Ismertető

Az egyes versek után nem olvasható évszám, így az olvasó nem tudhatja, hogy mikor keletkeztek. Csak feltételezhető, hogy megírásuk sorrendjét követik - netán válogatásban -, s így bizonyos fejlődési ívet kísérhetünk nyomon az egyéni élményvilágból indulva a közösségi érzések különféle megfogalmzásáig. Konkrétabban szólva: a falu, a közvetlen környezet gazdag élményeitől fogva azt az utat példázzák versek, amelyet Lehoczki Károly járt, járhatott be az elmúlt esztendők alatt. Megannyi feltételes mód, megannyi kérdőjel.

Annyi azonban bizonyosan megállapítható, hogy a költő szilárdabb talajon áll, amikor falusi estékről, diófás utcákról, ünnepváró hangulatokról ír, mint amikor "szimfonikus költemény"-ben próbálja elemezni a lét kérdéseit, vagy különböző múzsák ihletésében énekel. Amikor úgy szól a falusi alkonyról, hogy akkor "játékaink védtelen bunkerét már bevette az esti / vacsora, mosdás, lefekvés, vereség- szaga" (Este), vagy az utcákat szegélyező diófákról, hogy "... felnő,megkeményszik bennetek a múlt, akár a / lassú sejtek és kiterebélyesedik, megsokasodik / lombotokban a jövő", vagy a folyóban bukdácsoló farönk képét idézi; őszinte, élményt tükröző, szép versek formálódnak keze alatt. A szerelemről, a társadalmi gondokról gyakran aforisztikus stílusban szól (Mutatványok, Trallalala, Vörösben), költőisége itt-ott erőltetett, szinte programízű megfogalmazásokba téved. Ám ezek közt is vannak emlékezetes darabok, például a Johanna. - Különösen a kortárs magyar líra utánpótlására fogékonyaknak ajánlható.

Forrás: Új könyvek, 1992. 20. szám