Valahol örökké

 

Valahol mindig eltűnik
valahol mindig megtalálják
valahol mindig temetik
valahol mindig exhumálják

és

örökké nekünk szegezik
örökké fényes ellenpélda
örökké rajtunk keresik
örökké mégis bennem él ma!

 

(1998. március 15.)


László Gyula halálhírére

 

Királyi hites helyen
Váradon érte a halál
hosszú élet után
Erdély nagy fiát
magyarok minden tudóját
professzorok professzorát
Szent LÁSZLÓ GYULÁT!

(1998)


A fény megérkezik

 

Udvardi Erzsébet siófoki tárlatához

Itt vagyunk
és most már ez lesz az otthonunk
ez a berendezetten is ideiglenes világ
ahol
tapintható a föld a víz a nád
és a hegy
és a hegy tövén a kőkereszt
amint tapintja ízleli csókolja a fény
a valahonnan valahová utazó örök sugár
minden megszentelt évszak vándora
mely áthatol nappalon és éjszakán
átüt sziklán és márvány-palotán
bársonnyá simult
szívburkok falán
gyönyörű törvényeivel
irdogál
bizony mondom:
nagy fénnyel úgy irdogál
hogy kimondja csöndben önmagát
s mint ahogy a kivetett háló várni tud
a lélek Genezáreti taván
a tó és a tenger
az ígéret szerint türelmes
csitítja magát...
és a fény megérkezik akár
az ég komor felhőibe befűzött
arany-ezüst fonál
mint nagy tűk öltése nyomán
a különös nyári rianás
aki hallja már mindent tud
ott legbelül kivált
vakon is lélekbiztosan
helyettünk is szilárdan áll
és mégis hangtalan zokog
a ránk bízott remény
mert szemközt az árulás
útja kanyarog
az Olajfák hegyén
de itt     de itt
mégis boldog voltam
ahogy Ágoston mondaná
moriebar vitaliter
megint    megint
életre haldokoltam.

1998. május 27.


Szél-csend-élet

 

(koraőszi tihanyló levélrajz)

Ideje semmi sincsen
elfoglalt mint az Isten
ideje ám ha sok van
suhoghat nádasokban
hajában őszi fények
villódznak vizen égen
bámulják parti nyárfák
végtelen zöld szivárvány
kortyolgat fellegjáró
tavából könnyű ráró
hűsíti szomját éppen
harangszó zúg szívében
félsziget kulcsra zárva
csikordul éjszakára
ladiklánc cigaretta
villan a csillagokra


Szeptemberi nap

 

Nézed amint felhők
színes öklei úsznak a hegylánc
és dombság övezte
víztükör hátán

Mintha csak borotvált arcon
vad szeszek árnyéka
kúszna a két part
fénylő szembogarába

Lám milyen hosszú az eső
suhogó kaszája
amint végigezüstlik
a tó közepén

Csak fojtott dallama lenne
a fülöpi hegy tetején
indián nyiladékból kitörő
révült kiáltás madarának

Látod nyílként röppen
ez a tekintet-sólyom
s délies nyugaton fonyódik lábára
napsárga löszből az este

Vagy éppen szemközt bogláros
ékei közt csillan még utolsót
a legnagyobb csillag
nyugtával dicsérd eztán napodat

Mert ha úszó félszigeted tornyaiból
már vízbe veti magát a harangszó
s pisztrángsebesen tova reszket
majd úgyis a halászok horgára akad


"Ősz és tavasz között"

 

(- Napló, 1984/85 -)

A falvak után
az iskolák után
elnéptelenednek
a szavak is
kiköltözünk belőlük
mert lakhatatlanná váltak
pedig már
összkomfortos bennük
a hazugság
és plafonig ér a gyávaság

*

Nagyon kellemetlen
bizonyos dolgokról beszélni
viszont legalább ilyen kellemetlen
bizonyos dolgokról hallgatni

ha az első felét nézzük a dolognak
akkor: Mondj igazat és betörik a fejed!
(és kitörik még a nyakad is...)
ha pedig a másodikat vesszük:
Ne szólj szám, nem fáj fejem!
(és legjobb tálcán előre fölkínálni...)

*

Le szoktunk mondani rólad
szabadság
hogy nagynéha
nyugtunk és békénk legyen...

*

Amikor egy ország bűzlik
az erkölcsi hullák szagától
akkor és ott
óvatosan kell levegőt venni
mert a lélegzetvétel automatikus

pillanataiban természetessé válhat
ez a levegő...
amikor e szépszámú egyedek
valamelyikével beszélsz
(mert beszélni kényszerülsz)
légy óvatos!

*

Fásult és zsibbadt napok
lustára edződik az ember
ha ugyanúgy nyújtózik
minden reggel
hát ez az amitől szívbajt kapok!

*

Szívem szerint
csak a te szívedet választanám
ha az enyémet majd átadom
valakinek
a tiéddel akarok lüktetni
tovább
és te szegény te hogyan...?

*

Testem
a tested teste volt
és mondjuk (talán)
este volt...

*

Hol vagy
ha nem vagy itt?
Hol sírsz
ha nem a vállamon?

*

Utazás - - - honnan hová?

"A távolsági járaton
a szememet járatom..."

*

Visszanézek bűneimre
mielőtt lehullok
hófehéren
látom az Istent:
arcáról alázúdultam

*

K. Cs. halálára

Behajlik egy halál
ebbe az évbe is
szilveszteri zajban
már kulcsolta őt
valami mámorító
súlytalanság

most itt sír egy asszony
és három fiú
akik alig értik ezt
amit mi se
vagy csak alig...

*

Isten valósága mögött
ott lapulunk - - -
a szenvedést is
kidobja az ő szerpentinjein:
ezt jobb hangulatban
teljes vagy beteljesítő
életnek nevezzük
legyen bár rövid
de tartalmasan barázdált
kanyargós elvesző megtérő: bibliai...

*

Regény

Ő   elmondta az udvart
Ti   feltöröltétek a vért
Én  széthintettem a fürészport
Ők hozták a zsákot
Mi  beletettük a fejet
Te  voltál akit lenyakaztak

*

Elmúltam - - - - délután
elmúltam - - - - leszaggatott akáclevél
elmúltam - - - - hajnal
elmúltam - - - - hideg mosdóvíz
elmúltam - - - - szénaillat
elmúltam - - - - lovaskocsi tehénszekér
elmúltam - - - - elutazás
elmúltam - - - - ruhák cipők
elmúltam - - - - kinőttem minden emlékem
elmúltam - - - - apám s anyám
elmúltam - - - - minden halottaim
elmúltam - - - - készülődöm

*

Kocsmadal

Kitiltva már az őszi hónapokból
lassan megkedvelem a tavaszt
fagyottan álldogálok most a télben
valaki mindent későbbre halaszt

*

Valaki hó
valaki hő
valaki hí
valaki hű
hahahaha
valaki
mikor mindenki
leste    várta
jöttömet
de félve biztos
helyét kereste

*

Egy jegyzőkönyv olvasásakor

A lehetőségek igazságát betűzgetem,
az más kérdés, hogy elfogadom-e...


Tájkép - téli madárkikötővel

 

Tél: nagyhavak hava
örvénylő fehéren
habja tengerében
úszik az erdőnek
hajladozik maga
úszik az erdőnek
büszke szálfenyőfa

s magos tetejében
csüngő tobozokból
jégcsap huzalokból
tűlevél alomból
épült árbóckosár
karácsonyi fészek
mintha volna jászol

angyalok vigyázta
madarak tanyája
éghez közel eső
isteni kikötő
ki ne is vágjátok
el ne csúfítsátok
fejszés heródesek!


Rovások egy kivágandó csekei tölgyre

 

~
N é z e k
k ö r ü l
már
csak
h a l o t t a i m
v a n n a k
~
m a g a m a t
is
a n n a k
tekintem
a n n a k
~

 


Isten leánya

 

Énekeidet halljam I.
énekeidet dallamlani
szép leveleidet hullani
éjszakáimba behajlani.

Isten leánya Te beszélsz
San Franciscótól Zágonig
óceán hídja színarany
új Napod átkel rajta: élsz.
Morajlásod is szép morál
Rodostóban is megtalál
mert sirály-röptető szíved
szívemhez örökre közel.

Éneked gyöngyét hallom I.
hangod szavad bársonylani
vérem nővére fáj dalom:
élő arcod nem láthatom?!


Hajnalka

 

Hajnalka bíbor virága
sötétben ébred világra

bársonyos sötét bíbora
kinyílik mindig hajnalra

szerelmet áhít tölcsére
szerelmet kapnék cserébe

szerelmet ásít tölcsére
harmatot töltsél mélyére

dicsérje harmat záporát
éltem haló- és hímporát

hajnalka éltem hajnala
szívem szívedhez hajlana

szerelmes szívű hajnalka
vérem véredhez omlana

hajnali órán kápolnám
álomba aztán ápolnám

nappali álom halálos
közelebb visz a halálhoz

gyönyört hírdető virágom
tölcséres kelyhed bezárom

szívem dobogná színeid
egy nyáron át októberig

bíborpiros és égszinkék
virágot hozzád én vinnék

képzeletemben nem volt rég
ilyen felhőtlen boldog ég!


Egy augusztusi álom - rögtönzéssel

 

(G2 egy ismeretlen fizikai képletből)

Sok évvel később
amikor bárgyúló augusztus jött
egy váratlan szökést
még éppen meghiúsíthatott volna
az a régtől foszladozó szerződés
mely a feleket arra kötelezi...

de én nagyon akartam
ezt az augusztust
s te híve lettél
az őrült rögtönzésnek
hogy ma éjjel nekivágunk...

mint a tankok
ha parancsot kapnak
s nem kell nagykabát
se bőrönd
csak egy árva telefonhang
a határon átcammogó expressz
holt idejéről...

már az éj zakatolt
és erdők álcázták az álmot
ne álmodozz
csak utazz
mintha ezt dúdolta volna Brünnél
a jegyeket vizsgáló kalauz
foglald vissza ifjúságodat
foglald vissza azt a szájbavert
sarokba állított nyarat...

valószínűtlenül szép
cseles átszivárgás
a hajnalra ébredő város
ellenőrzési pontjain
megkerülve a folyó felől
áradó harangszót
és fölbukkanva a föld alól
már ott a téren
ott a szobor tövében...

valami étek
valami kifli-majszolás
valami tej
de inkább hajnali sör
hogy még jobban lejtsen
a tér
de váll a vállhoz
vagy hát a háthoz
védelmezőn
egy pad volt
a magasles
ahol megpihentek
a boldog szökevények...

mint valami tribünről
nézték az olimpia után
röpködő rúdugrókat
akik így köszöntötték
az aranyvárost
- lécek fölött a szabadságot -
s velük voltak a szökevények
velük ott a Vencel téren.


Zbigniew Herbert emlékére

 

"A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható.
Ami az egész életben számít, az a jellem."
Tanulom ezt Magától nemes úr holtában is
ahogy éltében a testtartás bátor egyenesét
csodáltam mikor a statáriális időkben s azután is
Róma püspökét és a gdański villanyszerelőt
meg az ostromlott várost bátran magához öleli
s konok lengyelként védelmezi a világ szószékein
és láthatta Pan Cogito akkor a dühödten finnyás szájakat
a tiszta művészet jegyében baljósan megvonaglani
hallhatta mint élesítik a választott sírásók kölcsön-ásóikat
hajtják a metanyelv tompult köszörűkövét az ezredvégi zsoldosok
de semmi szikra csak a szégyen tüze gyúl ki arcomon
amint ördögien szökdécselnek a meggyantázott díjak
hamis grádicsán a nobeli bugyrok magasába
miközben itt gomolyog az a lőporfüsttől súlyos őszi köd
mögötte mégis kigyúl a fény ha arra gondolok
Maga akkor elsőként s legszebben szólt nekünk WĘGROM
kezdvén a verset hogy stoimy na granicy
aztán még kétszer is a testvéri harang
bongásától ragyoghattak boldog könnyeink
állunk a határon... állunk a határon...
mert három a magyar igazság
de akkor az az egy '56-os is nagyon a miénk volt
soha nem felejthető el: velünk és értünk csodálta a halált
mint az sem ahogy később Romána fájdalmas hírére
a hófehér szép márványarcú költőt gyászolta verssel
lám Cogito úr - éppen húsz év után - most már bizonyosság
hogy a halál mindent elrendező geometriája szerint
a hűség és jellem párhuzamosai beérik egymást... Ámen.


Mit súgott H. úr K. asszony fülébe?

 

Ez az amit nem tudunk meg soha,
mert H. úr csak súg, de nem beszél.
K. asszony pedig..., nos itt kitérők
hosszú szerpentinjén kell fölsétálnunk.

Ezek nehezítik a választ,
csigázzák kíváncsiságunkat...
Mert ha nem H. úr súg,
hanem P. úr susog tölgyfaként.

És nem K. asszony fülébe,
hanem G. asszonyéba, akkor...
Akkor a kérdés nem létezik.

Egyszerűen nincs föltéve.
Akkor az állítás is kielégítő.
Majdnem tudunk mindent!


Történetünk a Hivatalban és a Pokolban

 

1.

Ott álltam
most majd
megtudom

Ott ültem
most már
nem tudom meg...

Itt állok
most még
érdekes

Itt ülök
most már
(kódolt)
átverés...

2.

Éghettek bizony nagy ügyek
és szánandó? kis ügynökök:
pokoli tűzben
pernyült a "szemét".

Remélem azért
a  l e g f ő b b
Lucifer is krákogott
és dörzsölte szemét!


Tegnapi újság

 

Mintha pőrén mai lenne
mintha ős-holnapi lenne

mintha csak épp rólunk szólna
mintha mégis másról zengne

mintha bőszen radírozna
mintha gyáván satírozna

mintha hátulját előre
mintha önmagát is körbe

mintha venné levegőjét
mintha odaadná vérét

mintha az életét óvná
mintha céltáblára tűzné

mintha csak rossz álom volna
mikor a föld ráomolna...


Amikor a pázmányi ideáktól elkujtorog a szó

 

bizony akkor jön vissza a beszéd a szaporás
jegyezgeti meg szarvos-farkos-patás-trappos
ugyanvalóst taknyos tajtékkal áztatott ajak
de amit mond hátul kullogó szél-toló valag
illatos véleménye hamis hírt harákoló kliens
harang-kötélfi "elkúrt/Frankfurt" elő-narrátora
szakálközi arcz-likából feszt csordogál nyomul
rútul csúfítva-csúfolva ím a szű jó nyomatékát
nyájaskodik a tömjénes steksz s kilóg a lóláb
legkivált ha ördögé mi kívül is látszatos korom-setét
mosolyogván efféléken élünk hát mákonyon
feleim lám olykor becsillannak a félrefújt trombiták...


Veszendő

 

Csupa görcs lettem
csupa indulatba vesző ének
csupa éjfél utáni nap
     mert köztetek kellett élnem

hiába futottam szélsebesen
hiába volt hát minden éden
hiába sófal és kenyérhegy
     gazdagságom most elfecsérlem

veszendő legyek mint újsághír
veszendő példákból aki játszik
veszendő kottán és zsetonon
     őrizném magam mindhalálig.


Könnyedén halad szívem fölé az éj

 

Moriebar vitaliter ámulva
mondja hippói Augustinus
életre haldokoltam mondom
mondogatom én is utánad

mikor az októberi csillagos égen
átaraszol egy kicsi angyal
szárnyait ügyesen zsebre gyűrve
nem száll de könnyedén halad
szívem fölé mégis súlya van
szívének pedig szinte tollpihe
létezést ígért hitedből-hitem

én Ágostonom moriebar vitaliter
sorsom keresztjét hordozom
míg túljutok köztes kis halálaimon.


Késői hódolat

 

Szerelmes voltam én egykor az éjbe
nem mulasztottam volna el sosem
- semmiért sem! - csöndjét bevonni
gyönge lámpásom sápadt fénykörébe

aztán együtt olvastunk - vakulásig -
ezeregy ritka meséket arról
hogy nemvárt nappalunk királya
most éppen hol barangol

és didergőn merre tündököl
szárnyait letéve az őrző angyal
kinek jó-álomért imával tartozánk
de szánk némulva csúful hallgat

csak esünk esőként (és vissza-esőként!)
betűk s jelek nyomán óriás bűnbe
- csillag hull hó hull édenünkre -
esünk zsibbasztó ámulatba...

szerelmem ében éjszakám
te mondd ki: itt a hajnal!


Eljött... és te versekre gondolsz

 

Már nem olvas nem ír
eljött a vakulás pillanata
csöndes órában éjfél zsákjába
bújik ami élő idebenn s jól szuszog
de künn az üveg mögött valami különös
mozgás kél: egy angyal szűzhavat gereblyéz
tökéletesen látod a párhuzamos "fésü-csikokat"
ilyenkor versekre gondolsz: soha le nem írhatókra
melyek pontosan illenének ebbe a várakozásnak kitett
ÉJBE ahol ama szárnyak tollai meglebbennek majd a sírástól.