Bujdosó- és rabénekek | TARTALOM | Katonadalok |
A pásztorokhoz nem nagyszámú, de nagyon jól körülhatárolható népdalcsoport fűződik, mely leginkább a betyárnótákkal tart rokonságot. A pásztorok a múlt században valamelyest kedvezőbb életkörülmények között éltek, mint a parasztok vagy éppen az uradalmi cselédek. Ezért sok esetben hősként jelentek meg a falvak és majorok lakói előtt, akik a róluk szóló nótákat szívesen átvették és dalolták. Fordítva ez már kevésbé mondható el, mert a pásztorokhoz, elzárt helyzetük miatt, az újabb dalok, különösen a műdalok nem, vagy csak ritkán szivárogtak el, ezért dalkincsük, szövegét és dallamát tekintve is, sokkal archaikusabb a legtöbb faluénál.
Természetes, hogy sok dal szól a pásztorok kezére bízott jószágról, annak gondjáról, bajáról, a legelőről, itatásról, az őrzésről, tehát mindarról, ami a pásztor napjának egészét jórészt betöltötte:
Amoda le hármas halom, |
Körüllepte azt a barom. |
Ha legeli, hadd legelje, |
Kedves rózsám van mellette. |
Nem vót a mult nyáron esső, |
Nem vót a nyájamnak mező. |
Ej, de rossz is volt tanyázni: |
Sokat kellett éccakázni. |
Maj lösz a jó(!) nyáron esső, |
Lössz is a nyájamnak mező; |
Nem köll akkor éccakázni, |
Csak a csárdába mulatni. |
Eltörött a kutam gémje, |
Hol itatok hónap délre? |
Pántlikát kötök a gémre, |
Mégis mögitatok délre. |
Ormánság (Baranya m.) |
Különösen az Alföldön, így a Hortobágyon is, a víz, az itatás a pásztor legnagyobb gondja. Ezért a víz megbecsülése sok dalból kicsendül:
Debrecennek van egy vize, |
Kinek Hortobágy a neve. |
Arra van egy kűhid rakva, |
Kilenc lyukra van állítva. |
Debrecennek van egy vize, |
Kinek Hortobágy a neve. |
A félsarkán vizimalom, |
Körüllegeli a barom. |
Hortobágy (Hajdú m.) |
A pásztorok szerelmi dalai többnyire egy-egy közvetlen környezetükből vett képpel indulnak, de többségükben kevésbé árnyaltak, mint a parasztnóták:
Este van már, besötétült a határ. |
Kedves rózsám, szeretsz-e még igazán? |
Egy szép rózsát szakasztottam számodra, |
Néked adom azt a jövő farsangra. |
Kiskunhalas (Pest m.) |
A pásztorok között bizonyos rangsorolás alakult ki az egész nyelvterületen. A leggazdagabbak a juhászok, a legszegényebbet, a kondást még a dalban is lenézték, csúfolták:
Ha valaki vigan él, |
Juhász legény is ugy él: |
Zöld erdőben, sik mezőben |
Sétál, pipál, furulyál; |
Billeg-ballag, meg-megáll. |
Ha valaki rutul él, |
Disznópásztor is ugy él: |
Egész télen, egész nyáron |
A sok disznót tereli. |
Juhászlegény neveti. |
Balatonboglár (Somogy m.) |
{H-471.} A csikósok minden korban a pásztorok elejének tartották magukat:
Csikóslegény vagyok, |
Hortobágy eleje. |
Gulyás, ha nyalka is, |
Utánam van helye. |
Kampós juhászokkal |
Ritkán parolázok: |
Sáros kondásokkal |
Még csak szót sem váltok. |
Hortobágy (Hajdú m.) |
A pásztorok élete mégis egészében kiszolgáltatott volt, hiszen mindig a jószág gazdájától függött, fogadáskor, elbocsátáskor, de meg a bér kifizetésekor is ők húzták a rövidebbet. Nem csoda hát, ha dalaik sokszor erről panaszkodnak:
Olcsó itt a pásztor, |
Mert nincs becsületje, |
Mert a gazda előtt |
Mind huncut a neve. |
Ha van valamije, |
Azt mondják, hogy lopta, |
Ha nincs semmije, |
Hogy elkorhelykodta. |
Ha kenyérért mégyen, |
Kisebbit választják. |
Ha szalonnáért meg: |
A fél fontra rakják. |
Hogyha buzát adnak, |
A rossz alját adják. |
Mindenképp keserves |
Szegény pásztor sorja; |
Akárhogy forditja, |
Sohasem megy jóra. |
Békés (Békés m.) |
A pásztordalok területi megoszlása más, mint a többié. Legtöbbet ott ismernek belőlük, ahol valamikor nagy, külterjes gazdálkodás folyt, így elsősorban a Nagyalföldön. Ezen belül is főként Tiszántúl termett {H-472.} ezekből a legtöbb, míg a keleti nyelvterületen alig-alig bukkant fel belőlük.
A betyárköltészet fő műfaja ugyan a ballada (l. 50911. l.), és nem a dal, de a kettő között nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen a balladák lírai részleteket, a dalok epikus vonásokat szép számmal tartalmaznak. Külsőben és tartalomban elég közel állnak a pásztordalokhoz, hiszen az is gyakori, amikor együtt szerepel a pásztor, a betyár, mint ahogy az életben is egymás mellett éltek.
Maga a betyár szó a XVIII. század nagy részében olyan kétkezi munkást jelentett, aki munka után vándorolva, hol itt, hol ott kapott hosszabb, de inkább rövidebb alkalmazást. Közéjük egyre több olyan legény keveredett, akit a földesúri önkény, az egyre növekvő természetbeli és munkaszolgáltatás űzött el szülőföldjéről, vagy olyan, aki éppen a katonafogdosás elől menekült. Ezeket már a hatóság üldözte, és így kénytelen-kelletlen szembekerültek az egész államhatalommal. Ennek megfelelően az életük fenntartásához szükséges eszközöket többnyire erőszakkal szerezték meg.
A betyár és a zsivány között azonban nemcsak a szóhasználat, hanem az általános népi megítélés is különbséget tett. Az utóbbiak közönséges rablók, gyilkosok, míg az előbbiek csak azt vették el, amire óhatatlanul szükségük volt, azt is csak az uraktól, a jómódúaktól, elsősorban azoktól, akik a szegény népet sanyargatták. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy azok között a rétegek között, ahonnan származtak, sok {H-473.} támogatójuk akadt. Elsősorban a pásztorok, a cselédek, a szegényparasztok mentették, bújtatták őket. Tetteikről, életükről, halálukról szájról szájra járó történetek keringtek, melyek csakhamar verses-énekes megfogalmazóra is találtak, ami ezek terjedését még csak elősegítette.
A XIX. század első felében az Alföldön a tanyavilág mind erőteljesebb kialakulása segítette őket, míg a Dunántúl és az északi vidékeken az erdő adott búvóhelyet számukra. A pásztorszállások, a csárdák nagyobb része is mindig befogadta őket. A betyárok kisebb-nagyobb csoportokban, sokszor katonai fegyelem alatt éltek. A 23 fős bandák mellett leggyakrabban 1015-ből alakultak csoportok, de az egykorú feljegyzések 5060 tagú, sőt nagyobb bandákat is emlegettek. A XIX. század harmadik negyedében tevékenységük újra megélénkült, és határozottan Habsburg-ellenességet is mutatott, ami az irántuk érzett rokonszenvet növelte, és egyre inkább romantikus színnel vonta be alakjukat.
A szegényparasztság minden korban idealizálta a betyárokat, úgy érezve, hogy azt valósítják meg, amit maguk is szeretnének a gazdagokkal, földesurakkal véghezvinni. Sokszor még azokat is hősöknek tartották, akiket alig lehetett másnak tekinteni, mint rablóknak. 1848-ban a leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor csapatával együtt a szabadságharc oldalára állt, és jelentős veszteséget okozott a császári csapatoknak. Ezért jelennek meg a betyárok a dalokban, a balladákban mint aszociális igazság, a szabadság védelmezői:
Teremtéskor azt mondta az Uristen, |
Hogy a földön betyárgyerek is legyen. |
Ha a földön betyárgyerek nem volna, |
A jó gazda sohase imádkozna. |
Nagysárrét (Bihar m.) |
Arra is szívesen emlékeznek, hogy a betyárból könnyen és hamar lett a szabadság katonája:
Betyár vagyok, annak hivnak engemet, |
Bárki mondja, nem szégyenlem nevemet. |
Az is lehet, mégpedig nem sokára, |
Szükség lészen honvédra vagy huszárra. |
Kiskunhalas (Pest m.) |
A betyárélet bizony nagyon keservesen esett, de hát mindegyiknek oka volt, amiért azzá vált, némelyik meg éppen szüleit vádolta, hogy nem fogták elég keményen:
Nemcsak a pandúrok, zsandárok kergették a betyárokat, de bizony meg kellett küzdeni az időjárással, az esővel, viharral, hóval:
Igyál betyár, mulik a nyár! |
Ugyse soká betyárkodsz már: |
Lehullik a nyárfalevél, |
Hová bujsz el, betyárlegény? |
Majd lehull a lapulevél, |
Beletakaródzik szegény. |
Tiszaladány (Zemplén m.) |
Télen tudták a betyárokat legjobban bekeríteni, elfogni, és ilyenkor sokszor nem is látott bírót vagy törvényszéket, máris felakasztották az első fára:
Falu végin van egy jegenyefa, |
Arra van egy betyár felakasztva. |
Ha leesik, megeszik a vadak, |
Megsiratják az égi madarak. |
Istenem ha magam körülnízem, |
Mit ír nékem az egísz életem? |
Akasztófa tetejin száradok; |
Mint a ződ fű, én úgy elhervadok. |
Nagyszalonta (Bihar m.) |
Bujdosó- és rabénekek | TARTALOM | Katonadalok |