{H-470.} Pásztor- és betyárdalok

A pásztorokhoz nem nagyszámú, de nagyon jól körülhatárolható népdalcsoport fűződik, mely leginkább a betyárnótákkal tart rokonságot. A pásztorok a múlt században valamelyest kedvezőbb életkörülmények között éltek, mint a parasztok vagy éppen az uradalmi cselédek. Ezért sok esetben hősként jelentek meg a falvak és majorok lakói előtt, akik a róluk szóló nótákat szívesen átvették és dalolták. Fordítva ez már kevésbé mondható el, mert a pásztorokhoz, elzárt helyzetük miatt, az újabb dalok, különösen a műdalok nem, vagy csak ritkán szivárogtak el, ezért dalkincsük, szövegét és dallamát tekintve is, sokkal archaikusabb a legtöbb faluénál.

Természetes, hogy sok dal szól a pásztorok kezére bízott jószágról, annak gondjáról, bajáról, a legelőről, itatásról, az őrzésről, tehát mindarról, ami a pásztor napjának egészét jórészt betöltötte:

Amoda le hármas halom,
Körüllepte azt a barom.
Ha legeli, hadd legelje,
Kedves rózsám van mellette.
 
Nem vót a mult nyáron esső,
Nem vót a nyájamnak mező.
Ej, de rossz is volt tanyázni:
Sokat kellett éccakázni.
 
Maj lösz a jó(!) nyáron esső,
Lössz is a nyájamnak mező;
Nem köll akkor éccakázni,
Csak a csárdába mulatni.
 
Eltörött a kutam gémje,
Hol itatok hónap délre?
Pántlikát kötök a gémre,
Mégis mögitatok délre.

                       Ormánság (Baranya m.)

Különösen az Alföldön, így a Hortobágyon is, a víz, az itatás a pásztor legnagyobb gondja. Ezért a víz megbecsülése sok dalból kicsendül:

Debrecennek van egy vize,
Kinek Hortobágy a neve.
Arra van egy kűhid rakva,
Kilenc lyukra van állítva.
 
Debrecennek van egy vize,
Kinek Hortobágy a neve.
A félsarkán vizimalom,
Körüllegeli a barom.

                       Hortobágy (Hajdú m.)

A pásztorok szerelmi dalai többnyire egy-egy közvetlen környezetükből vett képpel indulnak, de többségükben kevésbé árnyaltak, mint a parasztnóták:

Este van már, besötétült a határ.
Kedves rózsám, szeretsz-e még igazán?
Egy szép rózsát szakasztottam számodra,
Néked adom azt a jövő farsangra.

                       Kiskunhalas (Pest m.)

A pásztorok között bizonyos rangsorolás alakult ki az egész nyelvterületen. A leggazdagabbak a juhászok, a legszegényebbet, a kondást még a dalban is lenézték, csúfolták:

Ha valaki vigan él,
Juhász legény is ugy él:
Zöld erdőben, sik mezőben
Sétál, pipál, furulyál;
Billeg-ballag, meg-megáll.
 
Ha valaki rutul él,
Disznópásztor is ugy él:
Egész télen, egész nyáron
A sok disznót tereli.
Juhászlegény neveti.

                       Balatonboglár (Somogy m.)

263. Betyárok.

263. Betyárok.
Sótartórészlet Dunántúl

{H-471.} A csikósok minden korban a pásztorok elejének tartották magukat:

Csikóslegény vagyok,
Hortobágy eleje.
Gulyás, ha nyalka is,
Utánam van helye.
 
Kampós juhászokkal
Ritkán parolázok:
Sáros kondásokkal
Még csak szót sem váltok.

                       Hortobágy (Hajdú m.)

A pásztorok élete mégis egészében kiszolgáltatott volt, hiszen mindig a jószág gazdájától függött, fogadáskor, elbocsátáskor, de meg a bér kifizetésekor is ők húzták a rövidebbet. Nem csoda hát, ha dalaik sokszor erről panaszkodnak:

Olcsó itt a pásztor,
Mert nincs becsületje,
Mert a gazda előtt
Mind huncut a neve.
Ha van valamije,
Azt mondják, hogy lopta,
Ha nincs semmije,
Hogy elkorhelykodta.
Ha kenyérért mégyen,
 
Kisebbit választják.
Ha szalonnáért meg:
A fél fontra rakják.
Hogyha buzát adnak,
A rossz alját adják.
Mindenképp keserves
Szegény pásztor sorja;
Akárhogy forditja,
Sohasem megy jóra.

                       Békés (Békés m.)

A pásztordalok területi megoszlása más, mint a többié. Legtöbbet ott ismernek belőlük, ahol valamikor nagy, külterjes gazdálkodás folyt, így elsősorban a Nagyalföldön. Ezen belül is főként Tiszántúl termett {H-472.} ezekből a legtöbb, míg a keleti nyelvterületen alig-alig bukkant fel belőlük.

A betyárköltészet fő műfaja ugyan a ballada (l. 509–11. l.), és nem a dal, de a kettő között nagyon nehéz határvonalat húzni, hiszen a balladák lírai részleteket, a dalok epikus vonásokat szép számmal tartalmaznak. Külsőben és tartalomban elég közel állnak a pásztordalokhoz, hiszen az is gyakori, amikor együtt szerepel a pásztor, a betyár, mint ahogy az életben is egymás mellett éltek.

Maga a betyár szó a XVIII. század nagy részében olyan kétkezi munkást jelentett, aki munka után vándorolva, hol itt, hol ott kapott hosszabb, de inkább rövidebb alkalmazást. Közéjük egyre több olyan legény keveredett, akit a földesúri önkény, az egyre növekvő természetbeli és munkaszolgáltatás űzött el szülőföldjéről, vagy olyan, aki éppen a katonafogdosás elől menekült. Ezeket már a hatóság üldözte, és így kénytelen-kelletlen szembekerültek az egész államhatalommal. Ennek megfelelően az életük fenntartásához szükséges eszközöket többnyire erőszakkal szerezték meg.

264. Spanyolozott tükrös.

264. Spanyolozott tükrös.
1885 Nagydobsza-Istvánmajor, Somogy m.

A betyár és a zsivány között azonban nemcsak a szóhasználat, hanem az általános népi megítélés is különbséget tett. Az utóbbiak közönséges rablók, gyilkosok, míg az előbbiek csak azt vették el, amire óhatatlanul szükségük volt, azt is csak az uraktól, a jómódúaktól, elsősorban azoktól, akik a szegény népet sanyargatták. Ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy azok között a rétegek között, ahonnan származtak, sok {H-473.} támogatójuk akadt. Elsősorban a pásztorok, a cselédek, a szegényparasztok mentették, bújtatták őket. Tetteikről, életükről, halálukról szájról szájra járó történetek keringtek, melyek csakhamar verses-énekes megfogalmazóra is találtak, ami ezek terjedését még csak elősegítette.

A XIX. század első felében az Alföldön a tanyavilág mind erőteljesebb kialakulása segítette őket, míg a Dunántúl és az északi vidékeken az erdő adott búvóhelyet számukra. A pásztorszállások, a csárdák nagyobb része is mindig befogadta őket. A betyárok kisebb-nagyobb csoportokban, sokszor katonai fegyelem alatt éltek. A 2–3 fős bandák mellett leggyakrabban 10–15-ből alakultak csoportok, de az egykorú feljegyzések 50–60 tagú, sőt nagyobb bandákat is emlegettek. A XIX. század harmadik negyedében tevékenységük újra megélénkült, és határozottan Habsburg-ellenességet is mutatott, ami az irántuk érzett rokonszenvet növelte, és egyre inkább romantikus színnel vonta be alakjukat.

265. Juhászlegény. Borotvatok.

265. Juhászlegény. Borotvatok.
1842 Bakonybél, Veszprém m.

A szegényparasztság minden korban idealizálta a betyárokat, úgy érezve, hogy azt valósítják meg, amit maguk is szeretnének a gazdagokkal, földesurakkal véghezvinni. Sokszor még azokat is hősöknek tartották, akiket alig lehetett másnak tekinteni, mint rablóknak. 1848-ban a leghíresebb magyar betyár, Rózsa Sándor csapatával együtt a szabadságharc oldalára állt, és jelentős veszteséget okozott a császári csapatoknak. Ezért jelennek meg a betyárok a dalokban, a balladákban mint aszociális igazság, a szabadság védelmezői:

Teremtéskor azt mondta az Uristen,
Hogy a földön betyárgyerek is legyen.
Ha a földön betyárgyerek nem volna,
A jó gazda sohase imádkozna.

                       Nagysárrét (Bihar m.)

Arra is szívesen emlékeznek, hogy a betyárból könnyen és hamar lett a szabadság katonája:

Betyár vagyok, annak hivnak engemet,
Bárki mondja, nem szégyenlem nevemet.
Az is lehet, mégpedig nem sokára,
Szükség lészen honvédra vagy huszárra.

                       Kiskunhalas (Pest m.)

A betyárélet bizony nagyon keservesen esett, de hát mindegyiknek oka volt, amiért azzá vált, némelyik meg éppen szüleit vádolta, hogy nem fogták elég keményen:

Elveszett a lovam
Cédrusfaerdőbe.
Elszakadt a ráncos csizmám
A ló keresésbe.
 
– Ne keresd lovadat,
Mert be vagyon zárva.
Egy uj pallós istállóba
Szól a csengő rajta.
 
Ismerem a lovat
Csengőszólásáról,
Megösmerem a rózsám(at)
Büszke járásáról.
 
– Édesanyám volt kend,
Mért nem tanitott kend?
Gyenge fának ága voltam,
Mért nem hajlitott kend.
 
{H-474.}Hajlitottalak én,
De te nem hajlottál;
Betyárokkal, gulyásokkal
A csárdában voltál.

                       Kiskunhalas (Pest m.)

Nemcsak a pandúrok, zsandárok kergették a betyárokat, de bizony meg kellett küzdeni az időjárással, az esővel, viharral, hóval:

Igyál betyár, mulik a nyár!
Ugyse soká betyárkodsz már:
Lehullik a nyárfalevél,
Hová bujsz el, betyárlegény?
Majd lehull a lapulevél,
Beletakaródzik szegény.

                       Tiszaladány (Zemplén m.)

Télen tudták a betyárokat legjobban bekeríteni, elfogni, és ilyenkor sokszor nem is látott bírót vagy törvényszéket, máris felakasztották az első fára:

Falu végin van egy jegenyefa,
Arra van egy betyár felakasztva.
Ha leesik, megeszik a vadak,
Megsiratják az égi madarak.
 
Istenem ha magam körülnízem,
Mit ír nékem az egísz életem?
Akasztófa tetejin száradok;
Mint a ződ fű, én úgy elhervadok.

                       Nagyszalonta (Bihar m.)