Valahol örökké |
Valahol mindig eltűnik és örökké nekünk szegezik |
(1998. március 15.)
László Gyula halálhírére |
Királyi hites helyen |
(1998)
A fény megérkezik |
Udvardi Erzsébet siófoki tárlatához
Itt vagyunk |
1998. május 27.
Szél-csend-élet |
(koraőszi tihanyló levélrajz)
Ideje semmi sincsen
elfoglalt mint az Isten
ideje ám ha sok van
suhoghat nádasokban
hajában őszi fények
villódznak vizen égen
bámulják parti nyárfák
végtelen zöld szivárvány
kortyolgat fellegjáró
tavából könnyű ráró
hűsíti szomját éppen
harangszó zúg szívében
félsziget kulcsra zárva
csikordul éjszakára
ladiklánc cigaretta
villan a csillagokra
Szeptemberi nap |
Nézed amint felhők
színes öklei úsznak a hegylánc
és dombság övezte
víztükör hátán
Mintha csak borotvált arcon
vad szeszek árnyéka
kúszna a két part
fénylő szembogarába
Lám milyen hosszú az eső
suhogó kaszája
amint végigezüstlik
a tó közepén
Csak fojtott dallama lenne
a fülöpi hegy tetején
indián nyiladékból kitörő
révült kiáltás madarának
Látod nyílként röppen
ez a tekintet-sólyom
s délies nyugaton fonyódik lábára
napsárga löszből az este
Vagy éppen szemközt bogláros
ékei közt csillan még utolsót
a legnagyobb csillag
nyugtával dicsérd eztán napodat
Mert ha úszó félszigeted tornyaiból
már vízbe veti magát a harangszó
s pisztrángsebesen tova reszket
majd úgyis a halászok horgára akad
"Ősz és tavasz között" |
(- Napló, 1984/85 -)
A falvak után
az iskolák után
elnéptelenednek
a szavak is
kiköltözünk belőlük
mert lakhatatlanná váltak
pedig már
összkomfortos bennük
a hazugság
és plafonig ér a gyávaság
*
Nagyon kellemetlen
bizonyos dolgokról beszélni
viszont legalább ilyen kellemetlen
bizonyos dolgokról hallgatni
ha az első felét nézzük a dolognak
akkor: Mondj igazat és betörik a fejed!
(és kitörik még a nyakad is...)
ha pedig a másodikat vesszük:
Ne szólj szám, nem fáj fejem!
(és legjobb tálcán előre fölkínálni...)
*
Le szoktunk mondani rólad
szabadság
hogy nagynéha
nyugtunk és békénk legyen...
*
Amikor egy ország bűzlik
az erkölcsi hullák szagától
akkor és ott
óvatosan kell levegőt venni
mert a lélegzetvétel automatikus
pillanataiban természetessé válhat
ez a levegő...
amikor e szépszámú egyedek
valamelyikével beszélsz
(mert beszélni kényszerülsz)
légy óvatos!
*
Fásult és zsibbadt napok
lustára edződik az ember
ha ugyanúgy nyújtózik
minden reggel
hát ez az amitől szívbajt kapok!
*
Szívem szerint
csak a te szívedet választanám
ha az enyémet majd átadom
valakinek
a tiéddel akarok lüktetni
tovább
és te szegény te hogyan...?
*
Testem
a tested teste volt
és mondjuk (talán)
este volt...
*
Hol vagy
ha nem vagy itt?
Hol sírsz
ha nem a vállamon?
*
Utazás - - - honnan hová?
"A távolsági járaton
a szememet járatom..."
*
Hó
Visszanézek bűneimre
mielőtt lehullok
hófehéren
látom az Istent:
arcáról alázúdultam
*
K. Cs. halálára
Behajlik egy halál
ebbe az évbe is
szilveszteri zajban
már kulcsolta őt
valami mámorító
súlytalanság
most itt sír egy asszony
és három fiú
akik alig értik ezt
amit mi se
vagy csak alig...
*
Isten valósága mögött
ott lapulunk - - -
a szenvedést is
kidobja az ő szerpentinjein:
ezt jobb hangulatban
teljes vagy beteljesítő
életnek nevezzük
legyen bár rövid
de tartalmasan barázdált
kanyargós elvesző megtérő: bibliai...
*
Regény
Ő elmondta az udvart
Ti feltöröltétek a vért
Én széthintettem a fürészport
Ők hozták a zsákot
Mi beletettük a fejet
Te voltál akit lenyakaztak
*
Elmúltam - - - - délután
elmúltam - - - - leszaggatott akáclevél
elmúltam - - - - hajnal
elmúltam - - - - hideg mosdóvíz
elmúltam - - - - szénaillat
elmúltam - - - - lovaskocsi tehénszekér
elmúltam - - - - elutazás
elmúltam - - - - ruhák cipők
elmúltam - - - - kinőttem minden emlékem
elmúltam - - - - apám s anyám
elmúltam - - - - minden halottaim
elmúltam - - - - készülődöm
*
Kocsmadal
Kitiltva már az őszi hónapokból
lassan megkedvelem a tavaszt
fagyottan álldogálok most a télben
valaki mindent későbbre halaszt
*
Valaki hó
valaki hő
valaki hí
valaki hű
hahahaha
valaki
mikor mindenki
leste várta
jöttömet
de félve biztos
helyét kereste
*
Egy jegyzőkönyv olvasásakor
A lehetőségek igazságát betűzgetem,
az más kérdés, hogy elfogadom-e...
Tájkép - téli madárkikötővel |
Tél: nagyhavak hava
örvénylő fehéren
habja tengerében
úszik az erdőnek
hajladozik maga
úszik az erdőnek
büszke szálfenyőfa
s magos tetejében
csüngő tobozokból
jégcsap huzalokból
tűlevél alomból
épült árbóckosár
karácsonyi fészek
mintha volna jászol
angyalok vigyázta
madarak tanyája
éghez közel eső
isteni kikötő
ki ne is vágjátok
el ne csúfítsátok
fejszés heródesek!
Rovások egy kivágandó csekei tölgyre |
~ |
Isten leánya |
Énekeidet halljam I.
énekeidet dallamlani
szép leveleidet hullani
éjszakáimba behajlani.
Isten leánya Te beszélsz
San Franciscótól Zágonig
óceán hídja színarany
új Napod átkel rajta: élsz.
Morajlásod is szép morál
Rodostóban is megtalál
mert sirály-röptető szíved
szívemhez örökre közel.
Éneked gyöngyét hallom I.
hangod szavad bársonylani
vérem nővére fáj dalom:
élő arcod nem láthatom?!
Hajnalka |
Hajnalka bíbor virága
sötétben ébred világra
bársonyos sötét bíbora
kinyílik mindig hajnalra
szerelmet áhít tölcsére
szerelmet kapnék cserébe
szerelmet ásít tölcsére
harmatot töltsél mélyére
dicsérje harmat záporát
éltem haló- és hímporát
hajnalka éltem hajnala
szívem szívedhez hajlana
szerelmes szívű hajnalka
vérem véredhez omlana
hajnali órán kápolnám
álomba aztán ápolnám
nappali álom halálos
közelebb visz a halálhoz
gyönyört hírdető virágom
tölcséres kelyhed bezárom
szívem dobogná színeid
egy nyáron át októberig
bíborpiros és égszinkék
virágot hozzád én vinnék
képzeletemben nem volt rég
ilyen felhőtlen boldog ég!
Egy augusztusi álom - rögtönzéssel |
(G2 egy ismeretlen fizikai képletből)
Sok évvel később
amikor bárgyúló augusztus jött
egy váratlan szökést
még éppen meghiúsíthatott volna
az a régtől foszladozó szerződés
mely a feleket arra kötelezi...
de én nagyon akartam
ezt az augusztust
s te híve lettél
az őrült rögtönzésnek
hogy ma éjjel nekivágunk...
mint a tankok
ha parancsot kapnak
s nem kell nagykabát
se bőrönd
csak egy árva telefonhang
a határon átcammogó expressz
holt idejéről...
már az éj zakatolt
és erdők álcázták az álmot
ne álmodozz
csak utazz
mintha ezt dúdolta volna Brünnél
a jegyeket vizsgáló kalauz
foglald vissza ifjúságodat
foglald vissza azt a szájbavert
sarokba állított nyarat...
valószínűtlenül szép
cseles átszivárgás
a hajnalra ébredő város
ellenőrzési pontjain
megkerülve a folyó felől
áradó harangszót
és fölbukkanva a föld alól
már ott a téren
ott a szobor tövében...
valami étek
valami kifli-majszolás
valami tej
de inkább hajnali sör
hogy még jobban lejtsen
a tér
de váll a vállhoz
vagy hát a háthoz
védelmezőn
egy pad volt
a magasles
ahol megpihentek
a boldog szökevények...
mint valami tribünről
nézték az olimpia után
röpködő rúdugrókat
akik így köszöntötték
az aranyvárost
- lécek fölött a szabadságot -
s velük voltak a szökevények
velük ott a Vencel téren.
Zbigniew Herbert emlékére |
"A tehetség semmi, elrontható, elpazarolható.
Ami az egész életben számít, az a jellem."
Tanulom ezt Magától nemes úr holtában is
ahogy éltében a testtartás bátor egyenesét
csodáltam mikor a statáriális időkben s azután is
Róma püspökét és a gdański villanyszerelőt
meg az ostromlott várost bátran magához öleli
s konok lengyelként védelmezi a világ szószékein
és láthatta Pan Cogito akkor a dühödten finnyás szájakat
a tiszta művészet jegyében baljósan megvonaglani
hallhatta mint élesítik a választott sírásók kölcsön-ásóikat
hajtják a metanyelv tompult köszörűkövét az ezredvégi zsoldosok
de semmi szikra csak a szégyen tüze gyúl ki arcomon
amint ördögien szökdécselnek a meggyantázott díjak
hamis grádicsán a nobeli bugyrok magasába
miközben itt gomolyog az a lőporfüsttől súlyos őszi köd
mögötte mégis kigyúl a fény ha arra gondolok
Maga akkor elsőként s legszebben szólt nekünk WĘGROM
kezdvén a verset hogy stoimy na granicy
aztán még kétszer is a testvéri harang
bongásától ragyoghattak boldog könnyeink
állunk a határon... állunk a határon...
mert három a magyar igazság
de akkor az az egy '56-os is nagyon a miénk volt
soha nem felejthető el: velünk és értünk csodálta a halált
mint az sem ahogy később Romána fájdalmas hírére
a hófehér szép márványarcú költőt gyászolta verssel
lám Cogito úr - éppen húsz év után - most már bizonyosság
hogy a halál mindent elrendező geometriája szerint
a hűség és jellem párhuzamosai beérik egymást... Ámen.
Mit súgott H. úr K. asszony fülébe? |
Ez az amit nem tudunk meg soha,
mert H. úr csak súg, de nem beszél.
K. asszony pedig..., nos itt kitérők
hosszú szerpentinjén kell fölsétálnunk.
Ezek nehezítik a választ,
csigázzák kíváncsiságunkat...
Mert ha nem H. úr súg,
hanem P. úr susog tölgyfaként.
És nem K. asszony fülébe,
hanem G. asszonyéba, akkor...
Akkor a kérdés nem létezik.
Egyszerűen nincs föltéve.
Akkor az állítás is kielégítő.
Majdnem tudunk mindent!
Történetünk a Hivatalban és a Pokolban |
1.
Ott álltam
most majd
megtudom
Ott ültem
most már
nem tudom meg...
Itt állok
most még
érdekes
Itt ülök
most már
(kódolt)
átverés...
2.
Éghettek bizony nagy ügyek
és szánandó? kis ügynökök:
pokoli tűzben
pernyült a "szemét".
Remélem azért
a l e g f ő b b
Lucifer is krákogott
és dörzsölte szemét!
Tegnapi újság |
Mintha pőrén mai lenne
mintha ős-holnapi lenne
mintha csak épp rólunk szólna
mintha mégis másról zengne
mintha bőszen radírozna
mintha gyáván satírozna
mintha hátulját előre
mintha önmagát is körbe
mintha venné levegőjét
mintha odaadná vérét
mintha az életét óvná
mintha céltáblára tűzné
mintha csak rossz álom volna
mikor a föld ráomolna...
Amikor a pázmányi ideáktól elkujtorog a szó |
bizony akkor jön vissza a beszéd a szaporás
jegyezgeti meg szarvos-farkos-patás-trappos
ugyanvalóst taknyos tajtékkal áztatott ajak
de amit mond hátul kullogó szél-toló valag
illatos véleménye hamis hírt harákoló kliens
harang-kötélfi "elkúrt/Frankfurt" elő-narrátora
szakálközi arcz-likából feszt csordogál nyomul
rútul csúfítva-csúfolva ím a szű jó nyomatékát
nyájaskodik a tömjénes steksz s kilóg a lóláb
legkivált ha ördögé mi kívül is látszatos korom-setét
mosolyogván efféléken élünk hát mákonyon
feleim lám olykor becsillannak a félrefújt trombiták...
Veszendő |
Csupa görcs lettem
csupa indulatba vesző ének
csupa éjfél utáni nap
mert köztetek kellett élnem
hiába futottam szélsebesen
hiába volt hát minden éden
hiába sófal és kenyérhegy
gazdagságom most elfecsérlem
veszendő legyek mint újsághír
veszendő példákból aki játszik
veszendő kottán és zsetonon
őrizném magam mindhalálig.
Könnyedén halad szívem fölé az éj |
Moriebar vitaliter ámulva
mondja hippói Augustinus
életre haldokoltam mondom
mondogatom én is utánad
mikor az októberi csillagos égen
átaraszol egy kicsi angyal
szárnyait ügyesen zsebre gyűrve
nem száll de könnyedén halad
szívem fölé mégis súlya van
szívének pedig szinte tollpihe
létezést ígért hitedből-hitem
én Ágostonom moriebar vitaliter
sorsom keresztjét hordozom
míg túljutok köztes kis halálaimon.
Késői hódolat |
Szerelmes voltam én egykor az éjbe
nem mulasztottam volna el sosem
- semmiért sem! - csöndjét bevonni
gyönge lámpásom sápadt fénykörébe
aztán együtt olvastunk - vakulásig -
ezeregy ritka meséket arról
hogy nemvárt nappalunk királya
most éppen hol barangol
és didergőn merre tündököl
szárnyait letéve az őrző angyal
kinek jó-álomért imával tartozánk
de szánk némulva csúful hallgat
csak esünk esőként (és vissza-esőként!)
betűk s jelek nyomán óriás bűnbe
- csillag hull hó hull édenünkre -
esünk zsibbasztó ámulatba...
szerelmem ében éjszakám
te mondd ki: itt a hajnal!
Eljött... és te versekre gondolsz |
Már nem olvas nem ír
eljött a vakulás pillanata
csöndes órában éjfél zsákjába
bújik ami élő idebenn s jól szuszog
de künn az üveg mögött valami különös
mozgás kél: egy angyal szűzhavat gereblyéz
tökéletesen látod a párhuzamos "fésü-csikokat"
ilyenkor versekre gondolsz: soha le nem írhatókra
melyek pontosan illenének ebbe a várakozásnak kitett
ÉJBE ahol ama szárnyak tollai meglebbennek majd a sírástól.