a piros hetes? Beszállok! Dobjatok meg egy ronggyal kiderül ki itt a Fedák Sári FORINTOS alapon! |
|
Kuvaszok, vonítotok? Nem félek. Velem cifrázzon, aki legény! Pörög sikoltó pengéjét bontva markomban kétszáz költemény! |
|
Közepes romantikájú május este. Hónapnyi maradt a helyi lábszagokból s a húgyszín fehér éjszakákba meredve csepülhetem a sorsom, rászedett jól. Elpenderültem, míg kifinomultabb képletekben otthon jóképű látomásokat szültek halomba s ki két szem gabonát vetett e cseles malomba kenyere termett mázsás készletekben. Én meg csak apró dolgokban spekuláltam, ott próbáltam, rosszul, hol nem volt érdemes csalni, s mikor torok szakadva kiabáltam vetették szememre, tudtam-e tiszta maradni? Magamra vállaltam, hát magam alá gyűrtem e hosszú, lábszagtól bűzlő éjszakákat. Aki eddig nem, ezután szokja meg pofámat, közönyük máris túl sokáig tűrtem. |
|
Cinikussá tett az a KIS JÓ. Melyik? Hol? Elvesztettem a szálat. Hát nem BORZASZTÓ? Legszívesebben a hasamba lépne? Nem szabad megbotránkozni érte. |
|
Mit számít itt a név, az ok, írhattam volna más címet is, az embert úgyis laposra verik mikor izeg-mozog. A "Szolzsenyicin kérdés"-ből nekem - megpukkadok, ha eszembe jut igazgatóm, a tanári grupp - egy téma kell: Hogy írhattam volna más címet is, hogy mit számít itt a név, az ok, hogy úgyis nyalják, vagy szétverik aki sunyít, aki morog. |
|
Először megölt egy rímet, kifosztotta a ritmust, majd többrendbeli kéjelgésért ült, azóta meg lehet nézni az eszmei mondanivalót! Szemérem? Aláaknázott mindent, amihez csak hozzáfért. Holnap az egész líra a levegőbe röpül. Aztán slussz. |
|
Írhatok én kérem ANTRACIT AKÁRMIT amíg az ilyen szepesifélék lignittel hajigálják tele a tüzép telepeket. Nem lenne rossz anyag csak ki kellene forrja magát. Idő kérdése. Talán megpróbálkozhatna ötvenmillió év múlva. |
|
Mennyire igazuk van, mikor a PRAVDÁT szájuk ellentétes pólusához pofozzák: zuhany s merülni hagyni az IGAZSÁGOT! (Valahol majd csak hajt egyszer virágot.) |
|
Napok a vízlefolyóban. Őszinte napok rohadnak a múlt klozetján lezúdult őszinte napok tömítik a jelen szennyvízelvezető csöveit. Én meg (magunk közt szólva) szarok az egészre. |
|
Kérem! Belém a szó szoros értelmében belém fojtották a szuflát. Kérem én három éven keresztül egy NEMI SZERVET TAKARGATTAM és szégyen ide - szégyen oda arra sem maradt energiám hogy meglazítsam nyakamon a kötelet. Kérem ezek után kérem önöket meglazítani azt a bizonyos kötelet vagy ha nem hát mellém rendelni egy főfoglalkozású takargatót. |
|
A napokban egykor közeli ismerősöm utánam kényeskedte teraszának lépcsőiről (éppen elmenőben voltam) "See you soon, Charly!" Tudják mit jelent ez? Hogy ő egy SENKI. |
|
Rekordot állítok (ha megengedi) és mindenfajta hírközlő eszközök nélkül is kisulykolt tapasztalattal fél perc alatt beverem a pofáját. Na ugye mit mondtam? |
|
Esőben áztál, keményre fáztál, sört kenyérrel ettél, úgy melegedtél, - mit tudják ezek ki vagy te? Most, hogy visszapofáztál: - Kopj le! |
|
Közönségesek ezek a sorok, mint állam alatt az ütések. Kurva anyátokba a buzi költészetetekkel! Nesztek! |
|
Pórul jártál? Éjfél elmúlt, takaróddz be! Tedd amit magadtól vártál s a szemeteket köpd le! |
|
5letek ezek, a 2kedés jogos. No persze inkább irodalmi, mintsem matematikai körökben, ismerve a mindennek utánaszámoló literátorokat. |
|
Vedd ezt a kést s mérd meg vele az "r"-t szívedben, én majd kiszámítom post mortem 4/3 r3p lelkesedésed térfogatát. |
|
3/4 5/6 6/13 1/2 3/5 11/7 8/9 13/8 2/3 4/3 7/5 8/7 3/9 10/8 5/3 11/4 Előretörtek, kitörtek, de összetörtek s most letörtek, mert betörtek. Magány __________________ Veled (Megosztom veled a magányt forgácsolódó évekbe zárva gyökeres színeváltozásomtól kisemmizve, megalázva.) |
|
Elosztom, beszorzom lehetőségeim, óránként választok taktikát, helyezem kapkodó, ideges alapokra e belső használatra kiagyalt, fájdalmasan középszerű matematikát. Billegő egyenleteket állogatok a hétfő-kedd-szerdák ganajtúró alapműveletei között, fogcsikorgatva kutatok közös osztót, vagy bolondos kézzel rajzolok hiperbolikusan tompuló agyam fölött gigászi parabolát s röhögök jót. |
Lehoczki Károly
76/321-548
lecso@externet.hu