Szigeti Lajos

A fény hullámverése


Versek 1996-2000

 

TARTALOM

Erővonalak

Varietas delectat
A. D. 2000
Megtanult lecke
Repülés
Hidak
Élményeink forrásvidékén
Kikelet
Hegyen-völgyön
Szemmozgások
Víz mellett
Horgászbottal
Jó reggelt!
Vihar szele
Ingamozgás
Szent Iván hava
Koraősz
Halottak napján
Szobabelső
Temet a tél

Közelkép

Sziporkák
Néhány haiku
Kettőscsillag
Esemény utáni szöveg
Öröknaptár
Időmérő
Fürdetés
Téli jelenet
Sakk
Harangjáték
Térzene
Költészettan egy prózaverselőnek
Értékválság

Szólj, aquincumi orgona

Fényújság
A fény kettős természetéről
Színskála
Szívpanaszok
Nyomolvasás
Látóhatár
Hálószem az interneten
Filmszínház
Dimenziók
Mérleg jegyében
Lelkiség
Andocsi üdvözlégy
Sírfelirat Aquincumból
Szólj, aquincumi orgona
A teremtés kényszere





Erővonalak


Varietas delectat

A két végén koptatott
egyenes kromoszómák
pálcáival vezényel a Teremtő
minden Élet-változatot,
egy témára komponált,
egyszer eljátszható
forte, elhaló dolce
Sors szimfóniát.



A. D. 2000

Szent év - Anno Domini
szökőév 2000.
Keresztlevélre, sírkőre
elsőnek kettest kanyarít az emlékezet,
alaki és helyi értékre vigyázva,
képzetes gördülő csapágy nulláin
utolsó esztendejébe fordul, hullái
gigászi terhével szinte csikordul
kísértetiesen a véres XX. század.

Amikor emberi voltunk
feszíttetik célkeresztre,
seregszemlét tart a halál -
sorakoznak világháborús katonák,
a vészkorszak tüzében, gulág Szibériában
eltűntek, földönfutóvá lettek,
bukott eszmék parancsára hősi halottak,
s a fölkelők örökmécs-léleklánggal lobognak.

Újkori katasztrófák, atommáglyahalál
árnyékában már hatmilliárd élet
kerülhet géntérképre
(mondják: a tudomány kétélű fegyver)
pusztít szegénység, szenny, leküzdhetetlen
betegség, elvadító szeretethiány,
-izmusok zavarodott művészlelke,
silány élvezet - kábítószer, bűn orgiája,
egy pénznyelő, számítógépesített világban
nagyobb emberveszteségünk a szívekben.

Kék bolygó űrhajónk
sarki hőpajzsa megolvad
a fölfuvalkodott napon -
tolóereje kozmikus katasztrófa.

'Világvégén' túl, ezredelőn
homoksivataggal fordul az időkerék,
s űrkorszak-alkotó képzelőerőnk
mennyei tűzijátékban kigyúl -

Új időszámítás, újabb kezdet,
tavaszünnep köszönt: millennium,
gyorsító sávval a történelmi út -
legyen minden nép emelkedő nemzet!



Megtanult lecke

     A tamási gimnázium emlékkönyvébe

A galaxis-függöny szétterül,
s a napóramutató árnyak
örökké káprázó szemünk
számlapján körbejárnak.

Hő- és hideghullám
kavargat port és tengert,
röghegységet gyurmáz,
a roppant kontinens-jégzajlásban
ékkővé csiszolt kavics,
homokágyon a gyöngykagyló-magzat is,
hártyás lábujj, szárny verdes,
az Emberfia örvénylő lábnyoma
ér hullámtörő partokat.

Lelőhelyek tárulnak
- kincseskamrái a múltnak.
Borzongnak szálkás erdők,
nyitva- és zárvatermők,
gyémánt, szén, olaj, fa
mind a Nap tüzét rakja.

             *

Folyók köldökzsinórján
birodalmak születnek.
Európa térképén egy szakadt ország
- az Árpád-törzs nevén még
Megyer, Keszi, Kér, Nyék,...
elbitangolt Koppány
Tolnát, Baranyát bejáró
honfoglaló lelkek.

Gyászkeretes történelmi körkép:
Muhi, Mohács, Világos, TriaNON!
A déli harangszóval lecsengő dicsőség,
hány legyőzetve győztes forradalom.

A faltörő kos megkövült bárány lett,
mai csatazajt visszaver a várhegy,
gyökér, kacs, eső kaparássza
- ősszel esik el a bástya.
Fénytelen levél-rézkarcon
tűnt időkbe dermedt arcok.

Sötét tábláját letörli az Isten,
diktál, s mi írunk sors-ákombákomot,
egyezményes jelek, igazodó sorok
híján sarkából a világ kibillen.

Fiatal, ki érzékeny a szépre,
mint látóideg a fényre,
időt nem mér, nem mérlegel,
egész lényével kérd, felel,
álarcot repeszt nevetése.

Pannon dombokra állva
közel a tudás fája,
egy madár-szívű lomb,
fenyőillatú magaslat -

és birtokában szabad vagy.



Repülés

A végtelen kell, szárnyak,
holtponton túlpörgő légcsavar
kritikus fordulatszáma,
a szabadulóművész ember
Glóbust tartó türelme
és földtől elrugaszkodó vágy,
napközelben hősködő Ikarosz,
légóceánt átszelő pilóták
- földre szállt angyalok, botkormánnyal
megemelt istenkísértő magasság -
Leonardo, Jules Verne
orbitális pályára bocsátott álma.

Mit a nagy hőlégballon kidobott,
szélességi és hosszúsági fokok
kosarában bolygónk súlyfölösleg:
világűrbe visszacsobbant gyöngyszem.
Fémbe zárt villám hajtóműről leszakad
a hang, leválik egy újabb fokozat
lángcsóva-köldökzsinórja -
megszületik a jövő űrhajósa.

Ó, boldog súlytalanság: végtelen zuhanás,
csillagközi ejtőernyőt kioldó
ember a Holdon!
Sejtóránk lelassul - fénysebességnél visszavált -
lesz idő fölfedezni a lélek kozmoszát.



Hidak

Amikor ösztön és józan ész
együtt teremt összeköttetést,
két pont között a legrövidebb
távolság - a túlsó partra vihet
palló, közúti, hadi,
vasúti híd vagy viadukt
(völgy, szakadék, gyors víz alul)
- légihídon átjut a hímpor -
függő-, felvonó-, sóhajok hídja,
közös öröm, külön bánat nyitja,
erős kapocs két véglet között
idegdúc, pillér, vert cölöp,
fesztávját átfogva dobog a híd
- nagy áteresztő képességű szív -
aranykapu, ördöglakat építmény,
kulcsolt kezek lánchídja, eszmék ívén
vibráló gyűlölet ne döntse romba
- háborúban országok gerince roppan.

Áldás a híd: nyitott kapu, vulva
szülőcsatornán magzatát áthúzza -
Tejút téli napforduló hasadékán,
égig érő fény-árnyék fokú létrán,
szivárvány vezet alvilági folyón túlra
vámot egyszer életeddel fizetsz,
vár hídverőnk, a nagy Pontifex.



Élményeink forrásvidékén

Mikor még földön jártak
hópehely súlyú angyalok,
került mennybéli fenyőfák alá
arany, mirha, tömjén,
kórusban vox coelestis összhangzatok
pásztorok miséjén a megváltót köszöntötték,
csillagszórót gyújtott az ég: mindenki karácsonyfája.

Emberi ábrázata volt a földszintes háznak
- oszlopfő, szemöldökfa, homlokzat
- láb, öl, könyök, arasz, hüvelyk,
a befagyott ólomkristály máriaablak-üveg
színképelemzés közben megolvadt,
villámeres éggömbből jövendőt mondtak,
láng és füst elmosódó határán
a kéményseprő huzat krampuszt sodort,
csak ijesztés volt ördög és pokol,
előtérben a kardfogú tigris árny
lámpagyújtáskor megsemmisült,
kitakaróztak hétalvó befőttek,
s megvédett maci, zsiráf, elefánt.

Kifestőkönyv: ismerős hazai táj,
hol istenke még hagyott játszani,
verslábbal mérni testre szabott időt,
miénk volt a tér
kiégett tankból szöcskét ugrasztani,
harangozni ágyú rézhüvelyén,
ha késett az ebéd.

Inkább csak örömünkben sírtunk,
nem mutogatva, koldus mód, elmérgedt titkunk,
tüskebokorból miként lett lepkegyűjtemény.

Amerre hegy-völgy hullámverése zúg,
elcsavarogtunk, mint a gyalogút,
megismertük testünk világegyetemét,
szenvedély után a szenvedést -
hétrét aura, hatodik érzék, pszi-sugaras
harmadik szem a belső bölcsességhez.

De álmodozásból munkadal ébreszt,
elszáll a madár - lomb lelke szakad,
tudásunk megszenvedett tapasztalat,
értékét tudjuk, árát még nem.



Kikelet

Hóvirág, ibolya,
madárfióka csőre
föltöri e jégzsinóros őslény-tojást
- világrészeire a Földet.



Hegyen-völgyön

Idegeimnek finomhangolás
az erdei zuhatag, csermely csobogás
horgomra sellő helyett örvény akad.
Fák helybenfutása kápráztat - szórt fény,
ág-bog mókuskeréken forgószél.

Holdjáró bakancsban alászállok,
mint óriás lepkét szárnya leránt,
szívem körül lándzsafüvek,
laska gomba fülel -
Magházak csörgődobjai,
indák bőgőhúrjai,
egész zenekar nádi hegedű, pánsíp
tavaszi szonátát játszik.



Szemmozgások

Kamillás borogatás a rét,
szirmot, szárnyat tépdes a szél,
lepkék libegnek selyemúton,
darazsak zsolozsmáznak,
szúnyogfelhők szélzsákban,
fölvillanyozott fecskék rajcsúroznak
(csak veréb fürdik porban)
légsúlyúak szépségkirálynője
a szitakötő - sátán stoppolótűje,
szamártövis Don Quijote sorsa szélmalomharc.

Édenkertünk tűzelhalásos fáin
tiltott gyümölcs világít,
hiába permetezte méreg, tömjénezik
vadvirágok illatglóriái.

Közös a teremtés műve,
mint az első emberpár bűne,
árnyéka vetül - Isten létezik.
Belegabalyodom egy rózsabokorba,
árvalányhajba, szomorúfűzbe,
szívemet ördögcérna férceli.



Víz mellett

Hullámsávos levegőtávlat -
sugárként feszülő zsinór,
felvont felhő-vitorlák
a jó szelet kifogják.

Árnyékbokszoló bokor elhajol,
türelmem karikákat hajigál
a víztükörre - nullás szemek
örvényeit kerüli a keszeg.

Biceg az úszó - ponty pedzi
(horgász és hal közt jelbeszéd)
sodródik a horogra akadt
- szivárványból vett színárnyalat.



Horgászbottal

Rejtőzködő természet,
fészekrakó élőhely, védett
fajok élőlánca fogad.
Nagy vizek repülő só szaga árad,
hullámok elől hátrál a part,
felszínt kagylók fodra gyűr
- elvarázsolt tükör torzítja a tájat.

Fűzfák leeresztett lobogói alatt
kötésig ér a víz,
medrében kavics lapít,
gyökérbojtos békalencse, tófonal,
gyűrűs süllőhínár, csillárkamoszat.

Hőhullám lapoz,
kisasszony-szitakötő legyezget,
kapás nincs, elúszik lábaimnál
leső harcsa, szivárványos pisztráng
(szörfözhet vízipók,
a buktató marad)
minden véletlen
célt, rendezőt sejtet,
s a jelen idő, mint rák,
sodrással szemben, hátrafelé halad.



Jó reggelt!

A sugárhajtású nyár hangrobbanása,
vagy időzített csörgőóra ébreszt,
siet napomat percre beosztani.

Vibráló ablaküveg tükrében
a teherhordó Duna vonalában
erdők állványozta horizont,
hegy-völgy sinusgörbékkel.

Lebegtetem magam, még parttalan
áradó világ, tárva-
nyitva, mint számítógép ablaka,
egérkurzor-fürgeségével
szembogaram rója köreit,
rákattint némely tárgyra.

Gyorsforralót a párás ég merít.
A csillagászati nyár
fülledt üvegházában
szépségideál a ledér kaktuszvirág.

Vízi világ fénykora,
meztelen idomok bronzkora -
vízcseppek hűvöse zsibbad bőrömön,
még tíz ujjal fésülködöm.
Éles szó-kavicsokkal nyelvemen
ne fájdalomcsillapítóért nyújtózzak -
napsugár-ciróka, csók gyümölcsíze kell.



Vihar szele

Végtelenített sugárzásban
izzóit sorba kötve ég
a szentföldi csipkebokor.

Villanydúc-feszületek magasságában
madarak: mezők vendégmunkásai,
delelő napszámosok.

Szellős erdőszélen
egy futó felhő
utolér - cseppenként bizsereg bőrömön,
fészkéről katapultál fácán, fogoly,
a tört ág botsáskaként pörög,
ragadozó vadrózsa tüskéit borzolni
kerepelnek a virágok színes papírforgói.

Villám ollózza a szürke égbolt
hengerelt acéllemezét.
Virágporos nyár elején
sziklaüllőn szögeket kovácsol
sietősen a zápor,
nem véd a szenteltvízhintő lomb,
nehéz fedél alá hajt jégesős vesszőfutásom.



Ingamozgás

Nap torziós ingája
nem is az égi pálya -
egy kivágandó fának
bitót utánzó árnya.



Szent Iván hava

Rák csillagképbe vált
a leghosszabb nappal -
öngyulladásos nyárelő, egy szikra
- félig égett napcsillag,
s körülrajong a láng.

Árnyak félrehúzódnak,
fejem meglódul néha,
mint a vízmérték buborékja,
verejték csöppen le rólam
- véralvadást gátló pióca,
mászik, csípne még
porszem és szemét.

Cserje tüdő zihál, léggyökér,
bokrok hastáncot járnak,
ártalmas sugárzásban
hüllők vetkőzőszáma,
vízparton fűszál evez, sás kardlapoz,
nádszálon lélegzik, s egy szélrohamtól
felbőszül a nagy tó.

Aszályt, tűzugrató éjszakát
negyven napig sirat Medárd.



Koraősz

A búzatarlón boszorkánygyűrű,
szörnyszülött tüskés mácsonya,
fájás ellen gyógynövényt gyűjtünk.

Gaz az anyaföld édes gyermeke,
a kultúrnövény mostoha,
megőszül az ember édene.

Jövőjét csörgő magházba zárva,
koncentrál: érik a gyümölcs,
a kései cukros tovább tart.

Aki vizet borrá változtatott,
duzzadt szőlőfürtöt fejni
letérdel, venyigeként hajol.

Gáncsot borospincék küszöbe vet
föl-le: lépcsőfok, buktató? -
egy szemöldökfa is lefejel.

Spiccesen ciripel egy rovátkolt
tücsök, viráglátogató
pomádé királyfi: darázs dong.

Karoló pók virágfürtön az ősz,
tájoló szélrózsa felé
kígyó és varangyos béka köp.



Halottak napján

Híd dobban elém,
lendít az úttest íve
a dombtetőig - bírja szívem,
a fejfaerdő messze még.

Itthon, halottak napján,
már őszidő viharban
betört az égi ablak,
árnyak hajléka a ház is.

Hány lelket számlál
egy magyar halmazfalu?
Emlékképek filmszalagja fut -
a hősök szobra megállít.

Avar-szárny elsöpörne
- sercenő szél a gyertyát.
Tömegsír a Föld, feltárt
csontereklyék meszes gödre.




Szobabelső

Mohazöld szőnyegpadló, díszletként zuhatag
duzzaszt tapétát, ront betonfalat,
a mennyezetről zsinór szivárog -
örökmozgó spirálon
ördög teremtménye: egy légy,
villanykörtével érlelt fény.

Pár formatervezett bútor, könyvszekrény,
hajlott polcokon tudományok egyensúlya,
egy írógéppel táncoltatott asztal,
füzetben unott minták rajza,
alvadt betűk, varangy paca kinyúlva.

Színvak virágváza csillan, képkeret
tart tükröt: ifjúkori énemet -
nem láncra vert ingaóra önsúly,
mit ólmos fáradtság birkóz földre,
nem lélek nehezéke még a test.



Temet a tél

Vízesés-mozgólépcső
torlódó jégtábláival beáll
a nagy idő-folyam.

Jégcsap a hőmérő
hízott higanyszála,
köröm alá szálka
szúr - a fagy,
fémtárgyak dérrozsdás villamossága
halálfejes feszültség alatt.

Hol a természet növésben megáll, a fák
puskatus ágakra szuronyt szegezve,
zárt alakzatban köd ellen vonulnak.
Jön bundás téli álom: fagyhalál,
léket vágva e város bordás flaszterén,
a hajléktalan csatornába bújna,
rétegesen öltözteti az ég - újságpapír,
havazó ívlámpák temetik hajnalig -
Emberek jönnek párakoszorúkkal,
szájukon szalagírás: "szép" halál.


 


Közelkép


Sziporkák

Szerkesztő kérdi
    Fej, vagy írás?

Kétes dicséret
    Minden sora
    nyelvemlék, meglehet
    szabályos végrendelet.

Kritikus ponton
    A szavak mennyisége
    nem csap át minőségbe.

Hagyaték
    Alanyi költőnk
    tárgyi emléke
    zálogolt írógépe.

Magyar nyelvőr
    Anyanyelvünket ki nem téphetik!

Botcsinálta hangversenylátogató
    Mit neki hangnem: Dúr, moll?
    Ő már páholyban durmol.

Mai Diogenész
    Lámpás szemekkel
    éjt nappallá téve kereshetsz
egy igaz embert.

Természetrajz
    Egy emberszabású így makog:
    az állatban is emberség lakoz.

Latin
    Holt nyelven is él
    a klasszikus szellemiség.


Néhány haiku

Friss hó mosdasson
tejfehér arcot rózsa-
szirom pirosra.
         *
Hókristály pillog,
tűlevelűn angyalhaj
- fehér karácsony.
         *
Tabula rasa
hómezőre az Úr ír
jégtollú széllel.
         *
Körtevirágok
izzólámpái égnek
- hosszabb a nappal.
         *
Mennyi horkolás,
nyakas kukorékolás,
míg hajnal hasad.
         *
Lehangolódott
fatőkés régi hangszer
bútorként reccsen.
         *
Huzat nyekerget
rossz harmonika-ajtót.
Távozott a csönd.
         *
Fák, bokrok rázzák
jégeső börtönrácsát -
Süss föl, szabadság.
         *
Zománc számlapról
perc, másodperc lepattog
- égről a csillag.
         *
Űrsikló vasal
fodros levegőeget
- költőnek inget.
         *
Szépség és jóság
mozgatott engem: eszme
- plátói lóság.
         *
Égi sugallat,
láthatatlan tinta ír
verset, képletet.
         *
Magasabb IQ
vadhajtása  h a i k u
- hervadt szóvirág.



Kettőscsillag

A telihold világa
olthatatlan hangulatlámpa,
udvarában nyílt láng meztelen
kettőscsillag a szerelem.



Esemény utáni szöveg

Ágyrajáró szerelem
boszorkányos, tüzes.
Fügefalevél tenyerem
izgat csikló rügyet.

Menny és pokol fajzata,
játszol szüzet, rimát,
minden kéjt hullazsákba varr
porhüvely vaginád.



Öröknaptár

Minden -ber hónap: brr!
Szeptember
iskolásnak csengőfrász.
Október
tört ág
gyümölcseként érlel engem.

Bújj hozzám, kedves, fázom,
leszüretel az idő.
A fogalmak kiperegnek a szótárból,

... november, december -
remember.




Időmérő

Mintha gúnyolódna,
a győzelem jelét
hordozza körbe az óra
kis- és nagymutatója,
ollózva a V-t,

naptárunk hullatja levelét.



Fürdetés

Mikor gombóccal hajigáltak,
fényeskedtünk villanykörte-csupaszon,
egy túlfűtött, gőzös szobában
szülőanyánk teknő-kínpadra vont,
s máris vérpirossal dőzsölt
a mosószappannal dörzsölt,
lúg csípte, hab-fürt koronázta,
öblítővíz forrázta kobak,
buborék-csüngőit rázta.

Föltámadtak a mesekönyv hősei -
dúlt rögtönzött párnacsata,
de intett az esti imádság.
Álmunkban napsugárra feszült
az illatosított fehérnemű,
madzagvégen az idő-sárkány.



Téli jelenet

Hó hull,
hó, hahó!
Játszani volna jó.
Szánkón, gyors sítalpakon,
korcsolyán érkezik télapó -
nadrágféken lavinaként
velünk sikló északi szél.

Hóember ragyog -
szén szeme,
pitykegombja is fekete,
jég-könnyes Mikulás mosoly,
répa-orra cinkét fogott,
kalapja ócska vasedény
(hogyan is köszönne szegény?)
zsebében söprű-keze,
prémbundája förgeteg.

Hó hull,
hó, hahó!
Merre száll a hógolyó,
e napraforgó földteke?



Sakk

64 kocka élettér 32 figurához,
megannyi cseljáték, változat,
védelem, gyalog- vagy minőségáldozat -
Sport vagy művészet? - Függő, döntetlen.

Sötéttel szemben világos
hadállás feudális rendben:
hol volt, hol nem volt
király és királynő,
püspök (másként futár),
lovag (máshol huszár)
körül bástyák, gyors sáncok.

Sakkozógép ellen a játszma
csak csordogál, mint a bábu vére.
Kérek egy visszavágót! -
Vezérszárnyon tisztté előlépő paraszttal
ugrik a ló, veszik a bástya,

s okosabb az ember egy mattal.



Harangjáték

Haaaraaang
giling-galang
szól hangvilla tisztán,
száll bim-bam szárnyon,
kettős haranglábon
hétmérföldes hír jár,
e-g-h hangközökkel
bekarikázza a csöndet,
cseng-bong föltámadást,
delet húz, Úr angyalát.

Mikor vészharang kongat,
akár nagy ágyú szólna,
ráng villám kötele,
szívünk is félrever -
öntvény-palástban dobban,
érc hangján Isten harsog
- kolokol, campana, bell
húzzák a lélekharangot.



Térzene

Dob, drum, baraban,
a cintányér is odacsap,
s a botozó tamburmajor kétnegyedes ütemére
törtjeire hull a csönd egésze,
a rezesbanda fényességes szárnyra kap -

magas C csomóz csillogó kürtöt,
előretör egy hars trombitahang, ezüstös
síp sipít, nem nyálzó fafúvós
nyaggat fúgát, bölcs basszustuba brummog,
már zászlós nyolcad viszi a ritmust,
beléptet indulót, lelkes himnuszt.



Költészettan egy prózaverselőnek

Mint ki a havasi kürtöt
megszólaltatni se tudja,
szellent, nem bírja szusszal,
orrfúvás hosszan tülköl -
így csorbult csőrét füttyön
reszeli köptető félelem -

Dalt nem billeget bürkön,
égi madár az énekes.



Értékválság

Csak a bősz kritikus küldetéses,
részigazságok védnöke,
bár a nagysághoz nincs köze,
értékrendet vág a közízlés nevében.

Hány becsületes életmű a tanú:
a tehetség nem vész el - átalakul,

teng-leng lég- vagy hajszálgyökéren,
nyomorog ronggyá olvasva,
e világra kutyanyelvet ölt,
hangnemet, színt vált, szeszre költ,
festővászonnal takarózik, absztrakt
szobrát majd a jó Isten avatja.

 


Szólj, aquincumi orgona


Fényújság

       Hír: Tizenkét milliárd fényévnyire
       ősrobbanás nagyságrendű a kozmikus tevékenység.

Galaktikák üzenetével
sugárzó meteorit
fészkelődik kráterében.

Űrtávcső látómezején
ívmásodpercnyi fölvillanás -
Ki a teremtővel szembenéz,
csillaghalmaz világítja át.

S ha ideghártyára vetül odafönt,
kinagyított mikropont,
megkönnyezett porszem a Föld.



A fény kettős természetéről

Napsütés, holdfény, x-sugár
átvilágít csöppenként hét tengert,
épít atommodellt, molekulát,
aranymetszéshez idomult mértani testet
palástjával kiterít,
a gerincest csontvázra vetkőzteti.

A tüköraknás kristályprizmák
rácsai mögül kiszökő fény tisztább,
kiszögezett csillagtérkép ragyog
a virtuális jégfalon -
istentagadás tagadása.

A modern fizika érve:
vihart kavarhat
egy lepkeszárny rebbenése.

Nem ártalmas háttérsugárzás, szemmel verés
a rajongó tekintet,
a nagyfeszültségű szenvedély
kettős természetű fény,
egy elnyelt, vagy visszavert sugáron
futó mosoly is fölhevíthet,
terelget, mint egy villanypásztor.



Színskála

Gyászfekete háttérrel
füstezüst kozmikus por.
Átfesti egy borzas üstökös
az eget is - szivárvány hét színével.
Már fénytörés szemünkben
a jég- és hóvirág,
tarka színkép hullámhossza
a meleg színeket hozza -
bokrétát köt egy kristály-szilánk,
skáláz a primer
ibolyakék, fűzöld, szegfűvörös,
hozzá keverék rózsaszín,
félbarna, olajzöld ágak
termése meggypiros, citrom, narancssárga.



Szívpanaszok

Satíroz EKG-kórlapot
egy szabálytalan görbe -
közeli földrengés jelzője
(így ír egyenest a mindenható).

A szívizom vert csipkeszövete
érszűkülettől öreges
szinkópát dobban, ki-kihagy,
vitustáncot jár a csontváz-
haranglábon - kötélideg-összeomlás.

Rövidzárlat az érrendszerben
és elsötétül minden.
Még könyves-könnyes magány int:
ki nem boldog, csak boldogul,
futkos egy piros léggömb-szívvel
- szakadásig.



Nyomolvasás

Évmilliomos előembert
forró nyomon követve
sziklabarlang torkáig,
lépünk faltól falig homokszőnyegre
egy kultikus áldozati oltárig,
tűz fészkéről fölszálló pernyében
talizmán védte csontváz, sormintás ékszer,
pattintott dárdaél, csiszolt nyílhegy mutatja:
éled egy vadászjelenet koromrajza.

Vízözön után szivárványhíd -
Noé bárkájának kikötője,
párosan bőgnek Isten barmai,
kicsapva kövérebb legelőkre.

Homoksivatag forró égövén
Göncölszekér tengelytörés
mutatja hol a kincseskamra piramis -
A napimádók ismerték az éjsötét
sok fényrendű csillagait.

Főemlős mélyhűtve, múmia balzsamozva
kerül ma boncasztalokra.
Föltámasztanak csodagyógyszerek,
oxigénsátor lélegeztet, klónozott egyed
hasonmásunk még valamit igazít -
DNS-láncból kimetszik a kínt.



Látóhatár

        "Ment-e a könyvek által a világ elébb?"
       Vörösmarty: Gondolatok a könyvtárban

A villámzáras ég
felhőkkel sátoroz,
mennydörög az írottkő sziklafal
hajszálrepedéseire bízott tízparancs -
égbekiáltó visszhang.
Csillagvizsgálók tengerszem-tiszta
lencséi színképelemzik a fényt.

Amint nyílik, zárul is a tér -
Nyolcvanmilliárd galaxis
középpontjában megmaradni
egy tengelye tört bolygón-

'Sok van, mi csodálatos...'
A függő szikla Hold ár-apálya,
színjátszó évszakok,
a Jeges-tengerbe borjadzó gleccserek,
merülésig megrakott szigetek
- a szárazföldi élet mentőcsónakjai.
S amit épített a teremtő látomás -
időtlen tájban megszentelt csodák:
kőkorszaki barlangok képtára,
piramisok, rejtélyes totemek, erődpaloták,
a Húsvét-szigetek őrt álló kőbabái,
Isten földre ejtett hallótölcsére:
csigavonalas katedrális,
múzeum, márvány síremlék, csak önmagát túlélje
Az ember, a fény rovásírása.

A világmindenség értelmetlen,
míg magányos észlény az ember!
Itt nyugszik posztumusz, föld-köpenyben fázik,
szomorúhímzés a rét, ha hideg színben virágzik.

S mert ragyog még a Gutenberg-galaxis,
jó mind, amit Isten segítségével létrehoz:
magfúzió, internet, humán genom...
Életfa virága: termés ígérete -
lüktetnek a részecskegyorsító erek,
tűzáldozatot hoz a lélek és az ész
- művelni a hét szabad művészetet.
"Mi dolgunk a világon? Küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."



Hálószem az interneten

Világtalan képernyőn
teremtett világosság
Tejút, ködsűrűsödés, gömbhalmaz.
Rákattintva egy keletkező csillagra,
megjelennek állatövi képek,
éggömbön isteni menü
parancsaira: Kos, Medve, Oroszlán,
Korona, Dél Keresztje, Szűz, ...

Mint egy álmatlan csillagász,
intergalaktikus világhálózaton
modern Odüsszeuszként muszáj bolyonganod,
elvakít Andromeda, Orion (a Kaszás),

s a világegyetem alkönyvtáraiban
majd olvashatják lírai honlapod.



Filmszínház

100 éves a mozi

Mozi: gyerekkor, álom, mágia -
előbb csak néma áhítat,
filmvásznon hunyorgó részletek,
mechanikus balett, vetített képzelet,
a negyedik dimenzió
Lumière vonatán érkezik -
"ritmus-szimfónia", "fénysugár zenéje",
a tárgyak filmnyelven beszélnek.

Álomgyár terméke: szerelmesfilm,
fényírók "belső mozija",
a nagy rendező: a kamera -
Eizenstein, Korda, Chaplin...

Mozgó festészet, fényszedett
költészet - "képpé varázsolt idő",
halálugráskor visszapergetett
illúzió, hogy érdemes.



Dimenziók

Világvevő hullámhosszon
atomóra pontos idő.
Térelválasztó nyílászárókon
alkony félholdja zörget.
Paradicsomi tájra
dermed a nap, mint a láva,
pirosra váltva a zöldet -

Lombhullatót hideglelés ráz,
csipetnyi mag, gyümölcsvelő
koncáért hollók pörölnek.
S letakart kalitkánk rigója
pityergő dal origója.




Mérleg jegyében

Számtani művelet, oksági mérleg
tagadása a csillagjóslás, e hit
nem a megváltóval születik -
Éggömbön állatövi képek,
súlyos álmoskönyv intelem:
a sors szeszélyes, akár az istenek.

Vénusz uralja csillagképem
- művészet, szépség, szerelem -
levegő és tűz elemek.
Harmadik házban a Bika,
hetedik házban Oroszlán és Szűz
jegyével játszik a Mérleg.

Fehér rózsa, orgona, mirtusz
istennőmhöz illő virágok,
kedvező bolygóállást látok,
házcsúcsokra eső fényszögeket -
Hódoltság a sorsom,
s én, függő változó, hogyha csalódom,
az csal, ki rossz órában született.



Lelkiség

A lélek:
fénytest,

Isten házában
örökmécses.



Andocsi üdvözlégy

Úr Jézus szülője, fájdalmas Szűzanya
csodatévő szobrát angyalok lehozták.
Egy zarándok nemzet búcsújáró bokrát
fogadd oltalmadba, mennyei Patrona.

Kereszt alatt néped zászlókkal hajt térdet,
Szent István királyunk koronáját nyújtja,
kegyet, Nagyasszonyunk, kérünk megújulva,
vallunk keresztséget, hitünk ezer éves.

Földi utat járunk, s látunk égi ösvényt,
kérők szószólója, jó reménység Napja,
fájdalmat föloldó lelki élet anyja,
áldott Boldogasszony, Mária, üdvözlégy.



Sírfelirat Aquincumból

Pannóniában pentaton új zenét,
hűs lelki békét, isteni hangerőt
áraszt a zsoltár őskeresztény
    templomi hangzata: vox humana.

S lásd, "érdekes gép", múltba utazni hív,
mintája: dór-stíl római oszlopok,
nagyságra kényes sípsorával
    orgona játszik a nyári fényben.

Mind népszerűbb hang: "hydra" - világi mű,
császárt dicsérő léha egy eszköz itt,
méltatni Nagy Constantin is kész,
    győzni e jelben akar Sabina.

Hárfája bűvöl, kedves a hangja, szép,
új orgonáját férje avatta föl,
nagy fújható, fém instrumentum,
    lelkes, akár ez a férfi karzat.ű

Művésze dalnak, vágyva idézlek én,
szépség, tehetség antik arája, játssz!
Ars longa, szárnyal már a lélek,
    zárul a szikla, Sabina, vale!



Szólj, aquincumi orgona

Múlhat kétezer év, ég csillaga, föld tüze hamvad,
    lángjait elfújják. Mit nem emészt az idő?
Hangszer szól, aki él, hallhatja: üzennek a szerzők,
    hangol a csönd, vígabb sors csak az isteneké.
Dór, fríg, líd dala hív, "hydránk" kora távoli, barbár,
    törzse kicsiny, mégis római-büszke, derék.
Tűzből menteni így, uno animo, töredékét,
    rezdül a lég, cink-réz ritmusa szárnyainak.
Jó orgánum, ajaksíp négy sora zúghat a széllel,
    holt, aki mélységből égbe kiált, pora száll.
Aquincum leletén skáláz diadallal a játszó,
    dolce tizenhárom kórusa: kincs a zenénk.
Telt hangú öröm ér, vagy bánat emészt, szomorú szép
    orgonahang: tisztán szólal a szív, ami fáj.
Szent vagy, míg muzsikálsz, nem fér a gonosz csodaszéphez;
    s boldog a lélek, harmónia röpteti már.
Megnémulhat a mű, mert lárma zavarja körét itt,
    vagy befogott füllel megsüketíthet a csönd.
Hangszer nélkül is egy belső zene - éteri hallás,
    halk tremoló győz meg: érzete nagy kegyelem.
Szolgáló csak a szó, több szólam a mennyei hangzás,
    minden időben mozgó geometria rend.
Mint ember, csupa szem, nem fülre teremtve, ha értesz,
    isteni költészet, jó zene égbe emel.



A teremtés kényszere

Művészember hangos fohásza
miért fullad káromkodásba?
Végtelenre állított szemlencsével
megörökít egy pillanatfelvétel.

Milliárd fényév messze innen
él csillagköd képében Isten,
magánya emberi, űr nem ereszti -
Nekünk kell a teremtést befejezni.