Levesek

A magyar parasztság étrendjében kiemelkedő helyet foglalnak el a különböző levesek (lé), melyek nélkül a főétkezés el sem képzelhető. Ezért mondják a mesében az étkezés bőségének bizonyítására: „Csak léféle volt hétféle” (Palócföld).

A levesek sorában legrangosabb a húsleves, melyet baromfiból, sertéshúsból, különösképpen orjából, esetleg szarvasmarhából készítenek. A benne főtt húst vele együtt vagy külön fogyasztják. A levesbe különböző tésztaféléket főznek. Ezek közül az Alföldön első helyen áll a csiga, melyet lakodalmak vagy ünnepi ebédek levesébe főznek. Ezeket a szövőszék nádbordáján a kis négyszögletűre vágott tésztadarabokból fa- vagy vaspálcikával hengergetik össze. Készítése egyben a téli esték kedvelt társas összejövetele is. Ezenkívül laska, rombusz, eperlevél és más alakú tésztákat is raknak a húslevesbe.

A savanyú levesek hosszú sorából megemlíthetjük a ciberét vagy más néven kiszit, melynek valamilyen változatát az egész nyelvterületen ismerik. A korpát meleg vízzel leöntik, majd mikor már erjedni kezd, leszűrik, és tejjel, tojással összehabarják. Készítik szárított gyümölcsből is. Mindegyiknek jelentős szerepe van a böjti ételek között. A káposztaleves savanyúan elkészítve ugyancsak előfordul, ha nem is olyan gyakran, mint a keleti szlávoknál.

Kiemelkedő hely illeti meg a hüvelyesekből (bab, borsó, ritkábban lencse) készült leveseket. Ezeket vagy a kertben, de többnyire köztes veteményként a kukoricával együtt termelték, így minden háztartásban bőven volt belőle. Többnyire behabarták, és ha volt, akkor füstölt hússal ízesítették, erősítették.

{H-271.} A tésztás levesek legtöbbnyire a pásztorok, mezei munkások eledelei. Az Alföldön lebbencsből, tarhonyából olyan sűrűre főzik, hogy a kanál is megáll benne. Mindkettőt zsíron vagy szalonnán megpirítják, vöröshagymát, paprikát, újabban burgonyát adnak hozzá, és úgy főzik meg.