Balogh Judit

A székely nemesség kialakulásának
folyamata a 17. század első felében


Erdélyi Tudományos Füzetek
254

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Kiadása
Kolozsvár, 2005


Megjelent

a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma
támogatásával


Felelős kiadó
Sipos Gábor


ISBN 973-8231-48-5






TARTALOM

Előszó

A székely nemesség a történeti irodalomban

A székely társadalom 1562 előtt

A kollektív nemesség kérdése

A székelységnek életformájában leginkább a vármegyei nemességhez hasonlító rétege, a primor

Az 1562-es székely felkelés és az ezt követő segesvári határozatok hatása a székely nemesség fejlődésére

A székely nemesség az 1562-es felkelés után

A székely nemesség a 17. század elején

A székely nemesi társadalom Bethlen Gábor fejedelemsége alatt

Székely jobbágytartók Bethlen Gábor fejedelemsége idején
Székely nemesi családok birtokadományai illetve nemesítések Bethlen Gábor fejedelemsége idejéből a Királyi Könyvek alapján
A Bethlen Gábor fejedelemsége ideje alatt a Királyi Könyvekbe feljegyzett nemesítések, adományok székenkénti megoszlása
Családi kapcsolatok a székely nemességen belül Bethlen Gábor fejedelemsége idején

Hivatalviselő székely nemesek Bethlen Gábor fejedelemsége alatt
A leváló székely nemesség és a székely közösség viszonya Bethlen Gábor uralmának ideje alatt
A székely nemesség és a vallási hovatartozás kérdése

Összegzés

Appendix
Primorok a Basta-féle összeírás alapján 1602-1603-ból
Primorok és jobbágytartók az 1614-es lustra alapján

Irodalom

Bibliográfia

Jegyzet

Névmutató






Előszó

A 15-16. század fordulóját a székely társadalom úgy érte el, mint egy rendkívül zárt entitás, a Magyar Királyság sokszínűségéhez és a különböző részeket jellemző fejlődésbeli különbségekhez képest is rendkívül archaikus egysége, társadalmi csoportja. A 16. századra is áthagyományozódott az a közös tudás, amely szerint a székely társadalomhoz tartozó úgy határozta meg saját identitását, ahogyan ezt a külvilág is tette: a székely társadalom egyúttal nemes székely társadalom is volt, a székelységhez tartozás egyet jelentett egy kollektív nemesség birtoklásával. A középkor során a Magyar Királyság területén több hasonló funkciót betöltő társadalmi szerveződés létezett. Ilyenek voltak a jászok, a kunok, és ide sorolhatjuk a 16. században szerveződött hajdúságot is.[1] Valamennyi közös jellemzője, hogy katonáskodó csoportok voltak, sajátos jogokkal. Amíg azonban a többiek esetében jól látható a feudális társadalomba való betagozódás folyamata, addig a székelység nagyon sokáig képes volt megőrizni sajátosságait, különleges kiváltságait és archaikusnak, vagy legalábbis egyedinek tekinthető társadalmi tagozódását. Noha a 16. századtól folyamatosan érték a hatalom részéről olyan hatások, melyek ezen sajátosságok mérséklésére, megszüntetésére irányultak, a székely társadalom összetétele még 1848 körül is nagyjából ugyanazokat az arányokat mutatta, mint a 17. század legelején, azaz többé-kevésbé megőrizte egy szabad paraszti társadalom jellegzetességeit. Mint azonban ezt már többen megírták, így Egyed Ákos, Imreh István, Demény Lajos vagy Jakó Zsigmond, a székelység ekkor egyet jelentett a katonasággal. Amint a nemesség fejenkénti katonáskodása nemessége sajátossága volt, ugyanúgy a székelység mint kollektivitás tartozott az uralkodónak katonai szolgálattal, és annak fejében mint kollektivitás élvezte a nemességgel járó kiváltságokat. És bár a gazdasági tagolódás a székelységben is azt eredményezte, hogy a szegényebbek, különösen a gyakori háborúk idején, képtelenné váltak ellátni katonai kötelezettségüket, a közösségi gondolkodás és a személyes szabadság, valamint a jogi értelemben vett egyenlőség sarkalatos pontja maradt a székely identitástudatnak.

A székely társadalom alapvető egysége a faluközösség. Ha nem is ismerjük pontosan a székely letelepedés illetőleg letelepítés körülményeit, az világosan látható a falvak utca- és dűlőneveiből, hogy a falvak lakossága katonai egység is volt egyszersmind. A Csíkban a mai napig élő feltíz, altíz elnevezések, amelyek a települések egy-egy részét jelölik, megőrizték annak a gyakorlatnak az emlékét, amikor a székelység tízesekben és százasokban, azaz tizedekben és századokban vonult hadba hadnagyai vezetése alatt. A falvak úgynevezett lófő-telkekre voltak osztva, és a lófő-telkek birtoklása biztosította a jogot a közösség életében való részvételre. Az úgynevezett lófő-telkekhez járhattak a még a 17. században is gyakorolt nyílhúzások alkalmával a szántó- és egyéb területek. A székelység földje, minthogy a szokásjog szerint ősfoglalás útján szerezték, mentes volt minden királyi jogtól,[2] így volt biztosítva a székely közösség számára, hogy a területek akkor is a székelység birtokában maradnak, ha a birtokosuk fej- és jószágvesztésre ítéltetnék. A székely falu közösségének életét a jogszokás szabályozta, majd a késő-középkortól, kora-újkortól kezdődően megjelentek a falutörvények is, amelyek írásba foglalták a korábbi gyakorlatot.[3] A közösség ügyeit a választott testület intézte, amelybe a 16. századig a székelység mindhárom rendje - a főnépek, a lófők és a gyalogok - küldtek tisztviselőket.

A székely társadalom - vagy ahogyan magukat hívták, a székely nemzet - tagjai önmagukat mint a közösség tagját definiálták, méghozzá három szinten. Az első szint a helyi közösség, a falu szintje volt, a másik a szék, a harmadik pedig a székelység összességét jelképező székely nemzetgyűlés, amelyet katonai vagy egyéb szükséghelyzetben leginkább a székek között központi szerepet betöltő Udvarhelyszék valamely településén hívtak össze. A három szint működése biztosította a székely társadalom önrendelkezési szabadságát. Maguk választhatták tisztviselőiket, valamint peres ügyeiket is első fokon a falu bírája, majd a székbíró, ezután pedig az egész székelység által választott bírák előtt intézték. A bírói tiszt mellett a hadnagy vagy kapitány szerepe volt a legfontosabb, sőt a kapitány a 17. századig rangban és tekintélyben mindenképpen a bírók előtt állott.

A tisztségek betöltéséhez szükséges anyagiak hiánya azonban az elszegényedett székelyek közül sokak számára lehetetlenné tette mind a hadba vonulást, mind pedig a tisztségviselést. Ezért az 1506-os agyagfalvi székely nemzetgyűlést követően egyre kevésbé fordult elő az, hogy a legszegényebb, a gyalog rétegből származó bírákat választottak. A 16. század elején pedig már egyértelmű jelei mutatkoztak az egységes székely társadalmon belüli feszültségeknek. A székelység legnagyobb számú rendje még hosszú ideig a középréteg, a lófő-primipilusi réteg maradt, azonban megindult és egyre erőteljesebbé vált a kiszakadás ebből a közösségből. Ez a kiszakadás többirányú volt, és a megmaradó székely közösség rendkívül indulatosan reagált rá. Az átalakulás első komolyabb jelei a 15. században mutatkoztak, a folyamat azonban 17. századra gyorsult fel. A 16. század közepén az Erdélyi Fejedelemség létrejötte erőteljesen gyorsította ezt a folyamatot, hiszen megnövekedtek a székelység katonai feladatai, sőt egyre nagyobb mértékben vonták be őket az adóterhek viselésébe is. A legdrasztikusabb változást szintén a fejedelmi hatalom "külső" beavatkozása hozta a 16. század során, amikor az 1562-ben kiadott segesvári országgyűlési végzések pontjainak értelmében megszüntette a székelység kollektív kiváltságainak nagy részét és kívülről igyekezett megváltoztatni a székely társadalom korábbi felosztását, addigi rendjét is.

Munkámban többek között azt vizsgáltam, hogy a 16-17. század első harmadában hogyan változott a székely társadalom különböző rétegeinek - leszakadóknak és megmaradóknak - az öndefiníciója, illetve hogy miként voltak jelen a különböző csoportok között azok, amelyekből létrejött a székely társadalmon belül nemesnek nevezett réteg. Ehhez három forráscsoportot használtam fel; a 17. század elején megszaporodott székely lustra-jegyzékeket, a fejedelmek, leginkább Bethlen Gábor székely vonatkozású, különösképp nemesítő valamint adományozó okleveleit és a széki törvénykezési iratokat.

A 15-16. század során, sőt a 17. század elején is a székely társadalom még őrizte alapvető hármas tagolódását, amely a katonai jellegéből következett. Ez a hármas tagolódás valójában azonban egy kettes tagolódás volt, ugyanis a székelység 85 %-a beletartozott abba a két nagy csoportba, amely a székelységet alkotta. Az egyik az úgynevezett tisztviselő réteg volt, akik lóval katonáskodtak, és a tisztségeket betöltötték, a másik pedig a gyalogosok rendje. A tisztviselő rétegen belül létezett egy rendkívül szűk csoport, akik tekintélyük, később növekvő hatalmuk következtében a székelyek elsői voltak, őket leggyakrabban primoroknak vagy főnépeknek nevezték. Ez a klasszikus tagolás azonban a székely közösség önértelmezése, struktúrája, létmódja további, mélyebb vizsgálata szempontjából kevés információt hordoz, és ugyanígy nem tudjuk használni a nemes-jobbágy kategóriákat sem. A székely nemesség kialakulásának vizsgálatára tett kísérleteim során vált világossá, hogy mindazon kategóriák, amelyekkel a történetírás hagyományosan dolgozik, csak kevéssé teszik lehetővé a székely közösségek[4] mélyebb elemzését. Ez azonban nem a ma kutatójának problémája csupán, ugyanígy értetlenül álltak a székelység sajátosságai előtt azok a tisztviselők is, akik a 17. században fejedelmi parancsra úgynevezett lustra-jegyzékeket készítettek a székely székekben. Ezek az összeírások megpróbálták kategóriákba sorolni a székelységet, elsősorban a katonáskodásra való alkalmasság megállapítása szempontjából. A jegyzékek tartalmazzák a falu felnőtt lakosságát, az özvegyeket vagy a fiúgyermekeket. Az 1634-1635-ben készült lustra tartalmazza a lovak számát is, ami alapvetően lovas katonáskodó népesség esetében feltétlenül szükséges.

A többi, általam vizsgált lustra inkább a székely társadalmat térképezi fel, felsorolva a nemesi vagy primori, lófői és gyalogréteget, valamint az úgynevezett jobbágyi csoportot is. A jobbágyi kategória azonban esetünkben meglehetősen keveset mond, ugyanis a székely jobbágy jószerivel egyetlen, a klasszikus jobbágyságot jellemző sajátossággal sem rendelkezik.

Ahhoz tehát, hogy bármi többet mondjunk a székelységről, más viszonyrendszereket és kapcsolódási pontokat is kell találnunk. Kézenfekvőnek tűnik a közösség vizsgálata, illetve a közösséghez tartozás kritériumainak az elemzése. Úgy tűnik ugyanis, hogy a székely, a kollektivitásból következően, önmagát mint a közösség részét gondolja el. Ennek első szintje a faluközösség. Mint már említettem, a székely letelepedést is a hagyomány a faluközösségek szintjén értelmezte. A közösség szervezőereje a faluközösség, amely jogilag egyenlő katonákból áll. Hadba vonulás esetén a székely a falubelijeivel együtt vonult hadba, és vezetője a katonai parancsnok, a székely hadnagy volt. A periratokból azt mondhatjuk, hogy a legfontosabb esemény a hadi vállalkozás vagy hadi szemle volt, a székelyek életének eseményei ezen alkalmak köré szerveződtek. Ha megpróbáljuk megállapítani, hogy ki vagy kik voltak a közösség vezetői, akkor azt találjuk, hogy a faluközösség két vezetőt választott, az egyik a bíró, a másik a hadnagy volt. Az egyik a polgári, a másik a katonai ügyek felelőse volt. A peres iratok azonban azt mutatják, hogy a bírónak nem, vagy csak ritkán volt hatalmi szava a székely faluközösségben. Jellemző példája ennek egy 1612-ből származó peres irat. Ebben Szentalmási László György hívta perbe a szentábráni bírót, Kedey Pált, azzal az indokkal, hogy a falutól nyílföldet kért szerzett lófő birtokához, és a falu ezt többszöri kérésre sem volt hajlandó neki megadni. A bíró válasza az igazán érdekes, aki válaszul elpanaszolja, hogy a falu neki sem adott még nyílföldet.[5] Ezen a mikroközösségi szinten olyan megtartó erők működtek, amiről jelen pillanatban még csak vázlatos elképzeléseink vannak. A közösség védte a régi rendet. A nyílföldekkel kapcsolatos legtöbb per arról szól, hogy a faluba újonnan érkezettet a közösség nemcsak nem látta szívesen, de az esetek nagy százalékában egyáltalán nem akarta megengedni, hogy részt vegyen a közösség életében teljes jogú tagként. A teljes jog itt a lófő-telek birtoklását és az ehhez kapcsolódó jogok gyakorlását jelentette. A székely közösség alapeleme, a falu tehát alapegysége volt az életnek és a katonáskodásnak is.

Az előbbiekben azt láttuk, hogy a bíró nem jelentett valódi tekintélyt ebben a közösségben, legalábbis szava nem ért fel a katonai vezetőkével. A szervezőerő a források szerint egyrészt az összetartozás nagyon mély közös tudata, másrészt pedig a katonai vezető volt. A lustrák sok esetben tartalmazzák a kitételt: Kapitánya/hadnagya mentette. A szavak jelentése az, hogy a székelyek egy-egy elhúzódó háború alkalmával bizonyos szívességeket tettek a katonai parancsnokoknak, akik ezért alkalmanként felmentették őket a hadba vonulás egyébként mindenkire érvényes kötelezettsége alól. Sajátos kapcsolódási pontok jöttek tehát létre a katonai vezetők és bizonyos, a katonai terheket nem vállaló székely családok között. Ez azonban nem hasonlítható a jobbágyi viszonyhoz, viszont bizonyos függőségek kialakulását eredményezte. Az önmagát katonaként definiáló székely közösség azonban érzékenyen reagált ezekre a kapcsolódásokra. A 17. század első harmadának peres iratai között jelentős számban találunk büntető pereket, illetve testi sértésekről beszámoló dokumentumokat. Közel annyi ilyen típusú pert találtam a székely törvénykezési iratok között, mint ahány birtok- vagy örökösödési pert. Az indulatoknak csupán részben magyarázata a katonai mivolt, a 17. Századot ugyanis a korábbi időszakkal összehasonlítva kiugró ez az arány. A jelenségre a források alapján egyik lehetséges magyarázatként kínálkozik a székelység rendkívül mobil volta. A klasszikus kategóriák annyira átjárhatóak, hogy a valóságról vajmi keveset mondanak el. Az összeírások legalábbis azt mutatják, hogy aki 1602-ben a nemesek között említtetik, az sok esetben 1614-ben már csak a lófők között van összeírva, 1627-ben pedig a neve mellett megjegyzik, hogy "szolga mostan". Az állandó katonáskodás nagyon sok rizikófaktort épített a székelyek életébe. Egy-egy hadjárat után az összeírások[6] egész falvak férfilakosságáról állítják, hogy debilis, azaz súlyosan sérült, esetleg béna. Ilyen körülmények között a kategóriák folyamatosan cserélődtek. A 15. századtól megjelenő sajátos székely jobbágyi kategória ugyanilyen bizonytalanságot mutat, a székely jobbágyok többsége ugyanis a subiugati, azaz fejekötött kategóriába soroltatott. Ezek azok, akiknek legtöbbje csupán a hadjáratok idejére kötötte magát jobbágyul, esetleg éppen a saját hadnagyának, a hadjáratok végeztével azonban visszakövetelte saját szabadságát. Az iratok közül nem egy esetben találjuk azt, hogy adott időre szerződést kötöttek egymással a szolgálatra, utána azonban felszabadultak.

A nagy bizonytalanság és állandó változások biztosítottak egyfajta állandóságot, egyenlőséget is, hiszen bárkinek volt esélye a kiemelkedésre, és erre mindvégig találunk is példákat. A Királyi Könyvek tanúsága szerint jobbágyok nagy számban kaptak nemességet, lófőséget. A vagyon azonban könnyen elveszíthető volt, mint ahogy az átlagéletkor is jóval alacsonyabb volt a szokásosnál. A mobilitás magában rejtette a felemelkedés vagy kiemelkedés lehetőségét is. Míg a közösség többsége féltékenyen őrizte a közösség kereteit, addig mások igyekeztek a közösségi jogaikat megőrizve többletjogosítványokat szerezni. Jellemzőnek mondható példa az 1610-es években a lófőből lett nemes, Lippai András esete, aki 1619-ben halt meg. Életéről és cselekedeteiről az 1620-tól kezdődő perekből kapunk tudósítást. Lippai, mivel fiúörökös nélkül halt meg, mindenét bizonyos Fancsali Jánosra hagyta, akit 1620 után három éven keresztül hat ízben pereltek be más-más személyek ugyanolyan okból. A vallomásokból kiderül, hogy Lippai András, mint katonai vezető, olyan tekintéllyel bírt a környezetében, hogy jelentős vagyonokat kért és kapott kölcsön, és soha senkinek nem adta meg az adósságát.

A kiemelkedés másik módja természetesen az erőszak volt. Az összeírásokban szereplő jobbágyként összeírtak bizonyos személyek esetében a jobbággyá válás indokaként a nemes erőszakosságát említik. Ha végignézzük a lustrákat, az erőszakosság nagyobb mértékben főleg arra a rétegre jellemző, akik éppen felemelkedni szándékoztak. Tipikus példa volt erre a székelységen belül a 17. században a viharos gyorsasággal felemelkedő Béldi Kelemen vagy Ugron Pál, akik pár esztendő leforgása alatt emelkedtek a legtöbb jobbággyal rendelkező és legnagyobb birtokokkal bíró főemberek közé. A kiválás azonban lefelé is megtörténhetett. Aki jobbágyul kötötte magát, az valamiképpen sértette a közösség érdekeit. Megfigyelhető ugyanakkor, hogy azt a székelyt, aki saját lófő-birtokáról szolgált valakinek, nem bántották. Ellenben ha valaki be akarta telepíteni egy faluba a saját jobbágyát, annak ugyanúgy nem adtak nyílföldet, mint a vásárlás útján bekerülőnek, hiába pereskedett érte akár a saját ura is.

A legerősebb kötődés tehát, megint csak ezt láthatjuk, a falu közössége, majd a szék és végül a saját törvényeit meghozó székely nemzet. Aki a katonáskodó és földjét művelő, faluközösségben élő székelység rendjét megbontotta, az nemcsak szabályos erőszakot hívott ki maga ellen, de megeshetett, hogy elveszítette székely identitását is. Ez a folyamat két csoport esetében a legszembetűnőbb. Az első a városlakó székelyeké. A székelység, az előbb elmondottak alapján, hangsúlyozottan nem városlakó. Nagyobb települései, amennyiben a középkor során egyéb funkciójuk is volt, akkor az leginkább a szék összegyülekezési helye, adminisztratív központja szerepet töltötték be. A 15. században azonban Zsigmond jóvoltából sokan közülük olyan kiváltságokat szereztek, mint a szabad királyi városok, és ezen kiváltságok egy részét az erdélyi fejedelmek is megerősítették. A város azonban, attól kezdve, hogy városként kezdett viselkedni, kívül rekedt a jogok és kötelezettségek nagyon is szigorú rendszerén, magán a közösségen. A 16-17. század a székely városok számára a székkel szembeni állandó küzdelemben telt. A városlakó ugyanis nem kívánt fejenként katonáskodni, sem viselni a közösség terheit. A közösség pedig igyekezett visszatéríteni saját rendjébe. A legfejlettebbnek tekinthető Marosvásárhely a legtipikusabb példa erre, hiszen ott játszódott le a leggyorsabban ez a változás, és ott volt a legmélyrehatóbb, a legteljesebb a kiszakadás is. A 17. század marosvásárhelyi krónikása, a napló- és emlékiratíró Nagy Szabó Ferenc például, maga is székelyként, úgy írt a "székelyekről", mint számára idegenekről, ha részvéttel is, de maga és köztük megtéve a distinkciót. A szintén marosvásárhelyi bíró, majd diplomata, Borsos Tamás pedig szabályos megvetéssel számolt be róluk, önmagát mintegy velük szemben definiálva. A székely város lakója tehát kívül került ezen a közösségen, és ugyanez történt azokkal is, akik - kb. tíz családról van szó - jelentősebb vagyonra tettek szert, és az országos nemesekhez kezdtek hasonlítani. Ezeknek a családoknak a kiválása éppen a 17. században zajlott. Érdekes sajátosság, hogy magukat sem definiálták székelynek. Elég, ha Apor Péter Metamorphosisára gondolunk: úgy írt a székely szokásokról, mint amelyeknek ő nem része. A törvénykezési iratok tehát azt mutatják, hogy a 17. századra a kiszakadás folyamata meggyorsult, illetve voltak olyan csoportok, amelyek kiváltak. A kiválás több irányú, fölfelé, lefelé, sőt a városok esetébeni kiválás inkább oldalirányúnak mondható.

Jelen kötetben a felfelé kiváló székely nemesség létrejöttének egy állomását igyekszem megragadni, azt előzményeivel együtt bemutatni és elhelyezni az előbbiekben felvázolt társadalmi mozgási folyamatokban. A 17. század végére néhány székely család grófi, illetve bárói címet kapott, és általánossá vált az uralkodói nemességadományozás is. Voltaképpen ez a század volt az egységesedő székely nemesség formálódásának az időszaka. Dolgozatom e századból Bethlen Gábor fejedelemségének időmetszetére koncentrál, azt igyekszik bemutatni, hogy a nagy fejedelem uralma alatt milyen állapotban van a formálódó székely nemesség, mennyire tekinthető leválónak a székely közösségen belül, mennyire tartozik a nemességhez és mennyire a székelységhez, házasodási szokásaiban mennyire részesíti előnyben a többi székely nemest a vármegyei nemességgel szemben, illetve előnyben részesíti-e, mennyire vállal országos és mennyire székely közösségi tisztségeket, tehát hogyan szemléli önmagát és a közösség hogyan szemléli őt.

 


A székely nemesség a történeti irodalomban

A székely nemesség történetének kutatása meglehetősen szegényes múltra tekint vissza. Annak ellenére mondhatjuk ezt, hogy a székelység története a történetkutatás kezdeteitől az érdeklődés középpontjában volt.

A tudományos történetírás megindulása után nem sokkal megjelentek a székelységgel foglalkozó munkák. A 19. század nagy forráskiadói közül többen jelentettek meg székely tárgyú okleveleket, forráskiadványokat, így Szilágyi Sándor, Szabó Károly, Mikó Imre vagy Szádeczky Kardoss Lajos.[7] A forráskiadványokkal jószerivel egy időben láttak napvilágot országszerte, de Erdély területén különösen is nagy számban olyan történeti munkák, amelyek a székelységgel foglalkoztak. Ezeknek egy jelentős része, a kor hangulatának és történetírói iskolájának megfelelően, a székelység eredetével foglalkozott, és nem érintette sem a székely társadalom, sem a székelység tényleges történetének a kérdéseit. A legkorábbi történeti munkák általában kétféle megközelítést alkalmaztak, és ez a gondolkodás illetve szemléletmód jellemezte még 20. század első felének történetkutatóit is. Egyfelől rendkívül erős volt a jogtörténeti szemlélet hatása a munkák nagy részében, olyannyira, hogy Bónis György Magyar jog székely jog címmel jelentette meg művét Kolozsvárott.[8] Célja ugyanaz volt, mint a korszak szinte valamennyi alkotójának: a jogok illetve kiváltságok oldaláról megközelítve választ adni arra a kérdésre, hogy miben egyedi és sajátos a székely társadalom. Erre a kérdésre pedig minden esetben a történelmi múlt, a megtelepülés és a székelység eredetének tárgyalásában találták meg a megfelelő választ. Kállay Ferenc például, az első munkák egyikének szerzője[9] már könyve címében is jelezte azt az alapgondolatot, amelyre egész érvelését építette. Azáltal ugyanis, hogy művének címe Historiai értekezés a nemes székely nemzet eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a régi időkben, egyértelműen hangsúlyozta azt a korszakban nagyon is általánossá vált tételt, hogy a székelyek különleges kiváltságaikat a megtelepedésük körülményei által nyerték, vagyis a történeti köztudatba is bekerült az a vélemény, miszerint a székelység a magyarságtól etnikailag különbözött, és az általa lakott területet nem királyi telepítés, hanem úgynevezett ősfoglalás révén szerezte. Ezért volt lehetséges az, hogy a székely társadalom tagjainak nem kellett adót fizetniük a földért, sőt ez magyarázta azt az egyedülállónak mondható kiváltságos helyzetet is, hogy a jogszokást dokumentáló határozatok illetve törvénykönyvek értelmében a királyi háramlási jog, az úgynevezett ius regium nem érvényesült a Székelyföldön de jure, egészen az 1562-es segesvári törvények határozataiig.[10] Ugyanerre hivatkozott a korszakban Kilyéni Székely Mihály,[11] Lőtsey Spielenberg László,[12] Benkő József[13] és Benkő Károly[14] valamint Szabó Károly[15] is, sőt ugyanez a gondolat jelent meg a század második felében kiadott írásokban is, Szádeczky Lajosnál, Connert Jánosnál, Jakab Eleknél vagy Rugonfalvi Kiss Istvánnál, Endes Miklósnál, Ákosfalvy Szilágyi Lászlónál és Elekes Andornál.[16]

A másik kulcskérdés a történeti munkákban a székelység eredetének igazolása volt, amire jelen munka nem szándékozik kitérni. Csupán azért említem meg a kérdést, mert sohasem önmagában jelentkezett. Az eredet kérdésének tárgyalását arra is felhasználták a szerzők, hogy ezzel magyarázni próbálják a székely társadalom sajátos intézményeit, felépítését. Természetesen ez a kérdés a mai napig sem tisztázott megnyugtatóan, hiszen a székely társadalom katonai jellegéből következő berendezkedése mindenképpen magyarázatra szorul.[17] Ez azonban arra adott lehetőséget a történetkutatóknak, hogy a kérdés tisztázása okán bizonyítani igyekezzenek a székelységnek a magyarságtól eltérő, leginkább hun eredetét.

A 20. század elején annyiban változott a székely történetírás, hogy a korábbi, egy-egy forrást közlő és a forrásokhoz kommentárt tartalmazó tanulmánykötetek mellett megjelentek a monografikus igényű feldolgozások. Ezek között is kiemelkedik és tartalmát, időhatárait tekintve azóta is meghaladatlan Szádeczky Kardoss Lajos műve, A székely nemzet története és alkotmánya.[18] A kötet a székely nemzet eredetének tárgyalásával[19] kezdődően az első világháború kitöréséig követi nyomon a székelység történetét. A munka adatoló, leíró jellegű, kommentárok vagy az összefüggések vizsgálata nélkül. Célja, hogy az olvasó elé tárja mindazt, amit az adott korban ismert források alapján a székelység múltjáról tudni lehetett. Szintén monografikus jelleggel, de voltaképpen egyetlen forráskiadvány anyagát dolgozta fel Szádeczky Kardoss Lajos tanítványa, Connert János Század elején kiadott munkáinak elsődleges célja a székely társadalom intézményeinek leírása, valamint a székely történelem jogtörténeti vonatkozásainak ismertetése volt.[20] A korábban már említett történeti munkák mellett, ezekkel egy időben jelentek meg a különböző helytörténeti művek, amelyek tematikája és szemlélete megegyezőnek mondható azon monográfiákéval, amelyek átfogó kép nyújtására törekedtek. Ezek között első helyen kell megemlítenünk Jakab Elek és Szádeczky Lajos vállalkozását, amely Udvarhely vármegye, a korábbi Udvarhelyszék történetét és annak dokumentumait gyűjtötte össze.[21] A korábban már említett források mellett a szerzők itt egy hosszú ideig kiadatlan forrást is felhasználtak, az erdélyi Királyi Könyvek Udvarhelyszékre vonatkozó anyagát.[22] Mivel a Liber Regiusok okleveleiből többet szinte teljes egészében, fordításban közöltek, ezeket azonban most sem rendszerezték vagy kommentálták, a munka megint megmaradt az adatközlés szintjén. Ugyanezt mondhatjuk el Kölönte Béla Gyergyó,[23] valamint Benkő Károly Csík-, Gyergyó- és Kászon történetét bemutató műveiről.[24]

Csík-, Gyergyó- és Kászonszék történetének feldolgozása a későbbi korokban is kedvelt témája maradt a székely történelem művelőinek. A reflexió, a kommentálás első jelei éppen egy ilyen munkában, Endes Miklós alapos és részletes művében mutatkoztak.[25] A kisebb vagy nagyobb lélegzetű, de monografikus igényű feldolgozások mellett jelen voltak a genealógiai jellegű művek is, mint például Hanuszik Elemér kifejezetten ilyen céllal összeállított kötete,[26] vagy Pálmay József tollából a háromszéki nemes családok összeírása.[27] Ennek a gondolkodásnak a jegyében készült el Kelemen Lajos kiváló forráskiadványa is a vargyasi Daniel családra vonatkozó forrásokból.[28] A század közepe felé a székelység történetét tárgyaló művek száma megfogyatkozott. Úgy tűnik, hogy Trianon illetve ennek következményei nem csökkentették, hanem éppen ellenkezőleg, a két világháború közötti időszak hangulata inkább növelte az érdeklődést a székelység története iránt. Ezzel szemben a második világháborút követő változások különösképpen nem kedveztek egy olyan népcsoport vizsgálatának, amelynek története (hun eredet, vitézi, katonáskodó múlt) rendkívül alkalmas volt egy idealizált magyarság- illetve székelység-kép kialakítására. Ennek ellenére, vagy talán éppen ezért, fontos megjegyeznünk, hogy, különösen a múlt század nagy forráskiadói, olyan mennyiségű dokumentumot tártak fel és publikáltak, hogy a kutató a mai napig bőséggel talál még nem minden szempontból elemzett forrásokat a székelységgel kapcsolatos vizsgálódásaihoz.

Noha a sajátos politikai helyzet 1945 után nem kedvezett a székely történelem művelőinek, a kényszerű helyzetnek is volt pozitív hozadéka. 1945 után ugyanis, kiadási lehetőség hiányában egy csapásra megszűntek a monografikus igényű feldolgozások. Ezek helyett a kisebb területek, esetleg egy társadalmi réteg vizsgálata került előtérbe, és mint az elmúlt rendszer Kelet-Európájában mindenhol, itt is az agrártörténet, a jobbágyság illetve a parasztság története kapott szinte kizárólagos hangsúlyt.[29] A változás pozitív hatásaként kell látnunk mindenképpen a korábbi szemlélet változását, hogy a székely történelem egy- egy szeletére fordult a figyelem, ami korábban nem volt jellemző. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az 1940-es években már megjelentek olyan tanulmánykötetek, amelyek az új irányokat mutatták.[30] Ennek ellenére jelentős a hiátus a történettudomány ezen területén is. Amíg a hatvanas években csak mint a jobbágyi, paraszti "kizsákmányolt réteg" elemzése kapcsán eshetett szó, inkább érintőlegesen a székelységről, addig a hetvenes évekre egyre többször jelentek meg olyan tanulmányok, amelyek már kifejezetten magát a székelységet vizsgálták. Igaz ugyan, hogy a kutatások továbbra is elsősorban a mezőgazdaságra, a székely jobbágyságra irányultak.[31] Ez pedig a kérdés széleskörű feldolgozásának kétségtelenül hasznos volta mellett azt is eredményezte, hogy a székelység szemlélete meglehetősen sematikussá vált. Ha tehát az 1945 előtt íródott művek elsősorban, sőt szinte kizárólagosan a székely társadalom sajátosságait hangsúlyozták, most ezzel ellentétes törekvés érvényesült, mintha feltétlenül szükséges lett volna belekényszeríteni a vizsgált társadalmat a földesúr-jobbágy kettősségbe, és ez a törekvés írathatta le azt a meglehetősen elhamarkodottan fogalmazott mondatot, hogy "A 16. század második felében a székely köznép felőrlődik és végleg nemessé, drabanttá vagy pedig jobbággyá lesz."[32] Ezt az állítást cáfolták meg sorra Imreh Istvánnak a hetvenes évektől kezdődően folyamatosan publikált kutatási eredményei, amelyek többek között arra is rámutattak, hogy az 1810 körüli arányok a székely társadalmon belül nagyjából hasonló számokat mutatnak, mint az 1614-es Bethlen Gábor által elrendelt összeírás, ami a székely társadalom alapvetően szabad paraszti jellegét hangsúlyozza.[33] A sematikus megközelítésmód többek között azt is eredményezte, hogy a rendkívül bonyolult indítékokra visszavezethető székely felkelések antifeudális harcokká lettek a történeti tanulmányokban, és a székely jobbágyokhoz hasonlóan a kutatás egyik fő témájává lettek.[34] Az agrártörténet és a kizsákmányolás elleni küzdelem mellett alig maradt lehetőség a székelység sajátosságainak összehasonlító jellegű vizsgálatára, a társadalom rétegei közötti mozgások vagy az életmód vizsgálatára. Az 1979-ben kiadott Székely felkelés 1595-1596 című tanulmánykötet írásai azonban mutatták, hogy bizonyos részkutatások is megindultak. A már említett Imreh Istvánnak és Pataki Józsefnek a falu társadalmát vizsgáló írásán[35] kívül különösen is figyelemre méltóak Egyed Ákosnak azok a megállapításai, amelyek a katonáskodás felől értelmezik a székely nemességet és identitást, ezzel a székely társadalom talán legalapvetőbb jellemzőjére rámutatva.[36] A katonai szolgálat és a székely társadalomfejlődés kapcsolatáról írott tanulmánya részletesen elemzi a székely hadkötelezettség és a hadszervezet történetét, a hadkötelezettség hatását a székelységre a 16. század folyamán.[37] Ezt a képet bővíti Liviu Moldovan és Pál-Antal Sándor tanulmánya, amelyben kimutatták, hogy a székely önkormányzat meghatározóbb tagja, éppen a katonáskodó létmód miatt, nem a bíró, hanem a katonai vezető volt.[38] A székely társadalom tagozódásának és a székely nemesi társadalomnak vizsgálatához nyújtanak segítséget Demény Lajos és Tüdős Kinga alapkutatásai, amelyek a székely lustrajegyzékek feldolgozását tűzték ki célul.[39] A székelység kulturális, vallási, egyéb szokásairól mindmáig Orbán Balázstól tudjuk a legtöbbet.[40] A koraújkorral bezáródó korszakra vonatkozóan a legjelentősebbek azok az eredmények, amelyeket Imreh István kutatásai révén ismerünk. A hetvenes évektől kezdődően folyamatosan megjelent munkáiban a székely falutörvények feldolgozása révén[41] szemléletes kép bontakozik ki a székely társadalom legjelentősebb szervezőerejéről, a székely faluközösségről. A székelységre leginkább jellemző szabad paraszti állapotú elemek alkotják ennek a faluközösségnek a magvát, amely az egész székelységre nézve megtartó és szervező erővel bír.

A korábbi, múlt századi és a század eleji történeti munkák alapos forrásfeltárásai nyomán van a székelység történetének néhány olyan szelete, amelyet már alaposan ismerünk. Az eredet kérdésén túl ilyen a kollektív nemesség kérdése, ennek jelentése és hatása a székely társadalom életére. Ehhez kapcsolódik a székely jog pontos definíciója, e jog különböző megjelenési formái a különböző történeti korokban.[42] A székely földtulajdon alapegységére, az úgynevezett lófőbirtokra vonatkozó kutatások alapján szintén meglehetősen pontosan ismerjük azt a folyamatot, ahogyan a korábbi, nemzetségi, vérségi alapokon szerveződő tisztviselői réteg tisztségviselésre szóló jogalapja hogyan alakul át, és hogyan kötődik majd egyre inkább a hivatalviselés joga a székely birtokhoz, méghozzá ősi lófőbirtokhoz, amely a későbbiekben adható-vehető lesz, és birtoklása automatikusan hozza magával a tisztviselésre való jogosultságot is. Széleskörű ismeretekkel rendelkezünk a székelység három rendjére vonatkozóan is. Tudjuk, hogy az oklevelekben mikortól szerepel a három rend megnevezése és a lustrák alapján azt is, hogy kik tartoztak az egyes rétegekhez. Mégsem készült mindeddig részletes vizsgálat arról, hogy mit is jelent valójában az, hogy székely nemes. A kollektív nemességet őrző, majd elveszítő székely társadalomban miként jelenik meg az a kategória, hogy nobilis. Hogy vajon mit jelent ez a kollektív nemesség birtoklása idején és mit utána. Hogy kik tartoznak a nemesek közé és mennyire mobilis ez a réteg a székelységen belül. Az sem kutatott továbbá, hogy ennek a nemességnek vajon milyen további csoportjai, rétegei vannak, hogy hogyan lehet bekerülni a nemesek közé, és milyen könnyen lehet kikerülni közülük. A székely jobbágyságra irányuló kutatások alapján meglehetősen sokat tudunk a különböző jobbágyi kategóriákról.[43] Ennek ellenére még mindig tüzetes kutatásra és elemzésre szorul az a kérdés, hogy vajon nevezhető-e jobbágynak a székelyföldi jobbágyság minden kategóriája, illetve hogy milyen mozgások figyelhetők meg a jobbágyságon belül, valamint a jobbágyság és a többi réteg viszonyában.

Ugyanilyen kevéssé feltárt a székely városok kérdése, annál is inkább, mert a székely városok a székelység szemében elsősorban, funkciójukat tekintve, széki központok, vagyis a szék alárendeltjei. A város azonban kiváltságokat szerez, és elszakadni igyekszik a székely közösségtől. Szerepének meghatározása és városi mivoltának elemzése szintén további kutatások feladata .[44]

Az utóbbi években Demény Lajos művei nyomán új terület kutatása is megkezdődött, a fejedelemség korában a fejedelmek által követett székelypolitika vizsgálata. Ez az elemzés a társadalomtörténetre nézve is fontos eredményekkel szolgálhat.[45] Így természetesen felhasználhatóak eredményei a székely nemesség kutatásában is.

Jelen kötet a társadalomtörténetnek azt a szeletét célozza meg, amelyik a székelység kutatása során az egyik legelhanyagoltabb terület, ez pedig a székely nemesség vizsgálata.[46] Mivel a téma még jórészt feldolgozatlan, és természetesen a terjedelmi korlátok szorítása miatt, a figyelmem Bethlen Gábor fejedelemségének idejére, tehát arra az időszakra korlátozódik, amikor a külső körülmények optimálisnak mondhatóak, a fejedelmi politizálás nagyjából egy irányvonalat követ, viszont már beindult az a folyamat, amely a klasszikus három rend felbomlását és a nemesi társadalom kialakulását jelenti. A székely társadalom erősen képlékeny, néhány ősi székely famílián kívül nagy lehetőség van helyváltoztatásra, mind lefelé, mind fölfelé.

Munkám célja volt tehát egyfelől definiálni a székely nemességet, másfelől meghatározni, hogy az adott időhatárokon belül (1600-1629)[47] kik tartoztak ebbe a rétegbe. Vizsgáltam továbbá, hogy milyen belső és külső okok vezetnek a nemesség ilyetén alakulásához, valamint hogy ez a nemesség miben hasonlított illetve miben volt más a vármegyei társaihoz képest. Emellett arra is választ kerestem, hogy ez a nemesség hogyan definiálta önmagát, mi volt a viszonya a székely közösséghez. Ezek a kérdések, számos egyéb problémával együtt, eddig megválaszolatlanok voltak a székelység történetének egyébként gazdag irodalmában.

 


A székely társadalom 1562 előtt

A székelység letelepedésével kapcsolatosan számos elmélet ismert a történeti irodalomban.[48] Annyi mindenesetre többé-kevésbé bizonyosnak látszik, hogy a székelyek, akármilyen származásúak voltak is, egyfajta "csatlakozott népelem" funkciót töltöttek be a magyar seregekben, mint ahogy ezt későbbi, középkori történetük és hadviselési szabályaik is mutatják. A honfoglalást követő időszakban, négy évszázadon keresztül, a helynévi adatok alapján tudjuk, hogy a székelyek határvédelmi funkciókat láttak el, elsősorban a legjobban veszélyeztetett nyugati határon.[49]

Emellett, legalábbis a földrajzi nevek erről tanúskodnak, jelentős számuk lakhatott Biharban, Telegd környékén, hiszen a főszék, Udvarhelyszék, Csíkszék és Marosszék egy Telegdi nevű főesperességhez tartozott, ami a főesperesség egészen korai alapítására utal. Legalábbis az alapításnak már az előtt meg kellett történnie, mielőtt a székelység jelenlegi lakhelyére költözött.[50]

Mindmáig nem kellően igazolt az, hogy a székelység egésze lakott-e a későbbi Szászföldön, vagy pedig, mint például esetleg a telegdi székelyek, némely csoportjaik Erdély déli részének szállásterületként való beiktatása nélkül, egyenesen költöztek végleges lakhelyükre. Azt azonban jobbára mindenki elfogadja, hogy a későbbi székely közigazgatási egységek, az úgynevezett székek közül az udvarhelyi volt az első, ami a továbbiakban megkülönböztetett szerepet is kapott, egyfajta "főszék"-nek tekintették.

Kristó Gyula hívja föl a figyelmet rá, hogy nincsen okleveles adatunk arra, hogy tudatos királyi telepítésről lett volna szó, mint ahogy a szakirodalom jó része állítja,[51] viszont kizárni sem lehet ezt az eshetőséget teljes bizonyossággal. Elfogadhatónak látszik az a felvetése, hogy a székelység elvándorlási szándéka egybeeshetett azzal az uralkodói szándékkal, amely a 11. századra a veszélyesebbé váló keleti határvidéket kívánta erősebben védelmezni.[52] Egyed Ákos szerint "megtelepedésük vagy megtelepítésük a székelyek földjén (Terra Siculorum) a legszorosabb összefüggésben állt a magyar királyság által számukra kijelölt határőri feladatokkal".[53] A bizonytalan pontok mellett az mindenesetre tény, hogy a székelység összetelepülése a 11. században indulhatott el, és a 13. századra fejeződött be. Azt a feltevést, miszerint az érkezés különböző időpontokban történt, erősítheti a tény, hogy a székek különböző esperességekbe tartoztak. A hét székely szék közül az északon elhelyezkedők telepedtek meg korábban. Ezek az előbb már említett Udvarhelyszék, Csíkszék és Marosszék. A későbbiek során követték őket azok a székek, amelyek a délebbre fekvő területeket népesítették be. Ezeknek a nevükből is látható korábbi szállásterületük. A 12. század folyamán ugyanis olyan székelyek követték társaikat, akik addig Erdély déli részein, a mai Szászsebes, Szászkézd valamint Szászorbó területén éltek. A sebesi székelyek alkották a későbbi Sepsiszéket, az orbóiak Orbai széket, a Szászkézdről érkezettek pedig Kézdiszék területét foglalták el. A hét szék közül utolsóként jött létre Aranyosszék. Feltűnő, hogy amíg a korábban említett hat szék összefüggő területen található, addig az utolsóként megalakult Aranyosszék területe nem érintkezik a Székelyföld többi részével. A Torda melletti Aranyosszéket a kézdi székelyek népesítették be a 13. század utolsó harmadában,[54] és bár Aranyosszék mindvégig a székelység része maradt, földrajzi különállása mellett a politikai elkülönülés is megfigyelhető. Periférikus helyzetéből adódóan a legkevésbé ez a szék vett részt a székely megmozdulásokban, amelyek a 16. század folyamán zajlottak, sőt szinte alig tudunk arról, hogy a felkelésekben szerepet játszott volna. Ez a magyarázata annak is, hogy bár 1562-ben a székelység egésze elveszítette kollektív jogait, a büntető jellegű intézkedések ezt a széket sújtották a legkevésbé, és így ennek a széknek a fejlődése maradt a legháborítatlanabb.

A székelység letelepülésének mikéntje összefüggésben van belső struktúrájával. Ez a társadalmi szerkezet rendkívül speciális, a magyarságon belül nem található hozzá hasonló. Jellegzetesen katonai társadalom beosztása ez, amely a 16. századig egyáltalán nem mutat a feudális társadalomra valló felépítést. Ekkor már a székelységet három rétegbe, úgynevezett rendbe sorolták, ez azonban valószínűleg nem az eredeti beosztása a székelységnek. Általános az a vélemény, hogy a székely társadalomnak a megtelepülés idején nem három, hanem csak két rendje volt.[55] Erről a két rendről feltételezték, hogy a megkülönböztetés illetve az elkülönülés alapja a katonai szolgálat módja lehetett, tehát hogy lovon avagy gyalog szolgáltak-e[56]. Ezt a feltételezést az indokolhatja, hogy az a forrás, amely voltaképp az elsők között írta le pontosan a székelyeket, Hunyadi Mátyás 1473-as rendezése volt, amely már valóban eszerint kategorizált.[57] Ennek azonban ellentmond az a közel ugyanebben az időben keletkezett forrás, amely egy 1466-os viszálykodásról tudósított.[58] Eszerint a viszály Sepsi, Kézdi és Orbai székek főemberei és közszékelyei között folyt. Az oklevél határozottan különbséget tett a székelyek két rendje között, és elmondta, hogy a hatalmasok elnyomták a köznépet, megfosztották őket régi jogaiktól, amelyekkel pedig ők régtől fogva rendelkeztek.

Bodor György[59] a korszak forrásainak alapos vizsgálata után azt állítja, hogy az eredeti két rend megkülönböztetésének a lóval vagy gyalogosan való katonáskodás nem lehetett az alapja, mert a székelység, mint a lovas nomád katonatársadalmak általában, természetesen lovon harcolt. Ehelyett lényegesebb az a különbség, amit a források is gyakorta emlegetnek, nevezetesen a különböző tisztségek betöltésére való jogosultság. Bodor György nagyon is valószínűnek látszó állítása szerint ugyanis a székely társadalom két nagy részre tagolódott. Az egyik rész egy nagyon is jól szervezett nemzetségi rend tagja volt, a másik pedig közrendű, személyileg szabad, lóval katonáskodó, de a tisztségek viselésében nem vett részt. A korábbi történészi állítások erre a megkülönböztetésre nem tértek ki, és a hivatalviselésre jogosító nemzetségi rendszert a székely társadalom egészére kiterjesztették.[60] Bodor György szerint azonban az úgynevezett nemzetségi rend csak az egyik rend tagjai között állott fönn. Erről a nemzetségi struktúráról, az eddig előkerült és részben hiányos adatok alapján tudjuk, hogy hat nemzetségre és nemzetségenként négy-négy ágra oszlott. Ez a sokat emlegetett "nemek és ágak rendszere".[61] Egy 16. századi perirat alapján azt is pontosan tudjuk,[62] hogy a székely önkormányzat legfőbb tisztségeit, katonai vezetőt, a hadnagyot, illetve a polgári ügyek intézőjét, a bírót évenként választották, méghozzá minden évben más ág tagjai közül. Így, mivel huszonnégy ágról tudunk összesen, huszonnégy év alatt került sor az összes ág képviselőire. Noha a rendszer maga eredetileg a vérségi kapcsolaton alapult, nagyon valószínű, hogy ezt a jellegét már egészen korán, talán már a letelepedés idejére elveszítette. Az ágakban elfoglalt helyzet immár nem a rokoni viszonyoktól függött, hanem a birtoktól, amelynek neve primipilátus. Az ágakhoz ugyanis, Bodor György elemzése szerint, meghatározott számú úgynevezett lófőség tartozott, és ezekkel a lófőségekkel járt együtt a tisztségek viseléséhez való jog. Aki valamilyen okból elveszítette a lófőbirtokát, az elesett attól a jogtól is, hogy tisztségeket tölthessen be. Természetesen a lófőség rendszerint öröklés útján szállt apáról fiúra. Voltak azonban esetek, amikor fiú örökös nem lévén, a székely fiúleányság intézménye szerint a lófőség a leányra szállt, akit férje képviselt az ágban. Ha viszont az illető férjnek már eredetileg is volt lófősége, akkor egy kézen több lófőség is felhalmozódhatott. Ugyanígy előfordulhatott, hogy valaki vásárlás révén szerzett lófőséget, és ezáltal jutott több lófőség birtokába.[63] Ennek ellenkezőjével is találkozunk, amikor többen örököltek egy lófőséget, és a tisztségen is többen osztoztak. Fontos tehát, hogy a tisztségviselés lófőbirtokhoz kapcsolódott.[64] Ugyancsak Bodor György véleménye az is, hogy ezek a lófőségek nem voltak mind egyenlő értékűek. Számításai alapján igazolhatónak látszik az a vélekedés, hogy az ágnak a székben lévő lófőségei közül az egyik rangsorban megelőzte a többit, és amikor a tisztségviselés sora az ágra került, annak a lófőségnek a birtokosai kerültek automatikusan a főtisztségbe. Ez a megkülönböztetés Bodor szerint még a letelepülés előtti korba nyúlt vissza, és egy már akkor is meglévő rangsorelsőbbséget hagyományozott a későbbi időkre. Erre utalhat a tisztviselői rend tagjai közül néhánynak a "primores" megnevezése is.

Ha a nemek és ágak székenkénti eloszlását vizsgáljuk, akkor feltűnik, hogy a különböző ágnevek nem egy tömbben helyezkedtek el, hanem teljesen szétszórtan, méghozzá úgy, hogy minden területen megtalálható volt minden nemzetség illetve ág képviselője. Ennek oka lehet, hogy tudatosan igyekeztek megakadályozni, katonáskodó nép lévén, egy esetleges támadás esetére a nemek és ágak teljes pusztulását.[65] Azt, hogy a struktúra fenntartására valóban törekedtek, példázza, hogy a kihalt ágat az új ágnévvel pótolták. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy ezek az állítások jól adatoltan csak az északi három szék esetében igazolhatók. A később érkezett többi székre vonatkozóan a számítások nem hoznak ennyire egyértelmű eredményeket, így ott mindez hipotetikusan értendő.

Mivel a nemek és ágak rendszere székenként megtalálható, és minden székben éppen ezért 24 ággal kell számolnunk, ez azt jelenti, hogy minden székben, főképpen az északi háromban, szintén 24 főtiszti lófőség lehetett. A tisztségek viselőinek választásakor évente ezek tulajdonosai adták a főtiszteket, a többi lófőségé pedig a főtiszt-bíró vagy hadnagy segítőit. Noha volt közöttük különbség, hiszen a primoroknak a hadakozásból nagyobb teher jutott, ezért a nyílhúzáskor nagyobb föld illette meg őket, jogilag egyenlők voltak, mindannyian a tisztviselő rend tagjai. A közrendről ennél kevesebbet tudunk. Jogilag szabadok voltak, katonáskodtak és a falu népét adták, hiszen voltak olyan falvak is, ahol nem volt lófőség. Az ő kilétükre nézve érdekes lehet Kristó Gyula megállapítása, aki a székelyek eredetéről szólva azt állítja, hogy "a székelyek kis csoportja, aminek következtében őket egyáltalán székelyeknek hívták, eredendően török nyelvű volt, de korán elmagyarosodott, s bár e kis közösség tagjai sok nemzedéken át őriztek olyan elemeket, amelyek a magyaroktól való hajdani különállásuk bizonyságai, de nem csupán nyelvükben, hanem etnikumukban is mindinkább magyarrá váltak. A 14. században a székelyek nevet viselő népesség nagyobbik - talán túlnyomó - része már mindenféle értelmezés szerint magyar."[66] Kristó szerint ugyanis bizonyosra vehető, hogy a székelyek közé már a 11. századra nagy számú magyar állt, minthogy a székelyek szabadsága vonzerő lehetett a magyarság bizonyos elemei számára.[67]

Abban az esetben, hogyha a korábbiakban vázolt feltevések igazak, elképzelhető, hogy az úgynevezett köznépet éppen a csatlakozott magyarság adta, és a törökös eredetet és felépítést őrző székelyek alkották az így létrejött székely társadalom első rendjét. Ezt a rendet hosszú ideig egyként is kezelték, különösen a székely társadalmon belül.[68] Mátyás király katonai célú rendezése azonban egy olyan folyamatot indított el, melynek eredményeképpen egyre gyakrabban kezelték külön a primorokat és a többi lófőt. A 16. század első felében már úgy fogalmaztak, hogy "A három rendű székelyek örökségeiket valamennyien igazi nemesekként bírják. Sem az elsőnek vagy hatalmasabbnak, sem pedig a lófőknek nincs hatalmuk a község felett, csupán az öröklődő tisztségekben, melyek évenként, huszonnégy ágból hat nemükre szállnak...". A változás abban is látható, hogy míg korábban az ág népe és a köznép külön állított ki csapatokat a hadra kelések alkalmával, a 15. század végétől az ág népe a hadban is külön vett részt, és ekkor már a köznép sem lóval, hanem csupán gyalogosan köteleztetett részt vállalni a hadi terhekből.

A 16. századtól beszélhetünk tehát egyértelműen a székelység három rendjéről, és a rendek pontosan körülírt helyzetéről. Mátyás rendezése, legalábbis a hadviselés tekintetében, azt is kimondta, hogy a három kategória között az átjárás úgy volt lehetséges, ha az illető székely a felsőbb kategóriába jutáshoz szükséges anyagi erejét - megfelelő számú nyílföldet - a székelységnek uralkodó által kinevezett vezetője, a székely ispán előtt igazolta. Mivel pedig a katonáskodás volt a székely társadalom életének középpontja, szervező ereje[69] valamint kiváltságainak alapja, természetes, hogy ez a felosztás előbb-utóbb átvétetett a köztudatba, a mindennapi életbe is. Ezt a változást természetesen az is elősegítette, hogy a főtiszti lófőségek birtokosai, mint hadjáratok alkalmával a székelység kapitányai, újra és újra részesülhettek a Székelyföldön kívüli birtokadományokban, ami vagyonukat jelentős mértékben gyarapította. A 15. századtól kezdve az egyenlőségére rendkívül büszke többi lófő éppen ezért védte a köznépnél is hevesebben a kiemelkedő primorokkal szemben jogait. A katonáskodás mutatkozott meg közösségi szervezőerőként abban is, ahogyan a falvak letelepültek, hiszen maga a letelepedés is katonai rendben történt, tízesekben és százasokban, azaz katonai kontingensek szerint. Így érthető, hogy ez a katonai szerveződés lett az alapja annak a szoros közösségi tudatnak is, ami a székely faluközösségen belül kimutatható.

 


A kollektív nemesség kérdése

A nemesség vagy nobilitas fogalma a székely társadalomban a középkor folyamán, sőt egészen 1562-ig[70] nem értelmezhető ugyanúgy, mint Magyarország többi részén. A nemes kifejezést többnyire nemes székely nemzet értelemben használták ugyanis. A székely nemzet tagja tehát annak okán birtokolta nemességét, hogy maga is része volt a székely nációnak. Sőt, minthogy forrásos bizonyítékunk is van rá, azt is tudjuk, hogy a 15. század végéig a székely mivolt bizonyítása önmagában is elégséges volt arra, hogy bárki a Székelyföldön kívül is teljes jogú nemesként éljen.[71]

A kollektív nemesség tehát, noha nem volt személyre szóló, mégis személy szerint megilletett mindenkit, aki része volt a székely társadalomnak, tekintet nélkül arra, hogy az illető az első vagy a második rendbe tartozott-e. A közfelfogás is általánosságban nemeseknek tartotta a székelyeket a középkor folyamán, azaz nemesi jogokkal élőknek. A székelység széles körű, nemesi kiváltságai a Székelyföldre költözés előtti időkre nyúlnak vissza, amikor a határokra telepítve éltek és határvármegyékbe szerveződtek.[72] Mivel pedig a 12. század folyamán a határispánsági szervezet gyakorlatilag megszűnt, a határőrök ugyanolyan várispánsági fennhatóság alá kerültek, mintha az ország belsejében éltek volna. Ez a szabadság csökkenését jelentette, és oka lett az elvándorlásnak is. A kiváltságok megőrzése azonban Kristó Gyula szerint nem csak a helyváltoztatás eredménye volt, hanem annak a változásnak is, ami a 13. században zajlott. Ekkor ugyanis az idegen etnikumok értéke megnőtt, és ezzel együtt "a társadalom központi problémájává vált a szabadság kérdése."[73] E két tendencia alapján véli úgy, hogy "a székely szabadságok alapjait a 13. század magyarországi társadalmi átalakulásaiból le lehet vezetni."[74] Feltételezi továbbá egy, a szászokéhoz hasonló kiváltságlevél esetleges létezését is. Ezzel kapcsolatban azonban több ponton kétségek merülhetnek föl. Először is nemcsak hogy nem maradt fenn ilyen, az Andreanumhoz hasonló oklevél, de semmilyen forrás sem hivatkozik rá. Sőt arról sem tudnak a források, hogy ezeket a kiváltságokat az uralkodó adományozta volna. Ezzel éppen ellenkezőleg, a köztudatban az élt, mégpedig meglehetősen elevenen, hogy a székelység azon a jogon birtokolta ősi szabadságait és földjéhez való jogát, hogy ősfoglaló volt ezen a területen. Tehát a szászokkal szemben, akik királyi földre telepíttettek, a székelyek földje megtelepedésük előtt nem képezte az uralkodó birtokát. Ezen okok megfontolása alapján kétségesnek látjuk ilyen királyi kiváltságlevél létét, és hangsúlyosabbnak azt, hogy a székelyek kiváltságai a 11. századtól egyre erősebb védelmet igénylő keleti ellenségekkel szembeni ellenállás fontosságát mutatják.[75] Noha bizonytalan a székely kiváltságok eredete, az bizonyos, hogy a középkor folyamán mind a köztudatban, mind pedig a törvényekben[76] a katonáskodással hozták összefüggésbe ezen kiváltságokat. Eszerint a székely társadalom azért birtokolta kiváltságait, amelyeket kollektív nemesség néven foglaltak össze, mert fejenkénti katonáskodásra kötelezett volt. Ez, mint azt egy bizonyos Sényői Pálnak adott oklevél tanúsítja, legalábbis a 15. századig kivétel nélkül minden székelyre vonatkozott, tekintet nélkül arra, hogy vajon személyesen hadba vonult-e. Ekkor tehát még a székely társadalom valamennyi tagját nemesnek tekintették. Ez a nemesség, lévén kollektív kiváltság, az egyénnek mint a közösség részének biztosított, meglehetősen széles körű jogokat. Emellett azonban a közösség mint kommunitás is élvezett kiváltságokat, amelyek révén a székelység önmagát nemzetként definiálta. E jogok mindegyike a székely autonómiát hangsúlyozta. Egyfelől az önkormányzat minél teljesebb autonómiáját jelentette ez, másfelől, talán az önkormányzati szabadságnál is nagyobb jelentőséggel bírt az a jog, amely a székely birtok öröklésével volt összefüggésben. 1562-ig ugyanis, legalábbis a leírt törvények értelmében a ius regium nem hatolhatott be a Székelyföldre.[77] Ez magyarázhatja a székely társadalom viszonylagos zártságát és ellenállási képességét a kívülről érkező hatásokkal szemben. Az ehhez kapcsolódó székely jogok közé tartozott az a rendkívüli alapossággal kidolgozott öröklési jog, amelynek nyomait látjuk a periratokban és a törvényekben is. Ezek szerint a székely örökség csak fiágon öröklődhet, de a fiúnak kötelessége volt leánytestvérét kiházasítani. Amennyiben azonban valakinek nem volt fia, aki birtokát örökölhette volna, életbe lépett az úgynevezett fiúleányság intézménye. Eszerint a székely örökség a leányra szállt, de hogy ezáltal nehogy megszűnjön a nemek és ágak rendje, a leányt férje képviselte az ágban.[78] Ezen kívül a 15. századra már szigorú feltételekhez kötötték az ősi örökség eladását és megvételét, éppen azért, hogy a katonáskodók, a lófők és gyalogok léte biztosítva legyen.

A székely közösség tagjai hangsúlyozottan fontosnak tartották önkormányzatuk autonómiáját. Ebbe beletartozott a szabályalkotási jog, a bíró- és elöljáró-választás joga, a későbbiekben pedig az országgyűlési követküldés és követi utasításadás, tehát az országos törvényhozásban való részvétel joga. A székelység élén 1235 óta állt ispán, mint a központi hatalom képviselője,[79] a többi tisztségviselőt azonban a székelyek maguk közül választották, mégpedig nemek és ágak rendje szerint, mint arról már korábban volt szó. A székelyek összességét érintő ügyeket a nemzetgyűlésnek nevezett közgyűlés intézte, melynek helyszíne Udvarhelyszék valamely helysége volt. Ezen mindkét, majd később mindhárom rend tagjai részt vettek személyesen vagy képviselőik útján.[80]

A székely nemesség másik eleme az önkormányzati és örökléssel kapcsolatos jogosítványok mellett az adómentesség volt. A katonáskodás mellett az uralkodónak járó szolgáltatást, az úgynevezett ökörsütést ugyanis nem tekintették adónak, csupán szabad ajándéknak, minthogy az ökröket beszolgáltatni csak bizonyos alkalmanként kellett.[81] Az adómentességet erősítette meg 1473. december 9-én Modra vára alatt kiadott oklevelében Mátyás, miszerint a székelyek sem az uralkodónak, sem az uralkodó embereinek nem tartoztak semminemű adózással.[82] II. Ulászló sokat idézett 1499-es rendezése azonban itt is a némileg már megváltozott körülményeket sejtette. Egyfelől ugyanis deklarálta az adómentességet, másfelől viszont hangsúlyozta, hogy a székelyek azért tekinthetők adófizetéstől mentesített, valódi nemeseknek, mert állandóan készen kellett állniuk az ország védelmére.[83] Ebben a megfogalmazásban pedig Jakó Zsigmond szerint az is benne foglaltatott, hogy aki nem katonáskodott, az már nem volt nemesnek tekinthető.[84] Ezt a feltevést erősíti az idézett oklevélnek az a részlete is, amely arról rendelkezett, hogy a főemberek földjein élő zsellérek vagy jövevények és a szegények, akiknek ingó vagyona nem haladta meg a 3 forintot, mentesek legyenek a hadra keléstől. Ez a változtatás világosan mutatja, hogy a székely társadalmon belül végbement vagyoni differenciálódás miatt a társadalom bizonyos rétegei képtelenné váltak a katonáskodásra. Nekik tehát elvileg könnyebbséget jelentett Ulászló szabályozása. A valóságban azonban a vagyoni különbségek mellett megjelent egy másik különbségtétel, mégpedig nemes és nem nemes székelyek között. Ez a paradoxon lett a későbbiekben egyre erőteljesebbé váló ellenségeskedések oka. A székely köztudatban ugyanis aki székely volt, az szükségképpen nemesnek is tekintette magát.[85] Akinek megszűnt a nemessége, az ezért nemcsak kiváltságait veszíthette el, hanem a székely közösségbe való tartozás jogát, tehát identitását is. Ezért ragaszkodtak a székelyek szabadságukhoz és nemességükhöz is, mert ezzel voltaképpen székelységükhöz ragaszkodtak.[86] Bonfini szerint a székelyek annyira szabadságszeretők voltak, hogy készebbek lettek volna inkább meghalni, mint adót fizetni.[87] Oláh Miklós szintén azt állapította meg, hogy mindnyájan nemeseknek kívánták magukat tartani és "nem tűrik, hogy valakinek közöttük a többinél nagyobb szabadsága legyen. Közöttük a legkisebbnek is ugyanez a szabadsága van, mint a legnagyobbnak."[88] Verancsics úgy jellemezte a székelyek nemességét, mint" amellyel valamennyien büszkélkedhetnek, még ha eke és kapa mellett élik is le életüket, innen szabadságuk, hogy az évi adó fizetésétől és a robottól teljesen mentesek... ha véletlenül valaki szabadságaiknak valami új korlátozását találja ki, fegyverrel is üldözik, s ha elfogják, az országgyűlésen nyilvánosan megölik."[89] Werbőczy a Hármaskönyvben szintén hangsúlyozta, hogy a székelyek mind kiváltságos nemesek voltak, akik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal éltek.[90] Nemcsak a székelyek maguk tartották magukat nemeseknek, méghozzá "kiváltképpen való" nemeseknek, hanem a külvilág is ezt látta legfőbb jellemvonásaik egyikének. Mint az előzőekben láttuk, a 13-14. században ez a nemességfogalom nem okozott problémát a Székelyföldön kívül. A 15. században azonban a belső differenciálódás kikezdte ezt a közös tudást a kollektív nemességről. Pontosan fogalmaztak 1552-ben Ferdinánd erdélyi biztosai, akik jelentésükben megemlítették ugyan, hogy a székelyek mind nemesek és minden adó alól mentesek, de három rendjük közül valójában csak az elsőbe tartozók neveztetnek nemeseknek, akik mintegy bárók vagy patríciusok.[91] A megfogalmazás ellentmondásos volta is sugallja azokat a feszültségeket, amik a székely társadalmon belül jelentkeztek a 15. századtól folyamatosan. Egyre erőteljesebb zavar keletkezett a rendszerben azáltal, hogy bizonyos rétegek leszakadtak, képtelenné váltak a hadviselésre, de azáltal is, hogy részben a Székelyföldön kívülről folyamatosan új népelemek érkeztek, akik nem rendelkeztek sem birtokkal, sem nemességgel. Ők nem is katonáskodtak, hanem, mint a székelyek földönlakói, nekik szolgáltak. A keret tehát fellazult, minthogy olyanok is megjelentek a székelyek közt, akik nem voltak székelyek. Ezzel párhuzamosan zajlott az a folyamat, hogy székely családok birtokokat kaptak, jobbára katonai szolgálataikért, a Székelyföldön kívüli területeken. Ezek által az adományok által mintegy elismertették országos nemességük, ami megváltoztatta nemcsak anyagi helyzetüket, de a hierarchiában elfoglalt helyüket sőt életmódjukat, gondolkodásukat is.[92] Mindezek ellenére azt kell mondanunk, hogy a székelységen belüli jogi egyenlőség gyakorlatilag csak 1562-ben szűnt meg. Addig ugyanis a székelyek elméletileg személyileg szabadok voltak és fejenként katonáskodtak. Annak ellenére mondhatjuk ezt, hogy a 15-16. században egymást érték a jogcsorbítások. Ilyen jogcsorbítás volt például az, hogy, noha egy 1466-os szabályozás szerint a székbíróság esküdtjei kétharmadának a köznépből kellett kikerülnie, az 1505-ös nemzetgyűlés már csak primorokat és lófőket említett a bíróságok kapcsán. Igaz az is, hogy 1562-re már nemcsak idegeneket, de szegény székelyeket is találunk a gazdagabbak szolgálói között, és egyre gyakrabban fordult elő, különösen a fejedelemség létrejötte óta,[93] a székelység egy részének megadóztatása.[94] Az 1558-as gyulafehérvári országgyűlésen a székely községre is kivetették a portánkénti adót, mégpedig úgy, hogy a táborba későn érkező, "szedett-vedett sokaság székely község" a bármi néven nevezett székely jobbágyokhoz hasonlóan adót fizessen, mint a nemesek jobbágyai a vármegyékben, és ebből zsoldot fogadjanak.[95] Mindez azt mutatja, hogy a székely társadalom belső feszültségei abban az időszakban váltak igazán jelentőssé, amikor a formálódó fejedelemségnek egyaránt szüksége volt, méghozzá a korábbinál nagyobb mértékben, a székelyek katonai támogatására és a lakosság anyagi erejére. Az országgyűlési rendelkezések azt mutatják, hogy úgy próbálta mindkettőt megszerezni, hogy az egyébként is átalakulóban lévő székelységet betagozni igyekezett egy feudális társadalmi struktúrába. Ez azonban csak az 1562-es felkelés után sikerült olyan módon, hogy hatalmi szóval vonták vissza a székelység kollektív nemességét.

 


A székelységnek életformájában leginkább
a vármegyei nemességhez hasonlító rétege, a primor

Azok a katonáskodó székelyek, akik a hadjáratok alkalmával vitézségükkel kitűntek, az uralkodótól birtokadományban részesültek. Ezek a birtokok a Székelyföldön kívül helyezkedtek el, betagozódva a királyi vármegyék feudális rendjébe.[96] Ezekben az adományokban többnyire természetesen azok a székelyek részesültek, akik nagyobb áldozatokat vállaltak, esetleg egy egész csapattest parancsnokai voltak. Így természetes, hogy ezek az adományok is elsősorban a székelység felsőbb rétegeit illették, főképpen a primori állapotúakat, esetenként a lófőket is. Ez a két réteg viselte a tisztségeket is, és mivel a legnagyobb részt ők vállalták a katonáskodás terheiből, a falvak közös földjeinek nyílhúzással történő évenkénti újraosztása alkalmával is nekik juttatták a legnagyobb földterületeket, a legtöbb telket. Ez azzal a következménnyel járt, hogy noha a Székelyföldön hosszú ideig nem beszélhetünk személyi függés kialakulásáról,[97] a vagyoni differenciálódás már egészen korán megkezdődött. Ez a folyamat eredményezte, hogy bizonyos, korábban is tekintéllyel bíró családok felemelkedtek, vagyoni helyzetük és az általuk betöltött tisztségek révén a székelység között egyfajta primus inter pares szerepre tettek szert. A vármegyék területén nyert birtokaik pedig esetenként azt is lehetővé tették, hogy néhányan az országos nemesek soraiba emelkedjenek. Arra a kérdésre, hogy 1562 előtt ki tekinthető primornak, a források nem adnak egyöntetű választ, sőt olyan is előfordul, hogy az egymást követő évek összeírásai illetve feljegyzései némelyeket hol primorként, hol lófőként említenek. A székelységnek 1506-ban Agyagfalván tartott nemzetgyűlésén hozott végzések aláírói a széki "elsők", azaz a primorok voltak.[98] Az aláírások számából ítélve az egész Székelyföldön összesen 30 primor volt, Sepsi és Orbai szék területén Bíró Miklós, Czirjék Balázs,[99] Daczó Péter, Kálnoki Bálint, Laczok Mihály, Mihályfi István és Mikó Mihály.

Kézdiszékben Apor Istvánt, Csomortán Lászlót, Czirják Bernádot, Demjén Orbánt és Kun Antalt sorolták a primorok közé. [100]

Az anyaszéknek tekinthető Udvarhelyszékben Benedekfi János, Benedekfi Péter, Bögözi János, Gergely János, Kaczai Antal és Nyujtódi Pál számított primornak.

Marosszéken és Aranyosszéken összesen hét primort tartott számon az összeírás, név szerint Alard Ferencet, Apaffi Lénárdot, Barcsai Gáspárt, Dénes Andrást, Gyalakuti Mihályt, Tatár Gergelyt valamint Tót Miklóst.

Csíkszéken öt primor volt 1506-ban, Blaskó János, Becz Imre, Czakó János, Győrfi Sándor és Lázár Balázs, míg Gyergyószéken összesen egy, Lázár András. Ezt a létszámot inkább arányaiban vehetjük eligazító értékűnek, ugyanis több olyan primor család neve hiányzik a névsorból, akik a korban fontos szerepet játszottak, ám távol maradtak a nemzetgyűlésről. A felsoroltak közül és azokon kívül is volt néhány család, amely a többinél jóval többször fordult elő az oklevelekben, és jelentős adományok birtokosa volt. Ilyen az egy közös őstől származó Hidvégi Mikó és Hidvégi Nemes család. Az első említésük 1252-ből származik, amikor IV. Béla Vinczének, a sepsi székely Akadás fiának adományozta Szék földjét, a kerci oláhok, a brassói szászok és a sepsi székelyek földje között. 1291-ben az említett Vincze (itt Benczencz) fiai, István és Domokos, magok és testvérük Mikó nevében Bottelek nevű földjükről rendelkeztek, ami Fejér vármegye területén feküdt. I. Lajos uralkodása alatt újabb birtokok kerültek a család kezébe, Felső-Fehér vármegyében.[101] 1366-ból származó oklevelek alapján tudjuk, hogy székely jogon telkeket birtokoltak a Sepsi széki Oltszemen és Málnáson is.[102] 1476-ban az oklevél már nemesekként említi őket,[103] akik az ország egész területén nemesekként élhetnek.

Szintén a Sepsi szék területén találjuk azt a családot, amely nem székely eredetű, de már a 15. század második felében a Székelyföldre telepedett és magát Homoród-Szentpáli Kornisnak nevezte.[104] 1486-ban Szentpáli Kornis Gergely más székely főemberek, az oklevél szerint "nemes emberek" társaságában jelent meg Báthori István országbíró, erdélyi vajda és székely ispán előtt,[105] ami a székely primorok közé történt betagozódását mutatja. 1529-ben is "főszékelynek" titulálták azt a Kornist, akit a Lázár Ferenc-féle összeesküvésben való részvételéért fej- és jószágvesztésre ítéltek.[106] Az eddigiek alapján látható, hogy a középkor folyamán a magyar uralkodók a székelyeknek elsősorban a Székelyföldhöz közel eső területeken, főleg a régi Fehér megye vagy Küküllő vármegye földjén adományoztak birtokot. Így történt ez a Kézdi székből származó Aporok esetében is, akik Zsigmondtól kapott adománylevelük értelmében kapták meg Kanta, Karatna, Alsó- és Felsővolál, Peselnek és Szárazpatak birtokait mint Bálványos vár tartozékait.[107] Az Apor család azonban, a csíki és gyergyói Lázárokhoz hasonlóan, elsősorban a Székelyföldön belül gyarapította birtokait.[108] Az Aporok tulajdonában voltak Fel-Torja bizonyos területei is.[109] A jelentős primor családok között volt, különösen a középkorban a Becz család. A csíkszentmártoni Becz Jakabnak és rokonainak V. László 1456-ban adományozott címert.[110] A címeradomány a székely nemességgel kapcsolatos bizonytalanságot is jelzi. A kollektív nemesség általánosan elismert volta ellenére időnként megtörtént, hogy székely ember olyan kiváltságokban részesült, amelyek nemesítéssel jártak együtt vagy azzal voltak egyenértékűek. Ilyen különösen a középkorban a birtokadományozás, de ilyen a később megjelenő címeradomány is. A Becz családhoz hasonlóan jelentős primorcsalád volt az Andrássi és a Lázár család is, valószínűleg mindketten rokonságban állottak a Beczekkel. A Lázárok, noha területeiket főleg a Székelyföldön belül gyarapították, a 15. századra már jelentős befolyásra, hatalomra tettek szert. 1462-ben ugyanis a család egyik tagjára, Lázár Bálintra ruházták minden ágban a bíróságot és a hadnagyságot, amelyek átszálltak utódaira is.[111] A 16. századra pedig a szárhegyi Lázárok a kászoni királybíróságot már családi tulajdonnak tekintették. A Lázár család története roppant érzékletesen mutatja azokat a sajátosságokat, amelyek egyes családok felemelkedését jellemezték a székelység alapvetően nem feudális tagolódású, nem személyi függésen alapuló struktúrájában. Abban a már-már népmesei stílusban íródott emlékiratban, amely arról értekezik, hogy miként vált külön Kászon szék Csík széktől,[112] az foglaltatik, hogy a kászoniak a Lázár családdal egyfajta szerződést kötöttek. A szerződés értelmében a család vállalta, hogy garantálja Kászon széknek Csíkkal szembeni függetlenedési törekvéseit, jogát ahhoz, hogy maga választhassa bíráit és hadnagyait a saját közgyűlésén. Ennek fejében a Lázár család Kászonba költözött, ahol a szék földterületet és állandó tisztséget biztosított a számára. Mivel az emlékirat minden bizonnyal sokkal később keletkezett, mint az az esemény, amelyről megemlékezik,[113] feltehetjük, hogy a Lázár család iránti elfogultság vagy a család nagy hatalma eltorzíthatta a tényeket. Az azonban még így is valószínűnek látszik, hogy a szék népe és a család között kölcsönviszony létezett, ami némileg hasonlít a feudális társadalmi berendezkedések nemes-jobbágy vagy nemes-familiárisa viszonyához. A védelem fejében ugyanis a föld népe hűségét ígérte. Lehetséges, hogy a szék tagjai is érezték, hogy a tendencia a személyes szabadságuk elveszítésével fenyegethet, mert az emlékiratba iktatták, hogy "Lázár Bálint úgy szólott volt arról, hogy ő sem kívánja külömben az ő szolgálatjokat, hanem csak úgy mint szabad emberektől."[114] A Lázárok és az Aporok a középkor végére magánvárakkal is rendelkeztek a Székelyföldön belül, Gyergyóban a Lázár család birtokolta Szárhegy várát,[115] Kézdiszékben pedig az Aporok voltak Bálványos várának urai.[116] A primorok között Csíkszékben fontos szerepet töltött be a csíkszentmihályi Sándor család is. Feljegyeztetett, hogy az 1479. október 13-án lezajlott kenyérmezei ütközetben a csíki primorok közül hősiesen küzdött a csíkszentmihályi Sándor Mihály és a szintén csíkszentmihályi Andrássi Lázár is.[117] Az udvarhelyszéki primor Daniel család tagjairól szintén több hadjárat katonáiként tudunk. A legkorábbi adat szerint az első Daniel 1393-ban Nikápolynál harcolt, Dániel Péter pedig 1444-ben Várnánál esett el.[118]

Bár a korábban említett 1506-os nemzetgyűlési jegyzőkönyv "elsőkről", azaz primorokról beszélt, sok esetben nehézzé teszi a besorolást, hogy ugyanazok a nevek időnként a lófők között szerepeltek. Az 1505-ben Udvarhely várában tartott székely nemzetgyűlés végzései között ugyanis azt olvassuk, hogy a székelység bíráinak tisztére az elsők és a lófők közül is választottak, Udvarhelyszékről Nyujtódi Pált, Kaczai Antalt, Benedekfi Jánost és Pétert, Patakfalvi Pétert, Kedei Kelement, Lokodi Pétert, Kedei Ferencet, Szombatfalvi Gergelyt, Vágási Imrét, Patakfalvi Kelement, Márkos Balázst, Lengyelfalvi Boldizsárt, Fancsali Balázst, Mihályt, Bíró Akadács Mihályt, Patakfalvi Lukácsot.[119] A felsorolásból nem derül ki egyértelműen, hogy kiket tartottak primornak és kiket lófőnek. Az 1506-ban megemlített primorok közül ugyanakkor 1519-ben feltűnik a Kézdi széki Kún Antal, mégpedig szintén primori, azaz székely előkelői minőségében. Egy Prázsmáron megkötött szerződés szerint Szapolyai János erdélyi vajda előtt a székely előkelők megegyeztek arról, hogy a jövőben a Székelyföldön minden pártoskodást és lázadást közös erővel megakadályoznak. A jelen lévő főemberek közül egyedül a Kún Antal nevét ismerjük.[120] A főemberek töltötték be a diplomáciai feladatokat is, őket választották, mikor a székelyek közül követséget küldtek valahová. A 16. században ilyen esetekben egyre gyakrabban tűnik fel a Béldi család egy-egy tagja is.[121] Úgy tűnik, hogy a család egyik tagja, Béldi Pál a felemelkedés útját az erőszakos hatalmaskodásban látta, amint az kiderül a Prázsmárral folytatott pereskedéséből is.[122] A mezőváros bírái védelemért fordultak Szapolyai János erdélyi vajdához. A későbbiekben majd bővebben kitérünk arra, hogy a székely köznép már egészen korán érzékenyen reagált minden olyan kísérletre, amely a fennálló viszonyokon változtatni igyekezett. Igaz ugyan, hogy a szék első családjainak a jogszokást követve a közösség is megszavazta a nagyobb földterületeket, ezáltal az anyagi felemelkedés lehetőségét, ám amikor ezek a jogosítványok már azzal fenyegettek, hogy bármely csoport kivonta magát a közös szolgálatok, terhek alól, a szabadságát féltékenyen őrző székely köznép ezt igyekezett minden eszközzel megakadályozni.

Az 1562 előtti időkből fennmaradt meglehetősen kevés számú erre vonatkozó forrás alapján nehéz pontosan meghatározni a primori réteget. Az 1562 után készült összeírások pedig már azokat is tartalmazták, akiket a segesvári országgyűlés sorolt a nemesek közé. Itt tehát gyakorta a kategóriák is változnak. Hozzávetőlegesen biztos adatnak mégis elfogadhatjuk azt az 1569 körül készült csík-gyergyó-kászonszéki összeírást, ami még a primor kategóriát használta a nobilis helyett.[123] Mivel időben még közel esik a változásokat hozó 1562-höz, adatait hitelesnek tarthatjuk. Eszerint a három székben összeírt primorok száma 15 volt.[124] A legjelentősebb családok mellett, mint az Andrássi, a Lázár, a Mikó és a Becz, olyanokat is találunk, akik nem töltöttek be olyan nagy méltóságokat és nem is rendelkeztek olyan tekintéllyel, mint ezek, mégis a primorok között említtettek meg. Azt mutatja ez, hogy az eredeti vezető rétegen belül is végbement egy polarizálódás, egyesek esetleg országos hivatalokat, vármegyei birtokokat szereztek, mások azonban elsősorban a tradíció miatt tartattak primornak. A felsorolt családok közül az Andrássiak a 16. század végén, mivel részt vettek Bekes Gáspár által vezetett felkelésben, a fej- és jószágvesztéstől tartva elhagyták Erdély területét és Krasznahorka várát és uradalmát megszerezve a későbbiekben már nem tartoztak a székely nemesség közé.[125]

Az előbbiek alapján tehát már a középkorban is kimutatható volt bizonyos különbség primorok és primorok között. Ebből az időből természetesen nem rendelkezünk olyan részletes és pontos adatokkal, mint a 16-17. századtól kezdve, amikor megjelentek a székely összeírások és a székelységen belüli írásbeliség is jelentősebb méreteket öltött. A korábbi helyzetre következtethetünk, illetve abban az esetben tudunk biztosat, hogyha az illető székely nemes részesült valamilyen adományban, nemeslevelet kapott vagy birtokadományt, hogyha országos tisztségeket töltött be illetve ha valamilyen okból, főleg a 15. század végétől, feljegyezték a nevét a székely főtisztek között. Így ismerjük a hidvégi Mikó és Nemes famíliák 1474-ből származó nemeslevelét, tudjuk, hogy Nagyajtai Cserei Balázs 1393-ban már nemesi címert kapott Zsigmond királytól, valamint birtokot a vármegyén, vagy például a Kálnoki családnak is volt Nagy Lajos idejéből származó armálisa.[126] Ugyanígy rendelkeztek a Székelyföldön kívüli birtokokkal például a vargyasi Danielek[127] valamint a már említett Andrássiak[128] is. A Becz családról is tudjuk, hogy 1456-ban egy Budán kelt oklevél szerint a család négy tagja részesült címeradományban.[129]

Többek töltöttek be fontos tisztségeket, akár a székelység vezetőiként, akár az országos politikában. Természetesen a székely nemességnek rendkívül fontos szerep jutott a hadviselésben is. A nyárádtői Pókai Balázs például 1555-ben a törökökkel vívott küzdelmekben a magyar nemesség hadainak zászlótartójaként vett részt,[130] mint a magyar nemesség teljes jogú tagja. A székely primorok közül a legtekintélyesebbek gyakorta láttak el bírói feladatokat is az uralkodó megbízásából a Székelyföldön. Háromszéki perben a bírói tisztet Szentpáli Kornis Miklós, Alsórákosi Sükösd Benedek, Szentgyörgyi Daczó Pál, Uzoni Béldi Kelemen, Olaszteleki Daczó István és Köpeczi Botz Miklós látta el 1554-ben.[131] Csíkszéken az 1560-ban János Zsigmond által kinevezett székely előkelők voltak: Csíkszentmihályi Sándor Mihály, Szenttamási Lázár Bernád, Taploczai Salamon István, Nagy Máté és Jánosi Imre, Kozmási Betz Pál, Csicsói Lázár János és Szentkirályi Andrássi Márton. Az Andrássi, Lázár, Korniss és Sándor család tagjai több ízben megemlíttettek úgy is, mint végrendeletek végrehajtói, kihirdetői.[132] Követi feladatokat is ezek a családok kaptak, 1545-ben például Korniss Miklós és Márton András Fráter Györgynél járt követségben.[133] 1551-ben szintén Fráter Györgynél járt Sándor Mihály és Petki Bálint, a többi székely főembert is képviselve.[134] 1553 március 14-én kelt levélből tudjuk, hogy a János Zsigmond Erdélybe való visszahozatala ügyében folyt tárgyalások részesei voltak Andrássi Márton, a csíkszentmihályi Sándor Mihály, Daczó Pál, Kendi Antal és Kendi Ferenc is.[135] 1554-ben Bernád Balázs és Sándor Mihály képviselte a székelységet I. Ferdinánd előtt, kérve, hogy régi szabadságukat és adómentességüket erősítse meg.[136] A két székely nemes itt nem csupán kérelmet adott át, de erdélyi követként vettek részt a pozsonyi országgyűlésen is.[137] Két évvel később, amikor az erdélyi rendek visszahozták Izabellát és János Zsigmondot, az eléjük küldött követségben is több székely főúr volt jelen, Andrássi Márton, Betz Pál és Lázár Imre.[138] A főtisztségek listái a középkorra vonatkozóan csak meglehetős hiányossággal maradtak fenn, mégis tudjuk, hogy például Udvarhelyszéken a legtöbb jelentős tisztség a Korniss család kezében volt,[139] mellettük többször szerephez jutottak a Nyujtódiak, a Kachai valamint a Benedekfi család is. A Marosszékről származó főtiszti lajstrom tanúsága szerint több ízben főhadnagyi-főkapitányi és főbírói címet viseltek a Tóthok, a Barcsaiak, a Gyalakutiak, a Bicsakok, az Apafi, a Mikó, a Semjén. a Csányi és a Lázár család[140]. Olyan is gyakran előfordult, hogy egy család több székben is betöltött fontos tisztségeket, így lehetett az udvarhelyszéki Daniel család egyik tagja például Háromszék főkapitánya.[141] A székely tisztségek mellett némelyek más szolgálatokat is vállaltak, mint a Sepsi széki Daczó Máté, aki fogarasi várnagy volt.[142] Ez a tisztség azonban társadalmi helyzetét is mutatja, hiszen Sepsi széki főemberként a vármegyei nemesség szolgálatában állott.

A primorok pontos számarányairól a különböző székekben a 16-17. századig nem készültek összeírások. Az elsők közé tartozik az az 1566-ban készült lista, amelyben feltüntették mindazon primorokat és lófőket, akik János Zsigmond mellett harcoltak.[143] A listán, mivel nem népesség-összeírás, csupán a hadban résztvettek névsora, nem szerepelt mindenki. Az összeírt főnépek közül 17-en udvarhelyszéki (Kornis Mihály, Kornis Farkas, Petki Mihály, János Geréb, Jánosy Péter, Boldizsár és György Geréb, Nyujtódi György, Petki Bálint, Daniel Péter, Balássy Ferenc, Benedekfi István, Benedekfi Péter, Kachay Mihály, János Geréb, Begessy János, Andocsi Lőrinc), 12-en marosszéki (Lázár Imre, Lázár Ferenc, Lázár János, Tóth Balázs, Zeleméry Péter, Váradi Pál deák, Kun Benedek, Csányi István, Lázár Lőrinc, Balássy István, Chernezy Gáspár, Bekes Farkas), 4-en csíki (Lázár István, Lázár János, Lázár Farkas, Becz Imre), 19-en háromszéki (Sepsi: Kálnoki Bálint, Daczó György, Daczó Ferenc, Mikó Miklós, Kálnoki Tamás, Baróti Pál, Kézdi: Bernáld Miklós, Apor István, Domokos Tamás, Domokos István, Apor Imre, Apor Péter, Csomortán László, Orbai: Basa Péter, Mikes Benedek, Mihálcz Miklós, Mikes Mihály, Szörcsei Demeter, Bodor Pál) primorok. Egy minden bizonnyal ugyanakkor készült és csak Udvarhelyszékre vonatkozó névsor azonban az eddig felsoroltakon kívül a primorok között említ néhány olyan székelyt is, akik a másik névsorban a lófők között szerepeltek, így Antalfi Mátyást, Gálfi Jánost, Márton Jánost valamint Tarcsafalvi Márton deákot.[144] Ezek a bizonytalanságok azt is mutatják, hogy a primorok rétegének meghatározása a székelységben nehézségekbe ütközik. Egyrészt ugyanis úgy tűnik, mintha a székelyek között nagyon is világosan elkülönült volna az, hogy ki tartozott az előkelők és ki a lófők közé. Ugyanakkor ennek ellentmondani látszik az a tény, hogy sokáig semmilyen oklevél nem ejtett szót a székely társadalom hármas tagolódásáról. 1466-ban Háromszék társadalmát még maiores vel minoresként írták le, tehát összesen két rendet említettek, a fő- és közrendet.[145] Ezt megelőzően, már 1407-ben szó esett előkelőkről (seniores) Háromszék közgyűlésén.[146] majd szintén Háromszéken 1408-ban újra seniorok említtettek.[147] 1426-ban ugyanott a potiores megnevezést használták a szék hatalmasabbjaira,[148] de használatos volt a principales siculi elnevezés is.[149] A senior megnevezésre Udvarhelyszéken is volt példa.[150] Nem minden esetben tudjuk azonban, hogy a megnevezések kiket, melyik réteget takarják, az elnevezések ugyanis gyakorta változtak, így például a székelység lófő rétegének később állandósuló nevét, a primipilust ekkor még a széki hadnagyokra is alkalmazták.[151] 1466-ban azonban a zabolai székely nemzetgyűlésen kiadott határozatok világosan csak a székelység két csoportját nevezték meg, a főrendűeket vagy előkelőket és a köznépet. Magát a nemzetgyűlést is azért hívták össze, hogy a két rend közötti viszályokat elsimítsák, amik Háromszéken felkeléshez vezettek.[152] A köznép által előterjesztett panaszok között az szerepelt, hogy a főnép őket régi jogaiktól, szabadságuktól megfosztani igyekezett, és erőszakkal kényszerített közülük sokakat a szolgálatra.

A Zabolán született határozatok, amelyek elvben nem tiltották a köznép tagjainak, hogy valamely főrendű védelme alá helyezvén magukat annak szolgálatába álljanak, már mutatja, hogy a folyamatot természetesnek tekintették. Csupán azt tiltották meg, hogy a személyes szabadsággal bíró közszékelyt bárki erőszakkal kényszerítse szolgálatra. A szabadság megőrzését szolgálta az a pont is, amelynek értelmében Kézdiszék bíróságában az esküdtek fele az előkelők, fele pedig a közszékelyek közül választatott. 1473-ban újabb panaszokkal fordultak a szegényebb székelyek a zempléni táborában tartózkodó Mátyáshoz, újra csak a főemberek túlkapásai miatt, amiket Udvarhelyszéken és Marosszéken követtek el.[153] A panaszosok itt már nem egyszerűen a közszékelyek voltak, hanem a lovas és gyalogos székelyek együtt, ami a lóval katonáskodó székelyeken belül egy erőteljes polarizálódást feltételez. A főemberek a kollektív nemesség adta jogosítványokkal ellentétesen itt pénzszolgáltatásra kényszerítették az alattuk lévőket. Az uralkodónak az ügyben kiadott parancsa egyrészt visszaállítani kívánta a korábbi állapotokat, tehát megtiltotta a további visszaéléseket. Emellett azonban mintegy legitimizálta a kialakult helyzetet, három rendet különböztetvén meg a székely társadalmon belül, hiszen azt az utasítást adta, hogy a székelységet írják össze, méghozzá külön a lovasokat, ők voltak a primipilusok, külön a gyalogokat és harmadik rendként külön a főembereket, akiket a primores megnevezéssel illettek. A kategóriákhoz való tartozás kritériuma az volt, hogy például a lófők őseinek is a lófők közé kellett tartoznia. A rendek szerinti besorolást önhatalmúlag a primorok sem változtathatták meg. Elvileg lehetséges volt a felsőbb rendbe kerülés, a szabályozás azonban ezt már vagyoni helyzethez kötötte. A felsőbb rendbe lépés a vajda, illetve a székely ispán tudtával és engedélyével történhetett, hogyha az illetőnek legalább három nyílföld vagyona volt. A szabályozás alapján valószínűnek látszik, hogy a rendezés egy korábban is létező állapot alapján készült el. Már korábban utaltunk rá, hogy a nemek és ágak szerinti hivatalviselés, a 15. századra már bizonyosan, néhány család kezében volt, ők váltogatták egymást a különböző tisztségek betöltésében. Tudjuk, hogy az ágakban betöltött hely lófőbirtokhoz kötődött, elvileg tehát örökölhető vagy megszerezhető volt A hagyomány, adomány vagy meggazdagodás útján így megjelenő primori réteg abban is különbözött a lovas katonai szolgálattal tartozó és többnyire egy lóval katonáskodó lófőktől, hogy a primorok 3-5 lovast voltak kötelesek kiállítani.[154] Esetenként, mint azt az 1566-os katonai névsorban láttuk, a székely főember nem is vett részt személyesen a csatákban, csupán embereit küldte el a "maga képében". A primorok vagy székely főemberek kiváltságai közé tartozott, hogy a széki törvényszék tagjait közülük választották.[155] Az igazságszolgáltatás folytonossága azonban megkívánta, hogy létrehozzák az esküdtszék intézményét állandó székülőkkel. Az 1466-os zabolai végzés értelmében az esküdtek felét a közszékelyek közül kellett választani.[156] Az elv azonban nem lett gyakorlattá, 1505-ben az udvarhelyi fellebbezési törvényszék felállításakor ugyanis a harmadik, azaz közrendet már nem vették figyelembe. Az 1506-os agyagfalvi nemzetgyűlésen szintén három réteget különböztettek meg, az elsőket vagy primorokat, a lófő vagy tisztviselői rendet és a köznépet.[157] Azt mondhatjuk tehát, hogy 1466 után a székelység hármas tagolása teljesen gyakorlattá vált.[158] Ezt alkalmazta az Ulászló által 1499-ben kiadott kiváltságlevél is, amely a székely jogszokást igyekezett a kor viszonyaihoz és igényeihez igazítani és rögzíteni.[159] Kimondta, hogy a székely azért volt nemesnek tekinthető, mert állandóan készen kellett állnia az ország védelmére. Ez a mondat lényegében nem volt más, mint az évszázados jogszokás írásba foglalása. Természetesen azonban magában rejtette annak a lehetőségét is, hogy a nem katonáskodó székelyek kívül rekedjenek a jogok és kötelezettségek rendjén. Külön kell azonban választanunk a nemesi kiváltságoknak a székelyek közt meglévő elemeit. Úgy tűnik ugyanis, hogy, noha annak már a 16. század elejéről is vannak nyomai, hogy a megjelenő adókat a főnépek a köznéppel fizettették,[160] ez nem jelentette automatikusan a kiváltságok egészének elveszítését. Aki saját telkén gazdálkodott, bármilyen szegény volt is, a székely közösség része maradt és ezzel megőrizte személyi szabadságát, esetleg jogait a közösség-faluközösség életébe való beleszólásra is. Abban az esetben veszítette el szinte székely mivoltát is, hogyha jobbágyi sorba került. Sajnos azonban még ezt is csak meglehetős óvatossággal jelenthetjük ki, a személyi kötődéseknek, függéseknek ugyanis roppant széles skálájával találkozunk a székelyek között. A bármiféle szolgálatban állók nagy többsége például rendelkezett saját telekkel, és nem annak a birtokán élt, akinek szolgált. Ezért ezek többsége nem feltétlenül tekintette jobbágynak magát. Megnevezésük is változó, sokszor nem következetes. Az azonban, aki földjét elveszítve valakinek a "földönlakójává"[161] vált, gyakorlatilag kikerült a székelység szervezőerejét jelentő faluközösségből és veszély fenyegethette székely identitását is. 1562-ig azonban nem fenyegette különösebb veszély a szabad paraszti székely társadalmat. Az 1602-3-as Basta-féle összeírás alapján ismerünk meglehetősen pontatlan, de mégis legalább arányaiban jellemzőnek tekinthető adatokat a Székelyföldön található jobbágyokról. Annak ellenére is, hogy 1566-tól a fejedelem jelentős számban adományozott el székely közrendűeket jobbágyként, azt találjuk, hogy arányuk még majd negyven év elteltével[162] sem volt jelentős, egyedül Udvarhelyszéken érte el a 14 százalékot, Marosszéken 10 százalék volt, a többi székekben pedig 10 százalék alatt maradt, Csík-Gyergyó-Kászonszékben 7, Háromszékben pedig csupán 5 százalék volt.[163]

Az 1466 után minden forrás által megemlített három székely rend vagy réteg elnevezése meglehetős változatosságot mutatott,[164] és különösképpen így volt ez a főnépek esetében. A közrendűek elnevezése hol communitas, hol pedites lett, a hivatalviselő középen elhelyezkedő réteg tagjainak elnevezése lófő, lófej, primipili, equites vagy lovas székely lett. Az 1499-es kiváltságlevél értelmében az első rend tagjai azok lehettek, akik legalább három nyílföld székely örökséggel rendelkeztek,[165] a valóságban azonban, mint ezt már a korábbiakban is láthattuk, ezt a réteget a hagyomány termelte ki.[166] Elnevezésük seniores, potiores, primores volt a leggyakrabban. Emellett azonban, főleg olyan iratokban, amely nem a székelység önkormányzata által létrehozott irat volt, megjelent a nobiles elnevezés is. A legtöbb oklevél a továbbiakban is leginkább a primores kifejezést használta, főképp akkor, amikor a székely főnép egészéről szólt. Ezért nem állíthatjuk, hogy a nobiles cím automatikusan minden primor esetében használatos volt. Éppen ellenkezőleg, feltehetjük, hogy ezt a megnevezést csak bizonyos primorokra alkalmazták. Már 1359-ből származó adatunk is van róla, hogy nobilisként tartották számon a Hidvégi Mikó családot.[167] A 15. századtól kezdődően különösen megszaporodtak a székelység bizonyos családjainak esetében a nobilis megnevezések. A Hídvégi Mikó és Nemes családok tagjainak nevei szerepeltek a legtöbbször nobilisként.[168] Mellettük azonban megtalálhatjuk a nobilisként titulált családok között a Gyalakuti,[169] az Apor,[170] a Tóth.[171] a Czirjék,[172] a Bicsak,[173] a Daczó,[174] a Béldi,[175] a Daniel,[176] valamint a Kornis családot is.[177] A nobilis megnevezés használata sajátos paradoxonnak számított egészen 1562-ig, addig ugyanis a nemesség kiváltságai elméletben az egész székely nemzet minden egyes tagját megillették, tekintet nélkül vagyoni helyzetére. Azonban már II. Ulászlónak a korábban már említett 1499-es rendezése[178] is sajátos módon különbséget tett nemes és nem nemes székely között, ami a korábbi viszonyok megbomlását jelzi.[179] 1552-ben Ferdinánd biztosai is megjegyezték, hogy noha a székelyek általában véve mind nemeseknek voltak tekinthetők, három rendre voltak osztva, és a legelsőbe tartozókat nevezték nemeseknek. Őket a biztosok a bárókhoz illetve a patríciusokhoz hasonlították.[180] Olyan módon is megkülönböztették még a két felső rendet is, hogy követküldés alkalmával a főembereknek (potior), tehát bíróknak vagy kapitányoknak valamint más nemeseknek (alter nobilis) fél márka útiköltséget adtak, míg a lófőknek csak 25, a közszékelyeknek pedig 12 dénárt.[181] A 16. század elején a két első rend tagjai igyekeztek kivonni magukat az ökörsütés (signatura boum) alól és az adómentességet a szolgálatukba vont földönlakók számára is megszerezni. Így fordulhatott elő, hogy a korábban begyűjtött 36-40 ezer ökör helyett 1552-re csupán 12 ezer ökröt sikerült a Székelyföld területéről összegyűjteni.[182] Az adózásból való részvállalás a 16. században egyre gyakoribbá vált,[183] 1558-ban például a tordai országgyűlés úgy intézkedett, hogy a székelyek, a szászokhoz és magyarokhoz hasonlóan portánként egy-egy forintot fizessenek.[184] Emellett azonban azt is kimondták, hogy a főemberek és lófők jobbágyai, akik nem szabad birtokot műveltek, a primorokkal, lófőkkel és ezek szegődött szolgáival együtt az adó alól mentesek legyenek, ezzel az adóterheket a köznépre hárítva. Noha az 1505-ös és 1506-os székely nemzetgyűlések még az egységes székely nemesség mellett foglaltak állást, a 15. századtól kezdődően megszaporodott székely felkelések arra utalnak, hogy feszültség keletkezett a székely társadalmon belül. A felkeléseket elsősorban a székely nemességgel szemben indították, érdemes azonban felfigyelnünk arra a tényre, hogy a székelység, alapvetően szabad paraszti társadalom-jellegéből következően, voltaképpen hasonlóan bánt mindazokkal, akik a jogok és kötelességek szigorú rendjéből kiestek vagy szabadulni próbáltak. Abban az esetben ugyanis, hogyha egy székely elkötötte magát és valóságosan jobbágyi állapotúvá lett,[185] a székely társadalom már nem tekintette székelynek sem. Ugyanezt tapasztalhatjuk azon városok esetében, akik a 15-16. században sorozatos összeütközésekbe, pereskedésekbe keveredtek a székek közösségével, amikor városi kiváltságaikra hivatkozva igyekeztek kivonni magukat a székely közösségre hárult kötelezettségek alól.[186] Ugyanilyen indokok alapján érezték a közösségből kiszakadóknak azokat, akik immár nemcsak székelységük miatt számítottak a nemesek közé, és igyekeztek minden eszközzel megakadályozni őket a kiemelkedésben. Ennek eszközéül leggyakrabban a nemesség házainak megdúlását választották, ami sokszor nem terjedt túl pár falu, esetleg egy szék határain. 1430-ban viszont már általános felkelés tört ki a nemességgel szemben.[187] 1465-ben Háromszékben robbant ki felkelés Szolga Miklós székely kapitány vezetésével a székely főrend ellen, ennek a felkelésnek a vitás kérdéseit igyekeztek orvosolni az 1466-ban kiadott zabolai végzés pontjai.[188] A forrongások azonban nem szűntek meg teljesen, ezért az 1505-ös udvarhelyi székely nemzetgyűlésen megkísérelték visszaállítani és írásba foglalni a székelység régi jogait. Egy évvel később, az újra jelentkező mozgalom hatására határozatokat hoztak a közszékelyek kárára. 1510-ben a csíki és gyergyói székelyek űzték el a nemeseket otthonaikból, 1519-ben pedig szintén Csíkszékből indult ki egy felkelés a vajda, Szapolyai János ellen. Ezeket 1541-ben majd 1562-ben újabb lázadások követték, és az 1562-es felkelés leverése után, részben büntető, de sokkal inkább rendező szándékkal hozta meg a segesvári országgyűlés a székelységet sújtó határozatait.[189] A közszékelység kiváltságainak folyamatos és állandó csorbulása miatt a nagyobb felkelések között is hangot adott elégedetlenségének, mint például 1552-53-ban, amikor a sóhasználatukat korlátozták. Míg ugyanis korábban az egész székelységre vonatkozott a szabad sókereskedelem joga, ekkoriban már ezt tiltani kezdték a közszékelyek esetében. 1555-ben azonban még megerősítették a korábbi szokásjogot, és a közszékelyeknek, igaz, némi korlátozással, de engedélyezték a sóval való kereskedelmet.[190]

Előfordult, hogy vagyonosabb székelyek álltak az ilyen mozgalmak élére, akik ezért a mozgalmak leverése után elveszítették birtokaikat, őket pedig száműzték. Ez történt 1519-ben is, amikor a száműzöttek birtokait Szapolyai János az Apor családnak adományozta.[191]

A felkelések, noha szinte valamennyi székben találkozunk velük, mégis többször kezdődtek Csíkszékben. Ezzel a székkel kapcsolatosan érdekes összefüggésre mutatnak az összeírások. Igaz, hogy 1562 előttről nem maradt fönn székely összeírás, de amennyiben a Basta-féle lustra adatait legalább arányait tekintve jellemzőnek fogadjuk el a 16. századra vonatkozóan, akkor érdekes összefüggéseket figyelhetünk meg. A feudalizálódás mértéke a jobbágyok számarányával szoros összefüggésben állt. A Székelyföldön a 17. század elején ez az arányszám 10% körül mozgott.[192] A különböző székek esetében azonban jelentős eltérések mutatkoztak. A jobbágyok aránya Udvarhelyszéken volt a legjelentősebb, mintegy 14%. Ezt követi Marosszék 10%-a, ami még szintén viszonylag magasnak tekinthető. Voltaképpen a másik két (illetve hat) szék arányai ennél jóval kisebbek, Csíkszék lakosságának mindössze 7%-a volt jobbágy, míg Háromszék lakosságának csupán 5%-a. Figyelemre méltó ezzel párhuzamosan az, hogy ezekkel az adatokkal nem egyenesen arányos a nemesség helyzete. Azt feltételezhetnénk ugyanis, hogy a nemesek ott voltak a legjelentősebbek, sőt ott váltak inkább hasonlóvá az országos nemesekhez, ahol a jobbágyok aránya nagyobb volt, tehát a feudalizálódás is előrehaladottabb volt. Ennek viszont éppen az ellenkezőjét állapíthatjuk meg. A leghatalmasabbá váló primor családok ugyanis főképpen Csík és Háromszék területéről származtak, mint például a Mikó vagy a Lázár családok. A 16. századot vizsgálva ide sorolhatjuk a szintén csíki eredetű és a későbbiekben is jelentős Andrássy családot is. A még jelentősnek számító és udvarhelyszéki Kornis család nem volt ugyanis székely eredetű, Marosszéken pedig a már említett csíki Lázárok szerezték a legnagyobb birtokokat.

A székely rendek közül a nemességhez a legközelebb álló réteg, a primori tehát a 16. századra mutat törekvést az elkülönülésre a székely társadalom többi rétegétől. Az elkülönülés ugyanakkor nem volt egyértelmű, hiszen gyakran találjuk azt, hogy a primorok a lófőkkel együtt említtettek meg mint kiváltságos rétegek. Ennek ellenére azonban anyagi erejüket és tisztségeiket tekintve még a primorok között is viszonylag kevesen számíthatták magukat a valóságos nemesek közé.

 


Az 1562-es székely felkelés és az ezt követő segesvári
határozatok hatása a székely nemesség fejlődésére

A társadalmi csoportok, helyi társadalmak, lokális közösségek, különálló entitások belső, organikus[193] fejlődését a hatalom döntései nagy mértékben befolyásolhatják. A leggyakrabban lassíthatnak vagy felgyorsíthatnak bizonyos már megindult tendenciákat, hangsúlyt adhatnak bizonyos változásoknak vagy egy időre meggátolhatják azokat. A kialakuló székely nemesség esetében egyértelműen ilyen beavatkozásnak tekinthetjük azokat az uralkodói rendelkezéseket, amelyek a 15. századtól váltak egyre gyakoribbá, és Mátyás király valamint utódai nevéhez köthetők. A korábbi berendezkedés bizonyos mértékű átrendeződése indult meg a 15. században. Sajnos a források szűkössége miatt nehezen modellezhető a korabeli, tehát a 15. század előtti állapot, tény azonban, hogy ekkorra megszaporodtak a primorok és primipilusok visszaéléseiről, a nemesek túlkapásairól szóló dokumentumok. A megnövekedett feszültségeket igyekezett csillapítani és a székelység harcértékét próbálta megőrizni minden rendelkezés, amely 1562 előtt érintette a székely közösséget.

Hunyadi János Magyarország kormányzójaként 1446 és 1453 között már igyekezett védelmébe venni a közszékelyeket,[194] Hunyadi Mátyás pedig a már említett 1466-os rendelkezésében részletesen meghatározta az egyes rétegek jogait és kötelezettségeit, a közszékelyek megtartásának céljával.[195] Ennek érdekében a rendelkezés kimondta, hogy a székely közösség, a communitas szabadon szolgálhat, akinek akar, de nincsen függő viszonyban a főnépektől, sőt a már szolgálatra szegődött úgynevezett földönlakók is szabadon elköltözhetnek.

A falvak közössége pedig szintén szabadon választhat magának más pártfogót. Aki pedig a primorok közül erőszakkal igyekezne valakit szolgálatra kényszeríteni, az ítéltessék fej- és jószágvesztésre. A rendek közötti feszültség azonban nem csökkent, mivel bizonyos családok egyre jelentősebb mértékben váltak ki a székely közösségből. 1499-ben Ulászló újabb szabályozás megalkotására kényszerült,[196] amely azonban, tükrözve a változásokat, már nem a székely közösség egészének megőrzését célozta meg, hanem csupán azokat tekintette a nemes székely nemzet teljes jogú tagjainak, tehát nemesi kiváltságokkal rendelkezőknek, akik katonai szolgálatot teljesítettek.[197] Míg tehát Mátyás király még erőteljesen igyekezett megtartani a közszékelyeket szabad állapotukban, az 1499-es oklevél tudomásul vette a változásokat, és megtiltotta azt a már-már jogszokássá vált gyakorlatot, amelynek értelmében a székely közösség, közszékelyek és lófők együtt, házának megdúlásával büntették a közösségből kiválni szándékozót. Ennek ellenére a 16. század elejének ilyen megmozdulásai azt mutatják, hogy a közösség ragaszkodott az önbíráskodásnak ehhez a módjához.[198]

1535. január 2-án a marosvásárhelyi tartományi gyűlésen újabb határozatokat hoztak, amelyek jól tükrözik a közösség szakadásának irányait. A határozatok érdekes módon nem érintették a primorokat, noha a későbbi összeírásokból tudjuk, hogy anyagi helyzetüket tekintve jelentős különbségek voltak primor és primor között is. Ezzel szemben kimondták, hogy már csak a két lóval szolgálni képeseket tekintik valódi lófőknek, és a náluk szegényebbeket, ám legalább 12 forint ingó vagyonnal rendelkezőket Siculi inferiores-nek nevezik.[199] A közszékelyeket sem a pedites névvel illették, hanem pauperiores Siculiként említették őket. Az elnevezéssel azonban nem újabb kategóriákat kívántak alkotni a gyűlésen jelen lévő rendek, hanem éppen ellenkezőleg, szerették volna felmérni a közösség szétszakadozottságának mértékét. A gyűlésen ugyanis éppen a székely nemességgel szemben foglaltak állást, amikor megtiltották a közrendűek jobbágyul kötését, sőt elrendelték, hogy a földönlakóvá lett székelyeket uraik bocsássák el, hogy szabad székelyként szolgáljanak az ország védelmében. A nemesként említettekről tehát csak annyiban esik szó, hogy ők azok, akik a szabad székelyek jobbágyul kötésével szétzilálták a szabad székely közösséget. 1555-ben maga a székely közösség hozott rendelkezést, alkotott meg egy konstitúciót, amelyben felújították a székely nemes kifejezés eredeti értelmét, azaz újra kimondták, hogy minden székely a király nemese, és ezen az alapon érvénytelenítették az 1526 utáni jobbágyul kötéseket.[200]

A külső hatások közül, amelyek befolyással voltak a székely társadalommal szembeni uralkodói politikára, így magára a székely társadalomra is, az egyik legjelentősebb az ország három részre szakadása, majd az önálló fejedelemség létrejötte volt. Míg ugyanis korábban a nagyobb területű magyar királyság számára nem jelentett gondot ilyen számú népesség adómentessége, Erdély méreteihez képest komoly nehézséget okozott az, hogy a székelység nem fizetett adót. Emellett viszont fokozottabban szüksége volt megfelelő számú és ütőképes hadseregre is. Ezt a problémát Fráter György úgy igyekezett megoldani, hogy a székelységet is megadóztatta, Erdély másik két rendi nemzetéhez hasonlóan.[201] A háborús időszakban megszaporodó anyagi terhek, az eddigi külső hatásokkal ellentétesen, katalizátorai lettek a társadalmon belül megindult polarizálódási folyamatoknak, vagyis a szegények még szegényebbekké váltak, ezáltal közel kerültek ahhoz a küszöbhöz, hogy valamilyen formában szolgálatot vállaljanak, azaz elkössék magukat. A főnépek jobbágyai ugyanis 99 dénár helyett két dénár adót voltak kötelesek fizetni,[202] emellett mentesültek az ökörsütés és a hadba vonulás kötelezettsége alól is.[203] Ezt a helyzetet rögzítette az 1558-ban Gyulafehérvárott tartott országgyűlés rendelkezése, amely kimondta, hogy a katonailag kevéssé használható székely köznép, a "szedett-vedett sokaság vagy székely község" a bármi néven nevezett székely jobbágyokhoz hasonlóan csak adót fizessen, és ebből a pénzből fogadjanak zsoldosokat.[204] Az országgyűlés erről a pénzről úgy rendelkezett, hogy azt a katonáskodó székely főemberek fegyveres szolgáinak a fizetésére fordítsák. A főnépek tehát a megyei nemesekkel azonos terheket vállaltak, és egyenlő jogokat követeltek maguknak.[205]

A 16. század közepére, úgy tűnt, meglehetősen felgyorsult a székely társadalom bomlása, és a korábbi nemes megnevezést ekkor elsősorban a primorokra alkalmazták, akik, mint ahogyan az az 1559-ben keletkezett fejedelmi és országgyűlési határozatokból kiderül, minden valószínűség szerint a lófőktől is tizedet szedtek, az egész székely közösségre kivetett adót pedig teljesen áthárították a közszékelyekre, a saját szolgálatukban állókat pedig mentesítették az adófizetés alól.[206] A lófők közül is csak azok nem kerültek be az adóösszeírásokba, akiknek ősei már Hunyadi Mátyás uralkodásától bizonyosan lovas katonai szolgálatot teljesítettek. Jakó Zsigmond szerint mindezt azért tehették meg a primorok, mert ekkorra már egyedül nekik volt a székely társadalomban teljesen szilárd a helyzetük.[207] A külsőleg egy tömbnek tűnő leghatalmasabb székely rend sem volt azonban egységes, az ide tartozók életmódja és anyagi helyzete között is jelentős különbségek voltak.

1561-ben János Zsigmond összeíratta a továbbra is nemeseknek számító székelyeket is, és az összeírásba a primorok mellett a katonáskodó lófők nevei kerültek, ezáltal újabb felülről jövő megerősítését adván annak, hogy a nemes székely fogalom alatt értendők csoportja megváltozott, már nem a székelység egészére vonatkozik mindez, csupán egy szeletére.[208] Az azonban, hogy pontosan kiket is kellett nemesek alatt érteni, még nagyon hosszú ideig bizonytalan volt.

A társadalmon mint közösségen belül a feszültség azonban egyre nagyobb lett, és ebben a fejedelemség létrejöttével összefüggő történések katalizátorként működtek.[209] Ezek a feszültségek vezettek el az 1562-es felkeléshez. A felkelés, noha ilyen megnevezéssel került be a történeti hagyományba, egyáltalán nem felkelésnek indult, sőt inkább a korábbi évek rendezési gyakorlatának elemeit fedezhetjük föl benne. 1561 és 1562 eseményei ugyanis elsősorban nem a székelységről szóltak, hanem a János Zsigmond és Ferdinánd közötti konfliktusról, egy János Zsigmond ellen tervezett lázadásról, amelybe természetesen igyekeztek belevonni katonai elemeket, így a székelységet is. A székely társadalom felső rétege is megosztott volt, hiszen meglehetősen sokan csatlakoztak a Habsburg-párti összeesküvéshez,[210] köztük a legjelentősebb családok tagjai is, mint például csíkszentkirályi Andrássy Márton, Bernád Ferenc, Geréb Miklós, Káthai Ferenc, Káthai György, Kornis Mihály, Lázár István, Lázár János, Sándor Mihály[211] és más, kevésbé hatalmas székely előkelők.[212] Ők nyilvánvalóan mint az erdélyi nemesség tagjai igyekeztek alakítani Erdély politikáját. A székely társadalom egészének megnyeréséhez azonban ígéretekre volt szükség, mégpedig olyan ígéretekre, hogy részvételük jutalma korábbi szabadságjogaik teljes visszaállítása lesz. A hatalom részéről a katonáskodó közrend megvédésének és megőrzésének szándéka azonban nem lehetett idegen a székely közösségnek sem, hiszen a 15. század közepétől tapasztalhattak egy ilyen tendenciát az uralkodók székely politikájában. Így, ha az összehangolt János Zsigmond elleni támadás elmaradt is, a székelyek joggal hihették, hogy a közösség régi rendjének visszaállítása ügyének János Zsigmond is megnyerhető. Ezt mutatja, hogy Erdély-szerte igyekeztek szövetségeseket találni, sőt Erdélyen kívül is, például a moldvai vajdánál. Követeik hangsúlyozták, hogy nem a fejedelem, hanem a tisztviselők visszaélései ellen akarnak harcolni, és éppen a jogrend védelmére fognak fegyvert, tehát semmiképpen nem lázadók.[213] Jól megfigyelhető, hogy a székelység mint közösség, igazának sőt igazságszolgáltatói jogának tudatában lépett fel a leválni, kiszakadni szándékozókkal szemben, és ehhez keresett támogatást.

Ugyanakkor 1562-ben még a végsőkig kitartó székelyek között is találunk székely főembereket, akiket a fejedelem bebörtönzött és még 1564-ben is börtönben voltak, akik szintén a már említett jelentősebb primori családok tagjai voltak, mint például szentmihályi Geréb Miklós, szentpáli Kornis Mihály vagy szárhegyi Lázár István.[214]


A székely nemesség az 1562-es felkelés után

Az 1562-es felkelésről azt írja Egyed Ákos, hogy mind lefolyásában, mind pedig következményeiben nagyon hasonlított az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkeléshez.[215] A köznép viselkedésének valóban voltak olyan elemei, amik Dózsa seregének reakcióit idézték, mint például némely székely főemberek házának a megdúlása. Borsos Sebestyén krónikája szerint "1562 esztendőben nyári időben a székelyek mind feltámadának ilyen szín alatt: hogy ők az ifjú János királyhoz mennének az ő szabadságoknak megnyeréséért. Mert a király sok rendbéli szabadságokat vette vala el az ő gyakorta való feltámadásokért. És mikoron a székelyek a népnek sokaságát látták vala, tehát legottan hadnagyokat emelének közöttök és tizedeket rendelének. ... És így a király ellen s az urak ellen akarának vonni ... a Nyárád mellé szállának az ákosfalvi rétre, honnat a három széket elválogaták, és a Mihályfi Tamás házára menének egy szereda nap estve, és az udvarházat igen megdúlák és hordó borokat vivének a táborra. Akkor Gernyeszeget is mind eldúlák alá jöttökben a Maros mellett. Azután ... a mi megmaradott vala a Mihályfi Tamás házánál, azt esmét mind eldúlák, és a házat is elégeték".[216] Ugyanakkor azt is tudjuk, és a későbbiekben erről még bővebben szólunk, hogy a megdúlás a székelységen belül ősi jogszokásnak volt tekinthető, hiszen a "székelység egyformán büntette azt, aki a szabadságjogok ellen tört, illetve aki nem tett eleget a hadba hívó parancsnak".[217] Ezt a jogszokást tehát követték békeidőben is, talán annyiban tekinthetők mégis másnak az 1562-es felkeléshez kapcsolódó, ilyen jellegű események, hogy itt a székelység jelentős tömegben, felfegyverzetten cselekedett.

A megtorlás módja különösen a vezetők demonstratív megbüntetése tekintetében mutatott hasonlóságot a Dózsa György és társai esetében történtekkel. Az 1562. június 20-án, a segesvári országgyűlésen hozott, részben büntető intézkedések azonban nem tekinthetőek egyértelműen megtorlásnak.[218] A székely-kérdést egyszer s mindenkorra megoldani kívánó János Zsigmond a segesvári pontokban egyszerre igyekezett példát statuálni és kiküszöbölni azon különbözőségeket, amelyek a székely társadalom és a vármegyei magyarság társadalmi berendezkedése között fennálltak. Egyértelmű célja az volt, hogy a nemes-jobbágy kétpólusú társadalmi szerkezetet vezesse be a székelység között addig szokásos és a külvilág számára nehezen követhető struktúra helyett. "Az fő népek az ő főségekben és az lófejek az ő lófőségekben minden székben szabadon éljenek, úgy mint az nemesség az ő nemességekben, és az földön lakókat, kiket jó igazsággal bírnak, úgy mint az nemesség az ő jobbágyokat, ők is jobbágyúl bírják, kik az rovásnak idején az több községgel együtt megrótassanak. Az fő népek és lófejek minden dézsmának fizetéséből kivétessenek, de úgy, hogy ők is lovakkal, pánczéllal, sisakkal, paissal, kopjákkal jó móddal készen légyenek mindenkor, úgy hogy minden az ő lófőségéről az mi parancsolatunkra és országunk szükségére valamikor kelletendenek, egy-egy lóval indulhassanak; kik egy holnapon az ő költségeken éljenek, azután mű nekik minden hóra segítségül egy egy forintot adatunk. Az fő népek is az ő rendeknek és állapotjoknak mivolta szerént, ki három lóval, ki négygyel, ki öttel, légyenek készen jó szerrel, kiknek mü esztendő által egy egy lóra nyolc-nyolc forintot adatunk nyargalásul; mikor penig országunk szüksége kivánja és szolgálatban lésznek, hét hét forintot hó pénzt adatunk nekiek.

Az székely község mi szabad birodalmunk alatt légyen, kiket sem az fő népek, sem senki, akárkik légyenek, bántani ne merjék, sem semmi szolgálatra ne kínszerítsék őket. Ha kik az fő nép és lófők közzűl ez végezés ellen vétkeznének, az megbántott személyeknek díjakat megadják, kik az ő nyomorúságokat a király bíráknak megmondják." [219]

Az országgyűlés végzései abban a tekintetben jelentettek ítéletet, hogy eltörölték az addig a székely társadalom egészére érvényes kollektív nemesi jogokat, megszüntették a szintén a közösség egészének járó szabad sóhasználati jogot, valamint jelentősen csorbították a székely autonómiát.

Amint azonban ezt korábban már láthattuk, a székely társadalom maga is jelentős változásban volt, a korábbi keretek felbomlóban látszottak lenni. Ezt mutatta a nemesség kérdésével kapcsolatos bizonytalanság is, illetve az, hogy kialakulóban volt egy olyan réteg, akiket már a többi székelytől eltérően, alkalmanként nobiles megnevezéssel illettek. A lófők pedig hol a primorokkal együtt szerepeltek, mint a székely községgel szemben hatalmaskodók, ám többször mint a székely szabadság védelmezői tűntek fel, éppen ők voltak azok, akik a le- vagy kiválni szándékozókkal szemben a legerőteljesebben igyekeztek érvényesíteni a közösség akaratát.

A később, a 17. század végére nagyjából kiformálódó székely nemesi réteg voltaképpen két rend képviselőiből tevődött össze, a primorok és a lófők rendjéből. János Zsigmond rendezése a maga drasztikus módján valójában ugyanezt mondta ki akkor, amikor felszámolva az egész székelységre vonatkozó és kiváltságokat biztosító kollektív nemességet úgy rendelkezett, hogy a primorokat és a lófőket tekintsék valódi nemeseknek. Ez a végzés azzal az utasítással kiegészítve, hogy a két réteg tagjai eddigi földönlakóikat ezután is jobbágyaikként bírhatták, voltaképpen csak intézményesítette az eddigi mozgásokat. Valójában azonban alapjaiban korlátozta egy, a katonai mivoltából adódóan rendkívül mobil társadalom önmozgását, lezárt bizonyos közlekedési lehetőségeket és külső követelményekhez kötötte annak a megítélését, hogy ki volt az egyes rendekbe tartozónak tekinthető. A székely köznépre vonatkozó rendezési utasítás pedig, ami a gyalogos, szabad székely réteget a fejedelem jobbágyaivá tette, kifejezetten hátrányos volt a másik két réteg szempontjából, hiszen pontosan azt kívánta megakadályozni, hogy az elszegényedett székely harmadik rend teljesen eltűnjön, és a nemesség jobbágyává legyen. Éppen ellenkezőleg, ennek a rendelkezésnek az volt a célja, hogy a fejedelem szolgálatára tartsa meg a gyalog székelyeket, mégpedig úgy, hogy az 1562 után épült két vár, Székelytámadt és Székelybánja kapitányainak a parancsnoksága alá, azaz közmunkákra rendelte őket az adófizetés mellett, illetve közülük szándékozott létrehozni azt a darabonti réteget, akik továbbra is katonai szolgálatot teljesítettek a fejedelemség szolgálatában.

A széki törvényhozásról János Zsigmond úgy rendelkezett, hogy a tizenkét törvénytudók[220] a primorok és a lófők közül kerüljenek ki. Ezáltal megerősítette azt, ami a 16. század eleje óta gyakorlat volt a székelységen belül. A köznép védelmében hozott korlátozó intézkedések azonban, amelyek a főnép túlkapásait voltak hivatottak megfékezni, a formálódó nemesség érdekeit sértették.[221] Igyekeztek megakadályozni az erőszakot, a főnépek hatalmaskodásait, ezzel együtt pedig ki akarták venni a köznép feletti rendelkezés jogát az őket elkötni szándékozók kezéből.

A korlátozó rendelkezések ellenére azonban a végzés pontjai egy egységes székely nemesség kialakulását voltak hivatottak elősegíteni, felszámolva azt a korábbi közösségi formát és tagolódást, ami egyébként is úgy tűnt, hogy felbomlóban van. Barta Gábor szerint "A fejedelmi kormányzat, kihasználva az élet hozta változásokat s a székely »támadás« leverését, gyakorlatilag egységesítette az ország társadalmának szerkezetét."[222]

A székely társadalom azonban, mint közösség, mint sérülései és alakulásai ellenére is összetartó erőkkel rendelkező csoport, rendkívüli traumaként élte át a változtatásokat, és a 16. század második fele során folyamatosan heves reakciókkal válaszolt minderre. Az eddig nagyfokú belső autonómiát élvező székely közösség minden rétege elégedetlen volt a hozott döntéssel, így az 1562 utáni majd félszáz évben állandóan hajlandónak mutatkozott a hatalommal szembefordulni és felkelésekben részt venni annak az oldalán, aki a korábbi kiváltságok visszaállítását ígérte.[223]

Így történt ez a Báthory Istvánnal szemben fellépő Bekes Gáspár valamint Vitéz Mihály esetében is. A felkelésekben a fejedelmi jobbágyokká nyilvánított székely köznépen kívül minden réteg képviseltette magát, ugyanis a rendezés utáni állapotok valamennyiük elégedetlenségét kiváltották.[224]

A döntések ugyanis nem egy új társadalom rendezés alapja lettek, hanem éppen ellenkezőleg, gyökerestül felforgatták a székely korábbi, több évszázados rendjét. Nem csoda tehát, hogy a rendezésnek szánt segesvári országgyűlés után még egyetlen esztendő sem telt el és máris panaszlevelekkel ostromolták a fejedelmet, a székelység valamennyi rétegéből. Az 1563 júniusában Tordán tartott országgyűlésen a korábbinál is nagyobb súllyal merült fel a jobbágyok szökésének kérdése. A hirtelen összekuszálódott helyzet illetve az egy évvel korábbi, a felkelést követő leszámolások okozta létbizonytalanságban sokan választották a szökést a székelyföldi jobbágyok közül. Az e folyamat ellen tiltakozó és fejedelmi szabályozást kérő főurak nyomására iktatták törvénybe azt a határozatot, hogy azok a jobbágyok, akik I. János király halála, tehát 1540 előtt hagyták el földesuraikat, az új uraik birtokában maradhassanak, ám akik az ezt követő években szöktek el telkeikről, szolgáltattassanak vissza a régi földesuraiknak.[225] Ez természetesen a korábban is birtokos székely jobbágytartók panasza volt, csakúgy, mint ahogy a segesvári országgyűlés azon végzése is őket sértette elsősorban, amelyben a királyi jog Székelyföldre történő behatolását immár törvényként mondták ki. Ezzel együtt jártak a fejedelmi hatalom egyre gyakoribb székelyföldi birtokadományozásai is.[226] A segesvári határozatok elsősorban azzal sebeztek nagyot a székely közösségen, hogy korábbi, meglehetősen széles körű autonómiáját tették semmissé. A fejedelmi hatalom - úgy tűnt - minden szinten bele kívánt szólni a székely ügyekbe, ellenőrzése alatt akarván tartani az eddig oly sok gondot okozókat. Ezért a maga számára tartotta fenn a döntés jogát a székely rendek által az 1564 januári segesvári országgyűlésre beterjesztett azon kérelem ügyében is, amelyben a két évvel korábbi felkelésbeli részvételük miatt bebörtönzött székely főemberek szabadon bocsátását kérték.[227]

A fejedelmi hatalomnak a Székelyföldre történt ilyen erőszakos behatolása, bár szétzilálta a korábbi kereteket, valójában, különösképpen az 1562 utáni években, elsősorban zavart eredményezett, és ebben a zavarodottságban természetesen mindenki megpróbálta a saját érdekeinek megfelelően alakítani a sorsát. Így megszaporodtak a jobbágyszökések mellett a hatalmaskodások, a tisztviselők és főemberek túlkapásai is. 1564-ben több alkalommal érkeztek a fejedelemhez olyan, a közszékelyek panaszait tartalmazó beadványok, amelyekből kiderül, hogy a székekbe a hatalom által újonnan kinevezett hivatalnokok, a helyi viszonyokat nem ismerve vagy teljességgel figyelmen kívül hagyva, önkényesen a falvakba szálltak és ott ellátásukra kényszerítették a faluközösséget, valamint a jobbágyokat állandóan különféle szolgáltatásokra kötelezték. Ezen kívül nem engedélyezték a falvak bíráinak azt sem, hogy a 2 forint bírságig terjedő ügyekben ítélkezzenek, hanem ezeket is a saját kezükbe igyekeztek venni. Ebben a helyzetben természetesen a helyi jobbágytartók is igyekeztek a fejedelem képviselőit felülmúlni a faluközösségek közszékely, immár a fejedelem jobbágyaivá lett lakosainak szolgálatra fogásában, ezáltal, ha lehetséges, a mostoha viszonyok között is legalább a korábbi egzisztenciális szinten maradásukat biztosítani.[228] Nem csoda hát, ha a közszékelyektől érkezett panaszok a korlátlan önkényeskedésről szóltak, és 1564. július 5-én János Zsigmondnak el kellett rendelnie, hogy a háromszékiek vagyonát elvenni nem lehet, a királybírák, hivatalnokok ott a saját költségükön éljenek, a falvak bírái két forintig ítélkezzenek, és a jobbágyokat a meghatározott szolgáltatásokon kívül másra ne kényszerítsék.[229] Még ugyanebben az évben ugyanez volt a panaszuk a Csík széki közszékelyeknek is, akik folyamodványukban a királyi tisztviselők és főemberek által rajtuk elkövetett zsarolások és törvénytelenségek megszüntetését kérték.[230] A legnagyobb veszélyt azonban - úgy tűnik - nem egyik vagy másik rendre jelentette ez a rendezés, hanem a székely közösség különböző szintjeire, a faluközösségre és a nagyobb közösségre egyaránt. Míg ugyanis a közszékelyek azt sérelmezték, hogy a szegények földjeit a falvakban a főemberek "maguknak nemesítették",[231] mint például Csíkban a Becz család,[232] addig a főemberek és a lófők alig két esztendő múltán éppen az ellen tiltakoztak, hogy a fejedelem tiszttartói semmibe vették korábbi, a közösségen belül őket megillető előjogaikat, a korábban őket illető hadnagyi és bírói tisztségek jövedelméből kiforgatták őket, sőt még tulajdon jobbágyaikhoz való jogaikat sem tisztelve sorozatosan várszolgálatra kényszerítették őket a fejedelmi várakhoz, ezáltal minden módon megkárosítva jobbágytartóikat.[233] Ezek mellett az 1566. év során szinte állandóvá váló székely nemesi panaszlevelekben azt is megemlítették, hogy gyakran előfordult, hogy a fejedelem által megbízott kapitányok a főemberek és a lófők örökségeit a várakhoz foglalták.[234] Az új helyzet ugyanakkor nem csupán a fejedelmi jobbággyá váló közszékelység számára hozott létbizonytalanságot, de gyakorta a nemesek közé sorolt felsőbb rétegek tagjainak is. Megesett ugyanis, hogy, főleg a lófőket, szegénységük miatt a köznép közé sorolták, de mivel a legtöbb esetben nem volt jelentős különbség a korábbi primorok jó része és a lófők életmódja és anyagi helyzete között sem, a közszékelyek közé sorolás veszélye időnként őket is fenyegette. A panaszlevelekben, amelyeket meglehetősen sűrűn nyújtottak be az országgyűlések alkalmával és azokon kívül is, ezek a sérelmek is szerepeltek a már említetteken kívül.[235] A székely nemesség és a hatalom közötti feszültséget mutatja az 1566. márciusi tordai országgyűlés határozata, amely hangsúlyozta a székely nemesség fejenkénti hadkötelezettségét.[236] Bizonyosan nem véletlen az, hogy éppen ebben az esztendőben került sor a II. János hadában részt vett székely főemberek összeírására.[237]

Az összeírás, bár természetesen felmerülhet a pontatlanság vagy bizonyos adatok hiánya, esetleg néhányakat elmulasztottak összeírni, mégis érdekes tanulságokkal szolgál, különösképpen akkor, ha összevetjük az összeíráshoz nagyon is közeli időben keletkezett fejedelmi utasítással, amely arról rendelkezett, hogy meglehetősen nagy számú jobbágyot juttassanak a székelyföldi nemesek kezéhez, mégpedig Marosszékben, Udvarhelyszékben, valamint Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben.[238] Alig egy év elteltével pedig újabb oklevélben újabb jobbágyadományozásokról határozott II. János, ezúttal Sepsi-, Kézdi- és Orbaiszékben.[239] A kétféle lista egymáshoz nagyon is közeli keletkezése összefüggést sejtet a fejedelem melletti székely felkelés és a fejedelmi jobbágyadományozások között minden bizonnyal egyfajta szerződés köttetett ekkor a hatalom és a székely előkelők között, János Zsigmondnak ugyanis ezekben az években sürgőssé vált a királyi Magyarországgal szembeni harcaihoz az a székely kontingens, vagy annak legalább egy része, ami korábban uralkodói szóval minden nehézség nélkül hadba hívható volt. A székely nemesség sorozatosan beadott panaszlevelei végre valamiféle meghallgatásra találtak, legalábbis ha a megadományozottak és a hadban részt vettek névsorát összevetjük, meglehetősen sok egyezést találhatunk. Marosszéken például a legtöbb, 23 háznyi jobbágyot a Kaczay családból származó Tamás kapta, akinek magának ugyan nem szerepel a neve a hadra keltek listáján, ám a családból Mihály jelen volt a fejedelem hadában. 16 ház jobbágyot kapott Gyalakután Lázár János, ez ebben a székben a második legjelentősebb adomány, ő már személyesen is részt vett a hadban. 15 ház jobbágyot kapott Székely Ferenc és ugyanennyit Tót Balázs és Tót Ferenc, akik közül Székely Ferenc és Tót Balázs neve szintén szerepel a névsorban. 14 ház jobbággyal a székben a jelentősebb megadományozottak közé tartozott még Lázár János, aki maga is személyesen vonult hadba.

Gyergyószékben az előbbinél nagyobb számú jobbágyok eladományozására került sor. A legtöbbet, szám szerint 57 ház jobbágyot kapott Szárhegyen Lázár István, 42 ház jobbágyot Szentkirályban Andrássy Márton és Péter, 34-et Csekefalván Becz Pál, 32-t Jenőfalván Lázár Farkas és Balázs, valamint 30-at Karcfalván János Geréb és Balaskó Ferencné árvái. Érdekes, hogy az Andrássyak neve nem szerepelt a hadra keltek között, noha jelentős számú jobbágyot szereztek, ám a többiek személyesen, illetve Becz Pálnak egy rokona vettek részt a hadban.

Udvarhelyszéken nem találkozunk egy embernek adott ilyen nagy adománnyal, mint Csíkban, a legnagyobb számú jobbágyot, 44 házat Musnán Petki László és Mihály kapta, akiknek a neve megtalálható a hadra keltek listáján. Az ezt követő legnagyobb adomány azonban már jóval kisebb, Fiatfalván kapta Benedek Geréb, akit ráadásul sem személyesen, sem pedig valamely családtagja által képviseltetve sem találunk meg a hadakozók között. Ugyanez a helyzet a 25 háznyi jobbágyot szerzett Miklós Gerébbel is. A még jelentősebbnek mondható, 22 ház jobbágyadománnyal bíró Kornis Mihály viszont szerepel a hadakozók nyilvántartásában.

Sepsiszéken talán még az előbb említetteknél is kevesebb jobbágy jutott egy főre, az átlag az 5-6-10 fő, kivéve Daczó Pált, aki 40 ház jobbágyot kapott és részt vett a hadban, valamint uzoni Béldi Kelement, aki már csak ennek felét, 20 ház jobbágyot nyert a fejedelemtől, viszont nem találjuk a nevét a katonaként összeírtak között. A Szentgyörgyön 17 ház jobbágyot nyert Daczó Gergely is hadba vonult a fejedelem mellett. Érdekes ugyanakkor, hogy a székben jelentős családnak számító Kálnoki, Henter, Mikó valamint Mihálcz családok tagjai 2-5 ház jobbágy adományban részesültek.

Kézdiszéken a Sepsiszék esetében látott mértéket követte a fejedelmi adományozás, azzal a különbséggel, hogy a Daczókéhoz hasonló nagyságú, kimagasló nagyságú adományt itt nem találhatunk. A leggyakoribb a 10 ház jobbágy adományozása volt, ennyit kapott a jelentősebb családok tagjai közül az öregebb Apor István Alsótorján és Apor János és Péter ugyanott. 9 ház jobbágy jutott Alsócsernátonban Damokos Péternek és Tamásnak, és ház jobbágyot nyert ugyanott Damokos István valamint Bernáld Miklós. Orbaiszékben is nagyjából a háromszéki átlag érvényesült, a legjelentősebb számú adományt, 16 ház jobbágyot a zabolai Basa család kapta, akik neve szerepel a katonai összeírásban. Az őt követő Mikes Miklósnak 12 ház jobbágyot juttattak a fejedelmi tisztviselők, bár neve nem szerepel a katonáskodók listáján. Utánuk már viszonylag kisebb adományok következnek a székben, Mikes János Zabolán és Mihálcz Gergely és István Kovásznán 8-8 ház jobbággyal. A még fontosabb primori családok közül Imecsfalván Imech Domokos csak 4 ház jobbágy birtokába jutott az adományozás során.

Mint az előbbiekből is látható, viszonylag rövid idő alatt meglehetősen nagy számú, közel 1000 ház korábbi közszékelyt adományozott el a fejedelem, legnagyobbrészt székely előkelőknek, bár az adományosok sorában voltak olyanok is, mint például a Marosszéken birtokos Mihályfy Tamás, aki nem tartozott a székelyek közé, és akivel szemben a székely előkelők is bizalmatlanul, sőt nem egyszer ellenségesen viseltettek. Ennek ellenére, mivel a döntő többség valóban a székely nemesség tagja volt és a legtöbben részt vettek János Zsigmond hadában is, mindezt kisebb konszenzusként értelmezhetjük, ami hasznára vált a katonai erő hiányától szenvedő fejedelemnek és az új helyzetben egzisztenciálisan kétségkívül megroppant székely nemességnek is.

A létrejött békesség azonban nem lett tartós, mert a jobbágyadományozások csak erősíthették valamivel a székely előkelők pozícióit, ám a székely közösségben korábban elfoglalt helyüket nem állította vissza. Ezt annál kevésbé tehette, mert 1569-től a fejedelem tömegével kezdte elajándékozni a székelyföldi birtokokat, méghozzá egyáltalán nem csak székelyeknek,[240] ezáltal még jobban megingatva a székelység elsőinek korábbi tekintélyét és súlyát, hiszen az új adományosok közül sokan nem tartották tiszteletben a primorok és a lófők kiváltságait rögzítő régi határozatokat sem. Így történhetett, hogy némelyeket a lófők közül is szolgálóvá tettek az új birtokosok.[241] Nem csoda hát, ha már az 1569 februári medgyesi országgyűlésre újabb beadványt készítettek éppen a nem is oly rég megadományozott székely főemberek és ismét csak azok miatt panaszkodtak, amiket már a korábbiakban is felsoroltak, vagyis helyzetük bizonytalansága, a fejedelmi tisztviselők túlkapásai, azaz végső soron az eddig a székely közösségben megszerzett pozícióik elveszítése, illetve megingása miatt.[242]

Átfogó rendezésre azonban a panaszlevelek és kérelmek ellenére sem került sor János Zsigmond fejedelemsége alatt, aki inkább azt az utat választotta, hogy újabb adományokkal igyekezett magának híveket szerezni a székely főemberek között. Így még ugyanebben az esztendőben, 1569-ben 15 telkes jobbágyot adományozott Cseb helységben szentdemeteri Nyujtódi Györgynek[243], valamint különösen sok kiváltságlevél adományai szóltak a szentkirályi Andrássy családnak. 1569 novemberében a csíkszentsimoni királyi részjószágot kapta meg az ott lakó darabontok kivételével Andrássy Márton és fia Péter,[244] egy nap múlva ugyancsak ők részesültek újabb adományban, ezúttal egész Csíkszentimre és a csíkszentkirályi 42 jobbágyból álló részjószág került a birtokukba,[245] majd még ugyanennek az évnek a decemberében e két utóbbi adományra függőpecsétes kiváltságlevelet nyertek.[246] Ez a kiváltságlevél a következő év januárjában újból megerősíttetett.[247] Nyilvánvalóan nem véletlen az, hogy e két esztendőben éppen Andrássy Péter töltötte be a csíkszéki királybírói tisztet, tehát jelentős befolyással bírt a szék és közvetve az egész székely közösség nemességére. Rajtuk kívül jelentős adományban részesült ebben az időben Henter Miklós aki Marosszéken Udvarfalvát, Atosfalvát, Kálfalvát, Maroskeresztúr Bere és Csókafalva birtokait, Háromszéken pedig Nagy-, Közép- és Felsőajtán, valamint Sepsiszékben Köpecen kapott birtokokat. A megadományozott székely főemberek között volt még szentpáli Kornis Mihály is, aki új adományt nyert Marosszéken erdőszentgyörgyi részjószágára és Borzánd nevű pusztájára, Udvarhelyszéken pedig Csögfalván, Makfalván, Kibéden, Gegesen, Havadon valamint Vadasdon levő részjószágaira. Rajtuk kívül ekkor még altorjai Apor Jánosnak és Péternek adományozott a fejedelem Kézdiszékben Alsó-Torján és Futásfalván 14 jobbágytelket[248].

1570 folyamán a fejedelem újabb adományokat tett, többek között Lázár Imre és Ferenc kapta a marosszéki Andrásfalván levő királyi részjószágot,[249] és Petki László Derzsen, Ugron Tamás pedig Gyárosfalván lévő részjószágokra nyert fejedelmi adományt.[250] A rendelkezések némi következetlensége mutatkozik meg abban, hogy bár a segesvári döntések hangsúlyozott célja egy egységes székely nemesség létrehozása volt a korábbi székely szabadság helyében, mégis már 1569-70-ben találkozunk olyan oklevelekkel, amelyek által a fejedelem a primorok közé emelt bizonyos családokat,[251] anélkül, hogy érvénytelenítette volna a korábbi rendelkezéseket, sőt 1569-ben sor került a csík-, gyergyó- és kászonszéki főemberek. azaz primorok összeírására is, tehát nem mint székely nemességet írták össze a székely előkelőket.[252] A listában ugyanakkor feltűnően sok olyan név szerepel, akik korábban nem szerepeltek a primorok között, és birtok- vagy jobbágyadományban sem részesültek. Felvetődhet a kérdés, hogy vajon milyen érdekek játszottak szerepet abban, hogy így megnövekedett a magukat primornak vallók száma, és vajon mi játszott szerepet abban, hogy őket el is fogadták primornak.

Az előbb említett adományok minden bizonnyal azt célozták, hogy kialakuljon egy, a fejedelemhez és a fejedelmi politikához hűséges tábor a székely eliten belül, akik személyes tekintélyükkel hathattak volna a székely társadalom többi részére is. Ez azonban két ok miatt nem valósulhatott meg. Egyrészt azért, mert a székely közösség egyik alapvető belső törvényszerűsége, összetartó ereje miatt a közösség nem tűrte el - már korábban sem - a hirtelen kiválni vagy kitörni akarókat, így a hirtelen meggazdagodókat sem. Másrészt azért sem, mert éppen a közösség korábbi rendje bomlott fel, és a birtokadományok sem szüntették meg a fejedelmi tisztviselők túlkapásait, sem az új adományos nem székely származásúak egyre növekvő jelenlétét. Így voltaképpen ezek az intézkedések csak a bizonytalanságot és a feszültségeket növelték, és a megadományozott székely nemesek, többek között éppen szerzeményeiket biztosítandó, egyre erőszakosabbak lettek, nemcsak a jobbágyokkal vagy a szegény réteggel, de a rájuk veszélyes nemesekkel szemben is. 1570-ben a fejedelemnek meg kellett tiltania szentkirályi Andrássy Péternek, hogy szentkirályi Bors Györgyöt, Lukácsot és Andrást székely örökségeikben háborgassa, és megparancsolni, hogy elfoglalt szántóföldjeiket adja vissza.[253] A főemberek a meglehetősen zavaros időszakban úgy is igyekeztek gyarapítani a birtokaikat, hogy a székely faluközösség közösen bírt földjéből egyre többet akartak, sokszor erőszakkal, megszerezni. Hol egész egyszerűen a saját használatukba igyekeztek vonni ilyen területeket, hol pedig a jobbágyaik számára próbáltak a falu földjéből szerezni. Ennek természetesen a falu közössége igyekezett ellenállni, illetve legalább korlátozni a főemberekhez vagy a jobbágyaikhoz kerülő földek nagyságát.[254] A hatalmaskodások mellett ugyanúgy folytattak a nemekhez és ágakhoz tartozó földek ügyében is pereket, csakúgy, mint korábban.[255] A kaotikus helyzetben 1569 júniusában János Zsigmond úgy rendelkezett, hogy a következő országgyűlésig függesszék fel a föld birtokjoga, a nyílföldek körüli nézeteltérésekből származó perek ítéleteinek a végrehajtását.

Az elégedetlenség és a megoldatlan problémák János Zsigmond korai halála miatt az utódra maradtak, és a székelység egészében meg is volt annak a reménye, hogy az 1562 óta eltelt közel egy évtized csupán feledhető közjáték marad a közösség történetében. Ennek megfelelően nagy várakozással készültek az 1571 májusában tartott tövisi gyűlésre, ahová talán az eddigieknél is részletesebb panaszlevélben sorolták föl pontról pontra a rajtuk esett sérelmeket.[256] Mivel a közszékelyek és a nemesség közötti feszültség ekkorra már felkeléssel fenyegetett, amint azt János Zsigmond testamentumos urai a császárnak írt tudósításukban is megállapították: a székelyek "fosztogatják a nemesek javait és jószágait, és cselédeiket lemészárolják, azért, akik a mi elhunyt fejedelmünk adományozása révén közöttük birtokot szereztek, és emiatt a nekik adományozott jószágokra menni remegnek, sőt azoktól távol mintegy száműzetésben vannak",[257] természetesen a főemberek és a lófők a köznéptől elkülönülve készítette el beadványát.[258] A rendek elé terjesztett folyamodvány logikusan felépített formában voltaképpen mindazt tartalmazta, amit a korábbi évek különböző hasonló beadványai. Indoklásában visszanyúlt egészen az 1562-es felkeléshez, azt hangsúlyozva, hogy a nemesség a támadásban nem volt részes, és a segesvári pontok őket méltatlanul büntették. A helyzetüket elsősorban a tisztviselők és idegenek miatt tartották "elszenvedhetetlen sanyarú nyomorúság"-nak, amint azt meg is fogalmazták: "nemes házakra, nemes földekre, mind jobbágyok házára szabadság volt az köztünk épített házakból és onnan való erőből fegyveres kézzel, hatalommal reá menni és minden hatalmot cselekedni, drabantoknak és egyéb fegyveres népeknek megmívelni, ember fogásokat, ló elviteleket és mindent, az mit akartak ... jobbágyinkat penig kik földünkben lakók névvel neveztettek ... valahol akartak csak elfoglaltak két várhoz és az sóaknához, hámorhoz." Emellett felsorolták azt is, hogy a réteket és a legelőket a várkapitányok a királyi földekhez foglalták, hogy a lófőknek megtiltották a lovaik eladását. A legfőbb sérelmük természetesen az volt, hogy "az mi megholt fejedelmünk ... sok idegen népeket szállotta mi közünkbe, kiváltképpen Maros széket teljességgel azoknak oszt." Azt állították, hogy mindezek hatására sok lófő süllyedt a közszékelyek közé, és ezeket adózásra kötelezték. Példákat is megemlítettek, egyes tisztviselők túlkapásait név szerint is felsorolva.[259] Úgy tűnik, a fejedelmi tisztek elég hamar s jól mérték fel és mesterien ki is használták a faluközösségek és a nemesek ellentétét, amint azt az alábbi példa mutatja: "Azon modon nagy sokakat zamtalan ezer karo kerteket vágatott le, ... ha teorvint kivantunk semmi teorwint nem teottek, hanem az leott valazzuk az tizt tartotol, hogy vegere ment eo az falus birotul es meg ertette hogy ninch igassagunk ahoz".[260]

A primorok és lófők azzal igyekeztek meggyőzni az új fejedelmet, hogy ez a helyzet oda vezetett, hogy "my ty k[egyelme]tek mellet hadakozasra elegek nem vagiunk."[261] Bár Báthory István talán éppen a panaszlevél hatására, maga is elismerte, hogy "... ami különösen azoknak fáj, akik a többiek közül kitűnnek, az az, hogy a legtöbb falujukat idegen uraknak adományozták",[262] mégsem történt meg az, amire valójában a székelység vágyott; az 1562 előtti állapotok visszaállítása. Az országgyűlés úgy rendelkezett, hogy a fejedelem küldjön ki embereket, hogy összeírják a székelyeket, ami azt sejteti, hogy Báthory a helyzet felmérése után talán átfogó reformokat szándékozott bevezetni.[263] Noha a János Zsigmond idejéhez fogható birtokadományozások, főképpen nem székelyeknek, nem történtek, ám a korábbi adományok megmaradtak új tulajdonosaik kezében, az idegenek tehát továbbra is a székelységen belül éltek. Mivel a mindenre kiterjedő intézkedések a nagy várakozás ellenére is elmaradtak, 1571 nyarán több támadást indítottak a székelyföldi fejedelmi birtokok ellen, és ebben a mozgalomban a három székely társadalmi réteg viszonylag egységesen lépett fel.[264] Az 1571-es év egész további részére általánosságban a felkelések és különböző megmozdulások voltak a jellemzőek. Némely esetekben, mint például a Csíkban készülődő felkelésnél, Báthory Istvánnak sikerült maga mellé állítania a főembereket, aki Becz Pál, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék királybírájának a vezetésével október 3-án szétszórták a felkelőket,[265] ám például a novemberi kolozsvári országgyűlésen többé-kevésbé egységesen léptek fel a székely köznéppel, és szinte természetszerű volt az, hogy sokan a Báthoryval szemben fellépő és a székely szabadság visszaadását ígérő Bekes Gáspár mellé álltak. Az 1575-ös kerelőszentpáli ütközetben voltaképpen Aranyosszék kivételével minden szék Bekes mellett harcolt.[266] Érdekes, hogy feljegyezték a fejedelem mellett harcoló főembereket, Marosszékről származóakat. Ha pontos az összeírás, akkor elgondolkodtató, hogy éppen abból a székből fogadták el a legtöbben az eddigi rendet képviselő fejedelmet, ahol a legtöbb idegen földbirtokos volt, azaz valószínűleg tényleg éppen ez a szék élte át már ekkorra a legnagyobb mértékben a közösség szétesését és önvédelmi rendszerének meggyengülését. A kerelőszentpáli Bekes-vereséget követő megtorlás áldozatai között székely főemberek is voltak, az augusztus 3-án kivégzett 7 főúr közül ketten székelyek voltak, és ekkor menekült el a leszámolás elől az Andrássy család is.[267] Nem véletlenül, hiszen a Bekes Gáspár által vezetett lázadáshoz kapcsolódva a Székelyföldön belül éppen a nemrég jelentés mértékű adományokban részesült Andrássy Péter állt a lázadók élére, és Csíkból való 2000 székellyel együtt elfoglalták a fejedelmi kezelésben levő csíki vashámort, majd egyesültek a többi székből hozzájuk csatlakozókkal.

Noha a székelyek közül sokan estek a Báthory István által elrendelt büntetés alá és a fejedelem, talán nem sokkal későbbi lengyel királlyá választása és az országból való távozása miatt, ezután nem rendezte átfogóan a székelység helyzetét, így a nemességét sem, háborúiban mégis gyakran felhasználta őket, és ennek során, ezek következtében egyéni birtokadományokban részesültek.[268] Emellett Báthory István által vált általánossá az a már János Zsigmond idején elkezdett gyakorlat, miszerint a donationális és nemesleveleken kívül lófőséget és primori voltot biztosító okleveleket is adományozott, birtokkal vagy leginkább anélkül.[269] A Királyi Könyvek példái mutatják, hogy egyre szaporodtak az ilyen egyéni kiváltságolások, amelyek ugyan, ezt majd főképpen a lustra-jegyzékek adataiból láthatjuk, nem minden esetben jelentettek hosszú távú megoldást vagy megragadást egy adott társadalmi rétegben, ám arra mindenképpen hasznosak voltak, hogy az adott pillanatban megmenthették a kiváltságoltat a lesüllyedéstől, az alsóbb rétegbe sorolástól és ezzel az adózók sorába való kerüléstől.

Összegezve elmondhatjuk, hogy János Zsigmond 1562-es intézkedései alapjaiban rázták meg az egyébként már különböző válságjelenségeket mutató székely közösséget, és ez a megrázkódtatás erősen hatott a székelység azon csoportjaira is, amelyet primorként és lófőként, tehát a János Zsigmond által egységesítőnek szánt kategóriák szerint nemességként tartunk számon. Az 1569 körül keletkezett főnépi összeírásban már a primorok mellett a többi nemest is felsorolták, igaz, hogy aggályosan ügyeltek a megkülönböztetésre, és a few emberek titulus nem járt mindenkinek.[270] Az a tény pedig, hogy mind János Zsigmond, mind pedig Báthory István gyakorta adott ki primori és lófősítő okleveleket az egyszerű nemesítések mellett is, azt mutatja, hogy a régi struktúra nem tűnt el végképpen, sőt talán erőteljesebben volt jelen a közösség értékrendjében, mint a létrehozni kívánt új rend. A panaszlevelek azt igazolják, hogy a székely társadalom elitje is megszenvedte a változást, anyagi helyzetük tekintetében is. Ugyanakkor az átmeneti állapot módot adhatott a nagyobb mértékű jobbágyszerzésre és egyéb adományokhoz jutásra is, mint azt a legszembetűnőbben az Andrássy család ekkori történetéből láttuk. A korábbi székely szabadság elveszítése azonban ezeket a családokat is érzékenyen érinthette, hiszen többek között az Andrássyak is részt vettek a mellett a Bekes Gáspár mellett a felkelésben, aki a korábbi szabadság visszaadását ígérte. Jobbára ugyanezt a politikát követte Báthory István illetve a képviseletében eljáró Báthory Kristóf, és a székely nemesség helyzete nem változott döntő mértékben akkor sem, amikor az ifjú Báthory Zsigmond lett Erdély fejedelme. Talán nem véletlen az, hogy éppen ebből az időszakból származnak az írásba foglalt székelyföldi falutörvények, hiszen a gyergyószéki Gyergyóújfalu és a sepsiszéki Zalán is 1581-ben alkotta meg írásos törvényeit, amelyeket a későbbiekben még több követett.[271] Nagyon fontos, hogy a törvényeket a teljes falu, tehát a communitas jelenlétében alkották meg, még akkor is, ha természetesen a tíz személy között, akiket a falu földjének megosztására kértek fel, ott voltak a legelőkelőbbek is, így például a primor Henter Bálint.[272] Valószínűsíthetjük, hogy a statútumalkotás igénye egyszerre származott a törvény- és szabályalkotó városok példájából, illetve abból a törekvésből, hogy a közösség megpróbálja ilyen módon is megvédeni magát a külső és struktúráját érő támadásokkal szemben. A korábban zárt entitásként létező székelységben a szokásjog alapján tájékozódtak a közösség tagjai, ám most észre kellett venniük, hogy hovatartozásuk, sőt birtokaik igazolásához is írásra volt szükségük. Ahogyan megszaporodtak a nemesítő, primori, lófősítő oklevelek vagy éppen a birtokadományok, amelyek a leggyakrabban már korábban is meglévő birtokok birtokjogát erősítették meg, úgy vált egyre bizonytalanabbá mindaz, amit csak a szokásjog szentesített vagy hitelesített.

A Kerelőszentpál utáni évtizedből viszonylag kevesebb adatot ismerünk, ám azok alapján úgy tűnik, hogy a székely társadalmon belüli feszültség továbbra is jelen volt, állandósult, és ezzel szemben különböző módokon igyekeztek tenni a közösség tagjai. Egyfelől a már említett falutörvények írásba foglalásával, ezáltal igyekezvén a korábbi közösségi jogosítványokat megőrizni, másfelől pedig éppen az első falutörvények megjelenése esztendejében, 1581-ben állott közel Háromszék egy újabb felkeléshez, ekkor Brassó fejedelmi utasításra többször mozgósította zsoldosait és támogatta Pernyeszi István várhegyi kapitányt az elégedetlen székelyek lecsendesítésében.[273] A törésvonalak azonban nem látszanak kialakultnak, vagyis a források alapján nem állíthatjuk egyértelműen, hogy egyes társadalmi csoportok egymás elleni markáns küzdelméről lenne szó, sokkal inkább a közösség korábbi rendjén esett csorba ebben az évtizedben. Különösen sokszor találkozunk az ekkoriban keletkezett peres iratokban olyan ügyekkel, amelyekben valaki megpróbálta az eddig szabadon és közösen használt földeket - szénafüveket, legelőterületeket, erdőket - a saját maga számára kisajátítani. Az ebből az időből fennmaradt udvarhelyszéki peres iratoknak például a túlnyomó többsége ilyen esetekről tanúskodik.[274] 1590 során két bencédi székely, Balássi Péter és László Pál tiltotta el a falut az erdő használatától, Szentkirályon Berze Máté a falu darabontjait és az egykori közszékelyeket, a fejedelem jobbágyait tiltotta el a nyílföldektől, más esetben ugyanekkor, például Mogyoróson, többen döntöttek úgy, hogy a maguk számára kerítik be a falu addigi szénafüvét. Az esetek rendkívül sokfélék, időnként egyszerűen az élelmesebb székelyek igyekeztek a bizonytalan helyzetben nagyobb birtokot szerezni maguknak, máskor a jobbágytartó székely vagy nem székely urak igényeltek a jobbágyaiknak a faluban földet, amit a közösség a legtöbb esetben megtagadott tőlük.[275] Különösen ellenségesen viselkedtek a székelyek, voltaképpen rendi hovatartozásra való tekintet nélkül, az új adományosokkal, így nem meglepő, hogy 1594-ben Báthory Zsigmondnak kellett igazságot tennie egy általa megadományozott és az ellenséges székely falvak perében. A fejedelem Mindszenty Benedek udvarhelyszéki kapitánynak és Izsó János tiszttartónak parancsolta, hogy intézkedjenek Perusith Máté és a neki adományozott Farcád, Pálfalva, Várallya és Farkaslaka lakosainak az ügyében. Mivel az említett lakosoknak az emberi emlékezet által hitelesített szokásjog alapján mindig is jogukban állott a közös erdőket és havasokat a Farcádszállása és Fenyőcsötört nevű helyekkel együtt szabadon használni, azokat ezentúl is szabadon használhassák, viszont az adományos Perusith Máté és utódai is az említett erdőkben és havasokon sertéseiket szintén szabadon legeltethessék..[276] A korábbi szokásjog által szabályozott rend fellazulása és az ezt kihasználni igyekvés jellemző leginkább ezekre az évekre. Noha minden bizonnyal a székely társadalom egésze ezt cselekedte kisebb-nagyobb mértékben, a széki peres iratokban a legtekintélyesebb primori családok nevei nem szerepelnek, valószínűleg túlzott hatalmuk és nagy befolyásuk, katonai erejük miatt. A kevésbé jelentős nemesi családok azonban folyamatosan szembekerültek a faluközösségekkel vagy egymással, amikor megpróbálták megnövelni birtokaik határait.

Ebben a helyzetben merült fel Erdély fejedelmében a tizenötéves háborúba való bekapcsolódás terve. Az 1594 augusztusi kolozsvári országgyűlésen Udvarhelyszék, Háromszék és Csíkszék követei a török szövetség felbontása ellen szavaztak, a többi székely és szász székek, valamint a vármegyék mellette.[277] A hadi vállalkozáshoz természetesen szükség volt a székely haderőre, mégpedig minél nagyobb számban. Ezért, ahogyan az Istvánffy Miklós lejegyezte: Báthory Zsigmond "Mindszentti Benedeknek, a székelyek alispánjának - főbírájának -, valamint Bogáthi Boldizsárnak és Kornis Farkasnak utasítást adott, hogy minden székely, aki csak a nyolc vidéken vagy székben lakik, fogjon fegyvert, s a barcasági mezőkön, a mellett a szász város mellett, melyet Feketehalomnak neveznek, jöjjön össze a táborba, a maga nevében ígérjék meg nekik és szavatolják, hogy régi szabadságaikat, melyeket a gyakori lázadások és a felségsértés bűne miatt az elmúlt években elveszítettek, vissza fogja nekik adni, ha az ország közös védelmére késznek mutatkoznak."[278] Szamosközy szerint Bethlen Farkas is arról írt, hogy Báthory Zsigmond még augusztus végén Kornis Farkast, Bogáthi Boldizsárt és Mindszenti Benedeket, akik a székelyek bizalmát élvezték, küldte ki fejenkénti általános hadba hívásukra.[279] Nagy Szabó Ferenc pedig egészen konkrétan megemlíti, hogy Báthory Zsigmond a jobbágyi sorban élőket is hívta a hadakozásra.[280] A hívás hatására mindenesetre szeptember 3-ára a székely nemesek és a lófők mellett a jobbágyok is táborba szálltak Feketehalomnál. A hívás a fejenként hadra kelésre a nemesnek tekintett primorok és a lófők számára természetes volt, hiszen nemességükből, kiváltságaikból adódott. A jobbágyként élő korábbi közszékelyek azonban már 1562 előtt sem szolgáltak fejenként a hadi vállalkozásokban, hanem a falvakban létezett tízesek közössége határozta meg, hogy kik menjenek hadakozni.[281] Ezzel a felhívással Báthory Zsigmond voltaképpen még kevesebbet ígért, mint a szintén a régi szabadság visszaadását emlegető Bekes Gáspár mert ebben a felhívásban valóban személyes szabadság megadásáról volt szó, ami nyilvánvalóan csak a korábbi közszékelyekre vonatkozhatott, és nem kollektív szabadságjogokról, ami az egész székely társadalom régi kiváltságainak visszaállítását jelentette volna, a székely nemesség így teljesen kívül rekedt ebből a katonai toborzást célzó ígéretből. A több mint harminc éven át tartó feszültség után nem csoda, ha tömegek özönlöttek a fejedelem zászlói alá, Demény Lajos szerint mégis "kevés írásos nyoma van annak, hogy a hadba vonuló székely jobbágyparasztok már a toborzás kezdetén szembehelyezkedtek volna földesuraikkal és a székely főrendűekkel".[282] Ennek ellenére az elmondottak alapján teljesen természetes, hogy a főemberek kezdettől ellenezték az általános mozgósítást. A felkelést követő vérengzést fiatalon végignéző, és így a székely nemességet erős kritikával illető Nagy Szabó Ferenc szerint "a székely nemes emberek igen bánták, hogy ilyen titkon ... szabadságokat megadta vala az ő jobbágyaiknak".[283] Demény Lajos úgy látja, hogy a források nem mutatják egyértelműen azt, hogy a közszékelyek feketehalmi tábora olyan módon alakult volna át felkelő haddá, mint Dózsa György serege 1514-ben,[284] viszont itt erre nem is volt szükség, mert a követelések nagyon is egyértelműek voltak, a megdúlás szokása, vagyis az egymással való erőszakoskodás pedig még nem tűnt el a kollektív emlékezetből.

A Feketehalomnál összegyűltek és a fejedelem képviselői két héten át tárgyaltak, mire 1595. szeptember 15-én megszületett a híres-hírhedt szabadságlevél, amelynek több szövegváltozata is ismert. A Baranyai Decsi János által lejegyzett változatban az szerepelt, hogy azok a székelyek szabadultak fel, akik "az elmúlt nem régi időkben ... valami dologért szolgaságra és jobbágyságra vettettek."[285] A nemességről a szabadságlevél harmadik pontja rendelkezett, igyekezvén megóvni őket a közszékelyek önhatalmú igazságszolgáltatásától. Eszerint "a nemes és lófő székelyek, valamint törvényes örököseik továbbra is házaik, örökölt, adományozott földeik birtokában maradnak, ezeket tulajdonjogon bírják, hasonlóképpen a pénzen vásárolt földeket is. A zálogos földeket csak addig birtokolhatják, míg azokat volt tulajdonosaik ki nem váltják. Amit viszont erőszakkal foglaltak el, vissza kell adniuk a közösségnek".[286] Ez a pont, noha a nemesség vagyonának védelmében született, mégis éppen azt vette el, amit az utóbbi évtizedekben a székely nemesek vagyonnövelő lehetőségnek tekintettek, vagyis a földfoglalás lehetőségét. Mindezt úgy tette, hogy mellette nem igyekezett kárpótolni őket semmivel, és szót sem ejtett az idegen birtokosok eltávolításáról vagy a további nem székelyeknek szóló birtokadományok megszüntetéséről.

A szabadságlevél többi része javarészt feltételeket fogalmazott meg valamint körülírta az adományozandó szabadságot.[287] A székely főembereket, székelyföldi nemességet a továbbiakban annyiban érintette, hogy a kilencedik pontban kimondatott, miszerint a jobbágyoknak meg kell fizetniük földesuraiknak a tartozásaikat, ugyanúgy, mint az eddig kivetett, de be nem fizetett adót.

Mivel a szabadságlevél valójában meglehetősen hátrányosan érintette a székelyföldi jobbágytartókat, annak ellenére, hogy az oklevél tizedik pontja megfogalmazta, hogy az urak nem tarthatják vissza erőszakkal jobbágyaikat a hadba vonulástól, mégis többen akadtak, akik nem voltak hajlandók elengedni saját embereiket.[288] Azok ezzel szemben Báthory Zsigmond parancsára hivatkoztak és nyíltan szembeszálltak uraikkal. A végül összegyűlt valószínűleg több mint húszezer főnyi székely had jelentősen hozzájárult Báthory Zsigmond kezdeti hadi sikereihez.[289] A havasalföldi hadjárat sikeres befejezése után azonban a nemesség azonnal igyekezett elérni a fejedelemnél, hogy semmisnek tekintse a szabadságlevet. A hadakozásból hazatért közszékelyek természetesen megtagadták az engedelmességet földesuraiknak, és így a feszültségek fokozódása újra fegyveres összecsapás kirobbanásával fenyegetett. A nemesség panaszlevelet nyújtott be a fejedelemhez, amelyben a közszékelyeknek szolgasorból való kivételének jogellenességét hangoztatták, a köznép pedig azt sérelmezte, hogy a nemesek megakadályozták a szabadságlevél pontjainak végrehajtását. A székely főrend és nemesség történetében ez volt talán az első olyan momentum, amikor egyértelműen a korábbi renddel szemben léptek fel, önmagukat a vármegyei nemességgel azonosították, és mindazon előjogokra igényt tartottak, amelyeket a nemesség általánosan élvezett. Baranyai Decsi János szerint a székely nemesség figyelmeztette a fejedelmet "ünnepélyes esküjére, amellyel kötelezte magát a nemesség minden jogainak megőrzésére".[290] A kérdés tisztázása céljából összeült országgyűlés a nemességnek adott igazat,[291] akik beadványukban a köznép erőszakoskodásairól számoltak be: "az köztök való nemességnek házokra menvén kerteket, molnokat elvagdalták és meghalászták, szántó földeket, széna réteket occupálták, tilalmas erdejeket levágták, szőlejeket ezenképpen elfoglalták, magok számokra megszedték...",[292] és a szabadságlevél így érvényét veszítette. A köznép természetesen nem nyugodott bele a döntésbe, sőt jószerivel el sem akarta hinni, ugyanis senki nem vette el tőlük fegyvereiket valamint a hadjárat idején kapott lobogóikat.[293] A felfegyverzett székely katonatömegek azonban rendkívül nagy veszélyt jelentettek, mert vezetőik, a marosszéki Károlyi András valamint a gyergyóiak élén álló Gál János és azok küldöttei járták a falvakat és ellenállásra buzdították a lakóikat, ősi székely szokás szerint elrendelték, hogy dúlják meg annak házát, aki ellenük szegülne és a nemesség oldalán állna.[294] A korábbi, a kiszakadni szándékozók ellen forduló indulat mostanra egyértelműen a nemességgel szembeni gyűlöletté vált, ahogyan Szamosközy István megfogalmazta: a székelyek "a nemeseket vatiniusi gyűlölettel gyűlölték."[295]

A felkelést és a székely közösség nagyobb megmozdulását a nemesség úgy előzte meg, hogy kegyetlenül leszámolt mindazokkal, akiknek bármiféle részük lehetett az ellenük fordulásban. A megtorlást fiatalon átét Nagy Szabó Ferenc megborzadva írta le a kegyetlenkedéseket: "a székely urak, kiknek jobbágyokat Báthory Zsigmond felszabadította vala, azok egymásban tanácsot tartának; minden székes helyekre hadat gyűjtének, és mind az udvari hadat: lovast, gyalogot felhozák, és tarackot, ágyúkat vonatának ki; de ez oly titokba volt azoktól a nyavalyás székelyektől, hogy azt ők soha nem tudhatták meg, hogy ő ellenek lészen a had, hogy őket akarják jobbágyság alá vetni az urak ... Azért azután a mit magokba titkon elvégezték volt a székely főemberek, egyszersmind egy nap rohantak minden széken reájok és magokba ugyan felregisztrálták volt, hogy minden széken kik és kit fogjanak meg, és úgy estenden kimenvén reájuk, az ágyokba lepték őket, akiket felírtanak volt. Minden széken úgy cselekedtek. Akiket osztán megfoghattak, kötözve bevitték székes helyekre és ott öltek meg szegény ártatlanokban nagy sokat, kit felakasztottak, kit felnyársaltak, kit pedig egyébképpen kínoztanak és vesztegettek, orrát-fülét elmetszették szegényeknek rútul, kit ismét fel piricskoltanak bennek, úgy hogy megholtak".[296] A nemesség vezette megtorló és megfélemlítő akció valóban nagyon alaposan megszervezett volt, ugyanis minden székben pontosan egyidőben támadtak azokra, akik részesei vagy feltételezett részesei voltak a közszékelyek lázadásának, ráadásul éjjel, hogy otthon legyenek és ne tudjanak elmenekülni. A megtorló akciók székenként történtek. Háromszéken Ravazdi György fejedelmi tanácsos vezette a felkelők összeszedésére és megbüntetésére irányuló hadmozdulatokat, Marosszékbe Toldi Istvánt és Bogáthi Boldizsárt vezényelték,[297] a gyergyóiak ellen vonuló hadak parancsnoka pedig Apafi Miklós volt, akinek a helybeli nemes, Lázár András segédkezett, ő jelentette a közszékelyek minden mozdulatát. Az egész Székelyföldön olyan méretű embervadászat folyt, hogy a jobbágytartók jelentős károkat szenvedtek, immár nemcsak a közszékelyek pusztításai, de saját jobbágyaik kivégzése vagy megcsonkítása miatt is. Ezért a nemesség több panaszlevelet is adott be, követelvén, hogy a közszékelyek valamiképpen kárpótolják őket az elszenvedett károkért. Először az 1596 áprilisi, majd a decemberi országgyűlésen is panaszt tettek, miután a decemberi országgyűlés úgy döntött, hogy "az minemű kártételek az Székelységen az főnépeken az lófejektől, darabontoktul és községtől ezelőtt való időben estenek, azokról az kapitányok és királybírák mindjárást az előbbi artikulusok tartása szerint törvényt és executiót szolgáltassanak".[298] Az iménti határozat érdekessége, hogy úgy tűnik, a köznép és nemesség talán minden eddiginél véresebb szembefordulása ellenére a székely főnép, a birtokos illetve primori ősöktől származó szűk vezető réteg még mindig elkülönült a székelység többi részétől, hiszen az országgyűlési végzés nem kizárólag a jobbágyokról beszélt, hanem ugyanúgy a lófőkről és a darabontokról is, mint károkozókról. Valószínű tehát, hogy a székely nemesség egységesülése nem történt meg, illetve tovább folytatódott a néhány jelentősebb család kiválásának a folyamata, akik azonban, az 1562-es segesvári végzés elvi egységesítő rendelkezése ellenére sem kívántak közösséget vállalni az egyébként már szintén nemesnek titulált lófőséggel, és ez minden bizonnyal fordítva is ugyanígy lehetett. Azaz a lófőréteg még mindig inkább érezte magát a közösség tagjának, mint a nemességgel egy rétegnek. Bár erről kevés az adatunk, a birtokolt jobbágyok száma alapján valószínűsíthetjük, hogy a lófőket életmódjuk is inkább a darabontokhoz és a korábbi közszékelyekhez sorolta.

A felelőtlen fejedelmi döntések és a kíméletlenül végrehajtott "székely farsang" vagy "véres farsang" 1596 elején tovább növelte a székely társadalom belső meghasonlottságát és azt az esélyt is, hogy az elkeseredett székely tömegek készek voltak bármilyen, a szabadságuk visszaadását ígérő és Báthory-ellenes akció támogatására. A kialakult helyzet nem szolgált sem a nemesség, sem a köznép hasznára, hiszen a majd’ fél százada megoldatlan kérdéseket megint csak nem rendezték. Így elégedetlen volt tulajdonképpen a székely társadalom minden rétege. Ráadásul a székelyek nagy többségének nemesség-ellenessége párosult egy nagyon erős Báthory-ellenességgel. Amikor pedig a korábbi szövetségi rendszerből kilépni szándékozó Báthory Zsigmond helyét unokatestvére, Báthory András lengyelországi bíboros akarta átvenni, a székelyek legnagyobb része inkább a vele szemben fellépő és a székely szabadság visszaadását ígérő havasalföldi vajda, Vitéz Mihály mellé álltak, mint Báthory seregébe. Ennek ellenére a primori családok közül többen - például a Mikók - mindvégig kitartottak Báthory András mellett. Szamosközy István szerint "A székelyek annyira el voltak keseredve, hogy halálos gyűlölködésükben ki akartak irtani minden Báthorit, amiért az előző években István, a későbbi lengyel király, majd Zsigmond fejedelem nemcsak összes szabadságukból kiforgatta, hanem zendülési kísérletük miatt még kegyetlen büntetésekkel is sújtotta őket, és holmi vásáron vett rabszolgák módjára még a nemesség igáját is kénytelenek voltak hordozni. Ettől a szolgaságtól akartak minden eszközzel szabadulni. Így hárították méltatlankodásukat a korábbi Báthoriakról Andrásra, mert azt remélték, hogy halálával a vajda jóvoltából visszaszerzett szabadságuk és szégyenletes szolgaságból felszabadított állapotuk örök érvényű lesz. Ez a meggondolás arra indította a székelyeket, hogy inkább akarták a bíboros és a székely nemesség együttes pusztulását, mint hogy ők pusztuljanak, és örök szolgaságban sínylődjenek".[299] 1599-ben természetesen mindkét fél igyekezett a maga oldalára állítani a székelyeket. Mihály vajda elsőként a zsoldjában szolgált, többségében székely kapitányokat küldte a Székelyföldre, Báthory András pedig parancsot adott ki, hogy minden ötödik székely férfi fogjon fegyvert mellette.[300] A közszékelyek azonban azzal az indokkal tagadták meg a hadba vonulást, hogy szabadságukat elvették, így ezzel a hadkötelezettségük is megszűnt. Mihály vajda viszont éppen az elvesztett szabadság visszaadását ígérte, ahogyan azt Nagy Szabó Ferenc látta: "igen titkon a székelyeknek levelet is külde, azoknak, akiket az urak 1596. esztendőben nagy vérontással jobbágyság alá hajtottak vala. És azoknak - de a többieknek is - az ő szabadságokat megígéré, hogy megadja".[301]

Mihály vajda, tanulván Báthory Zsigmond fejedelem hibájából, most már nem egyszerűen fel akarta szabadítani a székely jobbágyokat a jobbágyi sorból, hanem -amint szabadságleveleiből látható - megpróbálta a székely közösség korábbi kiváltságait is többé-kevésbé visszaállítani. A Báthory András elleni csatára készülve először ugyanazt tette, mint 1595-ben Báthory Zsigmond, azaz a székely jobbágyok korábbi szabadságát adta vissza. Bár első ilyen oklevele nem maradt fenn,[302] a sellemberki csatában a székelyek többsége Vitéz Mihály oldalán harcolt. Mihály vajda fennmaradt szabadságleveleiből az első három főképpen a jobbágyi sorba került székelyeknek adta vissza korábbi kiváltságait.[303] Ugyanakkor megint nem csupán az eddigi jobbágyokat értették székely közösség alatt, hiszen a szabadságlevelek szabályozásai a gyalogos székelyek mellett kitértek a lófőkre is, ezzel megint külön választották őket a valóságos nemeseknek tekintett primoroktól. Mindemellett Mihály vajda seregében a székelyek kapitányai között voltak olyanok is, mint például Hamar István, akit nemesként tartottak számon. Mellettük több olyan székelyről is tudunk, akik főemberként is a vajda mellett álltak. Egy ideig mellette állt Székely Mózes is, aki azonban később Báthory Zsigmondhoz pártolt és többeket is magával vitt a Báthoryval való szövetségbe, mint például Petki Jánost. A Székely Mózes árulásának hírére Vitéz Mihály bosszúból több székely főembert kivégeztetett, így Székely Mózes apósát, homoródszentpáli Kornis Farkast, Nyujtódi Györgyöt, Farkas Ferencet valamint Szombatfalvi Benedeket.[304] A Vitéz Mihály által kiadott szabadságlevelek közül az utolsó az az 1600. március 7-én kiadott privilégium, amely az eddigiekkel ellentétben most elsősorban a székely nemesség kiváltságait kívánta körülbástyázni, ezáltal pedig őket is megnyerni a vajda számára. Mivel 1600 nyarán indított moldvai hadjáratához főként a csíki nemesség támogatására volt szüksége,[305] ezért az oklevél címzettjei is a csíki nemesek voltak. Az oklevél kiadásának megfogalmazott célja az volt, hogy írásba foglaltassék Csík-, Gyergyó- és Kászonszék valamennyi ősi szabadságjoga, ezáltal pedig véget érjenek azok a "szüntelen perlődések és veszekedések", amik a közszékelyek és a nemesek között folytak "örökségekről és nem ingó-bingó marhákról".[306] Az oklevél szövegében, ezzel téve teljessé a székelyek számára biztosított jogokat, megfogalmazták, hogy "az nemeseknek rendit is (kikkel az királyoknak és fejedelmeknek palotái, ismég nemzetségek és országok és az ellenség ellen mezőre kivitettetett hadak úgy mint fénlő csillagokkal megikesíttetnek), minden ő nemességektől és szabadságoktól megfosztani ne láttassunk, ő nekik minden javaikat, mind örökösököt és mind perekkel vötteket ... mind örökké adandóknak, ajándékozandóknak és megerősítendőknek lenni javallottuk légyen".[307] Ezért az oklevélben Mihály vajda elrendelte, hogy minden székelyföldi nemes szabadon bírja nemcsak az 1562-es felkelés előtt szerzett birtokait és jószágait, hanem minden mást is, amit 1562 után vásárlás útján, cserével vagy zálogosítással nyert meg. A jobbágyoknak annyi engedményt tett, hogy az oklevél rendelkezései által érintett birtokokról Szent György napjáig elköltözhettek, ám ha ezt nem tették, akkor uraik rendes jobbágyaivá lettek. A nemeseknek viszont az elköltözött jobbágyaik helyére szabad volt másokat telepíteni. Egyetlen dolog, az erőszakos foglalás és jobbággyá tevés tiltatott meg.

Az oklevél mindemellett visszaadta a székelység egészének a szabad sóhasználat jogát, amit a segesvári végzések a lófőkre és a primorokra korlátoztak.

Az idézett Vitéz Mihály-féle szabadságlevelek közösen tartalmazták azt a szemléletet, amit a 16-17. század fordulójára minden vezetőnek látnia kellett: a kollektív szabadságok visszaadása nélkül a székelység, amely közösség tagjai "inkább születtek fegyverhordozásra, mint paraszti munkára",[308] állandó potenciális felkelővé vált, valóságos koraújkori "viharsarokká", és sem a rájuk kirótt adókat nem fizették be, sem megfelelő számú katonát nem adtak az erre pedig igencsak rászoruló fejedelemségben. Ugyanezeket szűrhette le Báthory Zsigmond is, aki 1601-es újbóli visszajövetelekor, minthogy szüksége volt a székely haderőre, újra csak szabadságlevelet adott ki külön-külön a székely székeknek. Az 1601. december 31-én Déva várában kiadott oklevelek közül a Marosszék és a Csíkszék számára készülteket ismerjük.[309] Az ekkoriban kibocsátott szabadságlevelek közül ez tekinthető a legalaposabb munkának. A szabadságok újra kimondására azonban nemcsak a pontosítás miatt volt szükség. Mihály vajda uralmának vége felé már a székelység is megoszlott abban a tekintetben, hogy ki mellett kötelezzék el magukat. Miriszlónál például a székelyek egymás ellen harcoltak, Marosszék és Aranyosszék Vitéz Mihály ellen, míg a többiek mellette. Miután 1600 szeptemberében az egyesült erdélyi és királyi seregek megverték Mihály vajda csapatait, a királyi oldalon harcolt székely nemest, Daczó Jánost küldték a vesztes székelyekhez, aki előbb szabad elvonulást ígért nekik, később azonban a közszékelyeket mégis megölték.[310] A csatát követően a háromszéki Lécfalvára összehívott tábori országgyűlésen október 25-én eltörölték a Vitéz Mihály által megadott kiváltságokat, a közszékelyeket visszaítélték földesuraiknak, a lerombolt nemesi udvarházak és a két székelyföldi vár fölépítésére kötelezték őket és eltiltották a fegyverviseléstől. Emellett a székely főembereket személyenként is igyekeztek kárpótolni, például ugyancsak Lécfalván november 3-án kimondták, hogy torjai "Apor Andrásnak az minemü marháit és majorságait mind most s mind annakelőtte Mihály vajda bejövésekor mind az székelyek s mind egyéb rendbeliek eldulták, azokat az ország végezése szerént neki restituálni kévánjuk."[311]

Az előbbiek miatt tehát fölöttébb szükségessé vált egy újabb, most már átfogó rendezést nyújtó kiváltságlevél megalkotása. A Déván kiadott oklevelek elsősorban, korábbi társaikhoz hasonlóan, a székelyeket kiemelte a pór és nem-nemes állapotból és rendből, amelybe az idők viszontagságai következtében jutottak, és kiveszi a nemesek és bárki más hatalma alól, és igazi székely szabadosai sorába és rendjébe iktatja, valamint felszabadítja minden adófizetéstől, tized- vagy kepeadástól, és minden jobbágyi szolgálattól, megengedvén, hogy ezentúl azon szabadalmakkal és kiváltságokkal éljenek, aminővel őseik éltek a régi dicső magyar királyok idejében. Mindezekért cserében arra utasította az így felszabadítottakat, akiket immár libertinus vagy szabados névvel illettek, hogy ők és utódaik fejedelmi hívásra minden táborozáskor megjelenjenek, mégpedig megfelelően felfegyverkezve.

A nemesség régi vágyát teljesítette Báthory Zsigmond, amikor hosszú idő után újra megengedte a kiváltságlevél által, hogy a székelyek tisztjeiket vagy kapitányaikat (praefectos seu capitaneos) a közöttük lakó nemesek sorából szabadon választhassák, mégpedig úgy, hogy a nemesek közül évente jelöljenek meg három-négy vagy esetleg több tekintélyes és a hadban is jártas férfit, és a fejedelem nevez ki azok közül kettőt kapitányukká.

A felszabadított libertinusok és a katonáskodó székelység számára az oklevél azt is előírta, hogy milyen fegyverzettel voltak kötelesek a lovas és gyalogos katonák megjelenni a mustrákon.[312]

A székely köznép és primorjaik közti feszültségeket kívánta enyhíteni az oklevél azon szakasza, amelyben a fejedelem felhívta a székely közösség tagjainak a figyelmét arra, miszerint "a köztük lakó nemesek és a felszabadított székelyek között a béke állandó legyen és megszilárduljon, (ezért) a szabadosok adják meg a nemeseknek a köteles tiszteletet és ne merészeljék azokat személyükben és jogosan bírt jószágaikban háborgatni; viszont a nemesek is atyafiságos kölcsönös szeretettel viseltessenek irántok. Amit a nemesek a székelyek támadása előtt ősi jogon, vagy szerzeményként s azután is jogszerűen bírtak, udvarházaikat, jobbágyaikat, kertjeiket, szántóföldjeiket, erdeiket, rétjeiket, halastavaikat, malmaikat stb., azokat ezentúl is békésen bírhassák. Az elzálogosított birtokok a zálogdíj fejében adassanak vissza az előbbi birtokosaiknak. Ha valamely nemes azt a birtokot vagy székely örökséget, melyet a fejedelem vagy elődei adományoztak neki, másnak adta, eladta, cserélte vagy zálogosította volna, az ilyen adás-vevésnek semmi helye ne legyen".[313]

Az 1562-től 1601-ig eltelt évtizedek meglehetősen kaotikus állapotban találták a székely társadalmat, és ezen belül a nemességet is. Bár Segesvár után úgy tűnt, hogy de jure elhárult az akadály egy egységes nemesség kialakulása előtt, ez ekkoriban nem valósult meg meg. A székely közösségi kiváltságok elveszítésével a most már nemesnek nevezett lófőség egy részét egzisztenciális lesüllyedés fenyegette, másokat vagy a fejedelmi tisztviselők, vagy a gazdagabb székely nemesek igyekeztek a szolgálatukba vonni és megadóztatni. Az állandó lázadások és háborúk miatt, valamint a fejedelmi tisztviselők túlkapásai és a betelepített nem székely birtokadományosok növekvő súlya miatt azonban a legfelső réteg sem tudott háborítatlanul gazdagodni. Az 1566 után meglindult jobbágyadományok utáni háborús viszonyok, a közszékelyek lázadásai nem növelték még a legtekintélyesebb réteg hatalmát sem, sőt akadt olyan család is, mint például az Andrássyak, akik éppen ebben az időszakban tűntek el végképpen a székely primorok sorából.

 


A székely nemesség a 17. század elején

Báthory Zsigmondnak az 1601 legvégén Déván kiadott szabadságlevelei új korszakot nyitottak a fejedelmek székelyekkel kapcsolatos politikájában, és ezzel újra békésebb időszak kezdetét jelezték. Az oklevél rendelkezései kijelölték azt az utat a fejedelmi székelypolitikában, ami a 17. század folyamán mindvégig követett példa maradt, így lehetőséget adott a székely társadalomnak egy viszonylagosan nyugodt fejlődésre, belső alakulásra.

A székely társadalom 17. század eleji állapotáról hozzávetőlegesen képet kaphatunk a Basta által elrendelt és 1602-1603 folyamán végrehajtott összeírás adataiból.[314] Érdekes megfigyelni, hogy a lófőket teljesen külön említették a nemesektől, azaz még ekkorra sem azonosult sem a székelyek, sem pedig a kívülállók tudatában a két kategória. Így bár arányait felhasználjuk, mi is a korabeli felfogást igyekszünk követni, azaz úgy tekintjük, hogy a 17. század elején a székely lófőket nem számították a nemesek közé. Eszerint a felosztás szerint a (sajnos nem teljes) lustra alapján Háromszéken összesen 101 nemest írtak össze. Ebből Sepsiszékben 36-an éltek, tizenhét településen. A legtöbb nemes Sepsiszéken Angyaloson élt ekkor, mégpedig hatan, Forró Gábor, Forró Márton, Forró András, Babolczi Mihály, Bartos János és Sebestyén János. Ezt követi a sorban Szentiván, ahol Henter Benedek, Jankó Miklós, Illies Imre, Illies András és Jankó János számított a nemesek közé. A többi helységben javarészt egy-két, esetleg három nemest regisztráltak. Így Kisborosnyón nemesként írták össze Tompa Jánost, Tompa Miklóst és Tompa Ambrust, Nagyborosnyón Donát Jánost Réty településen nemes Losonczi Márton, Uzonban Béldi Ferenc, Lisznyón Nagy Miklós és Sánta Ferenc, Bikfalván Bikfalvi István és Bikfalvi Gábor, Kökösön Orbó György, Illyefalván Mihecz János és Zonda Miklós, Kőrispatakon Kálnoki János, Balog Benedek és Bedeházi Miklós, Zalánban Jankó Gergely, Oltszemen Mikó György, Bodokon Czierek Balázs és Czierek György, Besenyőben Babos Farkas és Babos Gábor, Bölönben Illiési János, Baróton Horvát Miklós, Baróti Pál és Baróti János. A falvak többségében nem írtak össze nemeseket, Sepsiszék negyvenhárom regisztrált települése közül csak tizenhétben. Ez persze nem jelenti azt, hogy egyeseknek ne lehettek volna más falvakban is birtokaik és jobbágyaik, de azt sem feltétlenül jelentette, hogy a nemesként felsoroltak mind valójában is nemesként éltek. Az összeírtak közül ezt biztosan Henter Benedek, Béldi Ferenc, Kálnoki János és Mikó György esetében mondhatjuk el.

Kézdiszékben harminchárom településből tizennégyben harminchárom nemest írtak össze. A legtöbbet, ötöt Dálnokon, ezek Hadnagy Balázs, Székely László, Somodi Gáspár, Hadnagy Tamás, Vasko Tamás. Négy nemest számoltak össze Alsótorján, Apor Andrást, Török Mihályt, Apor Sándort és Apor Jánost. Három nemest találtak az összeírók Polyánban: Kun Bálintot, Veres Istvánt és Rácz Pétert, Lécfalván, Marton Gáspárt, Bodor Pétert és Bodor Lőrincet, Lemhényben, Donát Ferencet, Csomortán Istvánt és Kaniztos Istvánt, Osdolán Farkas Sándort, Czimres Miklóst és Szurkos Györgyöt, és két nemes lakott Maksán: Jankó Gáspár és Márton Kovács, Alsócsernátonban: Domokos Péter és Bernárd Ferenc, Felsőtorján: Apor János és Apor Tamás, Nyújtódon; Imecz Mátyás és Donát István valamint Hatolykán: Nagy István és Bak György. Egy-egy nemest írtak össze Mátyusfalván: Benkő Mihályt és Esztelneken: Szacsvai Ferencet. Itt a jelentősebbek az Apor, az Imecz, a Bernárd családok, mellettük a Csomortány és a Szacsvai, valamint a Kun család néhány tagja is szerepelt már a primorok között.

Orbaiszékben a tizennyolc összeírt településből tizenkettőben harminckét nemest vettek számba, vagyis a faluk számához képest Háromszékben itt élt a legtöbb nemes. Zágonban Mikes György, Jankó Péter és István Deák, Pákén Sándor Ferenc, Sándor Mátyás és Sándor Miklós, Kovásznán Aszú Mátyás, Mihácz György és Balog János, Páván Mihálcz Gábor, Zabolán Mikes Zsigmond, Gelencén Székely Boldizsár, Mihálcz Tamás, Mihálcz Pál és Mihálcz László, Damokosfalván Cziriak Bálint, Szörcsén Zeörchi Demeter és Zeörchi Menyhárt valamint Donát Mátyás, Tamásfalván Márton Deák és Cziriak Bálint, Teleken Makó György, Donát György, Donát János, Donát Imre és Simon Mihály, Cófalván László Balázs, Czia Demeter, Czia Ferenc, Bodó István és Bodó Miklós, Papolcon Mikes Benedek. A régi és jelentős családok mellett, mint amilyen a Mikes, a Sándor, a Mihácz vagy Mihálcz, érdekes felfigyelni arra is, hogy a Teleken nemes Makó György valószínűleg azonos volt azzal a Makó Györggyel, aki Vitéz Mihály egyik zsoldos kapitánya volt és a vajda egyik segítsége volt abban, hogy a székelyeket maga mellé állítsa. Háromszékben összesen tehát százegy nemest írtak össze.

Csíkban jóval kevesebb volt az ekkor összeírt nemesek száma. Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben Csík harminchat összeírt településéből kilencben találtak nemeseket a biztosok, összesen tizenötöt. Szenttamáson Lázár Gábort, Rákoson Székely Istvánt, Madéfalván Antal Imrét, Csicsón Kelemen Bálintot és Lázár Egyedet, Vacsárcsiban Lázár Andrást, Feiér Mátét, Imecz Imrét és Farkas Tamást, Taplocán Székely Miklóst és Salamon Lőrincet, Zsögödön Pókai Balázst, Szentimrén Antal Hadnagyot és Jánosi Jánost, Tusnán Bocskor Pált írták össze. Itt a Lázár család elsöprő fölénye volt jellemző, de mellette ott találunk egy Imeczet is, aki szintén fontos szerepet játszott már a korábbi időkben is. Gyergyóban ekkor ott lakó nemest egyetlenegyet soroltak fel, méghozzá Szárhegyen Nagy Tamást, noha tudjuk, hogy Gyergyó talán még Csíkszéknél is jelentősebb területe volt a Lázár családnak. Kászonszék három településén nem regisztráltak nemeseket.

Udvarhelyszék Keresztúrszék nélkül összeírt kilencvenkét településéből tizennégyben összesen tizenhat nemest számláltak össze. Székelyudvarhelyen Sámbokréti Mihály Deákot, Ozdfalván Horvát Mihályt, Begezi Gergelyt és Alárd Istvánt, Dersen Petki Jánost, Hoggyán Hogiai Györgyöt, Bögözön Farkas Pált, Kadicsfalván Benedekfi Jánost, Vargyason Dániel Pétert, Bibarcfalván Nagy Menyhártot, Felsőboldogasszonyfalván Jánosi Tamást, Kisfaludban Kecseti Boldizsárt, Kecsetben Gálfi István Szombatfalván Szombatfalvi Benedeket, Szolokmán Tombold Mihályt, Küsmödön Marton Györgyöt. A szintén Udvarhelyszékhez tartozó Keresztúr fiúszék harmincnyolc összeírt településéből tízben találtak az összeírók tizenegy nemest, ezek Keresztúrfalván Czakan Balázs és Nyújtódi Demeter, Martonoson Gálfi Ferenc Tordátfalván Fekete Pál, Kadácson Semién Miklós, Rugonfalván Benedekfi Tamás, Szenterzsébeten More István Fiatfalván Geréb András Véckén Balássi Mihály Szentdemeteren Nyújtódi György, Tarcsafalván Pálfi András voltak. Az összes regisztrált udvarhelyszéki településen, százharminc településről van szó, a lustra szerint huszonhét nemes élt ekkor huszonnégy helységben, jobbára úgy, hogy egy helységben ritkán volt több egyetlen nemesi állapotúnál, a falvak legnagyobb részében azonban nem is lehetett nemest találni.

Marosszéken is hasonló volt a helyzet, mint Udvarhelyszéken. Az összeírók ezt a széket kétszer is meglustrálták, először 1602. augusztus 16-án, majd pedig másodszor 1603. február hetedikén. Az első esetben 132 összeírt településből tizenötben huszonhárom nemest, a második alkalommal 133 összeírt helységből huszonháromban harminchét nemest írtak össze. Az 1602-es összeírás alkalmával Gyalakután Lázár György, Somosdon Székely János, Szövérden Gáspár János, Süketfalván Bakó István, Andrásfalván Balássi István és Boér Balázs Keresztúron János Deák Buzaházán Péterdi Ferenc, Csíkfalván Csányi György és Csányi Gáspár valamint Barrabási Ferenc, Jobbágyfalván Toth Balázs és Toth Ferenc, Gálfalván Ozdi György, Madarason Siger Zsigmond Cserefalván Gardai Tamás Szentgyörgyön Tott Miklós, Kölpénben Kabos Farkas, Marosvásárhelyen Bodó István, Iszlai Tamás, Koncz Tamás, Koncz Mihály és Temesvári Szabó György számláltatott a nemesek közé. Egy évvel később Marosvásárhelyen az előbb említettek közül csak Koncz Tamást írták össze, mellettük Székely Mihályt, Földvári Jánost és Koncz Pált, akik egy évvel ezelőtt nem szerepeltek a nemesek között, Gyalakután Lázár Györgyöt, Szövérden Gáspár Jánost ,Madarason Syger Zsigmondot, Kölpényben Kabos Farkast csakúgy, mint egy évvel azelőtt, Süketfalván a már felírt Bakó István mellett Bakó Lukácsot is megemlítették, Csíkfalván is Csányi György és Csányi Gáspár[315] valamint Barabássy Ferenc mellett szerepel Literáti Péter és Bakó Imre neve is. Gálfalván Ozdi György neve mellé most felírták Ozdi Pált is, Buzaházán Péterdi Ferenc mellé Dési Jánost, Andrásfalván viszont a korábbi két nemessel szemben most csak a Balássi István neve szerepelt, Jobbágyfalván ugyanúgy, most Toth Balázs és Toth Ferenc neve helyett csak Toth[316] Balázs neve található a jegyzékben. Somosdon most nem írták fel a nemesek között Székely Jánost, Keresztúron az egy évvel ezelőtt János Deákként nevezett nemes minden bizonnyal megegyezett a vajai 1603-ban Literatus Jánosnak nevezettel. Cserefalván 1603-ra nem szerepel a nemesek között az egy éve még ott említett Gardai Tamás, Szentgyörgyön Toth Miklós. Nem szerepelt viszont a nemesek közt 1602-ben az atosfalvi Kis Demeter, a vaiai Horvát Mátyás, a jobbágytelki Horvát Miklós, az ehedi Barabassi Benedek és Barabassi György, a vadadi Phileop György, a koronkai Gerdei Tamás, a szentiváni Ukythienith István, a csittszentiváni Pető András, a csávási Literáti Miklós és a szentkirályi Sár Péter. Marosszereda nem is szerepelt az 1602-ben készített lustra-jegyzékben, ott egy esztendővel később négy nemest írtak össze, Szilveszter Györgyöt, Nagy Györgyöt, Nagy Jánost és Nagy Istvánt.

A sok bizonytalanság és változás oka sokféle. Bizonyos esetekben, és ez a többség, egyszerűen arról van szó, hogy akit az egyik esetben még a lófők között tartottak számon, mint például a süketfalvi Bakó Lukácsot, azt egy év múlva már nemesnek nevezték. Máskor, mint például a buzaházai Dési János esetében, a neve nem is szerepelt a korábbi lustrában, csakúgy, mint a vajai Horvát Mátyás. A somosdi Székely Jánost viszont 1602-ben még nemesként, 1603-ban pedig már csak lófőként regisztrálták. A nem kizárható pontatlanságok és tévedések ellenére is elgondolkodtató, hogy mennyire átjárhatóak voltak a nemes és lófő közti kategóriák, illetve hogy egy fejedelmi nemesítés bizonyos esetekben nemcsak hogy az utódokra nem vonatkozott, de egy-egy év is hozhatott olyan változásokat, hogy ugyanaz a személy már csak a lófők közé soroltatott be. A marosszéki lustrák külön érdekessége, hogy talán ennek a széknek a "nemesi" társadalma mutatta a legmobilabb közösség képét. Olyan neveket írtak össze nemesként, akiknek többsége sem ennek előtte, sem pedig a későbbiekben nem szerepelt a főnépek sorában.

A Basta-féle lustra sajnos nem tartalmazta a nemesek vagy lófők által birtokolt jobbágyok felsorolását, így erre vonatkozóan kevés támpontunk lehet. A nemesi névsorok összevetése és a nagy ingadozás mégis azt mutatja, hogy csak kevesen voltak képesek a 16. század végének küzdelmei között megőrizni társadalmi rangjukat és valószínűleg vagyoni helyzetüket is. Mindemellett megállapíthatjuk azt is, hogy a 17. század legelején még rendkívül nehezen körvonalazható egy nemesi csoport a székelységen belül az előbb már említett néhány család kivételével. A 16. század végi küzdelmekben tanúsított viselkedését illetően szintén nehezen dönthető el, hogy a lófők csoportja a közösség vagy inkább a nemesség része kívánt-e lenni.

A század elejének állandó csatározásai tették szükségessé, hogy az eddig elkészült lustrák mellett más típusú, kifejezetten katonai összeírást is készítsenek a székelységről. 1604. március 15-én készült az a jegyzék,[317] amely a hadra kelő ún. százasok szerint írta össze a székely katonaelemet, külön a nemességet, majd pedig a százanként hadra foghatókat. A százak előtt feltüntették a százas hadnagyának a nevét is, valamint a százasba soroltak neve után a legtöbbször azt, hogy az illető jelen volt-e a mustra alkalmával, vagy esetleg azt, hogy szabad állapotú volt vagy szolgált, és természetesen azt is, hogy milyen katonai rangjot viselt. Az összeírás Udvarhelyszékre, Háromszékre és Csíkszékre vonatkozott, tehát nem tekinthető teljesnek. A felsorolt nemesi nevek sem mutatnak egyezést azzal a listával, amit egy vagy két évvel ezelőtt készítettek Basta biztosai. Az ekkor megemlített nemesek a következők: Beogezy Gergely, Benedekffy János (hiányzott), Benedekfi Tamás, Ughron Pál, Kecheti Boldizsár (hiányzott), Hoggiay István (hiányzott), András Ghereb (hiányzott), Nagi Menyhárt (hiányzott), Beódeó Mihály (hiányzott), Gálfy Ferenc, Kedey Mihály (hiányzott), Marothy György, Tarchafalui Albert (hiányzott), Zabó Máttyás kapitány, Bedő István (hiányzott). A hadnagyok, akik a százakat vezették, a következők voltak: lófőkből álló lovas százas vezetője: Zataloki Nag Máté hadnagy, felszabadított, azaz libertinus gyalogok százának a parancsnoka: Vas Péter, Karáchonfalwy Ferenc, Nagy Ferenc, Bálint Balázs, Nagi György, Nagi Jakab, Kolombán Ferenc, Caspar Balázs, Balássi István, Demeter Ferenc, Miklós Ferenc, Boncza János; Udvarhely gyalog puskásainak vezetője: Demeter Ferenc, Csík lovasainak a vezetője: János Tamás, Boczkor János, a gyalogoké Sas Benedek, Nagj Lőrinc, Székely János, Hozo Ferenc, a csíki, kézdi és orbai hadak vezetője Bochkor János hadnagy, a csíki gyalogok vezetője Nagj Lőrinc, Hozo Ferenc, a kézdi gyalogoké Zabó István hadnagy és Kanio Antal hadnagy, az orbai gyalogságé Tarchja István hadnagy, az orbai lovasoké Vayna Mihály hadnagy, a sepsi gyalogoké Szabó Máté hadnagy, a sepsi gyalogok százának az egyik vezetője Szép Antal, a másik Sebestien Péter, a harmadik Kozma Máté, Kézdi székiek vezetője Balogh György hadnagy. A százasok vezetői illetve a hadnagyok a legnagyobb részt a lófők közül kerültek ki, ám előfordulhatott, hogy a későbbiek során éppen katonai érdemeik miatt vagy azért, mert ki tudták használni a tőlük függőket, a következőkben a nemesek közé emelkedtek. Az elöl szereplő nemesi nevek közül néhány megtalálható a Basta által készíttetett lustra udvarhelyszéki nemeseinek a névsorában is. Így például az itt Beógeózy Gergelyként szereplő személy minden bizonnyal azonos lehet azzal a székely nemessel, akit Udvarhelyszékben, Ozdfalván Begezi Gergelyként írtak össze, Benedekffy János pedig a Kadicsfalván nemesként regisztrált Benedekfi Jánossal. Benedekffy Tamást Benedekfi Tamás formában Rugonfalván jegyezték fel nemesként, Gálfy Ferencet Martonosban, András Gherebet Geréb Andrásként Fiatfalván, Nagi Menyhártot Bibarcfalván, Kecheti Boldizsárt Kecseti Boldizsárként mint Kisfalud nemesét írták össze, Hoggiay István ugyan nem, de talán a családtagját, Hogiai György nevét rögzítették Hoggya nemeseként. A többiek nevei nem szerepeltek a lustrában.

A székely közösséggel szemben tanusított hatalmi politika is bizonytalanságokat mutatott 1605-ig, ugyanis hiába adta ki 1601 végén Báthory Zsigmond a dévai szabadságleveleket, ezek valójában csak a Bocskai István fejedelemmé választása után megszilárduló központi hatalom politikája nyomán erősödtek meg és emelkedtek jogerőre. Bocskai, akinek meghatározó szerepe volt az 1596 legelején zajlott véres farsang idején a székely köznép elleni támadásban, fejedelemként egészen más politikát választott. Minthogy a tizenötéves háború folyamán maga is minden bizonnyal szembesült azzal, hogy a székely haderő mennyire fontos része az erdélyi hadseregnek, rövid fejedelemsége alatt most már elsősorban azon igyekezett, hogy megpróbálja megőrizni a székely katonaelemet. Az 1605 és 1606 során ebben a kérdésben megfogalmazott parancslevelei és nyilatkozatai mind azt mutatták, hogy Báthory Zsigmondhoz hasonlóan a korábbi szabadság visszaadásában látta a székelyekkel kapcsolatos fejedelmi politizálás további útját. Már fejedelemmé választásához is felhasználta őket, mégpedig ugyanazt a taktikát alkalmazva, amit annak idején Vitéz Mihály is követett: a hadaiban szolgált székelyek segítségével, a teljes korábbi szabadság visszaadását ígérve, állította a saját pártjára azokat, akik nem is olyan régen még a Báthoryakkal együtt őt is gyűlölték. A Basta által hozott rendeletek és a császári zsoldoshadak pusztításai mind további érveket jelentettek a Bocskaihoz csatlakozás mellett.[318] Már Székely Mózes rövid uralma is megosztotta a székelységet, hiszen mikor 1603 április közepén a székelyek közül származó siménfalvi Székely Mózest Erdély fejedelmévé választották, akkor Udvarhelyszék, Székely szülőföldje, Marosszék és Aranyosszék is mellé állt az egész székely nemességgel együtt, és csak Csík-, Gyergyó- és Kászonszék valamint Háromszék népe maradt a császár pártján. Bocskai elődeinél hatékonyabban látott hozzá a székelyek megnyeréséhez, amikor az udvarhelyszéki kapitányt, dersi Petki János székely főembert küldte a székelyek csatlakoztatására. A császárral már korábban is szembefordult nemességet és a közszékelyeket is megnyerte a szabadság ígéretével,[319] úgyhogy az 1605 februárjában Székelykeresztúron tartott székely nemzetgyűlésen megszületett az egyezség. Ennek értelmében a fejedelem ígéretet tett arra, hogy a régi székely szabadságot elismeri és a székelységet abban megtartja,[320] hogy az elmúlt időkben történt törvénytelenségekre és erőszakosságokra, amelyet a székelyek követtek el, közbocsánatot ad, hogy megengedi azt, amit már Báthory Zsigmond dévai szabadságlevelei is tartalmaztak, vagyis hogy megengedi, hogy maguk közül válasszanak maguknak kapitányokat és tiszteket, sőt idegen katonaságot sem tart közöttük, és ami talán a nemesség számára a legdöntőbb volt: "az nemességet is, az kik nem nemzetségekből valók, közülük kivethessék".[321] Ezek mellett visszaállított azt a korábbi szokást is, hogy ha a táborba szállást követő tizenöt nap alatt nem bocsátkoznak a székelyek csapatai harcba, úgy hazamehessenek. Ezeket a pontokat Bocskai István egy 1605. február 16-án kiadott szabadságlevél által megerősítette.[322] Mindezekért cserében a székelyek elűzték azokat a kapitányokat, akiket a császári csapatok helyeztek föléjük és új katonai vezetőket választottak. A következő, február 21-ére Nyárádszeredára összehívott székely gyűlésen a székelység egységesen Bocskai mellé állt és fejedelemmé választásának a támogatása mellett döntött, sőt Erdély rendeit is arra kérték, hogy csatlakozzanak hozzájuk és fogadják el Bocskai István fejedelmükül.

Bocskai a már korábban is hűséges emberét, dersi Petki Jánost választotta meg székely generálissá vagy főkapitánnyá, és rajta keresztül, általa igyekezett intézni a székely ügyeket. Bocskai székelypolitikájának főbb elemei kettejük levelezéséből láthatóak.[323] Mivel harcai során nagy szüksége volt a hajdúk mellett a székely haderőre is, elsődleges célja a székelység harcértékének a megtartása, esetleg a növelése volt. 1605. december 18-án elrendelte, hogy Petki János minden székben tartson generális mustrát, és "registrom szerént mindeneknek neveket irassák föl, rá erőltetvén, hogy az lovassa szerszámos és kopjás, az gyalogja veres köntösbe öltözzék, és úgy álljon elő, mikor hadra kívántatik, erre minden szabados hadnagynak és tizedesnek az ő alattvalójára gondja legyen, közel való napot praefigálván nekik és az üdő alatt kétszer is megmustrálván őket, hogy inkább készek legyenek, és annak utána is gyakori mustrákkal serkenteni és oktatni az készen lételhez."[324] Jól érezte Bocskai azt, hogy az eltelt évek nehézségei után, ha valójában ütőképes sereget akart nyerni a székelyek közül, akkor erősítenie kell a székelyek katonai identitását a gyakori táborba szállások révén. Tanulva a korábbi példákból, nem akarta mindenáron a legnagyobb számú székely haderőt kiállítani, hiszen hosszú távon volt szüksége rájuk. Ezért 1606 áprilisában az országgyűlésnek küldött levelében négyezer székely katonát kért, és rajtuk kívül hozzanak létre egy állandóan hadra készen álló, ötszáz gyalogosból és kétszáz lovasból álló székely csapattestet is.[325] A katonáskodás és a minél nagyobb számú székely kontingens kiállításának elsődleges akadálya az eljobbágyosodás volt. Bocskai István Petki Jánoshoz írt leveleiből az derül ki, hogy az 1562 után erőszakoskodni kezdett székely nemesség, miután a köznép felkeléseinek leverései alkalmával mindig újabb és újabb megerősítést kapott, Bocskai szabadságlevele után sem hagyott fel az erőszakos jobbágyosítással, és mivel Petki János maga is a székely nemesség tagja volt, valószínűleg nem is lépett fel velük szemben olyan határozottan, legalábbis erre utalnak a fejedelem újabb és újabb ilyen tárgyú rendelkezései. 1606. június 22-én, Kassáról írta Udvarhelyszéknek azt a levelét, amelyben megtiltotta, hogy a nemesek bárkit is jobbággyá tegyenek. "Irtunk azért gubernátor uramnak és az kapitányoknak is arról, hogy az nekiek adatott tisztek szerént, szintén úgy mint ha az magunk személye volna ott, senkit is szabadságában megháborítani ne engedjenek, sőt inkább annak jól végére menvén, az kiknek háborgatása volna némelyiknek kegyelmetek közzűl, azt eligazítsák és lecsendesítsék, és kegyelmeteket szabadságában megháborítani senkinek ne engedjék. Ha penig oly dolgok estenek volna, avagy volnának, hogy ott ben el nem igazíttathatnék, kegyelmetek azt mi nekünk vagy írása vagy penig bizonyos követe által adja értésünkre, hogy tudjunk illendőképpen gondot viselni az kegyelmetek oltalmazására".[326] Alig egy hónappal később egy Petki Jánoshoz írt levélben, amelyben kétezer gyalogos és kétezer lovas székely táborba indulását kérte, tette hozzá, hogy "egyiknek is kegyelmed meg ne engedje, hogy magát jobbágyságra adja, vagy pedig valaki valami szín alatt jobbágyává tegye. ... Minek előtte penig kegyelmed Nagy Albert[327] eleiben rendelné és elindítaná azokat, annak előtte registrumban mind kapitányoknak, hadnagyoknak és mind az egész seregnek neveket felírván meglássa kegyelmed, hogy azok közt szolga rend, béres micsoda ne legyen, hanem kiki személy szerént maga legyen jelen, és annak a mássát kegyelmed mi nékünk is küldje be".[328] A levélből kiderül a székely nemeseknek illetve jobbágytartóknak az a szokása, ami ellen Bocskai fellépni igyekezett, vagyis hogy maguk helyett a hadba előszeretettel küldték különféle szolgáikat.

Az 1562 utáni időkben mind a nemesség, mind pedig a közszékelyek gyakran panaszkodtak amiatt, hogy őket a fejedelmi tisztviselők közmunkákra kötelezték a fejedelmi birtokokon, sőt nemcsak a fejedelmi jobbágyként számon tartott közszékelyeket, hanem a jobbágyi állapotúakat is. Ezért amikor Bocskai arra kérte őket, hogy a tizenötéves háború során elpusztult fejedelmi székváros, Gyulafehérvár számára adjanak némi élelmet, biztosította őket arról is, hogy ezt nem tekinti állandó szolgáltatásnak vagy szokásnak közöttük.[329] Az óvó intézkedések ellenére Bocskai 1606 novemberében ismét arról írt, hogy igyekezzen megvédeni a közszékelyeket a nemesek és a tisztek túlkapásaitól, és megemlítette a panaszokat is, amik valószínűleg székely katonái révén jutottak el hozzá. "A székelység felől szertelen sok mód nélkűl való dolgokról, kikkel őköt a kapitányok, királybirák és azok után való gondviselők terhelik, panaszok jőnek előnkben, ... sokat közzűlök immár ... a nemesség ... jobbágyává tötték. A mi zászlóink, némely székben hat, kiben több, kiben kevesebb, üresen állanak. ... Mi a székelységnek amint egyszer szabadságokat megadtuk, nekünk nincs több szónk a felől, hanem meg is akarjuk őket egyszeri megmutatott kegyelmességünkben tartani és oltalmazni, a mi miénk, legyen ugyan ugyan miénk, a ki pedig más ember sajátja, az mi sem kévánjuk. ... Kegyelmednek erre oly vigyázása legyen, hogy a miénket senkinek nem engedjük, kegyelmed úgy oltalmazza őköt mind kapitányok, királybirák és egyebek ellen is, hogy nekik adott szabadságokban éppen megmaradhassanak. Mert ha végére mehetünk akármi kicsin dolognak s meg is tudjuk pedig, valakik a féléknek okai lesznek, el nem feledkezünk róla".[330] Egy hónappal később ugyanezt rótta fel Udvarhelyszék népének Bocskai és azt, hogy nagyon gyakran megtörtént, hogy még a gazdagabb székelyek is gyakran lefizették a tisztviselőket ahelyett, hogy hadba mentek volna.[331] A levélből kiderül, hogy a főnépek emellett sokféleképpen erőszakot tettek a székely közösségen, különböző jogtalan behajtásokkal és foglalásokkal, sőt testi fenyítésekkel is, amik által a köznépet megfélemlítették. Egy héttel később újra Petki Jánosnak írt Bocskai, és úgy rendelkezett, hogy szüntesse meg a túlkapásokat "a székelységen ... az tisztviselők az magok hasznára nézvén mind az itteni az mi szolgálatunkban lévő mind penig az otthon maradt székelységen pénzt, abrakot, kenyeret, sajtot és egyéb élést szednének, a mellett nem az latrokat kergetnek, hanem régi szabadságok ellen szokatlan ispánságot indítottanak közöttök.[332] Demény Lajos megemlíti, hogy a leveleket a fejedelem nevében az a Péchi Simon fogalmazta, aki maga is székely volt, hiszen Udvarhelyszéken, Szenterzsébeten született, és aki tudós, tehetséges emberként Bocskai belső tanácsosa lett.[333] A fejedelmi megerősítés és védelem tudatában 1606. december 29-én a Székelyudvarhelyen tartott székely nemzetgyűlésen olyan határozatokat fogadtak el, amelyek újra megerősítették a közszékelyek szabadságát, megtiltották, hogy bárki jobbágyul kösse magát.[334]

Bocskai István tehát fejedelemként nagyon is céltudatosan igyekezett helyreállítani a székely haderőt, és emiatt a korábbi székely közösség rendjét, amelynek a lerombolásában korábban neki is volt része. Levelei, utasításai, szabadságlevele azonban megfordítani kívánták az eljobbágyosodás és a székely katonaság felmorzsolódásának a folyamatát. Székelyeket vett maga mellé, hiszen az egyik főember, Petki János volt az általa kinevezett székely főkapitány. Péchi Simon karrierje szintén mellette indult. Minthogy a székely társadalom katonai szerepét emelte ki, ezen az úton volt a legnagyobb esély ekkor a felemelkedésre. Több, később nemessé vált család emelkedése is ekkor indult el. Ezért célszerű végignézni, hogy kik voltak ekkor a székelyek katonai vezetői: Petki János volt Udvarhelyszék kapitánya és főkirálybírája, Marosszék főkapitánya Bató Menyhárt és szövérdi Gáspár János és főemberei Nagy Menyhárt és Barlabás Ferenc, Sepsiszék főkapitánya Kálnoki Bedő István, Háromszék vicekapitánya Mátyus János és Csoma György volt.[335] A székely nemesség tiszteletben tartása mellett azonban elsősorban a jobbágyul kötések folyamatát akarta megakadályozni. Végrendeletében, amely jószerivel az egész 17. századi erdélyi politizálásnak irányt szabott, szintén kitért a székely szabadság megtartásának a kérdésére.[336] Bocskai is érzékelte azt, hogy a nemes székely nemzet kifejezés már elveszítette ekkorra a korábbi tartalmát, ezért célszerűnek látszott egyéni rangemelésekkel megerősíteni a székelység helyzetét. Ezért sokakat felemelt és adott nemesi, lófősítő vagy gyalog székellyé, esetleg csak szabad állapotúvá, libertinussá tevő kiváltságleveleket.

A Bocskai halála után az erdélyi rendek által fejedelemmé választott Rákóczi Zsigmond rövid uralma alatt a Bocskai által kijelölt úton kívánt haladni, hiszen Bocskai fejedelemsége alatt Erdély kormányzójaként volt alkalma szembesülni a székely-kérdéssel. 1607 során a teljes korábbi székely szabadság visszaállítása értelmében a korábban szokásban volt ökörsütést is megpróbálta újra bevezetni.[337] A régi szabadság megerősítése mellett ugyanakkor a rendezések között megerősítették a székelyek közt lévő nemesség birtokjogát, ebben a fejedelem biztosította a székely nemességnek az örökölt jószágok és ősjobbágyok mellett a fejekötött jobbágyokhoz való jogát is, azaz voltaképpen legalizálta a viszonylag újabb keletű jobbágyul kötéseket is.[338] Nyilván szerepe lehetett ebben székely kancellárjának, Petki Jánosnak is. Ugyanakkor a nemességnek kedvezett az a rendelkezés is, amely által közbocsánatot hirdetett az 1599 és 1605 között történt erőszakoskodásokra, ugyanis ebből az időből az erőszakosságok nagy része a nemesség által történt, akik, mint azt az előzőekben láthattuk, jobbággyá igyekeztek tenni sokakat és közföldeket foglaltak el.[339] Emellett nemcsak a primori réteget támogatta, de Petki János javaslatára rangemelő okleveleket is adományozott. 1607. március 23-a és július 22-e között sokakat lófővé emelt, és május 27-én csíkrákosi Barthó Istvánnak, aki a székely gyalogság vezére volt, és szentléleki Matthis Jánosnak armálist adományozott.[340]

Báthory Gábor,[341] aki egy katonáskodó népréteggel, a hajdúsággal szövetkezve szerezte meg a fejedelmi címet, egész uralma alatt a legtöbb találékonyságot és politikai alkalmasságot a katonáskodó néprétegekkel szemben folytatott politikájában mutatta. Egyfelől követte a Báthory Zsigmond, Bocskai István és Rákóczi Zsigmond által megkezdett utat, másrészt megpróbált még tudatosabban cselekedni a székelyekkel szemben, a helyi viszonyokat talán minden elődjénél inkább figyelembe véve. Már uralma kezdetén, 1608. január 10-én Erdélybe érkezett Bethlen Gábor, aki Báthory leveleit vitte Petki János székely kapitányhoz és a székely urakhoz, amiben együttműködést ajánlott föl.[342] A márciusi országgyűlésen nyolc pontos választási feltételei közé is bekerült az eddig nem ismert formula, miszerint "az egész székelységet régi szabadságokban, melyben ennek előtte való fejedelmek az olta, mióta Sigmond fejedelem újonnan az szabadságot megadta nekik, megtartották minden rendiben Ő nagysága is megtartsa".[343]

Báthory Gábor elsődleges célja Bocskaihoz hasonlóan egy erős székely katonaság megteremtése volt, ezért a legtöbb intézkedése a katonáskodó tömegek jobbágyi szolgálattól való megőrzésére irányult. Egyrészt igyekezett megóvni őket a földesúri-nemesi erőszaktól, másrészt az eddiginél nagyobb számú rangemeléssel egy masszív középréteg létrehozására törekedett. Ezért szaporodtak meg az ő idejében a nemesítő levelek mellett a lófősítő kiváltságolások is. Míg tehát Rákóczi Zsigmond aki karrierjét maga is szívós felfelé törekvésének köszönhette, elsősorban a nemességet kívánta erősíteni és maga mellé állítani, akkor is, ha meg akarta őrizni a visszaadott székely szabadságot, addig az előkelő családban született Báthory Gábor nem érzett együtt a jobbágyosító székely urakkal úgy, mint elődje, sokkal inkább a nagyobb számú középrétegre szándékozott támaszkodni, és mind nemesítő, mind lófősítő leveleivel ezt a célt szolgálta. Már az 1608 szeptemberi országgyűlésen elrendelte ennek értelmében, hogy mivel sok székely azzal menekült az ország szolgálatából, hogy jobbágyul kötötte magát, ezért a székely generális tartson vizsgálatot és foglalja vissza ura kezéből az ilyeneket, és állítsa vissza abba a rendbe, ahová korábban tartozott. Ha pedig ismét jobbágyul kötné magát, halállal bűnhődjék.[344] Még ugyanekkor kiadott rendelkezésében megtiltotta, hogy a nemesek vagy a lófők szabad székelyeket jobbággyá tegyenek, mert ha mégis ezt tennék, akkor azt a jobbágyot kötelesek voltak a kincstári jobbágyok közé szolgáltatni, és emellett 500 forint bírságot fizetni.[345] Ez a földesúrtól való visszarendelés vagy confiscatió meg is történt, ami általánosságban nem kedvezett az alakuló székely nemességnek. Fejedelmi biztosok érkeztek a Székelyföldre, aki először összeírták a lekötött jobbágyokat, majd pedig visszafoglalták őket a kincstár számára. A nemesség egésze azonban, főleg Báthory Gábor uralmának a kezdetén, mégsem volt ellenséges az új fejedelemmel, ugyanis a hozzá hű nemeseknek ő maga is adományozott jobbágyokat,[346] és speciális kiváltságokkal a székelyek nagy részét maga mellett tudhatta.[347] Petki János lemondása után a székely főkapitányi posztra 1608. április 11-én ruszkai Kornis Boldizsárt nevezte ki.[348] Ekkor Udvarhelyszék főemberei voltak Petki János, aki továbbra is a szék főkapitánya maradt, valamint Balássy Ferenc, Péchi Simon, Ughron Pál, Orbán István, Lippai András, Nagy Máté, Pálffy Ferenc, András Mózes és melléjük újonnan választották 1608-ban Kornis Ferencet, Benedekfi Jánost és Fosztó Imrét.[349] 1610-ben Balássy Ferenc volt a szék királybírája, az alkirálybíró pedig Dániel Mihály. Két esztendő múlva a főtisztek választásakor főkapitánnyá Némethy Gergelyt választották, főkirálybíróvá idősebb Balássy Ferencet (véczkei), alkapitánnyá Dániel Mihályt és alkirálybíróvá Ughron Pált[350]. Assessorok lettek Bögözi András, Thiboldi György, Orbán István, Nyírő András, Dersi Péter, Benczér Ferenc, Kovács Antal, Pálfi Ferenc és Bernáth Lukács, jegyzőnek pedig Orbán Jánost választották[351]. Csík-, Gyergyó- és Kászonszék alkapitányává 1611-ben nevezte ki Báthory hídvégi Mikó Ferencet, aki 1613-tól ugyanott főkapitány lett.[352] A korábbi katonai összeírásokban többen is szerepeltek, ami azt mutatja, hogy a katonai felemelkedésre ekkor nagy lehetőség kínálkozott.

Az 1608-as Báthory által kiadott rendelkezések átgondolt székelypolitikát mutattak. Egyrészt már ekkor több adományt is adott híveinek, mint például 1608 áprilisában Pálosi János nevű kancelláriai írnoknak valamint testvérének, Pálosi Literáti Ferencnek Udvarhelyen lévő két és Jánosfalván lévő egy házát minden közteher viselése alól felmentette.[353] Az év májusában Péchi Simon kapott új adományt a birtokaira, amely megerősítette az összes szentpéteri birtokát az ottani nemesi udvarral és udvarházzal, a berkenyei házát és birtokát.[354] Ugyanazon a napon a fejedelem kiadott egy nemesítő levelet is, mégpedig bizonyos Borsai György és mindkét nemű örökösei számára, akit közrendi állapotából Erdély és Magyarország valóságos nemesei közé emelt és neki címert adományozott.[355] Ugyancsak májusban megnemesítő és címert adományozó oklevelet kapott panaszi Nagy Máté, Bertalan és János is.[356] Csernátoni Végh Pált is (Kendi István tanácsos familiárisát) és általa testvéreit, Mártont és Andrást Báthory Gábor az 1608. június 29-én Gyulafehérváron kiadott oklevele által a köznépi sorból kivette és nemessé tette, ezzel együtt címeradományban is részesítette, valamint csernátoni házaikat mentesítette.[357] Ugyanígy nemesség és címeradományban részesült az év során még tisztelendő Zentkirály Balázs, Sepsiszentkirály egyházának lelkésze.[358] Az egyéni kiváltságolások mellett székely közösségek korábbi helyzetét is igyekezett megszilárdítani a fejedelem, így 1608. május 10-én kelt oklevelében Kászonszék férfilakossága kapott különleges jogosítványokat. Arra hivatkozva, hogy a szék férfiainak nagy feladatot jelentett háborúk esetén a Moldva felől Erdélybe vezető utak és ösvények őrzése, megengedte, hogy háborúk esetén az itteni férfiak helyben maradhassanak.[359] Ugyanígy, a határvédelmet fontosnak tartva erősítette meg Csíkszeredának az Izabella királyné által adott kiváltságlevelét is[360].

Egy 1609-es kiváltságlevélből értesülhetünk arról, hogy egy bizottság a Székelyföldön azokat, akik önként vagy a halálbüntetéstől való félelmükben jobbágyok lettek, kinyomozta, hogy őket a kincstár kezébe adhassa. Ezeket a jobbágyokat kincstári jobbágyokká tették, és 1609-ben elkezdte Báthory Gábor az eladományozásukat. Például ilyen jobbágyokat kapott 1609. július 20-án Balásy Mihály is.[361] Ez a fajta jobbágyadományozás 1601 és 1609 között szünetelt, feltehetjük, hogy a hívei megjutalmazása mellett az is célja lehetett Báthory Gábornak, hogy az elmúlt években megnövekedett erőszakoskodások, melyeknek egyik, talán legfontosabb célja a székely nemesek jobbágyszerzése volt, némileg nyugvópontra jussanak. Báthory Gábor egész uralma alatt mindvégi fontosnak tartotta a székely haderőt, ezért nála a nemesítések mellett megszaporodtak a primipilátust biztosító oklevelek is. Ez azonban gyakran csak a személyi függéstől mentett meg egyes székelyeket és nem sorolta őket a nemesek közé, tehát ezekkel az oklevelekkel nagy számuk ellenére sincs mód e dolgozatban foglalkozni.[362]

A következőkben adott nemességek, új adományok, kiváltságok azt mutatják, hogy bár Báthory előszeretettel adott armálisokat a köznép vagy a lófői rend tagjainak, ügyelt arra is, hogy szövetségesei maradjanak a főemberek is. Ezért olyan oklevelek is bőven vannak a Királyi Könyvek adományai között, amelyek célja kifejezetten a rangemelés vagy annak megtartása volt, mint például az 1609 februárjában kelt privilégium, ez Sebestyén István pixidáriust emelte a köznépi állapotból az igazi nemesek közé és látta el címeradománnyal, valamint a marosszéki Bánd faluban lévő házát minden szolgáltatás alól mentesítette.[363] A nemesség megőrzése volt a célja a szintén Bánd faluban élő Egerházi Balázs számára adott nemesség- és címeradománynak, a kedvezményezett ugyanis az oklevél szerint már eredetileg is nemes volt, ez az adomány csupán megerősítette ebben az állapotában.[364] Még ugyanekkor kapott hasonló típusú oklevelet a sepsiszentkirályi Erdeo Márton, aki korábban nem volt nemes,[365] és mások, akiknek a nevei a legtöbb esetben a pár év múlva készült lustra-jegyzékben már nem bizonyos, hogy a nemesek között szerepeltek. Mellettük azonban Báthory nagy becsben tartotta a székek főembereit is. 1609. február 16-án adományozta a szentléleki Mattius Jánosnak, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék kapitányának és testvérének, Péternek szolgálataikért Stresa és Kerczesora falvakat, amelyek addig a fogarasi várhoz tartoztak.[366] Ugyanígy adományban részesült ekkor Udvarhelyszék főkirálybírája, véczkei Balássy Ferenc, akinek és fiainak, Ferencnek, Udvarhelyszék, és Mihálynak, Marosszék kapitányának Báthory részjószágokat adott Szentdemeteren, Véckén, Székelyszálláson, Etéden, Újfalun, Andrásfalván és Szovátán.[367] Nem sokkal később újabb adománylevélben ugyanők kaptak részjogokat Szentdemeteren, Véckén, Székelyszálláson, Magyaróson, Etéden, Csöbön, Bordoson, Siklódon, Újfalun, Andrásfalván és Szovátán.[368] Ugyanebben az esztendőben zabolai Mikes Zsigmondnak jobbágyul engedte pávai Bene Istvánt, aki előbb a Székelyföldre küldött biztosai előtt szabad székelyként adatott ki, de most Mikes Zsigmond birtokán lakik.[369] Ekkor kapott új adományt Kornis Ferenc is, Edőszentgyörgyön, Csókfalván és Havadtőn lévő részjószágaira.[370] Így adományozott gálfalvi Ozdi Gergelynek is új adományt, mégpedig Gálfalva, Monyát (másképp Boldogasszonyfalva), Bós, Szentlászló, Szentrontás, Lőrincfalva, Nyárádtő, Lukafalva és Selye marosszéki falvakban lévő birtokaihoz.[371] 1613-ben szintén egy jelentős székely család, az imecsfalvi Imecsek részesültek adományban, amikor a fejedelem elrendelte Tholdalagi Mihály háromszéki alkirálybírónak és több nemesnek, hogy Imecs Mózes ártatlanul elfoglalt részjószágát Imecs Lászlónak adassák vissza hilibi Gál Jánostól.[372] A későbbi évek egyik legtöbb jobbággyal bíró székely főembere, Dersi János is ekkor alapozta meg a vagyonát, 1609. október 20-án új adományt kapott Báthory Gábortól Boncházán, Mikházán, Remetén, Szovátán, Kendőn és Csíkfalván lévő részjószágaira.[373]

A katonai teljesítményt is előszeretettel honorálta a fejedelem különböző adományokkal. Minden bizonnyal ezért nemesítette meg andrásfalvi Pálfy Jánost, akinek a neve már korábban is feltűnt a hadak vezetői között,[374] adott kiváltságlevelet csikfalvi Csányi Györgynek, akinek új adományt adott Csíkszentmártonban lévő részjószágára,[375] Bibarczfalvy Jánosnak, akinek Bibarcfalván jobbágyokat adományozott,[376] Kun Jánosnak, akinek Marosszéken több faluban jobbágyokat adott,[377] és aki a későbbiek során is jelen volt a marosszéki nemesek között, Barlabássy Ferencnek, akinek kétszer is új adományt adott, először Hódoson és Ekemezőn, majd pedig Mikházán, Köszvényesen, Etéden és Kakucson lévő részjószágaira,[378] Bakó Imrének, akinek új adományt adott Csíkfalván lévő részjószágaira,[379] Bakó Máténak, akinek szintén új adományt adott Jobbágytelkén és Hodoson lévő részjószágaira,[380] de ugyanilyen szempontok vezették akkor is, amikor 1611 júniusában harmincnyolc testőr gyalogját nemesítette meg, akik Háromszék különböző településein, Sepsiszentgyörgyön, Illyefalván, Szotyoron, Killyénben, Szentkirályon, Zoltánban és Borzován laktak.[381] Ilyen közösségi kiváltságot többet is találunk ebben az időszakban, ugyanis bizonyos esetekben a fejedelem - a nemességnek tett engedmények ellenére is - velük szemben igyekezett megvédeni bizonyos székely közösségeket. A brassói csatában mutatott hősiességükért a háromszéki lófőket kivette a törvényes teherviselés kötelezettsége alól, ám a nagy tiltakozás miatt ezt a rendelkezését az 1612 májusi országgyűlésen megsemmisítették, mivel "a pénzadásból és egyéb teherviselésből a köztük való nemesség és székelység közül magokat kivonták".[382] A nemesség ebben a kérdésben közösségként viselkedett, és határozottan, a szék községével összefogva lépett fel a kiválni szándékozó lófőséggel szemben. Máskor Székelyudvarhely városát kívánta megoltalmazni Báthorynak az az oklevele, amelyben elrendelte, hogy a székely város maradjon meg a korábban a székely generális által neki rendelt két falu, Gyárosfalva és Szentimre birtokában és a nemesség ne zaklassa emiatt.[383] Emellett Kézdivásárhely kiváltságait is megerősítette és kibővítette.[384] Több kiváltságot is adott Marosvásárhelynek,[385] ezek közül a legérdekesebb, amikor a város közössége viselkedett nemesként, hiszen a nekik adományozott oklevél szövege szerint a város bíráinak, esküdtjeinek valamint lakosainak új adományt adott a Bordoson, Székelyfalván és Szentannán lévő részjószágokra.[386] Külön kiváltságot kapott a két Oláhfalu lakossága is, akiket "minden rovatal, rendes és rendkívüli adó, segély és kamaranyereség, vetéseikből és majorság földeikből tized, kilenced és papibér fizetésétől, köz- és részleges hadi fölkelésekben való részvételtől mentté és szabaddá tette, de azon föltétel alatt, hogy ők minden évben 1000 szál deszkát legyenek kötelesek maguk költségükön és munkájuk által ... a fejedelem számára beszállítani".[387]

Összegezve megállapíthatjuk, hogy a székelypolitika Báthory Gábor idején öltött olyan formát, amit többé-kevésbé utódai is követendőnek láttak. Uralomra jutásakor szigorúan megtiltotta ugyan az újonnan történő jobbágyul kötéseket, ám a későbbiekben egyrészt maga is adományozott jobbágyokat, másrészt elsősorban nem tiltásokkal kívánta féken tartani a jobbágyosodás folyamatát, hanem rangemelésekkel szándékozott megakadályozni az elszegényedő vagy szegényebb székelységnek a jobbágyi sorba süllyedését. Szigorú parancsai ellenére, amelyeket fejedelemmé választásakor fogalmazott meg, gyakran ő maga is hozzájárult ahhoz, hogy némelyek elkössék magukat, amint 1613. január 2-án Marosvásárhelyen kiadott oklevélben látható, amelyben a marosszéki Lőrincfalván lakó Menyhárt György bíró és felesége jobbágyul kötötték magukat gálfalvi Ozdi Györgynek, Marosszék jegyzőjének. Az elkötés okaként azt fogalmazták meg, hogy Ozdi Gergely megoltalmazza őket különösképpen a lőrincfalviak ellen, akik személyükben háborgatták őket, minthogy idegen és gyámoltalan emberek voltak. Ozdi Gergely megígérte, hogy támogatja és oltalmazza őket, és ha Menyhárték ehhez a megállapodáshoz nem tartanák magukat, akkor Ozdi Gergely és minden utódja, örököse mindenhol megtalálhatják őket, és mint jobbágyokat engedetlenségért megbüntethessék őket, és ez ellen ne használhasson semminemű fejedelmi megkegyelmezés.[388]

Ez a jobbágyul kötés voltaképpen szinte prototípusává vált az elkövetkező évek ilyen gyakorlatának. Az évszám persze árulkodó, ugyanis 1613 Báthory Gábor fejedelemségének utolsó esztendeje volt, a folyamatos háborúskodás és hadi készültség, valamint a külső és belső ellenség pusztításának az ideje a székelység számára. A megnövekedett haditerhek és emellett a pusztítások sok esetben már önmagukban is elegendőek voltak arra, hogy valaki elkösse magát egy főember szolgálatában. Ehhez járult ebben az esetben, és még sok más esetben is a székely társadalom mint közösség sajátos összetartó ereje, kohéziója, ami többek között abban is megnyilvánult, mint erről a későbbiekben majd még szó lesz, hogy a közösség nehezen tűrte meg maga között az idegeneket. Ilyen idegen volt minden kívülről jött, legyen az nemes vagy szabad állapotú, esetleg jobbágy, de ugyanilyen idegenné vált minden kiválni szándékozó is, ha a közösség rovására törekedett egyéni kiváltságokra vagy magántulajdon szerzésére. Az ilyen idegeneket pedig nemcsak hogy nem tartották magukkal egyenrangúaknak, de egyenesen ellenségesen viselkedtek velük, a legtöbbször fizikailag is bántalmazták őket. Valószínűsíthetjük, hogy ebben az esetben is hasonló viselkedésről lehetett szó. A fejedelmi magatartása, úgy tűnik, megengedő volt az ilyen esetekben, de nem csupán az uralma végén, hiszen annak ellenére, hogy határozottan fellépett a jobbágyosítás ellen, már 1609-ben maga is adományozott jobbágyokat, és híveinek is megengedte, hogy saját jobbágyaikat a továbbiakban is bírhassák. Így járt el a Csíkszék területén lévő Szentimrén lakó Hadnagy János esetében is, akiknek a jobbágyait már 1609-ben bírni engedte,[389] vagy Kelemen Mihály esetében, akinek Csicsón, Madéfalván, Csíkrákoson valamint Ménaságon adományozott jobbágyokat.[390] Kilyén Tamásnak Csíkszentmártonban, Vadadon Torboszlón, Ehéden és Ernyén lévő részjószágaira adott ki új adománylevelet,[391] szentrontási Bereczki Máténak pedig hűséges szolgálataiért rögtön visszaadta azokat a jobbágyait, akiket rövid ideje a fiskus számára konfiskáltak, hármat Szentrontáson, egyet Torboszlón, egyet Szovátán, egyet Havadtőn, kettőt Gegesen, egyet Szentlászlón (Marosszék) akiket elmondása szerint régóta bírt, de akikről az ezzel kapcsolatos okiratai hiányoztak.[392] A marosvásárhelyi Békési János felesége Borsos Judit és fiuk, Békési István szintén hűséges szolgálatért kapott újra megnemesítő címeres levelet, amely által Marosvásárhelyen lévő két házukat minden köztehertől mentesítette,[393] csakúgy, mint a szintén marosvásárhelyi Koncz Mihályt, akinek új adományt adott Marosvásárhelyen lévő kúriájára, Meggyesfalván kúriával, Bodoson, Erdőszentgyörgyön valamint Keresztúron lévő részjószágaira.[394]

Az adományozásokban tehát nagyon is különböző szempontok érvényesültek, a fejedelem igyekezett a személyes szolgálat vagy hűség alapján kiváltságolni, ami által azonban a székelyek nagy részét sikerült maga mellé állítania. Nem véletlen, hogy hadi vállalkozásaiban is elsősorban rájuk számított és nem is alaptalanul. Szilágyi Sándor a brassói csatáról írva állapítja meg, hogy a legrosszabb helyen, mert mocsaras és árkos is volt, állt a jobbszárny, "Bedő István, Begröli István, Béldi Kelemen, Dániel Mihály és Geréb Andrástól vezetett székelység a hitetlen, de kitűnő katonai tehetséggel bíró Rácz György vezérlete alatt."[395] A székelyek nagy része a nemességtől a közemberig mellette állott, és bár a Bethlen Gáborral történt szakítás után néhány Bethlennel tartó főembert hűtlenség miatt fej- és jószágvesztésre ítélt (ezeknek Bethlennel együtt menekülniük kellett, s majd csak 1614-ben tértek vissza[396]), a többség mégis mindvégig kitartott mellette, ami azt mutatja, hogy elégedett volt azzal a politikával, amit Báthory Gábor folytatott velük szemben. A nemesség támogatása és a nekik juttatott adományok mellett a Királyi Könyvek oklevelei között a legtöbb primipilátusi és peditatusi oklevél kiadása a Báthory nevéhez fűződik. Tehát igaz ugyan hogy, különösen az 1612-1613-as esztendőkben a harcok miatt sokan kötötték magukat egy-egy főember szolgálatába,[397] sokan viszont az említett kiváltságok miatt voltak képesek megmaradni a szabad állapotú székelyek között. A nemesség helyzete szintén kedvezően alakult, mert a fejedelemnek tett szolgálatainak fejében jelentős adományokra számíthatott. 1609-ben nekik kedvezett elsősorban az a törvény is, hogy a székelyek pereit a régi időkhöz hasonlóan a székely helyeken intézzék, ne pedig a fejedelmi táblán,[398] így még nagyobb hatalomra és befolyásra tudtak szert tenni a saját közösségükben, és ezáltal mintegy visszakapták azt az autoritást, amit az 1562-es segesvári végzésben elvettek tőlük, és amit évtizedeken át nem sikerült visszaszerezniük.

A székely társadalom belső helyzete tehát, úgy tűnik, éppen Báthory Gábor fejedelemsége alatt konszolidálódott, legalábbis abban a tekintetben, hogy a köztük lévő feszültségeket kívülről nem gerjesztették. Így kialakulhattak az adott közösség természetes erővonalai, még annak ellenére is, hogy a közösségen belül ható erőket Báthory nem minden esetben tisztelte. Ha figyelembe vesszük azt, hogy több esetben adományozott városlakó székely nemeseknek kiváltságokat, azt kell mondanunk, hogy a közösség és a nemesség közül a nemesség támogatását választotta. Az erőszakos jobbágyul kötések továbbra sem szűntek meg, de ezekkel szemben a szabad székelyek már nem felkeléssel igyekeztek védekezni. Ezzel elhárult a székely felkelés veszélye is a fejedelemség feje fölül. A nemesség is körvonalazódni kezdett, ugyanis az ekkor birtokot vagy adományt kapott székelyek, valamint azok, akik katonai vagy egyéb vezető funkciókat töltöttek be, a későbbiek során megmaradtak a nemesek között és a karrierjüket sok esetben tovább tudták építeni. A későbbiek során készített lustra-jegyzékekből látható, hogy többen éppen azok közül lettek a legtöbb jobbággyal bíró jobbágytartók, akik ezekben az években emelkedtek fel vagy kezdtek felemelkedni.


A székely nemesi társadalom
Bethlen Gábor fejedelemsége alatt

Bethlen Gábor fejedelemmé választásakor a székelység már élvezte a század elején visszakapott szabadságát és kiváltságait, amiknek a megtartására vonatkozó ígéretet 1613. október 24-én kelt választási feltételei között ugyanúgy megtaláljuk, mint elődje esetében.[399] Még ugyanezen az országgyűlésen mondták ki, mintegy a korábban már érvényesnek tekintett székely kollektív szabadság megerősítéseként azt is, hogy a székelyek nem kötelesek báránydézsmát adni, hadfölkelésre pedig csak akkor szólíthatók táborba, hogyha a fejedelem parancsolja azt. Ezen kívül újra megengedték azt is, hogy házuk szükségére a székelyek valamennyien elegendő sót kaphassanak, és azt is, hogy királybíráikat évente megváltoztathassák, szabadon választhassák. Azt a kikötést fűzte hozzá ehhez, hogy "az urunk ő nagysága fejedelmi jussa is megtartassék a székelyek között".[400] A következő év februárjában tartott országgyűlésen a Báthory Gábor alatt Brassóba menekült és elítélt magyar urakkal együtt a székely nemeseket is felmentették a proscriptio alól.[401] 1615-ben a székelység báránydézsma alóli mentességét újból kimondták, sőt kiegészítették azzal, hogy "az székelységnek határiról se barom, se gabonabéli, se semmi egyéb bonumokról, se magok, jobbágyok, pásztorok és majorok Fiscus számára való dézsmaadással nem tartoznak."[402]

Bethlen Gábor első intézkedéseiben az erdélyi társadalom minden rétegével szemben megengedő, sőt adományozó volt, hiszen feledtetnie kellett azt, hogy török fegyverek árnyékában, török nyomásra választották fejedelemmé. A székelyekkel szemben tanúsított engedmények tehát nem tekinthetők, különösen az első időkben, különleges iránynak az általa követett politikában. Tény viszont, hogy elődeinél is gyakrabban támaszkodott a székely nemességre. Bár a hadseregének gerincét nem a székely haderő alkotta, mégis számított a székelyek katonai erejére, és talán ennél is nagyobb hangsúlyt fektetett arra, hogy diplomatáinak nagy részét a székely főemberek közül válassza ki.[403] Bethlen, aki Marosillyén született, olyan családban nőtt fel, amely sok szállal kapcsolódott a székely társadalomhoz. Anyja, Lázár Druzsiánna a szárhegyi Lázár-családban született, majd pedig a korán árván maradt Bethlen-fivérek gyermekéveiket a gyergyói királybíró, Lázár András szárhegyi udvarában töltötték. Valószínűleg szemtanúja volt az 1596 elején zajlott véres farsangnak is. Jól ismerhette tehát a feszültségeket és a társadalom különböző rendjeinek az igényeit is. Uralkodása elején, mivel nem rendelkezett olyan családi vagyonnal, mint az előtte a fejedelmi trónt betöltő Báthory-család, különösen is nagy szüksége volt a könnyen és olcsón mozgósítható székely haderőre, míg a későbbiekben ez már nem volt annyira jellemző.

A már Báthory Zsigmond, majd pedig Bocskai István szabadságleveleiben kimondott székely adómentesség Bethlen Gábor uralma alatt is érvényben maradt, de rendkívüli költségeire a székelység áldozatvállalását is igénybe vette. 1614 folyamán ugyanis egy közkincstári alapot kívánt létrehozni, és ehhez minden nemestől személyenként és kapuszámtól függően legalább 2-2 forint megfizetését kérte. Ehhez a székely nemesség támogatását is fel akarta használni.[404] Az 1616-os segesvári országgyűlésen kimondták, hogy azok a székely jobbágyok, akik korábban lófők, darabontok vagy gyalog székelyek voltak, a jobbágyul kötés után éppen úgy fizessenek de csak a portai kiadásokra, mint ahogyan a vármegyei jobbágyok tették.[405] Ez a rendelkezés már mutatja a Bethlen által kidolgozott koncepció alapját. Minthogy egyaránt szüksége volt a könnyen hadra fogható és katonáskodni képes székely szabadokra és az erdélyi lakosságtól befolyó adóra is, fejedelemsége idején összeíratta a székely társadalmat. Az 1614-ben elkészült székely lustra a lustrajegyzékek között a leggazdagabb és a legrészletesebb összeírás.[406] Az olvasónak az a benyomása, hogy ez által a fejedelem a társadalom egészéről, különösen pedig az eljobbágyosodás okairól akart részletes információkat szerezni. A lustrában ez talán az egyik legérdekesebb rész, mert bepillantást enged némileg a székelyföldi jobbágytartók és a jobbágyaik viszonyába is. Ez a viszony pedig meglehetősen egyedinek mondható. Voltak ugyanis az összeírtak között meglehetősen nagy számban, akiket a földesúri erőszak tett jobbággyá, és legalább ilyen jelentős a számuk azoknak, akik valamilyen, a legtöbbször erőszakos bűncselekményük miatt ítéltettek el, ám az ítélet elől inkább jobbágyul kötötték magukat. Az összeírásban feljegyzett egyéb megjegyzések azonban azt mutatják, hogy a subiugati kategóriát nem feltétlenül tekintették végleges állapotnak. Hogy mennyire nem, azt jól szemlélteti egy korabeli peres eljárás. Ebben Péterfi István deák a jakabfalvi István Márton özvegyét kétrendbeli szerelemgyermeke születése miatt a páter előtt mentette, hogy "se perengérezzék, se ne szalmakoszorúzzák".[407] A felperes szerint ígért három forintot és heti egy nap robotot, Margit asszony azonban tanúsította, hogy orsót, viaszt, csizmát adott, dolgozott is, de hogy "jobbágyképpen szolgáljon, azt nem vállalja". Ezt a véleményt erősítette meg Béldi Kelemen kapitány is egyik levelében: "A szabad székelyek kész örömest lennének jobbágyok, de csak addig, amíg tart egy-egy hadjárat; mihelyt a háborúnak vége, mindjárt fölszabadítják magukat".[408] Pár esztendővel korábbról származik vargyasi Daniel Mihálynak Petki János udvarhelyszéki kapitányhoz írott levele, aki szintén erről írt: "Oly is vagyon, az ki szabad akarattya szerént azelőtt 4 forintért adta el magát. Most immár megváltaná magát ugyan; nem akarja szolgálni, mert nem latorságért atta magát el, hanem csak az súlyos szolgálat előtt".[409] Tehát volt egyfajta mobilitás különösen ezen belül a kategórián belül, ami megengedte, hogy eltérően vélekedjen erről az állapotról a székely nemes és a jobbágy, aki a továbbiakban is szabad székelynek tekintette magát, annál is inkább, mivel az esetek döntő többségében a saját tulajdonú lófő-telkéről szolgált.[410] Ugyanez viszont a székely nemességnek lehetőséget teremtett arra, hogy ilyen módon, némi erőszakot is felhasználva, fokozatosan növelni próbálják a jobbágyaik számát.

Az 1614-es lustra tapasztalatai alapján csakúgy, mint elődje, Báthory Gábor, Bethlen is a székely jobbágyosodást igyekezett megállítani. Ez viszont a székely nemességgel történt összecsapáshoz vezetett. A székely főkapitánynak a fejedelemhez írott leveléből tudjuk, hogy "mikoron a szabad székelyek Medgyesen megtalálák felségedet állapotjuk felől, négy articulust ada felséged ki nékik: az többi között azt is, hogy senki szabad székely el ne köthesse és adhassa magát, ha ki el adta volna is, felszabaduljon, és ha mikor szolgálatjok kívántatik, személyük szerint az hadba menjenek, ha ki penig elnegligálná azt, szabadsága elvétessék és jobbággyá tétessék. Ezeket az articulusokat én minden székben publicáltam, nem is értettem, hogy nemes ember őket háborítaná egy széken is, hanem őstől maradt saját jobbágyát akarná az nemesség bírni köztök, de nem bírhatja, mert nem engedik, főképpen Háromszéken. Mely dolgoknak igazgatására engemet felséged Szuhay Gáspár urammal be is bocsátott volna ilyen informátióval, hogy az nemesség és a szabad székelység között valami limitatiót tennénk, hogy mindenik fél az övével contentus lévén, tartanák határokba magukat és ne üldöznék, kergetnék egymást halálra mint azelőtt; és ugyan akkor is, meg is ölék Béldi Ferencet az maga saját jószágáért csak kevéssel az előtt, hogy felséged be jütt volna az országba. Mi felséged instructiója szerint akarnánk dolgunkban Szuhay urammal procedálni, de akkor nem lehete, mert magunkat is csaknem megölének az Háromszéken, és azt mondák, hogy vagy jobbágya vagy nem jobbágya az nemes embernek valaki, de ők azt köztük lakni nem engedik, sőt az féle régi ősi jobbágy ha az urának akar szolgálni, mind levágják egy gyűlésbe őket, úgy hagyának békét neki az igazgatásnak."[411] Itt megint csak a székely közösség nagyon erős megtartó ereje látható és az a reakció, ahogyan a kiválókkal szemben viselkedett: nem csupán a nemeseket kívánták megbüntetni a jobbágyosításért, hanem azokat is, akik azáltal, hogy jobbágyul kötötték magukat, kiestek a közösség eddigi rendjéből. Valószínűleg az sem volt véletlen, hogy az erőszak talán a legerőteljesebben ekkor éppen Háromszéken jelentkezett Ebben a három székben ugyanis nem volt olyan előrehaladott a feudalizálódás, mint például Marosszékben, ahol ráadásul meglehetősen sok olyan jobbágytartó is lakott, akik nem voltak székely származásúak. A főkapitány szerint a szabad székelyek azzal fenyegették a nemeseket, hogy "mind feleségestől, mind gyermekestől le vágják, ... úgy mint ez e jobbágykeresőket. ... Ir felséged ... az felől, hogy az nemes rendtől az szabad székely háborgattatnék, és némellik szép szóval, némellik az hadakozásnak színe alatt fenyítékkel jobbággyá akarná tenni őket, jószágokat elfoglalván". [412]

Az eljobbágyosodás roppant sajátos és éppen ezért nehezen értelmezhető és még nehezebben kezelhető folyamatát akarta megállítani Bethlen Gábor már 1614-ben, amikor előterjesztette javaslatait az országgyűlésen, amelyek hasonlóak voltak azon törekvésekhez, amelyeket Báthory Gábor uralkodásának a kezdetén láttunk. Eszerint különbséget tett ősjobbágyok és újonnan elkötöttek között. A határt a medgyesi országgyűlés időpontja jelentette. Akik az országgyűlés előtt lettek jobbággyá, azokat ősjobbágyoknak tekintette, ám ezt követően megtiltotta azt, hogy bárki elkösse magát azok közül, akiket hadviselésre köteleztek és szabad székelyeknek tartottak. Azt a nemest, aki ilyen embert jobbágyai közé venne, négyszáz forint bírsággal kívánta büntetni. Az ilyen nemessel szemben a székely közösségnek azt is megengedte volna, hogy ősi szokás szerint minden kárpótlás nélkül megdúlhassák, és a hozzá szegődött jobbágyot visszafoglalhatták az országot szolgáló had soraiba. A nemességet arra is akarta kötelezni, hogy minden tíz jobbágyuk után, sőt még "tíznél alább végig valóról is" uraik egy-egy "jó lovas szerszámos embert" adjanak a hadseregbe.[413] Noha ezt a tervezetet Bethlen Gábor a medgyesi országgyűlésre készítette, mégsem foglalták bele az országgyűlésről készült emlékiratok szövegébe, mert olyan nagy volt a székely nemesség tiltakozása.[414] A székelységgel kapcsolatosan ekkor csupán újra kimondták a szabad sóhasználatot.[415] A székely közösséget azonban ekkor még egyáltalán nem tudta Bethlen Gábor a maga oldalára állítani. Demény Lajos szerint a társadalmi feszültségek vezettek oda, hogy 1614 nyarán még a háromszékiek zöme egyáltalán nem volt hajlandó Bethlent fejedelemként elismerni.[416] Ezzel az érveléssel azért nem tudunk egyetérteni, mert az általa megnevezett feszültségek Báthory Gábor uralmának a végén is jelen voltak a székely társadalmon belül, mint ahogyan, mint ezt majd a későbbiekben látni fogjuk, valójában az egész fejedelemsége alatt sem múltak el. Sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy a székelység, mint arra már utaltunk, nagyon mély szimpátiával viseltetett, mondhatni rendre való tekintet nélkül, a korábbi fejedelem, Báthory Gábor iránt. Nyilván inkább ez lehetett az oka a Bethlen ellen való fordulásnak, hiszen azt is tudjuk, hogy Bethlen helyett új fejedelemről is akartak gondoskodni, mégpedig Báthory Gábor öccsét, Andrást hívták volna Erdély élére.[417]

A hatalmát kemény munkával sikeresen megszilárdító fejedelem az 1615 őszén tartott országgyűlésen érte el azt, hogy a rendektől szabad kezet kapott a székely-kérdésben.[418] Sikerült újra törvénybe foglalni a hatalmaskodásnak és a székely örökségek erőszakos elfoglalásának tilalmát. Az ilyen hatalmaskodások, erőszak ellen törvényi úton kellett fellépni, az a szabad székely, akin ilyen sérelem esett, a széki törvénykezéshez fordulhatott jogorvoslatért.[419] A későbbiekben mindezek ellenére a szabad székely, akin erőszak történt, csak ritkán fordult a széki bírósághoz, ahol szintén főleg székely nemesek ültek, legalábbis annál ritkábban, mint ahány hatalmaskodás történt.

1615 januárjában, amikor a Kendi István vezette támadás ellen a fejedelemnek szüksége volt az egész székely haderőre,[420] neki is szembesülnie kellett azzal a korábban már említett sajátossággal, hogy a székelyek a hadba vonulás elől előszeretettel választották az ideiglenes jobbágyi állapotot. Sőt, minthogy a katonai vezetők szerepe már Bocskai, majd pedig Báthory Gábor fejedelemsége alatt is nagyon megnövekedett, hatalmuk is akkora lett, hogy ezzel többen olyan módon éltek vissza, hogy bizonyos ellenszolgáltatások, szolgálat fejében a kapitányok vagy hadnagyok "kimenthettek" a hadból, azaz felmenthettek a hadra vonulás alól némelyeket. Ezért parancsolta meg, hogy a székely kapitány "senkit hon hagyni ne merészeljen, hanem minden ember, vagy öreg, vagy ifjú, maga személye szerint eljöjjön, mert ha fizetésért vagy egyéb úton valakiket adományért, kedvért, barátságért hon hadni tapasztaltatik, kegyelmetek büntetés nélkül nem marad".[421] Sajátos kapcsolatrendszerek, kliensi hálózatok jöttek létre éppen annak következtében, hogy sokak neve után kezdett el éppen ebben az időben megjelenni az összeírásokban az a félmondat, hogy "kapitánya mentette", ami bizonyos esetekben jelenthette az egy időre vagy véglegesen jobbágyi sorba süllyedést. Bethlen Gábor azt írta erről: "az nemes rendtől az szabad székely háborgattatnék, és némellik szép szóval, némellik az hadakozásnak színe alatt fenyítékkel jobbággyá akarná tenni őket, jószágokat elfoglalván".[422] A székely főkapitány ezzel szemben azt állította, és az általam megvizsgált peres iratok szerint nem is alaptalanul, hogy sok esetben nem csupán a nemes "foglalja erővel magának a szabad székelyt jobbágyul, hanem ... a szabad székely erővel ... köti magát jobbágyul az nemes embernek ... a szabad székely a szegénség miatt, főképpen Maros és Udvarhelyszéken annyira jutott, hogy ha nem tartanék ellent benne ... mind jobbágyul adná magát".[423] Természetesen az erős túlzás, hogy minden szabad állapotú székely jobbágy akart lenni, ám kétségkívül igaz, hogy sokan éltek a legalább ideiglenes elkötésekkel a hadak idején. A főkapitány gondolatainak másik része is érdekes, ugyanis ő azt állította, hogy nem is a nemesség, hanem főleg a lófők erőszakoskodtak. Ebben annyi az igazság a peres eljárásokat és a lustra-jegyzékeket vizsgálva, hogy rendszerint (ez alól akadtak kivételek) nem a leggazdagabb nemesek voltak az igazán erőszakosak, hanem azok, akik éppen így és most akartak kiemelkedni és minél több jobbágyot szerezni. A jobbágytartók által birtokolt jobbágyok számarányait vizsgálva[424] úgy tűnik, hogy bár a nagyobb jobbágytartók között ott szerepeltek a legjelentősebb régi primori családok is, a növekedés nem náluk, hanem a nem is olyan régen nemessé lettek vagy újonnan megajándékozottak nevei mellett szerepelt.

Mindez éppen azt mutatja, hogy Bethlen Gábor fejedelemségének időszaka a létrejövő székely nemesség kialakulásának fontos periódusa volt, hiszen éppen ekkor erősödtek meg azok a családok, akiknek a nevei később is a nemesség és a főemberek között szerepeltek. Ezek a legtöbben már rendelkeztek nemességgel, de némely esetben ambíciózus lófők is ráléptek az erőszakos jobbágyosítás vagy aföldek kisajátításának útjára a kiemelkedés reményében. Mindezek ellenére az 1614-es lustra-jegyzék szerint a nemesek aránya az egész Székelyföldön mindössze 1,94% volt, de például Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben nem érte el az 1%-ot sem. Ennél jóval nagyobb volt a lóval szolgálók vagy lófők aránya, az össz-székelység 20,48%-a. Ha pedig a szabad állapotú székelyek arányát nézzük, még ekkor is nagyobb volt az arányuk, mint az egész székelység fele, 53,41%. A jobbágyok közül a legnagyobb volt az ősjobbágyok aránya, tehát azoké, akik a legközelebb állottak a valódi jobbágyokhoz, mintegy 11,55%. A mobilnak tekinthető és friss elkötésnek számító fejekötött kategória aránya a székelység egészéhez viszonyítva nem volt túl magas, mindössze 3,9%.[425]

Az alig több mint tíz esztendővel az 1614-es lustra után készült és csak Udvarhelyszékre kiterjedő 1627-es lustra-jegyzék[426] összeállításakor ötszáz családot állítottak vissza a szabad székelyek rendjébe, akik az elvégzett vizsgálatok szerint 1614 után lettek jobbágyokká. Sok esetben azt is feljegyezték a neveik mellett, hogy kinek a jobbágyai voltak. Ez a névsor a lustrák adataival összevetve nyújt némi eligazítást arról, hogy kik és hány jobbágyot szerezhettek.[427] A feljegyzett nevek szerint Udvarhelyszékben a legtöbb jobbágyot Kaczio Andrástól foglalták vissza, 24-et. Kornis Ferenctől 17-et, Bíró Jánostól 14-et, Bíró Györgytől 10-et, Mag Istvántól 6-ot, Sigmond Mártontól 5-öt, Farkas Ferenctől 4-et, Szabó Gergelytől 2-t, Gál Pétertől, Miklós Mártontól és Rádai Páltól 1-1-et. Az összkép azonban így nem pontos. Az 1627-es lustrában szereplő első 15 jobbágytartó között ugyanis nem szerepel mindenki az itt felsoroltak közül. Megtalálható Kornis Ferenc neve, aki 1627-ben az összeírás szerint a legtöbb jobbágyot bírta, szám szerint 197-et. Rajta kívül Petki Jánosné neve, akitől egyetlen jobbágyot foglaltak vissza és 39 jobbágyot birtokolt ekkor, Farkas Ferencé, akitől 4 jobbágyot foglaltak vissza, ám összesen 6 szerepel a neve mellett, valamint Bíró János és Bíró György neve. A lustra szerint mindketten 5-5 jobbágyot bírtak, és a tőlük visszafoglaltak száma Bíró János esetében 14, Bíró György esetében pedig 10 volt. A többiek nevei nem is szerepelnek a jelentősebb jobbágytartók között, jóllehet ebbe belefoglaltuk a 4-5 jobbággyal bírókat is.

Hogyha hitelt adhatunk az imént említett források számadatainak, legalább némileg, akkor valóban úgy tűnik, hogy a legerőszakosabb jobbágyszerzők azok voltak ekkoriban, akik kevés jobbággyal rendelkeztek. Nem véletlenül írhatta a székely főkapitány egyik, a fejedelemnek küldött válaszában a következőket: "Oly lófejet is találok, hogy nálamnál több jobbágya vagyon székely, és nincs avagy igen kevés vagyon lófő, az ki magának jobbágyot nem szerzett ... Mihály vajda idejétől fogva... Az mostani szabad székelyből lött nemes penig miért gyűlöli s miért vádolja felséged előtt az ős nemes ember gyermekét! azért, hogy annak jobbágyát és jószágát bírja, és annak zsírjával hízódik...".[428] Igaza lehetett a székely főkapitánynak abban, hogy a nemességgel szembeni megmozdulásokat, megdúlásokat általában gazdagabb lófők vagy éppen olyan nemesek vezették, akik maguk is a levélben "ős nemes"-nek tituláltak helyébe akartak kerülni.

Bár a jobbágyok száma Bethlen Gábor uralma alatt nem nőtt a szabadok száma fölé, Bethlen mégis aggasztónak találta az eljobbágyosodás folyamatát, amely újra azzal fenyegethetett, hogy sem a hadjárataiban katonaként, sem pedig adófizetőként nem veheti számba a magukat elkötött egykor szabad állapotú székelyeket. Ezért, mint arra már korábban utaltunk, azzal próbálkozott, hogy a székely jobbágyokat megadóztassa. Már az 1616-os segesvári országgyűléssel kimondatta, hogy a portai költségekre a szabadból jobbággyá lett székelyek is fizessenek,[429] de ezt nem sikerült beszedni,[430] mert a legtöbben hadfelkelésük miatt az adó alóli felmentésüket kérték, úgyhogy a következő évben erről az adóról már nem is szavazott az országgyűlés. 1618 őszén Bethlen újra megpróbálkozott a jobbágyság megadóztatásával, és bár mindezt nem rögzítették törvényben, Bethlen szerint az adóról szóló megegyezést a székely nemesség követei is elfogadták.[431] A megegyezés ellenére az adót ismét nem sikerült behajtani. Az 1619 májusában tartott országgyűlésen a 17. törvénycikk már foglalkozott "a székelység között való jobbágyságnak csinálása" kérdésével,[432] elrendelte, hogy az 1614-es medgyesi országgyűlés óta jobbággyá letteket foglalják vissza uraiktól, és ha valaki jobbágyul kötni merészelne szabad székelyt, akkor 400 forintra büntessék meg. A rendelkezés azonban nem hozhatta meg mindenben a várt eredményt, mert nem sikerült megfékezni a jobbágyosodást. Ezért 1620 áprilisában az országgyűlésen már felvetődött a székely jobbágyoktól beszedendő adó kérdése, eszerint mindenki, aki jobbágyságra adta magát, évente legalább egyszer kapuszám szerint megrovassék és a portai adóba fizessen.[433] Ez megint nem járt eredménnyel, mert az 1621 szeptemberi országgyűlésen a terhek csökkentését kérték a székelyek Bethlentől.[434] A harmincéves háború során a fejedelem által foglalkoztatott zsoldossereg meglehetősen sok pénzt emésztett fel, ezért mindenképpen szükségesnek látszott a székelység valamilyen módon történő hasznosítása. Öccsének írt levelében a székelyekről szólva állapította meg, hogy "Az székelység minemű subterfugiumokat keressen az közönséges tereh viselésben, jól látom, kin bosszúsággal csudálkozom édes öcsém uram".[435] Mivel Bethlen seregében nagy számban voltak székely lófők és darabontok, azaz éppen azok, akik a legjobban ragaszkodtak a székely közösség megtartásához, a fejedelem elsősorban a sem katonai szolgálatot nem teljesítő, sem adózni nem kötelezett székely jobbágyokat kívánta megadóztatni.[436] Az 1622 szeptemberében megnyílt besztercei országgyűlésen a fejedelmi előterjesztés gerincét ez a kérdés adta.[437] Javaslata a portaszám szerinti adó bevezetése volt a székelyföldi jobbágyok között is, emellett azt is kimondta, hogy a nemesek mentsék fel azokat a jobbágyokat, akik kölcsönért kötötték el magukat, hogyha azok megfizették a kölcsön összegét.[438] A fejedelem a megadóztatandók közül kivette azokat, akik úgynevezett ősjobbágyok voltak, és azt is meghatározta, hogy ő kiket tekintett ősjobbágyoknak: "az kik Mihály vajda béjövetele előtt ős jobbágyoknak tartattanak és azoknak hívattattanak".[439] Bethlen Gábor az országgyűlés után a saját tisztviselőivel íratta össze a székelységet, már az új kategóriák szerint.[440] Mivel ez az összeírás döntött afelől, hogy kik viseljék az adóterheket, és ezt éppen azokra rótta ki, akik valakinek a szolgálatában állottak, ezért az összeírás ellen az 1623 júliusi országgyűlésen a székelyek főleg jobbágytartó követei tiltakoztak, ám az országgyűlés nem foglalkozott a panaszukkal.[441] Bár Szádeczky szerint a székelyföldi jobbágyoktól az adót a későbbiekben sem sikerült maradéktalanul behajtani, sőt az adózás kapcsán 1620-tól inkább olyan adózó székelyekről beszéltek, akik a vármegyei területeken is rendelkeztek jószággal,[442] Demény Lajos szerint az összeírásnak annyi haszna a későbbiekben mindenképpen volt, hogy sokan éppen az összeírásban elfoglalt helyükre hivatkoztak akkor, amikor a falutól a nyílföldért pereltek, vagy amikor valamely nemes hatalmaskodása miatt ment a bíró elé.[443]

Bethlen Gábornak ez a rendelkezése arra a közösségi gondolkodásra épített, ami a székely társadalom többségére még az eljobbágyosodás idején is jellemző volt.[444] A katonai tudatot erősítette bennük azáltal, hogy tisztviselői újra a szabadok közé soroltak sokakat.[445] Ezt az összeírást felhasználva maga a fejedelem is igyekezett megoltalmazni olyanokat, akikaet a nemesek jobbágyi szolgálatra akartak kötelezni erőszakkal, például Gáspár János marosszéki kapitány ilyen eljárásával helyezkedett szembe 1625-ben.[446] Székelykeresztúr lakói is arra hivatkoztak egy alkalommal, hogy közülük két embernél többet, akik Geréb András jobbágyai voltak, "adóra nem írtak", azaz nem voltak senkivel szemben függő helyzetben.[447] Az összeírás eredményeit Bethlen Gábor is úgy igyekezett felhasználni, mint azt Báthory Gábor is tette, azaz tisztviselői által néhányakat visszafoglaltatott a jobbágytartóktól a hadi szolgálat számára. Ez történt például a meglehetősen erőszakosan jobbágyosító Ugron Pál esetében is, akinek a szolgálatából arra hivatkozva vették ki Kányádon lakó Tompa Pál nevű jobbágyát, mert őt már a medgyesi gyűlés után tette jobbággyá.[448]

Az 1622-es országgyűlés, majd az azt követő összeírás valamint a jobbágy-visszafoglalások következtében az 1627-ben elkészített udvarhelyszéki összeírás adatai szerint a nemesek száma megkétszereződött, csakúgy, mint a lófőké és a gyalogoké. A jobbágyok száma a korábbi kétharmadára csökkent. Ez a növekedés azonban valószínűleg nem magyarázható csupán a rekuperációkkal, hiszen azt nem is minden esetben végezték el és nem is olyan szisztematikusan, mint a Báthory Gábor uralkodása kezdetén. Valószínűleg az is elégtelen indok a szabad lakosság, különösképpen pedig a nemesség megkétszereződésére az is, hogy 1622 után kevésbé kívántak jobbágyok lenni, mint az megelőzően. Mindezek mellett jelen volt Bethlen Gábor székelypolitikájának a másik oldala is, amelynek értelmében, noha egyfelől határozottan megtartani igyekezett a székely katonaelemet és gyakran a székely nemesekkel is szembeszállva megakadályozni az erőszakos eljobbágyosítást, a nevéhez számos adomány köthető, amelyeket a székely nemesek számára adott ki, és gyakran nemesített székelyeket armálissal is. A Királyi Könyvekben összesen 44 nemesítése és nagy számú adománya található, mint azt a későbbiekben külön fejezet tárgyalja. Egyéb adományai is jelentősek voltak, főképpen azért, mert a jobbágyosodást határozottan ellenző politikája ellenére maga is adományozott jobbágyokat híveinek. 1615-ben két ízben is olyan tárgyú oklevelet adott a zágoni Jankó Péternek, amelyben ősjobbágyát bírni engedte.[449] Egy év múlva ugyannek a zágoni Jankó családnak, ezúttal azonban Jankó Boldizsárnak, Péchi Simon kancellár pohárnokának adott kiváltságot, amelyben jobbágyul engedett neki egy korábban szabad székelyt, szegény ember volt, és sem a zászlók alatt nem szolgált, sem mások jobbágya nem volt.[450] Két év múlva újra csak ugyanez a Jankó Boldizsár juthatott Bethlen Gábor adománylevele megerősítése által három olyan jobbágytelek birtokába, amelyeket Péchi Simon adott neki.[451] 1621-ben két lécfalvi jobbágyot adományozott Gyárfás Pálnak.[452] Aranyosszék több falujában azokat az embereket, akik az 1618-as moldvai hadjáratra elégtelenül szerelték fel magukat, akár szabadok, akár lófők, akár darabontok voltak, Székely Mózesnek adományozta.[453] Szádeczky szerint alig volt olyan előkelő székely család, amely tőle adományban ne részesült volna.[454] Geréb Andrásnak 1625 augusztusában adott új adománylevelet összes birtokaira, többek között Fiatfalvára is, ahol Geréb András a leromlott udvarházat erődítette.[455] A Geréb András magvaszakadtával Fiatfalvát az udvarházzal adományozta Székely Mózesnek Marosújvár várával és városával, tizenegy faluval és három birtokrésszel.[456] Péchi Simon 1615-ben Balázsfalva birtokát kapta meg a hozzá tartozó falvakkal, két év múlva pedig Radnót várát és uradalmát, amely Kendi István hűtlensége miatt szállt a fejedelemre.[457] Mikó Ferenc, Bethlen egyik legközelibb tanácsosa Csíkszereda mellett Zsögödöt kapta meg, valamint Donáth Péter részjószágát Csík-Vacsárcsin.[458] Jelentős adományokban részesült továbbá Tholdalagi Mihály, Borsos Tamás, dersi Petki Ferenc, ábránfalvi Ugron Pál, Balássy Ferenc, Alárd Farkas, Daniel Mihály, bögözi Farkas Ferenc valamint a Lázár család is.[459] A nemesítések okai a legtöbb esetben katonai szolgálatok voltak, mint például nagyborosnyai Bede Tamás kérvényéből kiderül, aki 1619-ben folyamodott címeres nemeslevélért. Bede Tamás lófő volt, sőt mint a kérvénye aláírója, Béldi Kelemen megjegyezte a kérvény alatt, "Régi lófő ember",[460] ami világosan mutatja, hogy az 1562-es rendezéssel szemben valójában nem tekintették nemesnek a lófő rendbe tartozókat. Székely Balázs és Bálint is, akik Tholdalagi Mihály szolgái voltak, azért adományozott címert és nemességet, mert a hadban vitézkedett Székely Balázs.[461] Egy másik lófő, martonosi Nagy Gergely azért nyert nemesi címet, mert a csatában uzoni Béldi Kelemennek, Háromszék főkapitányának az életét megmentette.[462] Kadicsfalvi Török Gáspár, aki a székely gyalogok hadnagya volt, szintén címeres nemeslevelet kapott, noha az oklevél tanúsága szerint már az 1614-es lustrában is nemesként szerepelt a neve, és emellett a fejedelem Török Gáspár Kadicsfalván lévő nemesi udvarházára és malmára is adományt adott.[463] 1628 júliusában udvari kancelláriájának esküdt írnokát, homoródalmási Kovács Pétert és általa apját Kovács Andrást és testvérét nemesítette és címert is adományozott. Az illető korábban szabad állapotú volt, illetve jobbágyként szolgált.[464] 1619 augusztusában testőrsége főkapitánya, fiatfalvi Geréb András kék darabont zászlóaljának adományozta Torda városának a felső részét.[465]

A nemesítő levelek egy másik sajátosságról is tanúskodnak, mégpedig a székely társadalmon belüli viszonyrendszerekről. A megnemesített lófők illetve szabadok nagy része ugyanis Bethlen Gábor valamelyik székely tisztviselőjének a szolgálatában állott. Mind a nemesi címet, mind pedig a hadból való felmentést elsősorban a kapitányok, katonai vagy egyéb feljebbvalók jóindulatából nyerhették el mind a lófők, mind a székely szabadok. A székely közösség közösségi érdekei mellett, amik még ekkor is nagyon erőteljesen hatottak az emberek tudatában, jelen volt egy másik viszonyrendszer is. Sokan kerültek valamilyen természetű függő helyzetbe a székely főemberektől, és ezek a kliensi kapcsolatok időnként átalakulhattak nemes-jobbágy viszonnyá is, ám ez nem volt szükségszerű, hiszen ura segítségével ennek az ellenkezőjét is elérhette az illető, tehát nemesi címet is szerezhetett. Így fokozatosan alakult ki és éppen ezekben az években egy már körvonalazódó nemesi társadalom, amelynek egyelőre két, egymástól megkülönböztethető rétege látszik, ám ez a megkülönböztetés nem jelentette azt, hogy a két réteg között nem volt átjárás. Az egyik réteg azoké, akik javarészt régi primori családok leszármazottai voltak, már a középkorból is rendelkeztek birtokadományokkal, mint a Mikó, Mikes, Apor vagy Lázár családok többek között. Őket a vármegyei nemességgel egyenrangúaknak tekintették, és ezek a családok adták a legtöbb, a Székelyföldről származó erdélyi országos tisztviselőt is. A másik réteget azok alkották, akik vagy elszegényedett primori családok utódai voltak, vagy pedig a lófői, esetleg a gyalog puskás rendből emelkedtek fel, főképpen a háborúkban mutatott vitézségük révén, a nemesek közé. Az ő nemesleveleik azonban armálisok voltak, azaz címert, nemességet és jószágaik exemptióját tartalmazták, de nem jártak birtokadománnyal vagy jószágok adományozásával. A megnevezésük ebből fakadóan egyházi nemesség[466] volt. Ennek a rétegnek a családjai gyakran cserélődtek, sokszor még egyetlen generáción belül sem sikerült megőrizni a nemesség közé sorolást, henem visszasüllyedtek a lófők közé. Elszegényedés vagy halálesetek miatt azonban a valódi nemesek közül is ki lehetett kerülni, viszont éppen Bethlen Gábor fejedelemségének az időszaka alatt tűntek fel olyan családok, mint a Dersi vagy az Ugron, akik ebben az időben tettek szert olyan vagyonra, olyan nagy számú jobbágyra és olyan jelentős befolyásra, hogy a legnagyobbak közé emelkedhettek. Ilyen volt Marosszéken Dersi János, Kun János és Ozdi Gergely, Kornis Ferenc, Balássi Ferenc, Geréb András, Péchi Simon, Ugron Pál és Bögözi András, Háromszéken a Tholdalagiak, a Basa család, Matis János, Csíkban elsősorban Béldi Kelemen. Bár még a felsoroltak közül is nagyon hamar tűnhettek el családok például a család kihalása révén, az 1634-1635-ben készített lustra-jegyzék[467] számarányai közelítőleg megegyeztek az 1627-ben regisztrált arányokkal.[468] Igaz, hogy az 1634-1635-ben készített lustrába, mivel valóban lustrának, azaz katonai célú összeírásnak szánták, nem írták össze a székely jobbágyokat. A későbbi idők, a 18. és 19. századi összeírások arányait is megvizsgáló Imreh István szerint "a Bethlen Gábor országlásától számított egy és fél évszázadban megszilárdult és nagyjából-egészéből ugyanakkora maradt a szabadrendi székelyek közössége".[469]

A székely nemesség speciális csoportját képezték a városlakó nemesek. Velük kapcsolatban 1619-ben rendelkezett úgy Bethlen Gábor, hogy a városban lakó és sem annak terheiben, sem a többi nemessel együtt a hadviselésben részt venni nem akaró városi nemeseket kötelezze Udvarhelyszék főkapitánya a város terheinek viselésére.[470] 1620-ban Bethlen István Erdély helytartójaként oklevélben hagyta meg az udvarhelyszéki fő- és alkapitányoknak valamint királybíróknak, hogy mivel az udvarhelyszékieknek kiváltságuk van a fejedelemtől arra vonatkozóan, hogy a nemesség közöttük a közös teherviselésre köteles, ezért a nevezett tisztek a város lakosságát a nemességgel szemben oltalmazzák meg.[471] Ugyanezt az oklevelet a fejedelem újra kiadta 1623-ban kétszer,[472] majd pedig 1624-ben is.[473] Mindez azt mutatja, hogy a városlakó nemesség a fejedelmi utasítás ellenére ragaszkodott adómentességéhez, és nem volt hajlandó részt vállalni a másik közösségi rendben, a városiban sem. Viszont mivel a városba költözés folytán a nemes székely gyakran felhagyott a katonai szolgálattal is, Bethlen elsősorban a taxát fizető várost és a közösségi szabályokat védelmezte velük szemben.[474] Ezzel ellentétes folyamat is zajlott a városokban, amiről egy 1622-ben Sepsiszentgyörgynek adományozott kiváltságlevél beszélt, mégpedig hogy "az városnak elei nemcsak nobilitálták magokat, de még házokat is eximálták",[475] vagyis a városi polgárok, csakúgy, mint a vármegyékben, szintén a nemesség megszerzésére törekedtek, noha mint közösség erélyesen felléptek a leválókkal szemben. Bethlen Gábor a székely városok mellett, amelyeknek számos kiváltságot adott,[476] a székely közösségek más formáit, például a falvakat is kiváltságolta, csakúgy, mint korábban azt Báthory Gábor tette.[477]

A különböző falvaknak vagy városoknak adott különleges kiváltságok ellenére a székely közösség legalapvetőbb identitása a katonai közösséghez való tartozás volt, ez pedig a faluközösségek szintjén öltött testet a 17. században. Bár nem viselték el azokat, aki le akartak válni erről a közösségről, azt sem fogadták el, ha valaki "idegen", például felszabadított jobbágy teljes közösségi jogot jelentő földet kért magának a falu földjéből. Mivel pedig a Bethlen Gábor által elrendelt rekuperálások leginkább a közelmúltban jobbágyot szerzetteket érintették súlyosan, ezért az eddig a közösségi jogokért küzdő szegényebb nemesek és lófők egyként tiltakoztak a rekuperálások ellen már 1623-ban. Ez látható abból a Háromszék közössége által készített követutasításból is, amelyet 1623 áprilisában fogalmaztak meg a gyulafehérvári országgyűlésre küldött követek számára: "Ezelőtt ilyen szabadságunk volt, hogy nemes ember fogyatkozott lófű embertül és veres darabanttól puszta helyet megvehetett, melyre ősjobbágyát rá szállíthatta, most az olyanok connumeráltattak. Vicissim az lófű ember és drabant is vehetett fogyatkozott nemes embertől. Kegyelmetek ő felségét találja meg, hogy az szabadság maradjon meg köztünk s afféle connumeratio szálljon le ... Vadnak köztünk idegen nemzetségből aquirált jobbágyok is, úgy mint szász, oláh és Magyarországból hozott és városokból szállott, kiket az nemes ember, vagy lófű ember pénzen vött, vagy őstől maradt helyre szállított; mostan azok is recuperáltattanak, kiknek semmi örökségek köztünk nem volt, s nincsen mostan is, supplicandum est, hogy afféle idegen nemzetbeli jobbágy maradjon kezénél az nemes embernek és lófűnek, ne is connumeráltassék. Városokból is szállottanak nemes ember földére szükségek miatt, kik recuperáltattak az nemes ember kezéből, sok el is bujdosott ezután. Akiket pedig őstől maradt helyekre szállítottanak székelyt, azokat is connumerálták. Suplicandum hogy ő felsége azokat is condonálja."[478] A követi utasítás további részeiben pontról pontra felsorolták sérelmeiket, amelyben szerepelt többek között, hogy némelyek már a medgyesi gyűlés előtt is uraik birtokában voltak, némelyek ötven-hatvan esztendeje, és mégis rekuperálták őket. A panaszok között szerepelt az is, hogy sok örökre vagy zálogban adott birtokot rekuperáltak Bethlen tisztjei. Az érdekes az, hogy a kérvényben nem csak az örökre megszerzett, de a zálogban náluk lévő birtokokat is vissza akarták követelni. Ugyanígy azt a jobbágyot is visszakérték, akik azért kötötte el magát, mert egy lófőnek vagy nemesnek a jobbágyát megölte.

Mindemellett a panaszok között azt is felsorolták, hogy az összeírók sok korábbi lófőt elégtelen felszerelésük miatt csupán a darabontok közé sorolták be. Azt kérték ezért, hogy a fejedelem tartsa meg őket "régi szabadságokban", azaz engedje a lófők között összeírni őket. Úgy tűnik ez alapján, hogy jelentős volt a különbség a lófőség és a darabontság között. A panaszlevél azonban elsősorban a nemesség kérvénye volt, illetve mindazoké, akik éppen Báthory Gábor idejétől kezdődően, főképpen pedig Bethlen Gábor fejedelemsége alatt megindultak felfelé, vagy legalább a nemesi társadalomban való megkapaszkodás útján. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy milyen nagy birtokkal rendelkeztek és hány jobbágyot tartottak.


Székely jobbágytartók Bethlen Gábor
fejedelemsége idején

A különböző székeket tekintve a legtöbb jobbágyot tartók jobbágyainak száma nagyban különböző volt, még ugyanazon esztendőt tekintve is. Így kimagasló a jobbágyok száma Udvarhelyszék nemesei esetében. A legtöbb jobbágyot uraló Kornis Ferenc 252 jobbágya háromszor több, mint a legnagyobb marosszéki jobbágytartó, Dersi János jobbágyainak száma, és csaknem kétszerese Basa Péter jobbágyai számának, aki Háromszéken számított a legnagyobb jobbágytartónak 1614-ben. A legkisebb lélekszámmal rendelkező és ezért nehezen hasonlítható Csíkszék esetében Lázár János birtokolta 1614-ben a legtöbb jobbágyot, szám szerint 54-et. Ez a szám alig kevesebb, mint Dersi János jobbágyainak száma Marosszéken, de legalábbis ugyanannyi, mint a Marosszéken a sorrendben negyedik Kornis Ferenc jobbágyainak összessége. Ugyanakkor a már említett marosszéki Dersi János a 76 jobbágyával csak az ötödik helyen állna Udvarhelyszéken, és a harmadikon Háromszéken. Néhány nemes esetében azt láthatjuk, hogy több székben is jobbágytartóként szerepel. Így Kornis Ferenc, akinek 252 udvarhelyszéki jobbágya mellett Marosszéken is feljegyeztek 54 jobbágyát, Béldi Kelemen, aki 38 csíki jobbágya mellett 1614-ben még 44 háromszéki jobbágyot birtokolt, Komáromi István, aki 20 marosszéki és 28 csíki jobbágy ura volt ugyanakkor. Az egyes jobbágytartók által uralt jobbágyok számait tekintve úgy tűnhet, mintha a központi Udvarhelyszék indult volna el a legerőteljesebben a feudalizálódás útján. Az összes nemes és jobbágy számát, különösen a számarányait figyelembe véve[479] azonban úgy tűnik, hogy a legtöbb nemest Háromszéken, méghozzá Sepsiszéken írták össze (126 fő), a legtöbb jobbágyot pedig Udvarhelyszéken (1772 fő, 35,53%). Ugyanakkor a szabadok aránya mindenhol meghaladta az 50%-ot,[480] kivéve Marosszéket, ahol mindössze 42,34% volt. Marosszéken a nemesek viszonylag alacsony és a jobbágyok viszonylag magas száma ellenére is, mint láthattuk, nem kimagasló a nemesek által uralt jobbágyok száma. Ez arra enged következtetni, ami a lustrák vizsgálata alapján számszerűen igazolható is, hogy Marosszéken feltűnően nagy számban rendelkeztek a lófők is egy-egy jobbággyal, sőt a primorok körében is inkább az egy-két jobbágy tartása tekinthető általánosnak. Ha végignézzük a primorok-jobbágytartók neveit, azt állapíthatjuk meg, hogy közülük kevesen töltöttek be jelentősebb tisztségeket a székelységen belül vagy a fejedelemségben. Az első tíz jobbágytartó között két olyan név is szerepel, akiknek családjai nem elsősorban Marosszéken belül voltak birtokosok, ez a Lázár és a Kornis család. Azok a primorok, akik Bethlen Gábor fejedelemségének ideje alatt jelentős pozíciókban voltak, a többi székből kerültek ki.[481] (A székely nemesség által betöltött tisztségekről a következő fejezetekben lesz szó.) Amennyiben a Bethlen Gábor fejedelemsége alatt készült lustrákat összevetjük, akkor jól látható, hogy bizonyos jobbágytartók esetében a jobbágyok számát tekintve jelentős volt a változás. Így például Kornis Ferenc Udvarhelyszéken összeírt jobbágyainak a száma 1614 és 1627 között félszázzal növekedett, és ennél is jelentősebb a növekedés a Béldi Kelemen jobbágyai esetében Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben. Itt ugyanis csupán öt év leforgása alatt nőtt a számuk 38-ról 104-re több, mint a kétszeresére. Majdnem ugyanilyen nagy mértékű növekedés látható, igaz, 1614 és 1627 között az Ugron Pál esetében Udvarhelyszéken, aki 1614-ben még csak 58 jobbággyal rendelkezett, 1627-ben pedig már 101-gyel. Kisebb növekedés mutatkozik az udvarhelyszéki Péchi Simon jobbágyainak számában, (1614-ben 57 fő, 1627-ben 68 fő), az ugyancsak udvarhelyszéki Daniel Mihálynál (1614: 53 jobbágy, 1627: 89 jobbágy), valamint a csíki Hadnagy András esetében (1614: 15 fő, 1619: 33 fő). Bizonyos esetekben nagyjából ugyanazokat a számokat találjuk. Ilyen Udvarhelyszéken Geréb András, 1614-ben 108, 1627-ben 110 jobbággyal és Bögözi András, 1614-ben 40, 1627-ben pedig 37 jobbággyal. Több alkalommal viszont csökkenés figyelhető meg. Balássy Ferencnek Udvarhelyszéken például 1614-ben még 180 jobbágyát számolták össze, míg 1627-ben már csak 125-öt. Petki Jánosné esetében ugyan ez a változás nem olyan jelentős, mégis egyértelmű a csökkenés. (1614: 100 jobbágy, 1627: 89 jobbágy) Csíkban az 1614-ben még a legtöbb, 54 jobbággyal rendelkező Lázár István jobbágyainak száma 1619-re megfeleződött, csakúgy mint Petki Farkasné jobbágyainak száma (1614: 29, 1619: 15).

A Királyi Könyvekben szereplő adományok vizsgálata nyomán kialakítható a megadományozottaknak az adományok nagysága szerinti sorrendje. Ebben a legjelentősebb adományt, új adomány formájában Fiatfalvi Geréb János kapta 1625-ben.[482] Az adománylevél szerint 14 udvarhelyszéki és három Fejér megyei és egy Küküllő megyei településen kapott adományt részjószágaira, ezeken felül még három olyan udvarhelyszéki településen, ahol kúria is tartozott a részjószághoz. Jelentős adományban részesültek rajta kívül a Királyi Könyvek szerint Petki Jánosné Kornis Katalin (nova donatio formájában 16 udvarhelyszéki faluban részjószág), Petki János fia, Petki Ferenc (nova donatio 15 udvarhelyszéki faluban lévő részjószágra), Ugron Pál (14 faluban Udvarhelyszéken részjószágok adományozása), Daniel Mihály (új adomány 9 udvarhelyszéki és 5 sepsiszéki faluban lévő részjószágára), Zsámbokréty Miklós (Székelyudvarhelyen kúriával és malommal, valamint 11 udvarhelyszéki faluban részjószág adományozása), Kékedi Zsigmond (11 alcsíki faluban részjószág adomány), Farkas Ferenc (új adomány 10 udvarhelyszéki faluban lévő részjószágára), Toldalagi Mihály (5 marosszéki, és 1-1 kézdi- és orbai széki faluban részjószág adomány) és Mikes Gábor (4 orbai széki és egy kézdi széki faluban jobbágyok adományozása). A felsorolt megadományozottak közül heten udvarhelyszékiek vagy döntően ott rendelkeztek birtokokkal, rajtuk kívül egy csíkszéki (Kékedi Zsigmond, aki azonban 1619-ben már szintén Udvarhelyszéken íratott össze) és egy orbai széki megadományozott található. Ez tehát arra utal, hogy ebben az időben a legnagyobb változások Udvarhelyszéken történtek, és Bethlen Gábor elsősorban ennek a széknek a székely nemeseit támogatta és adományozott nekik hivatalokat, birtokokat.

 


Székely nemesi családok birtokadományai illetve nemesítések
Bethlen Gábor fejedelemsége idejéből a Királyi Könyvek alapján

Ambrus Tamás (Szováth) nemesítés: Gyulafehérvár, 1627. május 25 (XIII. kötet 32.)

Angyalos János: (Kapus, Torda vármegye): több telek adományozása

Marosszentkirály, Marosszentgyörgy: részjószágok: Gyulafehérvár, 1615. január 18 (VIII. 9.)

Anthos Máté és fia Bálint és István: nemesítés: Gyulafehérvár, 1628. május 5. (XII. 90.)

Balássy Ferenc (Vécke): Kelementelkén 18 jobbágy adományozása: Gyulafehérvár: 1628. március 29. (XII. 78.)

Bartalyus Balázs alsócsernátoni lelkész, címerrel és adómentességgel nemesség adományozása. Gyulafehérvár: 1614. augusztus 16. (VII. 313.)

Bartha István (Dálnok): nemesítés: Kassa, 1620. február 8. (X. 146.)

Bartha István (Lukafalva): Kolozsvár, 1614. május 20. (VII. 191.)

Bedő Mihály és Antal, Péter (Kézdi-Polyán): nemesítés: Gyulafehérvár, 1628. május 5. (XIV. 48. )

Bélteki Varga Gergely (Makfalva): nemesítés: Gyulafehérvár, 1619. augusztus 10. (X. 133.)

Benkő Balázs: Maksán 2 jobbágy: Kassa, 1624. február 24. (XI. 47.)

Bereczky Mihály (Szentrontás): Torboszló: 3 jobbágy: Gyulafehérvár, 1627. június 10. (XIII. 58.)

Bíró Péter: nemesítés: Gyulafehérvár, 1614. augusztus 31. (VII. 319.)

Bodó János: (Karácsonfalva) nemesítés: Várad, 1624. június 10. (XIII. 11.)

Borbély Ferenc (Csegez) nemesítés: Nagyszombat, 1620. szeptember 18. (X. 202.)

Borsos Tamás: (Marosvásárhely) Mező-Madaras, Kölpény, Kisfalud: részjószágok Várad, 1614. november 5 (VII. 348.)

Bögözi András: (Miklósfalva): a hadjáratban való részvétel alól felmentés. Szeben, 1613. november 27. VII. 11.)

Budai János (Bágyon): nemesítés. Gyulafehérvár, 1614. július 14. (VII. 320.)

Csabai Márton (Csaba): nemesítés. Kolozsvár, 1618. október 7. (X. 11.)

Chyaak Tamás (Gyergyószentmiklós): nemesítés. Gyulafehérvár, 1623. május 20. (VII. 350.)

Csákány Balázs: nova donatio Náznánfalván lévő birtokára. Szeben, 1613. december 30. (VII. 43.)

Cseh Miklós: nemesítés. Szeben, 1614. január 4. (VII. 103.)

Csere vagy Szakács Miklós (Alsóboldogasszonyfalva): nemesítés. Gyulafehérvár, 1615. november 16. (VIII. 137.)

Cseri Benedek (Nagy-Bölön): nemesítés. Gyulafehérvár, 1622. november 5. (XI. 28.)

Csigedi András és János (Kisfalud): nemesítés. Gyulafehérvár, 1618. június 30. (X. 69.)

Csehi Gergely és István (Szárhegy): nemesítés. Gyulafehérvár, 1625. május 17. (XIII. 12.)

Csupor Miklós (Alsó-Torja): Gyulafehérvár, 1617. május 4. (VIII. 244.)

Dániel Ferenc (Vargyas): kinevezése Vargyasszék (territorium Vargyasiensis) királybírájává. Gyulafehérvár, 1624. április 6. (XII. 20.)

Daniel Mihály: nova donatio Felső-Rákoson, Vargyason kúriával, Olaszteleken, Száldoboson, Volálon, Bardóczfalván, Fülén, Hermányban, Telegdi-Baconban, Baróton, Köpecen, Szárazajtán, Nagyajtán, Bölönben lévő részjószágaira. A stranitzai táborban, 1621. október 10. (XI. 3.)

Egyed Máté (Kövesd): nemesítés. Fogaras, 1615. február 20. (VII. 26. )

Endes György (Csík-Szentimre): nemesítés. Nagyszombat, 1620. december 15. (X. 206.)

Eresztevényi Ferenc (Eresztevény): nemesítés. Brassó, 1622. augusztus 9.(XI. 22.)

Farkas Jakab, Mihály, Péter: nemesítés. Gyulafehérvár, 1619. július 16. (X. 113.)

Farkas Ferenc nova donatio, Bögözön kúriával és malommal, Gyepesen, Mátisfalván, Agyagfalván, Zetelakán, Mogyoróson, Bétán lévő részjószágaira. Beszterce, 1620. július 14. (X. 19.) Udvarhelyen kúriát, részjószágokat, Dersben és Telekfalván jobbágytelkeket kap. Gyulafehérvár, 1625. május 2. (XIII. 49.)

Farkas István (Dálnok): nemesítés. Gyulafehérvár, 1623. június 6. (VII. 352.)

Farkas Péter (Tatros): nemesítés. Gyulafehérvár, 1615. november 21. (VIII. 106.)

Ferenczi István: Patakfalván 3 jobbágy adományozása. Száldobos, 1629. június 1. (XIV. 100.)

Fodor István (Csíkszentimre): nemesítés. Gyulafehérvár, 1627. április 3. (XII. 55.)

Geréb János (Fiatfalva): nova donatio. Feleken, Szederjesen, Kis-Ludason (Fejér vármegye), Sárdon (Küküllő vármegye), Fiatfalván az elrontott, de általa úújjáépített kúriával, Boldogasszonyfalván kúriával, Új-Székelyen, Keresztúrfalván, Csekefalván, Timafalván kúriával, Galambfalván, Medeséren, Farkaslakán, Siménfalván, Rugonfalván, Muzsnában, Mogyoróson, Keményfalván, Bethfalván, Fenyéden és Keresztúron lévő részjószágaira. Gyulafehérvár, 1625. augusztus 8. (XII. 41.)

Gyárfás Pál (Léczfalva) és Jankó Boldizsár (Zágon): Alsó-Torján kúriákkal, Peselneken, Kantafalván (Háromszék): részjószágok. Nagyszombat, 1621. február 9. (X. 205.)

Ilea v Hea Péter (Kézdi Sárfalva): adómentességgel nemesítés. Nagyszombat, 1620. július 29. (X. 209. )

Istvánházi Mihály: nova donatio Szentkirályon négy jobbágytelekre. Szeben, 1614. január 20. (VII. 234.)

Jancsó Gáspár és István: nemesítés. Gyulafehérvár, 1625. január 25. (XV. 109.)

Jankó Ferenc (Sepsiszentgyörgy): nemesítés. Gyulafehérvár, 1618. július 4. (X. 70.)

Kékedi Zsigmond: Csíkszentkirályon kúriával, Zsögödön, Szentsimonon, Szentimrén, Szentmártonban, Szentgyörgyön, Kotormányban, Ménaságon, Hosszú-Aszón, Mindszenten Kászonban részjószágok. Gyulafehérvár, 1625, augusztus 18. (XIII. 55.)

Királyi jogok adományozása mindazon birtokaira, amelyeket Csík és Udvarhelyszéken nagyapjától örökölt. Szeben, 1628. március 29. (XII. 79.)

Kemény Boldizsár (Bükkös): a gerendi kastélyt a hozzá tartozó részjószágokkal adomány. Gyulafehérvár, 1618. április 26. (X. 54.)

Keresztes Ferenc (Lécfalva): nemesítés. Magyar-Bród, 1621. november 8.(XI. 13.)

Kereszturi György (Szentmihályfalva): nemesítés. Nagyszombat, 1620. szeptember 23. (X. 203.)

Kornis Katalin Petki János özvegye: nova donatio Dersben kúriával, Agyagfalván, Muzsnán, Mogyoróson, Bögözön, Bétában, Fancsiban, Vágáson, Dobófalván, Felsőboldogasszonyfalván, Oroszhegyen, Zetelakán, Gyepesen, Egében, Jászfalván, Kányádon lévő részjószágaira. Kolozsvár, 1618. december 12. (X. 94.)

Kósa György és Imre (Csíkszentmihály): nemesítés. Brassó, 1627. március 4. (XIV. 12.)

Kósa Imre: nova donatio Csíkszentmihályon lévő részjószágára. Mikó-Újvár, 1627, július 10. (XIV. 13.)

Kovács András (Zetelaka): nemesítés. Várad, 1624. június 10. (XIII. 11.)

Köllő Miklós (Gyergyószentmiklós): nemesítés. Gyulafehérvár, 1623. május 20. (VII. 34.)

Lázár István: Csík-, Gyergyó-, Kászon székek királybírájává kinevezése, Gyergyószentmiklóson vámot szedhet. Szeben, 1613. december 9. (VII. 79.)

Literáti Márton (Tamásfalva): Alsó- és Felsőcsernátonban 1-1 részjószág adományozása. Kolozsvár, 1614. október 29. (VII. 164.)

Literáti Szabó Márton: Márkosfalván 3 részjószág adományozása. Székelyudvarhely, 1623, január 1. (XI. 30.)

Magh István (Homoródszentmárton): nemesítés. Besztercebánya, 1620. július 29. (X. 187.)

Makai János: nova donatio Mezőmadarason, Kölpényben, Kisfaludon lévő részjószágaira. Gyulafehérvár, 1614. július 4. (VII. 257.)

Máthé Ferenc, Mihály, Pál, Péter (Zabola): nemesítés. Szakolcza, 1622. január 5. (XI. 26.)

Mikes Gábor és Péter (Papolc): Papolcon, Zágonban, Körösön, Krasznán, Mártonfalván jobbágyok adományozása. Kolozsvár, 1619. október 31. (VI. 369.)

Mikó Ferenc (Hídvég): Csík-, Gyergyó- és Kászonszék királybírájává kinevezés. Szeben, 1613. november 18. (VII. 10.)

nyujtódi Donáth Péter részjószágának adományozása Vacsárcson, amit az a háborúban való meg nem jelenés miatt veszített el. Radnót, 1628. június 10. (XIV. 50.)

Nagy Boldizsár és felesége Ráday Borbála (Sinfalva): nova donatio a Betfalván lévő részjószágára. Gyulafehérvár, 1617. december 22. (X. 14.)

Nagy Gergely (Csegez): nemesítés. Nagyszombat, 1620. szeptember 18. (X. 202.)

Nagy Máté (Korond): Korondon több telek adományozása. Gyulafehérvár, 1618. augusztus 20. (X. 85.)

Nagy vagy Száz Lőrinc (Vajdaszentiván): nemesítés. Gyulafehérvár, 1625. május 25. (XIII. 26.)

Nemes Balázs és János (Hidvég): a magtalanul elhalt Geréb János árapataki és erősdi részjószágait adományként kapják. Meggyes, 1614. március 15. (VII. 181)

Péter István: nova donatio Albison lévő házára. Beszterce, 1622. október 7. (XI. 25.)

Petki Ferenc (Petki János kiskorú fia) (Ders): nova donatio Dersben kúriával, Muzsnán, Kányádon, Jastfalván, Egében, Szentlászlón, Gyepesen, Agyagfalván, Mogyoróson, Dobófalván, Vágáson, Bétán, Oroszhegyen, Zetelakán, Felsőboldogasszonyfalván lévő részjószágaira. Gyulafehérvár, 1614. július 29. (VII. 282.)

Petki István: Zsomboron, Homoródszentpéteren és Homoródújfaluban részjószágok. Száldobos, 1629. május 26. (IV. 98.)

Pozsgai György (Felfalu): nemesítés. Gyulafehérvár, 1627. április 25. (XIV. 4.)

Réthy István és felesége, Apor Margit (Alsótorja): nova donatio Páloson, Szárazpatakon, Peselneken és Kantán lévő birtokaira. Gyulafehérvár, 1625. május 24. (XIII. 39.)

Sebestyén András és Péter (Mezőbánd): nemesítés. Kolozsvár, 1615. május 11. (VIII. 33.)

Simonfi Simon (Léczfalva): nemesítés. Fogaras, 1625. március 3. (XIII. 19.)

Szabó Márton (Márkosfalva): nemesítés. Kassa, 1620. február 21. (X. 144.)

Szakács János (Szenterzsébet): nemesítés. Kolozsvár, 1618. december 3. (X. köt 113.)

Ifj. Székely Mózes: Székelykeresztúron egy malom a Küküllőn, Csekefalván és Bethfalván részjószágok adományozása. Brandenburgi Katalin, Gyulafehérvár,1630. február 14. (XV. 32.)

Szentpáli János (Novaj): Marosszentgyörgyön részjószág és kúria adományozása. Kassa 1624. június 27. (XI. 53.) Kebelén, Sződön 2-2 és Mogyoróson 1 jobbágytelek adományozása. Gyulafehérvár, 1624. október 8. (XI. 56.) Száltelek falura királyi jog adományozása. Gyulafehérvár, 1628. április 6. (XII. köt 84.)

Toldalagi Mihály (Cseke): Szentbenedeken kúriával, Ákosfalván és Folyfalván részjószágok adományozása. Darócz, 1623. január 10. (XI. 31.) Udvarfalván, Galambodon és Léczfalván részjószágok adományozása. Fogaras, 1628. március 18. (XIV. 38.) Zágonban egy részjószág adományozása, Brandenburgi Katalin, Gyulafehérvár, 1630. február 25. (XVI. 33.)

Tompa János: Kisborosnyón egy jobbágytelek adományozása. Gyulafehérvár, 1628. július 7. (XIV. 63.)

Tuson Mihály (Kászon): nemesítés. Gyulafehérvár, 1625. augusztus 1. (XIII. 27.)

Ugron Pál: Szentmihályon, Szentléleken, Tiboldon, Árvátfalván, Sándorfalván, Ábrámfalván, Szentlászlón, Egében, Bögözön, Dályában részjószágok adományozása. Gyulafehérvár, 1616. április 2. (VIII. 164.) néhai Bakó Lázár Egében lévő birtokát adományként kapja. Gyulafehérvár, 1626. augusztus 20. (XII. 50.) Székelykeresztúron a Küküllőn egy malmot, Timafalván kúriával részjószágot és Feleken egy egész jószágot adományként kap. Brandenburgi Katalin, Gyulafehérvár, 1630. február 26. (XVI. 38.)

Vaja András és István (Páva): egy telek adomány. Gyulafehérvár, 1616. április 12. (VIII. 171.)

Varga István (Csíkszentlélek): nemesítés. Meggyes, 1615. október 29. (VIII. 76.)

Zab Dávid: Vásárhelyen három jobbágy adományozása. Kolozsvár, 1614. május 13. (VII. 184.)

Zsámbokréty Miklós: Székelyudvarhelyen kúriával és malommal, Jánosfalván, Telekfalván, Dersben, Árvárfalván, Patakfalván, Felsőboldogasszonyfalván, Oroszhegyen, Mátéfalván, Vágáson, Dobófalván és Bikafalván (Udvarhelyszék) részjószágok adományozása. Besztercebánya, 1620. július 14. (X. 189.)

Zsigmond János (Székelyszállás): nemesítés. Várad, 1624. június 10. (XIII. 11.)

A nemesítések illetve kiváltságolások a legtöbb esetben nem tartalmaztak indoklást, illetve azt, akiknek az esetében indoklást találtam, a korábbiakban már közöltem. Az egyszerű nemesítések nagy többsége azonban, Bethlen vagy Báthory Gábor nemesítéseikor is, leginkább katonai szolgálat vagy más szolgálattételek jutalma volt. Ezekről a székelyekről keveset tudunk, nemességük pedig nem volt minden esetben hosszú életű, mint arról a korábbiakban már szó volt. Megkapaszkodásuk a nemesek között nagyban függött egyéni szerencséjüktől és gazdasági erejüktől, ügyességüktől. A nemesítések és adományok sorába azért illesztettem bele a Brandenburgi Katalin által adományozott okleveleket is, mert az ő fejedelemsége nem kezdett új korszakot, rövid uralma a Bethlen Gábor uralkodása záróakkordjának tekinthető a székelyekkel kapcsolatban.


A Bethlen Gábor fejedelemsége ideje alatt[483] a Királyi Könyvekbe
feljegyzett nemesítések, adományok székenkénti megoszlása

Az említések száma szerint:

Udvarhelyszék: a szék bármely településének neve akár mint a megadományozott lakhelye, akár mint az adomány tárgya összesen 115 esetben fordul elő.

Székek

Nemesítések, adományok

Marosszék

35 eset

Kézdiszék

25 eset

Csíkszék

16 eset

Orbaiszék

11 eset

Sepsiszék

10 eset

Gyergyószék

4 eset

Kászonszék

2 eset


Háromszék/Sepsi-, Kézdi- és Orbai szék összesen/: 46 eset

Csík-, Gyergyó- és Kászonszék: 22 eset

Mely székben lévő települések fordulnak elő leggyakrabban mint a megado-mányozottak vagy megnemesítettek lakhelye:

Székek

Nemesítések, adományok

Udvarhelyszék

22 esetben

Marosszék

18 esetben

Csíkszék

6 esetben

Orbaiszék

5 esetben

Sepsiszék

4 esetben

Gyergyószék

4 esetben

Kászonszék

1 esetben

A települések székek szerinti megoszlása és gyakoriságuk abban az esetben, ha mint az adomány helyszínét tekintjük:

Székek

Adományok

Udvarhelyszék

107

Marosszék

19

Kézdiszék

13

Csíkszék

12

Sepsiszék

6

Orbaiszék

6

Gyergyószék

1

Kászonszék

1

 


Családi kapcsolatok a székely nemességen belül Bethlen Gábor fejedelemsége idején

A vizsgált időszakban a székely nemesség házasodási szokásait nyomon követve két jelenség figyelhető meg. Az egyik, hogy fokozatosan kialakult egy néhány családot magába foglaló csoport, akik részt vállaltak a legfőbb tisztségekből, részesei voltak a fejedelmi tanácsnak vagy legalábbis a fejedelmi udvar környezetéhez tartoztak vagy tartozhattak. Ők, noha nem feltétlenül birtokolták a legtöbb jobbágyot, mégis nagyjából meghatározhatók, többek között a hivatalviselés mellett arról is, hogy egymás között házasodtak. Noha, amikor magukat definiálták, akkor már nemesi mivoltuk hangsúlyosabbá vált, mint székelységük, olyannyira, hogy hajlamosak voltak magukat és a székely közösséget külön értelmezni.[484] Ennek ellenére a legtöbbször egymás családjaiból választottak maguknak párt, legalábbis a 17. század folyamán. Így a Bernáld család Kézdiszéken a század elején Bernáld Klára és szenttamási Lázár Farkas házassága révén került kapcsolatba a Lázár családdal,[485] a házasságukból született Lázár Judit pedig először a Henter családból származó Gáspár, majd Damokos István felesége lett.[486] A szintén Damokos Ilonát Imecs Mátyás vette feleségül, Damokos Kata pedig Kálnoki Mihállyal kötött házasságot. A Csíkban birtokos Becz Pál leánya, Becz Erzsébet Mihálcz Mihály és Réthi Anna gyermekéhez, Mihálcz Miklóshoz ment feleségül. Édesanyja, Réthi Anna Réthi István és Apor Margit leánya volt, így tehát a Becz család kapcsolatba került az Apor családdal is. Becz Erzsébet testvére, Katalin férje Béldi János volt, a házasságukból született Béldi Kelemen. A Kelemen két fiának, Jánosnak és Pálnak gyámja Kékedi Zsigmond lett, aki ugyan nem házassággal, ám mégis voltaképpen rokonságba került a fenti családokkal.[487]

A Petki család szintén kapcsolatba került a legfontosabb családokkal. Közülük Petki János vette feleségül Kornis Katalint, Ferenc nevű fia pedig Lázár Erzsébetet. Erzsébet nevű leánya Toldalagi Mihálynak, Bethlen Gábor tanácsurának a felesége volt.

Az előbb említett Lázár Erzsébet testvére, Borbála az Aporok közül választott párt magának.[488] Fia, Apor Lázár felesége egy Imecs lány volt, Judit. Unokájuk, a Metamorphosis írója ugyancsak ezt a házasodási szokást követte, Kálnoki Borbálát vévén feleségül.[489]

Érdekes, hogy éppen a legnagyobbá növő székelyföldi, igaz nem székely származású család, a Kornis csak ritkán házasodott ilyen módon. A 17. század folyamán ruszkai Kornis Ferenc Vesselényi Katát vette feleségül és leányai sem székely családok fiaival házasodtak.[490] Ha végignézzük a rokoni kapcsolatokban felbukkant családok neveit, ott találjuk az Apor, a Becz, a Béldi, a Bernáld, a Damokos, a Henter, az Imecs, a Kálnoki, a Kékedi, a Lázár, a Kornis, a Mihálcz, a Petki valamint a Tholdalagi családokat. A régi családok közül hiányoznak a Mikók, Mikesek és a Nemesek, a többség azonban képviselteti magát, bizonyos családok akár több szállal is kapcsolódtak egymáshoz. Valószínű, hogy a rokoni kapcsolat kialakítása azért sem volt idegen ezeknek a primori családoknak, mert még elevenen élt bennük annak emléke, hogy voltaképpen a primor családok közül sokan származtak közös ősöktől, mint a hidvégi Nemes és Mikó családok is. A közös primori múltra mint összekötő kapocsra mutat az is, hogy, noha az általam vizsgált időszakban több új család emelkedett a legnagyobbak közé, mint az Ugron, a Geréb, a Bögözi, vagy akár a Basák, ők nem találták meg könnyen az utat ezekhez a régi primori famíliákhoz.

 


Hivatalviselő székely nemesek Bethlen Gábor fejedelemsége alatt

Az édesanyja révén maga is székely családból származó és gyermekkora egy részét a szárhegyi Lázár kastélyban töltő Bethlen Gábor[491] különösen sok székely nemessel vette körül magát. Fejedelemsége egész ideje alatt bizalmasai között sokan voltak olyanok, akik a Székelyföldről származtak. A diplomáciájában leginkább székelyeket foglalkoztatott, akik közül nagyon sokan már korábban is bizalmasai voltak, néhányak, mint például ifj. Székely Mózes már a század elejétől szorosan Bethlen Gábor belső környezetéhez tartoztak.[492] Másokkal, mint például Péchi Simonnal, már Bocskai udvarában is volt alkalma megismerkedni. Mondhatjuk, hogy diplomáciájának és kancelláriájának a java részét építette székely híveire, akiket nemcsak foglalkoztatott, de akiknek a feljebb emelkedését is támogatta jelentős adományaival.

Már fejedelemségének a kezdetétől egészen a nikolsburgi béke évéig diplomáciájának egyik vezetője az a Péchi Simon volt, akinek a birtokai Szenterzsébeten, Udvarhelyszéken voltak, és aki korábban Bocskai titkára volt, később pedig Bethlen Gábor kancellárja lett.[493] Az 1615 márciusában Nagyszombatba küldött delegációt Péchi Simon vezette, mellette pedig egy szász és két magyar követ mellett még két székely nemes is tagja volt a delegációnak: a keresztúrszéki véczkei és szentdemeteri idősebb Balássi Ferenc, aki Udvarhelyszék főkapitánya és a székelyek főkapitánya volt ekkor,[494] valamint Borsos Tamás, aki korábban marosvásárhelyi bíró volt, később pedig Bethlen egyik legtöbbet foglalkoztatott diplomatája lett. A következő, 1617-es nagyszombati tárgyalásokra ismét Péchi Simont küldte Bethlen Gábor, és mellette megint ott volt Balássi Mihály is.[495] A harmincéves háborúba való csatlakozás idején az 1620 áprilisában tartott gyulafehérvári országgyűlésen a hadakozó Bethlen Gábor helyetteséül választották meg Bethlen Istvánt, aki kormányzóként tevékenykedett a fejedelemség élén, mellé pedig teljhatalú fejedelmi biztosként választották Péchi Simon kancellárt.[496] Az egy év múlva zajlott hainburgi béketárgyalásokon is Péchi Simon volt Bethlen Gábor képviselője, ám, mivel a tárgyalások nem jártak sikerrel, a fejedelem hűtlenség vádjával bezáratta diplomatáját és csak 1624 végén bocsátota szabadon az erdélyi nemesség közbenjárására.[497]

Mind a keleti, mind pedig a nyugati irányú követségekben gyakran vette igénybe a fejedelem hidvégi Mikó Ferenc szolgálatait, aki szinte gyermekkori barátja volt, együtt volt vele a bujdosás ideje alatt is, később pedig Bethlen Gábor jóvoltából csíki főkapitány lett, valamint a fejedelem udvarmestere és kincstartója.[498] Ő ment a Portára követségben Balássi Ferenccel és Borsos Tamással egy időben[499] 1613-ban azért, hogy Bethlen Gábor érdekében eljárjon és megszerezze neki a fejedelmi kinevezésről szóló athnamét. Ugyancsak ő utazott a Portára akkor is, amikor 1619-ben Bethlen Gábor engedélyt kért a szultántól ahhoz, hogy bekapcsolódjon a harmincéves háborúba.[500] 1625-ben, amikor a fejedelem azzal az ajánlattal fordult Bécshez, hogy támogassa házassági terveit a császár lányával, újra csak Mikó Ferencet küldte el Kovacsóczy István társaságában, majd pedig, miután a tárgyalások eredménytelenül értek véget, ugyancsak ők utaztak tovább Berlinbe, hogy ott megkérjék Brandenburgi Katalin kezét.[501] A fejedelem képviseletében maga Mikó Ferenc vezette Kassára az ifjú menyasszonyt, miután megkérte a kezét Bethlen számára. Még ugyanebben az évben Lónyai Zsigmonddal együtt Pozsonyban tárgyalt.[502] 1627-ben, amikor a fejedelem közvetítő szerepet vállalt a császár és a Porta között megkötött szőnyi békében, Mikó Ferenc utazott Konstantinápolyba a ratifikálás ügyében. A fejedelem nevét a végrendeletébe is belefoglalta, őt téve meg a testamentumos urak egyikének.

A Portára irányuló követségekben Bethlen Gábor több székely nemest is foglalkoztatott, sőt jobbára őket küldte a törökkel való tárgyalásokra. Ilyen volt Tholdalagi Mihály aki, bár nem volt székely származású, tisztségei és birtokai révén maga is a székely nemesek közül valónak számított.[503] Ő előbb marosszéki, majd pedig udvarhelyszéki kapitány lett.[504] 1614 márciusában indult Bethlen István és Erdélyi István társaságában a Portára, hogy ott egy ideig ő töltse be a kapitiha tisztségét. 1616-ban a budai pasához is őt küldte tárgyalni a fejedelem, hogy katonai segítséget kérjen. 1619 végén újra Tholdalagi lett kapitiha a Portán, 1623-ban és 1624-ben pedig portai főköveti rangot kapott. 1625-ben Borsos Tamással és Kamuthy Farkassal együtt vett részt a császár és a török között Bethlen közvetítésével zajló hidasgyarmati tárgyalásokon.[505] 1626-ban, amikor a fejedelem harmadszor is bekapcsolódott a harmincéves háborúba, előbb Bornemissza Ferenc, majd Tholdalagi és Borsos Tamás igyekeztek rávenni a Portát a közös had állítására.[506] 1627-ben is része volt a szőnyi béke közvetítésében, és 1628 tavaszán majd pedig őszén is Tholdalagi Mihály ment a Portára, hogy a svéd szövetségről tárgyaljon.[507]

A már említett Borsos Tamás[508] szintén az állandó követek közé számított, 1618-ban az áprilisi országgyűlés Kamuthy Farkas mellett őt küldte állandó követként a Portára.[509] 1625-ben kétszer kellett a budai pasához utaznia és vele tárgyalnia, és még ugyanabban az esztendőben, de később is részt vett tárgyaló küldöttségekben, amelyek leginkább a Portára irányultak.[510]

A már említett idősebb Balássi Ferenc és fia, Balássi Mihály marosszéki főkapitány is gyakran járt követségben Bethlen Gábor szolgálatában. 1615 októberében ő volt a fejedelem főkövete akkor, amikor a Porta Lippa várának az átadását követelte Bethlentől. A török zálogul ott tartotta Balássit, hogy Lippa vára bizonyosan átadassék, ám a várat védő marosszéki kapitány, Balássi Mihály a rá bízott székely gyalogokkal együtt nem volt hajlandó átadni a várat, csak később, miután a fejedelem megostromolta.[511] A nagyszombati béketárgyaláson Péchi Simonnal is Balássi Ferencet küldte Bethlen, majd pedig 1619 végén újra portai főkövetévé nevezte ki. 1621 januárjában Konstantinápolyban is érte a halál.

Az eddig felsoroltak mellett előszeretettel küldte a fejedelem a román vajdákhoz tárgyalni a szintén székely háromszéki nemest, alsócsernátoni Damokos Ferencet, aki 1616-ban Radu Serban havasalföldi vajda, 1627-ben pedig a moldvai vajda udvarában teljesített követi szolgálatot.[512] Mellettük diplomáciai feladatokat látott el még Kamuthy Farkas, aki bár Tholdalagi Mihályhoz hasonlóan nem volt székely származású, mégis székely kapitányi rangot adományozott neki Bethlen Gábor. A marosszéki székely, szövérdi Gáspár János pedig 1617 márciusában lett a fejedelem állandó portai követe[513].

A diplomáciai feladatok mellett az udvarában is szívesen látta maga körül a székely hivatalviselőket, Péchi Simon kancellár és Mikó Ferenc udvarmester, kincstartó mellett Petki István étekfogó, fejedelmi hopmester és csíki kapitány is volt,[514] uzoni Béldi Kelemen háromszéki kapitány,[515] oltszemi Mikó György szintén háromszéki királybíró, vargyasi Daniel Mihály pedig háromszéki vicekapitány,[516] valamint főkirálybíró.[517] Kornis Ferenc udvarhelyszéki főkirálybíró volt,[518] Lázár István pedig Csík-, Gyergyó- és Kászonszék királybírája.[519] Borsos Tamás a diplomáciai feladatai mellett egyszersmind a fejedelmi táblabírói tisztet is ellátta.[520] A székelyföldi vezető tisztségeket azért nem választottam szét a fejedelmi udvarban betöltött tisztségektől, mert tudjuk, hogy Bethlen Gábor személyesen is hatást gyakorolt a széki vezetők megválasztására, sőt ő maga is adományozott ilyen tisztséget, például fejedelmi titkárát, a nem székely Kovacsóczy Istvánt előbb kancellárrá, majd tordai főispánná, és emellett Marosszék kapitányává is tette.[521] Kedves emberének, hidvégi Mikó Ferencnek Csík-, Gyergyó- és Kászonszékek főkapitányává tétele sem találkozott a székelység osztatlan lelkesedésével, mint arról a korábbiakban már szó volt. Bethlen Gábor testőrségének a főkapitánya is székely volt, fiatfalvi Geréb András.[522]

Székelyföldi tisztviselők Bethlen Gábor idején: Udvarhelyszéken 1619 januárjában a kapitány Kamuthy Farkas, az alkapitány Nagy Menyhért volt. 1621. május 25-én feljegyzett assessorok: Ugron Pál, Simien Miklós, Bögözi András, Pálffy Ferenc, Benczér Ferenc, Tarcsafalvy Albert, Szentmártoni Bíró János. 1622. szeptember 3-án ábránfalvi Ugron Pált választották meg a szék alkapitányává, alkirálybíróvá pedig dobófalvi Maróthy Györgyöt. Ugyanebből az esztendőből ismerjük a keresztúrszéki assessorok neveit is: rugonfalvi Benedekffy Tamás, gagyi János Deák, gagyi Pálffy Ferenc, csekefalvi Demeter Ferenc, tordátfalvi Fekete István, kobátfalvi Miklós Ferenc, Gáspár Ferenc, tarcsafalvi Boér István és Pálffy György, notárius kobátfalvi Farkaslaki Mátyás. Később Balássy Ferenc lett a főkapitány és Ugron Pál a főkirálybíró, majd pedig Tholdalagi Mihály és Alia Sámuel a kapitányok.[523] Csíkban hídvégi Mikó Ferenc volt a szék főkapitánya, a főkirálybírók pedig Kelemen Mihály és 1615-től Lázár István. Az alkapitány csíkszentimrei Hadnagy Mátyás. Alcsík alkirálybírái voltak szentgyörgyi Péter deák és tusnád-szerethegyi Bocskor András. Kászonszék főkirálybírája Lázár András volt.[524] Háromszék főkapitánya a már többször említett Béldi Kelemen volt, majd pedig Tholdalagi Mihály. Marosszék élén főkapitányként állt Kovacsóczy István. 1625-ben Háromszék főkapitánya Béldi Kelemen és főkirálybírája Dániel Mihály.

A nemesség hivatalviselése Bethlen Gábor alatt erősen függött a Bethlenhez vagy közeli környezetéhez fűződő személyes viszonyuktól. Így sokakat emelt fel magasabb rangba, ám ezt időnként a szék közösségének a tiltakozása mellett tette. A csíkiak például sosem tudták elfogadni igazán Mikó Ferenc főkapitányságát, mert korábban a szék területén egyáltalán nem rendelkezett birtokkal, így székely volta ellenére is idegennek tekintették. A társadalmon belül elfoglalt helyről illetve a nemességen belüli szerepekről több képet ad az alkapitányok és alkirálybírák névsora, akik közül érdekes karriert mutat Ugron Pál esete Udvarhelyszéken, aki pár év leforgása alatt lett assessorból a szék főkirálybírájává. Emelkedése nemcsak ebben, de jobbágyainak számában is lemérhető.

Összegezve elmondhatjuk, hogy Bethlen Gábor alatt a székely nemesség jelentős része szerepet kapott, hivatalt viselt az erdélyi nagypolitikában is. Ezek főleg a régi primori családok tagjai voltak, mint a Mikók, de akadtak olyanok is, akik lófői vagy szegény nemesi sorból emelkedtek föl, és többek között éppen új hivatalaik révén gyarapították a vagyonukat és szilárdították meg a pozícióikat. Ilyen volt Geréb András vagy a szövérdi Gáspár János is. Mások ezzel éppen ellentétes utat jártak be, mert először jobbágyot és birtokot szereztek, és ezek révén jutottak, a székelyföldi hivatalok viselői közé.


A leváló székely nemesség és a székely közösség viszonya
Bethlen Gábor uralmának ideje alatt

A székeken bonyolított perek vizsgálata érdekes tanulságokkal szolgált a székely társadalmon belüli viszonyrendszerek árnyalása szempontjából. Az általam vizsgált széki peres iratok Udvarhelyszék levéltárában találhatóak. Ez a legteljesebben megmaradt iratanyag a székelység történetét illetően a fejedelemség korából[525]. A pereket elkezdte kiadni a Székely oklevéltár folytatásaként Pataki József és Demény Lajos.[526] A kiadás sorozata azonban a harmadik kötet után megszakadt,[527] így nem jutott el Bethlen Gábor fejedelemségének a koráig.

A vizsgált peres iratok tehát Bethlen Gábor fejedelemségének az évei alatt illetve a Bethlen uralma előtt és után keletkezett dokumentumok Udvarhelyszéken. A perek elemzésével elsősorban a székely nemesség cselekvésmódjait és viszonyrendszerét próbáltam feltérképezni.

Az 1613 és 1629 közötti időszakban keletkezett periratok a kialakuló székely nemesség szempontjából érdekes tanulságokkal szolgálnak. A nemesség legfelső rétege, a legjelentősebb primori családok nagyon ritkán szerepeltek ezekben a perekben. A szék vezető nemesei a jobbágyok számát tekintve[528] ekkor Kornis Ferenc, Balássi Ferenc és Mihály, Geréb András, Petki Jánosné, Ugron Pál, Péchi Simon, Dániel Péter és Mihály, Bögözi András, Kékedi Zsigmond, Pálffy Ferenc, Maróthy György, Lippai András és Semjén Miklós.[529] A szék főtisztjei ezekben az években Kamuthy Farkas, Nagy Menyhért, Ugron Pál, Semjén Miklós, Bögözi András, Pálffy Ferenc, Benczér Ferenc, Tarcsafalvy Albert, Szentmártoni Bíró János, dobófalvi Maróthy György, Benedekffy Tamás, Pálffy Ferenc, Farkas Ferenc, Tholdalagi Mihály és Alia Sámuel.[530] A felsoroltak közül Kornis Ferenc, Péchi Simon, Ugron Pál, Pálffy Ferenc, Bögözi András, Lippai András, Tarcsafalvi Albert és Semjén Miklós neve szerepelt a perekben, azonban mind az alperesek, mind pedig a felperesek között sokkal többször szerepelt a nevek után az a megjegyzés, hogy nemes ember, mint az említett esetek. A pereskedő nemesek tehát nem elsősorban a leggazdagabbak közül kerültek ki, hanem sokkal inkább a szegény nemesek illetve a feltörekvő lófők közül. A vizsgált peres eljárások nagyjából három nagy csoportra oszthatóak. Az első csoportba olyan ügyek tartoznak, amelyek minden más vármegyében, területen is megtalálhatóak, ezek az örökséggel kapcsolatos pereskedések. A perek fele ilyen típusú üggyel foglalkozott itt is. Ezek között főképpen azok az érdekesek, amelyekben felsorolták a vitatott örökséget is, mert ebből némi képet kaphatunk arra vonatkozóan, hogy milyen javakkal bírtak a Székelyföldön a nemesi társadalom tagjai. Benedekffy János például a kecseti Gálffy Farkassal perelt egy örökség rá eső részéért, amelyben felsorolt "egy fejér szeplős lovat fékestől, nyergestől, pokrocostól, pányvástól mely meghérth volna száz forintot és mégh egy leányomnak Margitnak 14 forint gyűrűbe való követ".[531] Péter Jánosné Ilona asszony az apjától, Imreh Jánostól rá maradt részt perelte Kedei Mihályt. Vallomása szerint az apja rá hagyott " tizenkilenc kalongya búzát, ötödfél kalongya zabot, valami házbeli eszköz volt ..., disznó micsoda, annak kicsinye az én részem, ez mit ebben megadott azt nem kérem, tudniillik énnekem egy disznótt adott meg benne egy tyúkot, és két véka búzát adott, ez kíűl az többit csak megkévánom".[532] A székelyek nemesek vagyoni helyzete a legnagyobb jobbágytartókat kivéve nagyon ingatag lehetett, ugyanis a tekintélyesnek számító Petki család egyik tagja, Petki Farkasné azért idéztetett 1612-ben a törvény elé, mert nem tudta megadni a neki Kedei Mihály által adott 75 forintnyi adósságát.[533] Ugyanakkor jelentős vagyon felhalmozására is lehetőség volt. Ezt mutatja egy 17. századi székely kalandor nemes példája, a bogárfalvi Lippai Andrásé, aki lófőből, katonai vezetőből lett a nemesség tagjává. A halála után az öröksége körül kirobbant és éveken át tartó perfolyamból következtethetünk arra, hogy milyen vagyont gyűjtött össze életében Lippai András uram. A perek alperese a szintén Bogárfalván lakó Fancsali János volt, aki Lippai András vagyonát örökölte. Az 1622 és 1626 között tartó pereskedésben[534] többen perelték Lippai András örökösét, mégpedig azért, mert különböző, jelentős összegeket adtak neki korábban, amiket most igyekeztek visszaszerezni. A felperesek között szereplő, városi rendű Sebestyén András egy csikót, "gyermek lovat" adott neki, aminek az árát sosem kapta meg.[535] Fondor Ferenc két kancát adott neki 15 forint értékben.[536] A farkaslaki Mihály János 10 forintot és egy 20 forintot érő lovat adott, amiknek az értékét most szintén visszakövetelte,[537] csakúgy, mint ahogy azt Andrássi Péter tette az általa adott 25 forinttal. [538] Az összegeket ugyan adósságként emlegették a felperesek, ami elképzelhető, ám ugyanígy lehetséges az is, hogy mint katonai vezetőtől, különböző felmentéseket vártak. Bárhogyan is van, amint a fentiekből látható, Lippai András vagyona egy részét hatalma vagy befolyása fejében szerezte, és ez hozzásegítette, hogy a székely nemesi társadalom részévé váljék. Ez a történet rávilágít némileg arra a sajátos függőségi rendszerre is, ami a székely társadalom erősen katonai jellegzetességéből következett. Bár az említett felperesek egyike sem lett a jobbágya Lippai Andrásnak, mégis érdekükben állott neki akár kölcsönt, akár ajándékot adni, ezzel sajátos kapcsolat alakult ki közöttük, ám természetesen ez csupán az illető személy haláláig tartott, és az örökösével szemben már nem érezték lekötelezettnek magukat.

A perek többi része általában jól szemlélteti a leválók és a közösség közötti feszültségeket. Ennek egyik csoportjába azok a perek tartoznak, amelyekben a székely nemes és jobbágya volt érdekelt valamilyen módon. A csoport kisebbik részét képezték, bár előfordultak olyan peres ügyek is, amikor a nemes és jobbágya vagy volt jobbágya között volt valamiféle konfliktus. Ilyen volt a Kornis Ferenc által perelt név szerint is megemlített öt jobbágy és a "többiek"-ként emlegetett társaik esetében is, akik úgy döntöttek, hogy felszabadítják magukat a szolgálatból, és elhagyták urukat.[539] Kedei Mihály azért hívta perbe az andrásfalvi Tibaldi Andrást, hogy "illen nyomorúságából lett felsegítése" után sem fizetni, sem szolgálni nem akart az alperes.[540] A jobbágyi szolgálatban állott Szász Simon viszont éppen azt perelte, akinek szolgált, mégpedig azért, mert nem fizette meg Kosa György uram a szolgálatait.[541] Itt megint érdemes felfigyelnünk arra, hogy sok esetben miképpen értelmezték a székelyek a jobbágyság fejekötött kategóriáját. Ezek szerint bizonyos esetekben, mint ahogyan ez itt is látható, csupán bizonyos ideig tartó szolgálatnak tekintették, ami nem jelentett örökös jobbágyi sorba kerülést. Tarcsafalvi Albert székely nemes is azért hívta perbe a farkaslaki Pakot Andrást, mert az letagadta, hogy, noha a szénafüvén dolgozott, valaha is Tarcsafalvi jobbágya lett volna.[542] A csoport nagyobb részét olyan ügyek adták, amelyekben a nemes a jobbágya érdekében próbált a közösséggel szemben fellépni, a legtöbb esetben azért, hogy az illető jobbágynak a falu közössége nyílföldet adjon, vagy esetleg csak azért, hogy megengedje, hogy használja azt az örökséget, amit a földesúrtól kapott, vagy régi saját örökségét, amiről újabban jobbágyként szolgált. Az almási Fábián Mihály a nyílföld megadásáért perelte Almás közösségét,[543] a szentmihályi György Máté a szénafű használatából kért részesedést per által,[544] Péchi Simon pedig több ízben is hadakozni kényszerült azokkal a falvakkal, ahol jobbágyai voltak, a közösség annyira nem látta szívesen az idegeneket. Így 1615-ben Martonosfalvával perelt azért, mert egy oláh jobbágyát megölték,[545] Sákoddal pedig azért, mert a falu lakosai a jószágára mentek és egy jobbágyát elvitték.[546] Bögözi András Oláh Máté nevű árvátfalvi jobbágyának kívánt földet szerezni pereskedés útján.[547] Lippai András a jobbágya leégett csűrét és istállóját akarta visszperelni azoktól, akik azt szerinte felgyújtották[548]. Ábránfalvi Ugron Pál, a korszak egyik legjelentősebb jobbágy-gyűjtője 1615-ben a szentléleki falusbírót, Barto Istvánt hívta törvénybe Szentlélek falu képében, mégpedig azért, mert a faluban négy háza is volt, és ezekhez illetve a házakban lakó jobbágyai számára nyílföldet akart a falutól, akik semmiképpen sem akarták neki megadni azt.[549] Bögözi András a jobbágya nevében fordult a szék bíróságához elégtételt kérve azért, mert a jobbágyot alaposan elverték.[550] Kristóf János Deák szintén a jobbágya, Veres István bántalmazása miatt fordult a széki bírákhoz. A jobbágyot öt napig bezárták és sanyargatták.[551] Szombatfalvi Péter nemes ember Szombatfalvától kért a peres utat választva nyílföldet, s bár nem említi a perben, de minden bizonnyal az őt szolgáló jobbágyait is oda kívánta telepíteni[552]. A közösség ellenállása is szerepet játszhatott az elkötelezés szándéka mellett abban, hogy Tarcsafalvi Albert szerződést készíttetett a szolgálatába fogadott jobbággyal, amelyben a jobbágy arra kötelezte magát, hogy "hét esztendeig keze alól ki ne mennjen".[553]

A székelyföldi jogviták egészen speciális részét képezik azok, amelyek a vizsgált korszakban a perek több mint egyharmadát jelentették. Ezek valamilyen erőszakról számoltak be, valamilyen fizikai bántalmazásról, hatalmaskodásról. Ezek az erőszakoskodások a perek tanúsága szerint gyakran egészen érthetetlennek tűntek, máskor egyértelműnek látszik, hogy a feszültség éppen a leválni szándékozók és az őket visszatartani kívánó közösség vagy a közösség egy tagja között vált erőszakká. Az iránya kettős volt, mert ugyanúgy találhatók erőszakos cselekmények, amelyeket a leválók követtek el, és olyanok is, amelyek a közösség képviselőinek a nevéhez fűződtek. Az ilyen típusú ügyek nagyon széles skálán mozogtak. Az egyszerű mocskolódáson kívül, ami például Borbély István és Kézdi Mihály között zajlott,[554] gyakran fordultak elő olyan esetek is, amikor egymás jószágát tették tönkre vagy hajtották el. Így történt ez a hoggyai Dáné György 14 juhával, amiket a szintén hoggyai Szabó Mátyás hajtott el,[555] vagy abban a perben, amelyben a csíksomlyói János Deák azért perelte a kobádfalvi Kedei Mihályt, mert az "némely csíkiak marháit elhajtotta".[556] A lövétei Orbán Máté a marhája megkárosítása miatt perelt,[557] a szentléleki Pakot Mihály pedig azért idézte a bírák elé Szente Pétert, mert "elfoglalta egy útját".[558] Kifejezetten testi erőszak esett viszont a gagyi János Deákon a szintén gagyi Pálffy Ferenc által, aki a felperes vallomása szerint sokféleképpen hatalmaskodott vele, többek között meg is verette.[559] Kettőjük küzdelme ezzel nem ért véget, ugyanis egy esztendő múlva János Deák újra perbe hívta Pálffy Ferencet, akiről elmondta, hogy "én el menék elől Benczér Ferenc urammal együtt haza felé, amikor szablyával tizenhat halálos sebet ejtett rajtam".[560] Az említett Pálffy Ferenc, aki a jobbágytartók között előkelő helyen szerepelt ebben az időben, minden bizonnyal éppen a leválók egyikeként az erőszakot is gyakran igénybe vette az előrejutás érdekében. Egy másik, 1615-ben zajlott perben azért perelték többen a Pálffyakat, mert beteg embert vallattak erőszakkal.[561] Ezek mellett Pálffy Ferenc maga is hívott perbe némelyeket[562], vagyis meglehetősen sokszor került összeütközésbe a székely közösség különböző tagjaival. Az eddig említetteken kívül a Szombatfalvi család nevéhez is több erőszakosság kötődött ezekben az években. Először a Szombatfalván lakó Kandó János hívta a törvény elé nemes Szombatfalvi Jánost, hatalmaskodásért,[563] majd az udvarhelyi Chiszar Miklós tette ugyanezt nemes Szombatfalvi Péterrel.[564] Erőszakoskodáson kapták a korábban már említett Fancsali János lófőt is, akinek a karrierjének mozaikjai szintén kirajzolódnak előttünk a periratokból. Az első rá vonatkozó adat akkoriból származik, amikor, miután Bogárfaluba költözött, idegenként nyílföldet kívánt a falu közösségétől.[565] Már ekkor megtudjuk azt is, hogy a házának a szomszédja Lippai András uram volt, éppen az, aki szép vagyont gyűjtött, majd pedig magtalanul meghalván Fancsali Jánosra hagyományozta mindenét, akinek az örökség mellett a pereket is viselnie kellett. Úgy tűnik azonban, hogy ez nem törte meg a lendületét, sőt éppen ellenkezőleg, ő maga is erőszak vádja miatt állhatott a szék bírósága elé, amikor Csiki Lászlót 1626-ban "nem tudatik mi okbul indultatva agyonvert, úgy annyira hogy ... ha mások megh nem véttek volna ugyan meghölt volna".[566]

Az erőszak, a testi bántalmazás mellett, ami a katonáskodó székelységtől egyáltalán nem állott távol, a közösség és a leválni kívánó nemesség erőszaktól mentes összeütközésének más módjairól is tanúskodnak a perek aktái. Ezek az ügyek olyan esetekről szólnak, amikor vagy a közösség nem volt hajlandó részt adni birtokából a betelepülőnek vagy a nemesnek, vagy pedig a nemes tiltotta el a korábban közösen használt földről a falu közösségét. Az előbbi, tehát a közösség tilalma érvényesült Demeter Mihályné és Orbán Ferenc esetében, akik hiába kérték örökségüket a sófalviaktól.[567] Ugyancsak a falu, mégpedig Kányád nem engedte, hogy Pálosi János Deák hozzájuthasson a faluban lévő örökségéhez.[568] Egy egészen érdekes és nagyon részletesen megindokolt példája az előbbieknek az a per, amelyben Gergely János és Lukács kőrispataki nemesek pereskedtek Miklós Ferenc szintén nemes emberrel. A felperesek vallomásából kiderül, hogy ők egy örökséget megvettek, ám a falu egész közössége, és az ő nevükben az örökség szomszédságában lévő birtok tulajdonosa, az alperes határozottan kijelentette, hogy azt az örökséget a vásárlók nem vehetik meg, mert azt csakis a közösség birtokolhatja.[569] Ezzel szemben a bethlenfalvi erdőt Komáromi István tiltotta el a vágástól és hordástól, magának kisajátítva azt.[570] Ugyanezt tette Kornis Ferenc is Ravafalva ellenében, amikor eltiltotta tőlük az erdőt és más külső birtokait is,[571] csakúgy, mint a sükei Orbán János, aki két faluval szemben lépett fel akkor, amikor Vágás és Dobófalva ellen tiltotta el erdejét a sükei határban a vágástól és a hordástól.[572] Ilyen tilalmakat az egymással rivalizáló és kiemelkedni szándékozó nemesek gyakran tettek egymás ellen is, általában a falu közös földjét tiltva el egymástól is.[573]

Összegezve a perek tapasztalatait azt láthatjuk, hogy a közösség nagyon erőteljesen igyekezett korlátozni a leválókat, azaz a létrejövő nemesi társadalmat abban, hogy birtokot és jobbágyot szerezzen a közösség rovására. Ugyanakkor az is látható, hogy a nemesség ugyanezt a taktikát folytatta az őket és a közösség jogait megtartani igyekvő közösséggel szemben, és ebben a küzdelemben mindkét fél hajlandónak mutatkozott elmenni egészen a végsőkig, a testi erőszakig is. Emellett érdekes, hogy az erőszakoskodók között viszonylag kevés az igazán sok jobbággyal rendelkező, tehát úgy tűnik, hogy a közösség éppen a leválás idején reagált a leghisztérikusabban a kiszakadók törekvéseire. Ezt igazolják azok a vizsgálatok is, amelyeket a Bethlen Gábor fejedelemségét megelőző periratok között folytattam, ahol többször bukkan fel, szinte minduntalan például az az Ugron Pál, aki ekkorra már nagy vagyont és hatalmat szerzett a székelyek között.[574]


A székely nemesség és a vallási hovatartozás kérdése

A székely nemesség vallási-felekezeti hovatartozása a 17. század első felében nem mutat eltérést a Magyar Királyság nemességével összehasonlítva. A többség ugyanis, csakúgy, mint a magyar nemesség többsége, katolikus volt. Míg azonban a Habsburg uralom alatt élő királyi országrészben a központi hatalom és a katolikus főpapság által is támogatott ellenreformációs hatásoknak köszönhetően fordult meg a korábbi protestáns többség a harmincéves háború kezdetére némi, a mágnásokat érintő katolikus fölénybe, addig Erdély vezetése a 17. század kezdetétől, Bocskai István fejedelemségével kezdődően protestáns, mégpedig református volt. Úgy tűnik, hogy a reformáció Erdélyben, főképpen pedig a székelység körében, másként hatott, mint a magyar társadalom egyéb csoportjaiban. Érdekes például, hogy kifejezetten a vallásváltás miatti, teológiai vitákkal vagy lelkészválasztással kapcsolatos[575] tettlegességgel, erőszakkal nagyon ritkán találkozunk magyar nyelvterületen. A Magyar Királyság területéhez képest Erdélyben, még inkább a Székelyföldön azonban több esetről is beszámoltak a kortársak, amikor felgyújtották a templom díszeit, vagy ellenségeskedés tört ki, mégpedig nem csupán a reformálni szándékozó lelkipásztor és a nép vagy a földbirtokos és a nép között, hanem akár egy településen belül, mint például Székelyudvarhelyen vagy Marosvásárhelyen is.[576] Pokoly József éppen a székely városokkal kapcsolatban állapítja meg, hogy "ezekben nehezebb sorsa volt a reformatiónak, mivel a királyné és a barát hatalma közvetlenül nyugodott rajtuk és felettes polgári hatóságaik nem bírtak olyan függetlenséggel, mint a szászoké és nem is helyezkedtek olyan egyértelműséggel a reformátio álláspontjára, mint azok."[577] Az indoklás talán magyarázatul szolgálhat a protestantizmus valamivel későbbi jelentkezésére a Székelyföldön, de nem ad választ arra a kérdésre, hogy vajon a "barát", Fráter György és Izabella halála után miért nem történt meg a vallásváltás a székelység körében is olyan radikálisan, mint ahogyan az Erdély más területein megfigyelhető. Pontosabban talán azt mondhatnánk, hogy ha időleges vallásváltás történt is, mint például Csíkszék több településén, a rekatolizáció voltaképpen még sok helyütt az előtt végbement, hogy a magyarországi reformáció elindult volna. Zoványi Jenő a reformációnak a székelyek közötti hathatós terjedéséről írt,[578] ami azonban felemás módon sikerült. Míg ugyanis a székely közösségek többsége protestáns, elsősorban református és unitárius lett, addig a primori réteg nagy része megmaradt katolikusnak. A sajátos helyzetnek nyilván számos olyan oka volt, ami a helyi körülményekből következett. Ilyen volt például az a körülmény, hogy az európai katolicizmustól, sőt még Erdély központi településeitől is meglehetősen távol eső Csíkban nem volt szükség vallásváltásra ahhoz, hogy a reformáció vívmányait katolikus köntösben megvalósítsák. Talán nem véletlen, hogy egy 1591-es vizsgálat szerint Csíkban 17 templom volt 17 pappal, és a papok közül 12 nős volt.[579] Az erdélyi katolikus püspökség gyulafehérvári megszűntével a fegyelem is lazult, és nem volt, aki ezeket az elhajlásokat megtorolta volna.[580] Emellett János Zsigmond uralma alatt legálisan terjedt az unitárius vallás a székelyek között is, sőt nemcsak az unitarizmus, de a szombatosság csírái is viszonylag korán megjelentek. Ez a folyamat sokkal erőteljesebben megosztotta az erdélyi protestantizmust, mint az a többi magyarok lakta vidéken történt. Ezért már kezdettől nem egységesen, hanem nagyon is polarizáltan jelentkezett a reformáció Erdélyben és a Székelyföldön is, ahol jelentős volt a ferences hatás a 16. század elején.[581] A kolostorok közül több a reformáció hatása alá került, mint például a marosvásárhelyi vagy a fehéregyházai, ám Csíksomlyón és Bákóban megmaradtak a szerzetesek még az 1588-as katolikus-ellenes törvény után is.[582] A csíki szerzetesek jártak át Udvarhelyszékre is, aminek a következtében Székelyudvarhelyen a fejedelemség idején nagyjából 50-50% lett a katolikusok és a reformátusok aránya. Marosvásárhelyen is sokáig megmaradt a katolikus túlsúly, hiszen 1552-ben még több katolikus volt a városi tanácsban, így a városi bíró az evangélikus lelkészt a városból kiűzte.[583] Az evangélikusság panaszára az országgyűlés Andrássi Márton és Daczó Pál székely nemeseket, fejedelmi biztosokat küldte a békesség megteremtésére,[584] és ők olyan jól dolgoztak, hogy 1559-ben már Marosvásárhelyen tartották azt a zsinatot, amely kálvini szellemű úrvacsoratant és hitvallást fogadott el.[585] A reformáció általánosabb székelyföldi adaptálása azonban viszonylag késői évekre, 1570 körüli időre tehető.[586] Ekkor elég széles körben népszerű volt az új tanítás, mert még Lázár András, csíki főkapitány, Bethlen Gábor nevelőapja is protestánssá lett egy időre, négy plébániát elpusztított, igaz, hogy a családból nem követték.[587] Később ő is rekatolizált és az általa tönkretett plébániákat helyreállíttatta.[588] A Báthoryak kora azonban egy kisebb rekatolizációs folyamatot indított el, különösen a Székelyföld területén. A Báthory Zsigmond által kinevezett Mindszenti Benedek főkapitány erőszakos eszközökkel is igyekezett visszatéríteni a népet a katolicizmus oldalára,[589] az 1584-től szintén jelen lévő jezsuita hittérítők pedig a templomokat népesítették be.

Az erőszakos rekatolizáció is minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a székelyek közül sokan katolikussá lettek, de Csík-, Gyergyó- és Kászonszéket kivéve mindenhol meggyökeresedett a protestantizmus. Érdekes viszont, hogy a székely nemesség vezetői akkor is katolikusok maradtak, hogyha falvaik lakói reformátusok voltak, vagy ha református fejedelmek kerültek Erdély élére. A nagy katolikus Apor Péter úgy emlékezett vissza a 17. század éveire, hogy "Úgy vagyon, hogy az kálvinista fejedelmek idejében is némelykor négy katolikus tanácsúr is megvolt...".[590] Apor szerint sokan akkor is megmaradtak katolikusnak, ha csak a saját kastélyukban építhettek kápolnát maguknak.[591] Más családok, mint például a Damokosok a háromszéki Alsócsernátonban viszont protestánssá lettek. A Daczó, a Mikó és a Damokos családok mellett azonban jobbára olyan nagy székely nemesi családokat találunk, akik mindvégig megőrizték a ragaszkodásukat a katolikus egyházhoz. Mind a Lázárok, mind az Aporok, Kálnokiak, Mikesek vagy Tholdalagiak, csakúgy mint az Imecs vagy a Kornis, Béldi vagy Petki családok, katolikusok maradtak. Érdekes módon Bethlen Gábor fejedelemségének korából kevesebb dokumentuma maradt ránk a székely nemesek öntudatos vallásosságának. A források többsége inkább a Rákócziak korából vagy a későbbi időkből származik. Ebből a korból maradtak fenn emlékek arról, hogy például a csíksomlyói kolostort a székely nemesek támogatásából építették újjá az 1661-es török pusztítás után, amikor az adakozók között volt gróf Csáky Lászlóné Kálnoki Katalin és Mikes Kelemen háromszéki főkapitány, aki a Szent Mihály kápolnában oltárt állíttatott. A kápolnát még Mikes Mihály restauráltatta, majd pedig Mikes Kelemen fejezte be 1670-ben. Tíz év múlva Kálnoki Istvánné Béldi Anna emeltetett ugyanott tornyot, és Henter Ferenc csíki főkirálybíró építtetett át egy oltárt. Gyergyószárhegyen a Lázár család öt kápolnát állíttatott, és Lázár István 1642-ben hívott oda egy magyarországi ferences szerzetest.[592] A székelyföldi kolostorok éppen a 17. század közepén kezdtek fellendülni, a bosnyák szerzeteseknek Tholdalagi Mihály és neje, Mihálcz Erzsébet vásárolt telket Mikházán, ekkor létesítettek ugyanitt elemi iskolát, amelyet grammatikai osztályokkal egészítettek ki és a vidéki nemesek gyermekei számára internátust is építettek, amelynek a fenntartásához a szék is hozzájárult.[593] Szintén Mikházán a templom fala "tele van aggatva címerekkel és kriptájában igen sok marosszéki nemes porladó csontjai pihennek. Ez azt bizonyítja, hogy a ferenceseket a templom építésében sok nemes szívű ember segítette, kiknek neveit föl se lehet sorolni (Haller, Petki, Felvinczy, Kálnoki, Béldi, Bánffi, Torma, Halmágyi stb. családok).[594] Csíkszékben, Szentmihályon a tornyot 1666-ban állíttatta Sándor Mihály és János, valamint Endes Miklós, a harangot szintén ekkor öntette ugyancsak Sándor János és Mihály. Magát a templomot is 1630-ban építették újjá.[595] A felsorolt adatok azonban mind a század második feléből származnak, nem a bethleni évekből. Öntudatos, sőt buzgó vallásosságról a székely nemesség körében ekkor főképpen a szombatos Péchi Simon esetében beszélhetünk, aki maga is tanította hitének tételeit, és már 1618-ban megpróbált a tanításai ellen fellépni az országgyűlés.[596] 1622-ben az országgyűlésen a korábbi rendelkezést megerősítették, sőt megszigorították,[597] majd pedig bebörtönözték Péchi Simont és társait. A korábbi kancellárt csak többek jótállása fejében engedték haza szenterzsébeti birtokára.[598] A jótállók között több, más felekezetű székelyföldi nemes is volt, mint például Kornis Ferenc vagy Mikó Ferenc, ami mindenképpen mutatja azt, hogy a székely nemességben a nemesi voltukból következő közösségi tudatuk erősebb összekötő kapocs volt közöttük, mint a felekezeti hovatartozásuk. Erről később Apor Péter úgy emlékezett, hogy "Nem vala inter privatos religionis respectus, az akár katolikus, akár kálvinista, akár unitárius, és ha találtatott magyar, csak emberséges ember volt, egyaránt szerették magokat, együtt vigadtanak, sőt az házasok között is nem vala respectus religionis, ugyanis Bethlen Gergelynek katolika felesége vala. Apor István katolikus, az felesége kálvinista, Gyulaffi László katolikus, az felsége unitária, Gyerőffi György katolikus, az felesége unitária, Thoroczkai István katolikus, az felesége kálvinista".[599] I. Rákóczy György uralma alatt mind Péchi Simont, mind pedig környezetét, amelyben több erdélyi nemes asszony volt, elítélték és áttérésre kényszerítették.[600]

A székely nemesség vallásosságáról és felekezeti hovatartozásáról a 17. század első felére eső évekből elmondható, hogy a vezető családok döntő többségében megőrizték katolicizmusukat, míg azonban azok, akik csak ekkoriban emelkedtek a nemesek közé, jobbára a székely közösség többségéhez hasonlóan protestánsok voltak. A felekezeti hovatartozás azonban nem tűnik olyan erőnek, ami elsőrendű szerepet játszott volna az identitásukban. Ez inkább később vált azzá, már I. Rákóczy György fejedelemségétől kezdődően. Már 1640-ben együtt ment a katolikusság képviseletében a fejedelemhez Kornis Zsigmond, Haller István és Tholdalaghy Mihály, mégpedig azért, hogy valamilyen helyben lakó katolikus vezető lehessen püspök híján fölöttük.[601] Ekkor a fejedelem erős reformátussága ellenére egyre több rendházat is alapítottak a Székelyföldön,[602] és bár időnként a szék közössége tiltakozott a katolikusság megjelenése ellen, mint például 1678-ban az esztelneki ferences rendház esetében a háromszékiek, a székely nemesek, jelen esetben Mikes Kelemen, az oltalmuk alá vették az új alapításokat[603].

A székely nemesség ezekben az esztendőkben annak ellenére is háborítatlanul gyakorolhatta hitét, hogy a fejedelmek protestánsok voltak. Bocskai István, aki erdélyi fejedelemként jószerivel nem is tartózkodott Erdély területén, valójában nem szólt bele a vallásgyakorlás mikéntjébe, az utolsó éveiben katolikus feleséget választott Rákóczi Zsigmond szintén nem. Báthory Gábor bár erőteljesen támogatta például Kolozsvár reformátusságát az unitáriusokkal szemben, valójában ő sem igyekezett erővel protestánssá tenni a hozzá hű székely nemességet, ha nem is teljesítette be némelyek várakozását akkor,[604] amikor megmaradt református hitében. Bethlen Gábor ugyancsak hűséges maradt a protestáns hitelvekhez, egyházpolitikáját azonban mindvégig a bölcs józanság határozta meg, így gyakran biztosított előnyöket a Székelyföldön élő katolikus lakosságnak is, amennyiben arányuk ezt megkövetelte. Mivel azonban valójában egyik fejedelem egyházpolitikája sem befolyásolta alapvetően a székely nemesség vallásválasztását, úgy tűnik, tevékenységük inkább egy nyugalmi állapotot teremtett, amelyben a belső mozgások erőteljesebben érvényesülhettek a külső behatásoknál.

 


Összegzés

A székely társadalom a 17. század elején még jobbára azért küzdött, hogy korábbi szabadságjogait, amit összefoglaló néven kollektív nemességként említettek, visszaszerezze és megtarthassa. A kollektív nemesség minden egyes székelyre érvényes kiváltságaiból azonban éppen ebben a században bontakoztak ki azok a kiváltságok, amelyek már nem terjedtek ki a székely közösség egészére. A század elején visszakapott közösségi jogok mellett a korábbi legfelső réteg tagjai, az egykori primori családok egyéni adományleveleket is szereztek birtokaikra és többen kaptak nemesítő okleveleket is. Az újra kimondott közösségi szabadság már nem volt elegendő többé ahhoz, hogy a székely közösség tagját megmentse attól, hogy elszegényedése vagy más miatt jobbágyi sorba süllyedjen. A korábban csak elvétve előforduló jobbágyul kötések hol erőszak, hogy szegénység miatt egyre gyakoribbá váltak, így kialakult a székely jobbágyok rétege. A jobbágyosodás a 16. század első felében, a fejedelemség létrejöttének az időszakában gyorsult fel, és ez arra késztette az erdélyi fejedelmeket, hogy reagáljanak a székely társadalmon belül létrejött új helyzetre. A területileg a Magyar Királyság korábbi területénél jóval kisebb Erdély immár nem engedhette meg magának azt, hogy a székely társadalom korábbi adómentességét megőrizze, ezért egyre többször vonták be őket az adóterhek viselésébe. A megnövekedett adóterhek azonban csak felgyorsították azt a folyamatot, amely már korábban megindult, ez pedig a székelyek alsó rétegének jobbágyul kötése volt. A gyalogosan katonáskodók közül sokan jutottak olyan helyzetbe, hogy nem tudták viselni a hadi szolgálatot és az adózás megterheléseit együtt, ezért mindezek elől jobbágyul kötötték magukat. A 16. század közepén az 1562-es segesvári országgyűlésen János Zsigmond fejedelem erre úgy válaszolt, hogy határozataival felszámolta a székely társadalom korábbi közösségi kiváltságait, a kollektív nemességet és a belső autonómiát. Ezáltal a korábbi székely nemesfogalom is átalakult, hiszen az országgyűlés határozatainak értelmében ezen túl a nemesi kiváltságok a székely társadalom két felső rétegének, a primoroknak és a lófőknek a kiváltságaivá lettek. A székelység nemesnek tartott rétege azonban a legalsó rétegekkel egyetértésben, noha más-más okokból, ellene volt a segesvári végzésnek, és a 16. század második fele állandó feszültséget eredményezett mind a székelységen belül, mind pedig a székelyek és a fejedelmi hatalom között.

A székely közösség minden tagja és minden csoportja érzékenyen és ellenségesen reagált arra a kormányzati törekvésre, amely kívülről óhajtott beleszólni ennek a közösségnek a nagyon is élő rendjébe, még akkor is, ha a fejedelmi határozat voltaképpen csak követni próbálta azt a folyamatot, amely a székely közösségen belül megindult, vagyis hogy a katonai alapokon szerveződött és kiváltságolt szabadokból álló társadalomban megjelentek a feudális függőségre emlékeztető, igaz, sajátos formában érvényre jutó kapcsolatrendszerek is. A közösség azonban egyfelől elutasítással reagált a változásokra, másfelől egy belső zavarral, ami a viszonyok és viszonyrendszerek bizonytalanná válását mutatta. A kormányzat szempontjából mindez úgy jelentkezett, hogy nem tudta használni a székely haderőt és emellett a remélt adó sem folyt be a kincstárba. A székelyföldi nemesnek titulált réteg tagjai sem voltak elégedettek a hozott döntésekkel. A felső réteg tagjai, akik döntően a korábbi primori családok tagjai voltak, és már korábban is a vármegyei nemesség részének tekintettek, a hatalom behatolását a Székelyföldre az addigi tekintélyük és rangjuk csorbításának tekintették. Egyrészt azáltal, hogy a korábban általuk ellátott tisztségeket most az uralkodói tisztségviselők kezébe adták, ezáltal a főemberek elestek ezen tisztségek jövedelmétől és a hozzájuk kapcsolódó hatalomtól is. Másfelől az a korábbi kiváltság, amelynek értelmében a ius regium ezidáig de jure nem hatolt be a Székelyföldre, korlátlan lehetőséget biztosított a székelyek elsői számára a közösségen belül hatalmuk növelésére. A kiváltság megszüntetésével más nemesek is lehetőséget kaptak arra, hogy birtokot szerezzenek a székelységen belül, ezáltal szintén a főemberek korábbi hatalmát csökkentve. Az 1562-ben nemesnek titulált csoport másik, nagyobb része, a korábbi lófők ugyancsak ellenezték ezt a rendezést. Igaz, hogy nem kellett adót fizetniük és szabad állapotúak maradtak, sőt a nemesek közé sorolták őket, ám mivel a társadalomban elfoglalt helyük a mustrákon résztvevő fejedelmi tisztviselők döntésétől függött, akik sok szegényebb lófőt is besoroltak a legalsó, immár a fejedelem jobbágyaiként számon tartott rétegbe. Az egzisztenciális bizonytalanság és a lófőket a falu népével összekötő azonos életforma is közrejátszhatott abban, hogy a lófők lettek a székely közösség legerőteljesebb védelmezői.

Az állandó feszültségek a 16. század végére világossá tették, hogy a kormányzat majd fél évszázadon át követett székelypolitikája nem vezetett eredményre, ezért a tizenötéves háború állandó küzdelmei is szükségessé tették azt, hogy megpróbálják visszaállítani a székely katonaság korábbi harcértékét. Leginkább ez a törekvés vezethette először Báthory Zsigmondot, majd Bocskai Istvánt és Báthory Gábort is, hogy ismételten kiadott szabadságleveleikben helyreállítsák a korábban elvett székely szabadságjogokat és az autonómia jelentősebb elemeit is.

A 17. század elejére tehát a székely közösség többé-kevésbé visszaszerezte korábbi nemesi jogait, és Bethlen Gábor fejedelemségének időszakára kialakultak azok a külső és belső keretek, amiken belül megindulhatott egyfajta fejlődés. A 17. század végén a fejedelemség önállóságának megszűnte után a vezető székely családok is bárói, grófi címeket kaptak, tehát az ország nemességének elitjébe emelkedtek, és ekkorra nagyjából létre is jött az a csoport, amely a székely nemesi társadalom címet viselte. Az alakulás időszaka éppen a 17. század volt.

A segesvári végzés után eltelt pár évtized azonban nem múlt el nyomtalanul a székely társadalom életében, ugyanis fellazította a korábbi kereteket, a demoralizálódás még erőteljesebbé tette a jobbágyosító törekvéseket, amelyeket már a 15. század végén is megfigyelhettünk a székelységen belül. Ugyanakkor a felkelésekben való részvételük miatt több korábbi primori család veszítette el korábbi székelyföldi pozícióit, mint például az Andrássyak.

A 17. század elején részben tovább folytatódott az a tendencia, hogy a régi primori családok minden módon igyekeztek megerősíteni egzisztenciájukat az uralkodótól származó birtokadományok, új adományok révén, emellett a székely közösségen belüli jobbágyszerzés útján, másrészt egyre nagyobb méreteket öltött az armális általi nemesítés, így létrejövőben volt a székely nemesi társadalomnak egy másik, szegényebb rétege is, akik közül csak keveseknek sikerült meggyökerezni a nemesség között. Az a székely nemesi társadalom, amely a 17. század végén kezdett körvonalazódni, valójában a Báthory Gábor és Bethlen Gábor idején formálódni kezdő csoportból jött létre. Ezért koncentráltam munkámban éppen Bethlen Gábor fejedelemségének időszakára. Bethlen Gábor fejedelemsége alatt két ízben készült székely összeírás maradt ránk, ezek közül az első, az 1614-es rendkívül részletes és a társadalom nem katonáskodó elemeire is kiterjedt. Az általam a kutatás során felhasznált források másik csoportja a Királyi Könyvek oklevelei, adományai voltak, amelyek vizsgálatával egyrészt a fejedelmi székelypolitikát, másfelől a megadományozottak körét igyekeztem feltérképezni. A harmadik felhasznált forráscsoport a széki periratok nagyon gazdag anyaga volt, amelynek a vizsgálata még jószerivel alig kapott helyet a korszak nemességének a kutatásában.

Munkám során ezen források felhasználásával próbáltam bemutatni a székely nemesség formálódásának fázisait Bethlen Gábor korában illetve az azt megelőző években.

A kutatás és az értekezés eredményei két gondolatkörben foglalhatók össze. Elsőként azt mutattam be, hogy mit jelentett a nemes kifejezés a székelységen belül, valamint azt, hogy hogyan változott ennek a szónak a tartalma a székelyekkel kapcsolatosan és azt, hogy volt-e az összességében nemes székely társadalomnak olyan csoportja vagy voltak-e olyan elemei, akik megnevezésüket, hivatalaikat, birtokaikat és életmódjukat tekintve is hasonlíthatóak voltak a vármegyei nemességhez. Ezzel együtt, pontosan azért, mivel a közösségi gondolkodás mindvégig meghatározó maradt a székelyek között, arra is választ kerestem, hogy a székelységen belül mennyire tekintette magát másféle nemesnek az ilyen típusú nemes, és hogyan tekintette őt a közösség. Ezek alapján elmondható, hogy a középkor korai évszázadaiban, egészen a 14. századig nem különböztették meg a székelység különböző tagjait, még akkor sem, ha már ekkor is voltak különbségek az anyagi helyzetet és a hivatalviselést illetően. A későbbiek során egyre többször találkozunk a főemberek és a köznép megkülön-böztetésével, sőt a 16. század elejétől egyre gyakoribb volt a nobilis megnevezés használata is társadalom alig pár tíz főt számláló legtekintélyesebb családjai esetében. Ezen családok kiemelkedése és a Székelyföldön kívüli birtokszerzései katalizátorai voltak annak a folyamatnak, hogy a székelységen belül is igyekezzenek függésbe hozni némelyeket és a korábbi közösségi rendből kilépve a vármegyei földbirtokosokhoz hasonlóan viselkedjenek. Ezt a folyamatot gyorsította fel a fejedelemség létrejötte és az ezzel összefüggő állandósuló háborús veszély. A nemes megnevezés új értelmet nyert 1562-ben a segesvári rendezés alkalmával, bár ez nem jelentette szükségszerűen azt, hogy a nemesek közé sorolt székelyek mindegyike nemesi módon élt volna, vagy hogy akár a közösség is nemesnek tartotta volna. Nem véletlen, hogy ezekben az esztendőkben is megkülönböztették a primorokat és a lófőket. A változások ellenére azonban a forrásokból az látható, hogy a néhány vezető család kivételével még ekkor is olyan jelentős volt a társadalom mobilitása, hogy nem rajzolható körül a nemesi társadalom különálló csoportja, csupán azoké a primoroké, akik országos feladataik és birtokaik révén már kapcsolatba kerültek és voltaképpen tagjaivá váltak az erdélyi nemességnek.

Azoknak a csoportja, akik a 17. század végén a nemesek közé tartoztak, akkor kezdett kirajzolódni, amikor Báthory Gábor rendkívül nagy számú nemesítései és adományai révén megszilárdult egy nemesi csoport helyzete. Ezek a régi családok illetve felemelkedett többnyire katonai vezetők lettek azok, akik alapjai lettek az alakuló nemesi társadalomnak. A nemes kifejezést ekkorra, a Bethlen Gábor-féle lustrák idejére már csak ezekre a székelyekre használták, akik éppen személyesen kapott adományaik, okleveleik birtokában, maguk is nemesnek tekintették magukat, ezáltal némileg elkülönültek és igyekeztek is elkülönülni a székely közösség mindenkire kiterjedő jogokat és kötelességeket tartalmazó rendjétől. A nemes kifejezés tehát, úgy tűnik, a székelységen belül éppen ezekben az esztendőkben nyerte el egy olyan formáját, amikor egy világosan megkülönböztethető csoportot kezdtek érteni alatta, még akkor is, ha természetesen ennek a csoportnak is változott a legalsó rétege az elszegényedések stb. által. A székelység alapvetően közösségi volta miatt azonban a nemességnek ez a formálódása, azaz a közösségről való leválása konfliktusokkal volt terhes. Az éppen ekkor megszaporodó erőszakos-kodások azt mutatják, hogy éppen az egyes székelyek leválásának a folyamata volt az, ami a székely közösség ellenállását kiváltotta, tehát azok az évek, amikor elindult a leválás útján. A legtöbb konfliktus a perek adatai szerint nem a legnagyobb székely birtokosok és a közösség között volt, hanem azokkal szállt szembe a közösség, akik személyükben és földjüket tekintve is megpróbáltak leválni a faluközösségről. A levált vagy kivált székely nemest nem tekintették többé a székely közösség ugyanolyan tagjának, mint önmagukat. Ez a szemléletmód a leválóknál is megjelent, hiszen akár Borsos Tamás akár Mikó Ferenc, akár később Apor Péter írásaiból látható egy távolságtartás a székelységgel szemben, noha maguk is székelyek voltak. Érdekes azonban emellett, hogy éppen a házasodási stratégiák elemzése mutatja meg azt, hogy a leváló székely nemesség ugyanakkor saját csoportján belül házasodott, tehát egyértelműen előnyben részesítette a párválasztáskor még a 17. század folyamán a székely családokat. Sőt még a szegényebb székely családok gyermekeivel is gyakrabban házasodtak ekkor, mint az erdélyi nemesség egyéb családjaival.

Az eredmények másik gondolatköre a fejedelmi székelypolitika változásainak a bemutatása volt, hogy a külvilág, elsősorban a kormányzat képviselője, a tisztviselők és a mindenkori fejedelem, elsősorban természetesen Bethlen Gábor milyen stratégiát alkalmazott a székely nemességgel szemben.

A vizsgálatok itt részben megerősítették azokat a már korábban is ismert tételeket, hogy Bethlen Gábor előszeretettel használta fel udvarában a diplomáciában és udvari szolgálatokban a székely nemesség hozzá személyesen is hűséges tagjait, sőt sokakat használt fel a kancellárián, ezáltal hozzájárult a székely származású nemesi értelmiségi réteg kialakulásához. Az is tudott és feltárt dolog, hogy 1622-ben a jobbágyság megadóztatása révén igyekezett csökkenteni az eljobbágyosítás ütemét, és ennek érdekében szembefordult ezen a téren a székely nemességgel is. Az azonban mindenképpen fontos eredménye a kutatásoknak, hogy Bethlen Gábor egy olyan székelypolitikát követett, aminek az alapjait Báthory Gábor fejedelemsége alatt rakták le, és sok esetben azokat a Báthory alatt emelkedni kezdett székely nemeseket támogatta, akik éppen a század elején lettek, döntően katonai szerepük miatt, a székely nemesség legnagyobb jobbágytartói, mint az Ugron, a Bögözi vagy a Dersi családok, de ekkor erősödtek meg a Béldi család pozíciói is.

A 17. század első felének időszaka azért fontos tehát a székely nemesség története szempontjából, mert ezekben az években nyomon követhető a formálódás folyamata, az is, hogy mely családok és hogyan emelkedtek fel, hogy tudatosult a saját nemesi voltuk és ez a szerepük, amit a század második felében már a viselkedésmód és az életmód megváltozása is követett, többek között abban is, ahogyan saját felekezeti hovatartozásukat és patrónusi mivoltukat is egyre erőteljesebben vállalták. A székely nemesség ekkor még, leválása ellenére is szerves része volt a székelységnek, hiszen a 18. században már egyre nagyobb mértékben házasodtak nem székely nemesi családokkal is, ezáltal egyre jobban kapcsolódtak a magyar nemesség egészéhez.

 


Appendix


Primorok a Basta-féle összeírás alapján 1602-1603-ból[605]

Kézdi, Orbai, Sepsi, Kászonszék

Maxa

Jankó Gáspár
Kovács Márton

Dálnok

Hadnagy Balázs
Székely László
Somodi Gáspár
Hadnagy Tamás
Vaska Tamás

Alsócsernáton

Domokos Péter
Bernárd Ferenc

Felsőtorja

Apor János
Apor Tamás

Alsótorja

Apor András
Török Mihály
Apor Sándor
Apor János

Szentlélek

Székely Péter

Polyan

Kun Bálint
Veres István
Rácz Péter

Léczfalva

Marton Gáspár
Bodor Péter
Bodor Lőrinc

Lehmen

Donat Ferenc
Csomortán István
Kaniztos István

Osdola

Farkas Sándor
Czívres Miklós
Szurkos György

Nyujtód

Imecz Mátyás
Donát István

 

Kézdiszék

Hatolyka

Nagy István
Bak György

Mátyusfalva

Benkő Mihály

Esztelnek

Szacsvai Ferenc

Baxafalva

Emeczi Mihály

Orbaiszék

Zágon

Mikes György
Jankó Péter
István Deák

Páke

Sándor Ferenc
Sándor Mátyás
Sándor Miklós

Kovászna

Asszú Mátyás
Mihácz György
Balog János

Páva

Mihálcz Gábor

Zabola

Mikes Zsigmond

Gelencze

Székely Boldizsár
Mihálcz Tamás
Mihálcz Pál
Mihálcz László

Damokosfalva

Ciriak Bálint

Zörcsie

Zeörchi Demeter
Zeörchi Menyhárt
Donát Mátyás

Tamásfalva

Márton Deák
Ciriak Bálint

Telek

Makó György
Donát György
Donát János
Donát Imre
Simon Mihály

Cziofalva

László Balázs
Czia Demeter
Czia Ferenc
Bodo István
Bodo Miklós

Papolcz

Mikes Benedek

Sepsiszék

Kisborosnyó

Tompa János
Tompa Miklós
Tompa Ambrus

Nagyborosnyó

Donát János

Retie

Losonczi Márton

Szentiván

Henter Benedek
Jankó Miklós
Illies Imre
Illies András
Jankó János

Uzon

Béldi Ferenc

Lisznyo

Nagy Mihály
Sánta Ferenc

Bikfalva

Bikfalvi István
Bikfalvi Gábor

Kökes

Orbó György

Illyefalva

Mihecz János
Zonda Miklós

Körespatak

Kálnaki János
Balog Benedek
Bedeházi Miklós

Zalán

Jankó Gergely

Oltszem

Mikó György

Bodok

Czierek Balázs
Czierek György

Angyalos

Forró Gábor
Forró Márton
Forró András
Babolczi Mihály
Bartos János
Sebestyén János

Besenyő

Babos Farkas
Babos Gábor

Bölön

Illiesi János

Barót

Horvát Miklós
Baróti Pál
Baróti János

Összesen 101 nemes

Csíkszék

Szenttamás

Lázár Gábor

Rákos

Székely István

Madéfalva

Antal Imre

Csicsó

Kelemen Bálint
Lázár Egyed

Vacsárcsi

Lázár András
Feiér Máté
Imecz Imre
Farkas Tamás

Taplocza

Székely Miklós
Salamon Lőrinc

Zsögöd

Pókai Balázs

Szentimre

Antal Hadnagy
Jámosi János

Tusnad

Bocskor Pál

Gyergyó

 

Szárhegy

Nagy Tamás

Udvarhelyszék

Udvarhely

Mihály Deák

Ózdfalva

Horvát Mihály
Begezi Gergely
Alárd István

Ders

Petki János

Hoggia

Hogiai György

Bögöz

Farkas Pál

Kadiczfalva

Benedekfi János

Vargyas

Dániel Péter

Bibarczfalva

Nagy Menyhért

Felsőboldogasszonyfalva

Jánosi Tamás

Kisfalud

Kecseti Boldizsár

Kecset

Gálfi István

Szombatfalva

Szombatfalvi Benedek

Szolokma

Tombold Mihály

Küsmöd

Marton György

 

Keresztúrszék

Keresztúrfalva

Czakan Balázs
Nyujtódi Demeter

Martonos

Gálfi Ferenc

Tordatfalva

Fekete Pál

Kadacz

Semién Miklós

Rugonfalva

Benedekfi Tamás

Szenterzsébet

More István

Fiatfalva

Geréb András

Véczke

Balássi Mihály

Szentdemeter

Nyujtódi György

Tarcsafalva

Pálfi András

Összesen 27 nemes

Marosszék, 1602. augusztus 16.

Gyalakuta

Lázár György

Somosd

Székely János

Szövérd

Gáspár János

Süketfalva

Bako István

Andrásfalva

Balássi István
Boér Balázs

Keresztúr

János Deák

Búzaháza

Péterdi Ferenc

Csíkfalva

Csányi György
Csányi Gáspár
Barrabási Ferenc

Jobbágyfalva

Tóth Balázs
Tóth Ferenc

Gálfalva

Ozdi György

Madaras

Siger Zsigmond

Cserefalva

Gardai Tamás

Szentgyörgy

Tott Miklós

Kölpen

Kabos Farkas

Oppidum Vásárhely

Bodó István
Iszlai Tamás
Koncz Tamás
Koncz Mihály
Temesvári Szabó György

Marosszék primorjai, 1603. február 7-én

Székelyvásárhely

Koncz Pál
Székely Mihály
Földvári János
Koncz Tamás

Marosszereda

Szilveszter György
Nagy György
Nagy János
Nagy István

Atosfalva

Kis Demeter

Gyalakuta

Lázár György

Vaia

Horvát Mátyás

Szövérd

Gáspár János

Süketfalva

Bakó István
Bakó Lukács

Andrásfalva

Balássi István

Keresztúr

Literáti János vaiai

Búzaháza

Dési János
Peterdi Ferenc

Jobbágytelke

Horvát Miklós

Ehed

Barabassi Benedek
Barabasi György

Vadad

Phileop György

Chikfalva

Chiani György
Chiani Gáspár
Literáti Péter
Bakó Imre
Barabassy Ferenc

Jobbágyfalva

Thot Balázs

Gálfalva

Ozdi György
Ozdi Pál

Madaras

Syger Zsigmond

Koronka

Gerdei Tamás

Szentiván

Ukythienith István

Chitszentiván

Pető András

Kölpény

Kabos Farkas

Chávás

Literáti Miklós

Szentkirály

Sár Péter

 

Udvarhelyszéki nemesek 1604. március 15-én

Bögözi Gergely
Benedekffi János
Benedekffi Tamás
Ugron Pál
Kecheti Boldizsár
Hoggiai István
Geréb András
Nagy Menyhárt
Gálffi Ferenc
Kedei Mihály
Maróti György
Tarcsafalvi Albert
Szabó Mátyás
Bedő István

Hadnagyok:

Nagy Máté
Vas Péter
Karácsonfalvi Ferenc
Nagy Ferenc
Bálint Balázs
Nagy György
Nagy Jakab
Kolombán Ferenc
Gáspár Balázs
Balássi István
Demeter Ferenc
Miklós Ferenc
Boncza János
Demeter Ferenc
János Tamás
Boczkor János
Sas Benedek
Nagy Lőrinc
Székely János
Hozo Ferenc

Csíki, Kézdi, Orbai hadak:
Boczkor János
Nagy Lőrinc
Hozo Ferenc
Szép Antal
Sebestyén Péter
Kozma Máté
Balogh György

 


Primorok és jobbágytartók az 1614-es lustra alapján[606]

Primorok és jobbágytartók Marosszéken

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Keresztúr

     

Nyárádtő

Ozdi György
özvegye árváival

Ozdi Györgyné

7

Malomfalva

Mikó György

Mikó György

7

Chyttfalva

     

Lőrinczfalva

Ozdi Györgyné

Ozdi Gergely

egyház

2

2

1

Szentiván Vasas,
Kolozs vm?

Pető András

Szentiváni Mihály

Pető András

Szentiváni Mihály

4

3

Illenczfalva

 

Pókai Péter

5

Szentmiklós,
Puszta- Kolozs m.

Pókai György

Pókai György

Vígh Lukács

6

3

Fintaháza

Haller István

Haller István

Pókai György

5

1

Lukafalva

     

Mezőmadaras

Lázár János

Lázár János

Kovács István
(lófő)

Borsos Tamás

Kis Bálint
(lófő)

Szeredai János?[607]

András Deák?

Makai János?

Tholdi György?

Adámossi Mihály?

4

6

12

6

2

1

2

1

1

Hatzo

 

Lázár János

Bereczki Máté?

Fóris György (lófó Kövesden)

Dersi János

1

2

1

2

Kövesd

 

Gáspár János?

Dersi János?

Fóris Gergely
(lófő)

1

4

2

Kölpény

Balogh János
özvegye fiaival,
Balogh Ferenccel
és Lászlóval

Balogh Jánosné

Makai János

10

5

Bánd

Géczy István

Gáspár János?

Vajai János Deák?

Géczy István

Szabó Mihály?

Borsos Tamás

Vajai János

6

1

9

3

1

1

Sámsond

 

Lázár János

Kovács István

Nagy Márton
(lófő)

egyház

Vajai János Deák

6

1

1

1

1

Bergenye

     

Panyth

 

Pernyeszi Dorko

Kovács István

Dersi János

Bereczki Máté

1

1

1

1

Fele

 

Abrahám Boldizsár(lófő)

Gáspár János

Balogh Jánosné

1

6

1

Galambod

 

Györgyfi Lőrinc
(lófő)

Lázár János

Toth Mihály

1

1

2

Csávás

 

Kun János

Balogh Jánosné

Sidó György(lófő)

Egyház

12

1

3

1

Ernye

Mosa János

Mihály Deák

Koczkán Márton

Mosa János

Szél Jánosné

Ferenczi György(lófő)

Geljen Tamás?

Thofalvi Gáspár(lófő)

Koczkán Márton

Mihály Deák

7

2

3

1

1

1

1

Udvarfalva

 

Toth Mihály

Eördögh Gáspár

5

1

Menes

 

Kun János

Szabó Dávid

Lázár János

Keljen Tamás

2

6

3

3

Szabéd

 

Kövesdi Pál

1

Bözöd

 

Bereczki Máté

Kövesdi Pál

Kun János

Bakó Mátyás

2

3

2

1

Szentkirály

Székely Miklós

Székely Miklós

11

Egerszegh

Sövénfalvi Dániel

Dániel Deák

Lázár János

9

3

Remeteszegh

 

Lázár János

8

Kisfalud

 

Pető András

5

Náznánfalva

 

Czjakan Balázs

3

Borzaszegh

Czjakan Balázs

Czjakan Balázs

2

Bodon

 

Pato Menyhárt

1

Koronka

Pato Menyhárt

Nyilazo János

Pato Menyhárt

Köteles István

2

5

2

Száltelek

Vaiai János
deák bírja éppen

Vajai János deák

valószínü az extranei is

7

13

Kebeleszentiván

 

Orbán Lőrinc?

Okuttjawethi Péter

1

1

Székes

 

Kun János

Péntek Lukács

Ozdi Gergely

Kály Nagy János

Toth Mihály

2

1

1

1

4

Jed

 

Orbán Lőrinc
(lófő)

8

Kebele

 

Bakó István

Nagy Márton
(lófő)

1

3

Chieid

     

Szentanna

Ezt Balássy Mihály
u. bírja éppen[608]

Balássy Mihály

Balássy Mihály

18

Thofalva

Pataki János

Gabriel Deákné

Pataki János
(és esetleg az extranei?)

3

4

6

Vecze

 

Botos Gál

6

Iszló

 

Kun János

Iszlai Péter
(lófő)

1

1

Iklánd

     

Demjénháza

 

Dersi János

5

Búzaháza

Dersi János

Dersi János

Phúlep István
(lófő)

10

1

Jobbágytelke

 

Bakó Imre?

Bakó Mátyás
(lófő)

Simó András
(lófő)

1

3

1

Hodos

 

Bakó Mátyás
(lófő)

Dienesi Imre

1

1

Vadad

 

Killjen Tamás Lófő

Kun János

Kun Benedek

Kis György
(lófő)

Phulep Miklós
(lófő)

Bakó Imre (libertinus Mikházán)

6

6

2

1

1

2

Mikháza

 

Barrabassy Ferenc

Dersi János

Janka Mihály (ped. pix)

2

7

1

Remete

 

Kaczjo János

Mengecz István?

(még egy csomót
ez a Mengecz üldözött,
ezért inkább
mások védelmébe
adták magukat)

Dersi János

Kovács Máté?

Székely Miklós
(lófő)

Gál Miklós
(lófő)

Bakó Imre (libertinus)

Nagy János
(lófő)

Szabó Mihály?

Marton János ?

1

3

 

 

 

 

18

2

3

2

1

1

1

1

Köszvényes

 

Barrabassy Ferenc

Dersi János

Só István
(lófő)

Kovács Máté

Székely Miklós
(lófő)

Nagy Péter ?

Gál Miklós

1

11

8

1

1

1

3

Kál

Kun János

Kun Benedek

Kun János

Kun Benedek

Nagy Pál
(lófő)

24

1

1

Jobbágyfalva

Toth István

Toth János

Toth Mihály

Toth István

Cziriak Pál (lófő?)

17

7

1

Keresztúr

Keresztúri János
deák, alias Vajai

 

11

Marosszentgyörgy
Toth Mihálynak
ősétől maradt

Toth Mihály

Toth Mihály

15

Markod

 

Vajai János

Dersi János

Kósa István
(lófő) Keresztúrban

Jánosi Pál

10

1

1

1

Selye

 

Kovács Máté
(lófő)

14

Szentmárton

 

Kun Benedek

Kun János

Ficsur Péter ?

Killjen Tamás

Bakó Imre

5

6

1

5

1

Ehed

 

Barrabassy Ferenc

6

Chykfalva

Bakó Imre

Chjany György

Kun János

Dersi János

Bakó Imre

Chjani György

Barrabassy Ferenc

Fodor Mátyás
(lófő)

3

1

2

5

1

1

Agárd

 

Borbély Kristóf

6

Kendeo

 

Dersi János

3

Andrásfalva

Golopi Sándor

Miske György

Balássi Ferenc

Lázár János

Bakó István (lófő Gegesen)

9

1

1

Tompa

Botos Gál

Tompai Máté

Botos Gál

1

1

Szentlőrinc

 

Daczo László

3

Geges

 

Gáspár Lőrinc ?

Bakó István

Bereczki Máté

Kornis Ferenc

8

8

2

1

Oppidum Szereda

 

Bakó István

1

Bede

 

Lázár János

Kövesdi Pál

5

3

Szentrontás
(Szentháromság)

Szeredai János

Ozdi Gergely

Bereczki Máté

Bereczki Máté

Szeredai János, donatioval

Ozdi Gergely

3

7

21

Vadasd

 

Gáspár János

Dako István (ló fő)

Kornis Ferenc

Kövesdi Pál

7

2

2

2

Gyalakuta

Gáspár János

Lázár János

Gáspár János

Lázár János

7

9

Kelementelke

 

Gáspár János

17

Nagyadorján

 

Lázár János

Szeredai János

7

1

Makfalva

 

Dosa András
(lófő)

Sinka Bálint
(lófő)

Farkaslaki András lófő)

Kun János

Dosa Tamás
(lófő)

8

1

4

1

1

Sóváraggia

 

Vajai János Deák

Bíró Péter
(lófő)

Botos Gál

Tőkés András
(lófő)

Kornis Ferenc

Lázár János

Szép István
(lófő)

11

1

2

1

1

5

1

Bos

 

Pato Menyhárt

Ozdi György

2

1

Kibéd

 

Kornis Ferenc

Dósa Tamás

Bereczki Máté

6

5

1

Abod

     

Havad

 

Dako János

Gáspár János

Kornis Ferenc

3

1

2

Chiokfalva

 

Benedekfi Gáspár
(lófő)

Gáspár János

Kornis Ferenc

Faluuighi László
(lófő)

2

3

11

1

Attosfalva

 

Gáspár János

Dosa András

4

1

Szováta

 

Gáspár János

Dersi János

Kovács Máté

Vajai János Deák

Barto Péterné

11

7

3

2

1

Erdőszentgyörgy

Kornis Ferenc

Kornis Ferenc

31

Szentsimon

Gáspár Lőrinc

   

Szentistván

 

Benedekfi Gáspár

Dosa Tamás

Benedekfi András

3

1

1

 

Tőkés Mihály
(lófő)

Zengjel Ferenc
(lófő)

Mosa János (lófő?)

Zalanczi Gábor ?

Killjen Tamás

2

2

3

1

1

Demeterfalva

Tompai Máté

Geréb Boldizsár

Fekete Menyhárt

Tompai Máté

1

Szentimre

     

Chybafalva

 

Adámossy Mihály

1

Karácsonfalva

 

Vígh Lukács
(lófő)

Bodor István
(lófő)

1

1

Cserefalva

 

Adámossy Mihály

Gerdei János

3

1

Ákosfalva

Gyerő János árvája

Gyerő Jánosné

Nagy Mihály ?

Kosa Bálint

Gáspár János

Veres János
(lófő)

12

1

2

2

1

Szentlászló

 

Ozdi Gergely

Bakó István

Szeredai János

Kun István

Bereczki Máté

András deák

Sós István

2

1

1

3

2

1

1

Bálintfalva

     

Seprőd

 

Lázár János

Dako János

2

3

Gálfalva

Ozdi György

Bako István

Ozdi György

2

6

Madaras

 

Kun István

Botos Gál

Szeredai János

1

2

1

Monyat

 

Ozdi Györgyné

Sós István

8

1

Szentgericze

 

Ozdi Gergely

Vajai János deák

Bako István

András deák

Vajai János

2

1

9

1

2

Szentbenedek

Komáromi István

Komáromi István

23

Kisgörgény

     

Folyfalva

     

Somosd

 

Székely Gáspár
(lófő)

Horvat János ?

egyház

Pokai György

Székely Miklós
(lófő)

1

1

1

1

1

Vaja

Daczo István

Vári Miklós

Vári Miklós

Vajay János

Nagy Boldizsár

9

3

1

Torboszló

 

Tőkés András
(lófő)

Bereczki Máté

1

1

Chiokafalva

 

Sükösd György

Gyerő Jánosné

Adámossi Mihály

5

1

2

Maja

 

Dersi János

6

Kakasd

     

Geochy

 

Glesan Kristóf

Vajai János

Gyerő Jánosné

Enyedi Miklós deák

Kádár György ?

1

7

2

1

1

Mogyorós

 

Szőke Péter
(lófő)

Tamás deák
(lófő)

Toth Mihály

Botos Gál

János deák

8

1

1

1

1

Rigmány

 

Lázár János

Daczo László

8

9

Harazkerek

 

Kadar György
(lófő)

5

Bere

 

Nagy György
(lófő)

Vajai János Deák

1

1

Marosszék jobbágytartói

Jobbágytartó

Jobbágyok száma

Helységek száma

Dersi János

6,7,3,1,2,4,1,5,10,7,18,11,1=76

13

Vajai János deák

2,1,3,6,1,1,1,1,1,20,11,10,11,2=71

14

Gáspár János

2,11,4,3,1,6,6,7,7,17,1=65

11

Lázár János

2,5,7,9,8,5,4,1,6,1,3,3,8,1=63

14

Kun János

12,2,2,2,1,6,24,6,3=58

9

Kornis Ferenc

1,2,1,6,2,11,31=54

7

Tóth Mihály

2,5,4,17,15,1=44

6

Ozdi Gergely

2,1,21,2,2=28

5

Bakó István

1,1,9,1,8,1,2=25

7

Komáromi István

23

1

Kovács Máté

2,1,14,3=20

4

Balássy Mihály

18

1

Ozdi Györgyné

7,2,8=17

3

Székely Miklós

11 j 1 falu vagy még 3,1,1=16

4

Killjen Tamás(lófő)

1,3,6,5,1=16

5

Gyerő Jánosné

12,1,2=15

3

Bereczki Máté

1,2,1,2,2,3,1,2=14

8

Szeredai János

2,7,1,1,1=12

5

Balogh Jánosné

10,1,1,=12

3

Botos Gál

6,1,2,2,1=12

5

Daczó László

3,9=12

2

Barrabassy Ferenc

2,1,6,1=10

4

Orbán Lőrinc

8,2=10

2

Pataki János

10

1

Dósa András(lófő)

8,1=9

2

Vári Miklós

9

1

Balássi Ferenc

9

1

Géczy István

9

1

Kövesdi Pál

1,3,3,2=9

4

Pető András

9

1

Dániel Deák

9

1

Kovács István(lófő)

6,1,1=8

3

Pató Menyhárt

1,5,2=8

3

Gáspár Lőrinc

8

1

Kun Benedek

2,1,5=8

3

Só István

8

1

Szőke Péter
(lófő)

8

1

Ozdi György

1,6=7

2

Mikó György

7

1

Pókai György

7

1

Borsos Tamás

6,1=7

1

Makai János

2,5=7

2

Mosa János

7

1

Bakó Imre

1,2,1,1,2=7

5

Tóth István

7

1

Dósa Tamás

1,5,1=7

3

Szabó Dávid

6

1

Borbély Kristóf

6

1

Dako János

3,3=6

2

Adámossy Mihály

1,3,2=6

3

Kádár György
(lófő)

1,5=6

2

Sükösd György

5

1

Csányi György

5

1 falu

Gál Miklós
(lófő)

2,3=5

2

Pókai Péter

5

1

Haller István

5

1

Bakó Mátyás
(lófő)

1,3,1=5

3

Pető András

5

1

Csákán Balázs

3,2=5

2

Primorok és jobbágytartók Udvarhelyszéken

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Szentmárton

 

szentpáli Kornis Ferenc

10

Abasfalva

 

szentmártoni Bence János
(lófő)

2

Almás

nobilis:
Almási István

Kornis Ferenc

Almási István

19

15

Lövéte

 

Kornis Ferenc

1

Gyepes

 

Kornis Ferenc

Petki Jánosné

bögözi Farkas Ferenc

szentmártoni Bíró János
(lófő)

10

7

6

1

Remete

 

Kornis Ferenc

27

Vargyas

G.ac Nob.:
Dániel Péter
és Mihály

Dániel Mihály

13

Olasztelek

 

Dániel Mihály

Barta István
(lófő)

6

1

Bardóczfalva

nobilis:
Jánosi István

Dániel Mihály

peselneki Rápolti János

11

2

Füle

nobilis:
Baróti Mihály

Dániel Mihály

Fosztó Bálint
(lófő)

12

1

Herman

 

olaszteleki Barta István
(lófő)

Dániel Mihály

Benedek Keresztély
(lófő)

1

2

1

Bibarczfalva

G. nobilis:
Nagy Menyhért

Nagy Menyhért

Bibarczfalvi János

fülei Fosztó Imre
(lófő)

Oswát Bertalan
(lófő)

16

3

1

1

Kisbaczon

 

csernátoni Damokos István

1

Telegdibaczon

nobilis:
Benkő György

telegdi Donát György

csíkszentsimoni
György János

6

1

Száldobos

 

Dániel Mihály

7

Recsenyéd

 

Kornis Ferenc

miklósfalvi Bögöszi András

19

4

Szentpál

G.D.: Kornis Ferenc

Kornis Ferenc

26

Karácsonfalva

 

Kornis Ferenc

bibarcfalvi Nagy Menyhért

városfalvi Boldizsár Lukács

27

6

1

Oklánd

 

Kornis Ferenc

Almási István

20

1

Homoródújfalu

 

Kornis Ferenc

18

Szentpéter

 

Petki Jánosné

Kornis Ferenc

7

14

Városfalva

 

Kornis Ferenc

6

Jánosfalva

 

Kornis Ferenc

8

Homoródkemé falva

 

medeséri Bencsér Ferenc

marefalvi Pálfalvi István

Karacsonfalvi István

7

6

6

 

 

Szentegyházas Oláhfalu
és Kápolnás Oláhfalu

     

Kénos

 

szentkirályi Berze Balázs

szentmártoni Bíró János

szentmártoni Bíró György

Gál Péter
(lófő)

Ábrámfalvi András

1

1

1

3

1

Bágy

     

Lokod

 

Kornis Ferenc

szentmártoni Bíró György

lokodi Demjén Mihály

4

1

2

Patakfalva

 

Kenosi András

Bögözi András

udvarhelyi Sámbokréti Miklós

lengyelfalvi Orbán István

sükői Orbán János

kénosi Gál Péter

3

2

1

1

1

1

Sándorfalva

 

ábrámfalvi Ugron Pál

7

Árvátfalva

 

Bögözi András

Sámbokréti Miklós

Ugron Pál

5

2

1

Telekfalva

 

Petki Jánosné

udvarhelyi Sámbokréti Miklós

Bögözi András

sükői Orbán János

Almási István

2

3

1

1

1

Ábrámfalva

E. et Nob.: Ugron Pál

Ugron Pál

bibarcfalvi Nagy Menyhért

Ábrámfalvi András
(lófő)

9

1

2

Szentlászló

 

Ugron Pál

Farkas Ferenc

14

2

Dállia

 

Kornis Ferenc

Almási István

1

4

Ege

 

Ugron Pál

Petki Jánosné

Bögözi András

6

2

1

Jastfalva

 

Petki Jánosné

5

Kányád

 

udvarhelyi Pálosi János

véckei Balássy Mihály

Petki Jánosné

pálosi Veseleny Boldizsár

Bögözi András

1

4

8

1

2

Ders

Relicta M.D.: Petki Jánosné

Petki Jánosné

Dániel Mihály

Dersi Mihály
(lófő)

38

1

1

Musna

 

Petki Jánosné

Kornis Ferenc

vadasdi Dako István

Geréb András

szentmártoni Bíró György

13

18

1

1

2

Matisfalva

 

Alia Farkas

4

Agyagfalva

 

Petki Jánosné

Sándor Mihály

7

2

Décsfalva

nobilis:
Török János

Török János

3

Mogyorós

 

Petki Jánosné

Geréb András

5

1

Bögöz

Eg. et Nobilis:
Farkas Ferenc

Farkas Ferenc

Ugron Pál

Bögözi András

4

3

2

Miklósfalva

E. Nob.: Bögözi András

Bögözi András

bögözi Farkas Ferenc

ozdfalvi Bögözi Gergely

13

1

1

Ozdfalva

Nobilis:
Bögözi Gergely

Alard Ferenc
(lófő)

1

Felsőboldogasz-
szonyfalva

Nob.: Jánosi Tamás
árvája, István

Jánosi Tamás árvája

Petki Jánosné

4

1

Cibrefalva

     

Bikafalva

 

Bögözi András

Hegy Bálint
(lófő)

felsőboldogasszonyfalvi
Tamás Bálint

Lukács Balázs árvái

Alárd Máté

delnei Ince Balázs

5

1

1

2

1

Bethlenfalva

Nobiles: Simien István

Simien Ferenc

   

Udvarhely

Nobilis:
Sámbokréti Miklós

Székely István

Pálosi János

Meszej István

Nagy András

   

Szentdemeter

G.D.: Balássi Ferenc

Balássi Ferenc

35

Bordos

 

Balássi Ferenc

Nagy János
(lófő)

Dolgos Miklós

27

1

1

Székelyszállás

 

Balássi Ferenc

12

Chieb

 

Balássi Ferenc

12

Veczke

G. D.: Balássi Mihály

Balássi Mihály

33

Sakod

 

Balássi Ferenc

Palotka Máté
(lófő)

25

2

Rawa

 

Balássi Ferenc

Kornis Ferenc

6

3

Hidegkút

 

Péchi Simon

17

Kissolymos

 

Koncz Mihály

Mátéfi Pál
(lófő)

Mátéfi János
(lófő)

medeséri Bartalis Pál
(lófő)

1

3

2

1

Nagysolymos

 

Péchi Simon

4

Szenterzsébet

Ge. D.: Péchi Simon

Péchi Simon

31

Bözöd

 

Kornis Ferenc

újfalui Kovács Péter
(lófő)

G.D. Péchi Simon

10

2

5

Bözödújfalu

 

Kornis Ferenc

gagyi Pálfi Ferenc

Kovács Péter
(lófő)

8

1

1

Kőrispatak

 

Kornis Ferenc

Kelemen Márton

Mindszenti Benedekné

3

1

3

Szentábrám

 

Geréb András

medeséri Nagy Gergely.

gagyi Pálfi Ferenc

5

15

4

Andrásfalva

     

Gagy

Nobilis:
Pálfi Ferenc

Geréb András

Pálfi András

2

9

Csekefalva

 

Geréb András

Demeter Ferenc lófő

medeséri Nagy Gergely

10

2

1

Újszékely

Nobilis:
Székely János

Geréb András

Székely János

Székely Benedek
(lófő)

2

2

4

Alsóboldog-
asszonyfalva

 

Geréb András

23

Fiatfalva

Geréb András

Geréb András

41

Keresztúrfalva

Nobilis:
Nyújtódi Demeter

Simien Miklós

Geréb András

Lippai András

Csákány János

sükői Orbán János

8

6

4

1

1

Keresztúr város

 

Geréb András

Simien Miklós

6

1

Timafalva

 

sükői Orbán János

4

Rugonfalva

Nobilis:
Benedekfi Tamás

Simien Miklós

Benedekfi Tamás

medeséri Nagy Gergely

Geréb András

Jánosi Györgyné

Benchér Ferenc

1

3

2

1

1

1

Betfalva

Nobilis:
Joannes Rádai

Alia Farkas

kápolnai Nagy Boldizsár

Geréb András

medeséri Benchér Ferenc

13

1

2

1

Kisgalambfalva

 

Alia Farkas

Geréb András

Maróti György

4

5

1

Nagygalambfalva

 

Alia Farkas

Mihály Ferenc
(lófő)

Bedő Mihály

Vágási János

Szőke György

Szaniszló Mihály

hoggyai Szabó Máté

Geréb András

13

8

2

1

1

1

2

1

Simienfalva

 

Simien Miklós

fiatfalvi Geréb András

medeséri Nagy Gergely

1

1

1

Szentmiklós

 

Simien Miklós.

Benchér Ferenc

1

1

Kiskede

 

Jánosi Györgyné
(lófő)

1

Nagykede

nobilis: Simien Mihály

Demeter János
(lófő)

1

Kadács

Nobilis:
Simien Miklós

Incefi György
(lófő)

Simien Miklós

2

5

Kobádfalva

 

Miklós Ferenc
(lófő)

Gáspár Ferenc lófő

Benchér Ferenc

Mihály Péter lófő

6

1

1

1

Medesér

Nobilis:
Benchér Ferenc

Benchér Ferenc

Bartalus Mihály lófő

10

4

Csehérdfalva

 

Énlakai Balás István

1

Kisfalud

 

Székely Pál

Bögözi András

5

4

Kechet

Nobilis:
Székely Pál

Gálfi Péter

Székely Pál

szentmihályi Tarcsafalvi Albert

16

4

Béta

 

Maróti György

Petki Jánosné

6

1

Hoggya

Nobilis:
Szabó Mátyás

Bedő Mihály

Hoggyai István

Karácson Mihályné

Bedő Mihály

Karácsony Mihályné

Szombatfalvi Benedek

2

2

3

Vágás

 

Maroti György

Vágási János lófő

András Lőrinc lófő

Bözödi András

6

1

1

1

Dobófalva

Nobiles: Maroti György

Simien István

küsmödi Márton Farkasné lófő

Dobai János lófő

Maróti György

Petki Jánosné

 

1

1

4

1

Sükő

Nobilis:
Orbán János

   

Farczád

 

szentmihályi Tarcsafalvi Albert

1

Etéd

 

Pálfi Ferenc

Király Mihály lófő

Fóris Márton lófő

Bakó István

Kelemen István

Balázs István

Tóth István

2

2

1

1

1

1

1

Küsmöd

 

Borsos Tamás

énlakai Balás István

Fóris Márton lófő

Váralliai Pál lófő

Balássi Ferenc

2

1

1

2

3

Szolokma

Nobilis:
Tombold Ferenc

agárdi Kacsó János

Tombold Ferenc

Tombold Miklós

énlaki Balás István

5

1

1

1

Siklód

 

Balássi Ferenc

50

Atyha

 

Lázár Bálint lófő

Kerestelj János lófő

3

1

Martonos

Nobilis:
Gálffi Ferenc

Pálfalvi Mihályné

István György

Sebe Péter lófő

Gáspár Balázs lófő

3

1

1

1

Énlaka

Nobilis:
Balás István

Balás István

Demeter Dániel

Patakfalvi István árvái

3

1

1

Sófalva

 

Illés Máté lófő

Kovács Antal lófő

Kacsó István lófő

Dávid Lukács lófő

Bálint István lófő

Lukács István lófő

Albert Mihály lófő

Lőrinc Péter lófő

5

6

2

1

1

1

1

1

Korond

     

Tordatfalva

Nobilis:
Fekete János

Pálfi Ferenc

Kelemen Pál

Fekete János

Lukács András lófő

Kovács Pál lófő

4

1

9

1

1

Tarcsafalva

     

Bencéd

 

Pálfi Ferenc

Lészai Gáspár

6

1

Szentmihály és
Demeterfalva

Nobilis:
Tarcsafalvi Albert

Ugron Pál

szentmihályi Tarcsafalvi Albert

Jakab György lófő

Literáti Ferenc

Barrabás Lukácsné

13

6

1

1

2

Malomfalva

 

lengyelfalvi Orbán Péter

Sófalvi János pedites

Török János lófő

malomfalvi Száz János lófő

Lakatos Balázs

zetelaki Hadnagy Lukács

csíki Hadnagy Máté

1

2

1

 

2

1

1

1

Váralliai

 

énlakai Balás István

 

Pálfalva

 

Demeter Jakab lófő

Székely János lófő

1

1

Farkaslaka

 

Benedek János

Keresztúri István lófő

Bögözi András

Tiboldi György

csíki Hadnagy Máté

Fancsali Ferenc lófő

Dienes Gergely lófő

4

1

1

2

1

1

1

Szentlélek

 

fogarasi Lészai Gáspár

Ugron Pál

1

3

Bogostfalva

Nobilis:
Lippai András

Lippai András

4

Lengyelfalva

     

Szombatfalva

     

Kadicsfalva

Nobilis:
Török Gáspár

Török Gáspár

4

Tibold

 

Tiboldi György

Török Gáspár (hatalommal)

Ugron Pál

9

1

1

Szenttamás

 

Chiender Gergely

1

Ilyke

 

Tiboldi György lófő

lengyelfalvi Orbán István

Lippai András

Udvarhelyi Boldizsár

2

1

1

2

Fancsal

     

Szentkirály

 

Székely János?

Tiboldi György

8

2

Oroszhegy

 

Lippai András

Ugron Pál

Petki Jánosné

Orbán György lófő

Damokos Benedek lófő

Szabó Bertalan lófő

12

1

4

1

1

1

Zetelaka

     

Küküllőkeménfalva

     

Marefalva

     

Fenyéd

Nobilis:
Mikes Zsigmond

Mikes Zsigmond

Bögözi András

7

2

 

Udvarhelyszék jobbágytartói

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Kornis Ferenc

252

19

Balássy Ferenc

180

8

Geréb András

108

15

Petki Jánosné

100

14

Ugron Pál

58

10

Péchi Simon

57

4

Dániel Mihály

53

7

Bögözi András

44

14

Balássi Mihály

40

2

Alia Farkas

34

4

Pálfi Ferenc

26

6

Nagy Menyhért

23

3

Lippai András

21

4

Benchér Ferenc

21

6

Székely Pál

21

2

Almási István

20

4

Nagy Gergely

19

4

Balás István

18

6

Simien Miklós

17

6

Maróti György

17

4

Tiboldi György

15

4

Székely János

11

3

Tarcsafalvi Albert

11

3

Fekete János

9

1

Mihály Ferenc lófő

8

1

Orbán János

8

3

Mükös Zsigmond

7

1

Farkas Ferenc

7

2

Nagy János lófő

7

2

Kovács Antal lófő

6

1

Miklós Ferenc lófő

6

1

Karácsonfalvi Ferenc

6

1

Pálfalvi István

6

1

Donát György

6

1

Török Gáspár

5

2

Sámbokréti Miklós

5

3

Kacsó János

5

1

Benedekfi János

4

1

Székely Benedek lófő

4

1

Jánosi Tamás

4

1

Gál Péter

4

2

Primorok és jobbágytartók Háromszéken

Kézdiszék

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Kézdivásárhely

Nob.[609]: Borbély György

 

 

Maksa

Nob.: Jankó Mihály

Marthon István

Máté György

Máté Tamás

Jankó Mihály

Imecz István

Hadnagy János

10

6

1

Dalnak

Nob.: Hadnagy Balázs

Bakó István

Hadnagy János

Mihácz Mihály

Zekel László

Máté György maxai

Somodi Tamás

Somodi Péter

Szabó Máté

Fülöp Mihályné

Mihácz Mihály

Hadnagy Balázs

Hadnagy János

Hadnagy Mihályné

Imecz István

András György

Kenyeres Mihály

1

3

1

4

1

1

4

1

1

Albis

Nob.: Bod András

Bakczy Boldizsár

Bakczi Boldizsár

Kamuthi Farkas

5

2

Alsócsernáton

Nob.: Bernáld Ferenc

Damakos István

Jahocz István

Kovács Miklós fia István

Bernáld Ferenc

Damokos István

Deák Mihály

Jahocz István

24

14

1

1

Felsőcsernáton

Nob.: Rákosi Lőrinc

Rákosi András

Végh Ferenc

Végh András

Kovács György

Végh István

Rákosi Miklós puer

Zanizlo Miklós lófő

Damokos István

Fülöp Mihályné

Márton Deák

Bardócz János

Pál Thamás Demién

Czeh Jánosné

Rákosi Lőrinc

Rákosi András

4

3

4

8

1

1

1

1

1

Alsóthoria

Nob.: Apor Lázár

István Deák

Apor Sándor

Nemes Mihály puer

Kövér István

Mikó György

Török Istvánné

Kövér István

Kamuti Farkas

Bod Tamásné

Apor Sándor

István Deák

Istók János lófő

Pető Andrásné

Sándor Péter

Köncze Ferenc

5

4

2

4

3

2

4

1

1

1

2

Felsőtorja

Nob.: Pető András

János Deák

Ördögh Mihály

Eördögh Mihály

Pető András

Donát György

Székely Péterné

János Deák

Péter András

4

6

1

1

2

1

Ikafalva

Nob.: Lázló András

Becze Miklós

Damokos István

Rácz Lukács

László András

Kamuthi Farkas

Mikó György

Rákosi Lőrinc

Fülöp Mihályné

4

1

3

1

1

1

1

Szentlélek

Nob.: Mátyus János maior

Székel Boldizsár puer

Matius Tamás

Kis Matius János

Matius István

Matius János

Matius Tamás

Chioma György

Nemes János

Kaczio Jánosné

Szikszai György

Mikó György

Kelemen Mihály

17

3

1

2

1

4

4

3

Futásfalva

 

Damokos István

Nagy Pál árvája

Bardócz János

Illjes István

Jakab István

Mikó György

7

1

1

3

1

1

Lézfalva

Nob.: Gyárfás István

Bedőházi Miklós

Bodor Péter puer

Marthon András

Bodor János szolgál

Sipos Simon lófő

Bodor Péter

Kamuti Farkas

Bodor János

Gele Mátyás

Kanio Antal

1

8

1

1

1

1

Polyán

Nob.: Veres Péter

Zonda István

Mihály János

Kun Bálint

Kun Péter

Mihácz Pál

Zonda István

Kun Péter

Rácz Anna

Bartha Jakabné

Kondrácz István.

Donáth György

Kaniztos Mihály.

Matius János

4

2

1

1

1

1

1

2

1

Bellefalva

(Bélafalva?)

 

Donat János

Mihácz Pál

Kaniztos Mihály

Veres Péter

4

5

4

1

Kurtapatak

Nob.: Czomortani Ferenc

Czomortani László

Török Istvánné

Mikó György

Baka Miklós

Borozdolo Lukács

1

1

1

1

Esztelnek

Nob.: Zacsvai János puer

Zacsvai Ferencné

Albert János

Imecz István

Donath Ferenc

Mihacz Pál

Apor Lázár

Török Istvánné

13

1

2

3

1

1

1

Chiomortán

 

Chiomortani Ferenc

Imecz István

Chiomortani Jánosné

Sigmond István

1

1

1

1

Szentkatolna

Nob.: Kemény Jánosné

Elekes Tamás

Czeh Miklós

Kemény Jánosné

Forró Péter

Nagy István

2

6

8

1

2

Almás

 

Donáth János

Simond István

Matius János

Kövér Gáspár

Imecz István

Mikó György

2

6

1

1

1

1

Lemhény

Nob.: Kövér Gáspár

Kaniztos Mihály

Donáth Ferenc

Chiomortani István

Sigmond István

Sigmond Gergely

Chiomortani Miklós

Donath Ferenc

Kövér Gáspár

Sigmond István

Chiomortani Jánosné

Gáll Balás

Kaniztos Mihály

Mihácz Pál

Imecz István

Bekes György

Szikszai György

Tompotine

4

15

10

18

1

1

1

2

2

4

3

Nyújtód

Nob.: Imecz István

Donáth János

Donáth Lukács

Donáth Ferenc

Donáth Péter

Donáth György világtalan

Chiwdeor Péter

Chiwdeor Péter

Járai István

Imecz István

Kaniztos Mihály

Donáth János

Kövér Gáspár

Donáth Ferenc

Toldalagi Mihály

Kamuti Farkas

2

1

9

2

11

1

1

2

2

Zázfalu

 

Imecz István

Járai István

7

2

Sárfalva

Nob.: Károly István

Baliko Jakab

Károly István

Balikó Jakab

Nemes János

7

2

2

Osdola

Nob.: Imecz István

Zurkos György

Imecz István

Sáfár Istvánné

Chiomortani Jánosné

Gyárfás István

Kun István

Szurkos György

21

19

1

1

1

11

Marthonos

Nob.: Kun István

Kun István

Imecz István

Donáth János

17

4

2

Bereczk vára

     

Hatolyka

Nob.: Nagy István maior

Nagy István minor

Bak Bálint puer

Bak Tamás puer

Kamuti Farkas-elszöktek

3

Oroszfalu

Nob.: Forró Péter

Forró Péter

1

Mártonfalva

Nob.: Bekes György

Zekel György

Mikes Gáborné

Balogh Benedek

Imrefi Jánosné

Kamuti Farkas bujdosik

Tusa Lőrincz lófő

1

1

2

2

1

Márkosfalva

Nob.: Bod Lukács puer

Bod Tamásné

Mikó György

4

1

Mátisfalva

Nob.: Benkő György
szegénység mia
szolga

Benkő Mátyás elbujdosott

Benkő Gáspár

   

Bita

 

Jankó Mihály

Baróti Sándor

Mikes Gáborné

Halal András

3

4

4

1

 

Sepsiszék-Erdővidék

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Bölön

nob.: Nagy Tamás

Kovács Gergely

Kovács Tamás

Hegy Máté

Ferenc Mihály

István Deák

Sillo Istók puer

Nagy Péterné fia

Kovács Istók puer

Márton Deák

Kálnaki János

Gáspár Deák

Bölöni Gáspár

Illieri Gáspárné

Nemes Balázs

Daczó László

Bedő Mihály

Jankó István

3

2

9

4

1

5

1

2

Nagyajta

Nob.: Henter Gergely

Donát István

Nemes János

Pető János elbúdosott

Henter Margit

Donát István

Kamuthi Farkas

Dániel Mihály

8

9

5

4

Középajta

 

Kálnoki János

Kálnoki Benedek

Silester Mihály

Gyujtó Miklós

Jankó János

15

8

4

2

1

Miklósvára

 

Kálnoki János

8

Köpecz

Nob.: Sebestyén
Zsigmond puer

Sebestyén Bálint

Nagy György

Daczó László

1

Barót

Nob.: Barolthi Gáspár

Barolthi Ferenc

Barolti Mihály

Lajos István

Dienes Máté

fej.

Mikó Mihály.

Daczó László

Barolthi Balázsné

Barolthi Miklósné

Barolthi Gáspár

40

2

2

2

4

2

Bodos

Nob.: Josa Gergely

Barolthi Miklósné

bibarcfalvi János Deák

Barolthi Istvánné

6

2

 

1

Baczon

     

Szárazajta

 

Kálnoki János

Donát György

Bedőházi András

Kálnoki Benedek

9

2

1

1

Feldoboly

Nob.: Isak István

Szabó Tamás

   

Illiefalva városa

Nob.: Mihácz András

Mihácz Miklós

Szabó János maior

Sera János

Benkő János

Dobos György

Szaczva Máté

Péter Kovácz
személyében nemes,
de mostan
Ferenc Gerébné
földin lakik

Mihály Deák

Miháczék

Mihácz András

Daczó László

Konia Pál lófő

Dániel Mihály

Ferencz Gerébné

2

1

1

1

1

1

Nagyborosnyó

Nob.: Donát Ferenc

Donát János

Nyerges Bálint puer,
Nagyajtai fi

Daczó László

Bodorok

2

1

Egerpatak

Nob.: Márk Miklós puer

Halal András

Jankó Mihály

Jankó Péter

Böjte János

Béldi Kelemen

2

3

1

2

1

Szacsva

Nob.: Szacsvai László

   

Mogyorós

 

Gyujtó Miklós

Béldi Kelemen

3

2

Lisznyó

Nob.: Nagy Mihály

Sántha Ferenc leányai

Székel Boldizsár

Béldi Kelemen

Jankó Mihály

Tamás Deák

9

3

2

Bikfalva

Nob.: Bikfalvi György

Bikfalvi András szolga,
szeginsegh mia

Béldi Kelemen

 

Aldoboly

Mihácz Bálint
most Csíkban lakik

   

Rétthy

Nob.: István Deák

Bikfalvi István

Gál Gergely

Gál Imre

Hadnagy Boldizsár

Hadnagy János

Halal András lófő

Antos Máté lófő

1

1

1

1

1

1

Eresztevény

 

Eresztevény István lófő

1

Komolló

 

Daczó László

Gyujtó Miklós

Silester János lófő

Gyárfás Györgyné

Boldizsár Kelemen

2

2

5

1

1

Szentiván

Nob.: Henter András

Jankó Mihály

Illies János

Illies Ferenc puer

Tamás Deák

Henter András

Jankó Mihály

János Deák

3

19

3

1

Uzon

Nob.: Béldi Kelemen uram

Pap János

Kobai György

Czerjek Miklós szolga mostan

Lacz Ferenc

Béldi Kelemen

Kobori György

Mihácz Péterné

1

16

2

1

Kökös

 

Béldi Kelemen

Daczó László

Tamás Balázs lófő

Kálnoki János

Kálnoki Benedek

2

2

1

2

2

Szotyor

Nob.: Zonda Gábor

Nagy Pál

Nagy Gergely

Zonda Istvánné

Nagy Jánosné

Nemes Balázs

Gyögy Geréb

Balogh Benedek

3

2

1

Szentkirály

Nob.: Balás Pap prédikátor

Márthon Deák scholamester

   

Szentgyörgy városa

Nob.: Daczó László

Géczi András

Géczi Ferenc

Nyerges Tamás

Miklós Péter

Márk István

Márk Pál

Márk János

Pataki Mihály

Kuthi Péter

Kós Boldizsár

Kak János

Pokol Mihály

Szabó György

Kele Istók puer
scholába jár

Silvester András

Daczó László

Nemes Balázs

Ferencz Gerébné

20

1

1

Zalán

Nob.: Jankó István

Vatay Péter

Nagy Mihály

Jankó Balázs
puer scholába jár

Jankó István

Kamuthi Farkas

Jankó Péter

Vatai Péter

Gyujtó Miklós

Forró Gábor

Kálnoki Benedek

2

3

1

1

1

1

1

Killyén

 

Nemes Balás

7

Kálnak

Nob.: Bedő István puer

Kálnoki János

Kálnoki Benedek

9

5

Szemeria

Nob.: Silester Mihály

Mikó György

Silester Mihály

Gyujtó Miklós

György Geréb

4

2

1

1

Kisborosnyó

Nob.: Tompa András

Tompa Mihály

Tompa István
puer skolába jár

Tompa András puer

Tompa István

Béldi Kelemen

Tompa Mihály

Lasanczi Mártonné

Donáth Ferenc

Donáth János

17

2

1

1

1

1

Árkos

Nob.: Veres János deák

Veres Boldizsár

Benkő János

Rofai Matthias puer

Kálnoki János

Kálnoki Benedek

Daczó László

9

3

1

Kőröspatak

Nob.: Kálnoki János

Kálnoki Benedek

Balogh Benedek

Tibald Mihály

Vas Mihály puer

Kálnoki János

Kálnoki Benedek

Bedőházi Miklós

Veres Boldizsár

13

7

1

1

Oltszem

Nob.: Mikó György

Mikó István

Mikó Mihály

Mikó György

Mikó Mihály

Mikó Miklós -
mind ősjobbágyok

9

6

5

Málnás

 

Mikó György

Mikó István

11

5

Bodok

Nob.: Mikó Miklós puer

Cheriek András

Cherjek Balázs

Cherjek György

Cherjek Márton

Cherjek Antal senex

Mikó Miklós.

Cherjek Balázs

18

1

Zoltán

Nob.: Czerjek Lőrinc

Czerjek Ferenc

Czerjek Vitaliusné

Mihály Pál

Eördögh Mihály

Cheriek Ferenc

Henter Gergelyné

Gyujtó Miklós

Czizér Mihály

Czerjék Vitáliusné

2

1

2

4

1

Étfalva

Nob.: Gyujtó Miklós

Czizér Mihály

Czizér Mihály

Janczio Mihály

Gyujtó Miklós

Nagy András

Bakczi Vitálius lófő

3

1

4

1

1

Gidófalva

Nob.: Czizér Miklós

Czizér Mihályné

Köles János lófő

Gyujtó Miklós

Kálnoki János

1

1

3

1

Marthonos

Nob.: Gyujtó Tamás

   

Angialos

Nob.: Forró Gábor

Forró András

Babos Mihály

Rethy Ferenc alias
Demien puer

Forró Miklós puer

Hadnagy János

Chiulak János

Forró Gábor

Forró András

Bakczy Vitálius

István Deák

Bartos Kata

Imreh Lukács

Czizer András

2

2

?

4

4

1

1

1

1

Besenyő

Nob.: Babos János

Babos András

Baróti Sándor

Babos Gábor

Forró Tamás szolga

Forró Gábor

Forró András

Imecs Domokos

Lasanczi Andrásné

Török Istvánné

Jankó Mihály

Czerjek Vitaliusné

Antos Máté

Baróti Sándor

Kövér István lófő

Mikes Gáborné

1

1

1

1

17

5

3

1

1

1

1

 

Orbaiszék

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Kovászna

Nob.: Mihácz György

János Deák

Ugron Mózes

Forró Tamás szolga

Horváth Tóbiás

Balogh Zsigmond

Mihácz Ferenc

Chiutak György
Urunk számára
való jobbágy volt,
azután nobilitálta magát

Márton Deák

Mihácz György

Donáth György

Fejed

Mikes Benedek

Mikes Boldizsár

Mikes Zsigmond

Forró Tamás

János Deák

Ugron Mózes

Basa Péter

1

3

19

10

7

2

1

4

3

1

1

Hilib

Nob.: Gáll János

Chioma György

Tholdalagi Mihály

Járai István

1

3

1

Imecsfalva

Nob.: Imecs Damokos

Imecs Damokos

5

Gelencze

Nob.: Tholdalagi Mihály

Chioma György

Mihácz Pál

Mihácz László

Mihácz Tamás

Járai István

Vas Mihály nemes
jószágban lakik

Veres Benedek
jószágában most
Szabó Lőrinc lakik

Mihacz Gábor házában
zsellére lakik,
ő Kászonba házasodott

Toldalagi Mihály

Bettlen Ferenc

Járai István

Chioma György

Basa Péter

39

11

20

8

9

Haraly

Nob.: Bende Péter

Arros Imre

Basa Péter

Járai István

Bethlen Ferenc

Toldalagi Mihály

28

3

2

6

Zabola

Nob.: Basa Péter

Mikes Zsigmond

Basa Péter

Mikes Zsigmond

Donáth György

Béldi Kelemen

57

31

1

2

Páva

Nob.: Mihácz János

Mikes Zsigmond

Basa Péter

Mihácz György

Donát György

Vaina Tamás

Gál Miklós

Vajna István

Kovács István

15

5

2

2

1

3

1

1

Páké

Nob.: Sándor Fernc

Sándor Mihály

Sándor Miklós

Sándor István

Sándor Mátyás

Sándor Gábor puer

Székely Márton

Mikes Boldizsár

Toldalagi Mihály

Járai Istvánné

János Deák

Donáth György

Székely Márton

Bethlen Ferenc

Mikes Gáborné

2

3

1

2

1

1

2

5

Kőrös

Nob.: Zeocz Mihály

Zeocz Bálint

Mikes Boldizsár

Donát György

Mikes Gáborné

Mikes Benedek

Albert Mihály

Basa Péter

4

1

3

3

1

1

Thamásfalva

Nob.: Márton Deák maior

Szentkirályi Márton

Cherjek Tamás puer

Thamásfalvi András puer,
másutt lakik

Thamásfalvi László puer

Basa Péter

Cherjek Bálintné

Márton Deák

Farkas Boldizsárné

1

2

4

1

Damokos-falva

Nob.: Czerjék Márton

Czerjék István szegénység
miatt másutt lakik

Czeriek Bálint

Szentkirályi Márton

4

1

Zeorcze

Nob.: Zeörchey Menyhért

Donáth Mátyás

Donáth Jósa

Zeörchey Menyhért

Donáth Mátyás

Ugron Pál

Salamon Ferencné

Zeörchei János

8

1

2

2

1

Thelek

Nob.: Donath György

Donath Gergely

Maios Tamás

Simon Mihály

Donáth István szolga

Donáth György

Sigmond István

Mihácz György

Czeh Péterné

7

1

1

1

Czofalva

Nob.: Czieh Demeter

Czieh Mihály puer

Bodó István

Czieh Péter

Bodó Péter

Várhegi Ferenc pauper

Lázló Pál puer

Czieh Pál puer

   

Papolcz

Nob.: Mikes Boldizsár

Jankó Péter

János Deák

Bacz István

Bacz Péter

Thamásfalvi János

Basa Péter

Mikes Boldizsár

Béldi Kelemen

Jankó Péter

János Deák

Mikes Benedek

Bacz István

Kövér Gáspár

Donáth György

Horváth Tóbiás

Magiari Balázs

Kús Péter

Pál Lukács

30

44

9

7

9

22

3

12

1

1

2

1

2

Baráthos

Nob.: Beder Gáspárt Báthory
G. nobilitálta, drabant,
Urunk szolgája

Beder Jánosné

Pál Lukács

Mikes Benedek

János Deák

Zakmári Márton

3

1

1

1

1

Legjelentősebb jobbágytartók Háromszéken

Jobbágy-
tartók

Jobbágyok
száma

Helységek
száma

Basa Péter

132

8

Mikes Benedek

94

5

Kálnoki János

69

9

Imecz István

57

10

Toldalagi Mihály

53

5

Mikes Zsigmond

47

3

Béldi Kelemen

44

9

Mikó György

38

10

Daczó László

36

9

Donath György

36

10

Járai István

28

6

Kövér Gáspár

28

3

Damokos István

28

4

Kálnoki Benedek

27

 

Jankó Mihály

27

 

Bernáld Ferenc

24

 

Mikes Boldizsár

24

 

Mikó Miklós

23

 

Török Istvánné

23

 

Kamuti Farkas

22

 

Chiomortani Jánosné

20

 

Donáth János

20

 

János Deák

20

 

Sáfár Istvánné

19

 

Matius János

19

 

Henter András

19

 

Sigmond István

18

 

Kun István

18

 

Gyujtó Miklós

18

 

Tompa István

17

 

Bethlen Ferenc

15

 

Mikes Gáborné

14

 

Márton Deák

13

 

Nemes Balázs

12

 

Mihácz Pál

11

 

Chioma György

10

 

Bölöni Gáspár

9

 

Donáth Ferenc

9

 

Donáth István

9

 

Jankó Péter

9

 

Kaniztos Mihály

9

 

 

Csík-Gyergyó-Kászonszékek jobbágytartói 1614-ben

Kászonszék

Helység

Jobbágytartó

Jobbágy

Újfalu

Béldi Kelemen

Becz Tamásné

Mattys János

7

6

1

Jakabfalva

Lázár István

János Mihály

Bartho István lófő

1

3

1

Felsőfalu

Bartho István Deák

1

Impérfalva

Lázár István

Mattys János

2

1

 

Csíkszék

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Szentgyörgy

 

Béldi Kelemen

Gál Péter

Kelemen János

Lácz András

Koczo Demeter

10

2

1

1

1

Bánkfalva

Lácz András

Béldi Kelemen

Becz Tamás

Boczykor János

Lácz András

Szabó Miklós lófő

9

1

1

3

1

Menaságh

 

Kelemen Mihály

Péter Deák

Fodor Bálint

Béldy Kelemen

2

8

1

1

Szentmárton

 

Béldi Kelemen

Becz Tamás

Imre János

Imre Tamás

3

1

1

1

Czyekefalva

 

Béldi Kelemen
erőszakkal

2

Szentlélek

főember:
Czakó Pál árvája

Pókai árvái

Matthys

Buryan Gergely
darabont

3

2

Kozmás

Főember:
Károly István

Chyeke Gergely

Béldi Kelemen

Károly István

Chyeke Gergely

5

5

4

Szentkirály

 

Kelemen Mihály

Hadnagy András

Mattys János

Péter Deák

Bors István

2

2

2

2

1

Sögöd

Főember:
Mikó Tamás

Pókainé árvája

Mattys János

8

2

Tusnád

 

Zabary Demeter

Becz Tamás

Béldy Kelemen

Boczkor András

Boczkor Pál

András Hadnagy

1

1

1

6

1

5

Csatószeg

 

Farkas Ferenc

György János

6

1

SzentSimon

 

Farkas Ferenc

Gálfi István

1

3

Mindszent

 

Czyko Pál lófő

Czyko Imre lófő

János Péter lófő

3

1

1

Szentimre

főemberek:
Mátyás Hadnagy

Jánosy János

Antal Hadnagy debilis

Pókai árvái

Jánosi János

Máttyás Hadnagy

András Hadnagy

István Deák

2

1

10

5

1

Verebes Lakság

 

András Hadnagy

Máttyás Hadnagy

12

Lázárfalva

 

Apor Lázár

Petki Farkasné

13

15

Felcsík

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Vacsárcsi

Főember:
Feyer Máté debilis

Feyér Máté

Imecz Incze

Bernáld János

Mattyas János

Bartó István

3

1

1

1

1

Csicsó

Főember:
Petki Farkas árvái

Kelemen Mihály
judex regius

Kelemen Mihály

Kelemen András
lófő

Petki Farkasné

Antal Imre

Mattyas János

2

1

13

1

2

Szentmihály

Főember: Sándor Péter

Sándor Péter

Gálfi Péter

Kósa László lófő

Török Mihály lófő

Sigmond Ferenc lófő

Máttyás pap

7

1

1

5

1

1

Madéfalva

Főember: Antal Imre

István Deák

Lázár János

Kelemen Mihály

Bernáld János

Bartó István

Sigmond Ferenc

5

1

2

1

1

1

Delne

 

Antal Imre

Incze Balázs

Kelemen Mihály

Mattys János

Incze Balázs

2

2

1

1

4

Szentmiklós

 

Kelemen Mihály

1

Pálfalva

 

Apor Lázár

Ágoston István lófő

Kelemen Mihály

1

4

1

Szépvíz

 

Ferenc Deák

Kelemen András

Mattys János

András Hadnagy

Székely Miklós

1

2

1

1

1

Borsova

 

Antal Imre

Mattys János

Incze Balázs

1

3

1

Vardofalva

Főember: Székely Miklós

Markos Ferenc lófő

Apor Lázár

Kelemen Mihály

Gergely Imre lófő

György Deák

Incze Balázs

1

1

2

1

1

1

Czyomortán

 

Apor Lázár

Kelemen Mihály

Petkiné

Veres Tamás lófő

Mikó Tamás

Incze Balázs

Kósa György

Markos Ferenc

Pokainé Ar.

Takoczy András lófő

Mattys János

Damokos István

6

7

1

4

6

1

1

1

2

2

6

1

Taplocza

Főember: György Geréb

Poos György lófő

1

Gerőcsifalva

 

Bartó István

1

Rákos

 

Lázár János

Antal Imre

Bartalis Ferenc

Barto István lófő

Kelemen Mihály

Mattys János

Sigmond Ferenc

1

1

2

3

6

1

1

Dámfalva

 

Komáromi István

Péter János

Gergely Deák

1

2

1

Madaras

Főember: Zavor Fryderik

Bene János

Komáromi István

Damokos Mihály

Pató Menyhártné

Imre György

György Mihály

Kelemen Mihály

1

15

9

8

2

1

1

Karczfalva

 

Komáromi István

Damokos Antal

11

1

Jenőfalva

     

Szenttamás

Főember: Lázár János

Lázár János

10

Szentdamokos

 

Horváth Mihály lófő

Kerestaly István lófő

Kálmán Péter lófő

1

1

1

 

Gyergyószék

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Szentmiklós

 

Lázár István

Lukács István

13

1

Tekerőpatak

 

Lázár István

Bott András

Tamás János

Bíró János

2

1

1

1

Újfalu

 

Lázár István

5

Alfalu

 

Lázár István

Székely Miklós

10

1

Szárhegy

Főember: Lázár István

Lázár István

8

Czyomafalva

     

Gyitro

 

Lázár István

13

Remete

 

Nagy István

1

Legjelentősebb jobbágytartók 1614-ben Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Lázár István

54

8

Béldi Kelemen

38

8

Petki Farkasné

29

3

Komáromi István

28

3

Kelemen Mihály

26

10

Mattys János

22

11

Apor Lázár

21

4

Pokai árvái

15

4

Hadnagy András

15

5

Lázár János

12

3

Mátyás Hadnagy

10

1

Péter Deák

10

2

Becz Tamásné

9

4

Damokos Mihály

9

1

Bartó István

8

6

Pató Menyhértné

8

1

Sándor Péter

7

1

Incze Balázs

7

4

Farkas Ferenc

7

2

Boczkor András

6

1

István Deák

6

2

Mikó Tamás

6

1

Károly István

5

1

Antal Imre

5

4

Török Mihály lófő

5

1

Chyeke Gergely

4

1

Lácz András

4

2

Veres Tamás lófő

4

1

1616: Gyergyószéki főnépek, jobbágytartók[610]

Helység

Jobbágytartó

Jobbágy

Alfalu

Lázár István

5

Szárhegy

Lázár István: (recuperati pedites)

7

14

Remete

Lázár István (rec. ped.)

16

7

Szentmiklós

Lázár István

9

Tekerőpatak

Lázár István

12

Újfalu

Lázár István

7

Csomafalva

Lázár István

6

Delne

Gurzó István

Incze Bálint

Incze Gáspár

Petki Farkas:
jobbágy, de
csak életéig
tartozik szolgálni, holta után
felesége és fiai felszabadulnak

1

1

1

1

Csicsó

Petki Farkas

Gurzó Márton

Illyes Balázs

1

1

1

Borsova

Simon András

Miko András

1

1

Szentmiklós

Gurzó István

Incze Gáspár

3

1

Vacsárcsi

Sándor Péter

1

Amadeffalva

Zöld Máté

Katona János

Kósa Balásné

Cserei Mihály

Mikó Ferenc

Fejér Péterné

Kelemen Imre

1

1

1

2

1

1

1

Szépvíz

Lázár Pál

Gurzó István

Kósa Imre

Gurzó Márton

Cserei Mihály

Mattyus Jánosné

1

1

1

4

1

1

Szentmihály

Sándor Péter

Balássi Bálint

Török Mihály

Kósa Imre

Vízi István

2

1

1

1

1

Szentimre

Hadnagy Mátyás

Szopos Péter

Gál János

Veres Mihály

Fodor Ferenc

Nagy Ferenc

Balás Bálint

Nagy Andrásné

1

3

1

1

2

1

1

1

Szentkirály

Bors István

Angyalossi István

Péter Deák

Hadnagy Andrásné

Hadnagy Mátyás

Fodor Ferenc

Mikó Ferenc

2

1

4

3

1

1

3

Szentgyörgy

Gál Ferenc

Kelemen János

Bíró Ferenc

Toroczkai István

Cziko Mihály Deák

Sükösd Benedek

Béldi János

Füstös Pál

Hadnagy Mátyás

Kelemen György

Balas Benedek

Karaczi György

Mikó Ferenc

1

1

1

2

1

1

3

1

2

1

1

1

1

Tusnád

Boczkor István

Béldi János

Boczkor András

Hadnagy Mátyás

1

6

2

1

Kozmás

Mikó Ferenc

Béldi János

Boczkor András

2

1

1

Mindszent

Petki István

N.B.Lázár István

Barthalis Ferenc

Mikó Ferenc

1

1

1

1

Szentlélek

Mikó Ferenc

Chiki András, Sándor Ferenc

12

1

Zsögöd

Mikó Ferenc

32

Taploca

Petki István

György Geréb

Lajos Miklós

Kassai István úr

Lajos Péter

4

1

1

1

3

Csomortán

   

Pálfalva

Ágoston István

2

Menessagh

Béldi János

Kelemen János

Danes Mihály

Mikó Ferenc

Karaczi György

Kelemen Mihály

Fodor Ferenc

Hadnagy Mattyás

Bassa Péter

Csiszér Ferenc

9

3

1

24

5

3

2

2

1

1

Vardotfalva

Mikó Ferenc

Kelemen Mihály

Markos Lőrinc

György Geréb és Péter Pap

9

1

1

1

Dánfalva

Péter István

Mikó Ferenc

Baxa János

László Mihály

5

6

1

2

Rákos

Both Bálint

Máté Pap

Both Péter

Kelemen Mihály

Mikó Ferenc

Mezei Miklós

1

1

2

2

3

1

Göröcsfalva

Mezei Miklós

Farkas Pál

Bernáld János

Mikó Ferenc

Kelemen Mihály

2

1

3

4

7

Madaras

Mikó Ferenc

1

Karczfalva

Mikó Ferenc

Kaba István

1

4

Szenttamás

Damokos István

Incze Gáspár

Gurzó Gergely

Christely János

Kelemen Mihály

8

2

1

2

4

Jenőfalva

Domokos István

Mikó Ferenc.

Kedves János és Pál

3

2

1

Szentdomokos

Both András

Kelemen Máté

Gurzó János

Sándor János

Barrabás György

1

1

3

2

2

 

Kászonszék

Helység

Jobbágytartó

Jobbágy

Újfalu

Lázár István

Mikó Ferenc

Béldi János

4

1

1

Kászonfelsőfalu

Balás Mihály

Bernáld András

Szabó Mihály

Apor Lázár

Sigmond János

Bene János

Lázár István

1

1

1

1

1

1

7

Impérfalva

Incze Tamás

Mihály István

Kászoni János

Miklós Sigmond

1

1

1

1

Jakabfalva

Lázár István

Bodó Márton

Mihály István

Béldi János

6

1

1

1

Jobbágytartók 1616-ban Csíkban

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Mikó Ferenc

107

18

Lázár István

94

12

Béldi János

21

6

Kelemen Mihály

17

5

Domokos István

11

2

Hadnagy Mátyás

7

5

Mezei Miklós

6

4

Bernáld János

6

2

Karaczi György

6

2

Petki István

5

2

Péter István

5

1

Gurzó István

5

3

Gurzó Márton

5

2

Fodor Ferenc

5

3

Péter Deák

4

1

Kelemen János

4

2

Incze Gáspár

4

3

 

Primorok és jobbágytartók Kézdiszékben 1619-ben

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Maksa

Nob.: Egr. Jankó Mihály

Jankó Mihály

33

Dálnok

Nob.: Hadnagy Balázs

Mihacz Mihály

Hadnagy János

Székely László

Miklós Tamás

András György

Györgypál Miklós

Miklós Márton

Márton János

Márton Ferenc

Márton Jakab

Kenyeres Jakab

Kemenes György

Lőrincz István

Dienes Tamás

Szabó János

Mihály Gergely

Dezső János

Szabó Pál

Benkő András

Dezső György

Dezső Ferenc

András Demeter

Dezső Mihály

Dezső András

Hadnagy Balázs

Lázár János

Kovács György

Székely Balázs

Gál Gergelyné

Gál Imre

Mihacz Mihály

Miklós Tamás

Szabó Mátyásné

Lázár István

Kenyeres Gergely

Hadnagy János

9

3

1

2

1

1

1

2

1

3

4

1

Alsócsernáton

Nob.: Deák István

Rákosi Demeter

Chieh István

Chieh Pál senior

Domokos István

Chieh Miklós

Chieh Tamás

Kovács István

Bernát Ferenc

Domokos Ferenc

Domokos István

Domokos Ferenc

Bernáld Ferenc

Mihály Deák

Veres János

Tusa Gergely

Literáti Márton

Forró Gábor

Kelemen Dániel

Kelemen Imréné

Chieh István

Beke Balázs

Vajda István

Rákosi Lőrinc

12

5

28

5

1

1

2

1

2

2

1

1

1

1

Felsőcsernáton

Nob.: Rákosi Lőrinc

Vég Márton

Vég Ferenc

Vég András

Kovács György

Vég István

Domokos István

Domokos Ferenc

Rákosi Lőrinc

Zanizlo Miklós

Chieh István

Literáti Márton

Damiani Pál Tamás

Mihacz Miklós és
Miklós Tamás

Bölöni Gergely

Bardócz János

3

3

14

8

1

8

13

13

1

1

Albis

Nob.: Both András

Bakcsi Boldizsár

Bod András

Bakcsi Boldizsár

Barrabás Tamás

Barrabás Péter

Hadnagy Balázs

Lázár János

11

6

2

1

1

1

Ikafalva

Nob.: László András

Bed... Miklós

Domokos István

Domokos Ferenc

Rákosi Lőrinc

László András

Réthy István

Miko G. György

4

1

4

4

1

2

Futásfalva

 

Domokos István

Bardócz János

Lukács Demeter

Illies István

Jakab György István

Sendi Jánosné

Páltamás István

Páltamás János

Lukács Lőrinc

Mikó György

5

7

2

3

4

3

1

1

1

1

Felsőtorja

Nob.: Apor Lázár

Donát Ferenc

Réti István

Apor László

Nemes Mihály

Kövér István

Török Máténé

Gen. D. Mikó György

Réti István

Apor László

Donát Ferenc

Nemes Mihály

Czye Péter

Kövér István

Bíró Péter

Istók János

5

11

3

3

7

2

3

2

2

Szentlélek

Nob.: nagyobb Matis János

Matis Tamás

kisebb Matis János

Orbay István

Orbay János

Matis István kisebb

Matis Miklós

Székely Péterné

Matis Balásné

Matis János

Matis Tamás

Matis János junior

Károly István

Székely Péterné

Orbai István

Nemes Bálint

Sükösd György

Mikó György

28

12

10

10

4

1

1

4

2

Polyan

Nob.: Kun Bálint

Veres Péter

Kun Péter

Mihály János

Szonda István

Nagy István

Matis János senior

Károly István

Donát János

Kaniztos Mihály

Mihálcz Pál

Szonda István

Kun Péter

Barta Jakabné

Kondracz János

Benő Máté

Baxa Kristóf

Sideli Péter

Mihály János

Kaczio János

Barta Máté

3

3

4

2

2

4

1

1

1

1

1

1

1

1

1

1

Bellafalva

 

Matis János senior

Donát János

Kaniztos Mihály

Mihálcz Pál

Veres Péter

Kövér Gáspár

11

8

5

5

1

1

Kurtapatak

 

Mikó György

Réti István

Károly István

Nemes Mihály

Borozdolo Lukács

Bekes István

4

2

2

2

2

1

Csomortán

 

Donát Mátyás

Imecz Mihály

Sigmond István

Bíró Kelemen

Boso István árvája

1

1

1

1

1

Almás

 

Donát János

Matis János senior

Sigmond István

Benő Máté

Kövér Gáspár

Mikó György

Imecz Mihály

3

1

3

2

1

1

1

Esztelnek

 

Szacsvai Ferencné

Donát János

Réti István

Donát Ferenc

Károly István

Matis János senior

Apor Lázár

Karkai András

Imecz Mihály

Albert Jánosné

Csavar Tamás

Csavar Márton

Mihálcz Pál

Mikó György

13

3

2

1

2

1

3

3

1

1

2

1

1

1

Nyújtód

Nob.: Donát János

Donát Ferenc junior

Donát Lukács

Donát Mátyás

Imecz Mihály

Czywdeor Péter

Donát János

Donát Mátyás

Imecz Mihály

Donát Ferenc

Czywdeor Péter

Toldalagi Mihály

Járai István

Kaniztos Mihály

Kövér Gáspár

8

9

14

4

4

5

1

3

1

Martonos

 

Kun István

Imecz Mihály

Donat János

22

8

2

Lemhény

Nob.: Kövér Gáspár

Kaniztos Mihály

Sigmond István

Sigmond Gergely

Sigmond Máté

Csomortán Miklós

Kövér Gáspár

Kaniztos Mihály

Donát Ferenc

Sigmond István

Csomortán Miklós

Sigmond Gergely

Csomortáni Jánosné

Donát Ferenc junior

Imecz Mihály

Mihálcz Pál

Bekes György

Sükösd György

Kaczio János

Donát Péter

Gál Balázs

Csákány Ferenc

17

5

5

13

3

3

25

3

3

3

2

4

4

1

1

1

Osdola

Nob.: Szurkos György

Imecz Mihály

Pataki Mihály

Donát János

Imecz Mózes

Szurkos György

Farkas Sándor

Vas Ferenc

Hady István maioris

Gál János

Farkas Bálint

Sögön Balázs

32

20

1

2

16

3

3

2

1

2

1

Szászfalu

 

Imecz Mihály

Járai István

7

2

Sárfalva

Nob.: Károly István

Balyko Jakab

Károly István

18

Szentkatolna

 

Kemény János

Nagy István senior

Imecz Mózes

Czeh Mihály

Elekes Tamás és Péter

Nagy Ferenc

Forró Péter

Czeh László

Czeh Miklós

10

3

6

3

3

1

1

1

1

Oroszfalu

Nob.: Forró Péter

Forró Péter

Imecz Mózes

1

1

Hatolyka

Nob.: Nagy István senior

Nagy István junior

Czerjek Bálint

Bak Bálint puer

Bak György árvája Tamás

Nagy István senior

Czeriek Bálint

Matis Miklós senior

7

1

1

Mártonfalva

Nob.: Bekes György

Mikes Gáborné

Jankó Mihály

Nagy István senior

Tusa Gergely

Mikó György

2

4

6

4

3

Bita

 

Mikes Gáborné

Baróti Sándor

Jankó Mihály

Halal András

7

4

5

1

Léczfalva

Nob.: Gyárfás István

Kanyó Antal

Marton András

Kanyó János

Bodor János

Bodor András

Bodor Balázs

Bodor Péter

Gyárfás István

Kanyó Antal

Bodor Péter

Bodor János

Illyés Istvánné

Gele István

Márton András

Sipos Simon

4

4

5

2

2

1

1

2

Márkosfalva

Nob.: Czye Péter

Czye Péter

Dávid Demeter

Henter András

Mikó György

Barabás Mihály

11

1

1

1

1

Mátisfalva

Nob.: Benkő György

Benkő Gáspár

   

Legjelentősebb jobbágytartók Kézdiszékben 1619-ben

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Imecz Mihály

67

8

Matis János

44

5

Jankó Mihály

42

3

Károly István

36

5

Bernáld Ferenc

28

1

Donát János

26

6

Csomortán Jánosné

25

1

Domokos István

24

4

Kun István

22

1

Pataki Mátyás

20

1

Kövér Gáspár

20

4

Rákosi Lőrinc

19

3

Sigmond István

19

4

Mikó György

18

8

Nagy István senior

16

3

Réthy István

16

4

Szurkos György

16

1

Kaniztos Mihály

15

4

Damiáni Pál Tamás

13

1

Cseh Péter

13

2

Mihálcz Pál

13

4

Szacsvai Ferencné

13

1

Donát Ferenc

12

4

Matis Tamás

12

1

Hadnagy Balázs

10

1

Literáti Márton

10

2

Kemény János

10

1

Donát Mátyás

10

2

Matis János junior

10

1

Domokos Ferenc

9

3

Kálnoki János

9

1

Sükösd György

9

2

Imecz Mózes

9

3

Nemes Mihály

9

2

Mikes Gáborné

9

2

Szaniszló Miklós

8

1

Bardócz János

8

2

Kelemen Imréné

7

2

Bakcsi Boldizsár

6

1

Mihály Deák

5

1

Tusa Gergely

5

2

Bodor Péter

5

1

Illies István

5

2

Ördög Mihály

5

1

Székely Péterné

5

2

Kaczio János

5

2

Toldalagi Mihály

5

1

Lázár János

4

2

Miklós Tamás

4

2

Kenyeres Gergely

4

1

Kaczio Antal

4

1

Gyárfás István

4

1

Baróti Sándor

4

1

László András

4

1

Vári Miklós

4

1

Jakab György István

4

1

Csüdör Péter

4

1

Primorok és jobbágytartók Csík-, Gyergyó- és Kászonszékben

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Kászonújfalu

 

Béldi Kelemen

Becz Tamásné

Lázár Istvánné

Horváth Györgyné

Mattyus János lófő

Tamás Gergely lófő

4

4

2

1

1

1

Kászonfelsőfalu

Nob.: Lázár Istvánnak
vagyon udvarházhelye,
melyet mostan épített

Lázár István

Tamás Gergely lófő

Béldi Kelemen

8

1

1

Impérfalva

 

Főember nincsen
falunkban, hanem
Lázár István uramnak
vadnak jobbágyi

4

Jakabfalva

 

Lázár István uram

(őstől maradt)

Béldi Kelemen

Donát János

12

7

1

Lázárfalva

Főasszonyállat:
Petki Farkasné

Apor Andrásné

Petki Farkasné

Apor Andrásné

15

12

Tusnád

 

Béldi Kelemen

Bocskor András lófő

Bocskor Pál lófő

szentgyörgyi
Karachi György
lófő

szentimrei
Hadnagy Mátyás

szentimrei
Hadnagy Andrásné

Somlyai János
Deák

20

7

2

2

 

2

4

1

Kozmás

 

Béldi Kelemen

Komlódi Horváth Györgyné
Béldi Erzsébet

Lázár Istvánné

Miko Ferenc

22

 

1

1

4

Verebes

 

Hadnagy Andrásné

Hadnagy Mátyás

Notarius deák

10

9

1

Szentmárton

 

Béldi Kelemen

Mikó Ferenc

mindszenti Imreh János

Texe Ferenc pap

10

8

2

3

Szentgyörgy

főember: Béldi Kelemen

Horvát György

Béldi Kelemen

Texa Ferenc pap

Mikó Ferenc

Bernáld János

36

4

2

2

Felsőfalu

 

Karachi György

Fodor Bálint

Kelemen János

Bochkor János

Lácz András lófő

udvarhelyi Bíró János lófő

Bíró György lófő

Bocskor János lófő

Szabó Miklós lófő

8

38?

11

17

2

1

1

1

1

Ménaságh

 

Csicsai Kelemen

Béldi Kelemen

Fodor Bálint

Karacsi György

Mikó Ferenc

Kotormányi Csikó Imréné

Mihály Deák

Kotormányi Albert Bálint

1

2

2

24

4

2

1

1

Csíkszentimre

Főember: Jánosi János

Hadnagy Mátyás

Hadnagy Andrásné

Jánossy János

Hadnagy Mátyás

Hadnagy Andrásné

Fodor Bálint őstől
maradt nincs,
maga szerzette

István Deákné

szentsimoni Beke Orémus

Mikó Ferenc

4

17

14

 

9

2

2

2

Szentsimon

 

Béldi Kelemen

Farkas Ferenc

Hadnagy Andrásné

Mikó Ferenc

Mattys János

Hadnagy Mátyás

Antal Imre

Gálffi Margit

1

9

1

5

1

2

2

2

Szentsimon alias Csatószeg

 

Mikó Ferenc

3

Szentkirály

Főember: háza:
Andrási Mártoné

Mattius János

Kelemen Imre

Hadnagy Margit

Hadnagy Andrásné

Hadnagy Mátyás

Béldi Kelemen

6

6

1

4

4

1

Mindszent

 

Mikó Ferenc

Karacsi György

taploczai György Geréb

taploczai Székely Miklós

szentgyörgyi Mihály Deák

2

3

1

1

1

Szentlélek

Főember: (címeres):
Czakó Ferenc

Mattius János

Imre Pap

Burian Gergely

Mikó Ferenc

2

1

1

3

Sögöd

Főember: Mikó Ferenc

Mikó Tamás

Mikó Ferenc

8

Legjelentősebb jobbágytartók Csík-, Gyergyó- és Kászonszéken

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Béldi Kelemen

104

10

Fodor Bálint

49

3

Mikó Ferenc

41

10

Karachi György

37

4

Hadnagy Mátyás

35

5

Hadnagy Andrásné

33

5

Lázár Istvénné

27

5

Bocskor János

17

1

Petki Farkasné

15

1

Apor Andrásné

12

1

Kelemen János

11

1

Máttyus János

10

4

Farkas Ferenc

9

1

Bocskor András

7

1

Texe Ferenc pap

7

2

Becz Tamásné

4

1

Jánossi János

4

1

 

Primorok és jobbágytartók Udvarhelyszéken

Helység

Primor

Jobbágytartó

Jobbágy

Homoródszentmárton

Nob.: Bíró János

Bíró György

Magh István

Miklós Márton

Miklós György

Recuperati Bíró János

Bíró György

Miklós Márton

1

4

1

Kénos

Nob.: Gál Péter

Rec. Bíró János

Gál Péter

1

1

Gyepes

 

Rec. Farkas Ferenc

Petki Jánosné

Bíró György

2

1

1

Abástfalva

 

Rec. Sigmond Márton

Bencze János

1

1

Almás

 

Rec. Kornis Ferenc

Bíró György

Nagy Menyhárt

8

8

4

Lövéte

 

Rec. Kornis Ferenc

Bíró János

Mag István

Sigmond Márton

11

13

7

4

Karácsonfalva

 

Rec. Kornis Ferenc

2

Oklánd

     

Vargyas

Nob.: Dániel Péter

Dániel Mihály

Rec. Kornis Ferenc

Dániel Mihály

2

19

Száldobos

 

Rec. Dániel Mihály

Borbát János

2

2

Bardoczfalva

 

Rec. Dániel Mihály

1

Füle

 

Rec. Dániel Mihály

Ferencz György

Markó Pál

Fosztó Imre lófő

Nagy Menyhárt

7

1

1

1

1

Hermány

 

Rec.: Bartha János

Dániel Mihály

1

1

Kisbaczon

 

Rec.: Hadnagy Lukács

Dániel Mihály

5

1

Telegdibaczon

Nob.: Benkő György

Rec.: Dániel Mihály

Nagy Menyhárt

György János

4

4

1

Bibarczfalva

Nob.: Nagy Menyhárt

Rec.: Nagy Menyhért

3

Olosztelek

 

Rec.: Dániel Mihály

Bartha István

10

1

Homoródújfalu

     

Városfalva

 

Rec.: Kornis Ferenc

Magyari Mihály

2

1

Jánosfalva

 

Rec.: Kornis Ferenc

1

Szentpál

Nob.: Kornis Ferenc

Rec.: Kornis Ferenc

3

Reczienéd

     

Lókod

 

Rec.: Bíró György

3

Bágy

     

Dállya

 

Rec.: Kornis Ferenc

Nagy Menyhárt

Bíró György

Ugron Pál

4

3

1

1

Ege

 

Rec.: Petkiné

Ugron Pál

2

2

Jástfalva

 

Rec.: Ugron Pál

Bögözi András

1

1

Kányád

 

Rec.: Ugron Pál

Petki Jánosné

Bögözi András

4

1

1

Ders

Nob.: Petki Jánosné

Dersi Mihály

Kénosi János

Rec.: Petkiné

Veres Lőrinc

Dersi Mihály

6

5

2

Musna

 

Rec.. Petkiné

Bíró György

Kénosi János

3

5

5

Máttisfalva

 

Rec.: Kénosi János

1

Agyagfalva

 

Rec.: Sándor Mihály

Petki Jánosné

Mattis János

1

1

1

Deczfalva

Nob.: Török Gyurkó

   

Bögöz

Nob.: Farkas Ferenc uram

Rec.: Farkas Ferenc

Bencze János

6

1

Miklósfalva

Nob.: Bögözi András

Rec.: Bögözi András

2

Ozdfalva

Nob.: Alard Ferenc
és öccse Farkas

   

Szentlászló

     

Ábránfalva

Nob.: Ugron Pál

Ábránfalvi András

   

Sándorfalva

     

Telekfalva

 

Rec.: Tóth Mihály

Orbán János lófő

Ugron Pál

14

1

1

Patakfalva

Nob.: Ferenczi István

Rec.: Bögözi András

Ferenczi István

Farkas Ferenc

2

6

3

Árvádfalva

 

Rec.: Bögözi András

Farkas Ferenc

4

1

Felsőboldogasszonyfalva

Nob.: Incze János

Rec.: Farkas Ferenc

2

Bethlenfalva

Nob.: János Geréb

Semién Ferenc

Semién Bálint

   

Fenyéd

 

Rec.: Orbán János

András Geréb

1

10

Küküllőkeményfalva

 

Rec.: András Geréb

1

Morefalva

 

Rec.: András Geréb

Farkas Ferenc

Nagy Pál lófő

Pálfalvi István lófő

Jakab Ferenc ped. pix.

Tősér Mihály

Mihály Tamás árvái

8

3

1

1

1

1

1

Kadicsfalva

Nob.: Török Gáspár

Török Menyhért

Rec.: Tibad Lőrinc

1

Tibold

Nob.: Tiboldi Tamás öccse Pál

Rec.: Tiboldi Tamás

2

Szentkirály

 

Rec.: Székely János

Bodo Ferenc lófő

4

1

Szenttamás

     

Ilyke

 

Rec.: Tiboldi Tamás

Orbán István

1

3

Oroszhegy

 

Rec.: András Geréb

Farkas Ferenc

Lippai András

2

2

1

Fancsal

     

Bogárfalva

Nob.: Lippai András

Rec.: Lippai András

2

Szentlélek

     

Farkaslaka

 

Rec.: Lészai Gáspár

Bögözi András

3

Pálfalva

 

Rec.: Orbán István

2

Várallja

     

Korond

Nob.: Kovács János

Ambrus Gergely

   

Sófalva

Nob.: Illjes Máté

Rec.: Kovács János

6

Siklód

 

Rec.: Kaczio András

Balássi Ferenc:
( 31-et erővel foglaltak el
Némethi Gergely idejében,
ő adta Balássinak)

24

33

Szolokma

Nob.: Tombold Ferenc

Rec.: Tombold Ferenc

Balas István

Kaczio János

Boldizsár Márton

2

2

3

1

Küsmöd

 

Rec.: Fóris Márton lófő

Balássi Ferenc

6

5

Etéd

     

Kőrispatak

 

Rec.: Pécsi Simon

Miklós Ferenc

7

1

Bözödújfalu

 

Rec.: Pécsi Simon

Kornis Ferenc

Bölcsházi János

12

5

1

Bözöd

 

Rec.: Kornis Ferenc

Pécsi Simon

Lovász János

Kovács Péter

8

8

3

2

Bordos

 

Rec.: Balássi Ferenc

8

Szentdemeter

Nob.: Balássi Ferenc

   

Czieb

 

Rec.. Balássi Ferenc

2

Székelyszállás

   

mind jobbágy

Magyarsakod

 

Rec.: Balássi Ferenc

Péczi Simon

1

1

Magyarhidegkút

   

mind jobbágy

Rava

 

Rec.: Pécsi Simon

Balássi Ferenc

Isak Demeter lófő

2

4

1

Nagysolymos

 

Rec.: Pécsi Simon

5

Kissolymos

 

Rec.: András Geréb

Pécsi Simon

Balássi Ferenc

Lovász János

2

12

1

1

Szenterzsébet

Nob.: Pécsi Simon

Ambrus Mihály

Rec.: Pécsi Simon

6

Újszékely

Nob.: Székely János

Rec.: Geréb András

Székely János

Menyhért György lófő

2

3

1

AlsóBoldogasszonyfalva

Nob.: Nyujtódi Demeter

Kertész János

Rec.: András Geréb

7

Fiatfalva

Nob.: András Geréb

Rec.: András Geréb

5

Keresztúrfalva

Nob.: Semien László

Kis Nyujtódi Demeter

Nyujtódi István

Nyujtódi Ferenc

Lovász János

Rec.: András Geréb

Lippai András

Lovász János

 

29

5

Keresztúr városa

     

Csekefalva

 

Rec.: Demeter Ferenc lófő

András Geréb

1

3

Szentábrán

Nob.: Szemere Mihályné

   

Andrásfalva

     

Gagy

Nob.: Pálfi Ferenc

Miklós Ferenc

Rec.: Péterfi Mihály lófő

Pálfi Ferenc

1

1

Kiskede

Nob.: Horváth János

Rec.: Székely Mózes

1

Nagykede

     

Medesér

Nob.: Bencziér Ferenc

   

Thordátfalva

Nob.: Fekete István öccse,
Boldizsár, egy kenyéren

Rec.: Pálfi Ferenc

Fekete István

1

1

Tarcsafalva

Nob.: Pálfi György

   

Martonos

Nob.: Pálffi Ferenc

Rec.: Fekete István

4

Jenlaka

Nob.: Balás István

Rec.: Balás István

4

Cheherdfalva

 

Rec.: Kovács Mihály lófő

1

Kecset

Nob.: Gálfi Péter

Rec.: Székely Pál

Tarcsafalvi Albert

 

3

Kisfalud

Nob.: Székely Pál és mostohafia,
Keczeti Zsigmond

   

Malomfalva

Nob.: Székely János

Rec.. Török János lófő

1

Szentmihály és Demeterfalva

Nob.: Tarcsafalvi Albert

István Geréb

Rec.: Tarcsafalvi Albert

2

Benczéd

     

Kobádfalva

Nob.: Miklós Ferenc

Gáspár Ferenc

   

Kadács

Nob.: Semjén Miklós

Rec.: Semjén Miklós

Mihály Deák

1

2

Szentmiklós

 

Rec.: Semjén Miklós

Balla György

1

1

Semjénfalva

Nob.: Székely Mózes uram

Rec.: Székely Mózes

András Geréb

4

2

Rugonfalva

Nob.: Benedekfi Tamás

Rec.: András Geréb

2

Betthfalva

Nob.: Rádai János

Rec.: kadaczi Mihály Deák

Rádai János

4

1

Timafalva

 

Rec.: András Geréb

Orbán János

2

1

Kisgalambfalva

 

Rec.: Kékedi Zsigmond

András Geréb

Szabó Gergely lófő

3

4

1

Nagygalambfalva

Nob.: Mihály Ferenc

Rec.: Kékedi Zsigmond

Mihály Ferenc

3

7

Magyorós

     

Dobófalva

Nob.: Maróti György uram

Semién István

Rec.: Maróti György

Kékedi Zsigmond

Farkas Ferenc

Bíró György

Vágási János

2

1

2

1

2

Vágás

Nob.: Vágási János

Rec.: Farkas Ferenc

1

Betha

     

Hoggia

Nob.: Szabó Mátyás

Bedő Mihály

Karácson János

   

Bikafalva

 

Rec.: Bögözi András

6

Farczád

     

Sükő

Nob.: Orbán Péter

   

Lengyelfalva

Nob.: Orbán István

Orbán Péter

Orbán Ferenc

   

Szombatfalva

Nob.: Gálfi János

Szombatfalvi Péterr

   

Udvarhely városa

Nob.: Székely Mózes
uramnak 2 házai

Toth Mihály uramnak háza

Pálosi János

Boldizsár Deák

Nyreő András

Nyreő Ferenc

Hajdú Péter

Mezei István

Orbán Jánosnak háza

Ugron Pál uramnak zálogos háza

Iromos Péter

Szabó Ferencnek háza

Kőszegi Jakab

Ugron Pál uramnak örökös háza

Kósa György

Bögözi Andrásnak háza

Apor László

Nob. özvegyek: Lukács Deákné

Horváth Gergelyné

Bíró Jánosné háza

Horváth Mihályné
maga nemes, de
fia Mihály nem

Kando Péternek háza,
noha nemes,
de maga személyében
szabad székely

Kovács János öccsei
István és György,
egy kenyéren

György Papnak háza

Török Lőrincné

   

Zethelaka

 

Rec.: Barla Ferenc lófő

Miklós Ferenc

Bernáld Péter

Farkas Ferenc

2

1

1

1

Legjelentősebb jobbágytartók Udvarhelyszéken

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Kornis Ferenc

104

20

Balássi Ferenc

80

10

Geréb András

44

13

Péchi Simon

29

5

Kékedi Zsigmond

7

2

Petki Jánosné

50

11

Dániel Péter és Mihály

60

8

Ugron Pál

61

23

Székely Mózes

10

1

Farkas Ferenc

8

3

Nagy Menyhért

11

4

Semien Miklós

14

6

Bögözi András

17

9

Pálffi Ferenc

24

8

Bencziér Ferenc

8

3

Maróthi György

22

3

Lippai András

19

5

Lészay Gáspár

4

2

Orbán István

10

4

Tarcsafalvi Albert

9

4

Balás István

26

6

Vágási János

4

2

Magh István

5

3

Bíró János

14

6

Incze János

6

5

Keczeti Zsigmond és Székely Pál

4

1

Benedekffi Tamás

5

1

Mihály Ferenc

9

1

Orbán János

10

5

Tiboldi Tamás

12

3

Orbán Péter

8

2

Ferenczi István

6

1

Mihály Mátyás

13

2

Gál Péter

13

2

Miklós Márton

10

3

Fosztó Imre

5

1

Fosztó Mátyás

5

1

Geréb János és Domokos Mihályné

5

1

Székely János

13

4

Székely Pál

5

2

Molnos Péter

4

1

Fekete István

10

2

Kénossi János

7

4

Kovács János

8

2

Kaczio Mihály

4

1

Ilyes Mátyás

9

1

Tombold Ferenc

7

1

Ferencz István

5

2

Kovács János

8

2

Foris Márton

4

1

Gedő Lukács

4

1

Gáspár Ferenc

5

1

Antalfi György

5

1

Balla György

5

1

Ősjobbágytartók Udvarhelyszéken 1627-ben[611]

Jobbágytartó

Jobbágy

Helység

Kornis Ferenc

197

18

Geréb András

66

7

Balássi Ferenc

45

5

Kékedi Zsigmond

41

7

Ugron Pál

40

8

Petki Jánosné

39

5

Péchi Simon

39

5

Dániel Péter és Mihály

27

5

Bögözi András

20

5

Kecziethi Zsigmond

16

2

Pálffi Ferenc

16

4

Nagy Menyhért

15

3

Rádai János

10

1

Semién Miklós

10

3

Incze János

8

 

Domokos István

8

1

Farkas Ferenc

6

3

Geréb János és Domokos Mihályné

6

1

Jánosi István

6

1

Péterffi Mihályné

6

3

Bíró György

5

3

Bíró János

5

3

Nemes Tamás

5

1

Tarcsafalvi Albert

5

1

Pálffi Istvánné

5

1

Gálffi Ferenc

4

2

Molnos Péter

4

1

Pálffi György

4

1

Szombatfalvi Péter

4

1

Tiboldi Tamás

4

1

Az összeírások alapján a Bethlen Gábor fejedelemsége idején a legtöbb jobbágyot tartó primorok:

1614, Marosszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Dersi János

76

2. Vajai János deák

65

3. Lázár János

63

4. Kun János

58

5. Kornis Ferenc

54

6. Tóth Mihály

44

7. Ozdi György

28

8. Bakó István

25

9. Komáromi István

23

10. Kovács Máté

20

1614, Udvarhelyszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Kornis Ferenc

252

2. Balássy Ferenc

180

3. Geréb András

108

4. Petki Jánosné

100

5. Ugron Pál

58

6. Péchi Simon

57

7. Dániel Mihály

53

8. Bögözi András

44

9. Balássi Mihály

40

10. Alia Farkas

34

1614, Háromszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Basa Péter

132

2. Mikes Benedek

94

3. Kálnaki János

69

4. Imecz István

57

5. Toldalagi István

53

6. Mikes Zsigmond

47

7. Béldi Kelemen

44

8. Mikó György

38

9. Daczó László

36

10. Donáth György

36

1614, Csík-, Gyergyó- és Kászonszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Lázár István

54

2. Béldi Kelemen

38

3. Petki Farkasné

29

4. Komáromi István

28

5. Kelemen Mihály

26

6. Mattys János

22

7. Apor Lázár

21

8. Hadnagy András

15

9. Pokai árvái

15

10. Lázár János

12

1619, Kézdiszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Matis János

44

2. Jankó Mihály

42

3. Károly István

36

4. Bernáld Ferenc

28

5. Donát János

26

6. Domokos István

24

7. Rákosi Lőrinc

19

8. Mikó György

18

9. Réthy István

16

10. Kaniztos Mihály

15

1619, Csík-, Gyergyó-, Kászonszék:

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Béldi Kelemen

104

2. Mikó Ferenc

41

3. Karachi György

37

4. Hadnagy Mátyás

35

5. Hadnagy Andrásné

33

6. Lázár Istvánné

27

7. Fodor Bálint

22

8. Bocskor János

17

9. Petki Farkasné

15

10. Kelemen János

11

1627, Udvarhelyszék

Jobbágytartók

Jobbágyok

1. Kornis Ferenc

301

2. Balássi Ferenc

125

3. Geréb András

110

4. Ugron Pál

101

5. Petki Jánosné

89

6. Dániel Péter Mihály

87

7. Péchi Simon

68

8. Kékedi Zsigmond

48

9. Pálffi Ferenc

40

10. Bögözi András

37



 


Irodalom

ÁKOSFALVI SZILÁGYI. L. 1937.

Ákosfalvi Szilágyi László: A székely nemesi rendi társadalom. Bp. 1937.

APOR P. 1903.

Br. Apor Péter verses művei és levelei (1676-1752). Monumenta Hungariae Historica Scriptores. Kiad. Szádeczky Lajos. II. Bp. 1903.

APOR P. 1978.

Apor Péter: Metamorphosis Transilvaniae. Buk. 1978.

ARDAY P. 1910.

Arday Pál:: Tholdalagi Mihály élete. Kv. 1910.

BALOGH I. 1929.

Balogh István: Az ősi vagyon jogi védelme a régi székelyeknél. In: SzNMEkv.

BALOGH J. 1991.

Balogh Judit: Báthory Gábor székely politikája. Debrecen. 1991. (szakdolgozat)

BALOGH J. 1994.

Balogh Judit: A székely város a 16-17. században. In: Város és társadalom a XVI-XVIII. században. Szerk. Faragó Tamás. Miskolc. 1994.

BALOGH J. 1995.

Balogh Judit: A székely társadalom az 1614. évi összeírás tükrében. In: Társadalomtörténeti tanulmányok. Szerk. Faragó Tamás. Miskolc. 1995.

BARTA G. 1984.

Barta Gábor: Az erdélyi fejedelemség születése. Bp. 1984.

BARTS GY. 1912.

Barts Gyula: Borsos Tamás Kv. 1912.

BENKŐ E. 1992.
Benkő Elek

A középkori Keresztúr-szék régészeti topográfiája. Bp. 1992.

BENKŐ E.- DEMETERI. SZÉKELY A. 1997.

Benkő Elek-Demeter István - Székely Attila: Középkori mezőváros a Székelyföldön. Kv. 1997.

BENKŐ J. 1999.

Benkő József: Transsilvania specialis. Ford. Szabó György Buk.-Kv. 1999.

BENKŐ K. 1853.

Benkő Károly: Csík, Gyergyó és Kászon múltja és jelene. Kv. 1853.

BINDER P.-SZÉKELY Z. 1979.

Binder Pál-Székely Zoltán: Újabb adatok a XVI. századi székely felkelésekről és ezek visszhangja az erdélyi románok és szászok körében. In: SzFelk.

BÍRÓ V. 1897.

Bíró Vencel: Béldi gazdasági ügyei (1658-1678). = Erdélyi Gazdasági Szemle 1897.

BÍRÓ V. 1925.

Bíró Vencel:: A Báthoriak kora. In: Az erdélyi katolicizmus múltja és jelene. Dicsőszentmárton. 1925.

BÍRÓ V.1927.

Bíró Vencel:: Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus. = Erdélyi Irodalmi Szemle 6/1929. 253-273.

BÍRÓ V. 1929
Bíró Vencel

Gróf Apor István Bp. 1927.

BODOR GY. 1983.

Bodor György: Az 1562 előtti székely nemzetségi szervezetről. = Történelmi Szemle 1983/2. 281-305.

BÓNIS GY. 1942.

Bónis György: Magyar jog-székely jog. Kv. 1942.

BORBÁTH K.-MAGYARI A. 1979.

Borbáth Károly - Magyari András: Társadalmi mozgalmak a Székelyföldön 1562 után. In: SzFelk.

BOROS F. 1929.

Boros Fortunát: Ferencrendiek a Székelyföldön. In.: SzNMEkv.

BORSOS T. 1968.

Borsos Tamás: Vásárhelytől a Fényes Portáig. Kiad. Kocziány László. Buk. 1968.

BÖZÖDI GY. 1938.

Bözödi György: Székely bánja. Kv. 1938.

CONNERT J. 1901.

Connert János: A székelyek intézményei. Kv. 1901.

CONNERT J. 1906.

Connert János: A székelyek alkotmányának históriájának históriája, különösen a XVI. és a XVII. században. Székelyudvarhely 1906.

CSETRI E. 1992.

Csetri Elek Bethlen Gábor életútja. Buk. 1992.

DEÁK F. 1887.

Deák Farkas Uzoni Béldi Pál 1621-1679. Bp. 1887.

DEMÉNY L. 1976

Demény Lajos: Székely felkelések a XVI. század második felében. Buk. 1976.

DEMÉNY L. 1977.

Demény Lajos: A székelyek és Mihály vajda. 1593-1601. Buk. 1977.

DEMÉNY L. 1979.

Demény Lajos: A közszékelyek 1595-1596. évi felkelése. In: SzFelk. 93-119.

DEMÉNY L. 1993.

Demény Lajos: Bethlen Gábor székely politikája. Kézirat.

DEMÉNY L. 1998

Demény Lajos: A fejedelmi székely politika és a székelyföldi népesség-összeírások (1575-1627). In: SZOkl. Új. IV. Szerk. Demény Lajos. Kv. 1998.

DÓSA E. 1861.

Dósa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. I-III. Kv. 1861.

EGYED Á. 1981.

Egyed Ákos: Falu, város, civilizáció. Buk. 1981.

EGYED Á. 1997.

Egyed Ákos: A korszerűsödő és hagyományőrző Erdély. I. Csíkszereda. 1997.

EGYED Á. 1999.

Egyed Ákos: Székely századok. A székelyek rövid története 1848-ig. In.: Adalékok Barót történetéhez. Szerk. Demeter László Barót. 1999.

ELEKES A. 1929.

Elekes Andor: Szemelvények a székelyek sajátságos jogtörténetéből. In: SzNMEkv.

ENDES M. 1903.

Endes Miklós: Donátio a Székelyföldön. = Genealógiai Füzetek 1903.

ENDES M. 1938.

Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig. Bp. 1938.

ENGEL P. 1990.

Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig. Bp. 1990.

EOE

Erdélyi országgyűlési emlékek. Szerk. Szilágyi Sándor I-XXI. Bp. 1875-1898.

ErdÖrök.

Erdély öröksége. Erdélyi emlékírók Erdélyről. Szerk. Makkai László I-VII. Bp. é.n.

ErdTört.

Erdély története. I-III. Főszerk. Köpeczi Béla Bp. 1986.

ERŐSS J. 1929.

Erőss József: Háromszék telepedési története. In: SzNMEkv.

ETA

Erdélyi történelmi adatok. Szerk. Mikó ImreSzabó Károly I-IV. Kv. 1855-1862.

ett.

Erdélyország Történeti Tára. I-II. Szerk. Kemény József Nagyajtai Kovács István. 1837-1845.

GARDA D. 1994.

Garda Dezső: Székely hadszervezet és faluközösség. Gyergyószentmiklós. 1994.

GINDELY A.-ACSÁDY I. 1890.

Gindely Antal - Acsády Ignác: Bethlen Gábor és udvara. Bp. 1890.

GYŐRFFY GY. 1941.

Győrffy György: A székelyek eredete és településük története. = Erdély és népei. Szerk. Mályusz Elemér Bp. 1941.

HANUSZIK E. 1942.

Hanuszik Elemér A székely főnemesek-primorok aranykönyve. Bp. 1942.

HORVÁTH P. 1960.

Horváth Pál: A középkori falusi földközösség jogtörténeti vonatkozásai. Bp. 1960.

HURMUZAKI 1887-1942.

Documente privitoare la istoria românilor I-XXI. Buc. 1887-1942.

IMREH I. 1971.

Imreh István: A székely falvak törvényeiről. = Aluta 1971.

IMREH I. 1973.

Imreh István: A rendtartó székely falu. Buk. 1973.

IMREH I. 1976.

Imreh István: Földközösség Aranyosszéken. = Korunk 1976.

IMREH I. 1983.

Imreh István: A törvényhozó székely falu. Buk. 1983.

IMREH I. 1992.

Imreh István: Székely történelem - magyar történelem. = Helikon 1/1992.

IMREH I.-PATAKI J. 1970.

Imreh István - Pataki József: Adatok Udvarhelyszék állattartásához. = Aluta 1970. 169-184.

IMREH I.-PATAKI J. 1979.

Imreh István - Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. In: SzFelk. 146-237.

IMREH I.-PATAKI J. 1992.

Imreh István - Pataki József: Kászonszéki krónika. 1650-1750. Bp.-Buk. 1992.

JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901.

Jakab Elek-Szádeczky-Kardoss Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időktől 1849-ig. Bp. 1901.

JAKÓ ZS. 1979.

Jakó Zsigmond: A székely társadalom útja a XIV-XVI. században. In: SzFelk.

KÁLLAY F. 1829.

Kállay Ferenc: A székely nemzet eredete. Bp. 1829.

KÁLLAY F. 1829/b.

Kállay Ferenc: Históriai értekezés a nemes székely nemzet eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a régi időkben. Nagyenyed. 1829.

KELEMEN L. 1913.

Kelemen Lajos: Újabb adattár a vargyasi Daniel család történetéhez. Kv. 1913.

KILYÉNI SZÉKELY M. 1818.

Kilyéni Székely Mihály: A nemes székely nemzetnek constitutiói, privilégiumai és a jószág leszállását tárgyaló némely törvényes ítéletei. Pest. 1818.

KILYÉNI SZÉKELY M. 1837

Kilyéni Székely Mihály: A nemes székely nemzet jussai. Marosvásárhely 1837.

KOLOSVÁRY-ÓVÁRI 1900.

Kolosváry Sándor - Óvári Kelemen: Magyar Törvénytár. 1540-1848. évi erdélyi törvények. Bp. 1900.

KÖLÖNTE B. 1810.

Kölönte Béla: Gyergyó története. Gyergyószentmiklós. 1810.

KŐVÁRI L. 1857.

Kővári László: Erdély nevezetesebb családai. Kv. 1857.

KŐVÁRY L. 1859.

Kőváry László: Erdély történelme. I-VI. Pest. 1859-1861.

KRISTÓ GY. 1996.

Kristó Gyula: A székelyek eredetéről. Szeged. 1996.

LÁZÁR M. 1858.

Lázár Mikló:: A gróf Lázár család Kv. 1858.

LÓRÁNT L. 1906.

Lóránt Lajos: A székely jobbágyság kialakulása. Bp. 1906.

LŐTSEY SPIELENBERG L. 1837.

Lőtsey Spielenberg László: A nemes székely nemzetnek jussait világosító némely darab levelek. Marosvásárhely 1837.

MAKKAI L. 1986.

ErdTört. I.

MÁLYUSZ E. 1940.

Mályusz Elemér: A magyar társadalom a Hunyadiak korában. In: Mátyás király Emlékkönyv. Szerk. Lukinich Imre Bp. 1940.

MÁLYUSZ E. 1988.

Mályusz Elemér: Az erdélyi magyar társadalom a középkorban. Bp. 1988.

MIKÓ F. 1863.

Mikó Ferenc históriája. Kiad. Kazinczy Gábor Monumenta Hungariae Historica Scriptores. VII. Pest. 1863.

MOE

Magyar Országgyűlési Emlékek. Szerk. Fraknói Vilmos Károlyi Árpád I-XII. Bp. 1874-1917.

MR

Magyarok és románok. I-II. Szerk. Deér József-Gáldi László Bp. 1943-1944.

NAGY I. 1860.

Nagy Iván: Magyarország családai czimerekkel és nemzedékrendi táblákkal. I-VII. Pest. 1860.

NAGY J. 1875.

Nagy János: Hidvégi Mikó Ferenc életrajza. Kv. 1875.

NAGY L. 1972.

Nagy László: A magyar hadsereg és hadművészet a harmincéves háborúban. Bp. 1972.

OBORNI T. 1997.

Oborni Teréz: Erdély pénzügyei és pénzügyi kormányzata a 16. század közepén. Bp. 1997. (kandidátusi értekezés)

ORBÁN B. 1868.

Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. I-VI. Bp. 1868-1873.

ORBÁN B. 1888.

Orbán Balázs: A székelyek származásáról és intézményeiről. Bp. 1888.

ORGONA A. 2000.

Orgona Angelika Kornis Zsigmond I. Rákóczi György katolikus tanácsura. In: Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna. Szerk. Tamás Edit. Sárospatak. 2000.

PÁL-ANTAL S-L. MOLDOVAN. 1979.

Pál-Antal Sándor - Liviu Moldovan: A székely önkormányzat és szervezete a XVI. században. In: SzFelk.

PÁL--NTAL S. 1976.

Pál-Antal Sándor: Marosszék levéltára. In: Tanulmányok a romániai együttlakó nemzetiségek történetéből. Buk. 1976.

PÁLMAY J. 1902.

Pálmay József: Háromszék vármegye nemes családjai. Kv. 1902.

PÉTER K. 1980.

Péter Katalin: Az erdélyi társadalom élete a 17. század első felében. = Századok 1980. 575-599.

PÉTER K. 1980/b.

Péter Katalin: Bethlen Gábor uralkodásának első szakasza. = Confessio 3/1980. 25-40.

POKOLY J. 1904.

Pokoly József: Az erdélyi református egyház története. Bp. 1904.

PRODAN D. 1968.

Prodan, David: Iobăgia în Transilvania în secolul al XVI-lea. I-III. Buc. 1967-1968.

RADVÁNSZKY B. 1888.

Radvánszky Béla: Bethlen Gábor fejedelem udvartartása. Bp. 1888.

RUGONFALVI KISS I. 1939.

Rugonfalvi Kiss István: A nemes székely nemzet képe. Debrecen. 1939.

SÁNDOR I. 1903.

Sándor Imre: Nemek és ágak Székelyföldön. = Genealógiai Füzetek 1903.

SÁNDOR I. 1914.

Sándor Imre: A csíkszentmihályi Sándor család levéltára. Kv. 1914.

SZABÓ K. 1876.

Szabó Károly: A nemes székely nemzet constitutiói. Pest. 1876.

SZABÓ K. 1890.

Szabó Károly: A régi székelység. Kv. 1890.

SZÁDECZKY L. 1887.

Szádeczky Lajos: Kornyáti Békés Gáspár 1520-1579. Bp. 1887.

SZÁDECZKY L. 1893.

Szádeczky Lajos: Erdély és Mihály vajda története, 1595-1601. Temesvár. 1893.

SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927.

Szádeczky-Kardoss Lajos: A székely nemzet története és alkotmánya. Bp. 1927.

SZAMOSKÖZY I. 1981.

Szamosközy István Erdély története (1598-1599, 1603.). Bp. 1981.

SZEKFŰ GY. 1929.

Szekfű Gyula: Bethlen Gábor. Bp. 1929.

SZENTGYÖRGYI M. 1962.

Szentgyörgyi Mária: Jobbágyterhek a XVI-XVII. századi Erdélyben. Bp. 1962.

SzFelk.

Székely felkelés 1595-1596. Előzményei, lefolyása, következményei. Szerk. Benkő Samu, Demény Lajos Vekov Károly Buk. 1979.

SZILÁGYI S. 1866.

Szilágyi Sándor: Erdélyország története különös tekintettel művelődésére. I. Pest. 1866.

SZILÁGYI S. 1867.

Szilágyi Sándor: Báthory Gábor fejedelem története. Pest. 1867.

SZILÁGYI S. 1886.

Szilágyi Sándor: Bethlen Gábor. Bp. 1886.

SzNMEkv.

Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum 50 éves jubileumára. Szerk. Csutak Vilmos Sepsiszentgyörgy 1929.

SZOkl.

Székely oklevéltár. Szerk. Szabó Károly-Szádeczky Lajos-Barabás Samu. I-VIII. Bp. 1872-1934.

SZOkl. Új.

Székely oklevéltár. Új sorozat. Szerk. Demény Lajos Pataki József I-IV. Buk.-Kv. 1983-1998.

TARNÓC M. 1980.

Tarnóc Márton Irodalom és művelődés Bethlen államában. In: Bethlen Gábor állama és kora. Szerk. Kovács Kálmán. Bp. 1980.

TT

Történelmi Tár

TÜDŐS S. K. 1995.

Tüdősné Simon Kinga: Székelyföldi jobbágykötő levelek (1630-1686). = Történelmi Szemle. XXXVII. 1995. 439-450.

TÜDŐS S. K. 1996.

Tüdősné Simon Kinga: A Kálnoki család XVIII. századi könyvtára. In: Emlékkönyv Jakó Zsigmond születésének nyolcvanadik évfordulójára. Kv. 1996.

TÜDŐS S. K. 2000.

Tüdős S. Kinga: Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában. Lázár Erzsébeth Kálnoki Sámuelné. In: Erdély és Patak fejedelemasszonya Lorántffy Zsuzsanna. I-II. Szerk. Tamás Edit. Sárospatak. 2000.

TÜDŐS S. K. 1986.

A háromszéki hadköteles székelység társadalmi rétegződése 1635-ben. = Történelmi Szemle 1986.

TÜDŐS S. K. 1998

Tüdősné Simon Kinga: Székely főnemesi életmód a XVII. század alkonyán. Kv. 1998.

VASS M. 1900.

Vass Miklós: A királyi könyvek székely oklevelei. = Erdélyi Múzeum 1900.

VERESS D. 1983.

Veress Dániel (szerk.): Emlékezetül hagyott írások. Erdélyi magyar emlékírók. Kv. 1983.

VERESS E. 1928.

Veress Endre: Documente privitoare la istoria Ardealului, Moldovei şi Ţării Româneşti. I-VIII. Buk. 1928-1935.

VOFKORI M. 1999.

Vofkori Mária: Társadalmi és gazdasági változások az udvarhelyszéki Havasalján a 17-18. században. Kv. 1999.

ZOVÁNYI J. 1986.

Zoványi Jenő: A reformáczió Magyarországon 1565-ig. Bp. 1922. Reprint 1986.



Rövidítések:

Bp. Budapest

Buc. Bucureşti

Buk. Bukarest

Kv. Kolozsvár


Bibliográfia

Levéltári források

MOL = Magyar Országos Levéltár, Budapest

F. szekció, Erdélyi Országos Kormányhatósági Levéltárak, Cista Diplomatica F. 136. Székely lustra jegyzékek és nemesi összeírások, III. k. 38 sz.

Erdélyi Királyi Könyvek, Báthory Gábor és Bethlen Gábor Királyi Könyvei: Libri Regii Gabrielis Bathory et Gabrielis Bethlen, VI-XVI. k.

KmOL = A Román Országos Levéltár Kolozs megyei Igazgatósága, Kolozsvár

Udvarhelyszék levéltára, Székely Láda Fond m 16.

Udvarhelyszék Protokollumok. 1610-1633. IV/3.

Székely Láda, 56. sz. VIII. 1. Az 1614-es conscriptio.

Székely Láda, 50. sz. , 51. sz. Az 1627-es conscriptio.

MmOL = A Román Országos Levéltár Maros megyei Igazgatósága, Marosvásárhely.

Marosvásárhely város levéltára. Politikai akták. 168/B





Jegyzetek

1. A hajdúság és a jászkunság kérdésére nincs módunk bővebben kitérni, csupán a problematikával foglalkozó művekre utalunk: RÁCZ I. 1969; RÁCZ I. 1969-1975; GYÁRFÁS I. 1885; KRING M. 1932. [VISSZA]

2. Királyi jogon itt és a későbbiekben is azt az uralkodói jogot értjük, amely szerint a földbirtok a család kihalása vagy fej és jószágvesztés esetén a kincstárra száll. A királyi jog alóli mentesség az 1562-ben kiadott segesvári országgyűlési végzésekig de jure érvényben volt, majd pedig a 17. század folyamán II. Rákóczi György fejedelemsége alatt szerezte vissza a székely közösség a mentességét. [VISSZA]

3. IMREH I. 1973. passim. [VISSZA]

4. Ezúton szeretném megköszönni Papp Klára értékes tanácsait, aki felhívta a figyelmemet arra, hogy a falu a jobbágyok esetében is összetartó erőként működött, hiszen itt is léteztek közös használatú földek, volt földközösség, és párhuzamot állapíthatunk meg a hajdúk és a kisnemesi közösségek esetében is. Igaz, hogy a székely közösség a 17. században nem tekinthető teljességgel egyedülállónak és példa nélkül valónak, ám a dolgozat célja elsősorban nem is a közösség unikális voltának bizonyítása, hanem a közösségi önértelmezés bemutatása. [VISSZA]

5. KmOL, Protokollumok [VISSZA]

6. A katonai összeírásokról, az úgynevezett lustra-jegyzékekről van szó. [VISSZA]

7. Az első, teljes egészében székely tárgyú forrásokat tartalmazó forráskiadvány a Szabó Károly Szádeczky Kardoss Lajos és Barabás Samu által szerkesztett nyolc kötetes Székely Oklevéltár: (SZOkl. 1872-1934.) A székely történelemre vonatkozó, valószínűleg nagy számú oklevél pusztulásának körülményeiről lásd BODOR GY. 1983. Az oklevelek nagy része mára főleg a forráskiadványok révén hozzáférhető illetve olvasható. A pár évvel korábban megjelent, erdélyi tárgyú kötetek is jelentős számú székely történelmet érintő oklevelet, dokumentumot tartalmaznak, mint a két kötetes Erdélyország történetei tára (KEMÉNY J.-NAGYAJTAI KOVÁCS K. 1837-1845.), valamint a négy kötetnyi terjedelmű Erdélyi Történelmi Adatok (MIKÓ I.-SZABÓ 1855-1862.) A székely történelem kutatásához nélkülözhetetlen, nagy számú forrásanyagot tartalmaz a Szilágyi Sándor által kezdeményezett és az ő nevéhez kötődő Erdélyi országgyűlési emlékek (EOE), valamint a szintén Szilágyi Sándor nevéhez kötődő Történelmi Tár (TT) is. [VISSZA]

8. BÓNIS GY. 1942. [VISSZA]

9. KÁLLAY F. 1829. [VISSZA]

10. Az erre vonatkozó ellenvetésekről és vitákról a dolgozatban később még lesz szó. [VISSZA]

11. KILYÉNI SZÉKELY M. 1818. [VISSZA]

12. LŐTSEY SPIELENBERG L. 1837. [VISSZA]

13. BENKŐ J. 1999. [VISSZA]

14. BENKŐ K. 1853. [VISSZA]

15. SZABÓ K. 1890. [VISSZA]

16. Műveikről, munkásságukról lásd később. [VISSZA]

17. A problémával kapcsolatos kutatások legfrissebb eredményeiről lásd KRISTÓ GY. 1996, ő a témában megjelent könyvében összefoglalását adta azon kutatásoknak, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoztak. Mellette azonban mindenképpen meg kell említenünk SEBESTYÉN GY. 1897; THURY J. 1896 valamint GYŐRFFY GY. 1941. nevét is. [VISSZA]

18. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. [VISSZA]

19. A kötetnek vannak olyan fejezetei, amelyek ma már részben meghaladottnak tekinthetők, mint például a székely eredetkérdéssel foglalkozó is. Ennek ellenére ma is alapvető fontosságúnak tekinthetjük, és megállapításait figyelemre méltóaknak. [VISSZA]

20. CONNERT J. 1901 és 1906. [VISSZA]

21. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. [VISSZA]

22. A Királyi Könyvek regesztáinak kiadása az újraindult Erdélyi Történelmi Adatok sorozatán belül jelenleg folyik az Erdélyi Múzeum-Egyesület történészeinek közreműködésével (Az erdélyi fejedelmek királyi könyvei. I. 1569-1581. János Zsigmond Báthory Kristóf királyi könyvei. Közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. Kv. 2003. ETA VII.1-2.), CD-ROM-ként pedig már hozzáférhető a Miskolci Egyetem Magyar Középkori, Kora Újkori és a Történelem Segédtudományai Tanszék és a Magyar Országos Levéltár munkájaként az Arcanum Kiadó gondozásában. [VISSZA]

23. KÖLÖNTE B. 1810. [VISSZA]

24. BENKŐ K. 1853. [VISSZA]

25. ENDES M. 1938. [VISSZA]

26. HANUSZIK E. 1942. [VISSZA]

27. PÁLMAY J. 1902. [VISSZA]

28. KELEMEN L. 1913. [VISSZA]

29. Ez mutatkozik meg Szentgyörgyi Mária és Imreh István valamint Pataki József ekkoriban írt műveiben is. SZENTGYÖRGYI M. 1962; IMREH I.-PATAKI J. 1970. [VISSZA]

30. Ezek közé tartozik a Mályusz Elemér által szerkesztett Erdély és népei című kötet. MÁLYUSZ E. 1941. [VISSZA]

31. Mint például Imreh István tanulmánya az aranyosszéki földközösségről: IMREH I. 1976. [VISSZA]

32. SZENTGYÖRGYI M. 1962. 97. [VISSZA]

33. IMREH I.-PATAKI J. 1979. 164. [VISSZA]

34. DEMÉNY L. 1976, 1977, valamint a SzFelk. című kötet, amely így alkalom lehetett a székely témájú tanulmányok megjelentetésére. [VISSZA]

35. IMREH I.-PATAKI J. 1979. 146-200. [VISSZA]

36. EGYED Á. 1979. 47-58. [VISSZA]

37. EGYED Á. 1997. 15-59. [VISSZA]

38. SzFelk. [VISSZA]

39. DEMÉNY L. 1998. passim és TÜDŐS 1992. passim. [VISSZA]

40. ORBÁN B. 1868. 1873. [VISSZA]

41. IMREH I. 1971; IMREH I. 1973; IMREH I. 1987. [VISSZA]

42. ELEKES A, 1929. 122; BALOGH I. 1929. 40, 43. [VISSZA]

43. Különösen érdekes ezzel kapcsolatban Imreh István és Pataki József tanulmánya: IMREH I.-PATAKI J. 1979. [VISSZA]

44. Erre vonatkozóan lásd BENKŐ E. 1992, valamint BENKŐ E.-DEMETER I.-SZÉKELY A. 1997. BALOGH J. 1993. [VISSZA]

45. DEMÉNY L. 1993 és 1998, valamint BALOGH J. 1991. [VISSZA]

46. Tüdős S. Kinga könyve Kálnoki Sámuel háromszéki főember birtokainak és vagyontárgyainak számbavételével ad képet a székely főnemesek világáról. TÜDŐS S. K.1998. [VISSZA]

47. Az időhatárok kijelölése teljességgel önkényes, és csupán azzal indokolható, hogy nagyobb időintervallum vizsgálata meghaladta volna a dolgozat kereteit. Ezért ez a kép csupán egy szelet, egy részlete annak a munkának, ami a 17. századi székely nemességet igyekszik feltérképezni az erdélyi fejedelemségben. [VISSZA]

48. Erről bővebben lásd KRISTÓ GY. 1996; SZŰCS J. 1982. A megtelepedéssel kapcsolatban alapvető fontosságúak mindmáig Győrffy György megállapításai, (GYŐRFFY GY. 1941.), valamint itt kell megemlítenünk Engel Pál ezzel kapcsolatos gondolatmenetét: ENGEL P. 1990. [VISSZA]

49. KRISTÓ GY. 1996. 137-138. [VISSZA]

50. Az esperességek beosztását székek szerint lásd KRISTÓ GY. 1996. 127-133. [VISSZA]

51. MAKKAI L. 1989. 158-162. [VISSZA]

52. KRISTÓ GY. 1996. 148-152. [VISSZA]

53. EGYED Á. 1999. 14-15. [VISSZA]

54. V. István telepíti be Aranyosszéket, pontosabban az ő uralkodása alatt kapja meg Kézdiszék azt a területet, amely 1291-93-ban már 29 helységet számlált. SZOkl. I. 56, 70. [VISSZA]

55. Szádeczky Kardoss Lajos egyenesen úgy látta, hogy az oklevelekben a középkor folyamán többször szereplő "trium generum siculi" kifejezés egyáltalán nem is a rendi beosztásra vonatkozik, hanem szerinte a székelyek valószínűleg "három nemzetségből eredtek s ezek utódai alakultak az idők folyamán külön nemzetté. Konstantin császár a kabarok három nemzetségét csatlakoztatja nyolcadik törzsül a magyarokhoz. Minthogy pedig a székelyek valószínűleg a kabar-székelyek ivadékai, alig lehet kétség, hogy a székelyek három nemzetsége." SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 52-53. Észrevétele azért figyelemre méltó, mert a "comes trium generum Siculorum" kifejezés már egészen korán is előfordul, mégpedig a váradi káptalan egy 1339-es oklevelében. SZOkl. I. 48. Valamivel több mint egy fél évszázaddal később ugyancsak azt találjuk, hogy az ispán magát "comes trium generum siculorum"-ként nevezi meg. KÁLLAY F. 1829. 99. Maga Szádeczky is úgy látja, hogy még a 15. században is csak két rendje van a székelységnek, és csak Mátyás állapít meg 1473-ban három rendet. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 62. [VISSZA]

56. Szádeczky szerint "gyakorlatilag a dolog úgy állott, hogy az eleinte egyenlő rangú és rendű székelyek között a vagyonkülönbség és a katonáskodás különböző módja kétféle rendet hozott létre: az előbbkelők és a közemberek rendét." Uo. 54. [VISSZA]

57. SZOkl. I. 19-20. [VISSZA]

58. Uo. III. 84-85. [VISSZA]

59. BODOR GY. 1983. passim. [VISSZA]

60. Úgy vélem, hogy itt nem szükséges megnevezni történészeket és műveket, ugyanis Bodor György ezen hipotézisének felvetése előtt az volt az általánosan elfogadott vélemény, hogy a hivatalviselést szabályozó nemzetségi rendszerbe a székely társadalom teljessége beleértendő. [VISSZA]

61. Bodor György véleménye szerint "A törökös szervezetű népeknél a társadalmi egységek, nagycsaládok, ágak, nemzetségek és törzsek vezetését rangsori szabályok biztosították. A székelyek letelepülésekor, mint azt tisztviselői rendszerük mutatja, két rendre oszlottak: a közrendre s a hadnagyság és bíróság funkcióit ellátó tisztviselő rendre." BODOR GY. 1983. 288. A nemek és ágak rendszerére, illetve ezek neveire vonatkozó adatok több helyütt találhatók: SZOkl. I. 193, 320; ETA I. 261-262. [VISSZA]

62. SZOkl. I. 194. [VISSZA]

63. I. Ferdinánd követe nyilatkozza, hogy a székelyek a tisztséget "mint valamely vagyont, az ingatlan birtokkal együtt szokták adni-venni." SZOkl. V. 68. és köv. [VISSZA]

64. Több esetben tudunk olyan perekről, amelyek lófőbirtokokért folytak, és a perben résztvevők igényt tartottak a birtokokkal járó tisztségekre, illetve az ezen tisztségekből származó jövedelmekre is.: SZOkl. I. 259. és köv., II. 82; III. 288. [VISSZA]

65. Szádeczky szerint "A hasonló nemek és ágak előfordulása a különböző egymástól távol eső székekben arra is enged következtetést, hogy a székelyek nem egyszerre szállották meg az egész Székelyföldet s nem egyszerre telepedtek meg minden székben. Ha úgy történt volna, valószínű, hogy nemzetségek szerint osztották volna fel az egész területet s nem fordulna elő ugyanaz a nemzetség Maros-, Kászon- és Kézdiszékben, egymástól oly távol..". SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 27. Úgy vélem, ebben a kérdésben nem helytállóak Szádeczky Lajos következtetései. Az érdekes ugyanis éppen az, hogy az ágak következetesen minden területen feltűnnek, ami a szervezettség elég magas fokára utal. Ezért továbbra is kérdés az, hogy ha valóban ennyire körültekintően történt a letelepítés, vajon kik és hogyan szervezték meg. Mivel a minimum két részletben történt beköltözés bizonyosnak látszik, az a kérdés is megválaszolásra vár, hogy az összetelepülésig különböző helyeken élt székelyek őrizték ennyire szigorúan korábbi rendjüket, avagy a korábban jövők hatottak később érkezett társaikra. [VISSZA]

66. KRISTÓ GY. 1996. 156. [VISSZA]

67. Uo. 138. [VISSZA]

68. Az oklevelekben is úgy látszik, hogy jelentős különbséget az első rend és a közrend vagy communitas között tesznek. Ellentét azonban határozottan, legalábbis az okleveles források alapján, csak 1466-ban mutatkozik. [VISSZA]

69. A katonáskodás szervező ereje kapcsán meg kell jegyeznünk, hogy legalább ilyen jelentős szervező erő maga a székely faluközösség, amely életmódját tekintve jellegzetesen paraszti társadalommá válik. [VISSZA]

70. Egyes értelmezések szerint, mivel a korábbi társadalmi struktúra radikálisan ekkor változik meg, a székelység körében a középkor vége 1562. BODOR GY. 1983. 281. [VISSZA]

71. Ebben az összefüggésben gyakorta idézett oklevél a SzOkl. I. kötetében található (52-53), eszerint 1346-ban Nagy Lajos a Szabolcs vármegyében letelepedett Sényői Pál és rokonai kétségbevont székelységét vizsgáltatja meg. A vizsgálat során megállapítják, hogy Sényői Pál és rokonai igaz és kétségtelen székelyek, és pusztán ez a tény elégséges bizonyítékul szolgált nemességük igazolására. Ezen felül azt is kimondja az említett oklevél, hogy mivel a székely mivolt önmagában egyet jelent a nemességgel, ezért erről, mármint megnemesítésükről kiváltságlevelet felmutatni ezen túl se tartozzanak. [VISSZA]

72. "A határőrök a határvármegyékben elég jelentős szabadságot élvezhettek, amelyet csak akkor veszítettek el, ha vétséget követtek el és emellett szegények voltak." KRISTÓ GY. 1996. 137-138. [VISSZA]

73. Uo. 140. [VISSZA]

74. Uo. 148. [VISSZA]

75. Természetesen attól függetlenül, hogy van-e vagy nincs a székelyeknek adott külön kiváltságlevél, nemesi kiváltságuk mindenképpen a királyi hatalomtól függött. Mégis, a székely közgondolkodásban fontosnak bizonyult a distinkció a szászok kiváltsága és a saját ősfoglalóként szerzett kiváltságuk között. [VISSZA]

76. SZOkl. III. 142-143. [VISSZA]

77. Idézhetjük ezzel kapcsolatban a székely nemzetgyűlési végzéseket, különösen az 1505-ös nemzetgyűlés végzéseit, amely részletesen rendelkezik arról, hogy bármilyen felségsértési perbe keveredett székely birtoka ne az uralkodóra, hanem a székely községre szálljon, SZOkl. 306-308. A Tripartitum is azt hangsúlyozza a székelyekkel kapcsolatban, hogy a székely ember örökségét el nem veszíthette, még ha fejét veszítette is, székely öröksége atyjafiaira maradt. Werbőczi Hármaskönyve, III. r. 4. tit., idézi ELEKES A. 1929. 113. Ugyanezt találjuk az 1555-ben Udvarhelyen elkészült székely konstitúció 30. pontjában is megfogalmazva. Jakó Zsigmond szerint azonban "hiteles oklevelekkel bizonyítható, hogy a nemzetségi szervezet bomlásának ütemében, legalábbis a XV. század második felétől fogva, a hűtlenségbe esett székely székelyföldi birtokai, a nemesekéihez hasonlóan, a koronára háramlottak és adományozás alá kerültek. JAKÓ ZS. 1979. 20. Noha ezek az oklevelek valóban azt bizonyítják, hogy az említett kiváltságnak egyre kevésbé sikerült érvényt szerezni, pontosabban bizonyos esetekben a ius regium Székelyföldre való behatolásának nyomai láthatók, mégsem látjuk okát annak, hogy abban kételkedjünk, miszerint ez de jure még ekkor is létező kiváltság volt, noha több ízben is megsértették. A köztudatban mindenképpen ennek kellett szerepelnie, különben nem lett volna értelme annak az 1557-ben hozott országgyűlési rendelkezésnek, hogy hűtlenség esetén a székelyek is fő- és jószágvesztésre ítélhetők, miként a nemesek. EOE II. 73-75. Még ennek a rendelkezésnek ellenére is azt kell mondanunk, hogy noha a ius regium már 1562 előtt is megjelenik a Székelyföldön, ez általánossá csak a segesvári végzések után válik. Nem lehet véletlen, hogy 1562-ben újra ki kellett mondani, hogy "ezután valamikor ők oly dologban vétkeznének, mint a nemesség és országbeli több híveink örök hitetlenséggel büntettessenek, és mind fejeket, jószágokat és örökségeket elveszessék, miképpen ez dologról más articulusok között országunkbeli híveinknek közönséges végzéséről articulus vagyon. ETA II. 360-366. Meg kell említenünk ugyanakkor mindemellett II. Ulászlónak 1499-es rendezéséből azt az ide vonatkozó kitételt, miszerint a felségárulás bűnébe keveredett székely ingó és ingatlan vagyona a kincstárra száll, azt a király adományozza tovább. A megkötés itt csupán annyi, hogy a földnek székely kézben kell maradnia, tehát az uralkodó azt csak székelynek adhatja. SZOkl. III. 142. [VISSZA]

78. Az örökösödésre vonatkozó szabályozás a legrészletesebb formában az 1555-ös udvarhelyi székely nemzetgyűlés által megalkotott konstitúciókban található, idézi BALOGH I. 1929. 40-43. [VISSZA]

79. SZOkl. I. 7. [VISSZA]

80. A közgyűlések közül többnek a határozatai ránk maradtak, mint az 1505-ös udvarhely vagy 1506-os agyagfalvi nemzetgyűlésé. SZOkl. I. 307-316. A közgyűlések határozatainak érvénye az egész székelységre kiterjedt. Itt döntöttek a hadfölkelésről, a királynak adandó ökör behajtásáról, közigazgatási és szervezési kérdésekről, bárminemű sérelmekről, az ispán illetőleg a vajda esetleges túlkapásairól, a pártütőkkel kapcsolatos eljárásról, a követválasztásról valamint jogszabályalkotásról is. Ilyen jogszabályokról már a 15. századból is tudunk, amikor is Marosszék határozatot hoz örökösödés kérdésében. SZOkl. I. 162-164. Voltaképpen tehát a székely székek "a központi hatalom ellenőrzése és felügyelete mellett politikai és törvénykezési-közigazgatási önkormányzati hatóságok" voltak. PÁL-ANTAL S.-L. MOLDOVAN 1979. 41. A társadalom erőteljesen katonai jellegére utal az, hogy a tisztségviselők közül a hadnagy gyakorta előbb említtetik meg, mint a bíró. [VISSZA]

81. Ezek az alkalmak a királyi családban előforduló ünnepek voltak, mint a koronázás, a király lakodalma és első fia megszületése. Az ilyen esetekben először minden telek, majd később minden 4-6 ökör után egy-egy ökröt adtak. Az ökröket Marosvásárhely, a korábbi Székelyvásárhely mellett gyűjtötték be. Erről lásd SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 73-84. [VISSZA]

82. SZOkl. I. 220. [VISSZA]

83. Uo. III. 138-145. [VISSZA]

84. JAKÓ ZS. 1979. 22. [VISSZA]

85. Idézzük ezzel kapcsolatosan Szádeczky Kardoss Lajos találó megfogalmazását: "A székelység közt eleinte nem volt rendi különbség, minden székely egyenlően szabad volt és a magyar nemességhez hasonló jogokat élvezett. Nem volt köztük jobbágy, szolga-rend. Személyével minden szabadon rendelkezett, szabadon költözhetett, nem volt röghöz kötve. Bírói ítélet nélkül nem volt letartóztatható, csupán a tettenkapás esetén. Birtokjoga még a magyar nemesekénél is erősebb volt. Ezé hűtlenség esetén vagy magvaszakadtával a kincstárra szállt, a székely birtoka akkor is a családé vagy nemzetségé maradt, vagy rokonok nem létében a szomszédra szállott, annak a jogi véleménynek alapján, hogy az valamikor vérrokon lehetett. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 53. [VISSZA]

86. A székely identitás problémáiról a későbbiekben még szólunk. [VISSZA]

87. Bonfini: Rerum ung. Decades 174. 88., idézi SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 61. [VISSZA]

88. ErdÖröks. I. 6. [VISSZA]

89. Uo. 11-13. [VISSZA]

90. Idézi SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 61. [VISSZA]

91. SZOkl. II. 100. [VISSZA]

92. Erről a későbbiekben bővebben lesz szó, itt csupán Apor Péter Metamorphosysára szeretnénk hivatkozni, aki, mint a nemesi társadalom tagja, már elsősorban a nemességgel vállal közösséget, nem pedig a székelyekkel. [VISSZA]

93. Természetesen itt azt az időpontot értjük, amikortól elkezd formálódni az erdélyi fejedelemség, tehát 1541 végét. [VISSZA]

94. 1545-ben például Fráter György rendeli el, hogy mind a hét székben válasszanak hat-hat megbízottat, akik, a született lófők és az őstől való földönlakók kivételével minden székelyt írjanak össze megadóztatás céljából, tekintet nélkül arra, hogy zálogos vagy vásárolt jobbágynak vagy bármi más módon neveznék magukat. SZOkl. V. 58. 1549-ben pedig megszünteti a főnépek jobbágyainak adómentességét is. Emellett szükség esetén kétszer is beszedette a hadiadót, valamint a szokásjog által meghatározott alkalmakon kívül is megkövetelte az ökörsütést. EOE II. 300. és köv. Az 1550-es években sorozatosan találkozunk adókivetésekkel a székelyekre is (EOE II. 486, 581.), úgyhogy a székely nemzetgyűlés is foglalkozik a kérdéssel 1554-ben. Ezen a Székelyvásárhelyen (ma Marosvásárhely) tartott nemzetgyűlésen azt határozzák, hogy minden ember, aki a falu nyilát bírja, adjon egy forintot, csakúgy, mint azok, akiknek hat forintot érő lábas jószága van. Azok a lófők mentesek a fizetéstől kizárólag, akik úgymond őstől maradottak, azaz már Lajos király halála előtt is lófők voltak. SZOkl. II. 108. [VISSZA]

95. EOE II. 95-96, 113. [VISSZA]

96. Azért elsősorban a Székelyföldön kívül, mert 1562-ig de jure érvényben volt a székelység azon kiváltsága, hogy a ius regium nem érvényes a székely közösség birtokaira. Szabó Károly még úgy tartotta, hogy 1562 előttről csak két adományozás vonatkozott székely örökségre (SZABÓ K. 1890.), Jakó Zsigmond azonban több oklevél felsorolásával igazolta, hogy a 15. századtól a királyi adományozás jelen volt a Székelyföldön is. JAKÓ ZS. 1979. 20. Ennek ellenére úgy véljük, hogy a székely közösség, sőt a kívülvalók közös tudása szerint ez a kiváltság csak 1562-ben szűnt meg, és éppen ezért az uralkodói adományok is elsősorban vármegyei birtokokról szóltak, még a hadban kitűnt székelyeknek adott adományok esetében is. [VISSZA]

97. Legalábbis nem a klasszikus jobbágy-földesúr értelemben. [VISSZA]

98. SZOkl. I. 316. [VISSZA]

99. A Czirjék család a legrégibb székely családok egyike, birtokaik voltak Sepsizoltán, Kálnok és Bodok területén. A családból a középkor folyamán 1458-ból egy Ciriag János nevű nótáriusról tudunk, 1420-ban egy bizonyos Dénes Sepsi szék főkapitányi tisztét töltötte be, Hunyadi Mátyás uralkodása alatt pedig egy Vitelius nevű főember volt a szék királybírója. 1480 körül egy Czirjék Antal nevű székely primor volt Háromszék főkapitánya, 1501-ben egy Czirjék Mihály nótárius, később ennek Simeon nevű fia II. Lajos kamarása volt, ennek Vitelius nevű fia Csíkszék főkapitánya. ENDES M. 1938. 28-29. [VISSZA]

100. HANUSZIK E. 1942. 38. [VISSZA]

101. 1349. szeptember 9-én kelt Nagy Lajosnak az az oklevele, melyben elrendeli, hogy Hidvégi Jakab mester, Mikó fia, valamint testvérei, János, Mihály, Miklós és Péter, és nagybátyjai János és László, Domokos fiai, s János és István részére a gyulafehérvári káptalan járassa ki a küküllői kerületben fekvő Zsombor, Gerebencz és Árapataka helységek határait. SZOkl. I. 53-54. Zsombor és Gerebenc Felső-Fehér vármegyében, Háromszék és Csíkszék között, Árapataka pedig Háromszék és a Barcaság között helyezkedett el.. [VISSZA]

102. SZOkl. I. 70-71, 72-73. [VISSZA]

103. SZOkl. I. 223. Az oklevélben Hidvégi Mikó Lőrincz és Hidvégi Nemes Mihály egymást és több megnevezett nemeseket minden egy év alatt általuk vagy ellenük az ország bármely bírósága előtt indítandó pereikben a kolozsmonostori konvent előtt ügyvédeiknek és teljes meghatalmazottjaiknak vallják. [VISSZA]

104. 1403. november 5-én kelt oklevél szerint Zsigmond király, aki a gyermektelen Izsipi Péternek megengedte, hogy az Abaúj vármegyében lévő Ruszka nevű faluját Debrői Istvánnak hagyhassa, de ez felségsértés bűnébe esett, Izsipi Péternek megengedi, hogy Ruszkát Tabajdi Bertalannak, Perényi Péter egykori székely ispán udvari emberének, és általa testvéreinek, Antalnak és Kornisnak hagyhassa. Ez a Kornis lett az őse annak a göncruszkai Kornis családnak, melynek egyik ága a Székelyföldön telepedett meg. Sz. Okl. I. 94-95. [VISSZA]

105. SZOkl. I. 256-261. [VISSZA]

106. ENDES M. 1938. 29. [VISSZA]

107. ERŐSS J. 1929. 130. Ezek a területek a 13. század előtt még egyáltalán nem voltak részei a Székelyföldnek, ám később fokozatosan a részévé váltak. [VISSZA]

108. 1311. július 24-én a kézdi székelyek közül való Balázs, Olcs fia végrendeletében Apor fia János fiainak, Istvánnak, Miklósnak, Demeternek és Péternek hagyta Szárazpatak földjét. SZOkl. I. 33-34. Az 1324. június 17-én kelt oklevél szerint Károly Róbert elrendelte, hogy a Csíkszentgyörgy és Menaság között fekvő Lok-Kászont Sándornak, egy bizonyos Opor fiának s általa Egyednek, Sándor testvére fiának adományozván, az adományosok iktattassanak be. SZOkl. I. 42-43. [VISSZA]

109. SZOkl. I. 40-41. [VISSZA]

110. SZOkl. I. 170. [VISSZA]

111. ENDES M. 1938. 26. [VISSZA]

112. SZOkl. I. 297-301. [VISSZA]

113. Az emlékirat arra hivatkozik, hogy az oklevelet, amelyben Mátyás megerősítette Kászon széknek a Zsigmondtól kapott önkormányzati jogait, (SZOkl. I. 194-196.), a kászoniak Lázár Bálint közbenjárása révén kapták. [VISSZA]

114. SZOkl. I. 298. [VISSZA]

115. Egy 1508-ban kelt oklevélben, amelyben Esztergomi Székely Ferenc a Székely-Vásárhely mellett fekvő Kisfaludot minden más székely örökségeivel (három lófőséggel) együtt 1000 aranyforintért Lázár Andrásnak eladta, a szerződő Lázár András neve előtt már ott szerepel a Gyergyai vagy Szárhegyaljai előnév is. [VISSZA]

116. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 281-282. [VISSZA]

117. ENDES M. 1938. 27. [VISSZA]

118. ORBÁN B. 1868. I. 228. [VISSZA]

119. SZOkl. I. 308. [VISSZA]

120. Uo. 337-339. [VISSZA]

121. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 110. 1542 októberében például arra a hírre, hogy Péter moldvai vajda Erdélyre akart törni, a székelyek követeket küldtek hozzá Kún Lázár, Béldi Pál, Mihályfi Ferenc, Dániel Péter, Andrássy Márton és Tamássy Ferenc személyében. 1510-ben egy bizonyos Béldi Pál pereskedik többekkel is, rokonával, majd két román szolgával, akik Béldi Pál 200 juhát ellopták. SZOkl. I. 321-322. [VISSZA]

122. SZOkl. I. 331. [VISSZA]

123. SZOkl. II. 269-277. [VISSZA]

124. Amadéfalván primor Antal Balázs és Antal Pál, Csicsófalván Lázár János, Vacsárcsiban Fejér György és Máté János, Szentmihályban Sándor Mihályné és Sándor István, Zsögödön Mikó János és Czakó Benedekné, Bankfalván Becz Györgyné, Szentkirályon Andrássi Márton, Szentimrén Antal László és egy bizonyos Antal Hannagj, Kozmáson Becz Pál. [VISSZA]

125. Az Andrássi család a középkor során a legtekintélyesebb székely családok egyike. Nevük szerepelt a székely főemberek listáján, és a legtöbb esetben a székely nemzetgyűléseken a legelső székelyek közé tartoztak. Noha egy adománylevelük 1569-ből származik, a család már korábban is jelentős súlyú volt, hiszen már az adományozás előtt is birtokoltak székely örökséget Csíkszentkirályon, ahol a család egyik tagja, Andrássi Márton primor volt. A család egyik előneve is Csíkszentkirályi volt. Az említett Andrássi Márton primor még élt 1569-ben, amikor adományban nyerte maga és fia Péter, akkor csíki főkirálybíró részére a csíkszentsimoni részjószágot. Egy nap múlva, november 3-án egy újabb adománylevéllel jutott a birtokukba az egész Csíkszentimre és a 42 jobbágytelekből álló csíkszentkirályi részjószág. Andrássi Márton több ízben szerepelt országos jelentőségű ügyekben is, például 1543-ban Izabella Andrássi Mártonnak üzent, hogy a török portának küldendő ajándékok, élelmiszerek és adó fejében tartandó tanácskozáson Gyalu várában részt vegyen. (SZOkl. II. 69-70.) A család tevékenysége Bekes Gáspár 1575-ös betörésének leverése után szűnt meg Erdélyben. Erről lásd még SZABÓ K. 1890. [VISSZA]

126. KÁLLAY F. 1829/b. 50. [VISSZA]

127. Az 1554-ben zajló pereskedés végzése szerint a Danielek részére ítéltek a bírák egy Fejér vármegyei felső-rákosi részjószágot az aldobolyi Mihálcz Mihály özvegyével, Annával és fiaival szemben. SZOkl. II. 115-116. [VISSZA]

128. Andrássi Márton 1554-ben Küküllő vármegyei, Fületelkén és Egrestőn lévő részjószágokért pereskedett. SZOkl. II. 109-110. [VISSZA]

129. PÁLMAY J. 1901. 55. [VISSZA]

130. SZOkl. II. 128-130. [VISSZA]

131. SZOkl. II. 115. [VISSZA]

132. SZOkl. II. 39-40,56-58. [VISSZA]

133. SZOkl. II. 73. [VISSZA]

134. ENDES M. 1938. 32. [VISSZA]

135. Uo. 33. [VISSZA]

136. SZOkl. II. 112-114. [VISSZA]

137. SZOkl. VIII. 285-288. [VISSZA]

138. ENDES M. 1938. 33. [VISSZA]

139. SZOkl. II. 41-43. 1538-ban például Szentpáli Kornis Miklós töltötte be a legnagyobb székely tisztséget, ő volt ugyanis Udvarhelyszék főkapitánya. [VISSZA]

140. SZOkl. II. 141-143. [VISSZA]

141. ORBÁN B. 1868. 228. [VISSZA]

142. SZOkl. II. 91-93. [VISSZA]

143. SZOkl. II. 194-195. [VISSZA]

144. SZOkl. II. 195. A névsorban szerepel még a primorok között More Gábor és Daniel Ferenc neve, akik nem írattak be az első névsorba, valószínűleg azért, mert nem személyesen jelentek meg, hanem embereiket küldték el maguk helyett. [VISSZA]

145. SZOkl. I. 219; III. 84; SZÁDECZKY-KARDOSS LAJOS. 1927. 54. [VISSZA]

146. SZOkl. I. 102. [VISSZA]

147. SZOkl. II. 25. [VISSZA]

148. SZOkl. II. 121. [VISSZA]

149. SZOkl. III. 58. [VISSZA]

150. SZOkl. III. 72. [VISSZA]

151. SZOkl. I. 102, 106. [VISSZA]

152. 1465-ben a székely közrendűek fellázadtak és a főnépek házait lerombolták, felégették. A zabolai gyűlést a történtek kivizsgálása és a jogsérelmek orvoslása céljából hívták össze. DEMÉNY L. 1976. 19-21. [VISSZA]

153. SZOkl. I. 219-221. Erről még DEMÉNY L. 1976. 34. és SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 55-56. [VISSZA]

154. ENDES M. 1938. 26-27. [VISSZA]

155. CONNERT J. 1906. 59. [VISSZA]

156. A zabolai artikulusok még a köznépet igyekeztek támogatni, hiszen azt is kimondták, hogy a székely előkelők nem szállhatnak meg olyan falvakban, ahol nincsen birtokuk a község lakóinak beleegyezése nélkül. SZOkl. III. 82-86. [VISSZA]

157. SZOkl. I. 314-315. [VISSZA]

158. Báthori István erdélyi vajda 1487-ben, a Marosvásárhely kiváltságait megerősítő oklevelében szintén megkülönböztetett nemest, lófőt és közszékelyt. SZOkl. V. 26. [VISSZA]

159. Az 1499-es kiváltságolással kapcsolatosan több vitás kérdés vetődik fel. A leglényegesebb ezek közül az, hogy vajon ez a rendezés a régi állapotokat igyekezett konzerválni, vagy inkább a megindult változásokat (szolgáló népek, földönlakók, jobbágyok megjelenése) erősítette. Jakó Zsigmond véleménye szerint például a primorok "nyomásának a XVI. század közepén már a lófők többsége is nehezen állhatott ellen, mert az államvezetés őket is hajlandónak mutatkozott feláldozni a főnépek fokozott katonai tehervállalása ellenében." JAKÓ ZS. 1979. 26. Jakó Zsigmond úgy látja, hogy Mátyás törekvései között szerepelt a székely szabad állapotúak harcértékének és létszámának megtartása, és ezt a törekvést képviselte Báthori István erdélyi vajda és székely ispán is, aki ellen egy 1492-ben írt panaszlevélben fordultak a székelyek az uralkodóhoz. (SZOkl. I. 272-280.) A panaszlevél szerint a vajda erőszakoskodott a székelység között, és főképpen a székely nemességgel, a főnépekkel szemben. Abban a tekintetben kétségtelenül a primorokat sértette mindez, hogy a hatalmaskodások a székely vezetők tekintélyét és uralmát csorbíthatták. Ugyanakkor azonban jelentős károkat okozott a székely közösségnek is azáltal, hogy a falvak lakóit szolgálatra kötelezte. Lehetséges ugyan, hogy ezzel azt a folyamatot kívánta előmozdítani, hogy a katonáskodni képtelen székelyek legalább a központi hatalom szolgálatában maradjanak, cselekedetei azonban inkább túlkapásoknak és a székely jogrend, szabadság durva megsértésének tűnnek. [VISSZA]

160. Az 1559 nyarán hozott fejedelmi és országgyűlési rendelkezésekből kitűnik, hogy a primorok a székelységre kivetett adót teljesen áthárították a közrendűekre. EOE II. 118-120. [VISSZA]

161. Az 1499-es kiváltságlevél megemlítette a földönlakókat, és úgy rendelkezett, hogy a földönlakók és azok a szegények, akik nem rendelkeztek 3 forint értékű ingósággal, külső háború alkalmával mentesültek a hadfelkeléstől, csak akkor kellett fegyvert fogniuk, amikor bármely ellenség Erdély területére tört be. SZOkl. III. 140. Az úgynevezett földönlakókról, a székely jobbágyokról írja Szádeczky-Kardoss Lajos, hogy "a székely földönlakók a nemesi jobbágytól jogilag főként abban különböztek, hogy személyes szabadságuk megmaradt és szabadon költözködhettek, nem voltak röghöz kötve. Önként vállalt szerződéses kötelezettségben állottak a székely földesúrral, amit tetszés szerint felbonthattak s elszegődhettek máshoz. Szabad költözésük 1562-ig érvényben állott. Az 1555-beli szokásjog szerint: "valamely székely szolgálni akart menni, bár más országban is, ki országunknak védelmére nem volt, szabad volt szolgálni menni, de a szerződött szolgát letartóztatták." SZOkl. III. 124; SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 59. Szádeczky szerint néhány közszékely már 1466-ban a főemberek védelme alá adta magát. [VISSZA]

162. Noha Báthori Zsigmod szabadságlevele megelőzte Basta összeírását, valószínűsíthetjük, hogy az összeírás még mutat valamit az előző időkben kialakult helyzetből. [VISSZA]

163. SZOkl. Új. IV. 116-117. [VISSZA]

164. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 56. [VISSZA]

165. A három rend vagyoni különbségeit hangsúlyozza a hadba vonulási követelmények különbözősége is velük szemben. A 16. század közepéig ugyanis a főnépek fegyverzete kötelezően páncél, sisak, kopja, pajzs és kard volt, a lófőknek már csupán könnyű fegyverzetű lovasként kellett hadba vonulniuk, a ló mellett sisak, kopja, pajzs, csákány vagy buzogány, valamint íj és nyíl tartozott hozzá hadfelszerelésükhöz. A gyalogság a háborúkba gyakorta kézíjat, gerelyt, tőrt, esetleg csak kiegyenesített kaszát vitt magával. GARDA D. 1994. 70. [VISSZA]

166. A három székely rend, társadalmi réteg közötti átjárás a hagyományok ellenére is minden bizonnyal lehetséges volt. Az 1554 januárjában Marosvásárhelyen tartott székely nemzetgyűlésen ugyanis, ahol a székelységre kirótt adó fizetéséről határoztak, kimondták, hogy azok az őstől maradt lófők, akik nem Lajos király (II. Lajosról van szó) halála után lettek lófők, mentesek legyenek az adófizetéstől. A mondat azt feltételezi, hogy a 16. században több ízben is előfordulhatott, hogy valamely székely a lófők közé felvétetett. Az arányról ugyan nincs tudomásunk, de a megemlítés azt mutatja, hogy ez nem volt annyira szokatlan jelenség. SZOkl. II. 108-109. 1559-ben pedig a júniusban tartott országgyűlésen mondták ki, hogy adómentességet élveznek a főnépek és azok a lófők, "kiknek az ő elejik Mátyás király és egyéb királyok ideibe jámborúl és serényül vitézkedtek és véreket ontották.". EOE II. 117, 127. [VISSZA]

167. SZOkl. VIII. [VISSZA]

168. "inter nobiles viros Anthonium et Valentinum Nemes dictos de Hydweeg" Uo. 72; "in personis fidelium nostrorum nobilium Valentini de Hydvegh ac Michaelis .." Uo. 104; "nobilis Valentini dicti Nemes de Hydweg" Uo. 116; "inter nobiles Michaelem filium Valentini de Hydweg, Miko" Uo. 139; "inter nobilem Michaelem, ... de Hydweg" Uo. 140; "nobilis Michaelis Nemes de Hydwegh" Uo. 145; "nobilem Michaelem Nemes de Hydweg" Uo. 146; "nobilis Michael Nemes filius condam Valentini de Hydwegh" Uo. 160; "nobilis Michael Nemes de Hydweg" Uo. 236; "nobilis Franciscus Nemes de Hydweg" Uo. 262 stb. [VISSZA]

169. "inter nobilem dominam Annam consortem Petri de Gywlakutha" Uo. 80. [VISSZA]

170. "nobilis viris Stephano filio Apor vel Blasio de Szentgyörgy" Uo. 97. [VISSZA]

171. "nobilis Nicolaus Toth de Zenth Anna" Uo. 161, 162. [VISSZA]

172. "nobilis domina, bodoki Czirjék Antalné" Uo. 165. [VISSZA]

173. "nobiles dominas Margaretham Bychak de Sard" Uo. 192. [VISSZA]

174. "nobilibus ac agilibus Johanni Daczo de Zenth Gorgh" Uo. 236. [VISSZA]

175. "nobilibus Paulo Beldy et Johanni Daczo" Uo. 262. [VISSZA]

176. "nobilis et egregius Petrus Daniel de Vargyas" Uo. 269. [VISSZA]

177. "nobili et egregio domino Nicolao Kornis" Uo. 269. [VISSZA]

178. SZOkl. III. 142. [VISSZA]

179. A nemes székelyre vonatkozott a rendezés értelmében az, ami korábban még a székelység egészét megillette, vagyis a nemes székely, amennyiben a felségárulás bűnébe esett, elveszítette székelységét és nemességét, valamint ingó és ingatlan vagyonát, de ezt az uralkodó csak székelyeknek adományozhatta. [VISSZA]

180. SZOkl. II. 100. [VISSZA]

181. SZOkl. V. 26. [VISSZA]

182. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 59. [VISSZA]

183. A korábbi ajándékként számon tartott ökörsütés mellett a közszékelyek már 1543-ban másfél forint adót fizettek, 1545-ben szintén fejenkénti egy forint kifizetésének kötelezettségét rótták a székelyekre, 1546-ban és 1549-ben ugyancsak fejenként egy forintot kellett fizetniük. Közben Fráter György több ízben rendkívüli ököradót is követelt a székelységtől, 1544-ben és 1547-ben is. Mivel a székely főnépek általában mentesíttették szolgálónépeiket az adók befizetése alól, 1549-ben Fráter György megszüntette s székely főnépek földjén élő jobbágyok adómentességét, de nekik csak 2 dénárt kellett fizetniük. EOE I. 300; OBORNI T. 1997. 147. [VISSZA]

184. EOE II. 91. [VISSZA]

185. A székely jobbágyság sajátosságairól a későbbiekben még lesz szó. [VISSZA]

186. Erről bővebben BALOGH J. 1994. [VISSZA]

187. SZOkl. II. 48-49. [VISSZA]

188. A zabolai végzésről és körülményeiről az előzőekben már szóltunk. [VISSZA]

189. Az 1562-es segesvári országgyűlésről a következőkben bővebben lesz szó. [VISSZA]

190. SZOkl. II. 125. [VISSZA]

191. SZOkl. II. 7-8. [VISSZA]

192. A Basta-féle összeírás felhasználása furcsának tűnhet éppen a jobbágyok számarányára vonatkozóan, hiszen alig két évvel azután készítették, hogy Báthory Zsigmond szabadságlevelével felszabadította a székely jobbágyokat. Fontos azonban megemlítenünk, hogy a felszabadítás többnyire azokra vonatkozott, akik János Zsigmond 1562-es rendezése nyomán lettek jobbágyi állapotúvá. Az úgynevezett ősjobbágyok azonban nem szabadíttattak fel, a lustra éppen ezért adhat tájékoztatást a 16. századi társadalmi viszonyokra vonatkozóan. [VISSZA]

193. Minden esetben megkérdőjelezhető az organikus, steril fejlődés, és így van ez a székely társadalom esetében is, ahol a környező vidékekkel, a vármegyei területekkel való kölcsönhatás kimutatható, a nemesség kialakulásában is. [VISSZA]

194. JAKÓ ZS. 1979. 19. [VISSZA]

195. SZOkl. III. 82-87. [VISSZA]

196. SZOkl. III. 138-145. [VISSZA]

197. JAKÓ ZS. 1979. 22. [VISSZA]

198. SZOkl. III. 177, 201-202, 207-208, 211-214. [VISSZA]

199. MOE I. 613-614. [VISSZA]

200. KOLOSVÁRY-ÓVÁRI, 1885. 26. [VISSZA]

201. 1545-ben az országgyűlés mondta ki, hogy minden székben hat-hat megbízottat válasszanak, akiknek feladatuk volt, hogy a született lófők és őstől maradt földönlakók kivételével írják össze a székelyeket megadóztatás céljából. 1549-ben megszüntették a főnépek jobbágyainak adómentességét is, és két dénár fizetésére kötelezték őket. Szükség esetén évente többször is beszedték a hadiadót, valamint az ökörsütést is megkövetelték. SZOkl. V. 58; EOE I. 300. [VISSZA]

202. JAKÓ ZS. 1979. 24. [VISSZA]

203. SZOkl. II. 97-98, 101. [VISSZA]

204. EOE II. 95-96, 113. [VISSZA]

205. JAKÓ ZS. 1979. 25. [VISSZA]

206. EOE II. 118, 120. [VISSZA]

207. JAKÓ ZS. 1979. 25. [VISSZA]

208. SZOkl. III. 118-119. [VISSZA]

209. Ilyen katalizátor volt a gyakori megadóztatás révén a kettős terhelés a székely községen, amelynek egyszerre kellett vállalnia a katonai és az adóterheket is. [VISSZA]

210. A kialakulóban lévő Erdély esetében ekkor még az efféle megmozdulások az erdélyi és a partiumi nemesség meglehetős bizonytalanságát mutatják abban a tekintetben, hogy az önálló államiságot válasszák török támogatással, vagy megpróbáljanak csatlakozni a Ferdinánd által kormányzott Habsburg országrészhez, ezáltal folytatva a Fráter György által is képviselt országegyesítést megcélzó politikát. [VISSZA]

211. Borsos Sebestyén, a kortárs, a felkelés vezetőiről írva így fogalmazott: "A király akkoron nagy haddal készült vala a székelyek megrontására úgy mint húsz ezer emberrel. Minden hadával azért király szálla Segesvárra, és ott nagy gyűlést tétete; és oda az erdélyi urakat mind elhívatá hitetlenség alatt, hogy megérthesse: kik legyenek a székelyek feltámadásának okai? És a sors esék a székely urak közül Lázár Istvánra, Kornis Mihályra, Farkas Pálra, Lázár Jánosra és Bernád Ferencre; kiket akkor mind megfogdosának, kik közül némelyiknek a fogságban lőn halála. De azon kívül esmét egy néhányat találának, kik abban részesek voltak, úgymint a Benedek Geréb, Kátai Ferenc és a Kátai György, Andrási Márton, kiket nagy erőss fogságban tartata a király Görgényben és Gyalu várában. Aztán a két hadnagyot, úgymint Gyepesi Ambrust és Székely Györgyöt Segesvárnál felnyársoltatá." VERESS D. 1983. 40-41. [VISSZA]

212. DEMÉNY L. 1979. 60. [VISSZA]

213. HURMUZAKI. 1887-1942. IV/1. 430, idézi DEMÉNY L. 1979. 64. [VISSZA]

214. EOE II. 223-224. [VISSZA]

215. EGYED Á. 1999. 26. [VISSZA]

216. VERESS D. 1983. 39-40. [VISSZA]

217. EGYED Á. 1999. 24. [VISSZA]

218. Erről lásd JAKÓ ZS. 1979. 27. [VISSZA]

219. SZABÓ 1876. 162-163. [VISSZA]

220. Uo. 163. [VISSZA]

221. Uo. 164-165. [VISSZA]

222. BARTA G. 1984. 255. [VISSZA]

223. A szakirodalom megemlíti, hogy már 1561-ben is azzal az ígérettel nyerték meg a székelységet a János Zsigmond ellenes harcokhoz, hogy régi szabadságukat visszakapják. Míg azonban 1561-ben a köznép a kettős megterhelés - adó- és hadi terhek - ellen tiltakozott, most a székely társadalom egésze mint közösség került veszélybe. [VISSZA]

224. Barta Gábor véleménye szerint "Vitán felül áll, hogy a szegény székelyek jobbágysorba süllyesztése rengeteg ember számára jelentett tragédiát. Mégis, János Zsigmond cselekedete az erdélyi állam szempontjából szükséges és hasznos lépés volt." BARTA G. 1984. 255. Ugyanígy vélekedik Jakó Zsigmond is. [VISSZA]

225. EOE II. 219. [VISSZA]

226. SZOKL. II. 209, 210, 213-215, 243-244, 245-246. [VISSZA]

227. EOE II. 223-224. [VISSZA]

228. "Azon közönséges panaszolkodások kívűl egyenként való személyektől is az község közzül sok panaszolkodások vannak a főnépre, kiktől, mondják, külömb külömb bántódásokkal nyomorúságokkal illettettek." SZOKL. II. 165. [VISSZA]

229. SZOKL. II. 176-178. [VISSZA]

230. SZOKL. II. 178-180. [VISSZA]

231. Uo. 179. [VISSZA]

232. "Az törwintelensiget az kit irtunk mind közönsigel fel ide ezeket mi raitunk Bech Pal miuelte Antal Peter fiaval egietemben." Uo. 180. [VISSZA]

233. "az my kewes feoldeon lakoyuk vadnak, Byrodalmwnk alat, azonkeppen byrnok my es felseged engedelmebeol, mykeppen az nemessegh byrya az eo jobagyt. Mostan ereoltetyk azokat ys az varra valo zolgalatra, es ezkeppen az my zolgalatwnkrol el akarjak zakaztany." SZOKL. II. 183. [VISSZA]

234. Uo. 184-185. [VISSZA]

235. A panaszosok azt állították, hogy a mustrák alkalmával, amennyiben valakinek nem volt megfelelő hadi felszerelése, akkor a kapitány azt a köznép közé sorolta, és így jártak azok a lófők is, aki elszegényedtek vagy a mustra idején nem tudtak megfelelő fegyverzetről, lóról gondoskodni. Az újra és újra megismétlődő panaszok és többször is beadott folyamodványokban a székely nemesség - persze nyilvánvaló túlzással - azt állította, hogy "Felséged az felseged kegyelmessigiből az Szekelységbely nemessigünknek szabadsagat es annak kichyn jövedelmit meg engette uala, es abban meg tartany ígírte uala, de mostan az Felseged kösztünk ualo tyszt tartay nem akariak meg adny, söt a mint ertiük telliessegvel el akariak wenny...." SZOkl. II. 185. [VISSZA]

236. "Az zekely uraim dolgarol eo felsege parancholatijabol ez vegeztetet, hogy az feo nep hazoktol mindenyk mint az Nemes uraim feyenkent oth legjenek az hadban ew felsege mellet." SZOkl. II. 181-182. [VISSZA]

237. Uo. 194-195. [VISSZA]

238. 1566. július 11-én kelt az a rendelkezés, amelyben János Zsigmond utasítja Losonczi Bánffy Pált, Udvarhely várának várnagyát és a hat székely szék főkapitányát, hogy a székely előkelőknek általa adományozott jobbágyokat bocsássa a kezükhöz. E szerint összesen 614 ház jobbágyot adományoztak el. Uo. 208-210. [VISSZA]

239. 1567 március 5-én Tordán született az a rendelkezés, amelyben II. János Telegdi Mihálynak, a hat szék kapitányának, Székelytámadt vára parancsnokának, Maros, Udvarhely, Csík és Gyergyószék főkirálybírájának megparancsolta, hogy a megnevezett előkelő székelyek részére a székely község tagjai közül megfelelő háznyi jobbágyot adasson. E szerint az oklevél szerint összesen 324 ház jobbágyot adományoztak el. Uo. 213-215. [VISSZA]

240. SZOkl. II. 245-246, 248-249, 251-252, 257-258, 263-265. [VISSZA]

241. Uo. 250. [VISSZA]

242. EOE II. 270-271: "régi malnaink, kiknek voltanak az köztünk való vizeken, mostan capitán uram felséged számára az mely malnokat csináltat az Maroson és az két Küküllőn azokhoz foglalták mind az felséged szegény népét erős bírság alatt őrleni.. az mi őstől való malnaink pedig ez miatt meg rekesztetnek és pusztaság leszen helyek." A panaszlevél szövege még: SZOkl. II. 237-239. [VISSZA]

243. SZOkl. II. 243-244. [VISSZA]

244. Uo. 253-254. [VISSZA]

245. Uo. 257-258. [VISSZA]

246. Uo. 263-265. [VISSZA]

247. Uo. 287-290. [VISSZA]

248. Uo. 265-268. [VISSZA]

249. Uo. 295-296. [VISSZA]

250. Uo. 299-300. [VISSZA]

251. Uo. 280-296. [VISSZA]

252. Uo. 269-277. [VISSZA]

253. Uo. 298-299. [VISSZA]

254. "Továbbá az nyilas föld elosztása felől is nagy egyenetlenség volna egymás között; némelyek az mint parancsoltuk megosztatni az földeket, megelégednének rajta, némelyek nem elégednének, és az lófejek közül volnának Csík székben főképpen, kik kardjukkal is meg akarnák magokat oltalmazni az mi jobbágyaink ellen az földben, az mint megosztatott..." SZOkl. II. 250. [VISSZA]

255. Uo. 311-314. [VISSZA]

256. Uo. 321-333. [VISSZA]

257. EOE II. 454-455. [VISSZA]

258. SZOkl. II. 321-333. [VISSZA]

259. Például leírják, hogy Udvarhelyszéken, pontosabban Keresztúr fiúszékben a meghalt Benedek Gerébnek az örökségén épített kertjét Telegdi Mihály tönkretétette. Uo. 324. [VISSZA]

260. Uo. 325. [VISSZA]

261. Uo. 323. [VISSZA]

262. EOE II. 468-469. [VISSZA]

263. Pillanatnyilag csupán tüneti kezelésre szorítkozott, amikor 1571. június 10-én kiadott rendelkezésében megparancsolta, hogy a főemberek és lófők fizetett szolgáit ne írják adó alá, de azokat igen, akik "szabadosúl vagy oltalomért, vagy egyébért, nem fizetésért szolgálnak", utasította a tiszteket, hogy vizsgálják meg, "minémő földfoglalások estek a várakhoz és lássák meg, hogy ellehetnének-e a várak nélkül, a főnépeket intsék, hogy a szegény község közt méltatlan dolgot és szokatlan szolgáltatást ne cselekedjenek, végül az új adományokat vizsgálják meg, hogy mennyi földjüket foglalta el az új adományos és "mint tartja a szegény népet." EOE II. 475. [VISSZA]

264. MAGYARI A.-BORBÁTH 1979. 78. [VISSZA]

265. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 128; EOE II. 410-411. [VISSZA]

266. Természetesen találunk olyan főembereket, akik a fejedelem seregében harcoltak, például Marosszékből Lázár Imre, Lázár Ferenc, Lázár János, Zeleméry Péter, Váradi Pál deák, Csányi István, Tóth Balázs, Chernezy Gáspár, Nyujtódy Pál, Balássy István, Békés Farkas, Kun Benedek, Chyány Ferenc, és Aranyosszék is küldött 800 gyalogost mellé: SZOkl. II. 302. [VISSZA]

267. EOE II. 445-446, 558-559, 562-563. [VISSZA]

268. 1577 őszén székely csapatok ültették vissza a vajdai székébe a száműzött moldvai Petru vajdát, mégpedig ifjabb Báthory István vezérlete alatt. 1579-ben pedig elrendelte az országgyűlés, hogy a székely lófők harcra készen várják a vajda rendeletét. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927, 131. [VISSZA]

269. SZOkl. II. 265. és 306. [VISSZA]

270. Az elsőként összeírt Tekerőpatakon nem is említenek few népet, csupán nemeseket, özvegy Bicsak Simonnét, Bicsak Andrást, Antal Deákot, Márkus János és Sok Mátét. Szárhegyen is csak egy nemes van, István Deák. Csomafalván szintén, Nagy Bálint. Újfaluban is csak nemesek Péter György, Péter Tamás, Kerestel Mihály, Nagy Ambrus. Szentmiklóson ugyanúgy, Antal Ferenc, Antal Gergely, Ferenczi Benedek. Felcsík területén Szentdomonkoson nemesek Keresztes István, özvegy Kálmán Deákné. Jenőfalván Lőrincz Balázs, Balás Benedek, Márkus Bernát. Dánfalván özvegy Albert Gergelyné. Madarason Dombi Máté. Rákosfalván Benkő István. Amadéfalván few ember Anthal Balázs és Anthal Pál. Csicsófalván few enber Lázár János. Vacsárcsiban few ember Fejér György és Máthé János, nemesek Ferencz Antal és Damokos Péter. Szentmihályon few ember Sámdor Mihályné és Sándor István, nemes Anthal István. Szentmiklóson nemes Erős Máté. Csomortánban nemes Veres János és Takács Ferenc. Taplocán nemes Salamon Tamás, Nagy Máté és Texe Miklós. Zsögödön few ember Mikó János és Chjakó Benedekné, nemesek Nagy András és Miklós Balázs. Mindszenten nemesek Lukács Ferenc, Vitus János, Bartha Bálint és Imreh Tamás. Szentléleken few ember Czako Gábor, nemes Nagy György. Jenőfalván nemes Chyko Gergely. Bánkfalván few ember Becz Györgyné, nemesek Nagy Máté, Adorján Antal, Kozma Barnabás, Pál Mihályné. Szentkirályon few ember Andrási Márton, Szentimrén few ember Antal László és Antal Hadnagy, Kozmáson few ember Becz Pál. A few emberként összeírtak minden bizonnyal a korábbi primori réteg tagjai voltak, a nemesek pedig vagy a korábbi lófők, vagy lesüllyedt primori családok. [VISSZA]

271. Erről IMREH I. 1983. passim. [VISSZA]

272. SZOkl. II. 818-319. [VISSZA]

273. BINDER P.-SZÉKELY Z. 1979. 87. [VISSZA]

274. SZOkl. új sorozat 1983. passim. [VISSZA]

275. Uo. 106-111. [VISSZA]

276. SZOkl. II. 322-324. [VISSZA]

277. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 132. [VISSZA]

278. ISTVÁNFFY Miklós: A magyarok történetéből. 405. idézi: DEMÉNY L. 1979. 95. [VISSZA]

279. Uo. 96. [VISSZA]

280. ETA I. 44. [VISSZA]

281. Amint azt Garda Dezső is megállapítja: "A székelyek ... a nemzetségi szervezet legkisebb egységei szerint, tízenként jelentek meg a mustrákon. A tízest alkotó családok száma jóval felülmúlta a tízest, de a közösség tagjai döntötték el, melyik tíz férfi fogja a közösséget képviselni a mustrán. A falurendszer kialakulásával tízes területi egységgé válva, más funkciói mellett, a továbbiakban is megőrizte katonaállító feladatkörét." GARDA D. 1994. 7. [VISSZA]

282. DEMÉNY L. 1979. 97. [VISSZA]

283. ETA I. 44. [VISSZA]

284. DEMÉNY L. 1979. 98. [VISSZA]

285. Uo. 100. [VISSZA]

286. Uo. 101. Demény Lajos itt megjegyzi, hogy a harmadik pont második része, vagyis az a kitétel, miszerint a zálogos földek tulajdonosaik általi kiváltását meg kell engedni és az erőszakkal elfoglalt földeket vissza kell szolgáltatni, nem szerepelt a korabeli magyar másolatban. [VISSZA]

287. Eszerint Báthory Zsigmond fejedelem kötelezte a székelyeket, hogy a templomokat és kolostorokat régi állapotukba állítsák vissza, és a papoknak megfelelő ellátmányt biztosítsanak. Az ötödik pontban kikötik a szabadságlevél megfogalmazói, hogy a székelységen található városok őrizzék meg kiváltságaikat és azokkal szabadon élhessenek. Az 1562-ben bevezetett új rendet volt hivatott megerősíteni és a katonai rendet biztosítani a hetedik pont, amely szerint a fejedelem által kinevezett udvarhelyi kapitányt főkirálybírójuknak és kapitányuknak ismerik el. A többi tisztviselőt ősi szokás szerint a nemzetségek szerint szabadon választják a maguk soraiból. A kapitány vagy a fejedelem által kiküldött biztosok parancsára minden évben kötelesek lustrára előállni. A tizedik pont fogalmazta meg egyértelműen, hogy a szabadság feltétele a hadban való személyes részvétel: Akik e hadjáratban részt nem vesznek, nem élvezhetik a szabadságlevél visszaadta jogokat, hanem előbbi uraik hatalma alatt maradnak. A fejedelmi várakhoz tartozók azok joghatósága alá kerüljenek vissza. ... Az öregek, özvegyek vagy azok, akiket a falvak, házak és udvarok őrzésére otthon hagytak, vagy a hadjáratban fogságba esettek ugyancsak részesülnek a fejedelmi szabadságlevél biztosította jogokban és szabadságokban. Az urak erőszakkal székelyt nem tarthatnak vissza a hadba vonulástól. Minden székely szabadon, akarata szerint szállhat hadba. (Ez az utolsó mondat szintén hiányzik a magyar változatból.) [VISSZA]

288. DEMÉNY L. 1979. 105. [VISSZA]

289. Erről uo. 104-109. Baranyai Decsi János szerint "a székelyek, minthogy a fejedelem eddig nem gondoskodott arról, hogy puskáikat, dobjaikat s lobogóikat elvegyék, semmiképpen nem tudták elhinni, hogy az ő akaratjából kergetik vissza őket a régi szolgaságba." [VISSZA]

290. ErdÖröks. II. 126. [VISSZA]

291. EOE II. 359. [VISSZA]

292. EOE III. 487-488. Ezekben a támadásokban, az elmúlt évtizedek periratainak ismeretében, bizonyos esetekben feltehetjük, hogy az elfoglalt szénarétek, szántók és erdők éppen azok a területek voltak, amiket nem is olyan régen foglaltak el maguk számára a nemesek a faluközösségtől. [VISSZA]

293. ErdÖröks. II. 128. [VISSZA]

294. DEMÉNY L. 1979. 115. [VISSZA]

295. SZAMOSKÖZY I. 1981. 297. [VISSZA]

296. ETA I. 46-47. [VISSZA]

297. DEMÉNY L. 1979. 116. [VISSZA]

298. EOE IV. 106. [VISSZA]

299. SZAMOSKÖZY I. 1981, 291-292. [VISSZA]

300. DEMÉNY L. 1979. 120. [VISSZA]

301. ETA I. 52. [VISSZA]

302. DEMÉNY L. 1979. 122. [VISSZA]

303. Az elsőt 1599. november 3-án Gyulafehérváron állították ki, ezt a vajda a legkorábban hozzá csatlakozott kézdiszékieknek adományozta, majd ezt követte november 28-án még két oklevél, amelyek egyikét külön Udvarhelyszék, másikát pedig együtt az összes székely szék kapta. In: TT 1880. 789-790. Az oklevelek bevezetőjében a vajda leszögezte, hogy "Miután ő Erdélyt a császár és a király felhatalmazásánál fogva fegyverjogon elfoglalta, az összes székelyeket együttvéve és külön-külön mindeniket egyénileg, valamint a székely székek lakóit, s azok utódait és örököseit szolgai állapotjukból és a nemesek hatalma alól kiveszi, megszabadítja és elbocsátja, azt is megengedvén nekik, hogy senkinek másnak ne legyenek hatalma és uralma alatt, mint Magyarország királyának és Erdély fejedelmének, s mindazon szabadságokkal és kedvezményekkel élhessenek, melyekkel őseik és elődeik régi szabadságaik fennállása idejében a régi királyok s nevezetesen a dicső emlékezetű Mátyás király alatt éltek, és amelyekkel elődeik akkor bírtak."

A szabadság megadását Mihály vajda oklevele is feltételekhez kötötte, amelyek elsődlegesen a hadra való alkalmasság biztosításához tartoztak. Ezek meghatározták a lófő és gyalog székelyek hadi felszerelését valamint azt, hogy a saját költségükön kötelesek katonáskodni a hadjárat végéig. Emellett részletesen szabályozták az újra bevezetni kívánt korábbi székely adónem, az ökörsütés különböző kötelező alkalmait. [VISSZA]

304. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 139. [VISSZA]

305. Szádeczky szerint Mihály vajda annyira megbízott a székelyekben, hogy hadainak fővezérévé ugyanazt a Székely Mózest tette, aki a sellemberki csatában ellene harcolt. Miután pedig Moldvát elfoglalták, az elfoglalt területeket a Székely Mózes parancsnokságára bízta, aki azonban titokban Báthory Zsigmonddal tárgyalt és átállt hozzá a legtöbb katonájával együtt. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 139. [VISSZA]

306. VERESS E. 1928. VI. 46-47. [VISSZA]

307. Uo. 46. [VISSZA]

308. SZOkl. IV. 150. [VISSZA]

309. SZOkl. IV. 150-150; V. 168-170. , JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 296-297. [VISSZA]

310. SZÁDECKY-KARDOSS L. 1927. 140. [VISSZA]

311. SZOkl. VIII. 351-352. [VISSZA]

312. Ez nagyjából követte a korábbi gyakorlatot, vagyis a lovasok jó lóval, karddal (hegyestőrrel), kopjával, dárdával, páncéllal, mellvérttel, sisakkal, pajzzsal, a gyalogok pedig puskával és valamilyen egyéb hadiszerszámmal kellett, hogy a fejedelmek parancsára minden hadfelkeléskor a hadra készen állni. SZOkl. IV. 150; V. 168. [VISSZA]

313. Uo. 151. [VISSZA]

314. Giorgio Basta generális utasítására 1602. augusztus 1. és 1603. [VISSZA]

315. Itt a nevük Chiani formában szerepel [VISSZA]

316. Itt Thot formában szerepel. [VISSZA]

317. SZOkl. Új. IV.154-190. [VISSZA]

318. Gyulafi Lestár így számolt be az eseményekről: "Az urak és az nemesség legelőször az székelséget nemzetségük közzül való szolgáló rendek által tentálták, kik partim oda föl Bocskai hadában, partim ittbenn az nemesség háta mögött szolgáltanak. Ezektűl úgy mint székely atyjokfiaktúl tudakoztak az székelyek, mint és hogy vagyon oda fel Bocskai uram állapotja. Ezek pedetentim hol egyszer, hol másszor eleikben adták a dolgot... minémű néppel vagyon, mennyét proficiált eddig, mi reménség lehet felőle, és hogy nem valami rész szerint való indulat ez, hanem az egész magyarság ehez két kézzel nyúlt, elannira, hogy hasonló egyesség soha még az magyar közt nem lett volna, és hogy az török császár is minden erejével mellettek volna. Mentek tovább az dologban és tudakoztak azon a székelyek, ti, úgymond, mi testink, véreink vattok, mondjátok meg igazán nekünk, valjon nem emlékeznétek-e meg valaha az nemesség az székelység miatt rajtok esett veszedelemrűl. Amazok ezt az opiniót bennek fölötte igen destruálták és azt mondták, hogy ne adja Isten azt, hogy nemzetségek árulói legyenek, de azt csak meg se gondolják soha, mert más volna most a dolog. Bocskai pedig ezen ugyan fogadást tett volna, hogy ha ki mind atyját a miatt nekie megölte volna is, csak térjen hozzá, soha semmiről meg nem emlékezik. És hogy vagy volt módja az magyar nemzetségnek előmeneteliben, de most volna az, kit senki soha nem tudott volna csak reménleni is. De leghűebb argumentomok, az kivel az székelséget elhajtották: Az Istenre kinszerítünk, úgymond, fejenként benneteket úgymint vér szerint való atyánkfiait, hogy jól meglássátok, mint cselekesztek, magatokat velünk együtt el ne veszessétek. ... Ha mit akartok cselekedni, most vagyon módotok benne. Most eleit vehetitek. Nem keltek soha az nemesség keze alá; ha ezt nem cselekeditek, azelőtt jobbágyok voltatok, de ennekutánna jobbágyok sem lesztek, szörnyen romlatok, egy bennetek meg nem marad. " Gyulafi Lestár történelmi maradványai. TT 1893. 197-198. [VISSZA]

319. Gyulafi a közszékelyek nemességgel szembeni gyűlöletének és velük egy táborba állításának a történetéről írva megjegyezte, hogy "Egy Kovács Máté nevű ember vagyon köztük. Ennél nagyobb ellensége az nemességnek az egész székelyek közt nem volt, ez hajlott volt meg még az kapitánok megfutása előtt idején korán; ha ez el nem hajlott volna, az székelség most is az római császár mellett volna; igen nagy authoritása vagyon az székelség között ennek, noha paraszt ember volt. Most az egész gyalog székelségnek az kapitányok..." Uo. 198. [VISSZA]

320. Ez a pont a 17. század folyamán bekerült az erdélyi fejedelmek esküszövegébe is. [VISSZA]

321. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 165. [VISSZA]

322. Uo. 165. [VISSZA]

323. A levelezés megjelent: ETA IV. 341-350. [VISSZA]

324. EOE V. 400. [VISSZA]

325. EOE V. 405. [VISSZA]

326. ETA IV. 341-342. [VISSZA]

327. A székely hadak parancsnoka volt. [VISSZA]

328. ETA IV. 342-343. [VISSZA]

329. ETA IV. 344-345: "s mivel hogy ennek előtte, a mint értettük, afféle éléssel az kapitányok s tisztviselők töltöztenek, abban kegyelmetek, ha mit felrendelhet, ilyen módot tartson, hogy annak felvetésébe, szedésére, és egybe gyűjtésére az kapitányoknak, királybíráknak semmi gondja ne legyen, és abban magokat ne ártsák, hanem kegyelmetek székűl rendelje el, és bizonyos meghitt emberire bízván, szedje az fel és ugyan székes helyen rakassa oly bizonyos helyre, a hol abba se tékozlás ne eshessék, se pedég egy vékát vagy egy szemet is sohova senki abban mind addég is ne vigyen, hanem elsőben annak számát mennyi legyen, mi nekünk értésünkre adja. Annak utána székűl ösmét, mikor kegyelmednek mi mit felőle írunk, azt cselekedje. ... többször efféle dologgal ugyan nem is akarjuk kegyelmeteket terhelni..." [VISSZA]

330. ETA IV. 346-347. [VISSZA]

331. ETA IV. 347-348: "Nem régen értettük meg némely hiveinktől, hogy volnának kegyelmetek közzül sokan olyak, kik gazdagbak és az hadakozásra elégségesbek lévén, magokat adományokkal, fizetésekkel az közönséges jónak szolgálatjátúl, hadakozástúl igen elvonnák, kiket nem hogy kegyelmetek (kik ez haza mellett az hadakozásra, szolgálatra mindenkor kész akarattal vagytok) ez ideig értésünkre nem adta volna, de még az magatokon történt dúlást, kóborlást, mód nélkül való szedést, verést és foglalásokat is nem mertétek volna megjelenteni. Idején korán mind kicsin és nagy dolgokat értésünkre adjon kegyelmetek, meglátjátok ezt, ennek utána kegyelmetekhez külömb oltalommal és gondviseléssel leszünk, az közönséges károknak okai ha kik lesznek, nem szenvedjük büntetlen" [VISSZA]

332. ETA IV. 349-350. [VISSZA]

333. DEMÉNY L. 1979. 131. [VISSZA]

334. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 305. [VISSZA]

335. KŐVÁRY L. 1859. II. 168-201. [VISSZA]

336. "Intjük a nemes országot Erdélyt, mint Édes Hazánkat, sőt meg-maradásoknak örökségéért az Istenre kénszerittyük ez egy dologról. Látván mind jelenvaló, mind következendő állapottyokat, hogy a Székelly Nemzettséget a mi töllünk nékik megadott szabadtságban tartsák meg, és successorunkat is intjük, erre légyen fő gondgya" ErdÖröks. III. 119. [VISSZA]

337. 1607. június 10-24 között zajlott az az országgyűlés, amelyen elhangzott: mivel a székelyek régi szabadságok idején a fejedelemválasztás alkalmával minden hatodik ökrüket a fejedelem számára bélyegezték le, most is kívánja a régi szokás fölújítását, minthogy szabadságaikban fenn akarja őket tartani". EOE V. 491. Az országgyűlés azonban végül nem mondta ki ezt a határozatot. [VISSZA]

338. EOE V. 510: "az székelység között való nemesség maradjon meg az ő őstül maradottjával, pénzen vöttével, kötött jobbágyival és minden régtől fogva bírt örökségével, az medgyesi articulus tartása szerint, mely Básta György idejében concludáltatott." [VISSZA]

339. EOE V. 455: "végeztük, hogy Mihály vajda bejövetelétől fogva az megholt kegyelmes urunk választásáig ha mi potentiák, dúlások, fosztások, kóborlások estenek, teljességgel sopiáltassanak, úgy, hogy egyik is a másikat azért ne perelhesse." [VISSZA]

340. ENDES M. 1938. 101. [VISSZA]

341. A Báthory Gáborral kapcsolatban a történeti tudatban fennálló kép olyannyira negatív, annyira rajta van a dilettantizmus bélyege, hogy még a legalaposabb pozitivista elemző, Szádeczky-Kardoss Lajos is viszonylag kevés szó veszteget rá, sőt székely politikájának jelenlegi kutatója, Demény Lajos is csak említést tesz róla. Sajnos egyikük sem méltatja ennek a politizálásnak a pozitívumait, azt, hogy voltaképpen Báthory Gábor teremtette meg az alapot mindahhoz, amit Bethlen Gábor csupán folytatott és néhány ponton kiegészített. Történetírásunkból még mindig hiányzik egy árnyalt Báthory-kép megrajzolása. Demény Lajos szerint "Az sem vitte nyugvópontra a kérdést, hogy Báthori Gábor a szolgálatában álló székelységet megkülönböztetett szabadságokban részesítette. Ennek ellenére kísért a gondolat, hogy éppen az ő idejében fogalmazódtak meg a kérdés megnyugtatóbb megoldásának mélyebbre nyúló elképzelései [!!!] ... az addigi eljárások és intézkedések sem a belső feszültség további fokozódását, sem a székely katonaelemnek mind nagyobb méreteket öltő jobbágyosodással kapcsolatos s az ország számára oly súlyos következményekkel járó lemorzsolódását megállítani nem tudták." DEMÉNY L. 1993. 2-4. [VISSZA]

342. TT XIII. 95: "Kérjük kegyelmedet ... mint jóakaró bizodalmas uramat, barátomat, legyen hiteles és foganatos az ő kegyelme szava kegyelmednél. Az mit én szómmal kegyelmednek megmond, kegyelmed bocsássa jó válasszal, kegyelmednek megszolgálom." [VISSZA]

343. EOE VI. 90. [VISSZA]

344. EOE VI. 113. [VISSZA]

345. SZOkl. VI. 28. [VISSZA]

346. SZOkl. VI. 26-28. [VISSZA]

347. Rugonfalvi Kiss István szerint "Egyetlen erdélyi fejedelem sem jutott olyan közel a székelyek szivéhez." RUGONFALVI KISS. 1939. I. 303. A háromszéki székelység kérésére pedig bekerült az országgyűlési iratok közé az a mondat, hogy "Minekünk mindnyájunknak örök siralom az ő felsége keserves halála." EOE VI. 515. [VISSZA]

348. MOL. F. szekció, Liber Regius Gabrielis Bathory (a továbbiakban LibReg.) V. 5-6. fol. [VISSZA]

349. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 320. [VISSZA]

350. Többek esetében, de Ughron Pálnál egészen látványosan kirajzolódik egy rohamosan felfelé ívelő karrier, ami ekkor indult el. [VISSZA]

351. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 326. [VISSZA]

352. Endes Miklós szerint Csík, mint a többi székely szék, ekkor is a gyrás székekben élte a maga alkotmányos életét, itt iktatták be a főtiszteket; annak, aki nem tetszett, szigorú szavakban volt része, például Mikó Ferencnek vacsárcsi Fodor Bálint lófő mondott meglehetősen kemény kritikát. Érdekes ezzel kapcsolatban felfigyelni, hogy még a székely közösségből már kiemelkedő Mikó család is bírálható volt a közösség által, a köztük lévő távolság tehát most sem érte el a vármegyékben szokásosat. ENDES M. 1938. 102. [VISSZA]

353. LibReg. Gabrielis Bathory, V. 6. f. [VISSZA]

354. Uo. 10. f. [VISSZA]

355. Uo. 10. f. [VISSZA]

356. Uo. 51. f. [VISSZA]

357. Uo. 65. f. [VISSZA]

358. Uo. 95. f. [VISSZA]

359. Az oklevélben Báthory Gábor arra is hivatkozott, hogy ezt a kiváltságot már elődei, mint például Hunyadi Mátyás is megadták a kászoniaknak. IMREH I.-PATAKI J. 1992. 12. [VISSZA]

360. ENDES M. 1938. 102. [VISSZA]

361. CONNERT J. 1906. 160-161. [VISSZA]

362. Erről lásd BALOGH. J. 1991. passim [VISSZA]

363. LibReg. V. 60. f. [VISSZA]

364. Uo. 62-63. f. [VISSZA]

365. Uo. 77. f. [VISSZA]

366. Uo. 198. f. [VISSZA]

367. Uo. VI. 271. f. [VISSZA]

368. Uo. 394. f. [VISSZA]

369. SZOkl. VI. 27. [VISSZA]

370. LibReg. VI. 412. f. [VISSZA]

371. SZOkl. VI. 30-31. [VISSZA]

372. Uo. 36-37. [VISSZA]

373. LibReg. VI. 418. f. [VISSZA]

374. Uo. 451. f. [VISSZA]

375. Uo. 417. f. [VISSZA]

376. Uo. 374. f. [VISSZA]

377. Uo. 334. f. [VISSZA]

378. Uo. V. 31. f. és VI. 417. f. [VISSZA]

379. Uo. VI. 422. f. [VISSZA]

380. Uo. 421. f. [VISSZA]

381. A testőr-gyalogok származási helyei: Sepsiszentgyörgy: Vajda Márton, Nyerges Tamás, Deák Benedek, Szabó István, Márk István, Márk Pál, Márk János, Sylvester András, Koss Boldizsár, Kók János, Czakó János, Pokol Mihály, Marthon György, Kuthy András, Pataki Mihály, Szotyor: Molnár Máté, Szentkirály: Ábrahám (Killyéni István), Ágoston Tamás, Kis András, Illyefalva: Szász Gáspár, Kerekes Miklós, Elekes János, Elekes Lukács, Séra János, Szachva Péter, Kordes Pál, Nagy Simon, Dobos János, Dobos György, Benkő János, Zayson Mihály, Dancz János, Danch Péter, Katona István, Zylvassy János, Killyén: Molnár Miklós, Zoltán: Ördög Mihály, Mihály Pál, Borzova: Bene Balázs. SZOkl. VI. 138-140. [VISSZA]

382. EOE VI. 229. [VISSZA]

383. SZOkl. IV. 184. [VISSZA]

384. Uo. 174. [VISSZA]

385. LibReg. V. 79. f [VISSZA]

386. Uo. VI. 415. f. [VISSZA]

387. Közli JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 322-323. [VISSZA]

388. SZOkl. VI. 35-36. [VISSZA]

389. Uo. 26. [VISSZA]

390. LibReg. VI. 377. f. Az adományozás 1609. október 13-án történt. [VISSZA]

391. LibReg. VI. 413. f. [VISSZA]

392. SZOkl. VI. 28. [VISSZA]

393. SZOkl. VI. 30-31. [VISSZA]

394. LibReg. VI. 416. f. [VISSZA]

395. SZILÁGYI S. 1867. 139. [VISSZA]

396. Csíkból ilyenek voltak Petki János, Kálnoki János, Kálnoki Benedek, Bernárd Ferenc, Damokos István és Damokos Ferenc [VISSZA]

397. Erről lásd: BALOGH J. 1991. 21-28. [VISSZA]

398. EOE VI. 194. [VISSZA]

399. EOE VI. 359. [VISSZA]

400. EOE VI. 361-362. [VISSZA]

401. EOE VI. 416. [VISSZA]

402. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 248. [VISSZA]

403. Erről részletesen szól egy külön fejezete a dolgozatnak. [VISSZA]

404. EOE VI. 414. [VISSZA]

405. EOE VII. 388. [VISSZA]

406. KmOL, Székely Láda, Nr. 56., VIII. 1., a továbbiakban: Bethlen-lustra. Az összeírás 380 helységre terjed ki, hiányzik belőle teljesen Aranyosszék összeírása, valamint Csíkszereda, Marosvásárhely és egy falu népességszáma. Az összeírtak száma összesen 20 196 fő. Ha figyelembe vesszük azt, hogy a lustrába minden osztatlan gazdaságból egy személy került, még abban az esetben is, ha apa fiával, vagy két fiútestvér egy kenyéren vagy osztatlan birtokon gazdálkodott, hadba menni csak az egyik volt köteles, akkor a székelység összlétszámát 100 000 fölöttinek kell tartanunk.
Kiss András éppen a lustra túlzottan részletes volta miatt állítja, hogy ez a forrás nem sorolható be a szokásos székelyföldi lustrák közé, hiszen azok elsődlegesen a hadra fogható tömegeket igyekeztek feltérképezni. A Bethlen Gábor által készíttetett összeírás sokkal inkább arra szolgált, hogy a fejedelem képet kapjon a társadalom egészéről. Különösen nagy figyelmet szenteltek például a fejedelem összeíró biztosai a jobbágyoknak, akikkel kapcsolatban nem csupán azt jegyezték fel, hogy kik ők és kinek a szolgálatában állnak, hanem azt is, hogy a különböző székelyföldi jobbágyi kategóriák közül melyikbe tartoznak. Így megkülönböztették az avitici vagy ősjobbágyokat, akik már hosszabb ideje, esetleg több generáción keresztül jobbágyként szolgáltak, de mellettük külön csoportot képeztek azok, akik mostanában, esetleg pár esztendeje kötötték magukat el. Az ő megnevezésük subiugati, fejekötött jobbágyok. Több székben külön kategóriát képeztek azok, akiket érintett a Báthory Gábor által elrendelt összeírás is. Mindemellett feltüntették az úgynevezett jövevényeket is, akik valamilyen okból a Székelyföldre települtek. A legrészletesebben az összeírók a fejekötött jobbágyokkal foglalkoztak, ugyanis neveik és jobbágytartóik mellett feltüntették a jobbágyul kötések okait is. [VISSZA]

407. Idézi IMREH I.-PATAKI J. 1992. 77. [VISSZA]

408. Idézi CONNERT J. 1906. 164-165. [VISSZA]

409. KELEMEN L. 9-10. [VISSZA]

410. Erről bővebben. BALOGH J. 1995. passim. [VISSZA]

411. SZOkl. IV. 212-213. [VISSZA]

412. SZOkl. IV. 212. [VISSZA]

413. TT. 1908. 234. [VISSZA]

414. DEMÉNY L. 1993. 9-10. [VISSZA]

415. EOE VI. 422-423. [VISSZA]

416. DEMÉNY L. 1993. 11. [VISSZA]

417. EOE VI. 535-537. [VISSZA]

418. "Jelenti Nagyságod propositiójában kegyelmes urunk, hogy az székelységnek dolgát igen rend és mód nélkül valónak értené lenni, kiket hogy Nagyságod, ideje levén hozzá, jó móddal eligazíthasson, és minden egyenetlenségeket közöttök complanáltasson, és jövendő szolgáltatására szabadságok szerént mindent jó és bizonyos állapotban hagyjon és rendeljen, kivel ezután is szabadságokban panasz nélkül élhessenek, egész országul könyörgünk nagyságodnak, az mint meg is ígérte Nagyságod." EOE VII. 280. [VISSZA]

419. 1615/29. törvénycikk: "Sok kiváltképpen való hatalmaskodások is közöttünk; némelyek másnak régi örökségét potentia mediante el foglalják; az spoliatus penig erőtlen lévén az potentiarius ellen maga megoltalmazására és kiűzésére, hogy azért ne praescribáljon és a miatt sokak igazságokban meg ne fogyatkozzanak: végeztük, hogy Nagyságod parancsoljon az tisztviselőknek, a hol effélék találtatnak, az spoliatusnak instantiájára első törvény napján, megbizonyítván, hogy hatalmasúl foglalták el és esztendőt nem töltött benne, mox et defacto cum poena maioris potentiae restituáltassék; ha mi igazságát praetendálja hozzá az potentiarius, keresse suis modis. Régi potentiákban penig és spoliatiókban, kik Mihály vajda bejövetele után történtenek, az ezer hatszázkét esztendőben Medgyesen emanáltatott és azután is confirmáltatott articulus tartassék az székelység között." EOE VII. 285-286. [VISSZA]

420. SZOkl. IV. 195. [VISSZA]

421. SZOkl. IV. 195. [VISSZA]

422. SZOkl. IV. 212. [VISSZA]

423. SZOkl. IV. 214-215. [VISSZA]

424. Lásd az Appendix 137-139, 150-151, 168-169, 175-176, 184-186, 200-203, 208-209, 230-233. [VISSZA]

425. Erről bővebben: BALOGH J. 1995. 77-79.; valamint IMREH I.-PATAKI J. 1979. 172. [VISSZA]

426. KmOL, Székely Láda, Nr. 50. [VISSZA]

427. Mivel a lustra feljegyzései nem teljesek, ezek az adatok csak hozzávetőlegesek és inkább eligazító jellegűek. [VISSZA]

428. SZOkl. IV. 213-214. [VISSZA]

429. EOE VII. 388. [VISSZA]

430. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 248. [VISSZA]

431. TT 1908. 234-235.: a székely nemesek a fejedelem szerint megígérték, hogy a portai adóba "minden ekétől egy forintot, fél ekétől 120 pénzt, marhátlan embertől 20 pénzt adnaka jószágos fő és jószágtalan egyházi nemes emberek, lófejek, veres darabantok, szabad székelyek, és eleitől fogva zászlók alól csinált s elfoglalt jobbágyok". [VISSZA]

432. EOE VII. 517. [VISSZA]

433. EOE VII. 541. [VISSZA]

434. EOE VII. 560. [VISSZA]

435. TT 1908. 230. [VISSZA]

436. Uo.: "semmi sem lehetett nagyobb hamisság annál, mint a jobbágyság közöttök minden tereh viseléstől immunis legyen, holott azok is az földek sorját, a kin laknak, egyenlőképpen veszik, nem kíván jót az nemesség magának, s nagy hamissággal, mert elkeseredik és és neki búsul az szolgáló nép közöttük s egyszer mind le arabolják üket, mert lehetetlen dolog, hogy minden terhet ezek supportáljanak... Meglássák azért nemes uraim, mit cselekednek, mert ha élek és bemehetek egy gyűlésre, meglátják, hogy kiveszem és felmentem az szegény lófőséget és veres darabontságot az sokféle iga alól, s az jobbágyságot vetem az ország consensusából az adózás alá, mert az az igazság csak heába, az elől el nem mehetnek." [VISSZA]

437. EOE VIII. 104-105. [VISSZA]

438. Bethlen Gábor megfogalmazta azt is, hogy valójában mi volt a célja ezekkel a javaslatokkal: "két dolog ha eligazodik az igazság szerént, ez két jó fő ki belőle, hogy ennek utána nem oly könnyen adja magát az rossza is jobbágyságra (mert az olyanokat méltán rossznak mondhatjuk, kik az hazájának való szolgálat előtt magok szabadságát ultra leteszik és jobbágyokká lesznek örömestben), látván, hogy az jobbágyságban nem élhet szintén oly könnyen, mint ők elgondolták volt és így megszaporodik az szolgáló rend közöttök". EOE VIII. 106. [VISSZA]

439. EOE VIII. 114. [VISSZA]

440. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 250-251. [VISSZA]

441. EOE VIII. 541. [VISSZA]

442. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 251; EOE VIII. 318, 493, 495. [VISSZA]

443. KmOL, Udvarhelyszék. Protokollumok/1624. 12., 41.: 1624-ben Udvarhelyszéken, az Ócfalván lakó Gáspár Jakab veres darabont Bíró János falusbírót perelte azért, hogy neki a falu nyilából nyílföldet adjanak, mondván, hogy "az comissárius urak engemet is urunk ő felsége számára zászló alá assignáltak, more aliorum, én annak előtte jobbágy állapotban voltam s nilam nem volt, most immár meghkévánom úgy mint egy veres drabantot az mi illet, mint én rendemet. Ennek előtte meghkértem volt s nem atták meg, s ezért kellett citálnom az Inctusokat, mert én urunknak ő felségének szolgálok, mint én rendemen való veres drabant, mostan is odafel voltam ő felsége hadában." Ugyanekkor Bikafalván lakó Birtalan András Bögözi András miklósfalvi nemes ellen pereskedett, mert elfoglalta a bikafalvi örökségét: "mint hogy az commissáriusok immár engemet is az urunk ő felsége zászlaja alá assignáltak, arról kell énnekem is szolgálnom, az atyámtul maratt házrul, örökségről, mert énnekem az kívűl nincs sohult semmi örökségem." [VISSZA]

444. A már idézett vargyasi Daniel Mihály 1606 június 6-án írta Petki János udvarhelyszéki kapitánynak a találó sorokat: "Az jobbágyság felől vagyon uram nagy gondom az szegény nemes emberekkel. Sok azt mondja most is, inkább kész hogy levágják, hogy mint jobbággyá legyen." KELEMEN L. 910. [VISSZA]

445. Uo. 31, 53-54. [VISSZA]

446. MmOL, Marosvásárhely város levéltára. Politikai akták 168/B. [VISSZA]

447. SZOkl. IV. 230. [VISSZA]

448. SZOkl. IV. 223. [VISSZA]

449. SZOkl. VI. 43-45. [VISSZA]

450. SZOkl. VI. 50. [VISSZA]

451. SZOkl. VI. 53-54. [VISSZA]

452. SZOkl. VI. 59-60. [VISSZA]

453. CONNERT J. 1906. 168. [VISSZA]

454. SZÁDECKY-KARDOSS L. 1927. 179. [VISSZA]

455. LibReg. XII. 41. f. [VISSZA]

456. JAKAB E.-SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1901. 341-343. [VISSZA]

457. Uo. 337. [VISSZA]

458. LibReg. XIV. 50. f. [VISSZA]

459. Az adományok pontos, tételes felsorolása, amelyek a Királyi Könyvekben fenn maradtak, a Székely nemesi családok birtokadományai illetve nemesítések Bethlen Gábor idejéből a Királyi Könyvek alapján című fejezetben találhatók. [VISSZA]

460. SZOkl. VI. 55. [VISSZA]

461. SZOkl. VI. 70. [VISSZA]

462. SZOkl. VI: 105-109. [VISSZA]

463. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 339. [VISSZA]

464. LibReg. XIV. 96-98. f. [VISSZA]

465. KŐVÁRY L. 1863. IV. 229. [VISSZA]

466. A kor szelleme kedvezett a rangemelkedési törekvéseknek s a magasabb rendek egyre népesebbek lettek, az alacsonyabb osztályok megkevesbedtek. A nemesség is több osztályra tagozódott. A régi székely ősnemesek közé királyi joggal lekötött új, adományos nemesség került s ezek mellé idők folyamán jószágadományozás nélküli címeres nemesek (armalisták) ... A XVIII. század elején az összeírásokban már megkülönböztették a főrendek (a nagybirtokú főnemesek), a nemesség (kisbirtokú jobbágyos nemesek), és "egyházi nemesek" (jobbágytalan, egy házzal rendelkező) csoportját. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 222. [VISSZA]

467. MOL. F. 136. III. 58. sz. [VISSZA]

468. 1627-ben a nemesek aránya 2%-os volt, a lófőké 34%, a jobbágyoké pedig 20%. [VISSZA]

469. IMREH I.-PATAKI J. 1992. 42. [VISSZA]

470. SZOkl. IV. 202-203. [VISSZA]

471. SZOkl. IV. 210-211. [VISSZA]

472. SZOkl. IV. 220-225. [VISSZA]

473. SZOkl. IV. 226-227. [VISSZA]

474. Számos városoknak adott kiváltságában igyekezett Bethlen Gábor kivenni a székely mezővárosokat a széki bíráskodás alól, ezzel is nagyobb városi önállósághoz juttatva a szék közösségének kiválásellenes politikájával szemben. Így járt el 1625-ben is, amikor Háromszék több városának is adott ilyen tartalmú privilégiumot. SZOkl. VIII. 360-361. [VISSZA]

475. SZOkl. IV. 218. [VISSZA]

476. Erről lásd BALOGH J. 1994. 27-32. [VISSZA]

477. 1622 szeptemberében Bethlen Gábor Zetelaka és Oroszhegy falvak lakosait minden rovatal, adó, segély és kamarai nyereség, úgyszintén minden hadi szemle s rendes és rendkívüli hadi szolgálatok alól kivette s mentesítette oly feltétellel, hogy a fejedelem és fejedelmi utódai számára évenként 100 000 zsindelyt szállítsanak Fejérvárra. A mentesítés mellett még további engedményeket is kaptak a falvak lakosai, például kivette őket a fejedelem a széki kapitány és voltaképpen a szék, a közösség hatásköréből. Emellett kimondta azt is, hogy senki magát közülük jobbágyul nem kötheti, a földjére jobbágyot nem telepíthet, ha valaki mégis ezt tenné, azt el kell fogni, és ha megszökne, ingóságait a közösség számára kell lefoglalni. A szék sokszor próbálta maga alá vonni Zetelakát, de a lakosai igyekeztek megvédeni a privilégium által biztosított jogaikat. VOFKORI M. 1999. 16-17. [VISSZA]

478. SZOkl. VI. 70-75. [VISSZA]

479. Az arányszámokat feldolgozta Imreh István és Pataki József: IMREH I.-PATAKI J. 1979. 162-63. [VISSZA]

480. Udvarhelyszék: 51,66%, Csík-Gyergyó- és Kászonszék: 53,31%, Háromszék: 57,47%. A szabadok aránya ugyanakkor Csíkszékben 57,10%, Gyergyószékben 60, 64%, Kászonszékben 65,36%, Sepsiszékben 64,43%, Kézdiszékben 57,27%, Orbaiszékben pedig csupán 45,55%. [VISSZA]

481. A 17. század végén, 18. század elején bárói, grófi címet szerzők jól mutatják azt, hogy melyik család játszott jelentős szerepet a század folyamán. Az elsők között lett báró Kornis Gáspár, aki, noha a család nem volt székely eredetű, ekkorra a legnagyobb birtokos és jobbágytartó lett a Székelyföldön, majd altorjai Apor István és Zabolai Mikes Mihály. Később, az elsők között szerzett grófi címet Apor István, Köröspataki Kálnoki Sámuel, zabolai Mikes Mihály és Petki Dávid. APOR P. 1978. 26-28. [VISSZA]

482. LibReg. XII. 41. f., időpontja 1625. augusztus 8. [VISSZA]

483. Három esetben a Brandenburgi Katalin által adott adományokat is ide soroltam, mert időben nagyon közel esik Bethlen uralkodásához, ezért oda köthető mint változás. [VISSZA]

484. Ezt tette például Apor Péter a Metamorphosisban. [VISSZA]

485. SZÁDECZKY L. 1897. 25-26. [VISSZA]

486. Uo. 26. [VISSZA]

487. Uo. 129-130. [VISSZA]

488. APOR 1978. 160-167. [VISSZA]

489. KÓCZIÁNY L. 1978. 14. [VISSZA]

490. Az ő leánya volt Kornis Katalin is, aki azonban először Haller Péter felesége volt és csak annak halála után ment férjhez Petki Jánoshoz. [VISSZA]

491. DEMÉNY L. 1992. 2-4. [VISSZA]

492. Bethlen Gábor neveltette az ifjabb Székely Mózest a gyulafehérvári fejedelmi iskolában, majd később maga mellé vette az udvarba, és Udvarhelyszék királybírájává választatta meg, emellett gazdagon megadományozta. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 179-80. [VISSZA]

493. SZOkl. VI. 50, 53-54. [VISSZA]

494. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 173. [VISSZA]

495. Uo. 175. [VISSZA]

496. EOE VII. 542. [VISSZA]

497. ETA III. 350; EOE VIII. 244. és EOE X. 14. [VISSZA]

498. NAGY J. 1875. passim. [VISSZA]

499. Balássi és Borsos ekkor még Báthory Gábor érdekében járt a Portán. [VISSZA]

500. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 176. [VISSZA]

501. Uo. 177. [VISSZA]

502. Uo. 178. [VISSZA]

503. ARDAY 1910. passim. [VISSZA]

504. ORBÁN B. 1868. IV. 175. [VISSZA]

505. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 177. [VISSZA]

506. Uo. 178. [VISSZA]

507. Részletes emlékirataiban, amelyek Toldalagi Mihálynak, öreg Rákóczi György fejedelem tanácsának és Marosszéknek főkapitányának emlékezetül hagyott írása címmel maradtak fenn, részletesen beszámolt a követjárásairól. In: ETA I. 223-242. [VISSZA]

508. BARTS GY. 1912. passim. [VISSZA]

509. ETA II. 52. [VISSZA]

510. 1625-ben Tholdalagival és Kamuthy Farkassal együtt vett részt a török és a császár között zajlott hidasgyarmati tárgyalásokon, 1626-ban a Portára ment szintén Tholdalagi Mihállyal együtt, 1627-ben újra a császár és a Porta közötti tárgyalásokon közvetített többekkel. Követjárásáról: ETT. II. 233-254. [VISSZA]

511. ErdÖröks. IV. 49-50. [VISSZA]

512. SZÁDECZKY-KARDOSS L. 1927. 173, valamint SZOkl. VI. 197. és 231. [VISSZA]

513. Uo. 175. [VISSZA]

514. ErdÖröks. IV. 79. [VISSZA]

515. SZOkl. VI. 59-60. [VISSZA]

516. Uo. 64. [VISSZA]

517. PÁL-ANTAL Sándor: Székely önkormányzattörténet. Marosvásárhely 2002. 234. [VISSZA]

518. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 349. [VISSZA]

519. SZOkl. VI. 77. [VISSZA]

520. Uo. 46-47. [VISSZA]

521. JAKAB E.-SZÁDECZKY- L. 1901. 337. [VISSZA]

522. KŐVÁRI L. 1859. IV. 229. és ORBÁN B. 1888. 196. [VISSZA]

523. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 331. [VISSZA]

524. ENDES M. 1938. 105. [VISSZA]

525. KmOL, Székely Láda. [VISSZA]

526. SZOkl. Új. I-III. 1983-1994. [VISSZA]

527. Sajnos a kiadás folyamának megakadása azzal is magyarázható, hogy a kéziratok egy része szinte olvashatatlan, ugyanis a széki perek lejegyzői igen rossz kézírással, még a korhoz képest is következetlen helyesírással dolgoztak. [VISSZA]

528. A kevésbé nagy számú jobbágyot tartók között voltak Bíró János, Bíró György, Mihály Mátyás, Thyboldy Tamás, Pál Péter [VISSZA]

529. Az 1614-es és az 1627-es lustrák alapján. [VISSZA]

530. JAKAB E.-SZÁDECZKY L. 1901. 332. [VISSZA]

531. KmOL. Székely Láda, Törvénykezési jegyzőkönyvek 1610-1633. IV/3. 1613/33. [VISSZA]

532. Uo. 1608/127. [VISSZA]

533. Uo. 1613/26. [VISSZA]

534. KmOL, Székely Láda, Protokollumok. 1622/73, 1622/75, 1623/79, 1623/83, 1623/93, 1626/97. [VISSZA]

535. Uo., Protokollumok. 1622/75. [VISSZA]

536. Uo. 1623/79. [VISSZA]

537. Uo. 1623/83. [VISSZA]

538. Uo. 1623/93. [VISSZA]

539. Uo. 1613/16. [VISSZA]

540. Uo. 1613/26. [VISSZA]

541. Uo. 1613/2. [VISSZA]

542. Uo. 1615/59. [VISSZA]

543. Uo. 1613/23. [VISSZA]

544. Uo. 1613/37. [VISSZA]

545. Uo. 1615/219. [VISSZA]

546. Uo. 1615/315. [VISSZA]

547. Uo. 1615/229. [VISSZA]

548. Uo. 1615/325. [VISSZA]

549. Uo. 1615/339. [VISSZA]

550. Uo. 1615/427. [VISSZA]

551. KmOL, Székely Láda, Protokollumok. 1617/53. [VISSZA]

552. Uo. 1617/113. [VISSZA]

553. Uo. 1613/125. [VISSZA]

554. Uo. 1613/1. [VISSZA]

555. Uo. 1613/27. [VISSZA]

556. Uo. 1613/26. [VISSZA]

557. Uo. 1613/3. [VISSZA]

558. Uo. 1613/10. [VISSZA]

559. KmOL, Protokollumok. 1613/22. [VISSZA]

560. Uo. 1614/57. [VISSZA]

561. Uo. 1615/129. [VISSZA]

562. Uo. 1615/75. [VISSZA]

563. Uo. 1615/43. [VISSZA]

564. Uo. 1615/179. [VISSZA]

565. Uo. 1622/73. [VISSZA]

566. Uo. 1626/97. [VISSZA]

567. KmOL, Protokollumok. 1613/24. [VISSZA]

568. Uo. 1613/42. [VISSZA]

569. Uo. 1617/71. [VISSZA]

570. Uo. 1613/49. [VISSZA]

571. Uo. 1613/46. [VISSZA]

572. Uo. 1613/48. [VISSZA]

573. Uo. 1615/169. [VISSZA]

574. Erről KmOL, Protokollumok. II/4 B: 1607-1612. [VISSZA]

575. Nem tekintem ilyennek azokat az eseteket, amikor egy-egy földbirtokos, a reformáció adta lehetőséget kihasználva elűzte egy-egy kolostor szerzeteseit és a kolostor birtokát, javadalmait saját birtokaihoz csatolta, hiszen ezt olyanok is megtették, akiknek kevés közük volt a tételes reformációhoz. [VISSZA]

576. POKOLY J. 1904. I. 157. [VISSZA]

577. Uo. 66. [VISSZA]

578. ZOVÁNYI J. 1986. [VISSZA]

579. ENDES M. 1938. 140. [VISSZA]

580. Ezért Báthory András a plébániákból szervezett egy esperességet és helyi főesperest választott a csíkkozmási pap személyében, és azt javasolta, hogy az erdélyi egyházmegyét ne távolról próbálják irányítani, hanem a helyi, csíksomlyói ferences kolostorból szenteljenek püspökké valakit. Uo. 140. [VISSZA]

581. BOROS F. 74-78. [VISSZA]

582. Uo. 79. [VISSZA]

583. POKOLY J. 1904. I. 77. [VISSZA]

584. EOE I. 411. [VISSZA]

585. POKOLY J. 1904. I. 125. [VISSZA]

586. Uo. 175. [VISSZA]

587. Uo. 176. [VISSZA]

588. BÍRÓ V. 1925. 90. [VISSZA]

589. Uo. 292. [VISSZA]

590. APOR 1978. 147. [VISSZA]

591. Uo. 165: "Amaz nagy hírű, igaz katolikus nagyúr, báró Kornis Gáspár Szentbenedek nevű falujában megépítteté az templomot: nézd meg, az maga falujában is eltilták az templomtól, és kénytelenítették az maga kastélyában imádkozóhelyet, avagy kápolnát csináltatni." [VISSZA]

592. ENDES M. 1938. 146-147. [VISSZA]

593. BOROS F. 1929. 85. [VISSZA]

594. Uo. 79. [VISSZA]

595. ENDES M. 1938. 143. [VISSZA]

596. POKOLY J. 1904. II. 183, az 1618 októberi országgyűlés határozata: "hogy a kik a négy bevett valláson kívül való eretnekséget (haeresis) követnének, ha a jövő karácsonyig előbbi vallásukra vissza nem térnek, ő Nagysága fiskális directorával büntettesse meg, s mind pártfogóikat és védőiket, úgy személyökben, mind javokban." EOE VII. 488-489. [VISSZA]

597. EOE VIII. 108. [VISSZA]

598. Uo. VIII. 244-246. [VISSZA]

599. APOR 1978. 74. [VISSZA]

600. Péchi Simon lányai, Kénosi Ferencné, Angyalos Istvánné, Péchi Margit, valamint Kendeffy Zsófia, Paczolay Péterné, Kornis Borbála. [VISSZA]

601. ORGONA A. 2000. 258. [VISSZA]

602. ORBÁN B. 1868. III. 115. [VISSZA]

603. Uo. 115. [VISSZA]

604. Különösképpen a katolikus Kornisok remélték Báthory Gábor katolizálását vagy legalábbis a katolikussággal szembeni erőteljesebb lojalitását. [VISSZA]

605. SZOkl. IV. 154-190. [VISSZA]

606. KmOL, Székely Láda 56. sz. VIII. 1.(meg kell jegyeznünk, hogy az általam felhasznált lustrákat kiadta Demény Lajos és Tüdős Kinga, (SZOkl. Új. IV. ), ám a dolgozatnak ezen fejezetei még a forráskiadvány megjelenése előtt, saját levéltári kutatás alapján készültek. [VISSZA]

607. A kérdőjelek minden esetben az írás elmosódottságát és az olvasás bizonytalanságát jelzik. [VISSZA]

608. Így jutott hozzá: az ott valók eladták a falut a vásárhelyieknek, maguk pedig a városba mentek lakni és most is ott laknak. Balássy Mihály uram azoktól vette meg és megszállta, némelyek visszamentek a faluba és oda kötötték magukat oltalomért. 233. p. [VISSZA]

609. Nob. = nobilis [VISSZA]

610. Az 1616-os adatokat a SZOkl. Új. IV. közölte, adataink onnan származnak. [VISSZA]

611. KmOL, Székely Láda. 50-51. sz. [VISSZA]







Névmutató

A;   B;   C;   D;   E;   F;   G;   H;   I;   J;   K;   L;   M;   N;   O;   P;   R;   S;   T;   U;   V;   Z

A

Abod 1
Ábrahám 1
Abrahám Boldizsár 1
Ábrámfalva 1
Ábrámfalvi András 1; 2
Acsády Ignác 1
Adorján Antal 1
Agárd 1
Ágoston István 1; 2
Ágoston Tamás 1
Agyagfalva 1; 2
Akadács Mihály 1
Ákosfalva 1
Ákosfalvi Szilágyi László 1
Alárd Farkas 1
Alárd István 1; 2
Alárd Máté 1
Albert Bálint 1
Albert Gergelyné 1
Albert János 1
Albert Jánosné 1
Albert Mihály 1; 2
Aldoboly 1
Alia Farkas 1; 2; 3; 4; 5; 6
Alia Sámuel 1; 2
Almás 1; 2; 3; 4; 5
Almási István 1; 2; 3; 4; 5; 6
Alsóboldogasszonyfalva 1
Alsócsernáton 1; 2; 3
Alsótorja 1; 2
Amadeffalva 1
Ambrus Gergely 1
Ambrus Mihály 1
Ambrus Tamás 1
Andocsi Lőrinc 1
András deák 1; 2
András Demeter 1
András György 1; 2
András Hadnagy 1; 2; 3; 4
András Lőrinc 1
András Mózes 1
Andrásfalva 1; 2; 3; 4; 5
Andrássy család 1; 2; 3; 4
Andrássy Márton 1; 2; 3; 4
Andrássy Péter 1; 2; 3
Angyalos 1; 2
Angyalos János 1
Angyalossi István 1
Antal Deák 1
Antal Ferenc 1
Antal Gergely 1
Antal Hadnagy 1; 2; 3
Antal Imre 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Antal László 1; 2
Antalfi György 1
Antalfi Mátyás 1
Anthal Balázs 1
Anthal István 1
Anthal Pál 1
Anthos Máté 1
Apaffi Lénárd 1
Apafi Miklós 1
Apor András 1; 2; 3
Apor Andrásné 1; 2; 3
Apor család 1; 2; 3
Apor fia János fiai 1
Apor Imre 1
Apor István 1; 2; 3; 4; 5; 6
Apor János 1; 2; 3; 4; 5
Apor László 1; 2; 3
Apor Lázár 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Apor Margit 1; 2
Apor Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Apor Sándor 1; 2; 3; 4
Apor Tamás 1; 2
Aranyosszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Arday Pál 1
Árkos 1
Árvádfalva 1
Aszú Mátyás 1
Atosfalva 1
Atyha 1

B

Babolczi Mihály 1; 2
Babos András 1
Babos Farkas 1; 2
Babos Gábor 1; 2; 3
Babos János 1
Babos Mihály 1
Bacz István 1; 2
Bacz Péter 1
Bágy 1; 2
Bágyon 1
Bak Bálint 1; 2
Bak György 1
Bak György árvája Tamás 1
Bak Tamás 1
Baka Miklós 1
Bakcsi Boldizsár 1; 2; 3
Bakczi Boldizsár 1
Bakó Imre 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Bakó István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Bakó Lázár 1
Bakó Lukács 1; 2; 3
Bakó Máté 1
Bakó Mátyás 1; 2; 3; 4
Balás Bálint 1
Balás Benedek 1
Balás István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Balás Mihály 1
Balás Pap 1
Balaskó Ferencné árvái 1
Balássi Bálint 1
Balássi Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27
Balássi István 1; 2; 3; 4; 5
Balássi Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Balássi Péter 1
Balásy Mihály 1
Balázs István 1
Balázsfalva 1
Balikó Jakab 1
Bálint Balázs 1; 2
Bálint István 1
Bálintfalva 1
Balla György 1; 2
Balog Benedek 1; 2
Balog János 1; 2
Balogh Benedek 1; 2; 3
Balogh Ferenc 1
Balogh György 1; 2
Balogh István 1
Balogh János özvegye 1
Balogh Jánosné 1; 2; 3; 4
Balogh Judit 1; 2; 3
Balogh Zsigmond 1
Bánffy Pál 1
Barabás Mihály 1
Barabás Samu 1
Barabasi György 1
Barabassi Benedek 1; 2
Barabassi György 1
Baranyai Decsi János 1; 2; 3
Barcsai Gáspár 1
Bardócz János 1; 2; 3; 4; 5
Barla Ferenc 1
Barlabássy Ferenc 1
Barolthi Balázsné 1
Barolthi Ferenc 1
Barolthi Gáspár 1; 2
Barolthi Istvánné 1
Barolthi Miklósné 1; 2
Barolti Mihály 1
Barót 1; 2; 3
Baróti János 1; 2
Baróti Mihály 1
Baróti Pál 1; 2; 3
Baróti Sándor 1; 2; 3; 4; 5
Barrabás György 1
Barrabás Lukácsné 1
Barrabás Péter 1
Barrabás Tamás 1
Barta Gábor 1; 2; 3
Barta István 1; 2
Barta Jakabné 1
Barta Máté 1
Bartalis Pál 1
Bartalus Mihály 1
Bartalyus Balázs 1
Bartha Bálint 1
Bartha István 1; 2; 3
Bartha Jakabné 1
Bartha János 1
Barthalis Ferenc 1
Barthó István 1
Bartó István 1; 2; 3; 4
Bartos János 1; 2
Bartos Kata 1
Barts Gyula 1
Basa család 1; 2
Basa Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Basta, Giorgio 1; 2; 3; 4; 5
Báthori István 1; 2; 3
Báthory András 1; 2; 3
Báthory Gábor 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31
Báthory István 1; 2; 3; 4; 5
Báthory Kristóf 1; 2
Báthory Zsigmond 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17
Bató Menyhárt 1
Baxa János 1
Baxa Kristóf 1
Becz család 1; 2; 3; 4
Becz Erzsébet 1
Becz Györgyné 1; 2
Becz Imre 1; 2
Becz Jakab 1
Becz Pál 1; 2; 3; 4; 5
Becz Tamás 1; 2; 3
Becz Tamásné 1; 2; 3; 4
Becze Miklós 1
Bede 1
Bedeházi Miklós 1; 2
Beder Gáspár 1
Beder Jánosné 1
Bedő István 1; 2; 3; 4
Bedő Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6
Bedőházi András 1
Bedőházi Miklós 1; 2
Begessy János 1
Begröli István 1
Beke Balázs 1
Beke Orémus 1
Bekes Farkas 1
Bekes Gáspár 1; 2; 3; 4; 5; 6
Bekes György 1; 2; 3; 4
Bekes István 1
Békési István 1
Békési János 1
Béla, IV. 1
Bélafalva 1
Béldi család 1; 2
Béldi Erzsébet 1
Béldi Ferenc 1; 2; 3
Béldi János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Béldi Kelemen 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38; 39; 40; 41; 42; 43; 44
Béldi Pál 1; 2; 3
Bencéd 1
Bencze János 1; 2
Benczér Ferenc 1; 2; 3; 4
Bende Péter 1
Bene Balázs 1
Bene István 1
Bene János 1; 2
Benedek János 1
Benedek Keresztély 1
Benedekffy János 1; 2
Benedekffy Tamás 1; 2; 3
Benkő András 1
Benkő Balázs 1
Benkő Elek 1
Benkő Elek- 1
Benkő Gáspár 1; 2
Benkő György 1; 2; 3; 4
Benkő István 1
Benkő János 1; 2; 3
Benkő József 1; 2
Benkő Károly 1; 2; 3
Benkő Mátyás 1
Benkő Mihály 1
Benkő Samu 1
Benő Máté 1; 2
Bereczki Máté 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Bereczky Mihály 1
Bernád Ferenc 1; 2
Bernáld András 1
Bernáld család 1
Bernáld Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6
Bernáld János 1; 2; 3; 4; 5
Bernáld Klára 1
Bernáld Miklós 1; 2
Bernáld Péter 1
Bernárd család 1
Bernárd Ferenc 1; 2; 3
Bernát Ferenc 1
Bernáth Lukács 1
Berze Balázs 1
Berze Máté 1
Beszterce 1
Besztercebánya 1; 2
Béta 1
Betfalva 1
Bethlen Farkas 1
Bethlen Ferenc 1; 2; 3
Bethlen Gábor 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38; 39; 40; 41; 42; 43; 44; 45; 46; 47; 48; 49; 50; 51; 52; 53; 54; 55; 56; 57; 58; 59
Bethlen Gergely 1
Bethlen István 1; 2; 3
Bethlenfalva 1; 2
Bibarczfalvi János 1
Bibarczfalvy János 1
Bicsak András 1
Bicsak Simonné 1
Bikafalva 1; 2
Bikfalva 1; 2
Bikfalvi András 1
Bikfalvi Gábor 1; 2
Bikfalvi György 1
Bikfalvi István 1; 2; 3
Binder Pál 1
Bíró Ferenc 1
Bíró György 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Bíró János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Bíró Jánosné 1
Bíró Kelemen 1
Bíró Miklós 1
Bíró Péter 1; 2; 3
Bíró Vencel 1; 2; 3; 4
Bita 1; 2
Blaskó János 1
Bocskai István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Bocskor András 1; 2; 3
Bocskor János 1; 2; 3
Bocskor Pál 1; 2
Bod András 1; 2
Bod Lukács 1
Bod Tamásné 1; 2
Bodó István 1; 2; 3; 4
Bodó János 1
Bodó Márton 1
Bodó Miklós 1
Bodó Péter 1
Bodok 1; 2; 3
Bodon 1
Bodor András 1
Bodor Balázs 1
Bodor György 1; 2; 3; 4
Bodor István 1
Bodor János 1; 2; 3; 4
Bodor Lőrinc 1; 2
Bodor Pál 1
Bodor Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Bodos 1
Boér Balázs 1; 2
Boér István 1
Bogárfalva 1
Bogáthi Boldizsár 1; 2
Boldizsár Deák 1
Boldizsár Kelemen 1
Boldizsár Lukács 1
Boldizsár Márton 1
Boldogasszonyfalva 1
Boncza János 1; 2
Bonfini, Antonio 1; 2
Bónis György 1; 2
Borbát János 1
Borbáth Károly 1
Borbély Ferenc 1
Borbély István 1
Borbély Kristóf 1; 2
Bordos 1; 2
Bornemissza Ferenc 1
Boros Fortunát 1
Borozdolo Lukács 1; 2
Bors György 1
Bors István 1; 2
Borsai György 1
Borsos Judit 1
Borsos Sebestyén 1; 2
Borsos Tamás 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14
Borzánd 1
Borzova 1
Boso István árvája 1
Both András 1; 2
Both Bálint 1
Both Péter 1
Botos Gál 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Botz Miklós 1
Bögöz 1; 2; 3
Bögözi András 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34
Bögözi Gergely 1; 2; 3
Bögözi János 1
Böjte János 1
Bölcsházi János 1
Bölön 1; 2
Bölöni Gáspár 1; 2
Bölöni Gergely 1
Bözöd 1; 2; 3
Bözödi András 1
Bözödi György 1
Bözödújfalu 1; 2
Brandenburgi Katalin 1; 2; 3; 4; 5; 6
Brassó 1; 2; 3
Budai János 1
Burian Gergely 1
Bükkös 1

C

Caspar Balázs 1
Chernezy Gáspár 1; 2
Chiani Gáspár 1
Chiani György 1
Chiender Gergely 1
Chioma György 1; 2; 3; 4; 5
Chiszar Miklós 1
Chiulak János 1
Chiutak György 1
Chiwdeor Péter 1; 2
Chjakó Benedekné 1
Chjani György 1
Christely János 1
Chyaak Tamás 1
Chyány Ferenc 1
Chyeke Gergely 1; 2; 3
Chyko Gergely 1
Cibrefalva 1
Ciriag János 1
Ciriak Bálint 1; 2
Connert János 1; 2; 3; 4
Csabai Márton 1
Csákán Balázs 1
Csákány Balázs 1
Csákány Ferenc 1
Csákány János 1
Csáky Lászlóné Kálnoki Katalin 1
Csányi Gáspár 1; 2
Csányi György 1; 2; 3; 4
Csányi István 1; 2
Csatószeg 1; 2
Csavar Márton 1
Csavar Tamás 1
Csegez 1; 2
Cseh Miklós 1
Cseh Péter 1
Csehérdfalva 1
Csehi Gergely 1
Csekefalva 1; 2
Cserefalva 1; 2
Cserei Mihály 1; 2
Cseri Benedek 1
Csetri Elek 1
Csicsai Kelemen 1
Csicsó 1; 2; 3
Csigedi András 1
Csíkfalva 1
Csiki László 1
Csikó Imréné 1
Csíkszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Csíkszentgyörgy 1
Csíkszentimre 1; 2; 3; 4
Csíkszentlélek 1
Csíkszentmihály 1
Csíkszereda 1; 2; 3
Csiszér Ferenc 1
Csókafalva 1
Csoma György 1
Csomortán 1; 2
Csomortán István 1; 2
Csomortán Jánosné 1
Csomortán László 1; 2
Csomortán Miklós 1; 2
Csupor Miklós 1
Csutak Vilmos 1
Csüdör Péter 1
Czakó Ferenc 1
Czako Gábor 1
Czakó János 1; 2
Czakó Pál árvája 1
Czerjék István 1
Czerjék Márton 1
Czia Demeter 1; 2
Czia Ferenc 1; 2
Cziko Mihály 1
Czimres Miklós 1
Cziriak Bálint 1
Czirják Bernád 1
Czirjék Antal 1; 2
Czirjék Balázs 1
Czirjék család 1
Czirjék Mihály 1
Czívres Miklós 1
Czizér Mihály 1; 2; 3
Czizér Mihályné 1
Czizér Miklós 1
Czye Péter 1; 2; 3
Czyko Imre 1
Czyko Pál 1
Czywdeor Péter 1; 2

D

Daczó Ferenc 1
Daczó Gergely 1
Daczó György 1
Daczó István 1
Daczó János 1
Daczó László 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Daczó Máté 1
Daczó Pál 1; 2; 3
Daczó Péter 1
Dako István 1; 2
Dako János 1; 2; 3
Dálnok 1; 2; 3; 4
Damiáni Pál Tamás 1
Damokos Benedek 1
Damokos család 1
Damokos Ferenc 1; 2
Damokos Ilonát 1
Damokos István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Damokos Kata 1
Damokos Mihály 1; 2
Damokos Péter 1; 2
Damokosfalva 1
Danch Péter 1
Dancz János 1
Dáné György 1
Danes Mihály 1
Daniel család 1; 2; 3; 4
Dániel Deák 1; 2
Dániel Ferenc 1
Dániel Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30
Dániel Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Dávid Demeter 1
Dávid Lukács 1
Deák Benedek 1
Deák Farkas 1
Deák István 1
Deák Mihály 1
Debrői István 1
Décsfalva 1
Deér József- 1
Demény Lajos 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18
Demeter Dániel 1
Demeter Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6
Demeter István 1
Demeter Jakab 1
Demeter János 1
Demeter László 1
Demeter Mihályné 1
Demeterfalva 1; 2; 3
Demjén Mihály 1
Demjén Orbán 1
Dénes András 1
Dersi család 1
Dersi János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19
Dersi Mihály 1; 2; 3
Dersi Péter 1
Dési János 1; 2; 3
Déva 1
Dezső András 1
Dezső Ferenc 1
Dezső György 1
Dezső János 1
Dezső Mihály 1
Dienes Gergely 1
Dienes Máté 1
Dienes Tamás 1
Dienesi Imre 1
Dobai János 1
Dobos György 1; 2
Dobos János 1
Dolgos Miklós 1
Dombi Máté 1
Domokos Péter 1; 2
Donáth Ferenc 1; 2; 3; 4; 5
Donáth György 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Donáth István 1; 2
Donáth János 1; 2; 3; 4; 5; 6
Donáth Jósa 1
Donáth Lukács 1
Donáth Mátyás 1; 2
Donáth Péter 1; 2; 3
Dósa András 1
Dósa Elek 1
Dósa Tamás 1; 2
Dózsa György 1; 2; 3

E

Ege 1; 2
Egerházi Balázs 1
Egerpatak 1
Egyed Ákos 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Egyed Máté 1
Ehed 1; 2
Elekes Andor 1; 2
Elekes János 1
Elekes Lukács 1
Elekes Tamás 1; 2
Endes György 1
Endes Miklós 1; 2; 3; 4; 5; 6
Engel Pál 1; 2
Énlaka 1
Enyedi Miklós 1
Eördögh Gáspár 1
Eördögh Mihály 1; 2
Erdélyi István 1
Erdeo Márton 1
Erdőszentgyörgy 1
Eresztevény 1; 2
Eresztevény István 1
Eresztevényi Ferenc 1
Erős Máté 1
Erőss József 1
Esztelnek 1; 2; 3
Etéd 1; 2
Étfalva 1

F

Fábián Mihály 1
Faluuighi László 1
Fancsal 1; 2
Fancsali Balázs 1
Fancsali Ferenc 1
Fancsali János 1; 2; 3
Farcád 1
Farcádszállása 1
Farkas Bálint 1
Farkas Boldizsárné 1
Farkas Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30
Farkas István 1
Farkas Jakab 1
Farkas Pál 1; 2; 3
Farkas Pált 1
Farkas Péter 1
Farkas Sándor 1; 2; 3
Farkas Tamás 1
Farkaslaka 1; 2; 3
Farkaslaki András 1
Farkaslaki Mátyás 1
Fejér György 1; 2
Fejér Péterné 1
Fekete István 1; 2; 3; 4; 5
Fekete János 1; 2; 3
Fekete Menyhárt 1
Fekete Pál 1
Feldoboly 1
Felsőboldogasszonyfalva 1; 2
Felsőcsernáton 1; 2
Felsőfalu 1; 2
Felsőtorja 1; 2; 3
Felsővolál 1
Fenyéd 1; 2
Fenyőcsötört 1
Ferdinánd, I. 1; 2
Ferenc Gerébné 1
Ferenc Mihály 1
Ferencz Antal 1
Ferencz György 1
Ferencz István 1
Ferenczi Benedek 1
Ferenczi György 1
Ferenczi István 1; 2; 3; 4
Fiatfalva 1; 2; 3
Ficsur Péter 1
Fintaháza 1
Fodor Bálint 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Fodor Ferenc 1; 2; 3; 4
Fodor István 1
Fodor Mátyás 1
Fogaras 1; 2; 3
Folyfalva 1
Fondor Ferenc 1
Fóris Gergely 1
Fóris György 1
Fóris Márton 1; 2; 3
Forró András 1; 2; 3; 4; 5
Forró Gábor 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Forró Márton 1; 2
Forró Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6
Forró Tamás 1; 2; 3
Fosztó Bálint 1
Fosztó Imre 1; 2; 3
Fosztó Mátyás 1
Földvári János 1; 2
Fraknói Vilmos 1
Fráter György 1; 2; 3; 4; 5; 6
Futásfalva 1; 2
Füle 1; 2
Fülöp Mihályné 1; 2; 3
Füstös Pál 1

G

Gagy 1; 2
Gál Balázs 1
Gál Ferenc 1
Gál Gergely 1; 2
Gál Imre 1; 2
Gál János 1; 2; 3; 4
Gál Miklós 1; 2; 3; 4
Gál Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Galambod 1
Gáldi László 1
Gálfalva 1; 2; 3; 4
Gálffi Ferenc 1; 2; 3
Gálffi Margit 1
Gálffy Farkas 1
Gálfi Ferenc 1
Gálfi István 1; 2
Gálfi IstvánSzombatfalvi Benedeke 1
Gálfi János 1; 2
Gálfi Péter 1; 2; 3
Gáll János 1
Garda Dezső 1; 2
Gardai Tamás 1; 2
Gáspár Balázs 1; 2
Gáspár Ferenc 1; 2; 3; 4
Gáspár János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20
Gáspár Lőrinc 1; 2; 3
Géczi András 1
Géczi Ferenc 1
Géczy István 1; 2; 3
Gedő Lukács 1
Geges 1
Gele István 1
Gele Mátyás 1
Geljen Tamás 1
Gerdei János 1
Gerdei Tamás 1; 2
Geréb András 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33
Geréb Boldizsár 1
Geréb János 1; 2; 3; 4; 5
Geréb Miklós 1; 2
Gergely János 1; 2
Gidófalva 1
Gindely Antal 1
Glesan Kristóf 1
Golopi Sándor 1
Göröcsfalva 1
Gurzó Gergely 1
Gurzó István 1; 2; 3; 4
Gurzó János 1
Gurzó Márton 1; 2; 3
Gyalakuta 1; 2; 3
Gyalakuti Mihály 1
Gyalu 1; 2
Gyárfás Györgyné 1
Gyárfás István 1; 2; 3; 4; 5
Gyárfás Pál 1; 2
Gyárosfalva 1
Gyepes 1; 2
Gyepesi Ambrus 1
Gyergyószék 1; 2; 3; 4; 5
Gyergyószentmiklós 1; 2; 3; 4
Gyergyóújfalu 1
Gyerő Jánosné 1; 2; 3; 4
Gyerőffi György 1
Győrffy György 1; 2
Győrfi Sándor 1
György Geréb 1; 2; 3; 4; 5; 6
György János 1; 2; 3
György Máté 1
Györgyfi Lőrinc 1
Györgypál Miklós 1
Gyujtó Miklós 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Gyujtó Tamás 1
Gyulafehérvár 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38; 39; 40; 41; 42; 43
Gyulaffi László 1
Gyulafi Lestár 1

H

Hadnagy András 1; 2; 3; 4
Hadnagy Andrásné 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Hadnagy Balázs 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Hadnagy Boldizsár 1
Hadnagy János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Hadnagy Lukács 1; 2
Hadnagy Margit 1
Hadnagy Máté 1; 2
Hadnagy Mátyás 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14
Hadnagy Mihályné 1
Hadnagy Tamás 1; 2
Hady István 1
Hajdú Péter 1
Halal András 1; 2; 3; 4
Haller István 1; 2; 3; 4
Haller Péter 1
Hamar István 1
Hanuszik Elemér 1; 2
Haraly 1
Háromszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20
Hatolyka 1; 2; 3
Havad 1
Hea Péter 1
Hegy Bálint 1
Hegy Máté 1
Henter András 1; 2; 3; 4
Henter Bálint 1
Henter Benedek 1; 2
Henter család 1
Henter Gergely 1
Henter Margit 1
Henter Miklós 1
Herman 1
Hermány 1
Hidegkút 1
Hídvég 1
Hilib 1
Hoggyai István 1
Homoródszentmárton 1; 2
Homoródújfalu 1; 2
Horváth Gergelyné 1
Horváth Györgyné 1; 2
Horváth János 1
Horváth Mihály 1
Horváth Mihályné 1
Horváth Pál 1
Horváth Tóbiás 1; 2
Hozo Ferenc 1; 2; 3
Hunyadi János 1
HURMUZAKI 1; 2

I

Ikafalva 1; 2
Illés Máté 1
Illiesi János 1
Illiési János 1
Illyefalva 1; 2
Illyés Istvánné 1
Imecs Damokos 1; 2
Imecs Domokos 1
Imecs Mátyás 1
Imecs Mózes 1
Imecsfalva 1
Imre János 1
Imre Tamás 1
Imrefi Jánosné 1
Imreh István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Imreh János 1; 2
Imreh Lukács 1
Imreh Tamás 1
Ince Balázs 1
Incefi György 1
Incze Balázs 1; 2; 3; 4; 5; 6
Incze Bálint 1
Incze Gáspár 1; 2; 3; 4
Incze János 1; 2; 3
Incze Tamás 1
Iromos Péter 1
Isak Demeter 1
Isak István 1
Istók János 1; 2
István Deák 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
István Deákné 1
István Geréb 1
István György 1
István Márton 1
Istvánffy Miklós 1
Istvánházi Mihály 1
Iszlai Péter 1
Iszlai Tamás 1; 2
Iszló 1
Izabella királyné 1
Izsipi Péter 1
Izsó János 1

J

Jahocz István 1; 2
Jakab Elek 1; 2; 3
Jakab Ferenc 1
Jakab György 1
Jakab György István 1; 2
Jakab István 1
Jakó Zsigmond 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Jancsó Gáspár 1
Janczio Mihály 1
Janka Mihály 1
Jankó Balázs 1
Jankó Boldizsár 1; 2
Jankó Ferenc 1
Jankó Gáspár 1; 2
Jankó Gergely 1; 2
Jankó István 1; 2; 3
Jankó János 1; 2; 3
Jankó Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Jankó Miklós 1; 2
Jankó Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
János deák 1; 2
János Deák 1; 2; 3; 4
János Deák 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
János Geréb 1; 2; 3
János Mihály 1
János Péter 1
János Tamás 1; 2
János Zsigmond 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23
János, I. 1
Jánosfalva 1; 2
Jánosi Györgyné 1; 2
Jánosi Imre 1
Jánosi István 1; 2
Jánosi János 1; 2; 3
Jánosi Pál 1
Jánosi Tamás 1; 2; 3
Jánosi Tamás árvája, István 1
Járai István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Járai Istvánné 1
Jenőfalva 1; 2
Jobbágyfalva 1; 2; 3
Jobbágytelke 1; 2
Josa Gergely 1

K

Kaba István 1
Kabos Farkas 1; 2; 3
Kacsó István 1
Kacsó János 1; 2
Kadács 1; 2
Kádár György 1; 2
Kadicsfalva 1; 2
Kak János 1
Kállay Ferenc 1; 2; 3
Kálnaki János 1; 2; 3
Kálnok 1
Kálnoki Bálint 1; 2
Kálnoki Bedő István 1
Kálnoki Benedek 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Kálnoki család 1; 2
Kálnoki Istvánné Béldi Anna 1
Kálnoki János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Kálnoki Sámuel 1; 2
Kálnoki Tamás 1
Kály Nagy János 1
Kamuthy Farkas 1; 2; 3; 4; 5; 6
Kandó János 1
Kando Péter 1
Kaniztos István 1; 2
Kaniztos Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Kanta 1
Kányád 1; 2; 3
Kanyó Antal 1; 2
Kanyó János 1
Karacsi György 1; 2
Karácson János 1
Karácson Mihályné 1
Karácsonfalva 1; 2; 3; 4
Karácsonfalvi Ferenc 1; 2
Karacsonfalvi István 1
Karkai András 1
Károly István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Károly Róbert 1
Károlyi András 1
Károlyi Árpád 1
Kassa 1; 2; 3
Kassai István 1
Kászon 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Kászonfelsőfalu 1; 2
Kászoni János 1
Kászonszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21
Kászonújfalu 1
Káthai Ferenc 1
Káthai György 1
Katona István 1
Katona János 1
Kazinczy Gábor 1
Kebele 1
Kebeleszentiván 1
Kecseti Boldizsár 1; 2
Kedei Ferenc 1
Kedei Kelemen 1
Kedei Mihály 1; 2; 3; 4
Kedey Pál 1
Kedves János 1
Kékedi Zsigmond 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Kele Istók 1
Kelemen András 1; 2
Kelemen Bálint 1
Kelemen Dániel 1
Kelemen György 1
Kelemen Imre 1; 2
Kelemen Imréné 1; 2
Kelemen István 1
Kelemen János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Kelemen Lajos 1; 2
Kelemen Márton 1
Kelemen Máté 1
Kelemen Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23
Kelemen Pál 1
Kelementelke 1
Keljen Tamás 1
Kemenes György 1
Kemény Boldizsár 1
Kemény János 1; 2
Kemény Jánosné 1; 2
Kemény József 1
Kendi Antal 1
Kendi Ferenc 1
Kendi István 1; 2; 3
Kénos 1; 2
Kénosi János 1; 2; 3
Kenyeres Gergely 1; 2
Kenyeres Jakab 1
Kenyeres Mihály 1
Kerekes Miklós 1
Kerelőszentpál 1
Kerestel Mihály 1
Kerestelj János 1
Keresztes Ferenc 1
Keresztes István 1
Keresztúr 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Keresztúrfalva 1; 2; 3
Kereszturi György 1
Keresztúri István 1
Keresztúrszék 1; 2
Kézdi Mihály 1
Kézdiszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Kibéd 1
Killjen Tamás 1; 2; 3; 4
Killyén 1; 2
Kilyén 1
Kilyéni Székely Mihály 1; 2; 3
Király Mihály 1
Kis András 1
Kis Bálint 1
Kis Demeter 1; 2
Kis György 1
Kisborosnyó 1; 2
Kisfalud 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Kisgalambfalva 1; 2
Kisgörgény 1
Kiskede 1; 2
Kiss András 1
Kissolymos 1; 2
Kobai György 1
Kobori György 1
Koczkán Márton 1; 2
Koczo Demeter 1
Kók János 1
Kolombán Ferenc 1; 2
Kolosváry Sándor 1
Kolozsvár 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Komáromi István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Komolló 1
Koncz Mihály 1; 2; 3; 4
Koncz Pál 1; 2
Koncz Tamás 1; 2; 3
Kondrácz István 1
Kordes Pál 1
Kornis Boldizsár 1
Kornis család 1; 2; 3; 4
Kornis Farkas 1; 2; 3
Kornis Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38; 39; 40; 41; 42; 43; 44; 45; 46; 47; 48; 49; 50; 51; 52; 53; 54; 55; 56; 57; 58
Kornis Gáspár 1; 2
Kornis Gergely 1
Kornis Katalin 1; 2; 3; 4
Kornis Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6
Kornis Miklós 1; 2
Kornis Zsigmond 1; 2
Korond 1; 2; 3
Koronka 1; 2
Kós Boldizsár 1
Kósa György 1; 2; 3
Kósa Imre 1; 2; 3
Kósa István 1
Kósa László 1
Koss Boldizsár 1
Kovács András 1; 2
Kovács Antal 1; 2; 3
Kovács Gergely 1
Kovács György 1; 2; 3
Kovács Istók 1
Kovács István 1; 2; 3; 4; 5; 6
Kovács János 1; 2; 3; 4; 5
Kovács Márton 1
Kovács Máté 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Kovács Mihály 1
Kovács Miklós fia István 1
Kovács Pál 1
Kovács Péter 1; 2; 3; 4
Kovács Tamás 1
Kovacsóczy István 1; 2; 3
Kovászna 1; 2
Kozma Barnabás 1
Kozma Máté 1; 2
Kökös 1
Köles János 1
Köllő Miklós 1
Kölönte Béla 1; 2
Köpeczi Béla 1
Kőrispatak 1; 2
Kőröspatak 1
Kőszegi Jakab 1
Köteles István 1
Kővári László 1
Kövér Gáspár 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Kövér István 1; 2; 3; 4; 5
Kövesd 1; 2
Kövesdi Pál 1; 2; 3; 4; 5
Középajta 1
Krasznahorka 1
Kristó Gyula 1; 2; 3; 4
Kristóf János 1
Kun Antal 1
Kun Bálint 1; 2; 3; 4
Kun Benedek 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Kun család 1
Kun István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Kun János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Kun Péter 1; 2; 3; 4
Kurtapatak 1; 2
Kús Péter 1
Kuthi Péter 1
Kuthy András 1
Küküllőkeményfalva 1
Küsmöd 1; 2; 3

L

Lácz András 1; 2; 3; 4; 5
Laczok Mihály 1
Lajos István 1
Lajos Miklós 1
Lajos Péter 1
Lajos, I 1
Lajos, II. 1; 2
Lakatos Balázs 1
Lasanczi Andrásné 1
Lasanczi Mártonné 1
László András 1; 2; 3; 4
László Balázs 1; 2
László Mihály 1
László Pál 1
László, V. 1
Lázár András 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Lázár Balázs 1
Lázár Bálint 1; 2; 3
Lázár Bernád 1
Lázár család 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Lázár Egyed 1
Lázár Erzsébet 1; 2; 3
Lázár Farkas 1; 2; 3
Lázár Ferenc 1; 2; 3
Lázár Gábor 1
Lázár György 1; 2; 3
Lázár Imre 1; 2; 3; 4
Lázár István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38
Lázár Istvánné 1; 2; 3
Lázár Istvénné 1
Lázár János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36
Lázár Judit 1
Lázár Lőrinc 1
Lázár Mikló 1
Lázár Pál 1
Lázárfalva 1; 2
Lécfalva 1
Lemhény 1; 2
Lengyelfalvi Boldizsár 1
Lészai Gáspár 1; 2; 3
Lippa vára 1
Lippai András 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16
Lisznyó 1
Literáti Ferenc 1; 2
Literáti Márton 1; 2; 3; 4
Literáti Miklós 1; 2
Literáti Péter 1; 2
Liviu Moldovan 1
Lókod 1
Lokodi Péter 1
Lónyai Zsigmond 1
Lóránt Lajos 1
Losonczi Márton 1; 2
Lovász János 1; 2; 3; 4
Lőrinc Péter 1
Lőrincfalva 1
Lőrincz Balázs 1
Lőrincz István 1
Lőtsey Spielenberg László 1
Lövéte 1; 2
Lukács András 1
Lukács Balázs 1
Lukács Demeter 1
Lukács Ferenc 1
Lukács István 1; 2
Lukács Lőrinc 1
Lukafalva 1; 2; 3
Lukinich Imre 1

M

Madaras 1; 2; 3; 4; 5
Madéfalva 1; 2
Magh István 1; 2; 3
Magiari Balázs 1
Magyar Királyság 1; 2; 3
Magyarhidegkút 1
Magyari Mihály 1
Magyarország 1; 2; 3; 4; 5
Maios Tamás 1
Makai János 1; 2; 3; 4
Makfalva 1; 2
Makkai László 1
Makó György 1; 2
Maksa 1; 2
Málnás 1
Malomfalva 1; 2; 3
Mályusz Elemér 1; 2; 3; 4
Margit asszony 1
Márk István 1; 2
Márk János 1; 2
Márk Miklós 1
Márk Pál 1; 2
Markó Pál 1
Márkos Balázs 1
Markos Lőrinc 1
Márkosfalva 1; 2; 3
Márkus Bernát 1
Maroskeresztúr 1
Marosszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20
Marosszentgyörgy 1; 2
Marosszentkirály 1
Marosszereda 1; 2
Marosújvár 1
Marosvásárhely 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Maróthy György 1; 2
Marthon András 1
Márthon Deák 1
Marthon István 1
Márton András 1; 2
Márton Deák 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Márton Farkasné 1
Márton Ferenc 1
Marton Gáspár 1; 2
Marton György 1; 2
Márton Jakab 1
Márton János 1; 2
Márton Kovács 1
Mártonfalva 1; 2
Martonos 1; 2; 3; 4
Máté György 1; 2
Máté Tamás 1
Mátéfi János 1
Mátéfi Pál 1
Máthé Ferenc 1
Máthé János 1
Matis István 1
Matis János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Matis Miklós 1; 2
Matis Tamás 1; 2; 3
Mátisfalva 1; 2
Matius János 1; 2; 3; 4; 5
Matius Tamás 1; 2
Mattis János 1
Máttisfalva 1
Mátyás Hadnagy 1; 2
Máttyás pap 1
Mattys János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Máttyus János 1
Medesér 1; 2
Mengecz István 1
Menyhárt György 1
Mezei István 1
Mezei Miklós 1; 2; 3
Mezőbánd 1
Mezőmadaras 1
Mihálcz család 1
Mihálcz Erzsébet 1
Mihálcz Gábor 1; 2
Mihálcz Gergely 1
Mihálcz László 1; 2
Mihálcz Mihály 1; 2
Mihálcz Miklós 1; 2
Mihálcz Pál 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Mihálcz Tamás 1; 2
Mihály Deák 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Mihály Ferenc 1; 2; 3; 4; 5
Mihály Gergely 1
Mihály István 1; 2
Mihály János 1; 2; 3; 4
Mihály Mátyás 1; 2
Mihály Pál 1; 2
Mihály Péter 1
Mihály Tamás 1
Mihályfi Ferenc 1
Mihályfi István 1
Mihályfi Tamás 1
Mihecz János 1; 2
Mikes Benedek 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Mikes Boldizsár 1; 2; 3; 4; 5; 6
Mikes Gábor 1; 2
Mikes Gáborné 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Mikes György 1; 2
Mikes János 1
Mikes Kelemen 1; 2
Mikes Mihály 1; 2; 3
Mikes Miklós 1
Mikes Zsigmond 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Mikháza 1
Miklós Balázs 1
Miklós Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Miklós Geréb 1
Miklós György 1
Miklós Márton 1; 2; 3; 4; 5
Miklós Péter 1
Miklós Sigmond 1
Miklós Tamás 1; 2; 3; 4
Miklósfalva 1; 2; 3
Miklósvára 1
Mikó család 1; 2; 3
Mikó Ferenc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38; 39; 40; 41
Miko G. György 1
Mikó György 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29
Mikó Imre 1; 2
Mikó István 1; 2
Mikó János 1; 2
Mikó Lőrinc 1
Mikó Mihály 1; 2; 3; 4
Mikó Miklós 1; 2; 3; 4; 5
Mikó Tamás 1; 2; 3; 4
Mindszenti Benedek 1; 2
Miske György 1
Modra 1
Molnár Máté 1
Molnár Miklós 1
Molnos Péter 1; 2
More István 1
Mosa János 1; 2; 3; 4

N

Nagy Albert 1
Nagy Ambrus 1
Nagy András 1; 2; 3
Nagy Andrásné 1
Nagy Bálint 1
Nagy Boldizsár 1; 2; 3
Nagy Ferenc 1; 2; 3; 4
Nagy Gergely 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Nagy György 1; 2; 3; 4; 5; 6
Nagy István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14
Nagy Iván 1
Nagy Jakab 1
Nagy János 1; 2; 3; 4; 5; 6
Nagy Jánosné 1
Nagy László 1
Nagy Lőrinc 1; 2
Nagy Márton 1; 2
Nagy Máté 1; 2; 3; 4; 5; 6
Nagy Menyhárt 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Nagy Mihály 1; 2; 3; 4
Nagy Miklós 1
Nagy Pál 1; 2; 3
Nagy Pál árvája 1
Nagy Péter 1
Nagy Péterné 1
Nagy Simon 1
Nagy Szabó Ferenc 1; 2; 3; 4
Nagy Tamás 1; 2
Nagyadorján 1
Nagyajta 1
Nagyajtai Cserei Balázs 1
Nagyajtai Kovács István 1
Nagyborosnyó 1; 2
Nagygalambfalva 1; 2
Nagykede 1; 2
Nagysolymos 1; 2
Nagyszombat 1; 2; 3; 4; 5; 6
Náznánfalva 1
Nemes Balázs 1; 2; 3; 4; 5
Nemes Bálint 1
Nemes család 1; 2
Nemes János 1; 2; 3
Nemes Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6
Nemes Tamás 1
Némethy Gergely 1
Nyárádtő 1; 2
Nyerges Bálint 1
Nyerges Tamás 1; 2
Nyilazo János 1
Nyírő András 1
Nyújtód 1; 2
Nyujtódi Demeter 1; 2
Nyujtódi Ferenc 1
Nyujtódi György 1; 2; 3
Nyujtódi István 1
Nyujtódi Pál 1; 2

O

Oborni Teréz 1
Oklánd 1; 2
Okuttjawethi Péter 1
Oláh Máté 1
Oláh Miklós 1
Olasztelek 1
Oltszem 1; 2
Orbai István 1
Orbaiszék 1; 2; 3; 4; 5
Orbán Balázs 1; 2; 3
Orbán Ferenc 1; 2
Orbán György 1
Orbán István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Orbán János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Orbán Lőrinc 1; 2; 3
Orbán Máté 1
Orbán Péter 1; 2; 3; 4
Orbó György 1; 2
Orgona Angelika 1
Oroszfalu 1; 2
Oroszhegy 1; 2; 3
Oswát Bertalan 1
Óvári Kelemen 1
Ózdfalva 1
Ördög Mihály 1; 2
Ördögh Mihály 1

P

Páké 1
Pakot András 1
Pakot Mihály 1
Pál Lukács 1; 2
Pál Mihályné 1
Pál Thamás Demién 1
Pál-Antal Sándor 1; 2; 3
Pálfalva 1; 2; 3; 4; 5
Pálfalvi István 1; 2; 3
Pálfalvi Mihályné 1
Pálffy Ferenc 1; 2; 3; 4
Pálffy György 1
Pálfy János 1
Pálmay József 1; 2
Pálosi János 1; 2; 3; 4; 5
Páltamás István 1
Páltamás János 1
Pap János 1
Papolc 1
Patakfalva 1; 2
Patakfalvi István árvái 1
Patakfalvi Kelemen 1
Patakfalvi Lukács 1
Patakfalvi Péter 1
Pataki János 1; 2; 3
Pataki József 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Pataki Mátyás 1
Pataki Mihály 1; 2; 3
Pató Menyhárt 1; 2
Pató Menyhértné 1
Páva 1; 2; 3
Péchi Simon 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25
Péntek Lukács 1
Pernyeszi István 1
Perusith Máté 1
Peselnek 1; 2; 3
Péter deák 1
Péter Deák 1; 2; 3; 4; 5
Péter György 1
Péter István 1; 2; 3
Péter Jánosné Ilona asszony 1
Péter Katalin 1; 2
Péter Tamás 1
Peterdi Ferenc 1
Péterffi Mihályné 1
Péterfi István deák 1
Péterfi Mihály 1
Petki Bálint 1; 2
Petki család 1; 2; 3
Petki Dávid 1
Petki Farkas 1; 2
Petki Farkas árvái 1
Petki Farkasné 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Petki Ferenc 1; 2; 3
Petki István 1; 2; 3; 4; 5
Petki János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17
Petki Jánosné 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27
Petki László 1; 2
Petki Mihály 1
Pető András 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Pető Andrásné 1
Pető János 1
Phileop György 1; 2
Phúlep István 1
Phulep Miklós 1
Pókai árvái 1; 2
Pókai Balázs 1; 2
Pókai György 1; 2; 3; 4
Pókai Péter 1; 2
Pokol Mihály 1; 2
Pokoly József 1; 2
Polyán 1
Porta 1; 2; 3
Pozsgai György 1
Prodan 1

R

Rácz Anna 1
Rácz György 1
Rácz Lukács 1
Rácz Péter 1; 2
Rádai János 1; 2; 3
Rádai Pál 1
Ráday Borbála 1
Radnót 1; 2
Radu Serban 1
Radvánszky Béla 1
Rákóczi György, I 1
Rákóczi Zsigmond 1; 2; 3; 4
Rákosi András 1; 2
Rákosi Demeter 1
Rákosi Lőrinc 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Rákosi Miklós 1
Rápolti János 1
Rava 1
Ravazdi György 1
Recsenyéd 1
Réthi Anna 1
Réthi István 1
Rethy Ferenc 1
Réty 1
Rigmány 1
Rugonfalva 1; 2; 3
Rugonfalvi Kiss István 1; 2; 3

S

Sáfár Istvánné 1; 2
Salamon Ferencné 1
Salamon István 1
Salamon Lőrinc 1
Salamon Tamás 1
Sámbokréti Mihály Deák 1
Sámdor Mihályné 1
Sándor család 1; 2; 3
Sándor Ferenc 1; 2; 3
Sándor Fernc 1
Sándor Gábor 1
Sándor Imre 1; 2
Sándor István 1; 2; 3
Sándor János 1; 2
Sándor Mátyás 1; 2; 3
Sándor Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Sándor Miklós 1; 2; 3
Sándor Péter 1; 2; 3; 4; 5; 6
Sándorfalva 1; 2
Sántha Ferenc 1
Sár Péter 1; 2
Sárfalva 1; 2; 3
Sas Benedek 1; 2
Sebe Péter 1
Sebestien Péter 1
Sebestyén András 1; 2
Sebestyén Bálint 1
Sebestyén István 1
Sebestyén János 1; 2
Sebestyén Péter 1
Sebestyén Zsigmond 1
Segesvár 1
Selye 1; 2
Semjén Miklós 1; 2; 3; 4
Sendi Jánosné 1
Sényői Pál 1; 2
Seprőd 1
Sepsiszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Sepsiszentgyörgy 1; 2; 3
Sepsiszentkirály 1
Sepsizoltán 1
Séra János 1
Sideli Péter 1
Sidó György 1
Siger Zsigmond 1; 2
Sigmond Ferenc 1; 2; 3
Sigmond Gergely 1; 2; 3
Sigmond István 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Sigmond János 1
Sigmond Márton 1; 2; 3
Siklód 1; 2
Silester János 1
Silester Mihály 1; 2; 3
Sillo Istók 1
Silvester András 1
Simon András 1
Simon Mihály 1; 2; 3
Simond István 1
Simonfi Simon 1
Sinfalva 1
Sinka Bálint 1
Sipos Simon 1; 2
Só István 1; 2
Sófalva 1; 2
Sófalvi János 1
Sok Máté 1
Somlyai János 1
Somodi Gáspár 1; 2
Somodi Péter 1
Somodi Tamás 1
Somosd 1; 2
Sós István 1; 2
Sögön Balázs 1
Sövénfalvi Dániel 1
Süketfalva 1; 2
Sükő 1; 2
Sükösd Benedek 1; 2
Sükösd György 1; 2; 3; 4; 5
Sylvester András 1
Szabéd 1
Szabó Bertalan 1
Szabó Dávid 1; 2
Szabó Ferenc 1; 2
Szabó Gergely 1; 2
Szabó György 1; 2
Szabó István 1
Szabó János 1; 2
Szabó Károly 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Szabó Márton 1; 2
Szabó Máté 1; 2; 3
Szabó Mátyás 1; 2; 3; 4; 5
Szabó Mihály 1; 2; 3
Szabó Miklós 1; 2
Szabó Pál 1
Szabó Tamás 1
Szacsva 1
Szacsvai Ferenc 1
Szacsvai Ferencné 1; 2
Szacsvai László 1
Szaczva Máté 1
Szádeczky Kardoss Lajos 1; 2; 3; 4; 5
Szakács János 1
Szakács Miklós 1
Száldobos 1; 2; 3; 4
Száltelek 1; 2
Szamosközy István 1; 2; 3
Szaniszló Mihály 1
Szaniszló Miklós 1
Szapolyai János 1; 2; 3
Szárazajta 1
Szárazpatak 1; 2
Szárhegy 1; 2; 3; 4; 5
Szász Gáspár 1
Szász Simon 1
Szászkézd 1
Szászorbó 1
Szászsebes 1
Száz János 1
Száz Lőrinc 1
Szeben 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Székel Boldizsár 1; 2
Székely Attila 1
Székely Balázs 1; 2
Székely Benedek 1; 2
Székely Boldizsár 1; 2
Székely Ferenc 1; 2
Székely Gáspár 1
Székely György 1
Székely István 1; 2
Székely János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15
Székely László 1; 2; 3
Székely Márton 1; 2
Székely Mihály 1; 2
Székely Miklós 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11
Székely Mózes 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12
Székely Pál 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8
Székely Péter 1
Székely Péterné 1; 2; 3; 4
Székelybánja 1
Székelykeresztúr 1
Székelyszállás 1; 2; 3
Székelytámadt 1; 2
Székelyudvarhely 1; 2; 3
Székes 1
Szekfű Gyula 1
Szél Jánosné 1
Szemere Mihályné 1
Szentábrán 1
Szentalmási László György 1
Szentanna 1
Szentdemeter 1; 2; 3
Szente Pétert 1
Szenterzsébet 1; 2; 3; 4
Szentgyörgyi Mária 1; 2
Szentháromság 1
Szentimre 1; 2; 3; 4; 5
Szentistván 1
Szentiván 1; 2; 3; 4; 5
Szentiváni Mihály 1; 2
Szentkatolna 1; 2
Szentkirály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Szentkirályi Márton 1; 2
Szentlélek 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Szentmihályfalva 1
Szentmiklós 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Szentpál 1; 2
Szentpáli János 1
Szentpéter 1
Szentrontás 1; 2; 3
Szép Antal 1; 2
Szép István 1
Szeredai János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Szikszai György 1; 2
Szilágyi Sándor 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7
Szilveszter György 1; 2
Szolga Miklós 1
Szolokma 1; 2; 3
Szombatfalva 1; 2; 3
Szombatfalvi Benedek 1; 2; 3
Szombatfalvi család 1
Szombatfalvi Gergely 1
Szombatfalvi János 1
Szombatfalvi Péter 1; 2; 3
Szombatfalvi Péterr 1
Szonda István 1; 2
Szopos Péter 1
Szotyor 1; 2
Szováta 1
Szőke György 1
Szőke Péter 1; 2
Szörcsei Demeter 1
Szövérd 1; 2
Szuhay Gáspár 1
Szurkos György 1; 2; 3; 4; 5; 6

T

Takács Ferenc 1
Tamás Balázs 1
Tamás Bálint 1
Tamás deák 1
Tamás Deák 1; 2
Tamás Edit 1; 2
Tamás Gergely 1; 2
Tamás János 1
Tamásfalva 1; 2
Taploca 1
Tarchja István 1
Tarcsafalva 1; 2; 3
Tarcsafalvi Albert 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Tarcsafalvi Márton 1
Tarcsafalvy Albert 1; 2
Tarnóc Márton 1
Tatár Gergely 1
Tatros 1
Tekerőpatak 1; 2
Telegd 1
Telegdi Mihály 1; 2
Telek 1
Telekfalva 1; 2
Temesvári Szabó György 1; 2
Texe Ferenc 1; 2
Texe Miklós 1
Thamásfalvi András 1
Thamásfalvi János 1
Thamásfalvi László 1
Thofalvi Gáspár 1
Tholdalagi család 1
Tholdalagi Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10
Tholdi György 1
Thoroczkai István 1
Tibald Mihály 1
Tibaldi András 1
Tibold 1; 2
Tiboldi György 1; 2; 3; 4; 5
Tiboldi Tamás 1; 2; 3; 4; 5
Timafalva 1; 2
Toldi István 1
Tombold Ferenc 1; 2; 3; 4; 5
Tombold Mihály 1; 2
Tombold Miklós 1
Tompa 1
Tompa Ambrus 1; 2
Tompa András 1; 2
Tompa István 1; 2; 3
Tompa János 1; 2; 3
Tompa Mihály 1; 2
Tompa Miklós 1; 2
Tompai Máté 1; 2; 3
Tompotine 1
Torboszló 1; 2
Torda 1; 2; 3
Toroczkai István 1
Tóth Balázs 1; 2; 3
Tóth Ferenc 1
Tóth István 1; 2
Tóth Mihály 1; 2; 3
Tőkés András 1; 2
Tőkés Mihály 1
Török Gáspár 1; 2; 3; 4; 5; 6
Török Gyurkó 1
Török Istvánné 1; 2; 3; 4; 5
Török János 1; 2; 3; 4
Török Lőrincné 1
Török Máténé 1
Török Mihály 1; 2; 3; 4; 5
Tősér Mihály 1
Tusa Gergely 1; 2; 3
Tusnád 1; 2; 3
Tuson Mihály 1
Tüdősné Simon Kinga 1; 2; 3

U

Udvarfalva 1
Udvarhely 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9
Udvarhelyi Boldizsár 1
Udvarhelyszék 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32
Ugron Mózes 1; 2
Ugron Pál 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13; 14; 15; 16; 17; 18; 19; 20; 21; 22; 23; 24; 25; 26; 27; 28; 29; 30; 31; 32; 33; 34; 35; 36; 37; 38
Ugron Tamás 1
Újszékely 1; 2
Ukythienith István 1; 2
Ulászló, II. 1; 2; 3
Uzon 1; 2

V

Vacsárcsi 1; 2; 3
Vadad 1; 2
Vadasd 1
Vágás 1; 2; 3
Vágási János 1; 2; 3; 4; 5
Vaina Tamás 1
Vaja 1
Vaja András 1
Vajai János 1; 2; 3; 4; 5; 6; 7; 8; 9; 10; 11; 12; 13
Vajda István 1
Vajda Márton 1
Vajdaszentiván 1
Vajna István 1
Várad 1; 2; 3; 4
Váradi Pál 1; 2
Váralliai Pál 1
Vardotfalva 1
Varga Gergely 1
Varga István 1
Vargyas 1; 2; 3; 4; 5
Várhegi Ferenc 1
Vári Miklós 1; 2; 3; 4
Városfalva 1; 2
Vas Mihály 1; 2
Vas Péter 1; 2
Vaska Tamás 1
Vasko Tamás 1
Vass Miklós 1
Vatai Péter 1
Vayna Mihály 1
Vécke 1
Végh András 1
Végh Ferenc 1
Végh István 1
Végh Pál 1
Vekov Károly 1
Veres Benedek 1
Veres István 1; 2; 3
Veres János 1; 2; 3; 4
Veres Lőrinc 1
Veres Mihály 1
Veres Péter 1; 2; 3; 4
Veres Tamás 1; 2
Veress Dániel 1
Veress Endre 1
Veseleny Boldizsár 1
Vígh Lukács 1; 2
Vitéz Mihály 1; 2; 3; 4; 5; 6
Vitus János 1
Vízi István 1
Vofkori Mária 1

Z

Zab Dávid 1
Zabary Demeter 1
Zabó István 1
Zabó Máttyás 1
Zabola 1; 2; 3
Zacsvai Ferencné 1
Zacsvai János 1
Zágon 1; 2
Zakmári Márton 1
Zalán 1; 2; 3
Zalanczi Gábor 1
Zanizlo Miklós 1; 2
Zayson Mihály 1
Zeleméry Péter 1; 2
Zengjel Ferenc 1
Zentkirály Balázs 1
Zeocz Bálint 1
Zeocz Mihály 1
Zeörchi Demeter 1; 2
Zeörchi Menyhárt 1; 2
Zetelaka 1; 2; 3
Zoltán 1; 2
Zonda Gábor 1
Zonda István 1; 2
Zonda Istvánné 1
Zonda Miklós 1; 2
Zoványi Jenő 1; 2
Zöld Máté 1
Zsámbokréty Miklós 1; 2
Zsigmond János 1
Zsögöd 1; 2
Zurkos György 1
Zylvassy Ján 1