KÉZIRATOS FORRÁSOK AZ ORSZÁGOS SZÉCHÉNYI KÖNYVTÁRBAN
1789-1867.

<p.V>

A magyar történelemnek alig van olyan korszaka, melyet az elmúlt évszázad történetírása tudatosabban hamisított volna meg, mint az 1789-től 1867-ig terjedő idő. A kor fejlődését a feudális erőknek: a királyi hatalomnak s az egyházi és világi rendeknek e történelmi szakaszban a haladás irányát képviselő polgári törekvésekkel szemben vívott küzdelme determinálja. Osztályharcukban, mint a haladás erőbázisa, a háttérből egyre inkább kilépve, résztvesz az elnyomott jobbágyság és - különösen korszakunk vége felé - a feltörekvő munkásosztály is. A küzdelem sajátos jellegét az osztrák gyarmati elnyomással szemben vívott nemzeti függetlenségi harcunk adja meg. A kornak két súlypontja a Martinovics-mozgalom s az 1848-49-es forradalom és szabadságharc.

Ma, amikor a marxizmus-leninizmus tanításai nyomán megújuló történetírásunk mind sürgetőbb feladata a már ismert források átértékelése s új szintézisek alkotása mellett, új, eddig ismeretlen, sokszor tudatosan felhasználatlanul hagyott források feltárása, szükségesnek tartottuk, hogy az Országos Széchényi Könyvtár gazdag kéziratos anyagából - addig is, míg egész anyagunk „catalogue raisonné”-ja elkészülhet, - e kor kéziratainak jegyzékét nyilvánosságra hozzuk.

Fokozottan indokolttá teszi e kéziratok mielőbbi feltárását, jegyzékünk nyilvánosságra hozatalát az a körülmény, hogy e korszakra esik az abszolút hatalomnak a cenzura egyre erősebb kiépítésére, minden szabad szó elfojtására irányuló törekvése. Dialektikus egységet képez e törekvésekkel szemben a fejlődő magyar forradalmi gondolat kibontakozása, az antifeudális erők mind gyakoribb irodalmi megnyilatkozása, melyeknek számos dokumentuma éppen a cenzura miatt soha sajtó alá nem kerülhetett, s melyek közül sokat kézirattárunk őriz.

Természetesen, célkitűzéseinknek megfelelően, e mozgalmas korból sem tartottuk szükségesnek valamennyi kéziratunkat a jegyzékbe felvenni. Felvettük azonban mindazokat a kéziratokat, melyek e korszak társadalomtörténeti fejlődését formálták, tartalmukban, gondolataikban <p.VI> ahhoz kapcsolódnak, vagy amelyek a gazdasági, társadalmi és politikai fejlődést összefüggéseiben tükrözik, így az ilyen vonatkozású jelentős szépirodalmi műveket is. Szempontjainkból következett, hogy a kor legpolitikusabb költőjének, Petőfinek, könyvtárunkban őrzött minden kéziratát s életének minden egyéb, birtokunkban levő kéziratos emlékét hozzuk.

1789-ben, a nagy francia forradalom kirobbanásában jelöltük meg a kezdő évszámot, az anyag természete parancsolta azonban, hogy éppen úgy ne ragaszkodjunk mereven ehhez az évszámhoz, mint ahogyan a befejező 1867-es év sem jelenthet áthághatatlan határkövet. Elszórtan felvettünk korábbi kéziratokat is, amennyiben azok a polgári forradalmak összefüggéseihez szorosan kapcsolódnak s van néhány későbbi kézirat is jegyzékünkben, amely a kortól észszerűen el nem választható.

Bár anyagunk feldolgozásánál igyekeztünk lehetőleg egységes szempontok szerint eljárni, mégis az anyag természete által diktált következetlenségek nem voltak mindig elkerülhetők. A nyomtatott művek feldolgozásának szokásos szabályait nem követhettük mindig mereven, mert a kéziratok sajátos természete sokszor sajátos címleírást követel. Így mindenekelőtt a zárójelek használatát redukáltuk. A szerző nevét csak akkor tettük szögletes zárójelbe, ha azt újonnan állapítottuk meg, s a kézirat korábban más szerző, vagy címszó alatt szerepelt. A kéziraton fel nem tüntetett, általunk kiegészített keresztneveket szintén zárójel nélkül hozzuk, mindig a kézirat nyelvén használatos formájukban. Kivételt csak azokban az esetekben tettünk, ha az illető szerzőnek jegyzékünkben több nyelven szerepelnek kéziratai. Ebben az esetben a szerző valamennyi munkája együtt, a szerző keresztnevének az anyanyelven használatos formájában van felsorolva s az ettől eltérő nyelvű kéziratok mellett, a kettős névhasználat esetleges zavarának elkerülése végett szögletes zárójelben tüntetjük fel a keresztnév megfelelő alakját. A kéziratok nyelvét csak abban az esetben jelöljük, ha az eltér a kézirat címének nyelvétől, továbbá többnyelvű kézirat esetében, mikor is valamennyi abban használt nyelvet feltüntetjük. Az eredeti ortográfiát, valamint interpunkciót mindenütt megtartottuk. Autográf kéziratoknál, amennyiben ez a körülmény kétségtelenül megállapítható volt, azt mindig jeleztük. Jelentéktelenebb vagy ismeretlen szerzők esetében azonban az sokszor nem volt megállapítható. Ilyen esetekben erre vonatkozólag minden megjegyzést mellőztünk. A kétséget kizáróan megállapított másolatoknál viszont ezt a tényt jeleztük. A cenzurapéldányoknál, éppen egyik sürgető feladatunkra, a magyar cenzura történetének <p.VII> megírására gondolva, a kézirat cenzurapéldány jellegét mindenütt feltüntettük, sőt adott esetben azt is, hogy abban cenzori törlések szerepelnek. Kolligátumoknál, még akkor is, ha azoknak csak egy-egy darabja jön korunk és szempontjaink szerint számításba, magukat a kolligátumokat összefoglaló címük alatt vettük fel, kiemelve természetesen a bennünket érdeklő darabokat.

Katalógusunk anyagában csak a könyvalakú, összefüggő kéziratok, valamint „Analekta”-gyűjteményünknek (kisebb terjedelmű kézirataink gyűjteményének) darabjai szerepelnek. Levelestárunkat nem dolgoztuk fel. Az ebben az anyagban való tájékozódást az egész Levelestárhoz most készülő kronologikus cédulakatalógussal reméljük biztosíthatni. Az 1848-as forradalomra és a szabadságharcra vonatkozó levelestári anyag amúgy is teljes szövegében kerül publikálásra. Nyomtatásban megjelent kézirataink kiadásjelzésénél mindig a legismertebb, lehetőleg kritikai kiadást idézzük, ilyennek nem létében a megállapítható első kiadást. Kiadatlan kéziratainknál, ha azok valahol ismertetve vannak, vagy azokra az irodalomban utalás történik, e körülményt a lehetőség szerint feltüntetjük.

Katalógusunkat a kézirattár munkaközössége állította össze. Munkaközösségünk tagjai közül Cs. Gárdonyi Klára a magyarnyelvű, H. Hajdu Helga a modern idegennyelvű kéziratokat, valamint az analekta-gyűjteményt, Windisch Éva a latinnyelvű kéziratokat, V. Nyilassy Vilma a Petőfi-ereklyetár anyagát dolgozta fel. Az irányítás és szerkesztés feladatait, mint a munkaközösség felelőse, V. Waldapfel Eszter látta el. <p.VII>

Az anyaggyűjtést 1949 júniusában zártuk le.