A kolozsvári királyi Lyceum (királyi főtanoda) könyvtára (1787-1850)

A piarista egyetemi könyvtár szép reményeket keltő fejlődése nem folytatódott és nem haladt a megindulás lendületével. Valamennyi okát kikutatni és összeállítani az adatok hiányossága miatt ma már nem lehet. Sok minden nem úgy ment, ahogy kezdődött. Mária Terézia egyetemfejlesztési tervét II. József nem folytatta, sőt 1784. augusztus 28-án az ausztriai egyetemekkel együtt az univerzitás nevet a kolozsváritól is elvette. Az 1787-ben életbe lépett rendelet az eddigi akadémiai típust lyceumnak nevezte, királyi jelzővel (Lyceum Regium), ami azonban nem tulajdont, hanem nyilvánossági jogot jelentett. Voltaképpen lényegbe vágó változás azonkívül, hogy a teológiai fakultás megszűnt, illetőleg Fehérvárra költözött, nem történt. A lyceumi rangra szállított kolozsvári főiskola tovább is egészen 1848-ig bölcsészeti, jogi tagozattal és orvos-sebészeti intézettel működött. A könyvtárt, a változáshoz igazodva, a "kir. Lyceum könyvtára" név illette meg. A 40-es évektől kezdve szerették magyarítva .,kir. főtanoda könyvtárá"-nak hívni. Nehezen tudtak beletörődni a Bibliotheca Universitatis mellőzésébe, de a század elejétől megszokják, hogy a könyvek címlapjára a "Bibliotheca Lycei Regii Claudiopolitani", illetőleg a "Bibliotheca Lycei Claudiopolitani" katalogizáló jelzést vezessék rá.

A könyvtárnak most az lett volna a feladata, hogy a főiskola három tagozatát bölcsészeti, jogi és orvosi művekkel lássa el. Ez nem történt meg, legalábbis nem olyan mértékben, ahogy a főiskola érdekei megkívánták. A századforduló évtizedeinek okleveles bizonyítékai nem tanúskodnak a tanulmányi alap nagyobb teherbíró képességéről és áldozatkészségéről. A könyvtárnak jutó körülbelül 200 frt kevés volt a három főiskolai tagozat szükségleteinek kielégítésére, még akkor is, ha az orvos-sebészeti intézet könyvek beszerzésére időnként rendkívüli segélyekben részesült. Mike Sándor írja egy későbbi visszaemlékezésében - eléggé illetékes tanú, mert a század elején kezelő volt a könyvtárban -, hogy kevés gondot fordítottak a könyvtár fejlesztésére, legföljebb ha valamelyik tanárnak szüksége volt egy-két könyvre, azokat megküldötték azzal az utasítással, hogy iktassák be a könyvtár lajstromába. Ebben van némi túlzás, de a magva igazság. Jellemző, hogy amikor Ferenc király 1817. augusztus 21-én meglátogatta a könyvtárt és szokásos fejedelmi tetszését nyilvánította, a professzorok kérelmet nyújtottak át az uralkodónak azzal az alázatos esedezéssel, hogy a lyceumi nyomda jövedelme a könyvtár, továbbá a fizikai és matematikai múzeum gyarapítására engedélyeztessék. Természetesen kérelmük a kegyes fogadtatáson kívül semmi más eredménnyel nem járt. Elgondolásuk helyes volt, de nem vetett számot azzal, hogy a nyomda is a sok felől igénybe vett tanulmányi alap forrásai közé tartozott. Ekkor Szabó Elek atya, könyvtárőr, a fizika nyilvános rendes tanára, ugyanezt a kérdést a kir. kormányszékhez nyújtotta be, ahonnan 1818. október 25-én érkezett meg az elutasító válasz azzal az indoklással, hogy a tanulmányi alap semmi segítséget nem tud adni sem a könyvtárnak, sem a fizikai múzeumnak, mivel a lyceumi épület javítása, illetőleg új épület emelése minden krajcárját lefoglalja. Ez a magyarázat emlékeztet az akkori nehéz időkre, az évtizedes napóleoni háborúkra, melyek a közalapokat is erősen megdézsmálták, a pénzromlásra, a gazdasági élet teljes tönkremenetelére, az éhínségre s arra a nagy vállalkozásra, hogy az 1818-1821. években építette fel a tanulmányi alap az új lyceumot, a ma is álló kat. gimnázium épületét a kolozsmonostori bencés kolostor évezredes köveiből. Ezekből a viszonyokból meg tudjuk érteni, hogy a könyvtár a századforduló évtizedeiben, nem ok nélkül, mostoha bánásmódban, legalábbis szűk ellátásban részesült.

Az nem felel meg a valóságnak, hogy a tanulmányi alap egészen hűtlen lett volna a könyvtárhoz. Későbbi utalásokból kitűnik, hogy a tanulmányi alap számadáskönyveiben évi 500 frt rendszeresített kiadás szerepelt - hogy mióta nem tudjuk -, amiből azonban elsősorban a Lyceum dologi szükségleteit kellett ellátni, s a maradék a könyvtár gyarapítására és tűzifa beszerzésére szolgált. Ez az összeg a pénz értékének csökkentése óta évi 5000 frt bankópénzre változott s egyötödös értékben ugyanazokat a célokat kellett teljesítenie. A viszonyok javultával a kir. főkormányszék a múltra hivatkozva, 1827. szeptember 13-án azt a javaslatot terjesztette elő, hogy a volt jezsuita kollégium eladásából a tanulmányi alapra szálló 3400 frt tőke 204 frt évi kamata ezután kizárólag a könyvtár fejlesztésére fordíttassék, másrészt pedig a tanulmányi alapból egyszersmindenkorra 100 frt utaltassék ki a fehérvári káptalan és kolozsmonostori konvent levéltáraiban, nemkülönben a kolozsvári Lyceum könyvtárában található oklevélgyűjtemények és az előbbi századok alatt tartott országgyűlések végzéseinek rendbe szedésére. Az udvari kancelláriának 55515-1828. számú február 1-jén kelt rendelete a kormányszéki javaslathoz azzal járult hozzá, hogy az 1827. november 1-jétől a tanulmányi alapból kiutalásra kerülő 500 frt évenkénti összegből 100 frt egyszersmindenkorra a régi országgyűlési végzések lemásolására használtassék fel, 200 frt az addigi szokás szerint a Lyceum kisebb dologi kiadásait lássa el, a megmaradó összegből pedig a Lyceum könyvtárának fejlesztésére új művek szereztessenek be, amiről a Lyceum prodirektora illetőleg könyvtára évenként országos elszámolást tartozik benyújtani.

Ez az a nevezetes, sokszor emlegetett királyi rendelet, mely az eddigi esetlegességgel szemben 1828-tól hivatalos intézkedéssel évi 300 frt-ot rendszeresített a tanulmányi alapból a Lyceum könyvtárának fejlesztésére. A viszonyokhoz képest eléggé kiadós összeg volt a legfontosabb szükségletek ellátására. Tudni kell azonban, hogy a könyvtár, illetőleg a könyvtáros az átalánnyal nem bánhatott szabadon, nem költekezhetett tetszése szerint. A rendelkezések hosszú sora kötötte meg kezét. A kormányszék évente megküldte a könyvtárnak a Magyarországon és Erdélyben megjelent könyvek jegyzékét, melyeknek megvásárlását az udvari kancellária engedélyezte. Csak ezeket lehetett beszerezni és semmi mást. A külföldön vagy az osztrák tartományokban kiadott könyveket máshonnan, mint Bécsből, nem volt szabad megrendelni. A hatóságok szemesen ügyeltek, hogy a könyvtárba milyen könyvek kerülnek be, s aggodalmasan vigyáztak, hogy a javadalomból egy krajcár se sikkadjon el fölösleges kiadásokra. A könyvtáros a maga belátása szerint könyveket nem vásárolhatott, csak a legfelső jóváhagyás elnyerése után, amint az 1840. november 12-én Bécsből kelt rendelet szigorúan meghagyta. Az eljárás az volt, hogy a professzorok egyenként külön-külön jegyzékbe foglalták a saját szaktudományuk részére beszerzendő könyveket, melyeknek hiányát a könyvtáros a katalógussal való összevetésből igazolta, azután a kívánságokat a rendelkezésre állá összeghez idomították, s miután a véglegesített jegyzéket a legfelsőbb hely jóváhagyta, a rendelés megtörténhetett. Az átalányt csak akkor utalták ki, mikor a könyvtáros jelentést tett a könyvek megérkezéséről. Egy időben a könyvtáros a pénzt nem is kapta kézhez, hanem a kincstár közvetlenül eszközölte a kifizetést. A könyvtárőr számadását minden évben a kir. alapítványi számvevőség felülvizsgálta, s ha rendben találta, a szabályszerű felmentést (absolutorium) írásban kiadta. Az udvari tanulmányi bizottság 1826. augusztus 12-i 3716. sz. rendelete a következű adatokat kívánta az évi átalányból: 1. Maradék a múlt közigazgatási évről. 2. Javadalom a legközelebb múlt közigazgatási évre. 3. Más járulékok. 4. Összbevétel. 5. Könyvbeszerzés. 6 Könyvkötési kiadások. 7. Irodai kiadások. 8. Takarítási kiadások. 9. Összkiadás. 10. A jövő évi számadásra átvihető maradék. A számadáshoz minden évben mellékelni kellett az időben beszerzett könyvek leltárát a könyvtár állapotának nyilvántartása céljából. Ha az évi számadás az átalányból bizonyos összegű megtakarítást mutatott ki, a maradványt a könyvtárőr csak kormányszéki jóváhagyással használhatta fel valami meghatározott célra, pl. könyvköttetésre. Bárhonnan egyetlen könyv érkezett be a könyvtárba, rögtön jelentést kellett tenni róla, s csak akkor lehetett beiktatni, ha ellene kifogást nem emeltek. Ilyen körülményes és megkötött volt a könyvbeszerzés, ami sokat megmagyaráz abból, hogy a múlt század első felének magyar irodalmi termése csaknem teljesen kiesett a könyvtár állományából. A szépirodalom akkori tekintélytelensége, másrészt szelleme a hivatalos közegek megértésére nem számíthatott.

A számadáson kívül a könyvtárőr minden évben november közepéig jelentést terjesztett föl a könyvtárról. Az 1814. október 7-i 1913. sz. rendelet szerint az évi jelentésnek a következő pontokat kellett felölelnie: 1. Személyzeti létszám. 2. Az olvasók hozzávetőleges középszáma, gyarapodásuk vagy csökkentésük az előző évhez képest, s annak jelzése, hogy mely fajta könyvek a legkeresettebbek. 3. A könyvtár állapotának leírása, megjelölése a jól felszerelt és az esetleg nagyon hiányos szakoknak, a kész vagy előkészületben levő katalógusok ismertetése. 4. A könyvtári személyzet jutalomra méltó ténykedései, kiválóbb alkalmazhatóságuk, újabb műveik stb. 5. Dicséretek, előléptetések, fizetésemelések, büntetések, melyekben egyesek részesültek. 6. Az év folyamán kiadott és bevezetett újabb rendelkezések és intézkedések. Az udvari tanulmányi bizottság 1829. február 20-i 1068. sz. rendelete az évi jelentéshez még egy rövidre fogott, de teljes jegyzék mellékletét kívánta a beérkezett, különösen pedig a vásárolt könyvekről, ami alól csak abban az esetben lehetett kivételt tenni, ha a gyarapodás egy egész könyvgyűjteményt tett ki. A jelentéshez a kir. kormányszéknek hozzá kellett fűznie a saját véleményét a könyvtár állapotáról, különösen a könyvtárosok szorgalmáról és teljesítményeiről, s a felterjesztést az udvari kancelláriához csak akkor továbbíthatta, ha előbb alaposan megvizsgálta, hogy a jelentési pontok teljesek és kifogástalanok.

A súlypont ebben az időben láthatólag nagymértékben a könyvtári ügykezelésre helyeződik át. Bécs azt szerette volna, hogy karikacsapásszerűen minden egyformán forogjon az összbirodalom lyceális könyvtáraiban. Egymást érik a könyvtári szabályzatok, a helyi viszonyokhoz képest rendszerint túlméretezettek. 1802. október 26-i kelettel Bécsből a kir. kormányzószékhez egy újabb rendelet érkezett a lyceumi könyvtárak használatának szabályozására, amely hét főpontban és több alpontban, csekély módosítással, az 1779-i első szabályzatot ismétli meg. 1818-ban az udvari kancellária, hivatkozva az 1778. április 30-i és 1781. január 15-i rendeletekre, a lyceumi könyvtárak kezelésére 799. sz. alatt újabb szabályzatot adott ki, melyet a kir. főkormányszék 6680. sz. alatt 12 paragrafusban küldött meg a könyvtárnak.

E szerint a Lyceum professzorainak kivételes joguk van a könyvtárból kölcsönzött könyveket lakásukra hazavinni, kéziratok és ritkaságok kivételével, melyeket ők is csak a könyvtárban olvashattak. A professzorokon kívül senki másnak, bármely rendhez vagy méltósághoz tartozzék is, a könyvtárból könyveket kiadni nem volt szabad. Nagy és több kötetes műveket, hasonlóképpen lexikonokat, ha csak több példányban nem álltak rendelkezésre, még a professzorok sem vihették el a könyvtárból. Vallás-, erkölcs-, államellenes, a legfőbb ellenőrző hatóságtól tiltott könyveket büntetés terhe alatt tilos volt kiadni, valamint rendezés alatt álló könyveket besorozásuk előtt használatra bocsátani nem lehetett. Ezektől eltekintve, a professzorok korlátlanul szállíthatták haza a könyveket, természetesen nem olyan fölös számmal, hogy az illető osztályt teljesen kiürítsék. A kölcsönzésről kötelezvényt kellett kiállítani, mely az éven és napon kívül a könyv címét, formáját, kötését, továbbá megjelenési helyét és évét, valamint a kiadó (commentator) nevét is feltüntette. A kölcsönzött könyvekről vezetett jegyzőkönyvbe be kellett írni a könyv lapszámát, esetleges metszeteit és térképeit. E jegyzőkönyv alapján a könyvtáros minden év végén jelentést tett a könyvtár forgalmáról. Mivel a nyilvános könyvtár nem egy, hanem valamennyi professzor s azonkívül minden olvasni szándékozó számára fenntartott intézmény volt, a kölcsönzött könyveket a professzoroknak három hónap leteltével múlhatatlanul vissza kellett szolgáltatniok. Aki ismételt figyelmeztetés ellenére ennek nem tett eleget, elvesztette jogát a könyvtár további használatára. Az előbbi szabályzatokkal szemben új intézkedés, hogy minden év augusztus 1-jétől 15-ig általános könyvtárrevíziót kellett tartani, az összes kölcsönzött könyvek előzetes beszedése után. Ennek során egyenként számba vették a könyveket, a rendet helyreállították, az esetleges hiányokat megállapították, a számadásokat és jegyzőkönyveket lezárták. A revízió befejeztével a professzorok a kívánt könyveket ismét használatba vehették.

Az időnként felfrissített és felelevenített szabályzatok a lelkiismeretet akarták ébren tartani, hogy ne lazuljon meg a rend, s a könyvtár épségén a hanyagság rést ne üssön. Minden eddigi intézkedést túlszárnyalt a Bécsben kiadott Insiruction für die K. K. Universitäts- und Lyceal- Bibliothteken című, 43 ívrét lapon 136 paragrafusból álló nyomtatott utasítás, amely több mint egy félszázad szabályzatait és tapasztalatait összegezte. 1847. június 4-én küldte meg Keserű Moyses lyceumi főigazgató megfontolás céljából, ha belőle valami felhasználható volna. Figyelembevételére és alkalmazására annál kevésbé kerülhetett sor, mert a más külső és belső feltételekhez alkalmazott paragrafusok a kolozsvári könyvtárnak inkább szűkülő, mint táguló keretei közé nem illettek. Az újabb utasítások, így az 1846. évi 7271. sz. szabályzat sem felelt meg az erdélyi viszonyoknak. A birodalom egyetemi és lyceális könyvtárainak nagy arányú fejlődésével a kolozsvári Lyceum és könyvtára, amely évtizedekig ugyanezen a mezsgyén szinte mozdulatlanságba rögződött, nem tudott együtt haladni. Ennek belátása késztette a kir. kormányszéket arra, hogy 1848-ban Kisasszony hava 16. napján 9087/t. 264. sz. alatt egy 8 pontból álló, minden eddiginél jóval egyszerűbb, új szabályzatot adjon ki. Ez az első magyar nyelvű szabályzat egykorú eredeti fogalmazásban és teljes szövegében érdemes a közlésre.

Szabályok a kolozsvári királyi főtanoda könyvtára számára

1. A könyvtárőr felelősség terhe alatt a könyvsorjegyzék szerint veendi át és ugyana szerint az e végre kinevezendő biztosok előtt adandja át utódjának a könyvtárt.
2. Szoros kötelessége a könyvtárőrnek a könyvtárt a könyvsorjegyzékek (catalogi librorum) szerint rendben tartani és a könyveket évenkint kiporoztatni.
3. A könyvtár az olvasók számára délelőtt 10 1/2-12, délután 2-4 óráig nyitva áll; - vendégnek, ki magára bé nem eresztethetik, a könyveket helyekből kivenni tilos; - kiki csak azon könyveket olvasandja, melyeket kívánatra a könyvtárőr kezébe adand; - huzamosb ideig olvasni akarók az olvasó szobában foglalandnak helyet, a fenn megjelölt órák alatt. A könyvtárőr fogadja az olvasókat nyájason.
4. A könyvtárból könyvet el- és hazavinni csak a főtanoda igazgatónak, és a fő- és középtanoda tanárainak szabad, de ezeknek is csak úgy, hogy a kivett könyveket az e végre szánt jegyzőkönyvbe magok saját kezükkel írják bé, gondja lévén a könyvtárőrnek, miszerint az imígyen kiadott könyvek annak idején hiány és romlás nélkül adassanak vissza.
5. Ha a 4-ik pontban érintett egyéneken kívül mások a könyvtár könyveit olvasás végett hazavinni óhajtják, az elviendő könyvek árát a könyvtárőrnél tegyék le előre, s a kivett könyveket a 4-ik pontban felhozott jegyzőkönyvbe saját kezükkel írják be.
6. Azon könyveket, melyek a 4-ik és 5-ik pont alatt kitűzött feltétel nélkül kiadvák, bárkinél legyenek, a könyvtárőr rögtön vegye bé.
7. Ha valamely könyv a könyvtárból elveszne, azt a könyvtárőr megfizetni, vagy éppen olyan kiadású, alakú és becsű könyvvel kipótolni köteles. A könyvtárban égő szabad gyertyával járni tilos.
8. Az újonnan készült könyvsorjegyzékeket (catalogi) folytatni s az új, adomány útján nyert, vagy pénzzel szerzett könyveket illető helyükre beírni, a kéziratokat rendben szedni és összeírni a könyvtárőr szoros kötelessége.

A hatóságok buzgalmát szabályzatok kiadására és ismételt megújítására főképpen az mozdította elő, hogy a századforduló körül nagy hanyagságok történtek, s a könyvtár jelentős károsodást szenvedett. Az első nagy revíziót 1817-ben Fajsz József könyvtáros és segédje, Mike Sándor másodéves bölcsészhallgató hajtotta végre. Pontos vizsgálattal megállapították azokat a könyveket, melyek sem térítvényeken nem szerepeltek, se a könyvtárban nem voltak megtalálhatók. Jegyzékük 356 tétel alatt sorolja fel az egészben vagy részben elveszett műveket, 61 tétel alatt pedig azokat a könyveket veszi számba, melyekről volt ugyan térítvény, de a kölcsönzők időközben meghaltak (5 eset), vagy ismeretlen helyekre szóródtak szét. A fenti 356 műből 123 utólag előkerült és a jegyzékből töröltetett, de a veszteség így is nagyon sajnálatos: 242 igen értékes, XVI-XVIII. századi kiadású, jórészt latin és német nyelvű könyv kallódott el.

A kormányszék erősen felháborodott a nagy károsodáson, és erélyes intézkedéseket foganatosított a menthetők mentésére. A fentieken kívül előkerült még két térítvény 1782-ből. Benkő Mihály kolozsvári plébános 1782. szeptember 26-án Batthyán Ignác püspök parancsára 143 történelmi, bölcsészeti, nyelvtudományi, kánonjogi és más természetű művet 198 kötetben a fehérvári tisztelendő papság használatára a kir. Lyceum könyvtárából átvett és elküldött kegyelmes elöljárójának. Egy másik jegyzék szerint ugyancsak Benkő Mihály plébános ugyanakkor (1782) az egyetem kir. igazgatójának beleegyezésével 101 művet 207 példányban átvett, mégpedig a többes példányok sorozatából, s ezeket szintén a fehérvári tisztelendő papság használatára továbbította. 1818-ban intézkedés történt ezeknek hazaszállítására. A kir. kormányszék a néhai Fuhrmann tanár által kivett s vissza nem adott könyvért (Barbaret: Viesuchen ) 1 rh frt-ot hajtott be özvegyén a kolozsvári tanács útján, s br. Kemény Ignác, a Lyceum igazgatója, 1818. október 28-án meghagyta a könyvtárőrnek, hogy a könyvet újból vásárolja meg, Fuhrmann tanár térítvényét pedig küldje vissza az özvegynek. Br. Apor József kolozsvári plébánosnál is elveszett egy könyv (Finetti: Jus naturae et gentium), s testvére, br. Apor Lázár, mivel a könyvet a leggondosabb kereséssel sem találta meg, felajánlotta árának kifizetését. Még több ilyen esetben a könyvtárosnak kellett meghatároznia az elveszett könyv árát, a kormányszék aztán gondoskodott az összeg behajtásáról. Horváth Pál marosvásárhelyi plébánost a kormányszék kétszer is felszólította, hogy a Cserei József egykori plébános által a Lyceum könyvtárából kölcsönzött könyvekről adjon felvilágosítást. Mivel ismételt sürgetésre sem érkezett válasz, a kormányszék hivatalból megkereste br. Szepessy Ignác erdélyi püspököt, hogy ne terheltessék ezt az embert kötelességére rászorítani.

Mártonfi József püspök is 19 breviáriumot vitt el a Lyceum könyvtárából, s átadta a fehérvári főtisztelendő káptalan használatára. Ezeket természetben már nem lehetett visszaszolgáltatni, ezért a kir. kormányszék 1818. november 5-én elrendelte, hogy a breviáriumokért egyenként 4 rh frt-ot kell fizetni. A káptalan meg is fizette a 19 breviáriumért járó 76 rh frt-ot, s most Szabó Elek könyvtáros azt kérte, hogy ezt az összeget a könyvtár megrongált könyveinek beköttetésére fordíthassa. Ez a mai fogalmaink szerint egyszerű eljárás az akkori ügyvitel bonyodalmaiba keveredett. A kormányszék 1819. február 19-én megkérdezte az alapítványi számvevőség véleményét. A számvevőség május 10-én alázatosan jelentette, hogy nincs semmi akadály, sőt szükségesnek látszik, hogy a megrongált könyvtári könyvek javítása a breviáriumok beszedett árából eszközöltessék. Erre a kir. kormányszék június 23-án hivatalosan felkérte a tudományos ügyek főigazgatóját, rendelje el, hogy a kir. Lyceum könyvtárának megrongált, de jobb minőségű könyveit a 76 rh frt-ból javítsák ki, úgy azonban, hogy a munka a lyceumi könyvkötészetben hajtassék végre, és róla a nyomda igazgatója által láttamozott kimutatás küldessék be a kir. kormányszékhez. Ezt az engedélyt a főigazgató július 25-én közölte Szabó Elek atyával, aki azt augusztus 2-án vette tudomásul. A körülményes ügy két év múlva, 1821. január 12-én fejeződött be, amikor a kormányszék értesítette a könyvtárőrt, hogy az alapítványi számvevőség rendben találta az elszámolást arról a 77 rajnai forintról, melyet a breviáriumokért és elveszett könyvek árának megtérítése címén vett be és könyvkötésre, továbbá Márton József Új lexikon-ának megvásárlására fordított. A felmentés birtokában Szabó Elek atya a bekötött könyveket most már polcaikra visszarakhatta.

A fenti esetekkel kapcsolatban megjegyezte a kormányszék leirata, hogy eddig nagy rendetlenség uralkodott a kir. Lyceum könyvtárában, mivel előfordultak olyan esetek, hogy a térítvény ellenében kiadott könyveket nem kérték vissza, mások pedig, melyeket egyszerűen térítvény nélkül adtak ki, csak véletlen folytán kerültek napvilágra. Ez késztette a kir. kormányszéket az 1818. május 18-án kelt királyi rendelettel megerősített szabályzat közlésére. A könyvkölcsönzés megszigorítása nem volt fölösleges a kiderült hanyagság és felületesség miatt, ami minden időben egyik oka a közkönyvtárak veszteségjegyzékének. Az eset a kormányszéket fokozottabb figyelemre buzdította a Lyceum könyvtára iránt, amely ettől kezdve szigorú ellenőrzés alatt áll, s a könyvtárosoknak ugyancsak kellett ügyelniök, hogy a rendeletek végrehajtásának elmulasztásával, vagy felületes teljesítésével alkalmat ne adjanak hivatalos szemrehányásokra.

A könyvtár életének minden mozzanatára kiterjedő intézkedések még a Mária Teréziától 1778-ban jóváhagyott nyilvános és hivatalos jellegből következtek, amit a hatóságok tiszteletben tartottak, s ennek megfelelően Erdély nagyfejedelemségének könyvtárai között kivételes helyzetet, bánásmódot és jogokat biztosítottak neki. Az erdélyi könyvellenőrző hivatal a cenzúrázott kéziratokat hivatalosan a Lyceum könyvtárába tette át megőrzésre, s a tiltott könyvek bizalmas jegyzékét szintén ott helyezték letétbe. Az utóbbi különösképpen hangsúlyozza a könyvtár hivatalos jellegét. A bécsi cs. kir. könyvellenőrző hivatal többféle tekintetből és alapos okokból azt tartotta kívánatosnak, hogy a birodalom tartományaiban időről időre eltiltott könyvek jegyzékei csak a szorosan vett szükséges hivatalos használatra szolgáljanak, de azok tovább ne terjesztessenek. A könyvellenőrzés úgy volt megszervezve, hogy a tartományi fővárosokban székelő tartományi hatóságoknak, továbbá az ott működő könyvvizsgáló hivatalnak, a tartományi tanulmányi igazgatóknak volt a feladata a tiltott könyvek bevitelének ellenőrzése és lehetőség szerinti meggátlása. E hatóságok mellett különösen a nyilvános könyvtárak elöljáróinak kellett hivatalos utasításaiknak megfelelően arra ügyelniök, hogy könyvtárukból egy tiltott könyv se adassék ki az olvasóknak. A hivatalos folyamat az volt, hogy a külföldről érkezett könyvcsomagokat, kötegeket és ládákat kivétel nélkül az illető tartományi könyvvizsgáló hivatalhoz szállították a szükséges hivatalos eljárás céljából, s csak kivételesen tettek eleget olyasféle kívánalomnak, hogy a tartomány alárendelt jellegű közigazgatási és ellenőrző hatóságaival közölték volna valamely tiltott könyv címét, s akkor is csak olyan céllal, hogy annak terjesztését ellenőrizhessék és megakadályozhassák. A nagyon bizalmasnak tekintett tiltott könyvek jegyzékét hosszú évtizedekig kéziratos másolatokban küldték le Bécsből a tartományi hatóságokhoz hivatalos használatra. Mivel még az akkori türelmes másolási kedv mellett is fárasztó volt sokszoros leírásuk, 1822-ben a bécsi cs. kir. központi könyvvizsgáló hivatal áttért a tiltott könyvek jegyzékének kinyomtatására a szükségletnek megfelelő példányszámban. A bécsi központi ellenőrző hivatalnak 1822. február 17-én kelt 3772. sz. rendelete úgy intézkedett, hogy az erdélyi kir. udvari kancelláriának a jövőben mindenkor 3 példányt fog rendelkezésére bocsátani: ebből az egyik példányt az erdélyi kir. kormányszék kapta megőrzésre, a másik példány az erdélyi kir. könyvvizsgáló hivatalt illette meg, a harmadik pedig a kolozsvári kir. Lyceum könyvtárában nyert elhelyezést hivatalos használatra. A könyvtár ma is 6 testes protokollumban őrzi az 1773-1847 közón kiadott és részére megküldött tiltott könyvek jegyzékét. (Index Officii Revisoratus Librorum de Prohibitis.) Bár nem teljes, mert közben-közben jelentősebb hiányok mutatkoznak, a fenti időszak néhány évtizedére igen érdemes könyvtörténeti anyagot tartalmaz. Máshol hozzá nem férhető, ritka forrása ez a korbeli cenzúra éber buzgalmának s ma már sokszor érthetetlen érzékenységének.

A könyvtár hivatalos jellegét továbbá kiváltképpen igazolja a 4546-1828. sz. kir. rendelet, mely a magyarországi és erdélyi könyvnyomdákat arra kötelezte, hogy nyomtatványaik egy-egy példányait küldjék meg a kolozsvári Lyceum könyvtárának. Ez a rendelet egy évtizeddel előzte meg az 1839/40. VI. tc. 11.§-át, mely a Magyar Tudományos Akadémia könyvtára részére biztosított köteles példányt, és két évtizeddel korábbi az 1848. 18. tc. 40. §-ában a magyarországi sajtótermékek köteles példányaira vonatkozó törvényes intézkedésnél. A Lyceum könyvtára az első a magyar könyvtárak sorában, melynek részére köteles példányok rendeltettek el. A rendelet végrehajtás nélkül nem járt a feltételezett eredménnyel, de kétségkívül így is érkeztek könyvek, s a könyvtár ezúton számos könyvvel gyarapodott. A pesti kir. egyetemi nyomda, a budai tantestületi és a zágrábi tankerületi nyomdák kiadványait a kormányszék lajstrom mellett nem egy ízben átteszi a püspökhöz, hogy a kolozsvári kir. főtanoda könyvtárába juttassa el. Az erdélyi nyomdák közvetlenül küldték be kiadványaikat. Az 1838-as katalógus 1832-től 1838-ig a beérkezés sorrendjében sorolja fel azokat a könyveket, melyek a magyarországi és erdélyi nyomdákból mint "kötelmi" példányok érkeztek a könyvtárba. Mintegy másfél ezer könyvet, a harmincas-negyvenes éveknek sok nevezetes kiadványát leltározza ez a rész. Nem lehet tehát azt állítani, hogy a köteles példányokra vonatkozó királyi rendeletnek egyáltalában nem lett volna foganatja.

A vásárláson és a köteles példányokon kívül az ajándékozás volt a könyvtár gyarapodásának harmadik forrása. Ajándékból három jelentősebb gyűjteményt kapott ebben az időben a könyvtár. Boér Imre exjezsuita páter 1795 december 30-án meghalt Kolozsvárt. Tekintélyes hagyatéka 14.274 frt-ot tett ki, melyet egy Kolozsvárt emelendő kórházra hagyott. Azonkívül összes könyveit a kir. Lyceum könyvtárának ajándékozta, kegyeletes visszaemlékezésből, hogy ő volt a könyvtárnak utolsó jezsuita prefektusa. Hagyatékának leltárát nem ismerjük, így nem tudjuk meghatározni, hogy az hány kötet könyvből állott, de a könyvállványokról ma is gyakran kerülnek kézbe könyvek, melyek ex librisét viselik: "Emerici Boér"; "R. D. Emerici Boér de Nagy Berivoj. Claudiopoli"; "Inscriptus Catalogo Librorum Emerici Boér." A kegyesrend kolozsvári Domus Historiá-jából tudjuk, mert különben a könyvtárban közelebbi nyomára nem találunk, hogy Koros Imre páter, a nyomda prefektusa, aki 1831. május 24-én 76 éves korában elhunyt, könyveit a kollégium könyvtárának hagyományozta, továbbá egy 1600 frt-os alapítványt tett, melynek kamataiból egy rész a könyvtár gyarapítására szolgált. Kovács Miklós erdélyi püspök 1830. december 15-én megküldötte az akkori könyvtárőrnek a nagyságos Hochmeister Márton kir. tanácsos, szebeni szenátor által a kolozsvári Lyceum könyvtárának felajánlott könyvek katalógusát abból a célból, hogy a már előbb eljuttatott könyveket a könyvtárba annak rendje szerint beiktatni tekintse hivatalos kötelességének. Ez a Hochmeister Márton (1767-1837) alapította az első erdélyi magyar lapot, az Erdélyi Magyar Hírvivőt (1790), s ő adta ki Bethlen Farkas históriáját hat kötetben (1793). A kegyesrend váci intézetében tanult, s jogi tanulmányait a kolozsvári kir. Lyceumban végezte. A hálás piarista növendék az élvezett sok jó viszonzásául 1809-ben nyomdáját, 1818-ban pedig könyvtárát a kolozsvári Lyceumnak ajándékozta. A püspöki leiratban említett katalógus nincs meg, így nem tudjuk megállapítani, hogy mennyiségileg milyen nagy és minőségileg milyen értékű volt ez a könyvtár. Egykorú becslés szerint a nyomda és a könyvek értéke 18.000 frt-ra rúgott. Mind a három hagyaték szép emléke annak, hogy a könyvtár közmegbecsülésben állott, s a katolikus társadalom a magáénak tekintette.

Itt kell megemlékeznünk az Aranka-féle Magyar Nyelvmívelő Társaság könyv- és kézirattáráról, mely ebben az időszakban jutott a könyvtár állományába. Aranka György halála után (1817. március 11.) az erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratait a marosvásárhelyi kir. tábla levéltára őrizte 1827-ig. A kormányszéki elnök ennek az évnek június 25-i teljes tanácsülésén azt indítványozta, hogy ennek a tudós társaságnak az írásait Kolozsvárra kellene szállítani, mégpedig valamely olyan helyre, ahol a tanulni kívánók az értékes anyaghoz könnyen hozzáférhetnek. Erre a célra a kolozsvári kir. Lyceum könyvtárhelyiségét látták alkalmasnak. Kilyéni Székely Mihály, az erdélyi kir. tábla elnöke, rendeletet kapott, hogy az iratokat vétesse jegyzékbe, rakassa ládákba s küldje Kolozsvárra a kir. Lyceum igazgatójához. Gr. Lázár László, a Lyceum fődirektora, július 24-én jelentette a küldemény megérkezését és elhelyezését a könyvtár egyik külön szobájában.

A Magyar Nyelvmívelő Társaság kéziratai és munkálatai, valamint a bibliotékájában összegyűlt könyvei, melyeket a kir. kormányszék 7290-1827. sz. alatt tartott számon, 23 iratcsomóban így kerültek a lyceumi könyvtárba megőrzés végett. A kéziratok aztán a könyvtár egyik szobájában évtizedekig rendezetlenül várakoztak jobb sorsukra. Erre indítékot először Toldy Ferenc adott 1852-ben azzal, hogy felszólította Vass József piarista atyát, az akkori tudós könyvtárőrt, a Magyar Nyelvmívelő Társaság történetének megírására. Vass József ekkor hozzáfogott "az Augias óljánál nem rendezettebb közel kétszáz ívre terjedő társasági lomtár átvizsgálásához", amint az 1852. augusztus 21-én Toldynak küldött levelében írja. Az anyagot nagyjában elrendezte, jegyzékbe foglalta s az értékesebb darabokat lemásolta. A kért monográfiát Vass József ugyan nem írta meg, de nagy szolgálatot tett a Társaság munkálatainak lelkes ismertetésével, ami először tájékoztatta a tudományos világot a kolozsvári lyceumi könyvtárban őrzött anyag nagy értékéről. Utána Jakab Elek vizsgálta át újból a gazdag hagyatékot és írta meg nagy vonásokban a Társaság történetét. Legbehatóbban Perényi József piarista tanár dolgozta fel két tanulmányban az Aranka-féle kézirattár hatalmas készletét. 1942-ben az Erdélyi Tudományos Intézet megbízta Jancsó Elemér intézeti tanárt, hogy Aranka György levelezését és a Magyar Nyelvmívelő Társaság iratait kiadásra készítse elő. Jancsó Elemér a gyűjtemény legnagyobb részét lemásoltatta, kiadását azonban ekkor még a külső körülmények feltartóztatták.

Ennek a gyűjteménynek igen érdekes és tanulságos könyvtári története van. Amikor 1929-ben a Lyceum-könyvtárt átvettem, kíváncsian kerestem a híres Aranka-féle kézirattárt. Hiába kutattam át a könyvtár minden zegét-zugát, sehol nem találtam, még nyomára se tudtam akadni, hogy hol van, vagy mi lett vele, bár a gimnázium padlását éppúgy felhánytam, mint a kegyesrendi társház minden elképzelhető helyét. Amikor minden lehetőség kimerült, 1933. január 7-én dr. Perényi József kegyesrendi tanárhoz fordultam, aki a 20-as évek elején Kolozsvárról Budapestre távozott. Hivatkozva arra, hogy a gyűjteményt tudományos célból utoljára ő használta, nyomra vezető felvilágosítást kértem tőle. 1933. január 10-én azt válaszolta, hogy a kéziratokat használat után visszaadta Rietly Károly akkori igazgatónak, aki azokat egy kis faládában féltékenyen őrizte a rendház könyvtárában. Az a közlése, hogy "hová lehettek az iratok, sejtelmem sincs", igen lesújtó volt, mert a rendház könyvtárának ismételt átkutatása sem járt semmiféle eredménnyel. Kínos érzést okozott, hogy a tudományos világ színe elől nyomtalanul eltűnt a híres Aranka-féle gyűjtemény, mellyel az irodalomnak még sokat kell foglalkoznia, s adandó esetben a könyvtár egyáltalában nem tud róla számot adni. A nagy rejtélyt az idő aztán megfejtette. 1938. február 15-én dr. Perényi József meghalt. Még ugyanabban az évben dr. Biró Vencel, akkori erdélyi rendfőnök, pesti útjáról egyszer hazaérkezve, közölte velem, hogy az Aranka-féle gyűjtemény megvan: az elhunyt Perényi József hagyatékával együtt a pesti rendház levéltárába került. Megnyugtató érzés volt e nem is sejtett megoldódás, bár a kézirattár hazahozatala az országhatár miatt még mindig kétséges maradt. Ennek is elérkezett az ideje. 1941. szeptember 18-án levélben fordultam a kegyesrend magyarországi főnökéhez azzal a kéréssel, hogy a gyűjteményt szíveskedjék visszaengedni a Lyceum-könyvtárnak. Zimányi Gyula rendfőnök az 1941. szeptember 25-i válaszában készséggel elismerte a kéziratokra vonatkozólag a kolozsvári Lyceum-könyvtár tulajdonjogát s engedélyezte hazaszállítását. Ez meg is történt 1941 őszén. Jó húsz esztendei ismeretlen rejtőzködés után a gyűjtemény ismét helyére került.

Ez a tapasztalat s az a körülmény, hogy az Aranka-féle kéziratgyűjtemény 120 esztendőn keresztül rendezetlenül és beiktatás nélkül az elkallódás veszélyével hányódott, arra késztetett, hogy véglegesen rendbe szedjem, a tulajdonjogot az egyes darabokon feltüntessem s a kutatók számára a vele való foglalkozást megkönnyítsem. A gyűjteményt két nagy dobozban 10 csoportban helyeztem el s darabonként leltároztam. Leltározás közben tűnt ki, hogy az idő bizony jól megtizedelte a készletet. Perényi József már megjegyzi, hogy az általa használt levéltári anyag jóval szegényebb, mint a Vass József jegyzékébe foglalté. "Hová lett, vagy hol lappang a még elő nem került kézirati anyag, nem tudom." Viszont az is kiderült, hogy a ma meglevő s leltározott anyagból több olyan darab hiányzik, melyet Perényi még használt. Jakab Elek jegyzékét véve alapul, 15 kézirat és 23 írói levél hiányát állapítottam meg (ezek pontosan fel vannak sorolva az alapleltárban). E sajnálatos veszteségek ellenére a megmaradt jelenlegi anyag 532 leltári számot foglal le. A megoszlás az egyes csoportok között a következő: I. Jegyzőkönyvek 67. II. Levelek 308. III. Társasági iratok 54. IV Jelentések 16. V Irodalom 18. VI. Nyelvészet 19. VII. Történetírás 6. VIII. Régészet és érmészet 10. IX. Földrajz, néprajz, természettudományok 17. X. Vegyesek 17.

A kéziratokkal együtt 1827-ben a Társaság könyvgyűjteménye is a könyvtár birtokába jutott. Erről egyetlen tájékoztatás a könyvtár levéltárában az 1868. február 16-i átadási jegyzőkönyv B/ melléklete, a "letéteményképpen létező Aranka-féle könyvgyűjtemény mennyiség jegyzéke", mely A-K betű alatt 349 könyvről tesz említést. Ezek a könyvek külön kezeltettek de se lajstromozásuk, se összeírásuk soha meg nem történt, bár ezt az erdélyi róm. Kat. Id. Bizottmány 1871. január 27-én is 38. t. 29. sz. alatt sürgette. Az 1884. december 27-i kimutatásban a letétképpen őrzött 349 darab könyv még mindig feldolgozatlanul szerepel. További sorsukat csak sejteni lehet. Amikor a könyvtár 1889-ben a gimnázium II. emeletéről a mai földszinti helyiségekbe költözött s ezzel egyidőben újból átrendezés alá került, ezek a könyvek többé nem maradtak együtt, hanem elveszítve eredeti különállásukat, a törzsanyagban megkülönböztetés nélkül szétszóródtak, úgy hogy azokat többé egy csoportba vonni lehetetlenség volna. A harmadik terem állványairól gyakran kerülnek kézbe olyan könyvek, melyeknek bejegyzése elárulja, hogy a Társaság könyvgyűjteményéhez tartoztak. Az Aranka-féle könyvtár kötetei tehát megvannak, de külön katalógusba foglalásukkal számot adni róluk nem lehet.

Ez az időszak nagyon szorgalmas munkát fejtett ki a könyvállomány lajstromozásában. 1838-ban kétféle katalógus készült: betűrendes és szakkatalógus. (Catalogus Librorum Bibliothecae Lycei Regii Claudiopolitani. 1838.) Nem zárták le a fenti évvel, hanem egyes részeit folytatólagosan 1848-ig vezették. A betűrendes katalógus a szerzőn és a címen kívül közli a könyv megjelenési helyét, idejét, formáját, kötetszámát, kötését és könyvtári jegyét, vagyis pontos bibliográfiai leírást ad. A névtelen munkákat külön sorolja fel, hasonlóképpen külön csoportba foglalta az 1832-1848 között beérkezett "kötelmi" példányokat és évek szerint 1844-ig azokat a könyveket, melyek a legfelsőbb királyi jóváhagyással engedélyezett 300 frt évi átalányból szereztettek be. A szakkatalógus a következő 25 osztályba csoportosította a könyvállományt: 1. Biblia et interpretes. 2. Sancti Patres. 3. Theologi. 4. Concinatores. 5. Philosophi. 6. Physici. Chemici. 7. Mathematici et architecti. 8. Juridici. 9. Historia naturalis. 10. Chirurgica scriptura. 11. Historici universales. 12. Historici ecclesiastici. 13. Vita Sanctorum. 14. Historici particulares. 15. Geographi et auxilia historica. 16. Politici et statistici. 17. Poetae. 18. Oratores. 19. Lexica et grammatici. 20. Philologi. 21. Lyturgici. 22. Oeconomici. 23. Protestantes. 24. Constitutiones diversorum religiosorum Ordinum. 25. Spirituales ascethici. A könyvek a felsorolt szakok szerint 41 állványon voltak elhelyezve. Számuk 8000 kötet körül járt. Négy évtized gyarapodása mintegy 2000 kötet.

1848-ban újabb könyvlajstrom készült, mégpedig első ízben latin helyett magyar szövegezéssel. A nagy ívrét alakú három katalógus összeállítására és leírására Koretz Lőrinc kegyes atya, a matematika tanára vállalkozott, amiért a kormányszék külön tiszteletdíjban részesítette. Az egyik lajstrom: A kolozsvári k. főtanoda könyvtárának Alapkönyvsor-jegyzéke 1848/49. évtől. Ez 260 ívlapon abban a sorrendben sorolja fel a könyveket, ahogy azok az akkori 54 állvány A-H soraiban egymás után voltak elhelyezve. A másik: A kolozsvári k. főtanoda könyvtárának betűrendű közönséges könyvsorjegyzéke 1848-ik évben. Ez 317 ívlapon betűrendben írja le az akkori könyvállományt. A harmadik: A kolozsvári k. főtanoda könyvtárának tudományszak betűrendű könyvsorjegyzéke 1848/9. évtől. Ez 251 ívlapon 18 szakcsoportba s az egyes szakcsoportokon belül betűrendbe sorozta a könyveket. E 18 tudományszak a következő: 1. Szentírás s ennek értelmezői, Sz. Atyák és szertartási könyvek. 2. Erkölcsi, lelkipásztorkodási, hitágozatú, hitvitató tanok. 3. Hitszónokok és valláselemzők. 4. Erényzők, szentek élete, szerzetesrendek szabályai, imakönyvek. 5. Orvosok, sebészek, baromorvosok, vegyészek, füvészek, gyógyszerészek. 6. Törvénykezők, rendőri, álladalmi, kereskedelmi tudomány s egyházi zsinatok. 7. Bölcsészek. 8. Mennyiség-, szám-, építész-, erőmű- s harctanok. 9. Vegy- és ásványtan és természet históriája. 10. Történettani segédszerek, úgymint: időtan, oklevéltudomány, címertan, pecséttan, régi pénzismeret, föld- s utazási leírás, életírás, régiségtan. 11. Egyházi történetírók. 12. Világi történetírók. 13. Szónokok, levelezők. 14. Költők, regények, szépművészetek. 15. Nyelvtanok, nyelvészek s elemzők. 16. Szótárak, encyklopédiák, fordítások. 17. Nevelők. 18. Holmi egyvelegek. Mind a három könyvlajstrom a szerzőn s a könyv címén kívül a kiadás helyét és évét, az alakot, kötést, darabszámot s a könyvtári jegyet (osztály, sor s ebben hányadik) gondosan feltünteti. Az 54 állványon mintegy 12.000 kötet foglalt helyet. Ez a harmadik és utolsó ilyen lajstromozása a könyvtárnak. A munkálatot különösképpen megbecsüljük, ha tudjuk, hogy az elmúlt száz esztendő alatt többé nem akadt vállalkozó az újrarendezett könyvtár helyrajzi, betűrendes és szakkatalógusának elkészítésére.

Ebben az időben kétszer mozdították meg a könyvtárt s költöztették új helyiségbe. Az 1779-i megnyitástól 1805-ig a kétemeletes egyetemi épület földszintjén volt elhelyezve a Király utcai szárnyban. Ekkor a kormányszék levéltára foglalta le ezeket a helyiségeket, s a könyvtár az épület második emeletére hurcolkodott. Itt volt 1823-ig, amikor az új lyceumi épület második emeletén nyert elhelyezést az utca felőli két teremben. Mellette volt a könyvtárőr és a szolga lakása, valamint az olvasószoba. Jó 70 évre telepedett itt meg.

Valamennyi kérdés között legkevésbé pontos és világos, különösen a századforduló körüli évtizedekben, a könyvtárőrök névsora. Egy 1782-i könyvkölcsönzési jegyzékben Vankay Mihály könyvtárőr és Korkos Szilárd kezelő mellett Murány Ignác kegyes atya is könyvtárőrként szerepel. 1800-ból szintén van adat erre a minőségére. Nem sikerült okleveles bizonyítékot találni annak a feltételezésnek megerősítésére, hogy a kormányszéktől kinevezett könyvtárőrök felett a felügyeletet Murányi Ignác atya gyakorolta, aki 1777-től 1820-ig az akadémiai tagozaton a fizikát tanította. Szerepe az lehetett, amit az 1779-i szabályzat a könyvtárosnak, a bibliothecariusnak szánt. Ellenőrizte, hogy a könyvtárőr a kötelességeit pontosan teljesítse, s az ő hatáskörébe tartoztak a fegyelmi intézkedések. A szabályzat a könyvtárőrt napi 6-7 hivatalos órára kötelezte, természetes, hogy a Lyceum kegyes atyáinak ekkora elfoglaltságra nem volt idejük. Éppen ez lehet a magyarázata annak, hogy a könyvtárőrök ebben az időben mind világi személyek, mégpedig úgy sejtjük, hogy a Lyceum direktorátusának tisztviselői, így Vankay Mihály után 1786-tól Vinkler János, 1789-től Vinkler Lajos, 1796-tól Fekete József. Murányi Ignác távozása után 1803-tól Bauer János, 1812-ben Doborkázi Antal, 1813-tól Koncz János neve fordul elő az egykorú adatokban könyvtári adjunktus minőségben, de azt kideríteni nem sikerült, hogy Murányi Ignác után a egyes atyák közül ki vagy kik töltötték be a felügyeleti tisztet. Ez a rendszer nyilván nem vált be, nagy része lehetett annak a rendetlenségnek elhatalmasodásában, ami a kormányszéket felelősségre ébresztette, másrészt úgy látszik, hogy a könyvtár sem örvendett olyan nagy forgalomnak, ami a napi 6-7 órás nyitvatartást tette volna szükségessé. Ez a könyvtárosi és könyvtárőri tiszt egybevonásának gondolatát vethette föl. A megoldás afelé irányult, hogy a könyvtárt is a kegyes atyák vegyék felelős gondozásukba. A rendezésre az első lépés volt 1807-ben a hitoktató és lyceumi exhortatori állás szervezése, melyet 1812-ben a külön tiszteletdíjban részesített könyvtárosi tisztséggel kötöttek egybe. A rend egyelőre nem tudott hitoktatót küldeni, de azért 1814-től piarista atya, Fájsz József a könyvtárőr, az akadémiai tagozaton az egyetemes történelem tanára. A rend aztán a legújabb időkig, egy esettől eltekintve, többé nem ejti ki kezéből a könyvtárőri tisztet. Arról már az előbbiekben értesültünk, hogy Fájsz József Mike Sándor segítségével hajtotta végre az első nagy könyvtárrevíziót és indította meg az évtizedes hanyagság jóvátételét.

Ettől kezdve hiánytalanul ismerjük a könyvtárosok névsorát és tevékenységét. Tisztelendő Szabó Elek atya, a Lyceum prodirektora és a fizika tanára, 1817-ben jelentette br. Kemény Ignác kir. igazgatónak, hogy Fájsz Józsefet a rendfőnökség Kolozsvárról elhelyezte, s egyszersmind a maga számára kérte a könyvtárőri tisztet. Kemény Ignác 1817. október 6-án kelt válaszában szívesen hozzájárult Szabó Elek kéréséhez, s a könyvtár gondját addig is rábízta, míg a kormányszék megerősítése megérkezik, egyben utasította, hogy a könyvtárt vegye át s az átvételnél tanúként legyen jelen a Lyceum két tanára, Vajda László és Buzna Lázár tisztelendő atya. A kormányszék Szabó Elek atyát 1818. október 31-én erősítette meg könyvtárőri tisztében, s részére a kolozsvári kamarai fizető hivatalnál 150 rajnai frt-ot folyósított. Ez az eljárás mutatja, hogy a könyvtárőrt a Lyceum direktorainak, később az erdélyi püspöknek előterjesztésére a kir. kormányszék nevezte ki az egyházi bizottság hozzájárulásával. Később a javaslat joga a rendfőnököt fogja megilletni. Szabó Elek kinevezése egyúttal arra vall, hogy a könyvtár keretei ebben az időben összeszűkültek, nyilvános olvasótermének látogatottsága alighanem jelentéktelenre csökkent, különben a Lyceum prodirektora és nyilvános rendes tanára nemigen vállalkozhatott volna a könyvtár ügyvitelére. Így is három év múlva, 1821. október 21-én, Szabó Elek atya, elfoglaltságára hivatkozva, lemondott könyvtárőri tisztéről, s ekkor nevezetes változás történt, a piarista folytonosságban pillanatnyi szakadás állt be. Br. Szepessy Ignác erdélyi püspök a kassai egyházmegyéből vele együtt Erdélybe jött Hanák András egyházmegyei papot 1821. május 9-én akadémiai exhortatornak és hitoktatónak nevezte ki, majd Szabó Elek lemondása után a püspök előterjesztésére a kir. kormányszék ugyanőt helyezte a könyvtárőri tisztbe a tanulmányi alapból kiutalt 150 frt fizetéssel. Hanák András mindössze egy évig viselte kettős tisztét, de a vele megindult kezdeményezés, ami voltaképpen az 1812. évi szervezésnek volt az első megvalósítása, következetesen folytatódik az időszak végéig: a könyvtárőrök mindig akadémiai hitszónokok. A kir. kormányszék 1822. november 8-án kelt határozata teljesítette a kegyesrend tartományfőnökének azt a kívánságát, hogy a hittanárnak és exhortatornak tőle kinevezett Godin József atya töltse be a könyvtárőri tisztet, s ahhoz is hozzájárult, hogy ő legyen az akadémiai hitszónok, kettős javadalmat élvezve: külön a tanulmányi alapból a könyvtárőrségért és külön a templomi szónoki állásért az akadémiai templom pénztárából. Az ő idejében költözött a könyvtár az új lyceumi épület második emeletére. Új felállítása és elrendezése nem kis dolgot adhatott neki. A tanulmányi alap ekkor 300 frt költségen hat új könyvszekrénnyel gyarapította a könyvtár beruházását.

A kettős állás lassanként magától értetődővé válik. Godin Józsefet 1826-ban követte Takács István akadémiai hitszónok. Alatta a könyvtár kisebb termében három oldalról a falak magasságáig erős könyvállványokat emeltek, egy íróasztalt s a könyvtáros szobájában két négyszárnyú téli ablakot készítettek 273 frt költségen, ami arra vall, hogy a tanulmányi alap a könyvtár fejlesztésével kapcsolatos dologi kiadások vállalása elől nem tért ki. Takács Istvánt 1833-ban Gubiczer Ferenc hittanár és hitszónok váltja fel. Gubiczer atya fejezte be a könyvtár új elrendezését, s neki tulajdoníthatjuk az 1838-as könyvlajstromok elkészítését. Utána 1838-tól Borbély László lelkes hitszónok a könyvtárőr, kinek magyar beszédeit a kolozsvári közönség elragadtatással hallgatta. Hoffmann Ignác hitszónok 1845-től két évig töltötte be a könyvtárőri tisztet. Alatta történt 1845. december 1-jén az a többé elő nem fordult eset, hogy ismeretlen tettesek betörtek a könyvtárba, könyveket vittek el, és az éremgyűjteményt kifosztották. Herbánszky Adolf hitszónok 1847-ben és Baranyai Zsigmond vallástanár 1848-ban egy-egy évig állt a könyvtár élén. A sort 1849-ben Szabóky Adolf kegyes atya zárja be, aki nevét más téren, a magyar ipar és iparosok érdekében kifejtett tevékenységével tette híressé.

A hitszónok atyák, kiknek kevés iskolai elfoglaltságuk hívebb időt engedett a könyvtárral való törődésre, megtették kötelességüket. A rájuk bízott intézményt gondosan őrizték, alattuk többet nem esik szó elveszett könyvekről. Az utasításukat pontosan teljesítették, a kormányszéki szemrehányások megszűntek, a könyvtár menetében semmi fennakadás nem fordult elő. A hitszónoki állás ugyan nem függ össze a könyvtárosi rátermettséggel, de a szerzetesi szellem fegyelmezettsége ezen a téren is eleget tett a feladatoknak. Rendet teremtettek, a könyvtárt újrarendezték, két ízben is az akkori módszerek szerint mintaszerűen katalogizálták. Alattuk a könyvtár állományának megkétszereződése a fejlődést kedvező színben tünteti föl, s példás rendtartásuk minden elismerést megérdemel.




Hátra Kezdőlap Előre